Kanadai Magyarság, 1962. január-június (12. évfolyam, 1-27. szám)

1962-01-06 / 1. szám

Még jőni kell, még jőni fog, Egy jobb kor, mely után Buzgó imádság epedez Százezrek ajakán. Vörösmarty Authorized as Second Class Mail Post Office Department, Ottawa Edited and Published at 996 Dovercourt Road, Toronto Phone: LE. 6-0333. KANADAI (fataMatc PRICE M CENT« Canada’s Largest and Oldest Weekly in the Hungarian Language ARAi 10 CENT Szerkesztőség és kiadóhivatal 996 Dovercourt Road, Toronto Telefon: LE 6-0333. XII. évfolyam, 1- szám. Vol. XII. No. 1. Szerkeszti: KENESEI F. LÁSZLÓ Toronto, 1962 január 6, szombat AZ EGYESÜLT NEMZETEK BOMLÁSÁNAK ESZTENDEJE “Halandók merjetek!” Amikor a goai hindu tá­madással .kapcsol atban Ad­tai Stevenson, az Egyesült Államok kiküldötte azt a ki­jelentést tette az Egyesült Nemzetek évzáró közgyűlé­sén, hogy "Goa talán a ha­lálharangot húzta meg az Egyesült Nemzetek intéz iénye felett" — nem egye­dül az aljas goai támadásra gondolt. Az 1961-es év ele­jétől végig az Eovesült Nem­zetek felbomlásának éve volt, s ma már világosan lát­szik, hoctv vagy az emberi­ség nem érett még az UNO- ra, vagy ezt a világszerveze­tet teljesen más alapon, tel­jesen eltérő elvek szerint kell újjászervezni. Stevenson elsősorban an­nak az érzésének adott kife­jezést, hogy Nehru a goai t ámad á ssa'l szombeh el y ezk e­­dett az UNO alapokmányá­val, s példáját nyilván állan­dóan követni fogják a többi "semleges" országok is minden konkrét kérdésben. Miután pedig az év során ki­derült, hogy az UNO-ra sem a nyugati nagyhatalmaknak nines szükséaük, sem a szov­jet nem tartja magára nézve kötelezőnek az UNO egyik határozatát sem —, ezért ha most a semleges (tehát erőtlen) országok ;is megve­­tőleg túlteszik magukat az UNO szabályain —, a szer­vezetnek többé értelme nincs. De az év során minden más esemény is ugyanezt a konklúziót hozta. Kongóban az UNO csapatok, ahelyett, hogy a főtitkártól kapott utasításokat követték vol­na, politikai frakciók érde­kében harcolnak. Ennek kö­vetkeztében Nagybritannia és Franciaország visszavon­ták katonai és gazdasági se­gítségüket a kongói akció­tól, míg Amerika tovább is az UNO akciót támogatja. Ugyanekkor az önállóságért harcoló Katanga és a közpon­ti kongói kormány egymás között megegyeztek —, nem azért, hogy eldöntsék, vajon a két politikai frakció közül melyük fog Katangában és egész Kongóban uralkodni, hanem egyszerűen csak azért, hoov az UNO-csapatokat a kongói egész terület elha­gyására kényszerítsék. Az UNO-akció tehát, mely ! eredetileg azért indult, hogy ; a nagyhatalmak versengését és egymás elleni fegyveres harcát a Kongóban megaka­dályozza, katonai vereségek I után most politikailag is megverten kénytelen vissza­vonulni —, s ezzel az új év­ben meg fog nyílni a lehető­ségi a szovjetnek is, termé­szetesen Amerikának is —, hogy a Kongóban egymás ellen próbálják ki fegyve­reiket. Az UNO-ra nézve ennyire I csúfos eredményt nyilván az I okozta, hogy Hammerskjold főtitkárt a szovjet mü-repü­­j lőszerencsétlenség megren­dezésével meggyilkoltatta, s utódlásának kérdése ma sincs megoldva. Mejt a szov­jet, amely az UNO minden ésszerű határozatává1 nyíl­tan szembehelyezkedett, Hammerskjold halála után belülről is meg akarta bon­tani ezt a szervezetet, a jól­ismert "trojka" javaslattal, amely —, ha létrejött volna — a főtitkár szerepét gya­­ikorlatilíag megszüntetné. Az ideiglenes főtitkár, U Thanit, minden jószándéka ellenére amúgyis tehetetlen, különö­sen most, hoov a kongói kérdésben és a berlini kér­désben is ellentétek mutat­koznak a nyugati hatalmaik között is. A főtitkári pozí­ció elgyengülése tehát újabb jele az UNO szétesésének-Teljesen hiábavalónak mutatkozott az UNO politi­kai erőfeszítése a leszerelés, illetve az ezzel kapcsolatos atomfegyverkezés és kísér­letezés terén is. A leszerelé­si tárgyalásokat a szovjet az egész év során szabotálta. ♦ *4 Adlai Stevenson, az Egyesült Államok megbízottja az Egyesült Nemzetek kötelékében, hosszú ideig azt hirdette, hogy a szovjettel való "békés együttélés" politikája békét hoz az emberiségre. Amint azonban jobban megismerkedett e szovjet ördögi mesterkedéseivel, belátta, hogy csak az erős kéz politikája vezethet diadalra. Az UNO előtt ünnepélyesen megkötött azon megállapo­dást, hogy atomkísérleteket — az emberiség egészségé­nek megőrzése érdekében — többé nem folytatnak, a szovjet egyoldalúig felrúg­ta, s olyan nagyméretű hid­rogénbombákat robbantott fel, amelyeknek levegőmér­gező hatása az egész világ lakosságának millióit fogja megölni vagy beteggé ten­ni —, s tegyük hozzá, min­den katonai haszon nélkül —, envszerűen csak azért, hogy félelmet és pánikot keltsen. A pánik nem követ­kezett be, sőt az UNO eov­­hangúlag megbélyegezte a szovjet meg atombombáit — de több azután nem -is tör­tént. Az UNO tehét ismét tehetetlennek bizonyult —, még olyan -kérdésben is, amely az egész emberiséget — beleértve a vörösöket és a semlegeseket is — fenye­geti. Ezzel ika peso latban egy­re többen vetették fel a kér­dést : van-e hát értelme a New York-i üvegház műkö­désének? S mintha mindez nem vol­na elég, az UNO közgyűlése elkezdte tárgyalni Vörös- Ikína felvétele ügyét is —, annak a Vöröskínáét, amely éppen a most elmúlt eszten­dőben tovább folytatta fegy­veres támadását Laos és Dél- Vietnam ellen. S hogy az UNO, mint politikai testü­let értéktelen, annak ékes bizonyítéka az, hogy sokan, s közöttük igen sok nyugati politikus és újságíró is, an­nak a véleményének adott -kifejezést, hogy Vö-röskíná­­-nak igen-is helye van az Egyesült Nemzetekben, bár­milyen borzalmasan ember­telen, aljas politikát is foly­tat —, tisztán azon ténynél fogva, hogy létezik, s hogy a kínai szárazföldön terror­ral bár, de valóságos ural­mat tart fenn. Akadtak tehát olyanok, akik az Alapokmány azon ünnepélyes kijelentését, hogy az UNO a békeszerető -népek testületé, amelyben csak azok foglalhatnak he­lyet, akik az Alapokmány­ban lefektetett szabadságjo­gokat elismerik —, üres jó­szándékú szólamnak tartják, s ehelyett a nyers erő ural­mát akarják elismerni — pontosan azt az elvet, ami ellen az UNO megalakult. Igaz, hogy Vöröskíma felvé­telét nagy többséggel le­szavazták —, de maga az a tény, hogy akadtak, akik a felvétel mellett szóltak, egyet jelent az UNO bukásá­val. S az Egyesült Nemzetek hiábavaló, vagy helytelenül megszervezett voltát mutat­ja az is, hogy a taglétszámot az elmúlt év folyamán 80- ról 104-re emelték fel, s hogy így gyakorlatilag min­denki, aki egy bizonyos te­rületen magához ragadja a politikai hatalmat, képes "önálló" országként UNO- taggá lenni. Lehetséges, hogy Dahomei, Felső-volta, vagy bármelyik más néger állam idővel ugyanolyan kul­turális nivóra fog emelked­ni, mint a mai Norvégia, va-ay Nagybritannia, vagy Kanada. Hiszen egy nép tör­ténelme sem ölel fel több, mint néhány ezer, vagy né­hány száz évet. De azt a fik­ciót fenntartani, hogy súlyos nemzetközi politikai kérdé­sekben egy kisterületű, kis­­laikosság-ú, ma is a kő- vagy bronzkorszakban élő nép­nek ugyanolyan szava le­gyen a világ ügyeinek inté­zésében, mint például az Amerikai Egyesült Államok­nak — csak azért, mert vé­letlenül annakidején egyik, vagy másik őserdői folyó mentén húzták meg a határ­vonalat múlt századbeli fran­cia, belga, vagy angol gyar­matosítók — nevetséges. Az UNO-tagok felvételének módja, s a különböző testü­letekben való szavazás mód­ja gitt-egyletté süllyeszti ezt a szervezetet, amely po­litikai hatalommal már csak ezért sem bírhat. De nem maradhat fenn az UNO, mint politikai erő már csak azért sem, ment annak határozatait pontosan azok, akikkel szemben ennek a tes­tületnek értelme volna, nem tartják be és nem is fogják betartani. A vétójog, ame­lyet a szovjet eddig 99 eset­ben alkalmazott, mindenkor lehetetlenné teszi, hogy nemzetközi akció induljon bárhol, ahol arra valóban szükség lenne. Mert, ha va­lamely kérdésben véletlenül találkoznak a Nyugat és a kommunista barbarizmus ér­dekei, úgy ott nincs szükség UNO-ra, ahol pedig ellenté­tek állnak fel, ott a szovjet az UNO Biztonsági Tanácsá­ban úgyis gyakorolja vétó­jogát-Végül halálra van ítélve az UNO, mint politikai tes­tület éppen azért, mert fenn­állásának puszta tényénél fogva azt a téves látszatát kelti sokakban — elsősor­ban a tapasztalatlan új né­pek között —, hogy való­ban van ereje. Számos nép és sokmillió egyén "bízik" az UNO segítségében —, de hiába. A magyar szabadság­­harcosok, a kongói anti-lu­­mumba törzsek, a katangai belga telepesek, az algíri francia telepesek, a goai por­tugál lakosság, a tibeti ül­dözöttek, ( hogy csak né­hány kiemelkedő példát em­lítsünk) mind az UNO poli­tikai erejében bíztak és re­ménykedtek és — mindany­­nyian csalódtak. S az UNO- nak a mai formájában meg kell szűnnie, mert nem egyéb, mint egy csillogó, de tartalmatlan ígéret, a csalfa reménység szimbóluma, amelyről oly keserűen írta Csokonai: "... Istenségnek látszó csal­fa, vak remény, Mit teremt magának a bol­dogtalan ..." Költői szimbólumnak, naiv, gyermeki váovnak szép ez a szerep. De az Egyesült Nemzetek Szerve­zete nem maradhat fenn, ha nem több, mint a boldog­talan vágyódók önámító csil­logó vigasza. ÜNNEPÉLYES MISE A PÁPA KORONÁZÁSÁNAK ÉVFOR­DULÓJÁN Az Actio Catholica rende­zésében ünnepélyes külső ségek között emlékeztek meg Budapesten XXIIL. Já­nos pápa koronázásának év­fordulójáról. A Szent István bazilikában Hamvas Endre Csanádi püspök mondott ün­nepélyes nagymisét. Hites Ignác prépost pedig szent­beszédet. Tompa Mihály százéves bátoritó üzenete ez a két fenséges szó az 1962. év csüggedt magyarságához. Száz évvel ezelőtt a bujdosók nemzetének éle­te nagyon hasonlított a maihoz. Még nem heged- j tek be az orosz lándzsák ütötte üszkös sebek s a magyarok minden lépésé­re osztrák csendőrök vi- j gyáztak. Legjobbjaink! száműzetésben éltek és Kossuthtól várták a világ közvéleményének felrá­zását. De a nagyhatalmak éppen olyan közönnyel nézték a magyar szabad­ság eltiprását, mint ma. A hanvai pap, az al­legória legnagyobb mes­tere a világirodalomban, már betegen töltötte 1861. Szilveszterét. Ide­gessége fokozódott s ke­délyét nem tudták felde­ríteni az országos megbe­csülés jelei. Szeme is rom­lott s ez növelte levertsé­gét és elkeseredését. A személyes érintkezésben már nem palástolhatta bo­rúlátását, de költészeté­ben még lánaolt a lelke­sedés: nagy tettekre buz­dította honfitársait. Ma is időszerű költői üzenete • "Halandók, merjetek!" Az Ikarus mondát vá­lasztotta fenséges allegó­riául 1862. magyarjaihoz Nagyapáink éppen olyan szomorú reménytelenség­ben töltötték ezt a régi Szilveszter éjszakát, mint mi az ideit, idegen erdő­ből kivágott fenyőfa alatt. Az osztrák cenzúra nem engedte a költőt ma­gyar képekhez nyúlni, de Tompának nem jelentett nehéz költői feladatot, hogy a görög mithológia példáival lelkesítse nem­zetét. Daedalus és fia Ikarus, a görög monda szerint, úgy menekültek el a la­birintus fogságából, hogy a madarakhoz hasonló szárnyakat készítettek s azt viasszal vállaikra erő­sítették. Az apa művész és ezermester volt. Gyö­nyörű szobrokat faragott és méltóságteljes templo­mokat emelt. Az ácsszer­számot mesterien kezelte, biztos hajói közlekedtek a viharos tengeren. Dae­dalus a szárnyakat csak menekülésre készítette. Fia azonban szabadsá­gért lelkesülve repülni vágyott, lázas gyönyörtől részegülve szállt a ma­gasba, hogy a föld fiait beavassa a lég titkaiba. A büszke Nap bosszús­­ijedten nézett a merény­lőre, tüzes sugára megol­vasztotta a viaszt. Ikarus lezuhant a tenger mélysé­gébe. De vállalkozásának hősi szépségét nem nyel­ték el a habok, a száraz­föld felé tartó hullám át­adta a partnak, ez a ma­dárnak s a madárének az emberi szíveknek. Bátran írhatjuk Tompá­ról, hogy látnoki szemmel jósolta meg a jövőt. Köl­tők leikébe Isten gyak­ran emberfeletti képessé­geket ültet. A vers szá­zadik évfordulójára ké­szen állnak a szárnyak, hogy az új Ikarus a Hold­ba repüljön. Az 1962. év hihetőleg meghozza ezt a lélegzetelállító pillana­tot. Tompa nem talált ki egyetlen mechanikai el­vet vagy csavart sem, de a költészet ostromolta az Ikarus mondától kezdve a tudománvt, hogy felfe­dezze a repülés gyönyö­rűségét Az óda szárnya lása viszi ki az embert a világűrbe. Az allegorikus költő j azonban két irányba te­kint. A világűr, meghódí­tója egyben szabadsághős is, hazafias gondok hor­dozója. Ikarus zuhanása a Tompáé, aki sírja szélén jár, készül a halálra és százezer magyar hazafié, akiket eltemet a zsarnok­ság áradata, tenger mély­sége és haragja. A ma tü­relmetlenségre izgat, a végtelen idő távlata meg­nyugtat. A magyar hazafi meg­személyesítőjének szán­ta Tompa ezt a rettenhe­­tetlen repülőt. A 48-as szabadságharc magyar hő­se, csakúgy, mint az 56- osé, belezuhant a tenger-1 be s aztán egy kockáza­tos költői képet látunk, "a habok az elesett hős sírját ássák", mellyel szemben az áldozat kő­­szirt lesz, megtöri a vad hullámokat. Amíg a régi századok Ikarus történeté­ben a meggondolatlan tervezés példáját látták, addig Tompa megfordí­totta tanulságát: a bu­kott hős nyomába újak lépnek, akik a haladást szolgálják s a Világosnál lerakott fegyvert Duna­­pentelén utolsó leheletük­ig újból villogtatják. Szilveszter éjszakáján végighaladtam életem változatos újesztendein Nem a boros poharat ürí­tettem fenékig, hanem az emlékezés keser-édes ita­lát. Az eavik korty kirá­lyi aszú volt, a másik pan­csolt lőre. Akikkel húsz évvel ezelőtt együtt vi­gadtam : börtönökben pusztultak el, a száműze­tés kenyerét eszik, bél­­poklosként kivetette a vörös társadalom, vagy eav falat kenyérért meg­hódolást hazudnak a gyű­lölt rendszernek. Alpári jelmezes forga­tag ez a hazai vörös vi­lág. Mindenki tanfolya­mokra jár, de senki sem ért semmihez, mert senki sem a saját szakmáját ta­nulja. A főkönyvelő mű­szaki rajzot, a műszaki rajzoló könyvelést, az or­vos műtörténetet, a festő kórismerettant, az ügy­véd mezőgazdaságot, a telefonos kisasszony pe­dig római jogot tanul. Szilveszteri álarcot visei az egész ország és selej­­tet selejtre halmoz. A fogság partjain sók Ikarus vár, akik életet hoznak a meddő szünet-I re. Tompa látja ezt a ma­gyar felbuzdulást: "Leend sok, aki fenn se szédül, nem retteg a menny fellegétől, bár vil­­lámlik, dörög"- Fogjuk meg a hanvai pap kezét, aki 1861. Szilveszterén már elkomorult szemek­kel tekintett a világba, de bátorságot sugárzó költészetével ma is lelke­sít minden magyart. Szol­gáljuk becsületesen a szárnyaló szabadság vég­ső diadalát. A nyugati világ vezetőinek karácsonyi üzenetei A nyugati világ vezetői karácsonyi üzeneteikben bé­kéért és egységért könyö­rögtek. dCÍ , II. Erzsébet királynő az an­gol világközösség népeihez így szólt: "Űzzük el az aggodalom sötét fellegeit fejünk felől. Ne vádoljuk a multat és ne csüggedjünk el a jelen ve­szélyei miatt. Haragos sza­vaik és vádak nem hoznak a világra semmi jót". A királynő szavait nem csak a brit birodalom népé­hez intézte, akik elfogultság nélkül harcolnak a szabad világ érdekeiért, hanem az egész keresztény világhoz szólt, akik a felebaráti sze­retet gyakorlásával szolgál­hatják az emberiség szép jövendőjét. A királynő karácsonyi üze­netét már 10 nappal ezelőtt vették fel a Buckingham pa­lota kék termében s úgy sugározták azt karácsony első napján az angol világ­közösség valamennyi rádió­ján és televízióján keresztül-A királynő különösen hangsúlyozta, hogy legme­legebb üdvözletét küldi a világ minden keresztény és ■nem-keresztény népének. Ázsiába és Afrikába is, ahol különösen nagy jelentősége van jókívánságainknak és barátságunknak. A "KORSZERŰ" PAPNEVE­LÉS FELADATA A Katolikus Szó (békepa­pok lapja) cikket közöl az egri szeminárium rektorá­nak tollából, mely szerint: "A papnevelés korszerűsége abban fut össze, megmutat­ni, hogy kinyilatkoztatott hitigazságok függetlenek bizonyos múlandó emberi berendezésektől. Ez az... igazság szabadit fel a múlt­hoz való egészségtelen kö­tődéstől . . . és, hogy a je­lenben ne mindent eleve rosszalással, vagy gyanak­vással fogadjunk ... A mai élet tárgyilagos ismerését szolgálják természetesen és nem utolsó sorban a magán­­beszélgetések is". XXIII. János pápa bullát adott ki, melyben a jövő év­re Ecumenical (az egész vi­lágra kiterjedő) konferen­ciára hívja össze a katolikus világot. Az utolsó ilyen kon­ferenciát 1869-ben tartot­ták. E tanácskozások a ke­resztény egység megszilár­dítását célozzák. "Szükség van az eavház tekintélyére történelmünk eme legsúlyo­sabb korszakában" — mond­ja János pápa a keresztény világ biztatására. Kennedy elnök televíziós beszédben biztosította > a> nyugat-berlinieket, tfogy' szabad Berlin világító tor­nya ragyogni fog az elkö­vetkező években is. "Mi Önök mellett állunk, mint eddig — jelentette ki Ken­nedy elnök- "Mindent el fo­gunk követni, hogy a jóaka­­ratú embereket ne válasszák el egymástól erőszakosan emelt falak, hanem béke. szálljon a világra".­És igyunk egy pohár gyöngyöző bort, ürítsük Ikarusra, aki 1962-ben talán a Holdba repül. Mi szerényebbek vagyunk, megelégszünk azzal, ha jövő Szilveszter estén el­hagyott hazai templo­mainkban imádkozha­tunk. Sóhajtsunk Tompával: — "Vész, víz ha szen­dereg, vagv foly köztünk szilaj csatázás, örökre zeng itt a kiáltás: Halan­dók, merjetek!" Nyíregyházy Pál Bonnban Adenauer kan­cellár hivatkozott a Kongó­ban folyó harcokra, India logtalan támadásaira portu­gál területek ellen, fegyve­res összeütközésekre a né— ; met határok mentén és azt' kérdezte: "Hová fajult el s> keresztény világ karácsonyi békéje?" A nyugat-berlini határok mentén 800 kivilá­gított karácsonyfa hirdette a kelet-berliniek felé a kará­csonyi szeretet melegét. Palesztinában zarándokok­­tömeae töltötte meg a jeru­­zsálemi keresztény templo­mokat. Bethlehemben ragyo­gó napsütésben tízezer za­rándok imádkozott Krisztus­hoz.

Next

/
Thumbnails
Contents