Kanadai Magyarság, 1958. július-december (8. évfolyam, 57-108. szám)

1958-08-30 / 74. szám

KANADAI MAGYARSÁG 5 VIII. 74. szám, 1958 augusztus 30., szombat Megnyitották a Szíria—Libanoni határt Beirut. — Mint az UNO határozatában javasolt béke egyik előjelét látják Liba­nonban abban, hogy a kor­mány, miután a terrorista akciók a felkelők részéről Li­banonban nagyjából meg­szűntek, elrendelte a Szíria— libanoni határ részbeni meg­nyitását. Két nap óta átenge­dik a határon a teherkocsi­kat és szabadon hagyják köz­lekedni a repülőket is a két ország között. Ugyanakkor jelentik Kai­róból, hogy Hussein Jordá­niái király felkérte Szaudi- Arábiát, hogy vállaljon köz­vetítő szerepet Jordánia és Egyiptom között az ellensé­geskedés megszüntetése ér­dekében. Hussein király új­ból fel szeretné vétetni a dip­lomáciai kapcsolatokat az Egyesült Arab Köztársaság­gal, amelyek az iraki király­­gyilkosság után megszakad­tak. Hussein feltétele csupán az lenne, hogy a kezdemé­nyezés a kapcsolatok felvéj telére ne tőle, hanem Nasser ezredestől induljon ki. A hí­rek szerint Nasser elutasító választ adott a szaudi közve­títésre és egyelőre nem akar békiilni Hussein jordániai ki­rállyal, ami nem is csoda, mi­vel alig múlt el még 10 nap azóta, hogy Jordánia királya szenvedélyes hangú kiroha­nást intézett a rádióban Nas­ser pánarab politikája ellen. Hussein Nassert a kommu­nista világliódítás 1. számú ügynökének nevezte meg a rádió felhívásban. Vizsgálat az Amherstburgi bombamerénylet ügyében Megírtuk már, hogy a 31 éves Dipasquali amherst­burgi olasz bevándorlót egy kocsijában elhelyezett dina­­mitbomba darabokra tépte. A rendőrség vizsgálatot indí­tott és különösen Dipasquali régi ismerőseit és régi hara­gosait hallgatja ki sorra. Minden oldalról azt hangoz­tatják, hogy az ismerősök mindent részletesen tudnak, ismerik a merénylőt, de nem szólhatnak egy szót sem, mert attól tartanak, hogy ők is úgy járhatnak, mint Dipasquali. Legalább 4 dina­­mitpatron volt a kocsi indí­tójához kötve és még robba­nóberendezés is lehetett a ko­csiban, mert a holttest bon­colása kimutatta, hogy lega­lább 50 srapnellgolyóhoz ha­sonló vas-szilánk volt Dipas­quali testében. Az amherstburgi rendőr­felügyelő több órán át kihall­gatta Dipasquali egy jó is­merősét, akiről az a hír jár­ja, hogy haragosa is volt az utóbbi időkben, sőt, hogy még Olaszországból egy leányügyből kifolyólag vér­bosszúra van kötelezve Di­pasquali ellen. Mindezek azonban csak mende-mon­­dáknak bizonyulnak, amint a vallomást a rendőrség előtt is meg kellene ismételni. Itt hirtelen mindenki elnémul, egyszerűen kijelenti, hogy nem szólhat semmit. A ren­dőrség a kihallgatott isme­rőst haza engedte, de meg­hagyta neki, hogy rendőrsé­gi engedély nélkül ne hagyja el a várost. Ezzel az emberrel Dipasquali a bíróság előtt perben állt egy multévi bics­kázás miatt. Kihallgattak egy másik olasz embert is, akinek vi­szont Dipasquali volt adósa s ez viszont Dipasqualit perli követelése miatt. „Tudunk mindent” — mondják a ro­konok, „de mit mondhatunk és mit tehetünk”. S ezt már az olaszok minden ontarioi rendőrnél jobban tudják, mit jelent a vérbosszú. SEGÍTSE ön is magyarországi hozzátartozóit a régi kipróbált utón az Inter, national Agency Service által. FORINTÁTUTALÁS Magyarországra a leg. előnyösebben. Kérjen felvilágosítást. IKKA vámmentes csomagok, épületanyagok, szabad választású árucikkek befizető helye. GYÓGYSZERT küldünk a legújabb magyaror­szági rendeletek figyelembe vételével. A világ összes gyógy, szerei megrendelhetők. DEA élelmiszer, és déligyümölcs csomagok. 100 forintos bankjegyek. Tuzex vámmentes küldemények megrendelő helye. Ne próbálkozzék! Forduljon mindenkor bizalommal az északamerikai kontinens legnagyobb hivatalos nemzetközi intézetéhez: International Agency Service 387 SPADINA AVE., TORONTO, ONTARIO, CANADA TELEFON: WA. 2.1014 és WA. 2.1458 Amerikaiak és vidékiek írjanak Magyarul levelezünk. Kérje legújabb hivatalos árjegyzékünket. LAKE SIMC9E JACKSONS POINT 99.— dollár lefizetéssel vehet 15.000 négyzetláb terje. delmű háztelket. Kavicsos országutak, összes közmüvek. Ideális fekvésű helyen. To­rontótól könnyen elérhető. A telkeket bármikor meg. tekintheti, hívja fel: EMpire 6.1352, a tulajdonost vagy GEORGE LAMONT • ingatlanközvetítőt, Jacksons Point, PArkview 2-3691 vagy saját ügynökét. A NAGYVILÁGBÓL \ NAGYBRIT ANNI A ELZÁRJA KIKÖTŐIT AZ ATOM.TENGER ALATT JÁRÓK ELŐTT Londonból jelenti a Reuter-iroda, hogy Nagybri­tannia Atomerő Bizottsága ajánlotta a Tengeré­szeti Minisztériumnak, hogy ne engedélyezze az atomerővel hajtott Nautilus USA tengeralattjáró­nak olyan brit kikötőkben való kikötését, ahol nagyszámú polgári lakosságot érhetné a hajó haj­tóművéből jövő rádióaktiv kisugárzás-Ez a hír röviddel azután látott napvilágot, ahogy a dán hatóságok közölték, hogy nem adtak enge­délyt a Skate nevű második atomerővel hajtott USA tengeralattjárónak arra, hogy Kopenhágában kikössön. A Nautilust egyébként a kislakosságú Port­land angol kikötőben viharos lelkesedéssel üd­vözölték, miután az északisarki jégpáncél alatt át­hatolva az Északi tengeren át elérte a délangliai partokat. A norvégok nem fogják fel ilyen vészesen az atom-tengeralattjárók látogatását és az egész nor­vég közvélemény üdvözli a Skate USA tenger­alattjáró Bergenben történt kikötését. A tenger­alattjáró fogadására megjelent az USA norvégiai nagykövete, valamint a norvég admiralitás és ha­tóságok képviselői. Bergen Norvégia egyik leg­népesebb és legrégibb kikötője, ahol a tengeré­szeti teljesítményeket mindig nagyra tudták be­csülni.-----------• •-----------­függesztése sem küszöböli ki, sem annak veszé­lyét nem csökkenti mindaddig, amíg a raktáron lévő atombombákat meg nem semmisitik és újabb atomfegyverek gyártását be nem tiltják-A kanadai kormány a maga részéről örömmel csatlakozott az atomkísérletek felfüggesztéséhez és támogatja a francia javaslatot.----------------9 •---------------­A DUKOBOROKNAK KELL OLTANI A FELGYÚJTOTT ERDŐT A British Columbia-i Nelson környékén 5.000 ackeren ég az erdő. Több, mint valószínű, hogy a tüzet a dukoborok gyújtogató különítménye okoz­ta. Egy B. C. törvény felhatalmazza a hatóságokat, hogy kényszeroltásra igénybe vehessék a környék férfilakosságát s ezen törvény alapján az RCMP behívta a dukobor-szekta férfi tagjait ingyenes tűzoltószolgálat teljesítésére, annál is inkább, mi­vel a rendőrség meggyőződése szerint a tüzet amúgyis szándékosan ők okozták. Többek’ kihall­gatása után sem sikerült konkrét bizonyítékokat találni a gyújtogatásra, a hatóságok azonban szi­lárdan el vannak határozva, hogy a környéken gyanús körülmények között kitört erdőtüzeket minden esetben a dukoborokkal fogja eloltatni. Az erdőtüzeket most már sikerült lokalizálni és ellenőrzés alatt tartani.---------------9 9--------------­ASZTMAJÁRVÁNY NEW ORLEANSBAN Bírósági döntés egy apácanövendék __ _ ____ ügyében Az oregoni Mt. Angel-i bí­róság másodszor hozott hatá­rozatot egy apa kérelmére, amellyel meg akarta akadá­lyozni leányának kolostorba vonulását. A 21 éves Lois Miller csatlakozni akar a két évvel ezelőtt rom. katolikus kolostorba vonult nővéréhez, amit az apja ugyanúgy bíró­sági döntéssel akar meghiú­sítani, mint annak idején idősebb leányának kolostor­ba vonulását is bírósági be­advánnyal akarta megakadá­lyozni. A bíróság akkoriban úgy határozott, hogy az apá­nak nincsen joga az adott esetben megakadályozni leá­nyának választott életpályá­ra .lépését, mert az apai jo­gokról ő maga mondott le azzal, amikor két lányát azon választás elé helyezte, hogy vagy elhagyják az anyjuk után követett katolikus egy­házat, vagy elmennek hazul­ról. A két nővér akkor el­hagyta a szülői házat s ezzel a szülői hatalom alól is fel­szabadult. A bíróság máso­dik döntése sem lehet két­séges. ALEX A. KELEN LIMITED CÉG KÖZLEMÉNYEI Alábbi közléseink különösen újonnan jött honfitársainknak szólnak, akik rendszeresen támogatni kívánják otthoni hozzátartozóikat és tanácstalanul állnak a nagytömegű, mindenféle hirdetéssel szemben, melyek a magyar újságokban meg­jelennek és a legkülönbözőbb módon ajánlják fel szolgálataikat a tapasztalatlan újonnan jöttéknek. Elsősorban az ő segítségükre kívánunk lenni rendszeresen megjeienő üzene­teinkkel. NAGYBRITANNIA CSATLAKOZOTT AZ ATOMKISÉRLETEK EGYÉVES FELFÜGGESZTÉSÉHEZ London. — Nagybritannia kormánya bejelen­tette, hogy hajlandó csatlakozni Eisenhower elnök azon javaslatához, amely szerint egy évre kötele­zik magukat a nagyhatalmak, hogy az atomkísér­leteket felfüggesztik. Ennek feltétele az, hogy a Szovjetunió a maga részéről ellenőrizhetően ugyancsak függessze fel az atom. és hidrogén­bombákkal való kísérletezést. Erre nézve várják a Szovjetunió határozott válaszát. A francia kormány álláspontja viszont a kér. désben az, hogy az atomháborút a kísérletek fel­^ Tizenkét óra leforgása alatt New Orleans váro­sában 77 esetben kellett elsősegélyt nyújtani asztma ellen a kórházban jelentkező helyi lako­soknak. Az asztmajárvány ilyen akut és tömeges fellépésével az orvosok ezen a vidéken még nem találkoztak és valójában rejtéllyel állnak szem­ben- Az elmúlt hetekben előfordult már az is, hogy egyetlen éjszaka 220 ember kereste fel a Charity Hospital kórházat asztmarohammal. A mentők éjjel-nappal dolgoznak, hogy elsősegélyt nyújtsanak a rohammal sújtott betegeknek. A legújabb kutatások arra engednek következtetni, hogy az asztmát a déli prérik füvének virágpora okozza, amit a szél visz a városba. Ezt a feltevést erősíti meg az a tény, hogy amint a szél elfordult, az asztmarohamok is csökkentek. MAGYAR SZABADSÁG EMLÉKMŰ TORONTÓBAN A Kanadában élő magya­rok szervezetei beadvánnyal fordultak Toronto város ta­nácsához, amelyben kérik magyar szabadság emlékmű felállításának engedélyezé­sét a Queen's Parkban, vagy a High Parkban. Az emlék­mű azoknak az emlékét fogja megörökíteni, akik életüket i adták 1956-ban a szabadság kivívásában. A városi ta­nács elvben elfogadta a ma­gyar indítványt, csupán az emlékmű méltó helyének ki­jelölésére egy-két heti hala­dékot kért. 9 IRAKBAN NŐKET TOBOROZNAK A HADSEREGBE Bagdadból jelentik, hogy a történelemben először for­dult elő Irakban, hogy nőket toboroznak fegyveres alaku­latokba. Az új iraki kormány úgynevezett' Népi Ellenállási Mozgalmat létesített, amely­nek fegyveres hordozói lesz­nek a férfiakból és nőkből ál­ló nemzetőrségi csapatok. Irakban most toborozzák az első női csapatokat, azok fel­állítására rövidesen sor kerül. 9 HAMMARSKJÖLD ELRE­PÜLT KÖZÉPKELETRE Egyesült Nemzetek. —- Az UNO határozata értelmében Hammarskjöld főtitkárnak mind a 10 arab állam képvi­selőivel közvetlen tárgyalá­sokat kell folytatnia s a tár­gyalások eredményeképpen kell majd megkötni a kölcsö­nös be nem avatkozást ga­rantáló közös szerződést. Eb­ből a célból Hammarskjöld főtitkár augusztus 25-én már el is repült Középkeletre, hogy ott érintkezésbe lépjen az érdekelt arab államok kormányaival. 9 TENGERBE ZUHANT EGY USA HELIKOPTER Beirutból jelentik, hogy a libanoni amerikai erők főpa­rancsnoka, Paul D. Adams vezérőrnagy egy helikopteré­vel néhány méterre a libano­ni parttól a tengerbe zuhant. A tábornok és pilótája sze­rencsésen megmenekült, ko-j molyabb sérülések nélkül mindketten vagy 15 métert úsztak és szerencsésen par­tot értek. ELINDULTAK AZ ELSŐ UJBEVÁNDORLó MENE­KÜLTEK KANADÁBA Az Írországi Limerickből jelenti a Reuter-iroda, hogy a Knockalisheen Camp tá­borban elhelyezett magyar menekültek közül az első 150 ember megkapta a kanadai bevándorlási engedélyt s en­nek alapján még a héten re­pülőgépekkel Kanadába utaz­nak. További 30 magyar me­nekült hajóval indult Kana­dába. Ezeket fogja követni még egy 30 személyből álló szállítmány; ezek szeptem­ber első napjaiban indulnak ugyancsak hajón Angliából Kanadába. 9 VISSZAVONTÁK A TENGERALATTJÁRÓ LÁTOGATÁSÁT Dánia visszavonta a Skate nevű USA tengeralattjáró kopenhágai látogatását, mi­vel ez politikai okokból jelen­leg nem volna kívánatos — mondotta Hansen dán mi­niszterelnök. 9 A VÁNDORFÓKA HALÁLA Mrs. Lorna Jackson yorki lakos tavaly egy fiatal fókát talált egy országút melletti kisebb tóban, azt hazavitte és saját kertjében lévő uszo­dájába telepítette be. A fóka a múlt héten új otthonából is megszökött. Newmarket mellett találták meg a CNR vasúti sínjei mellett döglöt­ten a fókát, bizonyára napo­zás közben ütötte el egy vo­nat a töltésen. 9 HÁROM FELKELŐEGYSÉG CSATLAKOZOTT AZ INDONÉZ KORMÁNYHOZ Dzsakarta. Reuter-jelentés szerint három felkelőzászló­alj csatlakozott a kormány­csapatokhoz a napokban, be­látva az ellenállás kilátásta­­lanságát. Egy további kisebb csoport is megadta magát a kormány egységeinek Tomo­­hon városa mellett. A jelek szerint a felkelést rövidesen teljesen felszámolják. HAJDÚ IRÉN HEGEDUlSKOLÁJA A tanítás szeptember 3-án kezdődik 37 GIIGORM RD„ TORONTO 12 ( Eglinton—Spadina ) Díjtalan tehetsigvizsgálat. Felvilágosítás: HU. 1-4113 telefonon JÁTÉKBARLAN­GOT LEPLEZETT LE A RENDŐRSÉG A provonciális rendőrség rajtaütésszerű razziát tar­tott egy Niagara Falls-i klubban, mert bizalmas je­lentésben értesült arról, hogy a klubban tiltott sze­rencsejáték folyik. Ralph Agretta Niagara Falls-i és Isadora Segal buffaloi lako­sokat a rendőrség letartóz­tatta, majd később fejenként 300 dollár biztosíték ellené­ben a tárgyalásig szabadon engedte. A rendőrök bekí­sérték a klubban jelen volt mind a 61 embert, akik el­len vádat emeltek tiltott ha­zárdjáték miatt. Lefoglalták a klubban az összes játékkár­tyát és kockát. 9 EZER DOLLÁR ÉVI ÖSZTÖNDÍJAT fognak kapni az újonnan ala­pított ösztöndíj-alapítvány­ból azok a kiválasztott kana­dai lányok, akik elvégezték a tanítóképző intézetet és egy évig még továbbképezni sze­retnék magukat. Az alapít­vány alaptőkéjét az ontarioi tanítónők szövetségének _ mintegy 20.000 tagja fogja évi egy dollár hozzájárulásá­val megteremteni s azt a múlt évben elhunyt Helen Keefer kiváló pedagógusnő­­ről fogják elnevezni. NEVETŐ SAROK OLCSÓN JUTOTT HOZZÁ — Milyen szép automobi­lod van! — Igen? Ez az a kocsi, amelyik múlt hónapban elgá­zolt engem. — És, te megvetted? — Nem, hanem kártérítés fejében nekem adta az az ember, aki elgázolt, mert fi­zetni nem tudott. 9 DELI LEGÉNY — Na Pali, mit mondtak neked a sorozásnál? — Azt mondták: Ha ez a legény nem volna kancsal, nem volna csak négy és fél láb magas és nem volna 130 font súlyú, s nem volna lúd­talpa, akkor ez lenne a leg­­különb katona az egész had­seregben. Cégünket nem kell bemutatni, kérdezzék meg régebben ittélő honfitársaikat, akik egyöntetűen meg fogják mondani, hogy a legrégibb kanadai magyar cég az ALEX A. KELEN LTD. Montrealban, ki mindig a legtisztességesebb módon állott a magyarság szolgálatára és soha nem próbálta tapasztalatlan honfitársait kihasz­nálni, vagy félrevezetni, mint sajnos igen sok lelkiismeretlen eég jelenleg teszi. Elsősorban is felvilágosítást akarunk adni a hazai támogatás egyik legelter­jedtebb módjáról: a pénzátutalásról Ezen a téren sajnos még mindig nincs tiszta képe a most érkezett magyarságnak az átutalás mibenlétéről. Nagy hirdetések je­lennek meg a magyar lapokban, melyben dolláronként 30—40 forintot hirdetnek és elmulasztják hozzátenni, hogy ez a fajta átutalás meg nem engedett és otthon szigorúan büntetendő. Sőt még odáig mennek a hirdetésben, hogy mint hivatalos átutalást említik ezt az árfolyamú pénzküldést, holott az egyetlen hivatalos át­utalás Magyarországra, mely a Nemzeti Bankon át megy, az dolláronként nem több, mint 23.50 forint. EZ AZ EGYETLEN HIVATALOS ÁRFOLYAM már évek óta és minden ettől eltérő árfolyam-hirdetés megtévesztő, mert súlyos következmé­nyekkel jár nemcsak a feladóra, aki a pénzét elveszíti, hanem otthon a címzettre is, akitől a kapott pénzt — nyomozás után — lefoglalják és őt börtönbüntetésre ítélik. Idézzük a Budapest újság nemrég megjelent számának erre vonatkozó cikké­nek egy részét: ,,Az utóbbi napokban újabb forintkiajánlási bűnügyben indult eljárás olyan személyek ellen, akik devizarendeletekbe ütköző bűncselekmények­kel kárt okoztak népgazdaságunknak. Szombaton fejezték be az ügyészségi kihallgatásokat Göböly Gézáné és társai ügyében. Göbölyné férje még 1924. évben Amerikába vándorolt s az utóbbi tíz esztendő alatt egy newyorki zugbank utján közel 150.000 forintot juttatott budapesti és vidéki ügynökei utján Magyarországra. A házkutatás során közel 12.000 forintot találtak Göbölynénél. Az összeget lefoglalták, a házra pedig bűnügyi zárlatot vezet­tetett az ügyészség. Göbölyné és bűntársai forint kiajánlás bűntette miatt kerülnek a bíróság elé/' De tilos forint bankjegyet is borítékban hazaküldeni és általában minden ilyen előnyös árfolyamú pénzküldésre adott megbízás, mint a fenti idézetből is kitűnik, a legsúlyosabb következményekkel jár. Nem győzzük hangsúlyozni, hogy MIELŐTT FORINT KÜLDÉSRE MEGBÍZÁST AD, győződjön meg róla, hogy az árfo­lyam nem lehet több, mint dolláronként 23.50 forint, különben zugárfolyamon, zugügynökök utján kerül haza a nehezen megszerzett pénze és a legnagyobb ve­szedelemnek teszi ki hozzátartozóit, akiket támogatni akart. Ilyen hivatalos forint átutalást, 23.50-es árfolyamon cégünk is vállal, a küldési díj címenként extra $1.15. Beszéljünk most már a második legelterjedtebb támogatási módról: az IKKA csomagküldésről. Felhívjuk kedves olvasóink figyelmét arra a tényre, hogy Kanadában az IKKA-nak MINDÖSSZE KÉT MEGBÍZOTT FŐUGYNÖKSÉGE MŰKÖDIK és ezek: az ALEX A. KELEN LTD. cég Montrealban és a DANUBIA TRAVEL SERVICE Torontóban. Mindenki más, aki magát mint hivatalos megbizcttat említi hirdetéseiben, megtéveszti az olvasókat. Csakis ez a két megbizctt főügynökség áll közvetlen összeköttetésben a budapesti IKKA központtal és a másoktól származó közlések és felvilágosítások sokszor megtévesztők, melyeket az IKKA természetesen nem fogad el. Utalunk itt elsősorban a RÉSZLETFIZETÉSRE vonatkozó hirdetésekre, melyre vonatkozóan az IKKA-tól a következő figyelmeztetést kaptuk: 1958 julius 28-i levél: „Egyes kanadai és newyorki cégek hirdetéseket adnak fel, melyekben IKKA szolgáltatásokat hirdetnek. Az egyik cég pl. hirdetéseiben alapárként az árjegyzékünkben feltüntetett árakat közöl, ugyan­akkor 10 dolláros rendelés esetén 3 százalék, 25 dollárt meghaladó ren delés esetén 5 százalék engedményt kínál fel. Egy másik cég pl. hitelben történő átutalásokat hirdet és a magas hitelkamatból magának illetéktelen járulékot biztosít. Ilyen és hasonló tevékenységekkel, melyre vállalatunktól megbízásuk nincs, tisztességtelen versenyt okoznak megbizottainknak. Ilyen ténykedések ellen megbizottaink érdekének védelmében is leghatározottab­ban tiltakozni és védekezni kell. Ugyanakkor felhívjuk figyelmüket, hogy általunk jóvá nem hagyott cégek utján felvett rendeléseket vállalatunk felé nem továbbítnak és ilyen cégekkel IKKA rendelések felvétek! ügyében semmi néven nevezendő kapcsolatot nem tartanak fenn. Kérjük, hogy ezen közlésünk alapján munkánkat, mely az Önökkel szemben is tisztességtelen versenyt folytató megbízás nélküli és igen gyakran fekete forint­üzletekkel foglalkozó cégek ellen irányul, támogassák és intézkedésünket saját érdekükben tartsák be." Fentiekből látják kedves olvasóink, hogy mennyire kell vigyázniok, amikor hivatalosan meg nem bízott cégeknek adnak fel IKKA rendeléseket. A nagy han­gon hirdetett részletfizetéses kedvezmény teljesen a hirdető cég saját elbírálása és felelőségére történik, melyhez az IKKA hozzájárulását nem adta. A részletfizetés az u. n. Finance Company-hez kerül elbírálásra és súlyos kamattal terheli a ren­delést, mely ilyen módon megdrágítja az IKKA cikkeket, holott azoknak ára az egész világon ugyanaz. Azonkívül minthogy ezen cégeknek nincs megbízásuk az IKKA-tól, mindenféle kerülő utón juttatják el a rendeléseket Magyarországra, mely késedelmet okoz. így tehát, ha tapasztalatlan feladó egy mosógépet akar hazaküldeni részletfi­zetésre, melynek az ára $60.00, úgy részletfizetés esetén fizethet érte $69-00-t a kamattal együtt. Ha pedig a Pannonia motorkerékpárt kívánja hazaküldeni, melynek ára $570.00, úgy részletfizetés esetén pontosan $675.00-t fog fizetni. Kérjük tehát kedves olvasóinkat, hogy mindenkori pontos és részletes IKKA árjegyzékeket csakis a két főmegbizottól kérje, vagy azok kinevezett alügynöksé­­geitől és óvakodjék olyan hirdetőktől, akik a főügynök információitól eltérő hirde­tésekkel felelőtlen módon kárt okoznak a tapasztalatlan ügyfeleknek. Egyelőre a fentieket kívántuk kedves olvasóink tudomására adni, kérjük, hogy figyeljék rovatunkat, időről-időre hasznos felvilágosítással fogunk szolgálni a hazai támogatásra vonatkozóan. Végül alant közöljük legrégibb kanadai alügynökségeink névsorát: Bálint Kálmán Lucas and King Ltd. Klein Travel Service 272 Spadina Ave. 79 King St. W. 17 Wyandotte St. E. Toronto, Ont. Hamilton, Ont. Windsor, Ont. Ocean Relief Agency Mrs. Ch. Babinszky Nemes Gusztáv 808 Palmerston Ave. 619 W. 14th. Ave. 210 Sherbrook St. Toronto, Ont. Vancouver, B. C. Winnipeg, Man. Rendes Miklós Eurooa Aqency Szabó George 1327—1 St. SW. 204 Burns Bldg. 401 Athlone Ave Calgary, Alta. Calgary, Alta. Ottawa, Ont. ALEX A. KELEN LIMITED 1467 Mansfield Street, Montreal, Que. Telefon: PL. 9548, 9549, 9540.

Next

/
Thumbnails
Contents