Kanadai Magyarság, 1957. július-december (7. évfolyam, 51-106. szám)
1957-10-23 / 83. szám
Még jőni kell, még jőni fog, Egy jobb kor, mely után Buzgó imádság epedez Százezrek ajakán. Vörösmarty Authorized as Second Class Mail Post Office Department, Ottawa. VII. évfolyam, 83. szám. KANADA LEGNAGYOBB, HETENKÉNT KÉTSZER MEGJELENŐ MAGYAR LAPJA PRICE 10 CENTS "A mi utunk, a magyarság útja, ma is változatlan : híven az ezer éves múltúnkhoz, nemzeti tradíciónkhoz, a keresztény világnézetnek, a krisztusi igazságoknak vagyunk követői, hirdetői" (A fenti idézet Kenesei F. László lapunk első számában megjelent beköszöntő cikkéből való.) ÁRA : 10 CENT Torontó, 1957 október 23., szerda. Szerkesztőség és kiadóhivatal 996 Dovercourt Road, Toronto TELEFON : LE. 6-0333 Szerkeszti : KENESEI F. LÁSZLÓ Edited and Published at 996 Dovercourt Road, Toronto PHONE LE. 6-0333 AZ ELSŐ ÉVFORDULÓ A világ minden pontjáról özönlő rengeteg hír miatt szinte feledésbe merül a világsajtóban az a ma már közismert tény, hogy 1956 október 23-a fordulópontot jelentett a huszadik század élethalál harcában. A vérbefojtott, de annál dicsőségesebb magyar szabadságharc döntötte romba a szovjet hadsereg verhetetlenségének rémét. A magyar szabadságharc mutatta meg a világnak, hogy a kommunista rendszer legfőbb ellensége, legrettegettebb ellenfele: a munkás. A magyar fiuk és lányok mutatták meg a világnak, hogy a bolsevista katonák egyénileg és csapatkötelékben is: gyáva, beijedt rabszolgák, akik nem megbízhatók még a kommunista rendszer számára sem. A magyar szabadságharc tárta a világ elé megcáfolhatatlan módon, hogy a kommunizmus semmi vonatkozásban sem egyéb, mint az elavult, céltalan imperialista uralomra való törekvés egyik jellegzetes példája. A magyar szabadságharc hozta magával azt, hogy a világ összes nemzete egyhangúlag tömeggyilkosnak, szabadságtiprónak, szerződésszegőnek minősítette a szovjetet, s azt az Egyesült Nemzetek keretein belül oda utasította, ahova való: a barbár, imperialista kormányok szégyenpadjára. S a magyar szabadságharc hozta magával a nyugaton lázitó kommunista pártok teljes bukását, a kommunisták egységének szétesését. De mindezeken felül a magyar szabadságharc nyitotta fel a nyugati népek és a nyugati kormányok szemét, hogy örökre feledésbe merült a békés együttélés maszlagja, s a kommunistákat ma már minden ember, minden nép és minden kormány annak tekinti, amik valójában: az emberi szabadság, a kultúra és a civilizáció esküdt ellenségének. Hogy a világon lassan haldokló kommunizmus belső forrongással, vagy az erősebbek és hatalmasabbak pörölycsapásai alatt fog-e széthullani, — hogy ez a széthullás hónapokig, vagy néhány évig fog-e tartani, azt ma még nem lehet tudni. A szovjetben mindenütt, s a csatlósállamok nagyrészében is jelentékenyen megnövekedtek azok az erők, amelyek a terrorra alapított uralom megszüntetését követelik. Sem tudósok, sem művészek, sem írók, akiknek pedig fokozódó részük van a Vasfüggöny mögötti országok életében, nem pártolják, s nem is tűrik a politikai rémuralom rendszerét. S a szovjetben a kommunista párt mögött egyre nagyobb szerepre emelkedő hadsereg szintén született ellensége a besugásra, letartóztatásra, kivégzésre, kínzásra alapított Cseka-rendszernek. Ez az oka, hogy a szovjet kormány ma mézes szavakkal igyekszik lecsillapítani a belső kedélyeket, s betakarni a sebeket. De a kommunista rendszer sebeit csak betakarni lehet, meggyógyítani nem. Azok tovább gerjednek a tavaly rommálőtt Kiev pincéiben, az újra meg újra lázadó Varsó egyetemein, a nyugat felé reménykedő keletnémetek között, — a levert, de meg nem tört magyar szabadságharcosok, magyar munkások, s a többi rabnemzet munkásai, parasztjai, értelmiségi soraiban. S gerjednek a Kreml falai között és a többi orosz és ázsiai város falai között, ahol elcsapott, vagy elcsapásra váró volt kiskirályok rettegnek és igyekeznek maguknak párthíveket szerezni. S gerjednek az ázsiai népek, elsősorban Kína, Észak-Korea és Észak-Vietnam kommunizált népei között, s az ottani vezetők között. Ezeknek a vörösök által megszállt országoknak ma még kommunista kormánya van, — de már nem Moszkva parancsainak engedelmeskednek. A monolitikus világkommunizmus szétrepedt. És mindez csak a magyar szabadságharcosoknak, csak 1956 október 23-a magyar hőseinek köszönhető. Sem a belső széthullás, sem a világ összes nemzetének megvetése, s az UNO keretein belül és azon kívül lejátszódó diplomáciai akciók nem hoznak azonnali eredményt. Drámai, rögtöni változást csak az hozhatott volna, ha egy évvel ezelőtt Magyarországon a magyar hadsereg nemcsak egyes egységeiben, hanem teljes egészben teljesítette volna feladatát: az oroszok elleni fegyveres harcot. Az hozhatott volna, ha az Egyesült Államok, s a többi nyugati nép nemcsak siró szavakkal, hanem fegyverekkel segítette volna meg az egész világ szabadságáért harcoló magyar szabadsághősöket. Ha az Egyesült Nemzetek nemcsak Szuezbe, hanem Magyarországra is kiküldte volna Nemzetközi Rendőrségét. A rögtöni, drámai változás soha vissza nem térő alkalma elmúlt. De a folyamat nem állt meg. A szabadságharc első évfordulója még csak a gyász, a tragédia és a tehetetlenség emlékeit idézi fel. A következő, vagy talán az azután következő évforduló azonban meg fogja hozni a szabadságharc győzelmét is. Megszüntetik a diplomáciai kapcsolatokat Nyugatnémetország és Jugoszlávia között azért, mert Tito orosz nyomásra elismerte a Keletnémet csatlós köztársaságot. A diplomáciai lépés valójában csak formai jellegű. Közismert tény, hogy a kulisszák mögött megbeszélések folynak Jugoszlávia, Lengyelország és Keletnémetország között egy kommunista zászló alatt, de Moszkva ellen irányuló szövetség létrehozására. Ha pedig ez a szövetség létrejön és meg is erősödik, akkor Németország egyesítését többé megakadályozni nem lehet. Minél több hír érkezik a sziriai mesterséges forrpontról, annál jobban megerősödik bennünk a meggyőződés, hogy tulajdonképen nem a törökök és a szirek között áll fenn a feszültség, hanem a Szíriában kormányon lévő párt, illetve a mögötte álló katonaság, a népszerűtlen szovjetbarát tisztek között. Az nyilvánvaló, hogy a törökök nem fenyegetik háborúval Sziriát. Elsősorban Amerika volna az, amely ebben őket megakadályozná. Az is bizonyos, hogy Szíria nem kíván Törökországgal háborút kezdeni, — egyrészt mert erre nincs indoka, másrészt, mert a török hadseregnek néhány napon át sem volna képes ellenállni. Egyedül a szovjet az, amely mesterségesen próbál felidézni egy olyan helyzetet, amelyben valami címen beavatkozhat Szíria oldalán. Ez ürügy volna arra, hogy a Közelkeleten, mint az arab érdekek védője jelenhessen meg, — s arra is alkalom volna, hogy a nyugati nagyhatalmakat mint az arabok, a közelkeleti népek, s a mohammedánok ellenségét állítsa be. A szovjet mindenáron azt akarja kierőszakolni, hogy valahonnan amerikai bomba essen valamilyen arab országra. Az arab országok vezetői azonban nyilvánvalóan nem hajlandók magukat feláldozni a szovjet érdekekért. Valószínűleg Szíriában is csak alkalmat keresnek arra, hogy a kommunistabarát árulókat valahogy úgy távolítsák el, hogy azt mégse lehessen szovjetellenes cselekedetnek tekinteni. Erre vall mindenekfelett az a hír, amely szerint a sziriai "Nemzeti Ellenállási Mozgalom" kézifegyvereket osztott széjjel Damaszkusz polgári lakossága körében. A lőfegyverek kiosztása azzal az indoklással történt, hogy török támadás esetén a város utcáin lehessen védekezni. De török támadás valóságban nem fenyeget. Az ilyen fegyverszétosztás — tapasztalatból tudjuk — mindig valamilyen belső politikai puccs előjele, nem pedig egy invázióé. Hogy a Nemzeti Ellenállási Mozgalom géppisztolyai kit fognak eltalálni, az még kérdéses, de azt hisszük, hogy a csöveket előbb-utóbb Szíriában is a kommunistabarátok mellének fogják szegezni, nem pedig a törökök felé fogják fordítani. Kilökték a kommunista kiküldötteket a torinói szakszervezetekből Az olasz ipar fővárosa Torino, amelyben nemcsak az autó- és motoripar 92%-a, hanem a szerszámgépipar és az élelmiszeripar nagyrésze is helyetfoglal, ezért mindenkor döntő befolyása volt a munkások politikai irányára egész Olaszországban. A torinói munkásság nagyobbik része mindig utálta a kommunistákat, azonban a szakszervezeti vezetők közül sokan súlyos pénzösszegeket kaptak az olasz szélsőbaloldali pártoktól, s ezekért a judáspénzekért hosszú éveken át úgy befolyásolták a tagokat, hogy Torino bolsevistái 1950-ben már azzal büszkélkedtek, hogy az egész olasz autóipar szilárdan a kommunista szakszervezetek kezében van. Amikor 1952-ben a szakszervezeti gyári megbízottakat választották meg, a Fiat-nál a vörösök 33.000 szavazatot kaptak szemben az anti-kommunisták 19.000-es számával. Már 1953-ban — Sztálin halála után — megfordult a torinói helyzet. Ebben az évben már a kommunistaellenes szakszervezetek kaptak 33.000 szavazatot, a kommunisták pedig 19.000-et. 1957-re most választották meg a megbízottakat. Ezúttal a kommunisták már csak 12.000 szavazatot kaptak, míg a kommunistaellenes megbízottakra 46.000 szavazat esett. A gyári megbízottak képviselik a munkásság érdekeit a gyárvezetőséggel szemben. Ma már valóban a munkásság, s nem Moszkva érdekeiért szállnak síkra Torinóban. Az olasz munkásságnak a vörösöktől való végleges elszakadása egyébként egész Olaszországban folyik. Hihetetlen pompával fogadták II. Erzsébet királynőt Washingtonban. Az -amerikaiak tipikus könnyedséggel, minden formalitás nélkül ünnepelték a bájos uralkodónőt, s akik a televízión az ünnepség közvetítését látták, nem fojthatták el mosolyukat azon a hanyagságig felfokozott egyszerűségen, amellyel a szenátorok, kongresszusi tagok és a meghívott ezrek beszélgettek a királynővel és a férjével. Az ünnepi vacsora hangulata annyira közvetlen volt s II. Erzsébet üdvözlő szavait olyan, szinte gyermekes lelkesedéssel fogadta a közönség, hogy végülis az egész washingtoni fogadtatás lelkes és szeretetreméltó népünnepély jellegét öltötte. A királynő jókedvűen köszönte meg Amerika népének ezt az igazán demokratikus baráti ünneplési stílust. A téli munkanélküliség megelőzésére nagyszabású utca- tér és épülethelyrehozási programmc-t sürgetnek a torontói lapok. Torontóban mintegy 580.000 alkalmazott dolgozik, ennek ma 4.5 százaléka van munkanélkül. A munkaközvetítő hivatalokban 27.000 munkanélküli keres elhelyezést, szemben az 1956-os szeptember 14 ezres számával. Abból a 13.000 munkanélküliből, akikkel a munkát keresők száma tavaly óta emelkedett, igen sok a magyar. Reméljük, hogy Torontó városi tanácsa megfogadja a sajtó által adott jó tanácsot. Magyar operatársulat Montrealban A budapesti zeneakadémia és színművészeti főiskola mintegy 20 tagja, akik a szabadságharc után menekültek Kanadába, ezen a héten mutatja be Montrealban ' Strauss közkedvelt kisoperáját, a Cigánybárót francia nyelven. Ha a bemutató megfelel a várakozásnak, úgy állandó operatársulatot fognak szervezni Montrealban. Büszkék vagyunk arra, hogy a kanadai állandó opera, amelynek hiányát oly súlyosan érzi Kanada kultúrára vágyódó közönsége, most végül is magyar művészek kezdeményezésére fog megvalósulni. mint gazdasági és pénzügyi szakértő, végül Leon Ladner, a nyugatkanadai tőkéstársaságok képviseletében. A Bizottság hatáskörébe fog tartozni egyebek között a Trans-Canada Olajvezeték ügyeinek felülvizsgálata is. A Bizottság legfőbb feladatait az alábbiakban körvonalazták : Tanulmányozza a kanadai energiagazdálkodás, s a Kanadában termelt mindenfajta energia exportálásának leghatásosabb módjait. — Javaslatot tegyen a kanadai gáz- és olajtermékek elosztásának és eladásának módjára nézve. — A parlament elé javaslatokat terjesszen minden energiagazdálkodás körébe tartozó törvényes intézkedésre nézve. — Jelentést tegyen a Columbia-folyó vizierőműveinek megépítésére és az elektromos áram exportálására nézve. Külpolitikai megbeszélések Washingtonban Kanada energiagazdálkodásának szabályozására külön királyi Bizottság alakult. A Bizottság elnöke Henry Borden,: egyik legnagyobb kanadai elek-1 Londoni jelentések szerint Macmillan brit miniszterelnök politikai megbeszélésre Washingtonba utazott, ahol Eisenhowerrel a közelkeleti feszültségről és a szovjet ür-gömb által előidézett helyzetről fog tárgyalni. A hivatalos közlemények úgy angol, mint amerikai részről hangsúlyozzák, hogy a találkozónak nincs sürgős, vagy rendkívüli jellege. Csupán az alkalmat akarják kihasználni, hogy a két államférfi még az amerikai kongresszus őszi ülésének megkezdése előtt, valamint a küszöbön álló brit nemzetközösségi konferencia előtt értekezhessen. Az értekezleten Dulles amerikai és Selwyn Lloyd brit külügyminiszter is résztvesz. Meghívást intéztek a francia kormányhoz is, bár az ott folyó kormányválság következtében Franciaországnak nincs kinevezett miniszterelnöke. Szó lesz természetesen az amerikai és angol atomkutatás, nukleáris fegyverek és rakéták gyártásának egységesítéséről is. A szakértő politikusok ugyanis elsősorban abban látják az okát a szovjet technika relativ eredményeinek, hogy a szovjet tudósok egységes elgondolások szerint kísérleteznek, míg az amerikai és brit tudományos intézetek egymástól függetlenül dolgoznak. Emiatt egyes nagy horderejű kísérleteket külön hajtanak végre Amerikában és külön az angol laboratóriumokban, ahelyett, hogy a? egyik helyen elért eredményeket a másik helyer felhasználnák. A megbeszéléshez csatlakozni fog Diefenbaket miniszterelnök is, aki ugyancsak Washingtonban tartózkodik. Emeli a politikai megbeszélés fontosságát az a körülmény is, hogy II. Erzsébet királynő csak most fejezte be az amerikai fővárosban tett látogatását. tromos energiafejlesztő részvénytársaság elnöke. További tagjai: Mr. Levesque a kanadai tőkéstársaságok részéről, Gordon Cushing, a kanadai szakszervezetek részéről, Dr. Britnél I, a Saskatchewan! egyetem részéről, Dr. Robert Howland, aki a korábbi Gordon-bizottságot képviseli, Nemzeti Kína képviselője Dr. H. Wei, az UNO közgyűlésén figyelmeztette a kiküldötteket, hogy ne tekintsék a Szovjetet a leszerelés hívének. Ellenkezőleg, a Szovjet az oka a II. világháború óta folyó állandó fegyverkezésnek, annak ellenére, hogy papíron állandóan a leszerelés szükségességéről beszél. "Mindenki ismeri a szovjet szégyenteljes listáját azokról a szerződésekről és megállapodásokról, melyeket előbb megkötött, azután megszegett. A szovjet részéről tett bármilyen kijelentés, vagy Ígéret sem bír semmiféle jelentőséggel, s legkevésbbé sem garantálja, hogy nem lesz atomháború" — tette hozzá a kínai kiküldött. A királynő búcsúszavai Kanada népéhez I). Erzsébet királynő a következő megható mondatokkal vett búcsút Kanadától: "Úgy én, mint férjem kérjük a kormányzót, hogy adja át legmelegebb köszönetünket Kanada kormányának és Kanada népének azért az emlékezetes fogadtatásért, amelyben néhánynapos ottawai tartózkodásunk alatt részesültünk. Kanadai földön eltöltött napjaink, bármilyen rövidek is voltak, emlékeztettek bennünket arra az őszinte baráti érzésre, amellyel 1951- ben országszerte már találkoztunk. Ittlétünk minden perce öröm volt a számunkra. Annál nagyobb várakozással tekintünk 1959 elé, amikor reméljük, hogy a Szent Lőrinc Hajózási Csatorna megnyitásán ismét Önök között lehetünk, őszinte szívből köszönetét mondok mindazoknak, akik a Parlament megnyitásának pompás és nagyszerűen megszervezett ünnepségét, s a többi ünnepséget megrendezték. Mélyen átérzett imádságaimat és jókívánságaimat küldöm Önöknek. Adjon az Isten boldogságot és jólétet Kanada népének, végesvégig, a Csendes-óceántól az Atlanti-óceánig.--------------------o-------------------Háromszázötven év óta önálló életet él Virginia, ahogy annakidején az angol telepesekből álló első amerikai angolnyelvű gyarmatot nevezték. Virginiából alakult ki sorban a többi független északamerikai állam, míg. végül Washington vezetésével megalakultak az Amerikai Egyesült Államok. Háromszázötven év óta most először lépett Virginia földjére angol uralkodó, amikor október ló-án II. Erzsébet királynő az amerikai lakosság lelkes éljenzéseés lobogó amerikai és angol zászlók között leszállt a Patrick Henry repülőtéren. Nyomban megérkezése után rövid beszédben üdvözölte Amerika ujjongó népét. "Az angolul beszélő népek egymástól nagymértékben különböznek — mondotta a királynő— de azok az alapvető* elvek, amely a Brit Nemzetkö:össég és az Egyesült Államok valamennyi népét egyformán áthatják, ugyanazok. Kövessük ezeket az ideálokat őszinte hittel és elszántsággal, hogy azok az utódaink, akik további 350 év múlva ognak itt élni éppenolyan büszkeséggel gondolhassanak reánk, mint amilyennel mi ma az ő emléküket idézzük." Sok honfitársunk megy az idén először vadászni az ontáriói erdőkbe. Nem győzzük ezeknek a figyelmét újra meg újra felhívni arra, hogy az ontáriói vadon veszélyes, s aki eltéved, annak minden segítség nélkül kell az utat megtalálnia. Mindig legyen velünk iránytű, térkép, gyufa, kés és mindaz, ami egy éjszakának a szabadban való eltöltéséhez kell. A SZÍRIÁI HELYZET
