Kanadai Magyarság, 1963. január-július (13. évfolyam, 1-30. szám)

1963-01-12 / 2. szám

\ XIII. évfolyam, 2. szám, 1963. január 12, szombat KANADAI MAGYARSÁG BESZÉLGETÉS A BETEGSZOBÁBAN Az uj ápoló, akit valami magasabb protekció helye­zett ide, benézett az ajtón. — Mit akar? — mordult rá az orvos. Az ápoló hirtelen behúzta az ajtót. A doktor most mar a betegéhez fordult. — Rosszképű, alattomos fickó. Olyan alak, mint ami-j lyenök a Polizeidírektionnál1 nyüzsögnek mostanában. A beteg felkapta szép fe­­íjét. Szembe nézett a doktor­ral, aki most elégedetten látta, hogy ez a szempár olyan tiszta és világos im­már, mint a nyári ég, vala­hol ott túl a La'jtán, Nagy­­cenk fölött lehet. — Herr Doktor! Mit akar ezzel mondani? — Tulajdonképpen sem­mit, gróf ur. Néhány dolog nem tetszik nekem újabban ebben a házban. — De most nem erről szeretnék beszél­ni. — Szerintem ön meg­gyógyult gróf ur. Ez nem a mi érdemünk, hanem az Is­ten csodatétele. Nem lenne jobb, ha hazamenne Cenk­re? Szép Magyarországra? — Valamikor Önök álla­pították meg rólam, hogy örülit vagyok. S most én ra­gaszkodom a diagnózishoz. Az orvos lehalkította a hangját: — Bocsásson meg gróf . ur, ha ellentmondók. Ezt én ■jobban tudom. — Nemcsak az orvosi praxisból, hanem egy könyvből is. Soha tisz­tább logikát! Soha maróbb szatírát! Ne haragudjon, ha mint orvos és ember egy­aránt esküszöm: ilyet nem Írnak őrültek, csák nagy és tiszta elmék! — Nem tudom mire gon­dol ddktor! — Mondom, egy brosú­rára, amelyen hónapok óta egész Bécs mulat, kárörvend és amely miatt sápadt düh­vei szoronganak őfelsége tanácsosai, a kancelláriák és rendőrspiclik. A elme — ugyebár — "Blidk auf den anonymen Rückblick"... S az innen került ki. Erről az Íróasztalról. — Tehát ön is a rendőr­ség spiclije! — hördült fel a gróf. A doktor nem sértődött meg. Inkább szelíden mo­solygott. — Nem, de annyit téte­lezzen fel rólam, hogy van annyi eszem, mint ezeknek a rendőr-csizma talpaknak. Elvégre a Monardhiában las­san mindenki rájött, hogy ilyet nem Írhatott más, mint egyetlen ember: gróf Szé­chenyi István. Még akkor is, ha Londonban nyomtatták ki. A hosszuszáru selmeci pi­pából a gróf magasba fújta a cenki szűz-dohány füstjét. Jó! Akkor hát meséljen, doktor, mi van odakint Becs­ben? Persze nem azt, amit a cenzúrázott újságok imák, hanem amit az emberek mon­danak. — A bécsiek nevetnek gróf ur! Bach uron nevet­nek még mindig, a nemrég még oly mindenható bel­ügyminiszteren, akit ön né­hány mondatával tönkre si­­lányltott. A nálunk is hír­hedtté vált reakciós politi­kája talán kibírta volna a Lombardiában elszenvedett visszacsapásokat is, de Ön a maró gúny és szatíra vit­riolját locsolta rá ebből a tintatartóból, a nevetség pe­dig öl. — Bachot ön végez­te ki, gióf ur, — a császár pedig mit tehetett? Mivel saját presztízséről is szó volt, nem tehette egysze­rűen süllyesztőbe, Így vala­mi követet csinált belőle. Ta­lán gróf ur is tudja, szep­tember óta Rómában van. De régi hívei Itt Bécsiben maradtak és amióta röjöfitek, hogy régi gazdájukat tulaj­donképpen gróf ur tolla vé­gezte ki, bosszúságuk határ­talan, — kezük pedig mesz­­sze elérhet. — Már csak ezért is azt tanácsolom, hagyja ei Döblinget. — Miért? — mordult fel az ősz oroszlán. — Azért, — felelte a doktor —, mert Nagycenk ma biztonságosabb hely, mint Döbling. Nagycenken nem néznek be ilyen gonosz pofák az ajtón és a délutáni sétán nem áll a park bokrai mögött két sötét álak. és ne felejtsük el gróf ur, hogy a rendszer még él. És egy ha­lálra sértett patkány minden­re képes. — Napóleon elől nem fu­tottam meg. Gondolja, hogy néhány rendőrspiclitől, vagy bérgyilkostól félek? — Ezt nem gondolom —, felelte őszintén az orvos. Azt azonban igen, hogy gróf urat várja otthon a nemzete. S megmondom azt is, mi osztrákok és a császár leg­­hűbb emberei is várják, ami­kor Bach bukása után, Ön újra aktivizálódik. Becsben Ön ma népszerűbb ember, mint akár Magyarországon. Most, igen most jön a pilla­nat, amikor el lehet ásni a régi csatabárdokat, s meg lehet békéim. Nem csak a császárral! Nemzet a nem­zettel is! — Tulajdonképpen gyö­nyörű, amit mond kedves doktor, de látszik, hogy nem magyar és nem ismeri az én népemet. A magyar örül a másik magyar megaláztatá­sának. S miután a derék döblingi doktorok engem lestempliztek, hogy bolond vagyok, ha én hazamennék Cenkre, vagy Pestre, ujjal mutogatna rám a csiszlik gyerek is: "Ni, ott megy a bolond Széchenyi !" — Ret­tenetes, amit Ön mond gróf ur! — borzadt meg a dok­tor. — Ezt mondanák a kos­­suthisták, mert hát hiába hi­­zelgett azzal " a legnagyobb magyar" jelzővel, alapjában soha sem szívleltük egy­mást. De, — seien Sie ruhig, — ugyanezt mondanák $ konzervatívok, akik talán tő­lem féltenék a pozícióikat, a vezető szerepüket, amelye­ket elálmodtak maguknak •. "Ez a Széchenyi .most bolon­dult csak meg igazán. Haza jött Döbl ingből és azt hiszi, hogy itt még valami szerepe lehet". — és ha igaz, hogy én Írtam, — s Itt a gróf va­lami homerosi gúnnyal ka­csintott, — akkor egyszerre igazolva lenne a nagyhatal­mú kancellária, ahol azt mondhatnák, a császár és király őfelségének: íme, fel­ség most láthatja milyen nagy liberálisok vagyunk. Se börtönbe nem vitettük ezt a rágalmazót, sem nem hagy­tuk az őrültek házában. A futó bolondok fussanak . . . A doktor szólni akart va­lamit, de a csontos, eres kéz türelmetlenül legyintett: — Még nincs vége, dok­tor ! Mert valahonnan Lon­doniból, Tori nőből, vagy Pá­rizsiból egyszerre csák azt ki­áltaná az emigráció: Na, ugy-e, hogy megmondtuk! Széchenyi őrült volt 1848- iban és őrült ma is, mert csak egy félbolond mehet haza a mai Magyarországra. És ebben azt hiszem, igazuk is lenne. Az orvos nem az az em­ber volt, aki véka alá rejtse véleményét. — Én beszéltem odakint magyarokkal is. Merném ál­lítani : sok magyarrá!. Egy­­■től-egyig azt mondják, hogy mégis van valaki, aki haza várja Önt: a nép. — Talán — jó! — nem az arisztok­raták, az emigránsoktól fel­hecceit kossuthisták. Gróf urat azok várják, akik már megunták ezt a politikai hin und hert, a szabadságot és az elnyomást, a dicsőséget és a rákövetkező börtönt. Emberek várják. — Nem nagyhatalmú arisztokraták, nem is az uj bankárok, ha­nem talán egyszerű parasz­tok, munkások. Mert az min­dig úgy volt és lesz a vilá­gon gróf ur, hogy mikor megbuktak az elnyomók, a demagógok, akkor jönni kell az Építőnek. Mikor a Vezu­­von kihűl a láva, újra jönnék a szőlőtelepitőlk. És az isa­­szegi erdő véres lőporfüst­jét már elvitte a szél. A honvédek és a cserepárok sírján kinőtt a fű ! — De soha az aradi bitó­fák fölött! — csapott az Íróasztalra gorombán egy kemény ököl és a szempár ismét olyan véres tűzben lángolt, mint a honfibú és az őrület sötét éjszakáin. A szemüveges doktor most riadt meg először a beszél­getés során. Mindezt talán visszatükrözte nyílt arca, a ■tudós-homlokon megránga­­tódzó ránc. A páciens azon­ban elmosolyodott: — Doktor! Derék kis dok­tor ! Ne tétessen kényszer­zubbonyba, ha egy kissé elragadtattam magam. Nej érezze megbántva magát j ezért az ökölcsapásért. De j lehet-e a régi lélekkel, a ki­rályom iránti hűséggel épi-! teni ott az én nagy álmai­mat, ahol a bitófák álltak? Arad és az Uj-épület? — Ta­lán csak szimbólumok. De odaát nem csak az aradiakat akasztották fel, nem csak Batthyányi lőtték főbe, aki­nek én minisztere voltam, nemcsak a katonákat, akik a császár hadbirái szerint meg­szegték az esküt, hanem Gasparich Márkot, a papot és' Marton Antóniát megbotoz­ták. Hatszáz és ki tudja hány bitófa áll odaát. A rabok ott ülnek még a kufsteini bör­tönben . . . volt jobbágyaim Mailandban, a császár sere­gében ... A láva még nem hült ki, doktor. A láva itt ég, sustorog az én szivemben is . . . Minden magyaréban... — Ha Herr Kossuth ülne itt velem szemben, — mond­ta merészen a doktor, — nem csodálkoznék mind­azon, amit gróf ur mondani kegyeskedett. — Kossuthék, az emigrá­ció nem sokat számit már az európai politikában, amióta Villafrancában megkötötték a békét és nyugaton újra el­árulták a szabadságot. A magyar ügy azonban nem bukott meg. Ha kívülről nem lehet, hát innen kell képviselni az — őrültek há­zából ! — Egyszóval, a rossz je­lek ellenére, gróf ur nem akar elmenni innen. A kis szöbában néma csend lett. Az óriás a könyökére támasztotta az állát. — Tel­tek a percek, majd megszó­lalt : — Hivassa össze reggelre az orvosi konzíliumot. És ha úgy határoznak, hogy Innen egy egészséges ember bo-: csáttatik el, akkor én — ha­za megyek. S a jpzan ész tiszta hang­ja, most átcsapott a lyrába: — Azt hiszi ön, derék kis doktor, hogy jó volt itt ne­kem? Óh hányszor, de hány­szor akartam kitörni, mikor úgy éreztem, hogy István nádor akácainak illatát hoz­za felém a hazai szél? Hány­szor akartam áthágni a tég­lafalat, mikor megjelent előttem a Tisza szőkesége ás a nép, amely partjain él. Eb­ben az önkéntes emigráció­ban, a bolondok házában hányszor irigyeltem Kos­suthot, aki legalább valamit tehetett. Ön lehet nagy pszylh'iáter, de nem ismerhe­ti azokat az éjszakákat, ame­lyeken az álornból felriaszt a 'kétség, a honfibú, a fele­lősségérzet. És Ön, a kitűnő osztrák, a becsületes huma­nista nem ismerheti, hogyan tud vérezni egy magyar szív, hogyan tud salját népében hinni és kételkedni egy meghibbant elme. — Gróf ur! Az ön egész­sége helyre állt! — De vajon helyreállt-e a népemé is? — mordult fel az oroszláni hang. — Az én népem nem tud már szen­vedni, mert túlsókat szenve­dett. Nem tud európai lenni, mert elárulta Európa: a csá­szár, a francia, az olasz és talán legkevésbé a — né­met. — De lássa doktor! ön meggyőzött engem. Ha úgy határoz az orvosi konferen­cia, akkor holnap előállhat a fogat. Én haza megyek ! És a perc, a perspektíva nagyságát, most a kicsi ddk­tor érezte. Most a maga megmérhetetlenségében lát­ta az Építőt, a tragédiát s meghasonlást. — Hova vezet az ut? — töprengett a száműzött: — a halálba, dicsőségbe? Vagy haza, haza szép Magyaror­szágra? A doktor felállt és rriélyen meghajolt: — Jó éjszakát gróf ur! És ha valamit szabad ' kér­nem, egyet kérek Öntől. Adia a kezét. Ígérje meg, hogy haza megy Cenkre, Budára, Pestre, a szőke Ti­j sza mellé, ahol már épülnek az ön gátjai. Adja a kezét... Széchenyi felállt. — Látja, kis becsületes doktorom — Íme — itt van a kezem ! A két tenyér egybe-rop­­pant és a ddktor próbált ki­hátrálni az ajtón, de a beteg utána szólt. — Ddktorka! Én még Írok itt valamit, addig azon­ban küldéssé be a fekete ká­vét. • És most, a döblingi éjsza­kában egyszerre lepergett önmaga előtt saját élete. Ön­magát látta, amint a lipcsei csata előtti éjszakán ott áll szemben a svéd királlyal, hogy seregeivel jöjjön eldön­teni a harcot. Látta a re­ménytelen pusztát, amelyen kultúrát akart teremteni és persze látta a lóra ült Ázsiát, amint át akar vág­tázni a Hídon. És látta a fák­­lyathordozót, a-nagy ellenfe­let, aki ott megy a jobbá­gyok, a seregek előtt. És lát­ta persze önmaga nagyszerű álmait, a szabályozott Ti­szát, a vasutakat, a gőzhajó­kat, a Vaskaput, az épitő és a halálbaimenő Magyar­­országot. Kinek volt igaza? Neki? Kossuthnák? — Az építőknek, vagy a küzdők­nek? Avagy talán a kis tu­dós doktornak, aki a jöven­dő délibábjait rajzolta elé? Az ajtón besompdlygott a rosszképű, spiclikülsejű ápo­ló. Kezében ott volt a tálcá­ra helyezett fekete-kávé. — Parancsoljon gróf ur! moftdta kenetteljesen. — Ezt a török kávét a kancellá­ria küldi Önnek. Cserébe a kitűnő röpirátáért . . . Széchenyi az Íróasztalra tekintett, amelynek a fiók­jában feküdt a két csőre töltött pisztoly. • A döblingi éjszakában egy lövés hallatszott. Aztán csak "egy szó nyiil­­lalott a hazán keresztül". — És hajnalban a tudós kis doktor hiába kereste, ki volt a tettes? — A gyilkos? Az öngyilkos? Az őrült? — Vagy egy különös nép kü­lönös végzete, amely min­dig akkor jelenik meg, ami­kor már feltámadásra akar­nak szól a ni a büszke harso­nák. . . . A naptár 1860 április 8-,at mutatott. M. L. Ez is rab- Magyarországon történik RENDSZERT CSINÁLTAK A MEGVESZTEGETÉSBŐL Az utóbbi időben a kis­iparosok, akik a Budapesti Távbeszélő Igazgatóság ma­gasépítési osztálya megbízá­sából végeztek különböző munkákat, arról suttogtak, hogy csák akikor foglalkoz­tatják Őket, ha a számla ösz­­szegéből bizonyos százalékot leadnak az osztályvezetőnek, •illetve beosztottjainak. Ezek a suttogásdk később konk­rét panasz formájában el­jutottak a rendőrséghez, amely nyomozást indított. Egyik körúti eszpresszó­ban a nyomozók tetten ér­ték Jelen Gyulát, a magas­építési osztály vezetőjét, aki egy kisiparostól 300 forintot vett át. A rendőri vizsgá­lat évek óta folyó megvesz­tegetési ügyre derített fényt. Jelen Gyula, Harmat Mihály gépészeti előadó. Szólj ár Fe­renc osztályvezető-helyettes és PlovecZki Ede azóta már nyugdíjazott építési előadó, valóságos rendszert csinál­tak abból, hogy a kisiparo­sokkal végeztetett munkák j dijából 10 százalékot vissza­kértek. Aki nem volt haj­landó erre, azt megfenye­gették, hogy több munkát nem kap. A kisiparosok többsége pedig fizetett. Hogy mégse j érje őket károsodás, néhá­nyat! nem a BUVÁTI árjegy­zéke alapján számlálták, hanem 10 százalékkal drá­gábban. Emiatt négy kisipa­ros ellen indult büntető el­járás. Jelen és társai a nyo­mozás szerint csák az utolsó két évben 28 ezer forintot vettek fel. Az osztályvezető­nél tartott házkutatás során I 25.000 forintot találtak, amelyről családja sem tu­­! dott. I Jelen Gyulát és Harmat Mihályt a rendőrség előzetes letartóztatásba helyezte, de rajtuk kívül büntető eljárás indult Szóljár és Ploveczki ellen is. A bűnüggyel kap­csolatban több kérdés vető-Az amatőr ökölvívók ér­dekében hozott egészségvé­delmi döntéséket az ameri­kai szövetség. Eszerint 1964- től kezdve csák fejvédővel és 10 unciás kesztyűvel ök­lözhetnek ; az egyes mene­tek időtartama 2 perc; s a gong nem mentesíthet a ki­ütéstől, mert ettől függetle­nül tovább kell számolni. A profi ökölvívókról azonban nincs szó . . . • EGY FECSKE nem csinál nyarat —, de egy Matthews azért még mindig sókra ké­pes ... Az angol válogatott egykori jöbbszélsője, aki nemrég ünnepelte 48. szü­letésnapját, ebben az évben a másodosztályú Stoke City csapatában játszik. A klub vezetői elsősorban a még mindig kiválóan cselező és nagyszerűen passzoló Matt­­hewanék tulajdonítják, hogy a kiesési zónából felkerültek a 4. helyre, s 16 mérkőzést játszottak vereség nélkül. • SOK ÉV UTÁN először tör­ténik meg, hogy azonos he­lyen rendezik a férfi és női gyorskorcsolyázó-világbaj­nokságot. öt világrész leg­jobbjainak találkozójára feb­ruár közepén Japánban ke­rül sor. Hirék szerint 21 or­szág 147 versenyzője indul a viliágbajnoki küzdelmek­ben. • JOE LOUIS újból szoritó­­ban ... Az egykori nehézsú­lyú ö kö Ivivó-vii ágbaj nöko t ismét láthatta a közönség. Ezúttal azonban nem mint versenyző, hanem mérkőzés­­vezetőként szerepelt decem­ber 26-á>n Bécsben, a közép­súlyú McClure (amerikai)— Carbelli (olasz) profitalálko-60 ESZTENDŐS jubileumát ünnepli a Real Madrid. Ebből az alkalomból nyilvánosság­ra került, hogy a Reál Mad­rid annyit kapott Del Só­ért, amennyit az összes töb­bi spanyol ligacsapat fize­tett erősítéséért . .. Úgy látszik, hogy Bernabeu, a Real Madrid elnöke mégsem Olyan rossz üzletember. . . • SZINTE HIHETETLEN! Na de kérem, itt valami tévedés lesz! Legalábbis va­lami év végi tréfa. Talán áp­rilis elején készítették a rangsort, akkor a fiókban félejtették és csák most ke­rült élő? Vagy pedig Ame­rika a technika szenzációs vívmányai ellenére is na­­gyon-nagyon messze, való­sággal elérhetetlen messze­ségben fékszik tőlünk. Leg­alábbis szellemben. Mert az amerikaiak most ünnepelték az utolsó tiz év legnépszerűbb bajnökait, azokat, akik a legnagyobb "szolgálatot" tették az ame­rikai sport ügyének. íme, az enyhén szólva is meghökken­tő rangsor: Palmer (golf), Cousy (ko­sárlabda), Mays (baseball), Ward (autó), Arcara (lovag­lás), Miller (ügető), Brown {amerikai futball), Richard (■jégkorong), Spahn (base­ball), Marciano (ökölvívás), Carter (bowling-teke). De hát hol marad Glenn Davis, a kétszeres olimpiai bajnök gátfutó? Hol van O'Brien, Oerter, Connolly, Morrow, vagy Rudolph? Se­hol Troy, van Saltza, Schu­ler vagy House? Konoról nem is beszélve? Hiába. Ahány ház, annyi szokás — ahány ország, annyiféle szemlélet. • HA MAR LÚD, LEGYEN KÖVÉR A Real Madrid labdarugói nagyszerűen érezték magu­kat. A hangulat a tetőpontra hágott, a megteritettt asztal roskadozott a leginyencebb falatoktól. Folyt a bor és a pezsgő, felszabadulták a ke­délyek. Egyszóval bankett volt a javából. És ekkor magasra emelte poharát Santago Bernabeu és hangzott a pohárköszön­tő : — Kedves fiaim ! Az el­múlt hatvan esztendő szép sikereket hozott annak a klubnak, amelynek színeit ti is viselitek. Nektek is sdk részetek volt abban, hogy a Reált, ha legutóbbi sikerei ■mérsékeltebbek is, a világ legjobb csapatai között em­legetik. Egy-egy ilyen ünne­pi pillanat az őszinteség órája is. Engedjétek meg, hogy én is éljek az alkalom­mal : ezt a bankettet azokból a pénzbüntetésekből fedez­tük, amelyeket ti fizettetek az elmúlt idényben a fegye­lemsértések miatt. A hatás leírhatatlan volt. A krónikás csak annyit jegyzett fel róla, hogy órá­kig tartott, amiig összeszed­ték a törött tányérokat és poharakat. NEMZETKÖZI MÉRKŐZÉSEK A férfi kosárlabda Európa Kupáért: Olimpia Ljubljana-Makkabi Tel Aviv 60:46. Tél Aviv. A visszavágó ja­nuár 5-én volt. Norvégia—Lengyelország 5:2 (3:1, 1 :0, 1 :1 ). Varsó. Jégkorong. • NSZK—Svájc 5:1 (2:1). Karlsruhe, 50.000 néző. A nyugat-német labdarugó vá­logatottban mindössze há­rom játékos szerepelt azok közül, akik a chilei VB-n részt vették. A svájci csa­patban hét "chilei" játékos lépett pályára. A találkozóra 12 fokos hidegben került sor. A svájciak kezdtek jobban és a 12. percben Brodmann révén vezetést szereztek. Fél óra eltelte után a német csa­pat fölénybe került és a 32. percben Kraus, majd a 3ó. percben Werner révén sze­reztek 2:1 arányú vezetést. A második félidőben az NSZK válogatottja nagy fö­lénybe került és a 46,. és a 78. percben Schütz révén két gólt ért el. A németek ötö­dik gólját a 79. percben Küp­pers szerezte. A nyugatné­met válogatott jól játszott. A svájciak "megőrizték" idei n ye rét len ségü két. Svájc B—Luxembourg 2:1 (1 :1 ). Esch. Labdarúgás. A labdarúgás története Kezdetben vala a foot­ball. Angol eredetű szó, annyit jelent, mint láblafoda. A sza­bályok szerint tizenegy játé­kos játssza másik tizenegy ellen és a játék gólra megy. A kezdet kezdetén ezt a játékot úgy játszották, hogy egy kapus, két békk, három half és öt csatár volt a felál­lítás rendje. Egy szakember azonban rájött, hogy ez té­vedés, a szabálykitaláló nyil­ván részeg volt "Egy, ket­tő, három, négy, öt, hat, hét, megint üres minden po­hár. . .", két bekk az kevés. Legyen három bekk. Lön három bekk. Így most már három bekk küzdött a kapu előtt, vi­szont eggyel csökkent a fe­dezetek száma. Ők sem es­tek azonban a fejükre. Pa­nasszal fordultak az'illetéke­sekhez, hogy ez még sem járja, hárman bekkelnek, öten csatárkodnak, ők meg csak ketten vannak, hát ez a demokrácia? ! ■Kérésüket fontolóra vették és teljesitették. A csatársor­ból egy embert hátra rendel­tek a fedezetsorba. így lett a felállás uj rendje: 3-3-4. Nagyszerű fegyvertény volt ez: a csapatok ettől kezdve kevesebb gólt kaptak. Történt ekkor, hogy egy agyafúrt szabálymagyarázó kijelentette: még mindig túl sok gól esik a lábdarugó­mérkőzéseken. Még mindig kevés a védő. Mi az ördög­nek az a rengeteg ember ott elől a csatársorban, egymást verik le a lábukról. Ezért a csatársorból egy játékost racionalizáltak és a hátvéd­sort megerősítették. így lett a felállás 4—3—3. Elkezdő­dött a labdarúgás aranyko­ra : a csapatok olyan kevés gólt kaptak, mint még soha. ■Lassan azonban felülkere­kedett a szakemberekben a termékeny elégedetlenség. Még mindig túl sok a gól — nyilatkozták —, még min­dig nem elég biztonságos a felállás. Elérkezett az újabb reformok kora. Először min­den embert hátrarendeltek a hátvéd- és a fedezetsorba. A felállás rendje ez lett: 4—5—0. Azután — mivel még mindig kaptak gólt — rátérték az egy kapus — 10 hátvéd — 0 fedezet — 0 csatár rendszerre. Mikor azonban az egyik csapat ka­pusa a félpályáról beenge­dett egy gólt, a száké,cibe­rék riadót fújták. Berendel­ték a védelemibe az edzőt, a gyúrót, a szakosztályveze­tőt és a pénztárost is, a ka­pura pedig sűrű szúnyoghá­lót feszítettek és Lallty-zár­­ral elreteszélték. A zár egyik kulcsa a kapusnál, a másik a Nemzeti Barik páncélszek­rényében volt letétbe he­lyezve. Valaki azonban egyetlen­egy alkalommal felnyitotta a kaput és valahogy becsú­szott egy gól. Ekkor jutott eszükbe a szakembereknek, hogy az "ábszolut góltala­­fíitás" érdekében a közön­séget is berendelik a véde­lembe. Ez azonban nem sikerült. Kiderült, hogy már régen nincs közönség.__________ ORVOSSZEMMEL dik fél: Így az, hogyan volt lehetséges, hogy Jelenék ■több éven keresztül zavarta­lanul folytathatták üzelmei­­két anélkül, hogy az ellen­őrzés leleplezte volna őket; ■másrészt; nem lenne-e cél­szerűbb, ha a posta állandó karbantartó csoportot létesí­tene, ami által az ilyen visz­­szaélések elkerülhetők len­nének. (Népszava) Fehérvérűség és kromoszó­ma-rendellenességek üjzélandi orvosok a kö­zelmúltban megvizsgálták több olyan beteg kromoszó­máit, akik krónikus fehér­vérűségben szenvednek. Két beteg esetében határozottan kimutatták a kromoszómák rendellenességét, sőt család­juk több olyan tagján is fel­fedezték a kromoszómák rendellenességét, akiken a fehérvérűség klinikai tüne­tei nem jelentkeztek. Kilenc további betegen semmiféle k romoszóma-trendel lenessé­get nem tapasztaltak, de egy további betegen, akinek fivére fehérvérűségben ko­rábban elhunyt, ugyancsak kimutatták a kromoszómák rendellenességét. A megfi­gyelésekből azt a következ­tetést vonták le, hogy a kro­moszómák rendellenessége önmagában még nem ok a fehérvérűség kifejlődésére, I ehhez feltehetően más külső Okok (hormonzavarok, vi ru- 1 sok rákkeltő vegyületek) is szükségesek. A fehérvérűség és a kromoszóma-rendelle­nesség közötti összefüggést tovább kutatják. Szemvizsgálat fluoreszkáló festékkel A szem réti na ereinek álla­potából fontos következteté­seket lehet levonni a szem és egyben az egész emberi szervezet egyes betegségeire vonatkozóan is. Londoni ör­vösök a közelmúltban érde­kes uj vizsgálati eljárást dolgoztaik ki a retina erei­nek tanulmányozására. A vizsgálat során fluoreszkáló anyagot fecskendeznek be a ■beteg szervezetébe. A beteg kari vénáján át vékony po­liet lén csövecskét vezetnek be, s ezt egészen a beteg szivének közelébe tolják fel, ■majd meghatározott időkö­zökben befecskendezik a fluoreszkáló anyagot, amely a beteg vérkeringésébe ke­rülve áthalad a retina erein is. Eközben a beteg szemé­hez különböző szűrőkkel el­látott fényképezőgépet il­lesztenék, s sorozatos fel­vételeket készítenek a reti­náról. Á fluoreszkáló anyag nyomot hagy a felvételeken, ezen a módon tehát jól meg­figyelhető a retina ereinek vérkeringése, felfedezhető az erek esetleges sérülése, sőt megmérhető. az egyes ereken áthaladó vérmennyi­ség is. Az uj módszer a szak­értők szerint rendkívül jelen­tős, mert a. kisebb fluoresz­kálásból — tehát a retina ereinek lassúbb keringésé­ből — következtetni lehet egyes szívbetegségekre, bi 1- lentyühibákra, születési rendellenességekre. A retina­ereken ily módon kimuta­tott sérülések a magas vér­nyomásban és cukorbeteg­ségben szenvedők esetében minden más klinikai tünet jelentkezése előtt .figyelmez­tethetnek a beteg állapotá­­nák rosszabbra fordulására. A fluoreszcens vizsgálatok egyébként lehetővé teszik a szemretina minden eddiginél behatóbb működés közbe­ni megfigyelését. Minthogy a fluoreszcens anyag részben elnyelődik a vér hemogio­­bjnjában, a túlságosan erős fluoreszkálás figyelmezteti az orvost a beteg vérének alacsony hemogiobín-szintjé­­re is. Az elmebetegek anyagcseréje A San Francisco-i egyetem kutatócsoportja a közelmúlt­ban kisérletsorozatot vég­zett 50, előzőleg még nem (kezelt akut elmebeteggel. A vizsgálatok során beigazoló­dott az a feltevés, hogy egyes elmezavarok a szerve­zet anyagcseréjének rend­ellenességeire vezethetők vissza. A kiséri ejtek során a betegek vérszérumának fe­hérjeanyagát egészséges em­berek vérszérumfehérjéivel hasonlították össze, s ezen a módon félreismerhetetlen eltérésekre bukkantak. Mint­hogy a fehérjeszintézist az agy szabályozza, ezek az el­térések a megzavart, , agy­anyagcsere hatásainak is tu­lajdoníthatók. Felmerült az a gyanú is, hogy a normá­listól eltérő szérumfebénje­­molékulák fertőzött vírus­­testek. Ez a feltevés teljesen uj oldalról közelíti meg az egyes elmebetegségek kelet­kezésének problémáját. VIRÁGCSERÉPSAPKÁK A téli lakás dísze a szoba­növény. A sok zöld közé más szint is csempészhetünk, hogy vidámabb, üdébb je­gyen az élősarok. A csere­peket felöltöztetjük. Többféleképpen szokás a virágcserepeket eltakarni: színes fajansztartók, mű­anyag rácsok, fémernyők, kosárkák kaphatók e célra. Mi egyénibb, kedvesebb, s főleg olcsóbb módot aján­lunk : műanyagszállal vagy csővel (kapható a szaküz­letekben) szőjük körül a meztelen cserepet. A két megoldás közül az egyik bőséges variációs le­hetőséget nyújt, ha külön­böző szinéket használunk. Fogunk egy megfelelő mé­retű üres cserepet, alsó (keskeny) felénél rátekér­jük a műszálat, s az első kör találkozásánál meg­csomózzuk (ha vastagabb csővel dolgozunk, leölthet­­jük), majd spirálisan körül­tekerjük a szálat, mig a cserép szájához nem érünk. Ott meghurkölfUk. Ezután hosszú fűzőtű segítségével minden második soron át­húzzuk a szálat úgy, mint harisnyastoppoláshál. A ■hosszanti sörök alul szoro­san összeérnék, mig a cse­rép legszélesebb részén kis hézagok maradnak. A kész sapkát lehúzzuk és •beleillesztjük a virágos cse­repet. Amikor már gya­korlatunk van a fonásban, több színnel különféle min­tákat is készíthetünk. Ter­mészetesen színezni csak hosszában lehet. Módosít­hatjuk a mintázást úgy is, hogy a hosszanti szállal történő át varrást hol sű­rűbben, hol kihagyással csoportosítjuk. A második eljárás : plasz­tik ragasztóval bekenjük alul és felül azt a csere­pet, amelyikben az örök­zöld van, s ugyancsak spi­rálvonalban, de sűrűn egymás mellé fektetve szo­rosan rácsavarjuk a nylon­csövet. Indulásnál és befe­jezésnél az elvágott szálat a következő sor alá huzva dolgozzuk el, majd az egé­szet befáslizzuk, s addig, míg a ragasztó teljesen meg nem száradt, Így bebugyo­lálva hagyjuk.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents