Kanadai Magyarság, 1958. július-december (8. évfolyam, 57-108. szám)

1958-08-23 / 72. szám

KANADAI MAGYARSÁG 5 VIII. 72. szám, 1958 augusztus 23,. szombat Egy barom arcképe Július 19.én Hruscsov nagy szavakkal követelte, hogy azonnali államfői értekezlet üljön össze a Libanon-Jordáni partraszállás kö. vetkeztében beállott fenyegető helyzet megtárgyalására. Július 22.én az USA elfogadta ezt a tervet azzal, hogy az állam­fői értekezletnek az UNO Biztonsági Tanácsa keretében kell leját. szódnia. Július 23-án Hruscsov elfogadta ezt az ajánlatot azzal, hogy az értekezletnek Moszkvában kellene lefolynia. Július 25-én az USA közölte Hruscsovval, hogy a megbeszélés keretén belül az egész közelkeleti problémát le kell tárgyalnia, s hogy annak az UNO New York.i helyiségében kell megtörténnie. Július 28-án Hruscsov kijelentette, hogy hajlandó New York. ba elmenni és tárgyalni. Augusztus 1-én Eisenhower sürgeti Hruscsov megjelenését az­zal, hogy az USA csak az Egyesült Nemzetek Alapokmányában elő­írt eljárásnak megfelelően hajlandó tárgyalni. Augusztus 5-én Hruscsov kijelenti, hogy nem hajlandó a Biz. tonsági Tanács ülésén résztvenni, mert azon Nemzeti Kína is részt vesz. E helyett azt követeli, hogy az Egyesült Nemzetek közgyűlése tárgyalja le az ügyet, s hogy azon ő maga fog megjelenni. Augusztus 7-én Hruscsov kijelenti, hogy ő nem megy el a köz­gyűlésre, s hogy a közgyűlés különben sem alkalmas a kérdés le. tárgyalására. De mindez nem elég. Az iraki krízis napjaiban Hruscsov kijelenti, hogy a "nyugati beavatkozást" csak az UNO fegyveres ellenőrzése pótolhatja. Más. nap vétót jelent be az UNO fegyveres ellenőrzésére vonatkozó terv ellen. Két nappal később megfenyegeti a Nyugatot, hogy a szov. jet önkénteseket fog küldeni a Közelkeletre. Három nappal ez­után kijelenti, hogy a Szovjet nem kíván a kérdésbe aktivan beavat, kozni. Négy nappal később Amerikát és Angliát imperialista hódí­tással vádolja, majd amikor a libanoni új elnök kjelenti, hogy az amerikai csapatok visszavonását egyelőre nem kéri, a libanoniakat vádolja kapitalista korrupcióval. Segítséget ajánl fel az új iraki kor. mánynak, majd amikor az segítséget kér anyagi téren, kijelenti, hogy ez most nem aktuális. Önkéntesek küldésével fenyegetőzik, majd mikor Nasser kijelenti, hogy ilyesmire szükség nincsen, kije. lenti, hogy a szovjetnek nincsenek érdekei § Közelkeleten. Végül mikor az iraki kormány, a libanoni kormány és Egyiptom együtte­sen közük, hogy nem éreznek semmiféle nyugati beavatkozást, Hruscsov újra megfenyegeti a Nyugatot azzal, hogy atombombákkal pusztítja el őket. Ezekután nem csoda, hogy a londoni Daily Mirror ezt a címet adja egyik legújabb vezércikkének: "Hruscsov hülyét csjnál magá. ból", s hogy a szovjet egyik még nemrégen hangosszavú támogató, ja, az indiai "Times" a hindu, s ezzel együtt az egész semleges — színes világ véleményét így fejezi ki: "Egyedül a szovjetet terheli j a felelősség azért, hogy átlátszó kifogásokkal megakadályozta az államfői értekezlet létrejöttét . Hasonló hangon ír az irányított egyiptomi sajtó, valamint az eredetileg kommunistákkal szimpa. tizáló indonéz sajtó is. A hruscsovi handa-banda végülis olyan mértéket öltött, hogy az UNO.közgyűlésén, ahol a nyugati kiküldöttek a közelkeleti prob­lémákról beszéltek, míg a szovjet delegáció tagjai egyszerűen az "imperialista invázió" szavakat ismételték minden összefüggés nél. kül, — maga Szobolev szovjet kiküldött is hangos nevetésben tört ki, amikor azt a szovjet nyilatkozatot kellett felolvasnia, amely sze. rint "a szovjet kormány az elnyomott libanoni nép nevében tilta­kozik az amerikai invázió ellen, annak ellenére, hogy a libanoni nép és annak törvényesen megválasztott kormánya ez ellen nem tiltakozik". El lehet képzelni, micsoda fejmosást kapott Hruscsov Peking, ben azért, hogy "világmegváltói" pózban meg akart jelenni a Biz­tonsági Tanácsban megtartandó konferencián, holott a Biztonsági Tanács egyik állandó tagja a formózai Nemzeti Kína.i kormány ki. küldötte. Micsoda jelzőket vághattak Hruscsov fejéhez a Kremlben is, mikor dérrel-durral kijelentette, hogy ő, mint "a világ békéjéért felelős férfi" rögtön hajlandó elmenni New Yorkba is, holott ugyan, akkor a szovjet sajtó, különösen pedig a pekingi sajtó tiltakozott minden "UNO-keretében" lejátszódó konferencia ellen. Miután Mao megmagyarázta a sületlen Hruscsovnak, hogy ugyanakkor, mikor valaki úgynevezett imperialista támadás meg. szüntetését követeli, nem követelhet békés konferenciákat a "tá­madókkal", Hruscsov gyorsan azt a kijelentést tette, hogy majd "a Szovjet és Kina együttesen" fogja "elsöpörni" az imperialistá. kát, hogy ezután "a tartós béke következzék be'. Alighogy ez a kijelentés elhangzott, az indiai sajtó, majd az egyiptomi sajtó éles hangon felelősségre vonta a szovjetet, hogy "hol marad a békés együttélésre és a békés kereskedelmi versengésre alapított kom. munista Ígéret?" Ezekután azon sem lehet csodálkozni, hogy még a szovjet sajtó is közzétett egy olyan tartalmú jelentést, hogy Hruscsov személyes presztízse csökkent Moszkvában. Még emlékszünk, hogy a magyar szabadságharc idején, a Gomulka-féle felkelés idején, majd később a Zsukov.ügy idején Hruscsov feje már csaknem a porba hullott. Most is úgylátszik, hogy Hruscsov belső politikai ellenfelei. Malen. kov, Molotov és Zsukov fognak erőre kapni. Ha ez bekövetkezik, újabb moszkvai változásokra lehetünk elkészülve, — bár nekünk az a benyomásunk, hogy Hruscsov, ez a százszázalékos barom, akinek működése a nyugati politika legnagyobb szerencséje, — ké­pes lesz még öletni is, ha saját egyéni szénájáról van szó. Nem szimpatikus dolog az ellenség vezetőjét butának feltün. tetni, — mert a saját politikusaink sikerét csökkentjük vele. De Hruscsov esetében kivételesen utalni akarunk arra, hogy már két évvel ezelőtt megírtuk, s azóta megállás nélkül hangsúlyoztuk: Hruscsovtől nem kell félni: ez nem egy démon, nem zseni: hanem eqv barom. Fegyenclázadás Kingstonban Lawrence Robert Labelle, 23 éves fegyenc, aki ötéves börtön­­büntetését töltötte fegyveres rablás kísérlete miatt, lázadást szított a fegyencek között, amikor azok ebédre értek vissza a vihar miatt meg nem tartott baseball-meccsről. A fegyencek felgyújtották a há­lószobát és az éttermet, de nem kísérelték meg a kitörést. A 450 fegyenc közül csak 60-an vettek részt a lázadásban. A lázadás okát megállapítani nem sikerült. A 60 lázadó fegyenc csak akkor adta fel a harcot, amikor a fegyőrök fegyverüket használták és a fegyen­cek közül egyet agyonlőttek. Ez alkalommal érdekes visszatekinteni a fegyházak 20 éves történetére. A kanadai fegyházakban az elmúlt 20 esztendő alatt a következő lázadások törtek ki: 1938 január 17-én. Winnipegben a Headingly Jail fegyencei elbarrikádozták magukat és mindaddig nem engedtek be senkit az étterembe, amíg a behívott rendőrség könnyfakasztó bombákkal ártalrpatlanná nem tette őket. A panasz oka az élvezhetetlen élelem volt. 1938 szeptember 16. Montreal. Öt elmebajos fegyenc lőfegy­verhez jutva ki akart törni a f egy házból. A fegyencek a fegyvereket az őröktől szerezték. 1943 május 25. a burwashi fegyencfarm 56 rabja ülősztrájkot rendezett, mert az állami alkalmazottaknak járó két napi szabad­ságot akarták a fegyenceknek is biztosítani. 1948 október 8. A québeci Laval des Rapides fegyházban a börtönbüntetésüket töltő nők lázadást szítottak, a hálószobában el­barrikádozták magukat és a rendőröknek, valamint a rendfenntartó apácáknak ellenálltak mindaddig, amíg tizenegyet közülük kény­szerzubbonyba nem helyeztek. A lázadás oka a rossz élelmezés volt. 1948 április 15-én a manitobai Portage la Prairie fegyházban 45 nőfegyenc 48 órán át megszállva tartotta a fegyház éttermét és hálószobáját, mert hiába panaszkodtak a rossz élelmezés miatt. 1947 április 28-án a winmipegi fegyház 6 fegyőrét sebesítet­­ték meg a lázadó fegyencek. A rabok kövekkel támadták meg a fegyőröket és elszedték lőfegyverüket. 1948 június 25. Torontóban 100 nőfegyenc lázadt fel a Mer­cer fegyházban, miután egy szökési kísérletet lepleztek le. 75 rend­őrnek kellett fegyverét használnia, amíg rendet teremtettek. 1952 július 5. A guelphi fegyház 1.000 fegyence kísérelt meg kitörést és 200.000 dollárt kárt okozott a kincstárnak. Négy fegyőr vesztette életét a lázadás alkalmával. 1952 augusztus 1. Több, mint 500 fegyenc lázadt fel a rossz élelmezés miatt a Bordeaux.fegyházban és 2 millió dollárnyi kárt okozott a kincstárnak. 1954 augusztus 15. A kingstoni fegyházban katonáknak, fegyőröknek és rendőröknek kellett közbelépniök, hogy felszá­molják a 200 lázadó fegyenc kitörési kísérletét. A gyújtogatás következtében keletkezett tűz több, mint 2 millió dollár kárt okozott. 1954 december 18-án a winnipegi fegyház rabjai 12.000 dollár kárt okoztak tiltakozásuk jeléül, a rossz bánás miatt. 1955 július 12. A Prince alberti fegyház rabjai nyolc fegy­­őrt tartottak fogva két napig és hat épületet gyújtottak fel, mert életkörülményeik elviselhetetlenek voltak. Amin látjuk a statisztikából, a fegyenclázadások nem ritka­ság Kanadában sem. Nemzetiségi csoportok jóléti célra előadó estet rendeznek Montrealban Néhány bevándorló kez­deményezésére több Etnik csoport képviselőit egy meg­beszélésre hívták meg, mely­nek a célja egy tarka előadó estnek az esetleges megszer­vezése. Az est bevételét a Joint Hospital Fund-nak ad­nák át. A találkozónak és megbe­szélésnek tizenöt résztvevője lelkesen fogadta a tervet és a szükséges előkészület meg­tételére bizottságot alakí­tott. A bizottság tagjai a kö­vetkezők: Rév. 0. Boldireff (orosz), Miss H. Bulli (finn), Mr. S. A. Hollo (magyar), Mr. F. Weisman (holland), Dr. N. Westphall (német). Az elgondolás az, hogy az estet valamikor november­ben rendezzék a Her Majes­ty’s színház helyiségében. A szereplők és előadók mind új­­kanadások lesznek. Mind hi­vatásos, mind pedig amatőr színészek résztvehetnek az esten. Erre vonatkozólag új-ka­nadás művészek, műkedvelő, vagy műkedvelő csoportok, legyen az zene, ének, tánc, vagy bármilyen más érdek­lődési ág, felvilágosítást kap­hatnak levélen keresztül P. 0 Box 1600, Place D'Armes Montreal, Attention Mr. A. S. Hollo címen. Érdeklődése­ket kérik augusztus 31-e előtt beküldeni. Az est ter­mészetéből kifolyólag, legna­gyobbrészt angol és francia nyelvű közönség előtt fog le­folyni. Mivel a közönség előtt számos prominens rádióból és televízióból ismert szemé­lyiség is lesz, a rendezőség mindent meg fog tenni, hogy az estet egy nagy sikerré tegye. Lehetőség nyílhat ar­ia is, hogy több új kanadás tehetséget fedezzenek fel az illetékesek. A 12 éves ateista kisleány esküje Graham városbíró tanú­ként hallgatta ki egy bün­tetőügyben egy sértettet, egy 12 éves kislányt, akinek előbb a kanadai perrendtartás ér­telmében esküt kellett ten­nie, hogy a tiszta igazat fog­ja vallani. Megkérdezte a kislánytól, hogy érti-e. az eskü jelentőségét, jár-e va­sárnapi iskolába és milyen templomba szokott járni. A kislány azt mondotta, hogy nem jár egyik helyre sem. „Milyen vallású vagy, kislá­nyom?” — kérdezte a bíró — „Atheista vagyok” — volt a kislány válasza. Atheisták eskütételéről azonban a ka­nadai törvénykönyv nem rendelkezik. A kislány értel­mes magyarázatot adott, amelyből kitűnt, hogy tuda­tában van az eskü jelentősé­gének, tudta, hogy bűncse­lekményt követne el, ha az eskü letétele után nem mon­dana igazat a bíróság előtt s ezért a bíró mégis elrendelte a 12 éves tanú megesketé­­sét, „bár nem hisz a Legfel­sőbb Lény létezésében”. A 12 éves ateista kislányt egy 19 éves fiú tisztességtelen szán­dékkal támadta meg. Az ügyet a bíró esküdtek hatás­körébe utalta és megjegyez­te, hogy a gyermek atheiz­­musa is szerepet játszhatott a bűncselekmény megkísérlé­sénél. Angol-szovjet cserekereskedelem ,Londonból jelenti a Reuter­­iroda, hogy Anglia és a Szov­jetunió csereszerződést kö­töttek, amelynek értelmében Oroszország 2000 gitárt fog szállítani angliának a rock'n rolls zenekarok számára, az angolok viszont még-felelő értékű borotvapengét adnak cserébe az oroszoknak. • Tito amerikai ! kölcsönt kér Belgrádból jelenti a New York Times, hogy Jugoszlá­via nagyobb amerikai köl­csönt kér új üzemek létesíté­sére és általában az ipar fej­lesztésére. Beavatott helyen Washingtonban úgy nyilat­koztak, hogy Amerika való­színűleg meg fogja segíteni a jugoszlávokat, kérdés csu­pán az, hogy milyen összeg­gel, mert Tito kérelmét túl­méretezettnek mondják az USA-ban. Tito 350 millió dol­lárra számított, ez az összeg azonban minden jel szerint csökkenni fog. A végleges választ Amerikában 60 nap alatt ígérték Titonak. • Amerika fegyve­reket szállít Indonéziának Dzsakartából jelentik, — hogy japán bázisokról Ame­rika repülőgépeken fegyvere­ket szállít a semleges Indoné­ziának, a nehezebb hadifel­szerelést pedig hajókon fog­ják Indonéziába szállítani. Indonézia jelenleg 200.000 főnyi hadsereget tart s eze­ket teljesen új amerikai fegyverekkel fogják ellátni. Kanada kibővíti külkereskedelmét Churchill, kanadai külke­reskedelmi miniszter jelen­tette az ottawai parlament­nek, hogy Kanada lehetősé­get ad az aluminium-, nikkel- és rézüzemeknek, hogy részt­­vegyenek a vasfüggöny mö­götti országokkal kiépítendő kereskedelem fejlesztésében. Természetesen a kivitelre szánt ipari cikkek csupán a másutt el nem helyezhető árukra terjednek ki. Kanada szempontjából a vasfüggöny mögötti országok közül első­sorban Kína jönne számítás­ba, amely már régebben ér­deklődik a kanadai exportle­hetőségek iránt. Vizrebocsájtották a legnagyobb tengeralattjárót Az USA-ban vizrebocsáj­tották az eddig legnagyobb tengeralattjárót, amelynek két atomerővel hajtott mo­torja van. Az új tengeralatt­járó 5,900 tonna ürtartalmú, 447 láb hosszú és felépítése 100 millió dollárba került. Az új hajó neve Triton és az amerikai partok mentén fog teljesíteni őrszolgálatot. Szivdaganatot operáltak ki Az angol főváros szívsebé­szeinek társasága jelentette, hogy egy tagjuknak sikerült szivdaganatot eltávolítani egyik páciensen végzett ope­ráció útján. Az operációt végző sebész a műtét alatt a páciens szivét megfagyasz­totta és egész testét előző hűsítő fürdő alkalmazásával lehűtötte. Az 55 éves páciens állapota a jelentés szerint kielégítő. LAKE SIMCOE JACKSONS POINT 99.— dollár lefizetéssel vehet 15.000 négyzetláb terje. delmű háztelket. Kavicsos országutak, összes közmüvek. Ideális fekvésű helyen. To­rontótól könnyen elérhető. A telkeket bármikor meg­tekintheti, hívja fel: EMpire 6-1352, a tulajdonost vagy GEORGE LAMONT ingatlanközvetítőt, Jacksons Point, PArkview 2-3691 vagy saját ügynökét. CC-34 NOVELTY EXPORT-IMPORT 340 COLLEGE STREET, TORONTO. — TELEFON: WA. 2-6062. 78, 45 és 33 RPM lemezujdonságok Megjött CLAIRE KENNETH nagysikerű regénye: RANDEVÚ RÓMÁBAN ÍRÓGÉPEK ( Erika, Smith-Corona, Hermes, stb.) — FÉNYKÉPEZŐGÉPEK — SVÁJCI ÓRÁK — NEMES ÉKSZEREK nagy válasz­tékban. — Ajártdéktárgyak. Rádiók \ televíziók és irodagépek javítása. Antennaszerelés, házhoz jövünk. Garancia. Rádió-TV-Electronics service Department SEGÍTSE ön is magyarországi hozzátartozóit a régi kipróbált utón az Inter, national Agency Service által. FORINTÁTUTALÁS Magyarországra a leg. előnyösebben. Kérjen felvilágosítást. IKKA vámmentes csomagok, épületanyagok, szabad választású árucikkek befizető helye. GYÓGYSZERT küldünk a legújabb magyaror­szági rendeletek figyelembe vételével. A világ összes gyógy, szerei megrendelhetők. DEA élelmiszer, és déligyümölcs csomagok. 100 forintos bankjegyek, Tuzex vámmentes küldemények megrendelő helye. Ne próbálkozzék I Forduljon mindenkor bizalommal az északamerikai kontinens legnagyobb hivatalos nemzetközi intézetéhez: í iternational Agency Service 387 SPADINA AVE., TORONTO, ONTARIO, CANADA TELEFON: WA. 2.1014 és WA. 2.1458 Amerikaiak és vidékiek írjanak Magyarul levelezünk. Kérje legújabb hivatalos árjegyzékünket. KUTYÁJUK MENTETTE MEG AZ ÉLETÜKET Mr. és Mrs. Julius Deme­ter, a Queen Street-i Moon Light Grill tulajdonosait ku­tyájuk ébresztette fel álmuk­ból vasárnap hajnalra vir­radó éjjel. A kutya a föld­szinten égő tűz füstszagát érezte meg és felriasztotta gazdáit, akik úgyszólván az utolsó pillanatban menekül­te ki hálószobájuk ablakán a szomszédos házba. A tűz, amit sikerült lokalizálni, több mint 5000 dollár kárt okozott. • 66 EZER DOLLÁR VÁLÁSI ILLETÉK Amint tudjuk, Quebec és Ujfoundland tartományok­ban nem a bíróság illetékes a házasságok felbontására, ha­nem a kanadai parlament. A szenátus házassági bizottsá­gának elnöke, Arthur Roe­buck jelentette a szenátus­nak, hogy az idei ülésszak­ban 319 esetben engedélyezte a válást a szenátus, szemben az elmúlt év 402 esetével. Eb­ből 312 válás esett Quebecre, 7 pedig Ujfoundlandra. Vá­lási illeték címén 319 házas­pártól a kincstár 66.215 dol­lárt vételezett be, vagyis át­lag valamivel többet mint 200 dollárt egy-egy válásért. BIZTOSÍTSA magát ÖREG NAPJAIRA * Nem talál jobb gyógyszert öreg napjaiban egy betelt bankbetét­könyvnél. Most még abban a korban van, amikor takarékoskod­­hatik, most, amíg elég ereje és alkalma van munkára és kere­setre. Tegyen félre valamit min­den héten heti keresetéből és tegye be védett betétszámlájára — protected „Saving Account'' — a BANK OF NOVA SCOTIA- nál. Ügyeljen arra, hogyan növe­kedik öreg napjainak ez a gyü­mölcse. Meg fogja érni, hogy a BANK OF NOVA SCOTIA lesz az a kellemes hely, ahová szívesen fog látogatni. A bank alkalma­zottai barátságos emberek, ingye­nes tanáccsal mindenkinek ren­delkezésére állnak és On rend­szeres kamatot is kap pénze után. A BANK OF NOVA SCOTIA a nagyközönséget 1832 óta szol­gálja és a kanadai Kormány külön rendeleti engedélye alap­ján működik. L ~ ~ J The BANK 0F NOVA SCOTIA az Ön partnere minden vállalkozásában ' Spórolja meg The BANK 0F NOVA SCOTIA

Next

/
Thumbnails
Contents