Kanadai Magyarság, 1962. január-június (12. évfolyam, 1-27. szám)
1962-02-17 / 7. szám
XII. évfolyam, 7. szám, 1962 február 17, szombat s KANADAI MAGYARSÁG Iharos harmadik lett New Yorkban Pénteken este New Yorkba-si a Millrose-versenyen kezdte meg Iharos és Szentgáli amerikai fedettpályaszereplését. Iharos telefon-jelentése szerint a verseny a következőképpen folyt 'le: —- Nagy volt az érdeklődés, csaknem teljesen megtett a Madison Square Garden pénteken este, 15 ezer néző előtt tartották meg a versenyt. Más az edzés és más a versenyzés a fa padlón — ezt bizony hamarosan tapasztalhattuk. Mindkettőnket nagyon zavart a füstös, .■nehéz levegő, szokatlan volt az a gyakran fülsiketítő bangónkén, amellyel a nézők a számokat kísérték és még mindig kicsit bágyadtak, fáradtak voltunk. Elsőnek Szentgáli indult mérföldön. Idegességében •csak a negyedik rajtja sikerült, igaz, hogy óriási tóm“bolás közben éppen ekkor született a rúdugrásban új világcsúcs. Az ötödik körig (egy kör kb. 146 méter. A szerk.) Szentgáli még a bolyban volt, ekkor azonban légzési zavarai támadtak, leszakadt és nem tudott beleszólni a versenybe, amelyet az ismert Close nyert meg. Én is idegesen álltam vajthoz két mérföldön. Nyolc ■ellenfelem volt. Komolyabb Iramra senki sem vállalkozott, taktikai verseny volt. Egy Nourse nevű fiatal főiskolás és az USA-ban tanuló •ausztrál Clohéssy vitte a vezetőszerepet. Tartottam velük a lépést, de a cél előtt két körrel hi rtélén hajrával megleptek és elhúzták tőlem. Az utolsó körben már belelendültem, sikerült elég sokat hoznom rajtuk és Clohessy-bez majdnem felfutottam. Mindenesetre a versenyből is sokat tanultunk:. Másnap este Bostonban ugyanazon a távon álltak rajthoz, mint New Yorkban. A külföldiek közül az Írek csak a váltóban indultak és elsősorban Delany kitűnő futása révén ezt meg is nyerték. Delany egyébként •kijelentette, hogy csak február 16-án indul mérföldön. A pénteki versenyen két fedettpálya-vil ágcsúcs született. Rúdugrásban a nagyszerű -formában levő Uelses 5 centivel fölugrottá a szabadtéri viágcsúcsot is, a súlylökésben pedig a fiatal, roppant erős Gubner javított csúcsot. Az AFP jelentése szerint az új, nem hivatalos rúdugró-világcsúcs érdekes körülmények között született: meg. John Uelses késve ér-j ■kezett meg, nem volt elég ideje bemelegíteni és a 441- es magasságon csak keservesen, harmadikra jutott át. Utána azonban elsőre ugrotta a 457-et, a 467-et, majd másodikra a 477-et. A 488-on első két kísérleténél nem. összpontosított kellően, harmadikra azonban ezt is több centivel felette vitte! A csúcs hitelesítése azonban kérdéses, mert a sikeres kísérlet után egy túlbuzgó fényképész meglökte a mércét, a léc leesett, a magasságot tehát nem tudták újra lemérni. A súly lökésben a 19 éves new-yorki Gary Gubner utolsó dobásával állította fel a világcsúcsot. Ekkor érkezett elkésve a régi csúcstartó, O'Brien- A közönség és a rendezőség kérésére a két versenyző néov dobásból álló, külön meghívásos páros versenyt vívott, ezt Gubner még jobb, 19.48-as eredménnyel nyerte O'Brien (18.66) előtt. A magasugrásban meglepetést okozott Thomas újabb veresége. A versenv eredményei: 60 yard (54.86 m)í 1. Budd 6.1. 600 yard (548.64 m): 1. Yerman 1:11. 2. Kerr (jamaikai) 1:11.4. 880 yard (804.68 m): 1. Siebert 1 :53.9, 2- Crothers (kanadai) 1:54.1. 1 mérföld (1609 m): 1. Close 4 :08.6, 2. Weisinger, 3. Sullivan, 4. Moran, 5 Szentgáli 4:14. 2 mérföld (3218 m): 1. Nourse 8 :59.4, 2. Clohéssy (ausztrál) 9:00.8, 3. Iharos 9:01.6-4X880 yard: 1. Írország 7:38.4, 2. Kanada 7:46.6. 3. Egyesült Államok 7 :48.2. 60 y gát: 1. H. Jones 7.2. Magas: 1. Avant 208, 2. Thomas 203. Rúd : 1. Uelses 488, fedettpálya-viílágcsúcs (régi: 483 Uelses), 2- Rose 467. Súly: 1. Gubner 19.46, fedettpálya-világcsúcs (ré gi 19.24 O'Brien), 2. Kohler 17.14. Levél a szerkesztőhöz Helyzetjelentés Chiléből A labdarúgó-világbajnoki mérkőzések színhelyéül kijelölt négy chilei városban a .pályák tatarozási és bővítési mumká la t a i e I őrei átható I a g elkészülnek a 'kitűzött határidőre. A santiagói stadionban, amely a Svájc—Chile-NSZKOlaszország mérkőzések színhelye lesz, hamarosan befejeződik a nézőtér bővítése. összesen 90.000 ülőhely áll majd rendelkezésre. Ami a pálya gyepszőnyegét illeti, annak bizony még erősödnie kell. Egészen más a helyzet Vina del Marban, ahol a jelenlegi görönmfös pálya helyett egészen új já- j tékteret -kell készíteni a hátralévő időben. A rancaguai sporttelepen az előjelek szerint két hónapon belül már mindennel elkészülnek. Az. észak-ebi lei Aricából azon 1 ban, amely mintegy 2400: km-re van Santi agától, még nem érkezett jelentés az elő- i 'készületi munkák állásáról, j Ami a vendégcsapatok elhelyezését illeti, Vina del Mar és Rancagua okozza a legkevesebb gondot, mert itt éppen úgy, mint Aricá 'ban, megfelelő szállodák vannak, nyugalmas környezetben- Nehézségek mutatkoznak viszont Santiagoban, mivel a külföldi csapatok edzői és vezetői lármásnak találják a szállodákat, s ezért . a város csendesebb részein,! van» a környéken keresnek megfelelő szálláshelyet. A játékvezetők "főhadi- j szállása" Santia^oban lesz, s a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség különbizottsága j küld egy-egy nyolctagú játékvezetői csoportot és egy 1 vezetőt Aricába és Vina del Marba. A santiagói és ranoaguai mérkőzésékre a fővárosból. mennek ki a bírók. A FIFA bizottságának még a 16-os döntő megkezdése előtt kell határozatot hoznia a labdák keménysége kérdésében is. A dél-amerikaiak ugyanis szokatlanul kemény re pumpálják fel a labdákat. A FIFA szervező bizottsága egyébként úgy határozott, hogy az eddigi szokástól eltérően a világbajnokság negyedik helyezettjét is jutalmazzák. A VB győztese aranyérmet, a második helyezett aranyozott, a harmadik helyezett ezüst, a negyedik pedig bronzérmet kap. A Santiago é-s a -másik három város közötti összeköttetés biztosítottnak látszik. A Chilébe 'készülők azonban a tapasztalatok alapján helyesen teszik, ha a sugárhajtású repülőgépek ellenére is-egynapos késést vesznek számításba. Ezt tapasztalhatta a FIFA bizottsága is, amelynek gépét a Rio de Ja-neiroi repülőtér a kedvezőtlen idő miatt hosszabb ideig nem j fogadta. NEMZETKÖZI MÉRKŐZÉSEK A férfi kosárlabda Európa- Kupáért : Darus Áfa ka— Hapoel Tel Aviv 75:70. Isztambul. A török bajnok behozta 4 ponthátrányát és egy ponttal (akárcsak a Honvéd ellen a Svit) biztosította a továbbjutást I Crvena Zvezda Belgrad— Caldas (kolumbiai) 3:1. Ma-nizales. Indonéz ifjúsági veoves— Spartak Hradec Kralove 4:1. Dzsakarta. Labdarúgás-KEDVES SZERKESZTŐ UR ! A kanadai sajtón keresztül ----mi sportoló magyarok — arról értesültünk, hogy a kanadai kormány öt millió dollárral kívánja segíteni a 'kanadai sportot. Mi magyarok, akik most már 10—15 éve élünk Kanadában s akik közül legnagyobb részünknek a sport volt a mindenünk az óhazában, ámulatba estünk e legújabb nyugati csodán. Mert ha a kanadai tartó mányok lakosságát elosztjuk az öt millióval, akkor azt látjuk, hogy odahaza Csajágröcsögén több jutott sportra, mint it-t jut majd a kanadai sportolóknak. Egyébként a világsportban Kanada legfeljebb a -következő 20 évben jut majd el oda, ahová a régi, vagy ha éppen úgy tetszik — a mostani magvar sport áll az óhazában. Csipke Rózsika 'későn kezd ébredezni! T rumam elnök azt mondotta: "Nem a szovjet és nem Amerika a legjobb sportnemzet, hanem a magyar". Persze ezt a lakosság számarányához mérten értette. És ebben néki igaza volt. Ma itten Kanadában sok régi magyar sportoló járja az országutakat, vagy éppen seprővel kezében dolgozik 'létfenntartásáért. Reménykedünk benne, hogy ez az új intézkedés ezeket is pártfogásába veszi, hiszen már sokszor bebizonyították tudásukat. Ezek még Kanada jövendő reménységei -lehetnek. Magyaros üdvözlettel: Szakolczay Béda Ferenc • Örömmel közöltük a szerkesztőségünkhöz érkezett levelet, hiszen ez minden magyar sportszerető emigráns véleményét tükrözi. De meg kell értenünk, hogy Kanada fiatal sportélete nem hasonlítható össze az európai és benne a mindig kitűnő magyar — sportkultúrával. Itt- más sportokért rajonganak, mint Magyarországon. A jéghokki, a baseball és az amerikai futball azonban itt is százezres tömegeket tud megmozgatni és óriási nemzeti businesst jelent. Minél több európai bevándorló érkezik Kanadába, annál inkább virágzik az at-J lét-ika, az úszás, az európai futball és a vizipóló. A kanadai kormány ötmillióját mi is keveseljük. De ez csak a kezdet- Rövidesen belátja mindenki, hogy a tömegsport micsoda nemzeteket mozgató és formáló erő s akkor ez az ötmillió ugrásszerűen növekedni fog. A kanadai sportolók között pedig mindig nagy becsülete -lesz a magyarnak.______ időpontjában magyar állampolgár. 1962-ben újra megnyitják a bevándorlás előtt a kanadai határsorompókat. A hozzátartozók szélesebb kategóriáját fogják beengedni s a j szakfoglalkozással rendelkezők előtt szabad lesz az út. j A bőrszínre se lesznek tekin- \ tettél, ami Ázsia és Afrika j bevándorlóinak számát igen I megnövelheti. 1961-ben j 1.732 ázsiai és 1.057 afrikai, .bevándorló érkezett Kanadába-VEGYES SPORTHÍREK Nehéz átfüteni az egyik szobát? Uj lakóhelyiségeket épít a házához ? Társalkodóvá alakítja át a pincéjét? TEGYE HÁZÁT TÖKÉLETESSÉ villanyfűtéssel Az elektromos fűtőtestek biztonságosak, tiszták, láng nélkül melegítenek. Felszerelésük gyors és olcsó. Sem új vezetékcsövekre, sem költséges szerkezeti átalakításra nincs szükség. Kérjen tan-ácsot egyik engedélyezett villamyfütésberendező vállalkozótól. Kérjen tőle ajánlatot olyan megoldásra, amellyel házába azonnal bevezettetheti a villanyfűtést, a részletek fizetését pedig egy későbbi időpontban kezdheti meg. A MAGYAR SPORTEGYESÜLETEK A Sport és Tudomány c. folyóirat adatokat közöl a magyar sportegyesületekről és sportolók számáról. A cikk szerint 9.400 sportszervezet sportolóinak száma 1.200.000. Ezek közül rendszeresen sportol, bajnokságban, versenyeken résztvesz 790.000. Az edzők száma 10.000. A húsz legnagyobb egyesület 15.000 sportolója között van a kiváló, érdemes és elsőosztályú sportolók 86 százaléka, olimpiák, világ- és Európa-bajnok ságok győz tesei és helyezettjei- A Népszabadság adatai szerint a magyar sportolók három világ- és 29,5 országos rekordot értek el 1961-ben. • A ÚJPEST KUBÁBAN Mexikó Cityből, a Botafogóval vívott mérkőzés után pénteken reggel az Újpest sportküldöttsége Havannába -repült. Ami az Uj-pest utolsó mérkőzését illeti, a Mexikó Citybeli nemzetközi labdarúgótornán az Újpest a Bot afogótói 4:2 (2:2) arányban vevereséget szenvedett. • A Norvégiában készülő holland gyorskorcsolyázók Hamarban főpróbát tartottak az Európa-bajnokságra. A kistávú összetett versenyt a világbajnok van der Grift nyerte 185.343 pontos kitűnő teljesítménnyel és a köj vetkező táveredményekkel: 1 500 m 42.2, 3000 m 4 :50.9, 1500 m 2:15.4, 5000 m I 8:18. 6. Garmisch-Partertkirchen! ben kedden rendezték meg j —a kedvezőtlen pályaviszonyok miatt csak két futam alakién — az idei négyes bobvilágbajnokságot, amely a nyugatnémetek gvőzelmével végződött a védő olaszok előtt. Világbajnok: NSZK I 2:33.66, 2. Olaszország I 2:34.23, 3. Ausztria I 2:35:59, 4. Kanada II 2:35.84, 5. Olaszország II 2 :36-35 6. NSZK II 2 :36.38. BELPOLITIKAI HÍREINK AZ EGÉSZ UJKANADÁS LAKOSSÁG nagy örömmel fogadja azt a törvényjavaslatot, amelyet David Croll szenátor terjesztett be Ottawában- Mr. Croll javaslata szerint a törvénynek kötelezni kell mindenkit, aki részletre ad el, vagy aki egyéni pénzkölcsönt folyósít, hogy hű és pontos j adatokat bocsásson a vevő, illetve az adós rendelkezésé- | re, amelyekből kitűnik, hogy milyen címen, -mennyi kamatot és mennyi költséget foq fizetni az egész hitelügylet leforgása alatt. Az angolul nem tökélete-. sen beszélő újkanadások számára különösen fontos, hogy pontosan megértsék, mi mennyibe kerül, mert ellenkező esetben újra meg újra fájdalmasan tapasztalják, hogy éveken át fizetnek horribilis összegeket, s tartozásuk összege alig csökken-. A törvényjavaslat nem a kamatok és költségek összegét akarja korlátozni, hanem azt kívánja elérni, hogy I a vevő előre, pontosan tájékozva legyen. • A KANADAI BEVÁNDORLÁS 1961 ÉVBEN A kanadai országos statisztikai hivatal jelentést adott ki az 1961. évi bevándorlás adatairól. Az elmúlt évben összesen 71.689 bevándorló lépte át Kanada határait. Ez közel 30 százalékkal kevesebb, mint 1960. évben, amikor a bevándorlók összlétszáma 104.111 volt. A csökkenés oka a Diefenbaker kormány tavalyi bevándorlás ellenes politikája volt. Az 1961. évi bevándor lók között 13.295 brit ere de-tüt találunk s ezt csak az olasz bevándorlók létszáma haladja meg. Az európai -nemzetek 41-865 bevándorlót adtak Kanadának. Első helyen az olaszok állnak 14.630 fővel, második helyen a németek 6.191 fővel, harmadik helyen a görögök 3 858 fővel és negyedik helyen a portugálok 2.976 fővel. Magyar bevándorló 734 érkezett Kanadába, melynek legnagyobbrésze idős családtag volt. A bevándorlóknak több mint fele Ontarioban telepedett le: 36.518 személy. Utána Quebec tartomány következik 16.920 létszámmal. A 734 főben feltüntetett magyar bevándorló közül csak 287-nek volt Magyarország az utolsó állandó tartózkodási helye és csak 270 volt közöttük a bevándorlás 1 K 1 ( A G m iysz ei ek PÉNZÁTUTALÁS KÖZJEGYZŐSÉG vámmentes küldemények, szabadválasztás, épületanyagok, textil-, gyarmatáruk. — Kérje képes árjegyzékünket. a világ minden részébe rceptre és recept nélkül leggyorsabban és legolcsóbban • Magyarországra, Romániába és Európa összes államaiba hivatalosan, a legelőnyösebben. • Fordítások, hitelesítések, útlevelek (nem állampolgárok részére is), vízumok és válóperek intézése. • HAJÓ. és REPÜLŐJEGYEK részletre is. INTERNATIONAL agency S2RV1CE 387 SPADINA AVE. . TORONTO 28. CANADA TELEFON: WÁ. 2-1014 • WA. 2-1458 EXPORT RENDES ES SZOPÓKAS CIGARETTA Macdonald gyártmány KANADAI GYÁRIPAROS 1858 ÓTA DOHOS A PINCÉJE ? Festetlen pincepadlók és falak dohos szagot árasztanak magukból, ha nem tisztogatják őket rendszeresen. Leírjuk, hogyan tisztíthatjuk és frissíthetjük fel a pincét. Oldjon fel egy kanna Gil let's Lye-t (lúgot) egy vödör vízben. Vigye föl ezt az oldatot a megfelelő felületekre egy használt seprővel, vagy kefével. Ezzel hatásosan megszünteti a dohosságot, amit a penészgombák és mikroorganizumok okoznak. Ismételje meg ezt az eljárást legalább kétszer évenként. Egyéb tanácsokért a Gil let's Lye használatára, amely önnek időt, munkát és pénzt takarít meg, kérje ingyen 64 oldalas könyvecskénket a következő címen: Standard Brandts Ltd. 550 Sherbrooke Street, West, Montreal. GL—229 jobb termést akar, S TÖKÉLETESEBB MINŐSÉGŰ DOHÁNYT KIVAN TERMELNI TOBACCO FERTILIZER Használjon CO-OP dohányműtrágyát Figyelje/ mennyivel gyorsabban -nőnek a palánták —, mennyivel hamarabb érnek be. 5 ami még fontosabb : figyelje meg, mennyivel több hasznot fog az eladásnál megtartani, ha. a CQ-OP dohányműtrágyát használja. A CO-OP műtrágyát farmerek tulajdonában álló szövetkezeti gyárakban állítják elő. Ön is részesedik a szövetkezet hasznában. Mé-g -ma rendelje meg CO-OP dohányműtrágya szükségletét a legközelebbi szövetkezetben-CSALÁDI EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLAT ONTARIOBAN önnek tudnia kell, hogy Ontarioban sokféle egészségügyi szolgálat áll rendelkezésre, abból a célból, hogy akár Önnek, akar családja bármelyik tagiénak segítséget nyújtsanak. Azt tanácsoljuk tehát, hogy ezt a hirdetést, mint tájékoztatót állandóan tartsa számon fel egyzései között. FOGÁSZATI RENDELÉSEK Az Egé:zségügyi Minisztérium Fogászati Osztálya a következő szolgálatokat foglalja magában: • Fogászati rendelések Ontario ideg- és elmegyógyin ézet-iben, valamint a központi fogászati laboratóriumban (Central Dental LaDoratory). • Vasúton működő mozgószolqálat, mely szervezetlen területek bizonyos részeiben nyújt fogászati kezelést iskolásgyermekek számára. • Fogászati kezelés gyermekek részére, melyei szervezett területen a helybeli egész égügyi szolga at által engedélyezett segítő szak zeméLyzet nyuit. FERTŐZŐ BETEGSÉGEK ELLENŐRZÉSE Ez a Járványosztály feladata, mely az ellenőz'sl minden községre kiterjeszti abbeli törekvéseiben, hogy felfedezze a fertőző betegségek kitörését elő* idéző, vagy előseqitő 'énvezőket. i EGÉSZSÉGÜGYI TESTÜLETEK Valamely egészségügyi testület városi és vidéki ! elöljáróságok egyesülte, me’ynek az a cél a, ho^y I a köz számára hatásosabb egészségügyi programot nyújtson. Ez az egyesüle megyékből, kerületekből vagy városcsoportokból állhat, fővárosaikkal és íülön városaikkal együtt. Az Egyesületi Testület a2 Egészségügyi Osztály helybeli hatóságának v^zetése alatt működik, s ez nevezi ki annak személyzetét, melynek tagjai orvosok, ápolónők, állatorvosok, eqészséqügyi felüqvelők és az irodaszEmélyzet. KÖRNYÉKBELI HIGIÉNIAI SZOLGÁLAT Ez az osztály rendszabályokat lépésit és a bel bel egészségügyi hatóságokkal tanácskozza meg mmd azon ügyeket, melyek élelemre, te're és tejtermékekre, étkezőhelyekre, szemétlerakóhelyekre, ü-'ü ő pontokra, iskolákra, vidéki vízellátásra, csatom** rendezésre, rovarok és rágcsálók ellenőrzésére. varmint egyebekre vonatkoznak hogy higiénia által a körnvék eaészséqügyét szolgálják. TÁJÉKOZTATÁSOK A KÖZ SZÁMÁRA Ebben a tekintetben ten/e’et do'go^nak ki, hogy Ontario lakossáqa minél többet tudjon az egé z séqügyi szolgálatokról, melyek rendelkezésére áll nak. IPARI HIGIÉNIA Ez az osztály a naavioar terén fejleszti az egés-s^g’■icivet, s arra buzditia a munkaadókat, hony az általános egészség fenntartása cél'ából alkalmazót* t.aiknai' orv~s; és gondozói szolgálatokat ny jtsanak ’ ARopA^P’MOK czek munkája az orvosi hivatásnak azt a feladatát foglalja magában legnagyobbrészt, hogy bakterio* lógiai kutatásokat végfzzen a fertőző betegségek terén. Fontos működése még a tej- és vízellátás bakteriológiai ellenőrzése is. ORVOSI STATISZTIKA Fenti hivatal tanácsadói minőségben szolgál a Mi nisztérium összes osztályainak, mégpedig a statist» tikai adatok kielemzése alapján, valamint különle* ges felülvizsgálatok tekintetében. GONDOZÓI ÁGAZAT Ez az osztály az ápolószolgálati iskolákat vizsgálja felül, illetve ellenőrzi a tartomány egész területén., a kiképzésbeli színvonal, valamint aZ életkörülmények tekintetében. KÖZEGÉSZSÉGÜGYI GONDOZÓSZOLGÁLAT Ennek az osztálynak legfőbb célja, hogy helybeli egészségügyi hatóságok érdeklődését felkeltse köz« egészségügyi gondozószolgálatok szervezése iránt, s ezek létesítésében segítségükre legyen. ANYA ÉS GYERMEK EGÉSZSÉG Fenti célt szolgáló osztály mindazon ügyekre központosítja figyelmét, melyek várandós anyák, valamint csecsemők, kisgyermekék és iskolásgyermekek egészségi állapotára vonatkoznak. SZELLEMI EGÉSZSÉG Ebben a tekintetben egy külön osztály vezetése alatt áll számos ideg- és elmegyógyintézet, közöttük kórház-iskolák szellemileg elmaradt gyermekek számára. TÜDŐBAJ ELHÁRÍTÁSA Ontario abban a szerencsés helyzetben van, hogy tartalmas ellenőrző programot dolgozott ki a Tüdőbaj Elhárítását Szolgáló Osztály mindenhová kiterjedő vezetése alatt. Szanatóriumaiban az egész tartomány területén önkéntes csoportok működnek a kormány támogatásával, mely pótlólagos költséghozzájárulást nyújt a TB kórházakban elhelyezett betegek fenntartásához és kezeléséhez, valamint uj létesítmények céljára ad segélyt. Minthoqy a Röntqen azaz X-Ray vizsgálat még ma is egyike a legjobb diagnosztikai fegyvereknek az orvostudomány kezében, a kormány mozgószolgátatokat tart fenn ebben a tekintetben a tartomány egész területén. REHABILITÁCIÓ Ennek az uj osztálynak létesítésével a rehabilitációs munka szorosan együttműködik mindazon orvosi és segédszolgálatokkal, melyekre volt elme- és tüdőbetegeknek szükségük van. TÁPLÁLKOZÁS Ez az osztálv elsősorban tanácsadással foglalkozik. Legfontosabb működési feladatai közé tartoznak a közegészségügyi gondozónők számára tartott tájékoztató konferenciák táplálkozás terén az egész tartományban, továbbá csaláli tanácsadás, iskolai egészségszolgálat és csecsemőklinikák. ONTARIO DEPARTMENT OF HEALTH Parliament Buildings, Toronto, Ontario. Honourable Matthew B Dymond, M.D. C.M., Minister