Kanadai Magyarság, 1958. július-december (8. évfolyam, 57-108. szám)

1958-10-22 / 89. szám

Még jőni kell, még jőni fog, Egy jobb kor, mely után Buzgó imádság epedez Százezrek ajakán. Vörösmarty PRICE 10 CENTS ~A mi utunk, a magyarság útja, ma is változatlan : híven az ezer éves 1 múltúnkhoz, nemzeti tradíciónkhoz, a keresztény világnézetnek, a krisztusi igazságoknak vagyunk követői, hirdetői" (A fenti idézet Kenesei F. László la­punk első számában megjelent be­köszöntő cikkéből való.) ÁRA: 10 CENT Authorized as Second Cláss Mail Post Office Department, Ottawa. VIII. évfolyam, 89. szám KANADA LEGNAGYOBB HETENKÉNT KÉTSZER MEGJELENŐ MAGYAR LAPJA Toronto, 1958 október 22., szerda Szerkesztőség és kiadóhivatal 996 Dovercourt Road, Toronto TELEFON: LE. 6.0333 A Szerkeszti: KENESEI F. LÁSZLÓ Edited and Published at 996 Dovercourt Road, Toronto PHONE LE. 6.0333 1956. OKTÓBER 23. Az életünkben vannak percek, pillanatok, amelyek uj gondolatokat szülnek és valami furcsa, megmagyarázha­tatlan érzést lopnak az ember szivébe. Az ilyen percek hatása vagy varázsa alatt aztán olyan dolgokra, cselekede­tekre is képesek vagyunk, amit egyébként, gondokkal küzdő életünkben elképzelhetetlennek tartunk. Ilyen érzés hevítette annak 4—500 magyar gyer­mekembernek is a szívét, akik 1956 október 23-án elin­dultak a pesti utcán, a kommunista párt székháza felé az­zal a szándékkal, hogy ott követeljék a Kreml magyaror­szági cselédeinek távozását és helyettük egy másik, egy magyarszármazásu kommunista, Nagy Imre hatalomba va­ló visszahelyezését (akit azóta meggyilkoltak egykori elv­társai ). „Elég volt Moszkva ügynökeiből" — harsogta a kis csoport és hangjukat meghallotta az utcai járókelő, a villa­moson, vagy kerékpáron munkájából hazatérő munkás, vagy tisztviselő, a katona, a rendőr, a mindennapi élet robotosai, mindazok, akik évek óta tehetetlen utálattal szemlélték, hogy szállta meg az, egész magyar közéletet egy nemzetidegen réteg, amelynek a világ legbecstele­nebb hadserege, évszázados ellenségünk a patrónusa. • „Szabadságot", „Függetlenséget akarunk!" — kiál­tották bátran a menetelők és ez a régen hallott drága szó behallatszott a kunyhókba és palotákba, átrágta ma­gát az évszázados bérkaszárnyák falain is, s meleg forró­sággal járta át a munkásfeleséget, aki éppen szegényes vacsoráját készítette a „normákkal" agyondolgoztatott férje számára. Szívébe markolt az édesanyának, akinek a fiai ott es­tek el a Donnál, a Haza védelmében, s aki csak titokban imádkozhatott jelképes sírjaik előtt, mert a bolsevizált Ma­gyarország uj urai előtt még a Hazáért meghalt hősök is hazaárulóknak számítottak. Meghallották a parasztok, akik évszázadok óta vérrel, verejtékkel öntözték a magyar földet, hogy az magyar maradjon és akik most cselédek lettek saját földjeiken. De meghallotta a pap is, aki csak titokban gyóntathatott és csak gondolatban kérhette a Mindenhatót: szabadíts meg Uram a gonosztól. Meghallotta az egész vérző, szenvedő Magyar Nem­zet és legjobbjai beálltak a sorba, amely hatalmas, száz­ezres tömeggé nőtt és mint a megáradt folyó hömpölygött végig Budapest utcáin. „Szabadsajtot!" „Félelemnélküli életet akarunk!" zengte százezer torok és az évszázados budai paloták, a csepeli munkásházak azt felelték rá, hogy JOGOTOK VAN HOZZÁ. Jogot, amit őseink egy évezreddel ezelőtt kivívtak, senki sem veheti el — ezt gondolta az utcán menetelő magyar s mire az Országház elé ért, már csak egy gondo­lat hevítette a szívét: KIVÍVNI A SZABADSÁGOT ! És a tömeg előtt, amely az egész szenvedő nemzetet képviselte, megjelentek az elnyomók tankjai és felszólítás nélkül tüzelni kezdtek. Isten segíts — sóhajtotta egy fiatal terhes anya, akit a golyó szíven... talált és mielőtt lelkét visszaadta a Teremtőjének, a nemzeti színű zászló csücs­kébe kapaszkodott, hogy azt megcsókolhassa. „Gyilkosok !" — ordították a hősök s fegyvertelenül, rohantak oz orosz tankok felé, amely okádta a tüzet, de a huszadik, vagy századik magyar mégis elérte, felugráltak a tank tetejére, kiemelték a gyilkosokat és puszta kézzel fojtották meg őket. Estére már piroslott az utca a magyar vértől és jajtól volt terhes a levegő. Százak haltak meg, de c*rek jöttek a helyükre és a magyar szívek egyetlen, nagy szent akarásban egyesültek. „Szabadságot, vagy meghalunk!" — ezzel a jelszóval hagyták ott munkahelyeiket a gyárak, bányák dolgozói és ásóval, kapával rohantak a nemzetgyilkosokra. Most nem volt különbség magyar és magyar között, a volt földbirtokost ugyanaz a tűz hevítette, ami a „kom­munista" munkást, a volt csendőr, akit véresre vertek, mert kötelességét teljesítette, talán éppen megkínzója holttestét segíti eltemetni, aki orosz gazdái golyóitól halt meg. A volt nyilas, akit csak tegnap engedtek ki a börtön­ből, együtt harcol rabtársaival, a volt katonatiszt, aki­nek letépték a rangjelzéseit, most a csicskásból lett fő­hadnaggyal rohan együtt az ellenség felé és egymást átölelve mennek a halálba. Isten képmása most minden egyes magyar, édes testvérek, akik egyesültek egy szent gondolatban, akik el­határozták, hogy: INKÁBB MEGHALNAK, DE SZOLGÁK TOVÁBB NEM MARADNAK! Sajnos a túlerő megint győzött és most ismét szolga a Magyar. De jön a HOLNAP, amikor ismét sorakozni fogunk és nem lesz megállás addig, amig az utolsó idegen kutyát is ki nem verjük ősi földünkről. SEGÍTSD jóságos Isten ezt a hős népet a győzelemre. Ne engedd, hogy ismét hiába ontsa vérit, hogy a sátán diadalmaskodjon felette. Nincs ennek a népnek ma már hite senki másban, csak Benned. Hisz évszázadok óta mindig cserben hagyták azok, akikért vérzett. Hősi helyt­állásáért megvetést és rabszolgaságot kapott. Tekints áldó szeretettel e népre, akinél nincs különb széles e világon. Áld meg Isten a mi népünket. KENESEI F. LÁSZLÓ Az 1956-ot szabadságharc hős magyarja puszta kézzel szakítja szét a szovjet rabszolgatartő dritsövényét. Újra harcolni fogunk szabadságunkért! Bilincsbe verve nem élhet a magyart ÜDV NEKED IFJUSÁ6! Üdv néked ifjúság. Üdvözlégy magyar nép, ki lángban és vérben születtél meg újra három nagy éjszakán vad ágyudörgésben. Melyik nép írta fel mostanában nevét így, hogy aranyat adott kezébe Isten ujja? S mely nép beszélt így az önmaga nevében, mint angyal, mikor a harsonáját fújja? Bús igájának fájára íra hát. S mint annyiszor a megsárgult ezer évben vérre[ és vassal tanítja zsarnokát. Két esztendővel ezelőtt a dicsőséges októberi forradalom első napjaiban így üdvözölte Síhka István a nagyszerű magyar ifjúságot. Alig egy két nappal ennek a versnek a meg. születése előtt az ifjúsággal az élén Budapest népe háromszinű zászlók alatt új vezetést köve­telt. A kibontakozó forradalomnak történelmi je­lentőségű dokumentuma az egyetemi ifjúság 16 pontból álló követelése volt. Ezek voltak a követelések : 1. Az összes szovjet csapatoknak azonnali kivonását követeljük Magyarországról a békeszer­ződés határozatai alapján. 2. Az MDP.nek alulról felfelé titkos alapon új alap-, közép- és központi vezetők választását követeljük, ezek legrövidebb időn belül hívják össze a pártkongresszust és válasszanak új köz. ponti vezetőséget. 3 A kormány alakuljon át Nagy Imre vezeté. sével, a sztalinista-rákosi korszak minden bűnös vezetőjét azonnal váltsák le. 4. Nyilvános tárgyalást követelünk Farkas Mihály és társai ügyében. Rákosi Mátyást, aki elsőfokon felelős a közelmúlt minden .bűnéért és az ország tönkretevéséért, hozzák haza és állítsák a nép ítélőszéke elé. 5. Általános, egyenlő és titkos választásokat követelünk az országban, több párt részvételével, új nemzetgyűlés megválasztása céljából. Követel­jük a munkásság sztrájk jogának biztosítását. 6. Követeljük a magyar—szovjet és a ma. gyár—jugoszláv politikai, gazdasági és szellemi kapcsolatok felülvizsgálását és új rendezését, a politikai és gazdasági teljes egyenrangúság és az egymás belügyeibe való be nem avatkozás alap. ján. 7. Követeljük az egész magyar gazdasági élet átszervezését, szakembereink bevonásával. Vizsgálják felül a tervgazdaságon alapuló egész gazdasági rendszerünket, a hazai adottságoknak és magyar népünk létérdekeinek szem előtt tar­tásával. 8. Hozzák nyilvánosságra külkereskedelmi szerződéseinket, a soha ki nem fizethető jóvátéte­lek tényleges adatait. Nyílt és őszinte tájékozta, tást követelünk az ország uránérckészleteiről, ki. aknázásáról, az orosz koncesszióról. Követeljük, hogy az uránércet világpiaci áron, nemes valutá­ért Magyarország szabadon értékesíthesse. 9. Követeljük az iparban alkalmazott nor­mák teljes revizióját, munkások és értelmiségiek bérköveteléseinek sürgős és alapvető rendezését. Kérjük a munkások létminimumának megállapí­tását. 10. Követeljük a beszolgáltatási rendszer új alapokra való fektetését és a termények okszerű felhasználását- Követeljük az egyénileg dolgozó parasztok egyenrangú támogatását. 11. Követeljük az összes politikai és gazda, sági pereknek független bíróságon való felül, vizsgálását, az ártatlanul elítéltek szabadonbo­­csájtását és rehabilitálását. Követeljük a Szovjet­unióba kihurcolt hadifoglyok és polgári személyek azonnali hazaszállítását, beleértve a határon kívül elítélt foglyokat is. 12. Teljes vélemény., szólás, és sajtószabad­ságot, szabad rádiót követelünk és a MEFESZ- szervezet számára nagy példányszámú új napi­lapot. Követeljük a meglevő "káderanyag" nyil. vánosságra hozatalát és megsemmisítését. 13. Követeljük, hogy a sztálini zsarnokság és politikai elnyomás jelképét, a Sztálin.szobrot a leggyorsabban bontsák le és helyére az 1848-49-es szabadságharc hőseinek és mártírjai­nak méltó emlékművet emeljenek. 14. A meglevő, magyar néptől teljesen ide. gén címer helyett kívánjuk a régi magyar Kos. suth-címer visszaállítását. A magyar honvédség­nek hagyományainkhoz méltó, új egyenruhát követelünk Követeljük, hogy március 15-e nem. zeti ünnep, munkaszüneti nap legyen, október 6-a pedig nemzeti gyászünnep és iskolai szünnap legyen. 15. A Budapesti Műszaki Egyetemek ifjúsága egyhangú lelkesedéssel nyilvánította ki teljes szo­lidaritását a lengyel és varsói munkásság és fiatal­ság felé a lengyel függetlenségi mozgalommal kapcsolatban. 16. Az Építőipari Műegyetem diáksága a leg. gyorsabban felállítja a MEFESZ helyi szervezeteit és elhatározta folyó hó 27-re, szombatra Buda­pesten ifjúsági parlament összehívását, melyen küldöttségekkel vesz részt az ország egész ifjú­sága. Ezeket a határozatokat 1956 október 22-én este fogalmazták meg. Ezután már feltartóztat­hatatlan gyorsasággal haladnak az esmények. Huszonharmadikán egy óra tájban Piros László, a zsoldos kormány belügyminisztere megtiltja az ifjúság tervezett felvonulását, alig két óra múlva azonban ismét megengedi. Este fél nyolckor a Szülőföldünk rádió már mél­tatja a felvonulást. Először az ifjúság szerepéről beszél, majd ezt mondja : "Először csak ezrek voltak, de hozzájuk csat­lakoztak ifjú munkások, járókelők, katonák, öre­gek, középiskolások, kalauzok, tízezrekké nőtt a hatalmas emberfolyam- Jelszavaktól zengtek a!z utcák. Bem apó és Kossuth népe ment együtt, kéz a kézben". , Október 24-én hajnalban a rádió a következő felszólítást olvassa fel. "Fasiszta, reakciós elemek fegyveres támadást intéztek középületeink ellen és megtámadták kar­hatalmi alakulatainkat. A rend helyreállítása ér­dekében további intézkedésig tilos minden gyü­lekezés, csoportosulás, felvonulás. A karhatalmi szervek utasítást kaptak arra, hogy a rendelet megszegőivel szemben a törvény teljes szigorával lépjenek fel". • Ugyanaznap délben Nagy Imre már az ország "következetes demokratizálását" Ígéri és kéri a felkelőket, hogy szüntessék be a harcot. Kádár János este 9 óra tájban arról beszél, hogy az ifjúság "jórészt elfogadható "követelésekkel in­duló felvonulása rohamosan elfajult a népi de­­mokratisrendünk elleni tüntessé". Október 25-én a kormány bejelenti "az ellen­forradalmi puccskísérlet felszámolását. Nemsokára azonban Gerő Ernő megbukik, a rádió hangja megváltozik. A Himnuszt játsszák és közlik: "Ma­gyarok, tűzzétek ki a nemzetiszinü zászlót"­­"Kezdődjék az eszmék, a gondolatok könyörte. len, megalkuvás nélküli összecsapása, melyben az új képviselői, a fiatalok és a fiatallelküek fognak fényes, világraszóló győzelmet aratni" — üzeni Háy Gyula. Október 26-án már sorra alakulnak a munkás­­tanácsok. Az egész ország szinte osztatlanul kö­veteli az oroszok azonnali kivonulását. Sok kény­szermunkás kiszabadul. 27.én a Nagy Imre vezet­te kormány tagjai közé felveszik Tildyt és Kovács Bélát. 28-án a "Szabad Nép" már beismeri, hogy nem fasiszta felkelésről van szó, hanem az "egész népünket átfogó és eggyéforrasztó, nemzeti de­mokratikus mozgalom fejlődött ki hazánkban" (Folytatás az ötödik oldalon) Szovjet atom­­kisérletek az Északi Sark­körön túl Washingtonból jelentik, hogy az amerikai atomenergia bizott­ság szepember 30-ika óta a nyol­cadik szovjetorosz atombomba robbantást állapította meg. A legutolsó kísérleti robbantást az oroszok az északi sarkkörön túl végezték, az amerikai atomener­gia bizottság azonban ennek a robbantásnak a helyét is minden kétséget kizáró módon megálla­pította. MMOOOaOOC-SOOOC - ELHÁRULT A POLGÁRHÁBC ?(J VESZÉLYE LIBANONBAN Beirut. — Egyelőre négy tag­gal megalakult az ideiglenes liba­noni kormány s ezzel olyan eny­hülés állt be az állam belső éle­tében, amely elhárította a közvet­­en polgárháború veszélyét Liba­nonban. Az új kormány Fuad Chehab elnöklete alatt összeült és elsőrendű feladatának tekin­tette az anarchiával határos tör­vénytelen állapot megszüntetését és a polgári lakosság lefegyver­zését. A kormányban az új és az ellenzéki irány egyformán kép­viselve van.

Next

/
Thumbnails
Contents