Kanadai Magyarság, 1960. július-december (10. évfolyam, 27-52. szám)
1960-12-24 / 51. szám
KANADAI MAGYARSAG X. évfolyam, 51. szám, 1960 dec. 24, szombat SZABAD FORUM Ki milyen célt, eszközt lát alkalmasnak Magyarország felszabadítása érdekében ? E rovatban lapunk felfogásával ellentétes Írásoknak is helyt adunk, ha az egyébként megüti a mértéket és emelkedett szellemről tesz tanúságot-Válaszolva Dr. Hegedűs Emilnek, nagybecsű lapjuk f. évi dec. 3-i sz. megjelent politikai elmefuttatására, legyen szabad kérnem b. Szerkesztőségét az én meglátásaimnak is helyt adni különös tekintettel azon megjegyzésükre, hogy az esetleges más felfogás közléséneik is helyt adnak. Mim de nekel ott hiszem,* hogy minden egyes magyar —, aki számot tart arra, hogy valóban magyarnak fémjelezze magát — egyetért a cikk írójával abban, hogy Magyarországot fel kell szabadítani a szovjet gyarmati rendszer elnyomása alól- Csakhogy sajnos ebbe éppen nekünk, magyaroknak van a legkevesebb beleszólásunk. A magyar emigráció szervezeteinek mindenekelőtt arra kellene törekedni, hogy a három rétegeződé sű — öreg, közép és a szabadságharc idején kijött — emigrációs magyarság értékálló csoportjai, legalább ebben az egyetlen kérdésben közös blokkba tömörüljenek. Másodszor: a Független Demokrata Unióba való beszervezés kilátásai nagyonis vérszegények. Mindenekelőtt magának a "demokrata" szónak odahaza kissé rosszemlékű csengése lett. Amellett a négy párttal induló Független Demokrata Párt körülbelül ilyen összetételű lenne: bableves, babfőzelék, babsaláta és.babfeifujt. Még all'iterációnak is unalmas. (Független demokrata párt, keresztény démokrata párt, polgári demokrata párt és királyi demokrata párt.). A cikk írója megjegyzi, hogy ezt a pártot "még Amerika is szívesen támogatná". Mindannyian tudjuk a nagyvilágban, hogy Amerika segítőkészségéhez semmi kétséget sem szabad táplálni. Bizonyítékul ehhez elég öt történelmi évszámra való utalás: — 1849 (Kossuth szabadságharcának leveretése), 1920 június 4 (Trianon), 1944 (Yalta), 1947 (Potsdam), végül mindennék a csúcsteljesítménye 1956 október 23-Amerika fiatal új elnöke egyelőre — Ígéret. Mi pedig már túl sokat csalódtunk. Túl sok bűnt követtek el ellenünk ahhoz, hogy egy ember hatalomrajütött személyéhez fűzzük reményeinket. Lehetséges, hogy a fiatalság idealizmusa, igazságbavetett hite, őszinte jóakarata, becsületessége megkísérli, a legázolt, elrágalmazott magyar nemzetnek visszaadni függetlenségét, igazságos határait, de ennél valószinű-bb, hogy az ő kezét is lefogják majd azon különböző szinhatásokban működő erők, amelyek elődjét, akitől a magyarság mindent várt, teljes bizalmát előlegezte —, tehetetlenségbe kényszerítette. Milyen politikai rendszer valósuljon meg Magyarországon esetleges felszabadulásunk idejére? Nekünk valami egészen mást ■kell választanunk államformának cégérül. Olyat, amilyen eddig még nem volt. Valami ilyesmit: "Emberség". Nem. Ez sem jó. Ezt a szót is túlságosan lejáratták a közelmúlt és jelen idők politikusai. Gyanús csengése lett ennek is és nem kevésbé rossz emlékekre képzettársítana, mint az előbb említett. Esetleg: "Óra et labora". De még ez sem. Mert, amint valamely politikai ■jelszót tűznek k! cégérül a zászlóra —, legyen az bármilyen rendszer — ismét lenne egy klikk, egy érdekcsoport, melyik ennek a jelszónak az árnyékában sütögetné új pecsenykéjét, helyezgetné el gondosan, a vezérlete alatt szerzett milliócskákat a külföldi safekben. Ismét szajkóztatnák a néppel az új jelszót, ugyanakkor hatványozott könyörtelenséggel terhelnék meg a nép hátát az új jelszó betüszerinti alkalmazásával-Ennek következményeként a nép egyik része maradna — próféta, a másikból pedig — vérmérsékletéhez képest — ismét forradalmár. Minek előre programot adni, arnikor ez a program már régen kész, felszabadulásunk meg .túlontúl illuzórikus. És hát dobbal sohasem lehetett verebet fogni. Minek előre programot elkiabálni? — Ugyanis van egy örök eilenzékieskedő típus, amelyiknek sohasem jó az, ami van. Ezek természetükhöz képest már embrionális formájában megfojtanak minden gondolatot, amely nem tőlük eredő anélkül, hogy annak jóságáról, vagy rosszaságáról meg lennének győződve. Csak éppen i'art pour Tart teremtem a maguk szájíze szerint valót, akárcsak Szent Péter legyet. (Ez az édes kis legenda onnan ered, hogy mikor Krisztus Urunk a földön jártában csodákat tett, betegeket gyógyított, kenyeret szaporított stb. Szent Péter arra kérte, hogy engedje egyszer őt is valamit alkotni, teremteni. — Nohát teremts — mondotta az Ur. Erre Szent Péter összefogott markára nézett és el kiáltotta magát •. Légy! — majd kinyitotta a markát. Erre a sok légy kirepült a nagyvilágba.) Egyelőre három alapvető pont legyen az, amellyel egy eljövendő független magyarországi kormánytényezőnek számolnia •kell.. 1. Az áljamvezetést senkise tekintse jófizetésű zsíros hivatalnak, hanem önmegtagadó, áldozatvállaló hivatásnak. 2. Saját életét nem szabad túlságosan szeretni, értékelni. Mert a közelmúlti intranzigens államformák gyűlölködő maradványaitól a nap minden órájában el lehet készülve valamely élete, szabadsága elleni merényletre. Márpedig, ha valaki nemzete szolgálatában valamit elvállal, azért a saját életét is le kell kötnie zálogul. Tehát nem várni, nem kapni, hanem csak adni lehet ennek a szerencsétlen agyonsanyargatott népnek. 3. Ne kösse le az Ígéretét könnyelműen sehová. Mert nincs a világnak még egy KFT-je, ahol annyi rossz ösztönű szélhámos bújna meg a legkülönbözőbb mimikrikben, mint éppen a politika. Ugyanakkor éppen ezek a szélhámosok hozzák olyan lehetetlen helyzetekbe, hogy Ígéretének akár megtartása, akár meg nem tartása esetén vagy az Írott, vagy íratlan törvényekbe botoljék a lába. A becsületes embert ezzel ejtik csapdába a gátlásnélküliek. Ez a három dolog az, amelyekkel számolnia kell annalk, vagy azoknak, akik Magyarország eljövendő vezetésében részt akarnak vállalni, ha Isten is akarja felszabadulásunkat. Nagyon nehéz hivatás ez egy jószándékú, becsületes embernek. Sokkal nehezebb sors, mint egy más, közönséges jószándékú ember sorsa- Egy államvezető bármilyen nép élén álljon az, szakadatlan harcban kell lennie az Énjéndk kedvező gonosz hatásokkal. Ha önmagával elveszti a harcot, vele bukik az egész nemzet nemcsak anyagilag, de erkölcsileg is. Egy nemzet vezetőjének onnan kell merítenie a tanácsokat, utasításokat, ahonnan Lincoln Ábrahám 'kapta. Amerikának az az elnöke, aki a rabszolgák felszabadításával nevének örök fényt szerzett nemcsak földünk múlandó történetében, de az Örök Időben is*. A magyarság felszabadulásunk utáni sorsát, jövőjét, politikai vonalvezetését pedig úgysem az emigráció dönti el, hanem az otthonmaradtak, a bitó árnyékában is hűségesen küzdők és szenvedve, éhezve is kitartók. Nekünk, hazátlan magyaroknak csak az kötelességünk, hogy szóval és tetteinkkel bebizonyítsuk a külföld előtt, hogy mégsem olyan utolsó náció az a magyar. Ez minden, amit tehetünk és amelyhez egyelőre jogunk van számkivetettségünk szenvedéseiben. v. Sz. J.-né Kétszeresét fizetjük ki hozzátartozóinak FORINTBAN mint a Nemzeti Bank vagy az IKKA. Egyszeri alkalom. Bizalmas ügykezelés. Jelentkezési sorrendben, míg a készlet tart. 26 éves kanadai cég. WA. 3.5245 Téjékoztató körlevelünkért írjon Continental Collectors 2 BLOOR STREET, EAST, ROOM 21. TORONTO 5, ONTARIO HAMILTONI KIRAKAT Irodavezető : ID. DR. MÉSZÁROS JÓZSEF 45 WALNUT STREET S., HAMILTON, ONTARIO. TELEFON : JA. 9-6948 Felhőkarcoló Romeo és Julia városában Az ősi Veronában, Romeo és Júlia világhírű városában modern városrészt terveznek s ennek legjellegzetesebb épülete Verona első felhőkarcolójat. Az épület 60 méter magas, 39 íafkás és 30 hivatali helyiség van benne. Az új városrészre azért van szükség, mert a műemlékekkel teli régi nem tudja kielégíteni a modern kereskedelmi élet követelményeit. A „KANADAI MAGYARSÁG" HIRDETÉSEIT MINDEN MAGYAR OlVAStAI Gyógyszert MAGYARORSZÁGRA OHAZAI RECEPTEKRE IS GYORSAN ÉS PONTOSAN A “Cannon Drugs” GYÓGYSZERTARBAN | 154 James St., N. Hamilton j James és Cannon sarok. JA. 2-5110 pilmelc előhívását ovórsan és első ranguan eszközöljük Magyar karácsonyi üdvözlő kártyák nagy választékban. ALFA uj és használt varrógépet Biztos mgélhetést nyújt magyarországi Hozzátartozójának, ha küld neki általunk agy német "Himzö és Mederia" varrógépet CITY SEWING MACHINESHOP 151 James St. N. Hamilton, Ont. agyatlan magyar varrégépüzlet Értesítjük HAMILTON és környéke magyarságét, hogy CONTINENTAL név alatt a 159 JAMES STREET, N. alatt ÉTTERMET nyitottunk. Kitűnő konyha, Ízletes friss ételek, figyelmes kiszolgéléssal virjik honfitársainkat SOOS KATALIN és BARDOSSY MIKLÓS tulajdonosok. EREDMÉNYT AKAR? ITT HIRDESSEN! Magyarországi, csehszlovákiai és romániai látogatási vizű mókát gyorsan és pontosan beszerezzük, mint az IBUSZ magyar, a CEDOK csehszlovák és a CARPATI román hivatalos utazási irodák kanadai képviselői. IKKA - TUZEX és ROMÁNIAI vámmentes csomagküldések befizetési helye; szabadválasztású pénzküldésre is. PÉNZKÜLDÉSEK csakis hivatalos áron a világon bárhová. Közjegyzői iroda A világ összes hajó-, repülő társaságok, vasutak és autóbusz járatok hivatalosan kinevezett képviselői. Jegyek csakis a hivatalosan megálla. pitott áron megvehetők na. (lünk, ha kell részletfizetésre is. LUCAS & KING, LTDUTAZÁSI IRODA IMMÁR KÉT HELYISÉGBEN. 79 KING STREET, WEST TEL : JAckson 2-9257 És SIMPSONS-SEARS ÁRUHÁZÁBAN TEL.: Ll. 9-2475 HAMILTON. ONTARIO $2.50-es nagy karácsonyi kiárusítás! A GENERAL ELECTRIC CO. LEGJOBB GYÁRTMÁNYAIBÓL 1961. modelü 23 inches televíziós készülékek MOSÓGÉPEK. WASHING MACHINE Villanyos tűzhelyek. (Stove.) Villanyos jégh ütőszekrények. (Frigidaire.) Szalondiványok (Chesterfield) 29 dollártól CSAK $2.50 HETI RÉSZLETRE Hálószobák (Bedroom furniture) 99 dollártól GOZVASALÓK (STEAM IRON) KENYÉRPIRÍTÓK (TOASTER) RÁDIÓK $ 9.90-TŐL $ 9.90-TŐL $ 9.90-TŐL GRAMA FONOK (RECQRU PLAY.) 5ÍS.90-TŐL PADL6FÉNYESITŐK____________ 527.99-TŐL Konyhaberendezések (Kiteken set) 29 dollártól Vételkötelezettség nélkül jöjjön és látogasson meg bennünket! Cégi és uj vevőinknek ezúttal igen nagyon kellemes KARÁCSONYT és koliog ÚJÉVET kívánunk AUGUSTA URNITURE 842 College Street. Telefon: LE. 7-2579 és LE. 7-2570