Kanadai Magyarság, 1962. január-június (12. évfolyam, 1-27. szám)
1962-02-03 / 5. szám
XII. évfolyam, 5. szám, 1962 február 3, szombat KANADAI MAGYARSÁG (ZamuUo* "%utt$*vU4HU 996 Dovercourt Road, Toronto 4, Ont., Canada Telefon: LE- 6-0333 Főszerkesztő: KENKSE1 F. LÁSZLÓ Megjelenik minden nombeton Szerkesztésig it kiadóhivatal: 996 Dovercourt ad., Toronto 4 Hivatalos érik: reggel 9-t#l d61 étin 6-ig lldfízetési árak: egitx évre $5.00, fii Ívre $3.00, egyes síim irt: 10 cent. Külfeldön s égisz Ívre $6.00, fii évre $4.00 Vilaszbílyeg nilkül írkezett levelekre nem vilaszolunkl Mhlvis nilkül beküldött kíziratokat, képeket nem önünk meg is nem kOldünk vissza, még külBn felhívás, vagy portóköltsig mellékelése esetén aim. A közlésre alkamasnak talált kéziratok esetében is fenntartjuk magunknak a jogot, hogy azokba belejavítsunk lerövidítsük, vagy megtold|uk, ha arra szükség mutatkozik. Csak ritkán gépelt kéziratot fogadunk el. Minden névvel aláirt cikkért, nyilatkozatért a szenö felelős. CANADIAN HUNGARIANS Editor in Chief : LÁSZLÓ F. KENESEI Published every Saturday by the HUNGARIAN PRESS LIMITED 996 Dovercourt Road, Toronto 4, Ont., Canada EGY VALUTÁS TÖRTÉNETE “Jó utat, autóbusz!” Lapunk más helyén kriti-1 gépjárművezetői igazolvákai ismertetést köziünk a "Jó utat, autóbusz" címen karácsonykor bemutatásra került új magyar frlmvigjátékról. Az Ikarusz autóbuszgyár munkásainak belső életét mutatja be régi, elcsépelt anekdóták keretében, ■miközben verseny felajánlás, műkedvelő előadás, üzemi lopás, társadalmi bírósági tárgyalás és ‘könmyüvérü kantinoslányok táncbetétje alatt elkészül a kommunizmus nagy vívmánya: a modem közíekedési eszköz — az autóbusz. Sóikat hencegnek vele, hogy hogy ma már az utolsó falut js el ilehet érni autóbuszon az egész országban. Csak arról hallgatnak, hogy senkise mer felülni rá. A gyári se lejt sűrű töréssel fenyeget, a gvakorlatlan és részeges gépkocsivezetők pedig sokszor az árókba fordítják utasaikat. Aki teheti — szekerén jár, a pártbitkárok sailangos lovakkal kocsikáznak a járási székhelyekre, némelyiknek cifraszürös kocsisa van, a szegény paraszt pedig éppen úgy gyalog jár, mint Móricz Zsigmond regényeiben Az Ikarusz-gyár munkásai büszkén bocsátják ki az új autóbuszt a gyár kapuján és mint göröo tragédiák félelmetes kórusa — hangzik utánuk a meggyőződésnélküli kívánság: "Jó utat, autóbusz I" Több a kiáltásban a félelem, mint a marxista •munka dicsőítése. A közönség; elégedetlenül tolong ki a mozgóképszínházból, néhány öreg anekdotával nem lehet el kendőzni a valóságot. Mi azonban követhetjük az új autóbuszt a magyar falvak között vezető útjain, hogy betekintsünk a kommunista élet borzalmas erkölcstelenségébe, a munkások felelőtlen életébe, az ital lélekpusztításába és a párt falusi kiskirályainak gyilkos tetteibe. Rendőri jelentésből vesszük adatainkat. Az új autóbusz munkába állt és a délutáni órákban Szabolcs megye székhelyéről Ramocsaháza felé halad ■az elhanyagolt utakon. A kormánykeréknél Jakab Ferenc állami gépkocsivezető ül, aki azonban el akarja ■hagyni szolgálati helyét, mert feleségével lakodalomba ‘készül. Már korábban megállapodott Nagy Ferenc ■kollégájával, hogy Ramocsaházán felszáll hozzá és átveszi tőle a vezetést. Szabadságot nem kaphatott, ■mert helyettesről az állami üzem nem tudott gondoskodni. A szegény utasok gyanútlanul ringatták magukat a kemény ülésen Naov Ferenc már alaposan felöntött a garatra, mikor Ramocsa házán felszállt az autóbuszra és a zsebébe is tett egy üveg bort útravalóul. Nyírbátorban hosszabb ideig várakoztak a csatlakozásokra s ez alatt Nagy Ferenc bevonult az italboltba, ahonnan már teljesen elázva érkezett vissza. Nyírbátor és Nyírlugos között végre találkoztak egy szembejövő autóbusszal, ezen utazott a lakodalomra Jakab felesége. A két autóbusz megállt az országúton, Jakab átadta saját kocsiját a kalauznak s ő átszállt a f< ‘leségéhez. Nagy Ferenc m annyira részeg volt, ho1- fel sem keltették bóbiskol sából. A kalauznak nem vo1 nya és nem értett semmit a motorvezetéshez. Megkísérelte, hogy az autóbuszt 17 utasával elviaye Nyíriugosra, de mintegy kétszáz -méter után belátta, hogy erre a feladatra képtelen. Fölrázták tehát részeg- horkolásából Nagy Ferencet s ő vette át a vezetést. Isten óvja az ártatlan utasokat és sértetlenül megérkeztek Nyírlugosra. A garázsba már nem tudta bevezetni a kocsit, megitta hát a még nála levő bort s ezalatt a falusi utca éjszakai csendjében összetalálkozott ivócimboráival. Ferenc nap volt, elhajtottak a nyílugosi cigányokért, felvették a vályogvető bandát az autóbuszra s elindultak a faluban ház ró I- házra Ferenc napot köszöntenú Állami autóbuszon. Egymásután világosodtak ki a nyíri ugosi házak ablakai. Az autóbusz dudája szakadatlanul tülkölt, a nagybőgő félelmetesen brümmögö-tt, a pikula visított, a részeg társaság pedig fenyegető orditozással hívta tetemre a Ferenceket. Némelyik ablakból egy-egy üveg szilva- vagy törkölypálinkát nyújtottak ki. A szerenád-ok ideje alatt az autóbusz ajtaja nyitva maradt s az indítókulcs is benne volt. Dorogi István, a "falu rossza", aki megszokta már, hogy a mindénható párt fedezi erőszakoskodásait, felugrott az autóbuszra és részeg vigyorgással kezdett száguldani le és fel a falu főutcáján. Nagy Ferencben felrémlett valami felelősségérzet, kirohanf az útra és elébe állt a bomlottéi keringő autóbusznak. Dorogi halálra gá zolta az inteaető Nagy Ferencet, otthagyta összetörve és vérbefagyva az utca közepén, maga sietve elmenekült s egy szénakazalba bujt. Itt találta meg órák múltán a járőr, amikor még mindig részegen nyitott zsebkéssel 'támadt a rendőrökre. Fekete éjszakája volt ez Nyírlugosnak, a lámpák nem aludtak ki napfelkeltéig. A holttest ott feküdt az utcán, kiomló vére vörösre festette a szűzi havat, csak a sarló és kalapács hiányzott a szörnyű idillhez. Az új autóbusz pedig ott állt elhagyatva a falu végén, biztosan maga is legszívesebben elrejtőzött volna abba a szénaboglyába, ahol a részeg gyilkos keresett menedéket. Nem segített rajta az Ikaruszgyár munkásainak pogány áldása : "Jó utat, autóbusz!" Kommunisták fogták kormán ykerekét. Kiss Ferenc ilyen részeges öreg munkás szerepét játszsza a filmben. Társadalmi felbuzdulással elvonó kúrára fogják, az ő nagy színészi tekintélyét szeretnék felhasználni a nép legnagyobb nyavalyájának gyógyítására. Szabadságot ‘kell adni a magyar népnek, hogy ne meneküljön az alkohol bódulatába. Ki kell űzni a kommunistákat a régi orosz határok mögé, s mikor az utolsó harckocsi is kigördül a felszabadult országból, mi is utánok kiáltunk majd, mint a mai Ikarusz-gyár boldogtalan munkásai az új autóbusz után: — Jó utat, letűnt kommunizmus ! Sokáig vártunk pusztulásodra! Nyíregyházy Pál (Szovjet hadifogságban meggyilkolt bajtársaink emlékére) Csorba György határvadász főhadnagy 1944 decemberének utolsó napjaiban sebesült meg az Esztergom körüli harcokban. Könnyebb comblÖvést kapott, s pápai badikórházba utalták. Felgyóayulása után egy vegyes német—magyar egységhez kapott beosztást, amelynek parancsnoka Kleber -német százados volt. Az egység —, amely ‘körülbelül 400 főből állott —, a Balaton környékéről volt lassú visszavonulásban nyugat felé. 1945 márciusában a zászlóaljnak nevezett kötelék már csak 100 főt számlált!. A rendezetlen viszonyok miatt a magyar és német egyenruhákat sűrűn borította a polgári kabát, felöltő vagy egyéb nem kincstári eredetű ruhadarab. Voltak a "zászlóalj" tagjai között önként jelentkezett dunántúli magyar parasztok is, akik csupán fegyvert kértek az alakulattól és azzal; együtt kísérelték hátráltatni az óriási túlerőben levő szovjet csapatok előnyomulását. 1945 március közepe feié a Bakonyszentiványnál védő állásban lévő egység igen erős szovjet légitámadást kapott, amelyet nyomon kö vetett a gyalogság támadása- A bomba támadás alkalmával mind Kleber százados, mind Csorba főhadnagy repeszdaraboktól megsebesültek és a légnyomástól eszméletüket vesztették. Ilyen állapotban talált rájuk és ejtette fogságba őket az előretörő szovjet- nvalogság. Mindkét katona csupán négy napig; "élvezhette" a szovjet hadifogságot, mert az NKVD nyomozótisztje letartóztatta őket és a Bálatonalimádin beszállásolt NKVD alakulathoz kísérte. Egy elhagyatott ház pincéjébe zárták be a két katonatisztet, sem en-n-i, sem inni nem adván nekik. Másnap délelőtt kihallgatásra kísérték őket egy kb. 100 méterre levő házba. A kihallgató helyiség egy parasztház földes szobája volt. Benne a kihallgató tiszt, Vorobjev százados és egy rosszarcú, szerb származású tolmács tartózkodott. Csorba meghajtotta magát és magyarul köszönt. A tolmács felállt és hirtelen két akkora pofont adott a gyanútlan magyar katonatisztnek, hogy az rögtön a földre bukott. A tolmács rugdosni kezdte a földön vonagló Csorbát s közben durván káromkodott : — Kellett nektek Újvidék, Szabadka, büdös disznók —, ordított. Most kaptok ezeréves határt, ti dögök, fasiszták, gyilkosok . . . A szerb tolmács öt percig tartó "bemutatkozása" alatt, az asztalnál ülő Vorobjev százados fel sem nézett az előtte fekvő iratokból. Hirtelen így szólt: — Elég Pável, vedd fel a személyi adatókat. Mindén egyes adat bemondását pofon vagy rúgás kíséretében volt csak hajlandó Pável tolmácsolni. Újabb dührohamot kapott, amikor Csorba kitüntetéseinek felvételére került sor- Amikor pedig a Délvidéki Emlékérem tulajdonosának mondotta magát, újabb "vesetáncot" kezdett járni a már csupa vér főhadnagyon. Mindezen ismerkedés után a szovjet tiszt a következőket kérdezte Csorbától: — Ki adott Önnek para-n csőt partizánok szervezésére? Kleber százados? Vagy valaki más? — Én partizán szervezéssel nem fogalkoztam, annak végrehajtására nekem senki parancsot nem adott —, válaszolta Csorba. — Polgári egyéneknek sem adott fegyvert az utóbbi hetek folyamán? — volt az újabb kérdés. — De igen —, ismerte el Csorba, — minden önként jelentkezett egyénnek adattam feayvert. Ezek a személyek azonban az én alakulatommal együtt harcoltak kötelékben és semmi kapcsolatban nem álltak a partizánokkal, akiknek létezéséről nekem nincs tudomásom. — Az a tény, hogy Ön civileknek fegyvert adott a Vörös Hadsereg elleni harc céljából, tudja mit jelent? — folytatta a kérdezősködést Vorobjov. — Szerintem ez semmit nem jelent, ez kötelességem volt. önök uavanígy cselekedtek 1941 -ben — mondotta Csorba, önök hivatalosan szerelték fel partizánjaikat, akik a legnagyobb kárt okozták a megszálló hadseregeknek, lehetetlenné téve ... — Mi a hazánkat védtük —, szakította félbe Vorob? jov. — Mi is azt igyekeztünk, — -replikázott a magyar főhadnagy — és ennek érdekében nekünk is jogunk lenne partizánháborút folytatni. — Mondja Csorba, maga nyilas? Fasiszta? — kérdezte nyugodt hangon Vorobjov. — Sem nyilas, sem fasiszta nem vagyok, én magyar ■katonatiszt vagyok — válaszolt kis büszkeséggel a hangjában Csorba. — Akkor miért nem védte hazáját egy évvel ezelőtt a fasiszta németek ellen? — kérdezte gúnyosan a szovjet százados. — Nekünk magyaroknak, a fasiszta németek és a kommunista oroszok egyaránt ellenségeink, de veszedelmesebbek Önök. Ezért nem a németek, hanem Önök ellen harcoltam, kísérelte meg a magyarázkodást Csorba— Tud ön németül? —változtatott témát Vorobjov. — Igen, válaszolt Csorba, Ezután a tolmácsot nem véve igénybe, a szovjet kihallgató tiszt tört németséggel próbált foglyával beszélni. — Szóval ön azt állítja, hogy a partizánharc a magyarok részéről jogos lenne a Vörös Hadsereg ellen? —kérdezte. — Ha önöknek jogos volt, úgy nekünk is az kell leqyen —, volt a rövid válasz. — Majd akkor beszélhet így, ha Önök győznek —, dühös ködött Vorobjov. —Jegyezze meg, hogy a győzőt senki sem fogja kérdezni, mit miért csinált. Ezt különben Hitler mondotta, ha nem tudná — tette hozzá gúnyosan. — Nem ismerem Hitler ■mondását —, válaszolt Csorba. — A mi véleményünk szerint civil lakosságnak fegyvert kiosztani egyenlő a partizánszervezéssel —, jegyezte meg Vorobjov. Mondja el szépen Csorba, -kinek mennyi fegyvert adott? Hány embert, hol és milyen szabotázs feladatok elvégzésére hagyott hátra? — Én katona vagyok és nyíltan harcoltam Önök ellen —, hangzott a válasz. Senkit nem hagytam hátra, senkinek semmiféle feladatot nem adtam. — Úgy látszik, rossz az emlékező tehetsége —, gúnyolódott a szovjet tiszt. — Nos, hogy legyen ideje meggondolni a dolgokat, egy hétig békén hagyom. De emlékezzék és az igazat vallja, különben igen rossz idők járnak majd magára ... ... A hét napi "bélcénhagvás" azt jelentette, hogy Csorba főhadnagyot elkülönítették Kleber -századostól, állandóan bilincsben feküdt, s körülbelül 20 deka kenyeret meg egy csésze vizet kapott naponta. Közben a NKVD alakulat váratlanul tovább indult Szombathelyre. A volt légvédelmi parancsnokság épületét, az úgynevezett Bagolyvárat rendezték be börtönnek és kihallgatószobáknak. — Este 7 óra lehetett, mikor megérkeztek. A foglyokat elosztották a különböző, börtönnek átalakított helyiségeikbe. Már mindenkit elvittek, Csorba maradt csak egyedül. Egyszerre egy őrmester lépett hozzá : — Da vaj —, mondta rövider — A pincébe vezette Cső majd kinyitott egy ; Csorba lépcsőfokokat I maga előtt a kísérő gép tolyos őr lámpájának fé j ben. Az őrmester du e'őretaszította s bezárt ajtót. Koromsötét volt köre rül, a levegő bűzös, nyir Csorba kérdezősködni bált, de senki sem felelt I határozta, hogy körüljárj helyiséget. Lefelé indult a lépcsőn és hat fokot számlált meg. A falak mentén tapogatózva lassan megindult balfelé. A lejárattól balra körülbelül 2 méterre volt az első sarok. A falak mindenütt nedvesek, -nyálkásak voltak, néha vaskampókba, karikákba, szegekbe ütközött Csorba ‘keze- Az első saröktól jobbra egy 4 méter hosszúságú fal húzódott, amelynek végén egy rácsos, szellőztető nyílás volt a magasban. Ezen keresztül a csillagos eget megpillantotta. Kis szünetet tartott a második sarokban, a helyiség széntároló lehetett valamikor. Tovább -indult a fa-l mellett ismét jobbra-, majd háromnegyedméternyi tapogazás után megbotlott valamiben. Lehajolt és elborzadva tapasztalta, hogy egy hulla fekszik előtte. Jobbnak látta útját nem folytatni és lassan visszafelé indult a szellőztető nyilasig, onnan az első sarokig, majd elérte j a lépcsőfokokat, ahol minden tagjában remegve leült. A fáradtság lassan elnyomta a félelem és a 'hideg érzését és két kezébe temetve fejét elszenderedett. Amikor felébredt, a szellőztető nyíláson keresztü-i halvány világosság szűrődött a pincébe. A látvány döbbenetes volt: a lejárattól féljobbra levő sardkban nyolc, derékig -levetkőztetett, magyar katonán a drágos hulla hevert. A holttestek rettenetesen meg voltaik csonkítva. Ütések, vágások, lövések nyomai az egész testen, a fejek feiismerbetetlenségig összeverve, keresztullövöldözve. A ‘kilencedik holttest szemben a bejárattal, a túlsó oldalon feküdt, ebben botolhatott meg az éjjel. Ez is ugyanolyan vadállati kegyetlenséggel volt -megcsonkítva, mint a többi. Csorba sorra nézte a szerencsétlenek maradványait, de senkit sem sikerült felismernie. Mint nadrágjukról megállapítható volt, val-amenynyien tisztek voltak, néhánynak a csizma még a lábán volitj. A helyiség tehát kínzókamrának szolgált. Ezt bizonyították a falakon levő karikák, szegek, ahová az áldozatokat kikötötték. A falakon mindenütt lövések nyomai látszottak, véres foltokkal vegyesen- Kezeire pillantott és rémülten vette észre, hogy azok szintén véresek, az éjjeli tapogatózástól. Ilyen lehetett arca is, hiszen fejét kezeibe temetve aludt. Nem volt ideje sokáig gondolkozni a látottakon, mert kulcszörgést hallott, s egy őr "kifelé"-t vezényelt. Az emeletre vezették, ahol megmosakodhatott, majd Vorobjov elé vezették. — Nos, hogy érezte: magát? — érdeklődött gúnyosan s választ sem várva folytatta: — Ugyanolyan sorsra akar jutni, mint a lent levők, vagy hajlandó részletes vallomást tenni a partizánszervezkedésről ? — Csak azt mondhatom, hogy semmiféle partizánszervekedésben nem vettem részt, ilyenekről nem -is tudok —, válaszolta Csorba. — Érdekes, ugyanezt vallja Kleber is —, nevetett a szovjet tiszt. — Egyelőre karcerbe kerülnek mindketten, hogy együtt gondolkozzanak. Na mea. hogy összebeszéljenek —, tette hozzá. A két foglyot egymástól elkülönítve egy két méter magas rekeszbe zárták, ahol összekötözött kézzel és lábbal bokáig érő vízben kellett állmok. A rekesz olyan szűk volt, hogy összeesni sem lehetett benne. Étkezésük napi 10 deka kenyér és két deci víz volt, amit reggelenként adtak be nekik. Szükségleteik elvégzésére esténként 2 percnyi időt engedélyeztek a kezek feloldása nélkül. Jóllehet csak egy deszkául választotta el őket egyástól, a két fogolynak sem- i kedve nem volt a beszél:tésre. De nem is volt rni•I. Szótlanul, fogcsikorgat- I viselték a kommunizmust >ítő szocialista állam titkos ndőrségének humánus váltó módszereit. Csak a néet sóhajtott fel -néha: Bár isztultam volna el Kurszknál ! Karcer büntetésük hatodik napján Kleber százados -eszméletét vesztette, mire mindkettőjüket az emeletre vitték a kihallgató szobába, kötelékeiket feloldva. Kisvártatva bejött Vorobjov s szótlanul helyet foglalt asztala mellett. Egy katona bőséges reggelit hozott be, főtt tojást, kolbászt, kenyeret, sajtot- A szovjet tiszt elgondolkodva fürkészte az előtte álló, csontig lesoványodott foglyok arcát, majd a tőle megszokott rossz németséggel megszólalt: — Azt hiszem Önök enni szedetnének, a karcerben biztos ímegéheztek. Ugy-e Csorba? Ami ekkor következett, az az emberi akarat csodája volt ... A magas, szakállas összevert magyar katonatiszt szemeit a szovjet századosra szegezve, erejének végső megfeszítésével kihúzta magát s udvarias, határozott hangon így válaszolt: — Köszönöm, én nem vagyok éhes. De, ha százados úrnak étvágya lenne, megkínálhatom. — Ezzel kezeit lassan zsebébe csúsztatva, előhúzott öt darab száraz 10 dekás kenyeret s azo kát Vorobjov asztalára tette. — Ezek a karcerben kapott adagok —, mondotta csendesen —, fogyassza el őket százados úr. Kleber megdöbbenve nézett fogolytársára. Vorobjov pedig hitetlenül bámult az előtte álló emberroncsra. De csak egy félpercig, majd a -legocsmányabb káromkodásba tört ki : — Názád —, ordította —, vissza'ezeket a kutyákat, rohadjanak el. Hisz ezek ördögök, hogy dögöljenék meg . .. Nagyobb nyomaték kedvéért mindkét foglyot rúgások, pofonok kíséretében adta át a berohanó őrségnek/. A borzalmas karcer még ■négy napig tartott, melynek eltelte után a foglyokat váratlanul megborotválfcák, ■majd újra Vorobjov elé kerültek. A kihallgató tiszt vá ratlanul egész udvarias volt és egy rácsos áblakú szobá ba vezette őket, ahol egy aisztalon hófehér sós szalonna, puha fehér kenyér voit előkészítve. Vorobjov barátságosan így szólt foglyaihoz : — Azt hiszem, jobb ha abbahagyjuk a kihallgatás eddigi módszereit és okosan fogok beszél« önökkel Gyújtsanak rá —, kínálta őket bolgár cigarettával. Mindhárman rágyújtottak, de Kleber és Csorba feje hamarosan kóvályogni kezdett a rég nélkülözött cigaretta füstjétől. Vorobjov tovább folytatta: — Idefigyeljenek. A jövőben mindent meg fognak ‘kapni, amire szükségük lesz. Kapnak ennivalót, dohányt, még egy kis bort is, de mindent el kell mondamiok. Most egyenek amennyit akarnak, utána majd beszélgetünk. A szovjet tiszt eltávozott, becsapva maga után a nehéz, vaspántokkal ellátott ajtót. A két fogoly hitetlenül meredt az előttük levő jó félk'llónyi szalonnára és fél vekni kenyérre. Majd szinte egyszerre láttak hozzá, tömték, gyűrték magukba a zsíros szalonnát, falták a friss magyar házi kenyeret. Legyöngült szervezetük köve telte a táplálékot... Evés közben egy-egy slukkot szívtak cigarettáikból és a nikotin okozta enyhe kábulás még élvezetesebbé tette az étel ízét. — Nem bírok többet.—, szólt pár percnyi falás után Kleber —, inni kellene. — Körülnéztek a szobában, de ivóvíznek semmi nyoma ... Az ajtó hirtelen kitárult, s a küszöbön megjelent Vorobjov százados— Nos, kérnek még szalonnát? — érdeklődött udvariasan. — Köszönjük, elég voit, válaszolt Csorba, inkább vízre lenne szükségünk. — Ah, vízre? — mosolyodott el gúnyosan Vorobjov. — Inni akarnak ugye? Persze, az ilyen sós szalonna után jól is esne a víz. Végigmenté a két foglyot, majd durván így szólt: — Ha bevallanak mindent, lesz víz, lesz minden. Zörgessenek, ha meggondolták. — Az ajtó tompán csukódott be mögötte. Mindketten szótlanul meredtek egymásra. Csendesen leültek, megértettek mindent. Vorobjov szomjúsággal akarja kényszeríteni őket hamis vallomásra. — Már egy óra múlva pokoli 'kínokat éreztek; torkuk, nyelvük kiszáradt, bedagadt, szörnyű hasmenés fogta el őket. Estefelé már beszélni sem tudtak, égett a szájuk, nyelvük, torkuk, mindenük. Az őrület határán jártak. Vorobjov több ízben is benézett hozzájuk. Kérdéseit válaszra sem méltatták .. Már rég be sötétedett, amikor Csorbának sikerült elaludnia- Fogalma sem volt, mennyit alhatott, hirtelen riadt fel. Szólítani akarta Klebert, de nem jött ki hang a torkán, nyélve sem engedelmeskedett akaratának. A szobában tóijes volt a sötétség. Lassan keresgélni kezdett s eközben eljutott az ablakig, ahol fogolytársát az ablakrácsra felakasztva találta. Rémülten dörömbölni kezdett az ajtón. A fogolyőr kinyitotta az ajtót s a folyosóról beáradó lámpafényben iszonyító volt látni a rácson függő német századost. 'Kleber hulláját kivitték, majd a felcser Csorbát vette gondozásba. Lassan vizet csöpögitetett szájába, majd ■kortyokban itatni kezdte. —• Reggelre Csorba valamenynyire megához jött és egy különálló szobában helyezték el. Az elgyengüléstől tehetetlenül feküdt a cementes padlón. A délelőtt folyamán Vorobjov látogatta meg és közölte vele, hogy fogolytársa öngyilkosságának meg nem akadályozása miatt 10 napi izolátor (elkülönítő) büntetést kapott. E büntetés letöltésénél nem kellett vízben, szűk helyen állnia, csupán a 'kenyéradagja vólt 20 dóka és egyszer kapott minden második ■nap levest. — A második nap reggelén hirtelen kinyílt a szoba a j táj a és egy 'hatalmas termetű szovjet szakaszvezető lépett be. Kezében egy negyedkilónyi ‘kenyér és egy csajka leves volt. Olyan baljóslatúnak tűnt pillantása, hogy Csorba esküdni mert volna, ez lesz utolsó perce. A szakaszvezető azonban csak egy szót szólt: — Ná —, s letette a csajkát meg a kenyeret. A szakaszvezető újságot vett elő a zsebéből, letépett egy darabot belőle, fahorkát szórt bele, megsodorta, rágyújtott és lassan nézte a kenyeret faló Csorbát. Mikor az befejezte az evést, kinézett a folyosóra, majd Csorba felé nyújtotta cigarettáját: — Kűri (szívj) —, mondotta röviden-Óriási szívásokkal húzta Csorba tüdejére az erős mahorka füstöt. A szakaszvezető egykedvűen nézte, majd hirtelen meggondolta ma gát, s bezárva az ajtót maga után elment. Körülbelül öt perc múlva tért vissza egy kiló kenyérrel és egy liternyi levessel. — Kusáj bisztró (egyél gyorsan) —, mondotta s a (küszöbről figyelte a folyosót. Csorba hamarosan elfogyasztotta az ajándékot s ér telmetlenül nézett az óriástermetű oroszra. Az mintha megértette volna kérdését, odajött hozzá, megveregette a vállát és mintegy magyarázatul hajtókájára mutatott: — Ti szoldát, já szóidét (te katona, én katona) —, s mint aki jól végezte a dolgát, felvette a leveses csajkát s kiment a szobából. — Valahányszor ez a kegyetlen kinézésű, de annál melegebb szívű szovjet ‘katona volt szolgálatban, Csorba mindig 3—4-szeres adagokat kapott tőle, szívhatott mahorkát, sőt egyszer a levegőre is kiengedte pár percre. Az izolátor büntetés letöltése után, Vorobjov még egy kísérletet tett, hogy Csorbát vallomásra bírja. Szerb tolmácsával együtt valósággal nyomorékká verté a szerencsétlen magvar ' főhadnagyot, aki igen- súlyos vesevérzést is kapott az ütlegelések következtében . .. Vallomást azonban nem tett. Csorba főhadnagy történetének vége: 1945 májusának közepén Vorobjov szá-Orvosszemmel Érelmeszesedést okozó gyógyszerek A statisztikai felmérések: szerint a legutóbbi két évtizedben az érelmeszesedéses megbetegedések száma a kétszeresére emelkedett a 40-60 éves 'korcsoportnál - De a 40 éven aluli 'korosztályokban Is jóval gyakoribbak az érelmeszesedésben megbetegedések, miiint régebben. Az érelmeszesedésegyik legfőbb oka a túlságosan zsíros étkezés, de a legújabb vizsgálatok szerint számos más ok is az erek eImeszesedéséhez vezethe t. Egy nemrégiben megtartott tudományos kongresszuson dr. Saphir, neves amerikai biológus ismertette legújabb v izsgála ta i n ak e red'ményei t. amelyek szerint az érelmeszesedés nagyfokú elterjedése szorosan összefügg egyes gyógyszerek egyre növekvő használatával. A kutató elsősorban a szulfon-amidokat és az antibiotikumokat "gyanúsítja". Az amerikai 'biológus kísérletei során 36 házinyulat kezelt folyamatosan szulfatiazol-injekciókkal. Nyolc hónap múltán 31 kísérleti állat artériájának falai gyulladásos állapotba kerültek, s olyan elváltozások léptek fel rajtuk, amelyeket -nem lehetett megkülönböztetni a valódi érelmeszesedéstől. Dr. Saphir szerint ezért a jövőben nagydbb figyelmet kell fordítani a szulfonamidok és antibiotikumok, továbbá az érelmeszesedés közötti kölcsönhatás vizsgálatára. Az éreiimeszesedéses megbetegedések száma ugyanis éppen abban az időszakban;, az elmúlt két évtizedben emelkedett ugrásszerűen, amióta a szulfonamidbkat és az antibioktikumokat széles körben alkalmazzák. A nagyon hideg és a nagyon meleg ételek szívrohamot okozhatnak Dr. Roesler amerikai professzor legújabb megfigyelései szerint a jéghideg italok és a forró ételek fogyasztásának jelentős szerepe lehet a szív-infarktusok létrejötté- I ben. A professzor klinikai osztályára nemrégiben rövid időn belül négy beteget szállítottak be szívrohammal,. Hárman a betegek közül közvetlenül a roham bekövetkezése előtt jéghideg italokat ittak, a negyediknek pedig egy tűzforró falat akadt meg a légcsövében. A négy beteg 'közül előzőleg egyiknél sem volt tapasztalható aszívkoszorúér megbetegedésének jele. Ezek az új megfigyelések arra mutatnak, hogy az infarktus nem minden esetben a koszorúerek meszes szűkülése és az ezzel járó vérellátási zavarok következtében lép fel, hanem a légcső és a gyomor reflex-mechanizmusa által okozott görcsös állapot is kiválthatja a rohamot. Ebből azt a következtetést lehet levonni, hogy az idősebb embereknek és különösen a szívkoszorúér-megbetegedésben szenvedő betegeknek tartózkodni tanácsos a nagyon hideg és a nagyon meleg ételek, italok fogyasztásától. RADARRAL MÉRIK a sertés hájénak vastagságát a jövőben Angliában — írják a szigetországi lapok. A csontokról visszaverődő radarhullámok segítségével pontosan meghatározható a1 háj mennyisége is. • Foghúzás az elhunytért Egy fakereskedő 70 ezer dollárt hagyott unokaöccsére azzal a feltétellel, hogy minden évben halálának napján érzéstelenítés nélkül húzássá ki egy-egy fogát, amíg csak fogsorából futja,. Indokolás: legalább évente egyszer emlékezzék fájdalommal a nagybátyjára. zados NKVD alakulata áttelepülőben volt Baden bet Wien felé; egy erdőben az oszlop megállt, a teljesenösszetört, elcsigázott tisztet leráncigálták a tehergépkocsiról, két katona a fák közé kísérte, s pillanatok múlva géppisztoly lövések sorozatát lehetett hallani .. . (Hadak Utjány
