Kanadai Magyarság, 1957. január-június (7. évfolyam, 1-50. szám)

1957-01-19 / 5. szám

VII. 5. sz. 1957 január 19. 8 KANADAI MAGYARSÁG BEVÁNDORLÓKAT SEGÍTŐ HIVATALOK Bármerre is járunk Amerikában, mindenütt fogunk olyan egyesületeket és hivatalokat találni, amelyeknek az a célja, hogy a közönség rendelkezésére álljanak : felvilágosítással, tanáccsal, segítséggel. Ezek közt sok az önkéntes magánválla­lat, amelyek a kormánytól függetlenek és magánosok vagy egyházak pénzadományaiból és gyakran azok ingyenes köz­reműködésével tartják fenn magukat. Közintézetek. Az önkéntes magánegyesületeken kívül, vannak a kor­mány, által fenntartott vagy községi intézetek, mint kórhá­zak, különböző klinikák, gyermekvédő központok, stb. A leg­több város önálló jóléti osztályt tart fenn, amely többek közt a város nélkülözőiről is gondoskodik. Az Egyesült Államokban tartózkodó külföldiek legyenek különösen óvatosak, ha a kormány által fenntai*tott intéz­ménytől pénzügyi segítséget kell kérniök, mert bizonyos kö­rülmények közt köz jótékonyságot igény be venni, annyit je­lenthet, mint “public charge” alá (az amerikai társadalom terhére) esni, amiért (bizonyos esetekben) deportálás jár. Hogy ennek a veszélynek ne tegye ki magát, jól teszi a kül­földi állampolgár, ha előbb magán jóléti intézményhez fordul útbaigazításért és segítségért. Ez a figyelmeztetés természe­tesen csak pénzbeli támogatásra vonatkozik és nem korlá­tozza azt például, hogy a U.S. Employment Service közremű­ködését állás szerzés végett igénybe vegyük. Magánegyesületek. A magánegyesületek tevékenysége rendszerint a kör­nyék szükségleteihez alkalmazkodik. Legtöbbjük arra törek­szik, hogy felebarátaiknak emberbaráti szolgálatot tegyenek. A szolgálatok felölelik a jogsegélyt, gyermeknevelést, anya- és csecsemővédelmet, betegápolást, orvosi segélyt, kórházi és klinikai szolgálatot, aggkorúak gyámolítását, pályaválasztási tanácsadást, állásközvetítést, stb. Magánegyesületek helyez­nek el gyermekeket fogadott szülőknél, gondoskodnak az ifjúság helyes szórakoztatásáról és a felnőttek oktatásáról. Ezek a magánegyesületek elsősorban a családok jólété­vel törődnek, mert alapeszméjük a családi élet erősítése. Ta­nácsot adnak a családoknak például költségvetési és élelmezési kérdésekben is, gyengélkedő vagy csapásoktól sújtott anyák gondjain könnyítőnek, napközi otthonokat és nyaraltatást nyújtanak a gyermekeknek. A magánegyesületek karöltve dolgoznak olyan községi mozgalmakkal, amelyek a társadal­mi viszonyok megjavítását célozzák. Sok városban külön egyesületeket alapítottak arra, hogy a bevándorlóknak segítségére legyenek. Ezek közt kimagas­lik az International Institutes fiókjaival, amelyek felekeze­tektől független, tanácsadó egyesületek, amelyek gyakran a bevándorló nyelvén adnak felvilágosításokat bevándorlási és honosítási kérdésekben, segítik az újonnan jöttékét az uj környezethez való alkalmazkodásban, vagy közlik velük, mi­lyen más társadalmi egyesülethez, hivatalhoz, tanintézethez vagy állásközvetítőhöz forduljanak. Helyet ajánlanak fel a nemzetiségi csoportok összejövetelei alkalmával, angol taní­tást, vitaesteket rendeznek és összehozzák az uj amerikaia­kat a régi amerikai társadalom tagjaival. A templomban vagy egyletünkben, amelyhez tartozunk, megtudhatjuk, hogy hol van az az egyesület, amely problémák megoldásában segítségünkre lehet, A NA ÚTI LUST KÉT ÉV MÚLVA KELL UJ HAJTÓERŐVEL ELLÁTNI Az Egyesült Államok haditengerészetéhez tartozó atom­­hajtású Nautilus tengeralattjárót tavasszal fogják uj hajtó­erővel ellátni, miután a vízrebocsátása óta eltelt két év alatt 55.000 mérföld utat tett meg. A Nautilus 1955 január 19-én indult el s ez volt az első tengeralattjáró, melyet atomenergia hajt. Az Egyesült Államok flottája most első alkalommal cse­réli ki tengeralattjárójának atomenergiáját, Tengerészeti szakkörökben nagy érdeklődést tanúsítanak e ritka technikai művelet iránt. iÄng® VAN-E ÉRTELME A MAGYAR DIVÍZIÓ FELÁLLÍTÁSÁNAK AZ AMERIKAI HADSEREGBEN ? A Daily News — amerikai napilap — mult év december hó 27-i számában egy érdekes cikket olvashattunk. A nevezett lap azt a ja­vaslatot tei'jeszti a közvélemény elé, hogy állítsanak fel magyar divíziót az amerikai hadsereg keretében. A lap terve nem is új­keletű, mert hasonló már is kivitelezés álla­potába jutott. Ugyanis működik már is ejtő­ernyős divízió az amerikai hadseregben, —­­a vörös függöny mögött élő népek elmenekült fiatalságából. Ezen ejtőernyős alakulat jel­szava ; Anything, any time, any place, any­how. Magyarul : mindent, bárhol, bármikor. A Daily News javaslatát mi magyarok, — legalább is e sorok Írója — egyáltalán nem tartja olyan “nagyjelentőségűnek”, mint ahogyan azt a lap az olvasói elé tárja. Egy­általán nem látjuk azt, hogy ezen terv, vagy javaslat megvalósulása esetén, közelebb ke­rülhetnénk Hazánk felszabadításához. Ugyanis, az amerikai hadsereg keretében lévő magyar divízió, csakis abban az esetben vehetné ki részét a felszabadítási harcból, hogyha a divízió illetékes hadvezetőségének vezérkara időszerűnek tartaná és engedélyez­né a beavatkozást. A magyarországi szabadságharc idején Amerikának módjában lett volna fegyveres segítséget nyújtani, de helyette csak karita­tiv formában vette, illetve veszi ki részét né­pünk megsegítésében. A Daily News cikkében említett, s már működő ejtőernyős légió érdekes lehet a ka­landvágyó ifjúság számára — mindent, bár­mikor, bárhol... De mi magyarok annyira elvéreztünk két háború vérzivatarában, majd azt követő ÁVO legények mészárlása, vala­mint a Szibériába a háború után “jóvátétel fejében” adott sokszázezer magyar vérünk pusztulása és a legutóbbi szabadságharcunk következtében, hogy — bárhol, bál-mikor — magyar vért nem adunk. Adunk, sőt adjuk az utolsó csöppet is Hazánkért és fajtánkért, — de nem ismeretlen célokért. Kérdezzük szeretettel a Daily News-t. hogyha például az amerikai hadseregben, az 1956-os októberi események alkalmával ma­gyar divíziók működtek volna, az amerikai hadvezetőség, megadta volna-e az engedélyt azoknak arra, hogy azonnal indulhatnak Bu­dapest felszabadítására ? Nem hisszük, hogy a budapesti szabadsághősöknek segítséget jelentett volna az, hogy az amerikai hadse­regben lévő magyar diviziók is, kifejezik rosszalásukat a bolsevista szörnyűségek fö­lött és tovább is lóbálják lábukat a vízben. Mert egyebet aligha tehettek volna... Nem. Idegen, ismeretlen célokért, magyar vért... már nem ! Nem ! Mi nagyon jól tudjuk, hogy mi várt a fran­cia légióban harcoló magyar fiatalságra is pl. Dien Bien Punál, ha fogságba esett ; ha­zaadták a Rákosi akasztófájára, vagy az ÁVO börtöneibe. . . A jövőben, fiatalságunkat kí­mélni fogjuk. A Daily News-nek mi azt tanácsoljuk in­kább, hogy a magyarországi szabadsághar­cosokat, mint tanító mestereket alkalmazzák, akik az amerikai társadalmi életben a bolse­vista ellenes küzdelmet tanítanák. Akik fel­világosítanák Amerika társadalmát arról, hogy mi módon milyen eszközökkel és milyen formában irtották a bolsevisták a vörösfüg­göny mögötti népeket. A hadsereg köteléké­ben működő diviziók névsora pl. nem kerül­ne-e a bolsevisták kezébe ? S ha igen... mi lenne otthoni hozzátartozóival ? Kétségtelenül “nagyjelentőségűnek” tart­juk mi is a Daily News javaslatát, — de nem magyar szempontból. A jövőben nekünk magyaroknak az lesz a jelszavunk, — ismeretlen célokért, magyar vért soha többé ! M. Katonka Mária. SZÖRNYŰ HÁLÁL ORVOSAINK Dr. Szatmári Sándor Ideg- és kedélybetegek szakorvosa. 288 St. Clair Ave., W. Toronto, Ont. Tel.: WA. 1-0556 Dr. Simon László orvos 288 St. Clair Ave., YV. Toronto. WA. 1-6614, WA. 2-8015 Dr. Baikányi Mihály szülész és nőgyógyász szakorvos 202 St. Clair Ave. West WA. 1-9632 - HU-8-7841 Dr. Dohai Bála Orvosi rendelője 465 Bloor St. W. Toronto Tel.: rendelő WA-3-882I Dr. Márten Pál — fogorvos — 134 Bloor St., W., Toronto Telefon : WA. 3-9788 DR. RÉKAI JÁNOS orvos 219 St. Clair Ave. West. Telefon: WA.-3-2395 DR. RÉKAI PAL orvos 219 St. Clair Ave. West. Telefon : WA. 3-2395 Dr. Luttor Károly szülész és nőgyógyász szakorvos 288 St. Clair Ave., \\r. Tel.: WA. 2-4620, OLVASD A KANADAI MAGYARSÁGOT VASS FERENC, B. A. ügyvéd, jogtanácsos és közjegyző. Az ontariói és kanadai Ügyvéd Kamara rendes tagja 455 Spadina Avenue (Spadina-College sarok) Toronto, Ont. WA. 2-6111 WA. 2-6112 Igazi óhazai hentesárut, időben friss húst, fűszer és csemege árút 5 magyar üzletben vásároljon 628 COLLEGE ST., Tel.: LE. 5-6242 Tulajdonos : 5 minden 0 t l KRASZNAI KÁROLY »________ «wiw«WV 8ww«i'.'iví: fess Sí««» den mentési igyekezet hiábavaló volt. A bal­eset áldozatai annyira össze voltak fagyva, hogy nem voltak képesek megfogni a feléjük nyújtott kezet. A szerencsétlenség idején kö­zel 30 fok hideg volt. ............. —---------1)-----------------------­REGI Jő BARÁTUNK, Frank Clifton városatya elhatározta, hogy tevékenységét a kanadai őslakosság és az uj­­kanadások közötti kapcsolatok kiépítésének fogja szentelni. Legutóbb is a magyar me­nekültközpontban tett látogatást, 20 dollárt adományozott, s azt a reményét fejezte ki, hogy számos más kanadai barátja is követni fogja nemes példáját. »vwvwwwvvyywwwv^^i^^WvWVW Közös a küzdelem, közösek az áldozatok is ! Adakozz a Hungarian Relief Fund céljaira ! GODÓ MIHÁLY ügyvéd, jogtanácsos és közjegyző j64/b. COLBORNE ST., E. Tel.: Victor 4-6821 OAKVILLE, ONT. HAMILTONI kirakat \“i.s Sssrr Pénzátutalások. Travel csekk. Hajó- és repülőjegyek. IKKA csomagok és vámmentesítő jegyek Gyógyszer küldés. CENTER GENERAL AGENCY 2,76 James Street North — Hamilton, Ont. Telefon: JACKSON 9-8012 TŐKÉS TÁRSAT KERESEK kisebb tömegáru újdonságok gyárfásához. Választ “Iíecsületes együtt­működés” jeligére a kiadóba. AZ UJ HATÁSOS SZÁRAZ ÉLESZTŐ JÉGSZEKRÉNY NÉLKÜL IS ELÁLL Akik a Fleischmann-féle Active Dry Yeastet, száraz élesztőt használják, mind azt állítják, hogy ez a legfino­mabb élesztő. Hetekig eláll a szekrényben, hatása azonos a friss élesztővel és a legfinomabb, kenyeret, pogácsát és tésztát adja. HASZNÁLATI UTASÍTÁS : Minden csomag élesztőhöz vegyünk kevés langyos vizet, amelyben feloldunk egy kávéskanálnyi cukrot. Hintsük meg száraz élesztővel. Hagyjuk 10 PERCIG állni, utána jól felkeverjük. 1 CSOMAG MEGFELEL 1 KOCKA FRISS ÉLESZTŐNEK. MAGYARORSZÁGRA | PÉNZKÜLDÉS A VILÁG MINDEN RÉSZÉBE Vámmentes IKKA élelmiszer csomagszáliitás GYÓGYSZERSZÁLLÍTÁS | Kérjen ár,jegyzéket ! % HAJÓ- ÉS REPÜLŐJEGYEK fj az összes társaságokra a hivatalos áron & Bevándorlási engedélyek. Közjegyzői okiratok. % Piatnik játékkártya kapható $1.75 $ LUCAS & KING LIMITED ' 84 KING ST. W„ HAMILTON, ONT. TEL.: JA. 2-9258 | 28 éve a kanadai magyarság szolgálatában ! Ingyenes parkoló hely az iroda mellett ! G I T T L E EUROPE! NORDIC HUSQVARNA Hamilton egyetlen magyar ÉTTERME 243 James St. N. Telefon: 27070 'zletes magyar ételek, mérsé­kelt árak, figyelmes kiszolgálás. Tulajdonos: Tóth Sándor Igazi magyar cukrászda a COFFEE HOUSE BAKERY Esküvőkre és partikra megrendeléseket vállalunk! HAMILTON, ONT. 191 James St. N. Tel.: JA. 8-6095 236 Ottawa St., N. ÉS ALFA uj es hasz­nált V A R R ó G É P E T részletfizetésre is vásároljon HAMILTONBAN a CITY SEW9NG MACHINE SHOP üzleteiben. 151 James St., N. és SHOPPING CENTRE (a Kresge mellett) JÓ MUNKÁT KAPHAT Bizományosokat és lapképvi­selőket keresünk : Sí. Catha­­rinesbe (Ont.), W'indsorba (Ont.), Hamiltonba (Ont.), Montrcalba (Que.) és Calgary­­ba (Man.) Magas jutalékot illetve fize­tést adunk ! Bővebb informá­cióért írjon a Kiadóhivata­lunkhoz : 996 Dovercourt Rd. Toronto 7, Ont. MEGBÍZHATÓ, ANGOLUL JÓL BESZÉLŐ FÉRFIT keresünk némi könyvvitel gyakorlattal hirdetési irodába A jelölttől pontosságot, ener gikus fellépést, szolgálatkész séget és ambíciót kívánuni meg. Bizalmas válaszát közöl je előző gyakorlatának, vala mint fizetési igényeinek meg jelölésével az alábbi címre NEW CANADIAN PRESS, 137 Wellington St. W. Toronto VVVWViA\W/V\VAVVWAV |Ha szereti az igazi magyar hentesárut, jöjjön a népszerű CENTRAL MEAT MARKET magyar üzletébe Í259 College St., Toronto {Minden időben friss húsok, fűszer és csemege árúk wionoanatK L. L U N S K Y OPTIKA Minden szemhez más szem­üveg kell, mi bármelyiket elkészítjük. 470 College St., Toronto Telefon : WA. 1-3924 Németül beszélünk ! RUHATÍSZTITÁST, gyorsan és pontosan végzi a WILLOW CLEANERS magyar ruhatisztító vállalat 463A ST JOHNS RD. Tel.: RO. 9-8603 Tulajdonosok : HAVASI és SINY1 A ruháért érte megyünk és hazaszállítjuk. IRÓGÉPJAVITÁST KARBANTARTÁST, magyar betűre való átszere­lést szakemberrel végeztessen. Telefon : LE. 3-6574 Ha szereli a jó magyar ételeket, hazai hangulatot, jöjjön a KÉK DUNA ÉTTEREMBE Tulajdonos: MRS. KISZELI 262 Spadina Ave. Toronto Telefon: EM. 6-0349 Ha villany- vagy rádió­szerelőre van szüksége, hívja a DOMINION ELECTRIC ENTERPRISES CO.-T 2799 Bathurst St. jrel.: RE. 7456, YVA. 4-8587 és RE. 6954. Tulajdonos : JANCSIK MIHÁLY Háza­sodik ? KERESTETÉS Kérésén Mihalovics Erzsé­betet, aki állítólag december 22-én indult el Bécsből Kana­dába. Aki tud róla, kérem kö­zölje a következő címen : S. F. H. Box 360, 423 Queen St. YV., Toronto. A bélyeg költséget megtérí­tem. VEGYE IGÉNYBE RUHA-KÖLCSÖNZŐ SZOLGÁLATAINKAT Pérfiruhák bérelhetők mindkét üzletünkben, nőiruhák csak a Yonge St.-en. 256 College WA. 2-0991 556 Yonqe WA. 2-3270 Toronto CANADA'S FIRST NAME IN ■FORMAL RENTALS | ELADÓ ÜZLET MAGYAR RÁDIÓADÁSOK Rózsa László clevelandi ma gyár rádióműsora a WJW 850-es hullámhosszon minden vasárnap délelőtt 11 órától 11.30-ig. k. AAAAAA.4 AAAAJ A Dohányvidéki Magyarház rádióórája, minden vasárnap l. 15-től 2 óráig a tillsonburgi adóállomás 1500.10-es hul­lámhosszon. Bemondó : Jakab Iván. A torontói CKFH rádió ál­lomás az 1400-as hullámhosz­­szon minden szombaton d. u. 4 órától 5-ig sugároz magyar műsort. Bemondó : Bálint Kálmán. Hamilton legjobban bevezetett1 MAGYAR VENDÉGLŐJE más elfoglaltság miatt, eladó. I Bővebb információt kérjen a | tulajdonostól : MR. TÓTH-TÓL Little Europe Restaurant 243 James St., N. Hamilton, j VÁSÁRLÁSAINÁL HIVATKOZZON LAPUNKRA MÉRSÉKELT ÁRAK! AGYAR OTTHON AGYAR KONYHA INDIAN CREEK LODGE 6981 INDIAN CREEK DR. Miami Beach 41, Florida UN. 6-9126 2 perc a tengerhez és üzletekhez Busz-megálló mellett Dante a Pokol legmélyebb csarnokát, úgy festi le, hogy ott az emberiség legnagyobb gonosztevői, mint Lucifer, Judás, és néhány bibliai bűnöző jégbefagyva szenvednek az íté­let napjáig. A nagy misztikus poéta a maga olasz vérmérsékletével nem tudott retten­tőbb kínt elképzelni, mint a fázást, a meg­­fagvást, a didergést. Most 5 ártatlan kanadai I bányász lelte halálát ilyen pokoli szenvedé­sek közepette. A kenorai kerületben a mun­kásokat a jégen átszállító teherautó hátsó kerekei hirtelen átszakadtak. Míg a kocsi ele­jén ülő nyolc bányász ki tudott szabadulni, addig a ponyva alatt megrekedt öt szerem- 1 csétlen ember a vízbe esett, s barátaik sze­­meláttára a jeges vízben megfagyott. Min-

Next

/
Thumbnails
Contents