Kanadai Magyarság, 1961. július-december (11. évfolyam, 26-51. szám)
1961-09-30 / 38. szám
XI. évfolyam, 38. szám, 1961 szept. 30, szombat KANADAI MAGYARSÁG Torontoi színházi hírek Rövidesen felgördül a függöny a kivülröl-belülről teljesen újjáépített Lippincott Street-i színházban, hogy megkezdje negyedik . sziniévadját a Torontoi Művész Színház együttese. • Az évadnyitó előadáson október 8-án, vasárnap este 7 órai kezdettel az ÉRETTSÉGI című színjáték kerül bemutatásra. Az ÉRETTSÉGI nemcsak Budapesten volt óriási siker, bejárta úgyszólván a világ összes színpadait, sőt Hollywoodban filmet is csináltak belőle. A színház együttese nagy lelkesedéssel készül a bemutatóra és hiszik, hogy a Toronto-i előadás méltán fog sorakoznbaz éddigi sikerekhez, hiszen csupa brilliáns szerep van a darabban. A színjáték, amely egy leánygimnáziumban játszódik, bővelkedik a hbmoros és Urai jelenetekben. Az iskola igazgatóját Kertész Sándor alakítja, Marczy Liza a végtelenül rokonszenves osztályfőnöknő alakját formálja. Lombi Jenő játssza a matematika tanárt, a növendékek rémét, míg Mácsay Emmi a friss, egészséges tornatanárnőt eleveníti meg. Az ideges, elkeseredett, tragikomikus vénkisasszony tanárnőt Hargitai Katalin alakítja. Lenthe Ilona, a színház új tagja játssza a félig angyal, félig bestia nyolcadikos gimnazistát. Palotay István a jóságos, humoros filozófia professzor, Solymos Péter a melegszívű természetrajz tanár, Strauss Lajos a pedellus szerepét alakítják. Veszprémi László és Kertész Kati egy-egy remek epizód alakítással járulnak a várható sikerhez. Az ÉRETTSÉGI előadását másodszor, október 14-én, szombaton este 8 órai kezdettel ismétli meg a színház. KÜLÖNBÖZŐ ORSZÁGOKBÓL JELENTIK • — ÉDESVÍZI szivacsokkal, MOHAÁLLATKÁKKAL és más értékes zsákmánnyal tért vissza a szegedi Tiszakutató expedició. Az Alpár, Lakitelek és Tiszazug térségében gyűjtött anyag feldolgozását, rendszerezését megkezdték. Jövőre a folyó szolnoki szakaszának élővilágát térképezik fel. Columbus Travel Service 420 SPADINA AVE., TORONTO — TEL.: EM. 2-3122J Hajó- és repölőjegyek, távolsági busz jegyek, útlevelek, vízumok, USA vizűm, bevándorlás, hiteles fordítások, közjegyzői munkák, (válóperek, hagyatéki és ingatlanügyek, szabadalmi leírások, vég- j rendeletek). Állampolgársági tanácsadás. IKKA, GYÓGYSZER, PÉNZÁTUTALÁSOK Dr. Rosta Imre notary public. Mrs. L. Rosta commissioner for oaths. ] CHOLKA REAL. ESTATE LIMITED 527 Bloor St., W. LE. 2-4404 MAGYAR ELADÓINK A KÖVETKEZŐ HAZAKAT AJÁNLJÁK: FEKTESSE PÉNZÉT APARTMENT HÁZBA. Bathurst—Bloor. 1.000 dollár lefizetéssel 10 szobás téglaház eladó. Kitűnő mortgage feltételek. Yonge—Duplex. 2.500 dollár lefizetés. 7 szobás egyedül álló téglaház eladó. Gyönyörű környék. Bővebb felvilágosításért hívja : BENCSIK LÁSZLÓ-T LE. 2-4404 Duplex. $3.000 lefizetés. 2X5 szob^, egyedüállló. Tiszta tégla, központi, vízfütés, parkolás és nagy kert. Közel a Bloor—Bathursthoz. 8 szobás, tiszta tégla, rajta a Bathurston a Bloornál alkalmas üzletre. $2.000 lefizetés. Egy tíz éves nyitott mortgage. Felvilágosítást ad: KAUTZ FERENC LE. 2-4404 $5 000 lefizetéssel vehet már 6 apartmentes házat, vagy nagyobbat. Nemcsak kanadaiaknak, hanem a világ bármely részéről érkezett érdeklődésre is, fényképpel ellátott részletes leírással válaszolok. GALANTAY PÁL R. CHOLKAN REAL ESTATE LTD. 527 BLOOR STREET, WEST. — TEL.: LE. 2-4404. MOST VEGYEN HÁZAT, $500 LEFIZETÉS. 7 szobás, jókarban levő ház, közel a Dundashoz. Egy nyitott kölcsönnel eladó. Azonnal beköltözhető. GALÁNTAY PÁL Iroda : LE. 2-4404 MÁNN & MARTEL REAL ESTATE SZÜKSÉGE VAN KÖLCSÖNRE? — EBBEN IS SEGÍTEK! Bloor—Bathurst. $1500 lefizetés, 7 szobás téglaház, 2 konyha, uj légfűtés, garázs. Walmer Roadon. 9 szobás nagy ház, amelyből 4 szoba, fürdőszoba a földszinten a tulajdonos részére. Garázs. Jó mortgage feltételek. Yonge—Summerhill. Közel a földalattihoz, $1000 lefizetés, teljes ár csak $9900, két családi ház, 6 szoba, 2 konyha, 2 fürdőszoba. Palmerston Boulevard. 15 szobás eredeti triplex, radiátorfütés, 2 kocsi garázs. Igazi "magyar úri lak". Természetesen legalább $7000 lefizetés szükséges. Spadina—Harbord. 8 szoba 2 emeleten, 2 kqnyha, 2 fürdőszoba, hatalmas telek, $1300 lefizetés mellett, 2 családnak kiválóan alkalmas. Csak festeni kell. HÍVJON BIZALOMMAL ÉS NE FELEDJE: "HÁZÜGYNÖKE TÖRÖK, SZERENCSÉJE ÖRÖK!" TÄwÄI* A,.Vun,.. 492 COLLEGE ST. WA. 4-0735 Torok György lakásba. 10348 BRETHOUR REAL ESTATE TELEFON : RO. 6 1362 $500 LEFIZETÉSSEL, új bungalow, 2 fürdőszoba, a la-' csony törlesztés, azonnal átvehető. $350 LEFIZETÉSSEL, három éves, 6 szobás, egyedülálló bungalow, egy mortgage-val. $300 LEFIZETÉSSEL, 5 szobás, egyedülálló ház, privát behajtóval. Teljes ár $10.900. Havi törlesztés $85.00. Azonnal átvehető. HÍVJA PISTER PÁLT TELEFON: RO. 6 1362 KÖVÉREK A SÖRGYÁRI MUNKÁSNÖK LONDONBAN Negyven kövér londoni sörgyári munkásnő tiltakozott ellene, hogy antialkoholista igazgatójuk időközönkint megméresse súlyúkat. Erélyes fellépésükkel az igazgatót meghátrálásra kényszeritetfék. Herbert James igazgató ugyanis azt tapasztalta, hogy a szokásos heti söradagtól a munkásnők nagyon híznak. A söradagok leszállítását vette tervbe. A munkásnők azonban összefogtak és megfenyegették James igazgatót, ha mérlegelésüket azonnal nem hagyatja abba. Egv tejcsarnokban gyűltek össze megbeszélésre, melyre az igazgatót is meghívták. A fenyegetések súlya alatt az igazgató megígérte, hogy többé nem méreti meg a munkásnők testsúlyát s az eddigi feljegyzéseket a mérések eredményéről megsemmisítteti. • AZ ANGOL TANÍTÓK SZTRÁJKOLNAK, DE TOVÁBB TANÍTANAK Londonból jelentik, hogy 30.000 angol tanító elhatározta, hogy fizetésemelésért sztrájkba lépnek, de azért a sztrájk alatt is tanítanak. A tanítók viharosan tiltakoznak a kormánynál, hogy a Burnham Bizottság által javasolt 47,500.000 font sterlinges új állami bevéte■ fl r i a r í Magáneladás 6 SZOBÁS FÖLDSZINTES (BUNGALOW), garázs, ólajfütés, nagyon jó környezetben, közel iskolához, villamos és autóbuszhoz. — A telek 50X114 láb, nagyon szép kerttel. — 6%-os állami kölcsönnel. — Zt Átvehető 4.000 dollárral. — Teljes ár $18.900. ® Ha olcsón és jól akar vásárolni, akkor hívja BE. 3-9237 3 SABINE ROAD, ISLINGTON li forrásokat visszautasította. Ebből megoldható lett volna a tanítók fizetésrendezése-A népoktatáshoz fűződő rendkívüli nemzeti érdekek miatt az angol tanítók a sztrájk alatt is tovább tanítanak. • VÖRÖS GYÚJTOGATOK DÉL-VIETNAMBAN A Dél-Vietnam-i polgárháború szomorú fejezetéhez érkezett. Kommunista lázadók megtámadták és felgyújtották Phuoc Thanh tartomány fővárosának épületeit. A kommunista martalócok hajnali szürkület előtt néhány órával érkeztek a fővárosba s a sötétség leple alatt megtámadták, kirabolták és felgyújtották a kormányépületeket. A támadásban mintegy 1.500 partizán vett részt. Megkísérelték a fogságban lévő lázadók kiszabadítását is. A támadás időpontjában csupán 70 polgári őr tartózod [ kodott a fővárosban. Bútort most már a gyártól is vásárolhat! Csak úgy spórol, ha egyenesen az Egyesült Bútorgyáraktól szerzi be bútorát. Gyáraink mintatermében a legolcsóbb üzleti áraknál is (a "sale" árainál is) LEGALÁBB 25%-KAL OLCSÓBBAN VÁSÁROLHAT. PL. 3 SZOBA BÚTOR $139.00 Mindenféle bútor, hálószoba, nappali, konyhaberendezés, televízió, HI-FI zenegép, magnetofon, frigiderek, mosógépek óriási választékban. Könnyű részletfizetési feltételek. Magyar kiszolgálás. Nyitva este 9 óráig. UNITED FURNITURE FACTORIES SHOWROOM: 511 KING STREET, WEST, II. EMELET (Egy blocknyira Nyugatra a Spadinától) TELEFON: EM. 8-7316 vagy EM. 8-7346 APRÓHIRDETÉSEK E rovatban közölt hirdetések ára négy sorig $1.00, minden további sor 20 cent. Jeligés hirdetésekért kétszeres díjat számítunk. KÜLÖNFÉLÉK Judy Florist 347 SPADINA AVENUE, TELEFON:* EM 3-9661. "A valódi óra, ékszer örökös". Vásároljon a volt budapesti Szondy utcai szakképzett órás és ékszerésznél. BUDAPEST, 341 Spadina Ave. Toronto. EM. 6-2016. ön sem Fázik, ha olajat Szmettán szállít. Iroda: LE. 2-4467, lakás Hl. 4-4123. Megbízható magyar asszony női ruhák készítését és átalakítását, valamint fehérnemű varrását vállalja. Tel.: LE. 6-7187. IRÓGÉPJ A VITÁST; KARBANTARTÁST, magyar betűre való átszerelést szakemberrel végeztessen. Magyarbetűs írógépek nagy választékban. Hívja VOLONEC REZSŐ irógépkereskedőt, 463 Shaw Street. Telefon: LE. 3-6574, vagy EM. 8-2124. Ha első osztályú munkát, mindenkor pontos és figyelmes kiszolgálást óhajt, jöjjön vagy hívj« Ön is a BELL CLEANING-et, LE. 2-6601, 215 Harbord St. (Bathurst sarok). Ruha, szőnyeg, kalaptisztítás. — Mindennemű mosás, műstoppolás és javítások . j Televízió 1 I HI-FI, RADIÖ JAVÍTÁST szakszerűen garanciával vállal JUHÁSZ FERENC 179 Spadina Rd. WA. 2-2231 Mindenfajta szobafestést és mázolást, legmegbízhatóbb minőségben, a legolcsóbb árban végzi Torontóban ötödik éve. Kálmán Zoltán contractor. Tel.; iroda: LE. 5-8292, lakás: LE. 2-7501. MUNKAALKALOM Házvezetőnőt, négytagú családhoz, havi 135 dollár fizetéssel, teljes ellátással és privát lakással felveszünk. Bővebb : HU. 7-2622. OKTATÁS—TANÍTÁS Német rádiók, HI-FI, Stereo zenegépek egyenest Németországból. Közvetítő üzletek kikapcsolva. Óriási megtakarítás! EM. 8-7316, vagy EM. 8-7346. USA VÍZUMOK soronkívüli intézése, adóbevallások, fordítások, hitelesítése/«, óhazai jogi képviselet, válóperek, kanadai büntetőjogi, biztosítási és ingatlanügyekben tanácsadás, közjegyzői munkák. DR. MAGYARY KÁROLY KINEVEZETT KANADAI KÖZJEGYZŐ, v. budapesti ügyvéd, "CORVIN" IRODÁJÁBAN, 269 Spadina Ave., Toronto. EM. 3-4863. MUNKÁT KERES MAGYAR—ANGOL-BETŰS irógépék kaphatók heti 1 dolláros részletre az Európa Könyvesboltban, Mr. Tüske Pál, 269 Spadina Ave., Toronto. Egész Kanada területére szállítunk. EM. 3-4863. Ruhavarrást, átalakítást hozott anyagból vállalok. Mrs. ötvös. LE. 2-3676. ELADÓ HÁZ Öt szobás szép ház, kitűnő állapotban eladó. Gyönyörű hátsó udvar a gyermekeknek. Ára $11.000. ( Bloor-Brock Ave.) Tel.: LE. 2-3867. Apartm.-Ház, Telek, Farm# stb. j Kérjen fényképes árjegyzéket vételi szándékáról. [ Nagy előnyös választékunk van Torontóban és környékén. I Kevés lefizetéssel is lakha-t sajátjában. * A vételhez kölcsönök $500—5.000-ig. {DEMETER GY. LE. 1-9957, WA. 5-3697 GEORGE HALL LTD. 966 St. Clair Ave., West, Toronto, Orft. Magyar hentesáruk készítésében több évi gyakorlattal rendelkező hentes a Metro területén állandó munkát keres. Tel.: 781-6546. Bádogos és vízvezeték szerelő, festő és szikvízkészítő munkát keres. Értesítést kér Imre Klaff1, 1231 Water Street, Prince Rupert, B. C. KIADÓ LAKÁS Szépen bútorozott, tágas szoba, kitűnő ellátással kiadó. 1016 Ossington Ave. (Dupontnál). LE. 7-3025. Garage. Dundas—Dovercourt környékén tisztaságszerető családnak 2 szobakonyhás fiat azonnal kiadó. Gyermek nem akadály. Tel. : 532-3504. A BOLDOGSÁG TITKA A TUDÁS! IRATKOZZON BE A SECORD ÁLLAMILAG ENGEDÉLYEZETT ISKOLÁJÁBA. — Nappali és esti tanfolyamok. THE KINGSWAY COLLEGE 2916 Bloor Street, West, Toronto 18, Ontario. Telephone: BE. 1-9711. THE PORT CREDIT SCHOOL 191 Lakeshore Road, East Port Credit, Ontario. Telephone: CR. 8-6941. THE OAKVILLE-TRAFALGAR SCHOOL 97 Colborne Street, East, Oakville, Ontario. Telephone: VI. 4-6051. THE GOLDEN MILE BUSINESS SCHOOL 1814-A Eglinton Avenue, East, Scarborough, Ontario. Telephone: 755-9441. HÁZASSÁG HÖLGYEK ÉS URAK könnyen megtalálhatják élettársukat Kanada egyetlen magyar házassági irodáján keresztül. FORTUNE INSTITUTE OF MATRIMONY, P. O. Box 185, Station "E" Toronto 4, Ont. Kérjen díjtalan tájékoztatót.____________ Házasságot korkülönbség nélkül, diszkréció mellett eredményesen közvetít ISABELS MATRIMONIAL BUREAU, 1599 Bathurst St. Apt. 13, Toronto, Ont. Apointment előzetes megbeszélésre RU. 1-6562 telefonszámon, hétköznap este 6.30 és 9 ó-a között. Szép nagy viágos bútorozott utcai szoba erkéllyel rendes egyénnek azonnal kiadó. Nagyon csendes hely. A házban gyermek nincs. Érdeklődés este 5-8-ig WA. 2-7041. Egy kétszemélyes, különbejáratu, földszintes, bútorozott szoba konyhahasználattal olcsón kiadó. Tel. : LE. 5-8730. Közel a College-hez a Palmerston Blvd-on október 15-re kiadó egy 4 szobás apartment. Érdeklődni lehet délután 3-tól: WA. 2-0686. KERESTETÉS Közép termetű szőkésbarna, jól szituált 35 éves ujkanadás fiatalember, házasság céjából élettársat keres, 26—35 év közötti nő személyében. Egy vagy két gyermek nem akadály. Olyan nőnek, aki igazi otthonra vágyik. Saját szép otthonom és állandó állásom van. Egyedül élek. Fényképes levelet "Hűség" jeligére a kiadóba kérek. Amerikai College tanár megismerkedne 25—30 éves nővel. Fényképes leveleket "Villon" jeligére a Bálint könyvkereskedésbe kér, 272 Spadina Ave. Tonronto, Canada. GYERMEKGONDOZÁS Géri Józsefet, kinek utolsó cime c-o Tony Seracine, St. Dominique, Les Cadres, P. O. Canada volt, kéri magyarországi nővére, hogy azonnal írjon neki. Mrs. Josenh Sren*»», Budapest, Vili. Lujza utca 23. II. 33. Két éven felüli gyermekeket nappali gondozásra felveszek. Telefon : LE. 5-8730. KERESŐ SZOLGÁLAT A KANADAI MAGYARSÁG MAS, MINT A TÖBBI : bátor hígjával, öntudatos magyarságával az emigráció legtisztább szócsöve I Nem pártoké, hanem az egyetemes magyarságé- A Kanadai Magyarság az igaz magyarok lapja Keresem özv. Dvorzsák Emil-nét (szöP. Basa Rozália), aki 1951-bér; érkezett Halifax-ba é« állítólag Montrealban van. Kérem fiát vagy aki tud róla, közöljék velem címét: Mrs. Luisa Varga, 19 Courtland Ave. E. Kitchener, Ont. — FÁBÓL KÉSZÜLT GÖRÖG AMFORÁK. A görög régészeti társaság bejelentette, hogy Athéntől 23 mérföldnyire, Artemis istennő ősi temploma környékén 15 darab fából készült amforát találtak, amelyeket görög művészek 2500 évvel ezelőtt készítettek. A görög vázák a mocsaras föld mélyén kitűnő állapotban maradtak meg. Hajdú Irén j HEGEDŰ ISKOLÁJA E 37 GILGORM RD. TORONTO 12 [díjtalan tehetségvizsgálat. Felvilágosítás: HU. 1-4113. Dr. Schneider Róbert hévizi v. rheuma-szakorvos általános orvosi rendelőjét megnyitotta. 1076 BATHURST STREET! ( Dupont közelében) TEL.: L2. 5-9179. Rendelési idő : 3—7-ig, csütörtök és szombat 10—2-ig. I ^penhagen A VILÁG LEG JOBB RÁGÓDOHÁNYA BELL AMBULANCE MENTŐAUTÓ Mi minden időben és mindenhol az Ön rendelkezésére állunk. HÍVJON : RO.». Almási Karcsi értesíti kedves vendégeit, hogy a Spadinán levő Avenue Barber Shop-ból kilépett és a COLLEGE—AUGUSTA sarkán levő LOUIS BARBER SHOP-OT átvette. Kéri a magyarság további szíves támogatását. AUTÓJÁT AZONNAL JAVITASSA j Earl Mabee WHITE OWL SERVICE STATION! KING STREET, DELHI, ONT. { TELEFON 331 MINDEN ALKALOMRA fényképet, útlevélképet az Elite Photoban csináltasson Fényképezőgépek szak- ] üzlete 459 QUEEN STREET, W.j TELEFON: EM. 4-6076. Nyitva 9-től este 9-ig, vasárnap is GALAMB fényképész házaspár Ha szomorúság éri forduljon bizalommal a F L E U t Y FUNERAL HOME-HOZ LÉGHÜTÉS AMBULANCE — OXYGEN HÍVJA: NAPPAL—ÉJJEL 277—2371 SZAMOT. 3020 CENTRE ROAD, N., COOKSVILLE. TV — RÁDIÓ STEREO — HI-FI TAPE RECORDER AUTO RÁDIÓ szakszerű garantált javítása Gamma Electronics CSERVÁK JÓZSEF 16 KENDAL AVE. TEL.: 923-3159. Forintátutalás Válóperek VÁMMENTES AJÁNDÉKCSOMA- HÁZASSÁGI ENGEDÉLYEK GOK BEFIZETÉSE HITELES FORDÍTÁSOK GYOGYSZERKULDÉS INGATLAN-MORTGAGE-OK PÉNZKÖl-CSÖNÖK Dr. L. MOLNÁR Közjegyzői iroda BIZTOSÍTÁS HAJÓ — REPÜLŐJEGYEK MAGYAR—ANGOL BETŰS ÚTLEVÉL — VlZUMUGYEK ÍRÓGÉP FÖKÉPVISELET Állampolgársági tanácsadás havi $4.00 részletre THE ATLANTIC—HUNGÁRIÁN COMPANY OF CANADA 455 SPADINA AVE I. 213,. TORONTO, WA. 2-7472 Magyar hentesárut, MINDEN IDŐBEN FRISS HÚST, FŰSZERES CSEMEGEÁRUT AZ ELIZABETH DEUCATES MEAT MARKET-NÉL VÁSÁROLJON 535 BLOOR STREET, WEST (közel a Bathursthoz) TELEFON: LE 1-8955. Tulajdonos: Bagonyai Lajos HÁZTULAJDONOSOK FIGYELEM! HA JÓ ÉS OLCSÓ MUNKÁT KIVAN HÍVJA építtetők LÖVRICS testvéreket Vállalunk mindenfajta új építkezést, átalakítást, tatarozást — Beton, kőműves, ács, oldalfal, mennyezet, padlóburkolást, mázolást, tapétázást, épületüvegezést KÉRJEN DÍJTALAN AJÁNLATOT! TELEFON: EM. 8-7727 és LE. 6-6222 Bárminemű ügyben forduljon j felvilágosításért és útmutatásért i Dr. I. PŐZEL kanadai közjegyző, volt budapesti ügyvéd általános tájékoztató irodájához Fordítások és tolmácsi szolgálat minden nyelven gyorsan { Forintátutalás, IKKA csomagok. Autó baleseti ügyek. Adóívek kitöltése. Hazai válóperek. 455 Spadina Ave. Room 205 ; Telefon : WA. 2 8827. Fordításokat CSAK ELSŐRANGÚ SZAKEMBEI REL VÉGEZTESSEN Dr. J. Somján közjegyző, v. budapesti ügyvéd 3ANADA EGYETLEN MAGYAR TÖRVÉNYSZÉKI HIT6S TOLMÁCSA Hiteles, irodalmi és technikai fordítások, szabadalmi leírások, közjegyzői okiratok, minden európai nyelven 467 SPADINA AVE. I. 3. TORONTO. TEL.; WA. 1-7185 Közjegyzői iroda Pénzkölcsönök Életbiztosítás (a Northern Life képviselője) ? Betegség és táppénzbiztosítás * Tűz- és autóbiztosítás f Hiteles fordítások | i • IKKA befizetőhely L. G. ÁRVAYj NOTARY PUBLIC 398 BLOOR STREET, WEST ( Brunswick sarok ) TELEFON: WA, 3-1224 IKKA garantált, gyors szolgálat j FORINTÁTUTALÁS, GYÓGYSZEREK, Vámmentes ajándékcsoma- 2 gok Útlevelek, vízumok, válóperek, fordítások. Hajó- és repülőjegyek. Biztosítások. Közjegyzői j szolgálat Dr. R. DALLOS! Kérje részletes árjegyzékünket és tájékoztatónkat CANADA-HUNGARIAN- { INSTITUTE 415 BLOOR STREET; WEST 1 TELEFON: WA. 4-6322 Fogorvosok úr. Martén Pál ■ Í34S BLOOR STREET, W.j I Telefon : WA. 3-9788 Dr. A. ESSőj FOGORVOS, SZÁJSEBÉSZ! j 344 BLOOR STREET, W.j TORONTO RENDELŐ: WA. 1-6513 !Dr. L STERN! FOGORVOS i 380/A BLOOR STREET, W.{ ! TORONTO i TELEFON : WA. 4-3522 { *i Dr. M. Stanceri FOGORVOSNŐ 233 ST. CLAIR AVE., W.| } TEL.: WA. 2 0848. { MAGYAR ÜGYVÉDEK Az ontarioi ügyvédi kamara rendes tagjai: Izsák J. Eleméri ügyvéd és közjegyző Iroda 100 ADELAIDE ST., WEST,! Suite 606 TORONTO, ONTARIO Telefon: EMpire 4-1920 | . , . -r--------------------------» i Vass Ferenc „ a i ügyvéd, jogtanácsos és közjegyző 455 SPADINA AVE, j Toronto, Ont. S i WA. 2-6111 WA. 2-6112 j EREDMÉNYT AKAR? ITT HIRDESSEN! Sok kellemetlenségtől óvja meg ha házvétel, vagy elad meggyőződik arról, hogy ügynöke magát, ás előtt tagja-e a Cb-Op TORONTO REAL ESTATE BOARDnak. MEGRENDELŐ SZELVÉNY HUNGARIAN PRESS LIMITED 996 Dovercourt Rd. Toronto, Ont., Canada EZENNEL MEGRENDELEM A KANADAI MAGYARSÁGOT Az előfizetési díjat ................................................... évre egyidejűleg megküldöm Sajtóalapra $....................................................-t melléknek Név : .................................................................................. Előfizetési áraink egy évre $5.00, félévre $3.00 Külföldi államban egész évre $6.00, félévre $4.00