Kanadai Magyarság, 1961. január-június (11. évfolyam, 1-25. szám)

1961-01-07 / 1. szám

»KANADAI MAGYARSÁG s XI. évfolyam, 1- szám, 1961 január 7, szombat Felhívás a nyugat magyarországiakhoz! A Trianon-ban elszakított nyu­gatmagyarországi területek ér­dekeinek szervezettebb védelme céljából-már 1956-ban megala­kult a MFB Nyugat-magyarorszá­gi Csoportja, amelynek egyik alapítója és társelnöke éppen e sorok írója volt. Felhasználva azokat az előnyöket, amelyeket nyugatmagyarországi származá­som, helyi ismeretem, tudomá­nyos beosztásom s az ott eltöl­tött újságírói-lapszerkesztői te­vékenységem biztosítottak szá­momra, én vállaltam a csoport keretében a tudományos kutató és tájékoztató szolgálat vezeté­sét- Ennek keretében számos -cikket, tanulmányt jelentettem meg nemcsak a magyar, hanem angol, francia és német lapok­ban is. A csoport nevében tájé­koztató körleveleket küldtünk szét, emlékiratokat és tiltakozó leveleket juttattunk el felelős személyeknek és hatóságoknak, 'köztük a Vatikánnak és magá­nak az osztrák kormánynak is. Az eddigi tapasztalatok azonban a-zt mutatják, hogy ez a nyugat­magyarországi csoport, mint a MFB egyik alosztálya, ebben a -formában nem töltheti be 'kellő­képpen a hivatásátl. Szükséges­nek látszik tehát, hogy a nyu­­gatmagyc rországi részekkel kap­csolatos minden kérdést, a többi elszakított országrészhez hason­lóan, egy különálló, az egész szabad világra kiterjedő szerve­zet képviselje, mely az eddigi­nél hathatósabb tevékenységet tesz lehetővé. Erre az önálló szer­vezetre annál is inkább szükség van, mivel nemcsak Burgenland ügyéről van szó, hanem újabb magyarellenes megmozdulások­ról is, amelyeknek végcélja a jogtalanul szerzett nyugat-ma­gyarországi területek megtartá­sa mellett, az osztrák határnak a Rábáig, vagy a Balatonig való ki­tolása. Mindezen indokok alapján a Magyar Felszabadító Bizottság -'Nyugat magyarországi Csoportja kivált az eddigi keretekből és Nyugatmagyarországi Szövetség néven önálló szervezetté alakult s mint -ilyen a világban szétszór­tan élő nyugatmagyarországiak­nak pártpolitikától, nemzetiségi, vallási és társadalmi hovatarto­zástól független önkéntes tömö­­rü'ése. A Nyugatmagyarországi Szövetség a MFB-gal, mint annak tagszervezete működik együtt. A közvetlen kapcsolat megte­remtése és fenntartása érdeké­ben Clevelandban csoportja ala­kult. A Szövetség célja a nyugat­magyarországi kérdésnek az ősi magyar történelmi hagyományok szellemében való rendezése oly módon, hogy az ott élő népek I teljes politikai, kulturális és gaz­dasági egyenjogúságot élvezve Iélhessék életüket. Ennek megfe­lelően Ausztria felé a mérsékelt és sok esetben tapintatos politi- Jkát akarjuk képviselni, amelyet ^a múltban is követett, a csoport, mert a vasfüggöny -mögé zárt IMagyarország érdekei ezidő sze- Jrint ezt kívánják és bennünket ! türelemre intenek. Közvetlen programunk tehát: 1. Összeköttetést akarunk fenntartani a hontalanságban Iélő nyugatmagyarországiak -kö­zött s ezáltal ápolni a szőkébb hazánk iránti érdeklődést; 2- szót akarunk emelni a nyu­gatmagyarországi magyarság ügyeiben a nyugati kormánykö­rökben és magánál az osztrák kormánynál is; 3. felvilágosító munkát aka­runk végezni a nyugatmagyar­országi kérdésben politikai, kul­turális és gazdasági vonatkozás­ban egyaránt. Tisztában vagyunk azzal, hogy csodákat tenni nem tudunk a ryugatmagya rországi -kérdés­ben, de vannak feladatok, ame­lyeket csak mi nyugatmagyaror­szágiak végezhetünk el. Ehhez a munkához kérjük mindazoknak a honfitársainknak a segítségét, akikben még él a nyugatmagyar­­erszág-i .szellem és ennek alapján, akiket még érdekli a szőkébb haza sorsa. Tisztelettel felkérem tehát mindazokat, -akik fenti célkitűzéseinket helyesnek ta él­jék és munkánkban részt akar­nak venni, illetve azt támogatni hajlandók, hogy a Nyugatma­gyarországi Szövetség elnöksé­gét erről értesíteni szíveskedje­nek. Dr. Heckenast Dezső tanár, volt főlevéltáros, a Nyugatmagyarországi Szövet­ség elnöke Címe: 3210 Maplewood Ave., Apart- 4, Montreal 26, Quebec. Kanada. Ismét bántják a magyart A nemzetszolgálatban végzett értékes munkájáról számolt be a Magyar Felszabadító Bizottság közgyűlése Nagy érdeklődés kísérte a Magyar Felszabadító Bizottság (MFB) közgyűlését, melyet dr. Szilassy Béla, a MFB elnöke el­nöklésével, I960 november 26- á-n Clevelandban, a Szent István Club nagytermében tartottak meg. Elnöki megnyitójában dr. Szi­lassy Béla a magyar sorskérdés­sel kapcsolatban a nemzetközi politika jelen helyzetképét vetí­tette. Ma már kétségelenül meg­állapítható, hogy nem lehet tar­tós az olyan ál l ám rendezés, mély erőszakon alapul. Még a nyelvh-atárok szerint megvont államhatárok sem állapíthatnak meg megnyugtató viszonyokat a védelmi érdekek figyelembe vétele nélkül-. Trianonban az el­szakított területek népeit senki sem kérdezte meg, hogy a Regát­­belii románokhoz, a Csehszlovák köztársaságba, avagy Jugoszlá­viába kívánkoznak-e. Wilson el­nök által meghirdetett önrendel­kezési jog mellőzésének tudható be a mai áldatlan világhelyzet, a mind erőteljesebben fenyegető sötét jövő -kilátásai. A védelmi érdekek pedig egyenesen meg­követelik, hogy az önrendelke­zés joga mellé a területi egység elvéhez is ragaszkodjunk, ami nem csak a magyar nemzet érde­ke, hanem Nyugat biztonságának is elengedhetetlen feltétele- Vitéz Kovács Gyula ügyvezető alelnök részletes tájékoztatót adott a MFB működéséről. Jelen­tésében hangsúlyozta : a beszá­­molóban érintett idő alatt a MFB megalkuvás nélkül küzdött az alapszabályokban rögzített célo­kért. Más szervezetekkel való együttműködés keresésében nem hatalmi versengés a célja, ha­­jnem azonos célért küzdő egyen­rangú munkatársak segítségét Ióhajtja az MFB. — Előterjeszté­seiben, tanulmányaiban, memo­randumaiban, valamint -magyar és idegen nyelvű újságokban, folyóiratokban megjelent ci-kkei­­ivel a MFB nemcsak a Trianon-i békeszerződés igazságtalansá- I gai ellen harcolt. Különös gond­dal és tervszerűséggel küzdött minden olyan idegen és ma­gyar körökben eredő kísérletek ellen is, amelyek az 1956-os sza­badságharc erkölcsi és politikai kincsét kisebbíteni, ‘illetve le­rombolni megkísértették. — NEW YORK — A Légi Erők rövidesen tökéletesítenek egy fényképezőgépet, mellyel 300 mérföld magasságból tiszán ki­vehetően lehet lefényképezni egy n-égyzetlábnagyságú tárgyat a földön. Még mindig tart a rágalom­hadjárat, hogy Magyarországot, a magyar népet, az emigrációs magyarságot a nemzetközi -köz­vélemény előtt befeketítse. Leg­utóbb a Chicagóban megjelenő jnagy képes lap, a "LIFE" folyta­tólagosan közölte Eichman-n 'Adolf német SS alezredes napló­ját, s a lap 1960. XI. 28-án meg­jelent 49. évf. 22-ik számában a 109—112. oldalon foglalkozott ja magyarországi zsidóság depor­tálásával is. A napló magyarel­lenes -beállításai, a történelmi té­­|nyek rosszindulatú elferdítései jés az a tény, hogy a rendkívül elterjedt, nagy népszerűségnek örvendő világlap —, mint doku­mentumokat — hozta nyilvános­ságra minden kommentár nél­kül, alkalmat szolgáltatott, hogy a világ közvéleménye egy nem kívánt kedvezőtlen szerepben lássa a magyarságot. — Mind­ezzel szemben 'köztudomású, hogy Magyarország volt az egyetlen európai állam, a-meiy a világháborúk alatt a hadifoglyai­val, a vele hadban álló államok polgáraival, a zsidósággal szem­ben — sokszor a "a genfi egyez­ményen" túlmenően is a legem berifab módon járt el. -Magyaror­szágon a zsidóságnak a német megszállás előtt — kisebb meg­szorításokon kívül — még a haja szála sem görbült meg- Ennek volt a következménye, hogy a környező államokból — ,ahol jösszeszedésük hamarabb indult meg — ezer számra menekültek oda a zsidók és ott bántatlanui élhettek. 1944. III. 19-én német megszállás alá -került Magyaror­szág és a németek vették át az ország vérkeringésének irányítá­sát-Éppen Eichm-ann és társai vol­tak azok, akik a magyar kor­mányt kényszerítették a zsidóság deportálására. Közbiztonsági szerveink csak karhatalmi szere­pet töltöttek be a deportálás végrehajtásánál. Mily magatartás­sal végezték rájuk kényszerített feladatukat, azt igazolja az a ERRÖL-ARRÓL Magyarokról-magyaroknak SZÁJRÓL-SZÁJRA (Szállóigék a magyar törté­lemből ) A haza bölcse Széchenyi István grófnak a "legnagyobb magyar" jelzőjét Kossuth Lajos adta, Deák Feren­cet viszont a "haza bölcsének" nevezték el. A 'következő szálló­igék származnak tőle (élt 1803- 1876): Vessünk fátyolt a múltakra! 1861 május 13-i feliratának egyik mondása. Ugyancsak e fel­iratából : Kockáztathatunk mindent a ha­záért, de a hazát kockáztatnunk nem szabad! Jobban tudom szeretni e ha­zát, mint gyűlölni ellenségein­ket ! Mindkét szállóige a Deák­mauzóleumban márványba van vésve. Hazudni nem szabad! A sajtótörvény vitájában mon­dotta, hogy szerinte a sajtótör­vénynek egyetlen paragrafusból kellene állnia, hogy „Hazudni nem szabad!'-' Amit erő és hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse is­mét visszahozhatják, de amiről a nemzet, félve a szenvedések­től, önmaga lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz és kétséges. Ez a mondása az 1861 augusz­tus 8-i feliratából való. ígérni nehéz, megtenni köny­­nyü! Ferenc József egyszer rá akar­ta vermi gróf Andrássyt, hogy olyan intézkedést támogasson, melyről tudta, hogy a gróf azt nem helyesli. A miniszter tisz­teletteljesen, de következetesen megtagadja közreműködését, mi­re a király így tört ki: "Hát oly nehezére esik önnek nekem va­lamit megígérni?" Erre felelte Andrássy: "ígérni nehéz, meg­tenni könnyül" Bizalmam az ősi erényben. I. Ferenc József (1830—1916) jelmondata volt. Először a ko­ronázó emlékpénzekre verték rá Lónyay Menyhért pénzügymi­niszter ajánlatára. Boldog nemzetnek csak boldog fejedelme lehet-I. Ferenc József az 1867—68-i országgyűlést berekesztő trón­beszédében mondotta. Elég volt a bizalmatlanságból! T. i. Magyarországgal szem­ben. Erzsébet királynő mondotta (1837—1898), aki a magyarság pártfogója volt). (1898-ban egy • Népvándorlás napjainkban A legnagyobb arányú kiván­dorlás a túlzsúfolt Olaszország­ból történik. Évente 150-200.000 olasz állampolgár telepedik meg külföldön, elsősorban Ameoká­ban, Franciaországban és Nyu­­gat-Németországban- - Évente 30.000 olasz megy munkát ke­resni Franciaországba és 22.000 Nyugat-Németországba, Fran­ciaországban kereken 725.000 olasz él. Az USAnban másfél mil­lió a bevándorolt olaszok szá­ma, de igen sokan élnek Argen­tínában, Kanadában és Ausztrá liában is. Angliából és Nyugat- Németországból szintén igen >­•kan vándorolnak ki. 1957-ben 165.295 ember vándorolt ki Nyu­­gat-Némeországból. Negyven­ezer nyugatnémet az USA-ba, 23.000 Svájcba, 12.000 Kanadá­ba és 9000 Ausztriába költözött. Angliából 1958-ban 95000 sze­mély vándorolt ki, közülük 37.500 Ausztráliába. Kanadába mindössze 16.100 (az előző évi i61.000-rel szemben), mivel Ka­nadában egyre fokozódik a mun­kanélküliség. Az Egyesült Álla­mokba és Uj-Zélandba 10 900 angol állampolgár vándorolt ki. • • Hatszázéves a francia frank Hatszáz évvel ezelőtt II. Já­nos francia király — a legenda szerint udvari bohócának ötleté­re — 1360. december 5-én ren­delte el egy új pénznem, a frank verését. A mai franknak arány­talanul kevesebb az aranyértéke mint hat évszázaddal ezelőtt. — INGYENES OPERAELŐADÁ­SOKAT tartanak télen a New York-i elemi és középiskolákban a Metropolitan fiatal énekesei. A cél: megismertetni a diákokkal az operaművészetet. tény, hogy fegyverhasználatra egy alkalommal sem került sor, ha történtek is szórványosan túl­kapások, minden esetben az ön­kényeskedők azonnal elnyerték büntetésüket- A deportálások végrehajtásának irányítását, az intézkedésekét, a szigorú ellen­őrzéseket nem a magyar köz­­igazgatás teljesítette, így az em­bertelen, barbár bánásmódért, a brutalitásokért nem lehet a magyarságot vádolni. Különben is a magyar hatóságok csak az összeszedésben, a magyar ha­tárig való szállításban kénysze­rültek részt venni, a kis magyar terület rövid távolsága pedig erő­sen mérsékelte a szállítás bor­zalmait. Ezzel szemben a karha­talmi szervek, a magyarság hu­mánus érzületére vallott, hogy nyílt titokban folyt az egész or­szágban a zsidók rejtegetése. Mindezen tényeket az amerikai, angol kormánykörök, diploma­ták, újságírók közzétett nyilatko­zataikban igazolták. — A "LIFE" dokumentációs anyagának közre­adása ellen tehát nekünk magya­roknak minden vonalon tilta­koznunk kell és a kérdésben he­lyes tájékoztatást kell adnunk. I K K A vámmentes küldemények, szabadválasz­tás, épületanyagok, textil-, gyarmat­áruk, élelmiszercsomagok és sok más árucikk. — Kérje legújabb hivatalos ké­pes árjegyzékünket. • Magyarországra receptre és recept nél­kül. Áraink a legolcsóbbak és a gyógy­szer a leggyorsabban jut a címzetthez a mindenkori magyarországi rendele­tek figyelembevételével. A rendelése­ket azonnal továbbítjuk és utólag számlázzuk. Magyarországra, Romániába és Európa összes államaiba hivatalosan, a legelő­nyösebben. Fordítások, hitelesítések, útlevelek (nem állampolgárok részére is), vízumok és válóperek intézése. HAJÓ- és REPÜLŐJEGYEK részletre Is. Forduljon mindenkor bizalommal az északamerikai kontinens legnagyobb hivatalos intézetéhez, ahol minden kül­deményért teljes garanciát kap. Amerikaiak és vidékiek írjanak. Manvarul levelezünk. INTERNATIONAL A G E N C S E R V I C 387 SPADINA AVE. • TORONTO 2b, CANADA _____ * TELEFON: WA. 2-1014 • WA. 2-1458 TEL.: EM 2-3226 KENNEDY KÍMWHQ, IBODBUMJ kv 296 QUEEN ST. WEST, TORONTO 2B, ONTARIO, CANADA. ELSŐ HIVATALOS KANADAI IKKA FÖKÉPVISELET TORONTÓBAN Elkerülheti a hosszas késedelmeket, ha fontos IKKA segélyét gyorsabban, biztosabban, KENNEDY közvetlen útján küldi el. Kérje új IKKA árjegyzékünket. 1926 óta fennálló magyar utazási iroda. MOST VEGYEN A MEGBÍZHATÓSÁGÁRÓL híres / ✓ / MÁRKÁS NÉMET i / 4 7 / y / í RÁDIÓT, ZENEGÉPET Áraink a lehető legalacsonyabbak. Könnyű részletfizetési feltételek, árengedmények. Készülékeink garanciával. A & B SOUND 439 Yonge Street. 3 házzal a College alatt Olvasóink ezrei bizonyítják, hogy a Kanadai Magyarság apróhirdetései «eredményesek. Tehát, ha valamit el akar adni, vagy venni akar, ha kiadó lakása Ivan, vagy lakást keres, ne kísérletezzen másutt, hanem azonnal adjon fel hirdetést: a Kaprai Magyarságba! anarchista a genfi-tó partján le­szúrta. ) Egy cigány — egy király. 1887-ben VII. Edward angol , király a Buckingham-palotában ebédre látta az öreg Berkes Béla cigányprímást. Az ebéden Euró­pa összes uralkodói megjelentek, vagy képviseltették magukat. Amikor az öreg Berkest otthon megkérdezték, hogyan ültek a ^cigányok az asztalnál, így felelt: "Egy cigány — egy király!" Uraságod, úgy látszik, idegen .. 1894 március 20-án meghalt a "turini remete", Kossuth Lajos. .Mivel a Magyar Királyi Opera és . a Nemzeti Színház nem szüntet­­jte meg előadásait, március 22- !én a MAC (Magyar Atlétikai Club) tagjai elhatározták, hogy az ország gyászát sértő előadá­sokat tapintatosan megakadá­lyozzák. összegyülekeztek a színházak előcsarnokában és a nézőtér felé igyekvők elé álltak, név szerint bemutatkoztak s ud­­jvariasan megkérdezték: "Urasá­god, úgy látszik, idegen ... és •nem tudja, hogy hazánk nagy fia ravatalon fekszik? A nemzet gyászol, reméljük, ön is csatla­kozik a gyászhoz és ma nem néz végig színelőadást!" A ma is használt szállóige szerzője: As­­bóth Jenő. Társai voltak még Gerlóczy Tamás, Hódossy Gida, Pékár Gyula és még mások.

Next

/
Thumbnails
Contents