Kanadai Magyarság, 1959. január-június (9. évfolyam, 1-51. szám)

1959-01-28 / 8. szám

IX. évfolyam, 8. sz., 1959 január 28, szerda

2

KANADAI MAGYARSÁG

(fauutUHt &ttH$anünté

998 Dovercourt Road, Toronto. Ont., Canada Telefon: LE. 6-0333 Főszerkesztő : KENESE1 F. LÁSZLÓ Megjelenik minden szerdán és szombaton flaerkesztőség és kiadóhivatal: 996 Dovercourt Rd., Toronto Hivatalos órák: reggel 9.től délután 6-ig Eló'fizetési árak: egész évre $10.00, fél évre $6.00 egyes szám ára: 10 cent

Amerikában : egész évre $12.00, fél évre $7.00

Vélstsbélysg nslkül érkezett levelekre nem válenelunkl SeMifvée nélkül beküldött kézireteket, képeket, nem érzünk meg ét nem Midiink rbtie még külön telkivé«, vegy pertéköltség mellékelése esetén sem. A közlésre el- Masetnek téléit kéziratok esetében is fenntartjuk magunknak a jeget, hegy etekbe belejavítsunk, lerövidítsük, vagy megteldjuk, ha arra szükség mutatkeslk.

Csak ritkén gépelt kéziretet fogadunk el.

Minden névvel eléírt cikkért, nyilatkozatért a szerző felelée.

CANADIAN HUNGARIANS

Editor in Chief: LÁSZLÓ F. KENESEI Published every Wednesday and Saturday by the

HUNGARIAN PRESS LIMITED 996 Dovercourt Rd., Toronto, Ont.

Az emigrációs irodalom nagy eseménye a LÁZADÁS cimü uj Kisjókai-regény, mely a brüsszeli Magyar Ház kiadásában jelent meg és a napokban hagyta el a sajtót.

Kisjókai Erzsébet a költő és regényíró minden könyvében uj és uj arcát mutatja meg. Újságok, folyóiratok és rádióállomások kritikái hol gazdag élettapasztalatát, hol szabatos, tömör, müveit prózáját emlegetik, azt, hogy nyelvezetének ereje, zeneisége, stílusának eredeti volta, regényeinek mesteri felépítése az emigráció legkiválóbb Írónőjévé avatja.

Kisjókai regényeiben a belső történés lélektanilag mindig indokolt, egyetlen elrajzolást nem találunk bennük, a drámai feszültség pedig nem az Író számitásából, a mérlegelő értelem következetességéből, hanem a művészi hivatottság és nagy emberismeret tényéből ered. Kisjókai sokat barangol a nagyvilágban, bejárta Európa után Amerikát, Kanadát, eljutott az afrikai forró sivatagig és Madeira sziget romantikus, zárt világáig. Alkalma nyilt népek és fajok lelkiségét megfigyelni, egymással összehasonlítani. Mindez meg is mutatkozik színes, fordulatos, izgalmasan lenyűgöző írásaiban. De megnyilvánul könyveiben az a testvéri szeretet is, mellyel az ember felé fordul, amellyel segíteni és erősíteni akar, a hit és bizalom, mely felemel és a sorssal megbékít. Az ölvasó úgy teszi le Kisjókai könyvét, hogy erősebbnek érzi magát, mert reményt és lelket merített belőle.

1958 elején az Írónő végigjárta Amerika huszonnyolc államát és eljött Kanadába is, hogy népünket szolgálja, előadókörutján felvilágositó munkát végezzen, hirdesse a magyar nemzet tiszta szándékát, jogait és a jövendőjébe vetett hitét. Eddig megjelent müvei:

Lepketánc, versek A kincsetőrző asszony, versek Bérház, regény

Buzakereszt, novella-antológia

Tavasz van újra, regény

Magyarország, mártírok földje, hollandul

A gyertyáknak égni kell, regény

Áldott bilincs, versek

Titokzatos jel a falon, regény

Signe sur le mur, franciául

Teken aan da wand, hollandul

Writing on the wall, angolul

Esti zsolozsma, versek

Lázadás, regény

A LÁZADÁS cimü könyve a csillogó világváros, Budapest és a két világháború közötti magyar társadalom regénye. Korrajz, mely éles pontossággal mutatja meg anemzet élniakarását, de a hibákkal és mulasztásokkal együtt. Az operaénekesnő és leánya, a tizennyolc éves medika közötti fojtott küzdelem a holland hegedűművészért, kényes és veszélyes téma, de Kisjókai a megszokott, finom mértéktartással, de bátor őszinteséggel tárgyalja a drámai eseményeket, melyek az asszony lázadását a sors ellen érthetővé teszik. Az érzőszivü költő szárnyaló képzelete mellett világosan látható az Író józan tényekre alapozott meggyőződése, kikristályosodott világnézete, rendíthetetlen hite, ha a magyar jövendőkről van szó.

•------•

FORGÓSZÉL

FÜRY LAJOS ebben a regényében egy második generációs magyar életén keresztül tárja elénk a régi és uj amerikások sorsát és küzdelmeit. Magyar bányász szülők utolsó kívánsága fiukhoz, hogy amig a faluban egyetlen magyar bányász él, őrizze meg számukra a magyar nyelvet és ne hagyja el őket a jobb munka, vagy kereseti lehetőségért, mint a fiatalság eddig tette. Az öreg magyar bányászok egyre halnak, a bánya nem fizeti a nyugdijukat, mindenki becsapja, kihasználja őket, nem tudnak angolul és most úgy élnek, mint ötven évvel ezelőtt a Tisza mellett, ahonnan egyszer elindultak. Ezek mellett az emberek mellett tart ki jóban, rosszban a regény hőse, mert megígérte az apjának és a falunak, amelyik taníttatta. Kommunista ügynökök, felbérelt sajtó, félrevezetett magyarok, a saját vérei támadják ,egy mindent elsöprő hatalmas szerelem vinné el a faluból, menne a Tisza mellé, menne a városba, de az adott szó köti: amig magyarul beszélnek, neki maradnia kell. Az iró, drámaian tárja elénk a lelkeket feldúló vihar válságát. A kis falu életét felrázza és majdnem elpusztítja a szerelem. Egy amerikai lány szerelme, aki azt sem tudja, hogy milyen nép a magyar és honnan kerültek Amerikába. Az élet viharzik át ennek a könyvnek minden során.

A könyvet kiadta Bálint Kálmán (Apollo Press Ltd.) Toronto. Ára $3.50

A nap már késő délutánba hajlott és ä vonat unalmasan zakatolva rohant a síkságon. Meleg volt. Nyárközép.

A vonatfülkében két férfi ült a nyitott ablak mellett. Az egyik olvasott, a másik a tájat nézegette.

Már vagy négy órája utaztak és minden általános közhelyet és a sors szeszélye által egy helyre kényszeritett utasok témáját átbeszélték, kitárgyalták. Ismerték egymás érdeklődési körét, utazási célját és most unalmas, fojtott meleg csend szorongott a fülkében — harmadik utitárs. ként.

Egymással szemben ültek az ablaknál.

Kovács Dénes éppen fordítani akart a könyvben, mikor egy méh szállt be az ablakon és rászállt a betűkre. Nem mert a kezével közeledni a kis bogárhoz és a könyvet meg.meg emelve akarta kiszállítani a hívatlan utast az ablakon. A méhecske egy darabig tűrte a rázkódást, majd egy merész Ívben kirepült az ablakon.

Kovács vissza akart térni az olvasáshoz, mikor szomszédja, Kallós Gábor megszólalt.

— Haragszik a méhekre?

Kovács letette a könyvet.

— Igen. Azaz nem haragszom, csak félek tőlük. Általában nem szeretem a bogarakat.

Kallós egy pillanatra maga elé nézett, majd mosolyogva odaszólt.

— Valamikor én Így voltam a méhekkel, de egy bizonyos időponttól kezdve kimondottan szeretem őket.

— Érdekes.

— Igen, sőt állíthatom azt, hogy egy méhecskének köszönhetem a boldogságomat.

Kovács végérvényesen letette a könyvet és kissé előrehajolt.

— Ez még érdekesebben hangzik. Nem mondaná el a történetét. — Órájára nézett. — Időnk van bőven.

Kallós hátradőlt az ülésen, egy kis ideig maga elé nézett, majd szemét Kovács feje felett a fülke falára függesztette és lassan mesélni kezdett.

— A történet 1943-ban kezdődik. Akkor 25 éves voltam és szabadságra jöttem haza az orosz frontról, óriási volt az öröm otthon. Édesanyám kedvenc ételemet, mákostésztát készített a nagy eseményre. Apám tiz éve meghalt, Így csak édesanyám volt. Én voltam az egyetlen gyerek.

Három hét szabadságot kaptam és igyekeztem ezt a rendelkezésemre álló, viszonylag rövid időt a lehető legjobban kihasználni. Szórakoztam, barátaimat látogattam meg. Barátom éppen kint volt a kertben kedvenc virágai között. Nagyon örült nekem s rögtön megmutatta legújabb virágszerzeményeit, mert tudta, hogy én is nagyon szeretem a virágokat. Egy újfajta rózsát mutogatott lelkesen magyarázva és kiemelte ennek a fajtának különlegesen finom illatát.

Lehajoltam a vjrághoz, hogy megszagoljam és ebben a pillanatban egy méh szállt fel a virágról egyenesen neki a balszememnek. Ijedten odakaptam és ezzel a mozdulattal odaszokottam a méhet az alsó szemhéjamhoz. Éles szúrást éreztem. Mintha forró láng ért volna. A méh döglötten a lábam elé hullt.

Barátom azonnal hideg borogatást tett a szememre, miután kihúzta a fullánkot és közben — már elég későn — magyarázta, hogy nem szabad hirtelen mozdulatokkal bánni a méhekkel. Ha nem kaptam volna a szememhez, akkor meg sem csípett volna.

Az utólagos magyarázat és a kezelés ellenére szemem szörnyen bedagadt; annyira, hogy egyáltalán nem láttam rajta.

Barátom édesanyja bórvizes vattát rakott rá és ennek tetejébe egy fekete kötést.

Kellemetlenül fájt és hamaro-A méh és a hős

san elbúcsúztam barátoméktól és hazafelé indultam.

Elkísért a kapuig és megnyugtatott, hogy egy-két nap múlva nyoma sem lesz az egésznek. Még tréfásan hozzátette.

— Pont úgy nézel ki, mint egy háborús sebesült ezzel a kötéssel a szemeden, katonaruhádban.

Én is mosolyogtam ezen, már amennyire kedvem volt mosolyogni és elindultam haza.

Autóbuszra szálltam, hogy hamarabb hazaérhessek. Zsúfolt volt a kocsi és csak a perronra tudtam magam felpréselni. Ahogy ott álldogálok, egyszerre hallom a kalauznő hangját.

— Kérem átadni egy helyet egy sebesült honvédnek!

Nem is figyeltem fel erre, csak mikor megfogta valaki a karom és gyengéden befelé tuszkolt a kocsiba.

— Tessék, vitéz úr . . . üljön

Hirtelen ráeszméltem, miről is van szó. Lángoló vörösség öntötte el az arcomat, de úgylátszik, az utasok ezt vagy nem vették észre, vagy pedig azt gondolták, hogy szégyenlős vagyok.

Már a nyelvemen volt a tiltakozás. Már majdnem kimondtam, hogy szó sincsen sebesülésről, csak egyszerű, banális véletlen az egész, de nem szóltam.

Nem tudom, meg tudja-e érteni azt az érzést, ami akkor fogott el? Ott álltam egy csomó jóindulatot sugárzó emberarc között. Minden szem simogatóan nyugodott rajtam, mint a haza hősén és én . . . nos én leültem. Egyszerűen nem bírtam kimondani az igazat és csak annyit mondtam, hogy “köszönöm!"

Nem bírtam sokáig ott ülni és két megálló után leszálltam. Inkább még három állomást gyalogoltam hazáig. Anyám megrémülve fogadott, de mikor megmutattam neki a "sebesülést" és megmagyaráztam, hogy mi történt, akkor megnyugodott.

Másnap délelőtt éppen újból a barátom kertje felé igyekeztem, mikor a hátam mögül édesen csengő leányhangot hallottam.

— Lenne olyan kedves megmondani, merre van a Fillérutca? '

Megfordultam és lenyűgözően megragadó látvány tárult a szemem elé.

Körülbelül 18 éves. szőkehaju, édesen pirosajku, nagyon csinos leány mosolygott rám.

Nem nyújthattam valami vonzó látványt, mert válaszra nyitott szám tátva maradt és úgy meredtem a tüneményre meg. babonázottan.

Megismételte a kérdést.

Akkor magamhoz tértem és még mindig rettenetes zavarban megpróbáltam megmagyarázni az irányt.

— Különben arra is mehetek

neki, hogy elkísérem odáig.

Egy pillanatra kutatóan nézett rám, majd beleegyezően bólintott.

Rögtön melléje szegődtem és bemutatkoztam.

Lágy hangján megmondta a nevét.

— Irénnek hivnak.

Mostmár könnyebben ment a

társalgás. Mindenféléről beszélgettünk, ami ilyenkor szokásos, de észrevettem, hogy néha-néha egy pillantást vet rám.

Már majdnem ott voltunk a Fillér-utcánál, | mikor hirtelen megállt és szembefordult velem.

— Igazán nem akarom megbántani, vagy ostoba kérdéseket feltenni. Ugy.e nemrégen sebesült meg — s kérdően nézett a fekete kendőre a fejemen.

Olyan természetesen és magátólértetődően tette fel a kérdést, hogy szinte nem is lehetett más választ adni, mint azt, hogy "igen".

Mert ezt a választ adtam.

Ne, hogy azt higyje, oktalan hősködés volt részemről ez. Nem. De akkor villanásszerűen

végigfutott bennem : Ha most az igazat mondanám, akkor örökre elveszíteném. Pedig én nagyon akartam még találkozni vele.

így hát hazudtam újból. Hazudtam, mostmár nem is szégyenérzetből, hanem egyszerűen önzésből, céltudatos megtévesztéssel.

A leány arcán sajnálkozás futott keresztül.

— Ne haragudjon a kérdésemért.

'Másról kezdett beszélni, igen tapintatosan. S én megéreztem, hogy milyen finom, érző lélek lakozik benne.

Természetesen találkozót beszéltünk meg. A három hét hát ralévő részében más programom nem volt, csak ő. Halálosan szerelmes lettem bele és úgy vettem észre, hogy ő is kedvel, vonzódik hozzám.

A hazugság pedig sodort tovább. Otthon már régen nem hordtam a "hősi sebesülés" fekete kendőjét a balszememen. De, ha vele találkoztam, akkor mindig feltettem. Meg-megszólaló lelkiismeretfurdalásaimat azzal szereltem le, hogy "ez a szerelem".

Az ötödik találkozás után meghívott ebédre. Édesanyja és édesapja nagyon kedveden fogadott. Egyszerűen berendezett, de nagyon tisztán tartott, szép kis lakásuk volt. Irén a Corvin.Áruházban volt elárusitónő.

Megkértem a kezét. Szülei beleegyeztek, hogy megtartjuk az esküvőt, mielőtt újból kimennék a frontra.

Ujjongva újságoltam édesanyámnak a hirt és megmondtam, hogy ebédre hívtam meg őket.

Mondanom sem kell, hogy a leánykérésen hordtam a fekete kötést.

Egyszerűen nem volt merszem, hogy eláruljam az igazat. Úgy vettem észre, hogy a "sebesülésem" nem, hogy elriasztaná, hanem még inkább hozzámkaposolja őt.

Segítettem anyámnak az ebédkészitésben. Már tálalva volt, mikor megérkeztek és én az utolsó pillanatban vettem észre, hogy nincsen rajtam a kötés. Berohantam a szobába és édesanyám már bevezette őket, mikor megjelentem.

Kicsit zavartan üdvözöltem őket és félszemmel (másképpen nem is tudtam volna) édesanyámra figyeltem.

A sürgés-forgásban véletlenül rámtekintett és a szeme óriásira nyilt a csodálkozástól.

Én csak némán, könyörögve intettem a szememmel. Nem szólhattam neki egy szót sem.

Az ebédnél Irén apja hozzámfordult és megkérdezte.

— Ugy-e, Gábor, most köny. nyü beosztásba megy vissza a sebesülése miatt?

Egy pillanatra csend támadt. És bennem meghűlt a vér. Halálsápadt lehettem.

Édesanyám rámnézett, de csak nagyon rövid pillanatra, egész finoman elmosolyodott és csendesen válaszolt — helyettem.

— Igen, most sokkal könnyebb beosztást kapott.

Szerettem volna felugrani és össze.vissza csókolni, de nem lehetett.

Mikor elmentek, akkor magyaráztam meg édesanyámnak azt, mit már finom anyai ösztönével régen megérzett.

Megdorgált, de nem tudott rávenni arra, hogy bevalljam a menyasszonyomnak a valót.

Kovács Dénes közbeszólt.

— Dehát végül is be kellett, hogy vallja az igazat? örökké nem játszhatta meg a hőst?

Kallós mosolyogva válaszolt.

— Igen . . . Aztán bevallottam mindent . . .

— ÉS mit szólt a menyasszonya . . .?

Kallós szemében huncut fény csillant meg.

— óh, nem sok szemrehányást kaptam, mert akkor már a feleségem volt.

Emhecht Miklós.

Ismerd jogaidat hogy megvédhessed

1 szabadságodat

*

1. Egy rendőrnek sem áll jogában bármit kérdezni tőled, mielőtt letartóztat, acélból, hogy elkövettél-e valami törvényellenességet vagy sem.

2. Rendőr csak a következő esetben tartóztathat le:

a) Ha nevedet említő letartóztatási paranccsal rendelkezik, melyet felmutatni köteles.

b) Ha jelenlétében követtél el törvényszegést.

c) Ha a törvényszegés valóban megtörtént s a rendőrnek nyomós okai vannak azt hinni, hogy te követted el.

3. Minden kényszervallatás törvényellenes. Letartóztatásod után a rendőrnek tilos;

a) Hogy beszédre kényszeritsen.

b) Kényszeresen kérdésekre válaszolni, melyekre te nem óhajtasz felelni.

c) Ügyvédedet megakadályozni, hogy veled tárgyalhasson.

d) Letartóztasson és börtönbe tartson csupán gyanú miatt.

e) Azért tartson fogva, hogy ideje legyen nyomozást folytatni ellened.

f) Hosszabb időn át fogva tartani, anélkül, hogy Írásbeli vádat emelnének ellened vagy biró elé állítanának.

g) Ha megtagadod a választ a rendőrségnek, a törvény tiltja, hogy a rendőr ezt bármely formában felhasználja ellened később. Nem minősíthet a rendőr bűnösnek azért, mert ismered jogaidat s azokhoz ragaszkodsz. A polgár szabadságjogai egyaránt megilletik a bűnöst és az ártatlant.

4. Letartóztatásod után a rendőrnek azonnal vádat kell ellened emelni és megengedni azt, hogy óvadékot tegyél le. Főbenjáró bűncselekményeket kivéve óvadék alapján szabadlábon védekezhetsz a tárgyalásig. Beszélj erről ügyvédeddel. Óvakodj idegenektől ilyen esetekben.

5. Jó állampolgár segit azon a rendőrön, ki betartja a törvényeket. Némely esetben ajánlatos a rendőrség előtt feltárni helyzetedet, más esetben tanácsos hallgatni előttük. Hogy, mikor mit tegyél, ne bízd magadra. Bizd ezt ügyvédedre.

6. Ha a rendőr megsértette szabadságjogaidat, igy ezért őt büntetőjogi felelősségre lehet vonni és polgári utón kártérítést lehet ellene indítani. Fordulj ügyvédhez ilyen esetekben.

7. Ne állj szóba, olyan ügyvéddel, kit nem ismersz és önmagától ajánlja fel szolgálatát közvetve vagy közvetlenül. Az ilyen ügyvédek megbízhatatlanok. Ne fogadd el sem a rendőr, sem más ismeretlen egyén ajánlatát hogy részedre ügyvédet szereznek.

Bízz meg egy általad ismert ügyvédet.

8. A tárgyaláson:

a) Jogodban áll a vádirat egy példányát, díjmentesen megkapni a tárgyalás előtt.

b) Megfelelő időt kell részedre biztosítani, hogy ügyvédet szerezzél és tanúidat megkeressed.

c) Senki sem kényszeríthet a bűnösség beismerésére és határozottan hátrányos ezt tenni, ha nem tudod, miről van szó. Fordulj ügyvédedhez, mielőtt határoznál.

d) Jogodban áll ügyvédre bízni védelmedet. Ha nem tudsz ügyvédet fogadni a biró fog részedre ingyenes ügyvédet megnevezni, ha ezt kéred tőle.

e) Ha ajánlják részedre a közvédő szolgálatát, jogodban ált ezt igénybe nem venni. Érdeklődj családtagjaidtól vagy barátaidtól, hogy ez esetben, mit volna tanácsos tenni.

f) Jogod van esküdtszéki tárgyalásra, ha csak bele nem egyezel az esküdtszék nélkül való tárgyalásba. Ne dönts erről, mig ügyvédeddel nem beszéltél.

g) Senki nem követelheti tőled a vallomástételt. Ha ezt megtagadod nem szolgálhat hátrányodra. Ha vallomást teszel, úgy ezért ugyanolyan mértékű előnyödnek kell származni, mint minden más tanú vallomásából.

A jobbra hajtás története

Kanadában és az Egyesült Államokban a vezetők az ut jobb oldalán hajtanak (vagy legalábbis ott kellene hajtaniok), mivel jobb karjuk erősebb, mint a bal. Ugyanezen okból Angliában és még néhány más európai országban az úttest balodalán haladnak a jármüvek.

Ezen látszólagos ellentét oka, hogy Európában a Középkorban mindenki az úttest baloldalán haladt, hogy erős jobb karját szabadon tarthassa az ellenkező oldalról közeledő esetleg kellemetlen találkozó esetére. Ha a szembejövő utas rosszindulatú vagv harcias beállítottságot mutatott, gyakran a kard döntötte el a szabad közlekedés jogát. Ilyen esetekben alkalmasabb volt a holttesten nem átlénni, vagy áthaitani. Ezenkívül a lovas is baloldarol szállt fel lovára, és szívesebben tartotta magát ez oldalhoz, az utón is.

A jobbra hajtás az Egyesült Államokban született meg (és onnan terjedt át később Kanadára), 1725 táján. Oka az u. n. Conestoga kocsi volt. Ezek hatalmas teherszállító kocsik voltak, amelyeket főleg faszállitásra használtak és legalább négy,

de sokszor hat ló húzta őket. Pennsylvániában gyártották őket, ahonnan a terhet át kellett szállítani az Alleghany hegységen. A kocsik erős fékekkel voltak felszerelve. A kocsis a féket csak a kocsi mellett menve tudta behúzni, amihez nagy erőre, jobb karjára volt szüksége. Ezért a fékeket a kocsik baloldalára helyezték. Viszont a kocsisnak előre is kellett látnia. Ezért a kocsikat az ut jobboldalán hajtották.

1725 táján Kanadában igen kevés volt az ut. Az útépítés komolyabb formában csak a 19. század folyamán indult meg. Ez idötájt és azt megelőzőleg viszont sok királyhü pennsylvaniai jött át Kanadába az Egyesült Államokból, ők honosították meg itt is a jobbra hajtást. Nekik köszönhetjük, hogy utainkon jobbra tartunk, — vagy legalábbis arra kellene tartanunk. Viszont kevesen tudják, hogy British Columbiában, még nem is olyan régen, balra hajtottak. E tartomány lakóinak tekintélyes része ugyanis egyenesen Angliából jött uj hazájába és megtartotta óhazai szokásait a közlekedés terén is.