Kanadai Magyarság, 1958. július-december (8. évfolyam, 57-108. szám)

1958-08-02 / 66. szám

KANADAI MAGYARSÁG 7 VIII. 66. szám, 1958 augusztus 2., szombat Luxus fogság... Elrabolt német tudósok sorsa Oroszországban Hosszú, sötét története van annak, amíg az oroszok eljutot­tak odáig, hogy a tudományos rejtélyek ködfelhőjéből kilépve el­kápráztatták a világot a Szputnikokkal és az interkontinentális ra. katélövedékekkel. Foszladozni kezd a rejtélyek ködfátyla most, hogy a háború után Oroszországba elhurcolt német tudósok közül néhányan hazatértek. A Szputnik-legendára is kezd fény derülni és az interkontinentális rakéták eredete sem titok többé, amióta meg­tudtuk, hogy ezen "korszakalkotó szovjet találmányok" mögött egytől-egyig mindig valamelyik német tudós szorgalmas kutató­munkájának eredménye húzódik meg. A szovjet rejtélyek Helmut Gröttrup német technikus tudós hazatérésével oldódtak meg.^ Amidőn az első német csodafegyver, a V—2 Penemünde német város egén száguldott 1942-ben, Helmut Gröttrup ott állt aközött a többszáz német technikus között, akik feszülten figyelték a rakéta felszállását és üdvrivalgásba törtek ki, ami­kor egyöntetűen megállapították, hogy a kísérleti kilövés tö. kéletesen sikerült. Helmut Gröttrup annak a főosztálynak volt az alkalmazottja, amely a V—2 kidolgozásával lett megbízva, szakértője volt a V—2 "idegrendszerének", a lövedéket egy különleges elektronikus szimulátorral látta el, amely lehetővé tette, hogy a földről ellenőrizzék a lövedék magatartását a le­vegőben még jó ideig, miután a lövedék elhagyta kilövési bá­zisát. De Helmut Gröttrup, számtalan kollégájához hasonlóan, a V—2 lövedéket nem fegyvernek szánta, hanem abban a vi. lágür meghódításának első úttörőjét látta. 1945 februárjában azután, amikor a szovjet hadsereg már alig 100 kilométerre állt Penemündétől, a rakétabázist leszerelték és egész berendezését a thüringiai Harz-hegységbe helyezték át. Gröttrup főosztályát egy Bleicherode melletti sóbánya mélyén rej­tették el. Majd, amikor a Harmadik birodalom minden Ízületében recsegni kezdett, a V—2 osztályt még délebbre költöztették, oda, ahol Hitler a végsőkig akart ellenállni, s amikor az amerikai had­sereg Tirol irányában nyomult előre, Bajorországban bukkant rá erre az emberi agy által alkotott kincsre. Működésbe lépett az amerikaiak úgynevezett Papírszelvény. Hadműveleti Terve, amely arról kapta nevét, hogy papírszelvé­nyek jelölték meg benne azoknak a német tudósoknak a nevét, akikről tudták, hogy rakétaszakértők és ezeket a terv szerint Ame­rikába kellett volna szállítani, hogy ott az amerikai hadsereg ja­vára folytassák kutató és kísérleti munkájukat. Össze is gyűjtötték azt a mintegy 100—110 német mér­nököt, rakétaszakértőket, akiknek felajánlották, hogy nagy fizetéssel önként mehetnek Amerikába dolgozni, miután ha. zájuknak ilyen irányú munkájukkal amúgysem hajthatnak már hasznot. Gröttrup visszautasította az ajánlatot, mivel felesé­gét és két kisfiát nem vihette volna magával és a nagy pénz. jutalom helyett inkább a családi boldogságot választotta. Az oroszoknak is volt afféle Papírszelvény Hadműveleti Ter­vük, amely ugyancsak tervbevette német tudósoknak Oroszor­szágba való csábítását vagy, ha nem megy másképpen, elhurco­lását. A németek azonban húzódtak az oroszoktól, akik a legmű­veltebb mérnökeiket használták fel arra, hogy próbálják rábeszélni a német szakembereket, szerződjenek le Oroszországba, ahol feje­delmi kapitalista fizetéseket is Ígértek nekik. Miután így nem mentek a dolgok, az oroszok beleegyeztek látszólag abba, hogy a német szakemberek Németországban folytathatják tudományos és kísérleti munkájukat, de — orosz ellenőrzés alatt. A fizetést is oroszok biztosították számukra, Zentralwerke elnevezés alatt Helmut Gröttrup irányítása és vezetése mellett rövidesen 5500 ember dolgozott a rakétalövedék további fejlesztésén. A fizetése­ket folyósító orosz tábornok ünnepélyesen kijelentette a néme­teknek, hogy munkájuk ideiglenes, őket sohasem deportálják Oroszországba és ha befejezték ezt a munkájukat, folytathatják a kutatást Németország javára. Az oroszok ekkor már jól tudták, mit akarnak, előre ki­dolgozott tervvel vezették a németek kutatómunkáját. Min. den kitermelt V—2 lövedéket azonnal Oroszországba szállí­tottak, minden német mérnök mellé egy-egy orosz mérnököt ültettek, aki mint valami madárfigyelő leste német kollégá. jának minden mozdulatát. Aztán, 1946 őszén, minden figyelmeztetés nélkül, az oroszok erőszakosan felborítottak mindent és ... de hallgassuk csak meg, mit mond erről Gröttrupné, akitől a hiteles történetet röviden könyv alakjában is fogjuk olvasni. Október 21 like volt. A Zentralwerke orosz főparancsnoka, Gájdukov tábornok, mert hiszen katonai fegyelem alatt álltak a német polgári alkalmazottak is, egésznapi termelési értekezletre hívta össze a német vezetőállású mérnököket és tisztviselőket. Valóban egész nap tanácskoztak és mikor estefelé a társaság elfá­radt, Gájdukov tábornok elegáns gesztussal vacsorára hívta meg magához a németeket. A vacsoránál feltűnően sok szesz folyt. Gájdukov nem sajnálta az italt, annyit öntött a németekbe, ameny­­nyi beléjük fért, úgy hogy a végén az egész 200 főnyi társaság között alig akadt józan ember. Senki sem vette észre, hogy éjfél táján Gájdukov hadsegédje telefonálni ment, majd amikor vissza­jött, valamit súgott a tábornok fülébe s mind a ketten megelége­detten mosolyogtak. Hajnalodott már, amikor a németek hazafelé szerettek volna menni, Gájdukov azonban kijelentette, hogy most ilyen állapotban nem engedheti el őket. Ugyanakkor odahaza, Gröttrupék lakásának ajtaján vöröscsillagos katonák kopogtak, fel­ébresztették a mérnök feleségét és gyermekeit, bútoraikat, köny­veiket, minden ingóságukat teherkocsira csomagolták és jóné­­hányszáz kilométerre elhurcolták. Ugyanezt tették minden német alkalmazott lakásával és családjával is. Ezen a hajnalon mintegy 5.000 mérnököt, tudóst, technikust és rakétaszakembert raktak be bútorostól és családostól vagonokba és megkérdezésük nélkül Oroszországba szállították őket. Családjaikat is hozzászámítva 25 ezerre tehető azoknak a németeknek a száma, akiket az oroszok egy éjjel így összeszédtek és vagonokba raktak, hogy ismeretlen rendeltetési állomással Oroszországnak indítsák őket.____________ A deportálásoknak ez a módja nem mondható embertelennek, mondja el a történteket Mrs. Gröttrup, ami természetes, hiszen az oroszok komoly értéket hurcoltak mogukkal Németországból a deportált emberekben és családjaikban s ami a legfontosabb, ko­moly tudományos teljesítményt vártak tőlük, amit hónapokon be­lül meg is kaptak tőlük. Gröttrup, mint a kényszerexpedició feje, már útközben til­takozott az erőszakos deportálás ellen, de még válaszra sem mél­tatták, csak hat héttel Moszkvában való megérkezésük után Grött­­rupot magához rendelte Usztyinov vezérezredes, a szovjet hadi­ipar minisztere és visszaadta Gröttrup tiltakozó jegyzékét azzal a megjegyzéssel, hogy ez most már amúgyis tárgytalan, mivel Churchillel és Trumannal megkötött Potsdami egyemény értelmé­ben Oroszországnak jogában áll (!) 5000 német szakembert deportálni jóvátételi munkára. "Bármely pillanatban átadhatom Önöket a bányaügyi minisztériumnak, mondotta Usztyinov, az beoszthatja mindannyiukat valamelyik bányába az Urálban, ahol teljesítménybérben fognak dolgozni". így a németek, megadva magukat, inkább Moszkvában maradtak, Gröttrup továbbra is intézte a deportált németek ügyeit, őmaga és családja Moszkva mellett 5 szobás lakást kapott, munkáját havi 8.500 rubellel ho­norálták, ami kb. ötszörannyi volt, mint a hasonló pozícióban lévő orosz-mérnök kollégáké. Kiderült, hogy az oroszok elhoz­ták Gröttrup személykocsiját is, ezt ezentúl orosz soffőr vezette, és megkapták bútoraikat, könyveiket, zongoráikat, sőt még házi­állataikat: a kutyát, a macskákat ,és kanárimadarakat is. A magány mellett több más kellemetlenséggel is járt a luxusfogság, a kis Gröttrup.gyerekek hónapokon keresztül lázasak voltak, erre azonban az oroszoknak csak a megjegy. zésük volt, ami valóban megfelelt az igazságnak is: "Ne elégetlenkedjenek, hiszen maguknak németeknek itt ezer­szer jobb dolguk van, mint a mi oroszainknak". Gröttrupék. nak nem kellett messzire maguk körül nézniök, hogy meg. állapítsák, hogy az orosz pártvezérnek valóban igaza volt: a környékbeli orosz lakosság a németeknél koldult egy kis jobb ételt, vagy valami használt ruhát s az éieteszínvonal­­különbség legfeljebb csak a kommunista pártbürokrácia' és a helybeli orosz lakosság között lehetett még ennél is na. gyobb". Egyéves deportáció után Gröttrupékat áthelyezték többszáz kilométerre Sztálingrádtól keletre, ahol az első oroszországi ra­kétakilövő bázist állították fel. Gröttrupnak is meg kellett fi­gyelnie az orosz rakéták működését, miközben Usztyinov tábor­nok kijelentette, hogy az "orosz rakéták sokkal jobbak, mint a németek lövedékei". Gröttrup megállapította, hogy az oroszok a Németországban apránként összelopkodott V—2 rakétákat pró­bálgatták a Volgán túli szteppéken. Ez volt egyúttal az utolsó próbalövés, amit a németeknek végignézni megengedtek. Ezek után visszarendelték a németeket azzal, hogy tökéletesítsék a rakétalövedékeket. A németek által végrehajtott módosítások megtöbbszörözték» az "orosz" rakéták teljesítőképességét. A németek laboratóriumának mindent rendelkezésre bo. csájtottak és nem volt olyan kívánság, amit az oroszok ne teljesí­tettek volna. Előfordultak olyan dolgok, amelyek csak Orosz­országban fordulhatott elő. Egy napon Gröttrupnak szüksége lett volna kb. 10 gramm kadmiumra. Igényelte az anyagot, de hosszabb ideig nem kapta meg. Panaszra ment az oroszokhoz, akik azt mondták neki: "Herr Gröttrup, ha maga csak ilyen kis mennyiséget igényel, ezt nálunk soha nem fogja megkapni. Ren­deljen többet, az biztosan hamarosan megjön". És rendeltek 10.000 grammot a 10 gramm helyett, három nap múlva az egész mennyiség a helyszínen volt. Másféléves dúskáló fogság után az összes németet családjaik­kal együtt elszállították Gorodomliába, 400 km.re Moszkvától észak­keletre. Az egész telepet elnevezték Deutschlandnak : virágos ab­lakaival, tiszta házikóival, .utcáival, dirndliruhába öltözött szőke gyerekeivel, ízlésesen öltözködő, majdnem elegáns asszonyaival, sőt színházával, előadótermével és éttermével az a helyiség kiér­demelte új nevét. De itt már az ellátásuk lényegesen romlott: té­len elfogyott a kenyér, ezt burgonyával kellett pótolni, meg fagyott káposztával, ha ezt is lehetett kapni. A legnagyobb baj azonban az a lesújtó körülmény volt hogy hatévi luxus-fogság után még mindig nem tudták, meddig fog tartani az élet az aranykalitkában, mikor engedik már végre haza a kényszervendégeket. Az optimis­ták a hosszú téli estéken, farkasfalkák vonítása közben, angolul ta­nultak, a pesszimisták pedig kártyáztak. Az utolsó két évben a Gröttrup.csoporttól az oroszok azt köve­telték hogy dolgozzák ki a terveket és rajzokat egy olyan rakétára, amelynek hatósugara 3.500 kilométer és amely három tonna tölte­léket bírna el. Miután ezt a feladatot a németek végrehajtották, az oroszok 1950-ben jutalmul a jó szocialista munkáért a Gröttrup.cso. port havi fizetését a felére szállították le és a ballisztika előadó ta­náraivá nevezték ki őket. Ettől kezdve a németek Oroszországban több rakétát nem láttak. Amit akartak, az oroszok a németektől megszerezték. Ezután "hidegre tették" őket, sőt a szakmában dol­gozni sem engedték, úgy hogy mire felszabadultak 1953-ban, az évekkel azelőtt végzett számítások már elavultak. De még így is örültek a német tudósok, hogy végre otthon lehetnek. A német ta­lálékonyság, szorgalom, kitartás behozza azt, amit tőlük a luxus-fog. 'ságban megtagadtak, egyöntetű véleményük az, hogy az oroszok képtelenek lesznek önállóan továbbfejleszteni, újabb találmányok­kal gazdagítani a világűr kutatásának technikáját, sem háborúban, sem békében. A KANADAI MAGYARSÁG hirdetéseit ezrek és ezrek olvassák, s éppen ezért jó befektetést csinál, ha elhelyez egy hirdetést la­punkban : 1 hasáb 1 inch $1.50. Ha két vagy több egymásutáni számban adja fel csak 1.30. Nagyobb és állandó hirdetéseknél ár engedményt adunk. A csoportokban való beiratkozás 1958 augusztus 31. napjáig tart. A közvetlen fizetés (Pay- Direct) egyéni kórházi biztosítás jelentkezési nyomtatványai minden bankban és kórházban kaphatók. Ahol nincs bank, a nyomtatványokat a postahivatalban kérjük. ONTARIO HOSPITAL SERVICES COMMISSION • TORONTO 7 . WA. 4-3301 ONTARIO HOSPITAL INSURANCE BE KELL IRATKOZNIA, HOGY KÓRHÁZBIZTOSITÁSRA IGÉNYJOGOSULT LEGYEN! KATONAI HÍREK... Jtf 'IR-U* • I,»Vilii--­Az amerikai hadászati lé­giflotta riadókészültségi fo­kára jellemző, hogy 15 per­cen belül a teljes gépállomány ^kb. 1300) kétharmada a levegőben lehet. Általában száz távolsági atombombázó van mindenkor, azonnali be­vetésre készen a levegőben. A légitámaszpontok láncolatára elosztott atombombázók ri­asztásával egyidejűleg az üzemanyagszállító gépek is felszállnak, hogy az előre meghatározott légterekben úiratankolhassák a célterü­letektől távoli alapokról oda­érkező bombázókat. A nyugatnémet haderő tel­jes kiépítése után sem fogja meghaladni a 350 ezer fős létszámot. (A régi tervek szerint a létszám 500 ezer fő körül lett volna.) — Jelenleg három hadtestben tíz had­osztály van a szervezés, ki­képzés és felszerelés külön böző fokán, egyrészük korlá­tozott mértékben hadaialkal­­mazásra is tekintetbe jöhet. A hadosztályokból 4 lövész, 4 páncélos, 1 hegyi és 1 légi1 szállítású. A páncélos egységek fel­szerelésében amerikai erede­tű M—47 és M—48 mintájú harckocsik vannak, amelyek közül az M—47-es már nem tekinthető korszerűnek, de kikénzési célokra megfelel. Az új egységek számára 200 darab M—48A—1 mintájú harckocsi beszerzését hatá­rozták el. (Ez a M—48 telje­sen korszerű változata és jobb, mint a korábban vásá­rolni szándékozott angol „Centurion” — középnehéz harckocsi.) Súlva 45 tonna, szeméyzete 4 fő, a legvasta­gabb páncélzat 110 mm; fecrvverzet: 9 cm-es hk. ágvú (éjjeli harcra infravörös cél­zóberendezéssel). egv a lö­vegcsővel elforduló 7.62 mil­liméteres géppuska és egy BT _______ 12.62 mm-es toronygéppuska. A páncéltorony „teknősbéka” alakja hasonlít a szovjet T—54.es harckocsihoz; a lég­hűtéses motor 810 lóerős; a hk. 46 km/ói'a sebességet ér­het el és egy feltöltéssel 110 kilométert tehet meg. Ára 125 ezer dollár körül van. • A japán légierő a kiépítés során jelenleg főleg kiképző génekkel rendelkezik, a re­pülő kötelékek felszerelése arra mutat, hogy a súly első­sorban a honi légtér védel­mére fog szorítkozni. Az egész haderőnek kb. 990 gépe van (ebből 660 a légierő, 230 a földi erő, a többi a tengeré­szeti kötelékben), de a futár és szállító gépeken, valamint helikoptereken kívül csak mintegy 200 darab F—86 F mintái ú vadász tekinthető hadigépnek. A harcigép.állo­­mány kiegészítésére, több külföldi típussal végzett kí­sérletek után az amerikai Grumman gyár „Super Ti ger” mintájú gépe mellett döntöttek, amelyből 300.at szándékoznak megvenni, a további szükségletet pedig saját gyártással fedezni. — A „Super Tiger” feltartóz­tató és elhárító vadászfelada­tokra különösen alkalmas, aránylag rövid kifutópályá­ról indítható és 23.500 méter magasságban közel 2000 ki­lométeres óránkénti sebessé­get ér el. • Az angol légifigyelő szol­gálat 250 földalatti figyelő­állomást fog berendezni a meglévő, földszint feletti ál­lomások kiegészítésére, hogy a légtér figyelése akkor se szűnjék meg, ha az országot atomtámadás éri. A korsze­rűen felszerelt figyelőállo­mások, már a világháború alatt is az elhárító vadászre­­nülő kötelékek „szeme és füle” voltak és igen nagy szolgálatokat tettek. Az ed­digi feladatokhoz járul most a rádióaktiv lecsapódások te­rületének és erősségének a megállapítása. A kb. 1500 fi'gyölőállomásit fokozatosan mind ki fogják egészíteni olyan föld alatt elhelyezett óvóhelyekkel, ahol a személy­zet szükség esetén több na­pon át is folytathatja tevé­kenységét. A rádióaktiv su­gárzásra vonatkozó adatok támadás esetén ötperces idő­közökben futnak be a légi­erő és a polgári védelem irá­nyító központjába, teljes ké­pet adva arról, hogy melyek a fertőzött területek és hol nincs veszély. — A légifigye­lő szolgálat kb. 1600 főt ki­tevő önkéntes személyzeté­nek a kiképzését az új fel­adatokra ez év nyarán kezd­ték meg. • A svájci Oerlikon gyár lég­védelmi rakétájával végzett kísérletek eredményesen zá­rultak le. A 6.1 méter hosszú rakéta hatósugara 20 km, csúcsmagassága 20 km. és több, mint kétszeres hangse­bességet ér el. • Az amerikai 7. hadsereg, amely tudvalevőleg Európá­ban állomásozik, a NATO el­hárító erejének egyik legfon­tosabb eleme. A kötelékébe tartozó öt hadosztályt, már az elmúlt év folyamán úgy szervezték át és szerelték fel, hogy harcászati atomfegyve­reket is kénesek alkalmazni, egyben pedig menetkészült­ségük is tetemesen lerövi­dült. A csapatok 85 százaléka két órán belül bevetésre kész. A hadsereg létszáma 150 ezer főt meghaladja, a legénvséei és altiszti állománvnak kb. 65 százaléka áll hivatásos és továbbszolgáló katonákból. (Hadak Utján). .............................................................................................................................................................mm Középkeleti kémtörténet Az amerikai kontinens egyetlen újságja sem hozta De San damaszkuszi belga konzul letartóztatását és ha­lálos ítéletét Libanonban. Az Agence France Press tu­dósításából ismerjük ezt a történetet, mely minden két­séget kizáró módon igazolja, hogy a bizonyítékok soroza­tát lehetne felhozni arra, hogy a libanoni felkelőknek valóban Szíriából szállították a fegyvereket és a szükséges pénzt, annak ellenére, hogy Hammarskjöld UNO főtit­kár úr még most sem látja bebizonyítottnak az idegen beavatkozást és ezért felesle­gesnek találta egy UNO-had sereg kiküldését a libanoni— sziriai határ ellenőrzésére. Louis De San damaszku­szi belga főkonzul autóját le­állították a libanoni határ­őrök július valamelyik nap­ján. A kocsiból a konzul urat kiszállíttatták és ellenőrzést tartottak a diplomáciai rend­számmal ellátott autóban. A hátsó ülések alatt és a hátsó bőröndben rengeteg auto­mata kézifegyver volt felhal­mozva munícióval együtt, azonkívül egy láda pénz is a be nem vallott konzuli pod­­gyász között húzódott meg. Miután De San konzul urat csak az őt akkreditáló or­szágban védi a területen kí­vüliség, a libanoni határőr­ség De San belga főkonzult letartóztatta és átadta a li­banoni hadbíróságnak. A libanoni hadbíróság Louis De San belga konzult egy 1958. évi januári tör­vény alapján fegyverrejte­getés és csempészés, vala­mint államellenes elemek támogatása miatt halálra ítélte. Az ítéletet azonban még nem hajtották végre és valószínűleg az UNO előtt felhasználják, mint* bizonyí. tékot arra, hogy Szíria, he­lyesebben az Egyesült Arab Köztársaság támogatja és szítja a libanoni felkelők for­radalmi tevékenységét. A közvetítők szerepére pedig mindig találnak egy pénz. éhes konzult, nehogy Nasser­­nek kelljen a fegyverek fel­adójaként a szeretetcsoma. gokon szerepelnie. imiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiimimmiiiiiiiiiiiiiiMiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii Magyar versfaragók A magyar szív könnyen hévül: nótába énekli örömét, borba fojtja bánatát. Örömre és bánatra a szegény menekült magyarnak sok oka van. Távol él hazájától, melyet egy zsarnoki vad hata­lom rabszolgaságban tart. Roko­nai internálótáborokban és bör­tönökben sínylődnek., sokan bi­tófán végzik életüket. Azok után, akik a szabadságharcban részt­­vettek, hajtóvadászat folyik- Itt tehetetlenül szorul ökölbe a kéz és hazafi szenvedéstől hangos dal kél a magyarok ajkán. Másoknak ajkáról lírai vallo­más fakad fel. Olthatatlan vágy az otthon maradt feleség, meny­asszony vagy ideál után. Leg­többje nem is tudja másként el­képzelni az életet, mint magyar asszony oldalán. A búsongó da­lok elvezetnek a Tiszához és a Szamoshoz, aranyló búzatengert látnak ,kékebb búzavirágot és pirosabb pipacsot, mint bárhol a világon és magyar kottára hallják az aranymálinkó füttyét. Bánatukat szeretik e titkos versfaragók a szerkesztőségek asztalánál kiönteni. Tucatjával érkeznek a hazafiúi bánat és szerelmes vágyódás rímbe ön­tött virágai. Többnyire nem ta­nult költők, akik otthonosak a verselési technika útvesztőiben. Lelkűkből önkéntelenül kél szárnyra a dal, rímeik néha bot­ladoznak, de szívük igazi költői ihlettel teljes. A szerkesztő nem szereti ezéket a verseket papír­kosárba dobni, e vadvirágok, ha néha tüskésed is, gyakran szeb­bek a kertész minden mestersé­gesen kitenyésztett s ősi illatát vesztett rózsájánál. \ Ebből a versözönből válasz­tunk ki ma itt kettőt: a szer­kesztőséghez címzett köszöntőt s a hazafiúi bánat szomorú, de reménytkeltő dalát. KANYÓ JÓZSEF: KÖSZÖNTŐ E sok szirom lágyan simul, És örökké neked virul. Mint egy gyönyörű nóta : A pirosán fakadó rózsa. TOKAJI László": Forró vértől lángol színe, Mint szerelmes égő szíve. Itt küldöm e hamvas virágot És sok boldogságot kívánok-HAZASZERETET Messze idegenbe, búsuló magányba Haza jár a lelkem édes szép hazámba. Látom a hegyeket, völgyeket, rónákat, De nem látok sehol vígkedü orcákat. Elszorul a lelkem s könnyezik a szemem,. Hogy szabad lesz hazám, hinni azt nem merem, Amíg vörös horda ontja magyarok vérét, Nem lehet e földön elérni a békét. Hogyis lenne vígság, jókedvű tnulatság, Mikor gyilkol s rabol a vörös zsarnokság. Magyarok ezrei sinylődnek börtönben, Kit is láthatnék én jókedvű örömben? Művelt nyugatiak, hadd szóljak hozzátok I Mit szólnátok hozzá, ha így járna hazátok? Gyertek segítsetek, győzzön az igazság I Hadd tudja a magyar, mi is a szabadság I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents