Kanadai Magyarság, 1957. január-június (7. évfolyam, 1-50. szám)
1957-01-09 / 2. szám
KANADAI MAGYARSÁG 5 VII. 2. sz. 1957 január 9. A LÁTHATATLAN EMBER MIÉRT NEM TILTJÁK BE KÁMADÁBAN A KOMMUNISTA PÁRTOT ? Irta : GÁRDONYI GÉZA IX. Amint Attila közeledett, a mágnásasszonyok eléje indultak s az út közepén csoportosultak össze. A fővezér felesége tálat tartott a kezében, s egy másik asszony serleget. Mikor Attila hozzájok érkezett, süvegéhez emelte a kezét és üdvözletét intett nekik. De akkor is egyszerű ruhába volt öltözve, csak a süvege volt tornyosabb, mint a többié, s rajta valami különös nagy gyémántos forgó villogott. No, meg a paripájának a szerszáma volt csupa arany. A tálat és serleget ezüst asztalkára tették és két apród fölnyujtotta Attilának. A király kivett egy falat ételt. Én bizony nem láttam jól, hogy kenyér volt-e vagy hús ? Valami jelentősége volt annak az egy falat ételnek és egy korty italnak. Talán az évszak újdonságát adták, talán azt mondták vele, hogy a hazatérőnek az itthon való étel és ital a legkedvesebb. Minden arc örömtől mosolygott. Az éneklő leánycsoport eközben fölgyülekezett Attila és a királynék csoportja köré. Emőke is mosolygott. Nem nézett reám, nem is láthatott volna a ház előtt levő hársfától, de hogy ő mosolygott, nekem is vidámság szállta meg a szivemet : én is mosolyogtam. Abban a pillanatban szerettem Attilát, a hun népet, az ünnepet, a napot, a földet. Szerettem volna megcsókolni min-’ denkit, még a lovakat is ! Aztán Attila tovább haladt s utána húzódott a hosszú nászsereg. Minden lovon színes fátyolok, minden süvegen virág, Csáthék visszavonultak a palotába és az erkélyről nézték tovább a n,éphullámzást. Mink még ott maradtunk. Néztük hogyan kisérik be Attilát a nők és testőrök a zászlókkal díszített palotába, s hogyan ujjong és éljenez a nép, s azután hogyan marad ott a palota körül a nagy embersokaság. A nők ott zengték tovább éneküket. Hasonlított az a jelenet ahhoz, mikor a méhek rajzás után a kason belől és a kason kívül mozdulatlanul állanak és csak a szárnyukat rezgetik. Ember és állat oly egy az érzésben ! Később, hogy a népsokaság összekeveredett, egy sovány vén szerecsen keltett nagy vidámságot. Tarkára festett öszvéren nyargalászott ide-oda a nép között, miközben széles fakarddal hadonászott és különféle nyelven rikoltozott. — Ez a király udvari bolondja, — mondották. — Cerkó a neve. Már jól elmúlt dél. mikor a fővezér hozzánk küldötte Csáthot, hogy az uraink üljenek az asztalhoz, őmaga nem fog részt venni az ebéden, mert jelentést kell mondania Attilának a hadjáratról és a fia balesetéről, hanem ott lesz a felesége meg a családja. — És ott leszek én is, — mondotta Csáth. E szerint Emőke is ott lesz az asztalnál. A szivem elszorult. Az uramra néztem, hogy nem rendel-e maga mögé ? Néha lakomákon mögötte kellett állnom és ő római szokás szerint a hajamba törülte a kezét. Irgalom Istene, ha most is odarendel az uram és Emőke előtt így megaláz ! Az uram segített ki a zavaromból, mikor így szólt: — Egy óra múlva hozz föl egy tál datolyát a legszebbik ezüsttálban. Hozd be az ajtón, s állj meg vele ott, ahol Maksziminosz úr ül. ö fogja elvenni tőled. Tehát nem vár az én asztali szolgálatomra ! A datolyát hamar összerendeztem. Szépen levelekre raktam, s közepére néhány kis virágot illesztettem. Azután neki álltam a hajamat rendezni. Bekentem az uram finom nárduszával és közepén kétfelé választottam, mint a szabademberek szokták. Inkább kiállom, hogy megszidjon az uram a kenő cséért, mintsemhogy beletörülje a hajamba az ujjait. Mikor a homokóra az egy felé pergett, fölfogtam a kis tálat és mentem az emeletre. Az ebédlő ajtaja nyitva volt. Pecsenyeszag áramlott k: rajta, ültek ott valami húszán. Az asztalfőn a fővezér neje egy ékszertől csillogó idős asszony. Mellette jobbról Maksziminosz, balról az én uram, aztán nők és férfiak vegyesen. Egy pillanatig álltam az ajtó mellett: vártam, hogy a; uram meglásson. Ekközben Emőkére is pillantottam, ült égj szeplős leány mellett, aki valamit fecsegett neki. Emőke gyöngyházas késsel vágott egy pulykacombot. Vidámak voltak mindnyájan. Csak Emőke volt komoly. Nem tudom miért X. Az uram föl szokta jegyezni mindennap, hogy miket Iá tott, miket hallott. Könyv lesz ebiről. Be fogják tenni a csá szári könyvtárba. Ezeket a jegyzeteket többnyire én írom. Dirib-darab papirosokra jegyzek fel mindent, ami velünk történik. Az uram néha diktál, néha nem. Otthon majd összeolvasszuk az egészet és én letisztázom szép fehér pergamenre Ezen a napon annyi volt a följ egyezni való, hogy én mer se vártam, míg az uram hazatér, belefogtam az írásba. Hát az uram csakugyan későn érkezett haza. Kelleme sen lepte meg, hogy a sátor előtt az íródeszka mellett talál — Derék fiú vagy, — mondotta. — Mennyire haladtál És kivett a zsebéből egy mákos süteményt. Még gyerekkoromban kényeztetett el azzal, hogy a lakó mákról süteményt hozott haza. S én mindig örültem a süte ménvnek. Most életemben először röstelkedtem : Hiszen nem vagyok én gyermek ! — Addig haladtam, — feleltem, a süteményért kezet csókolva, — hogy Attila bemegy a kitárt kapun a palotájába és a küszöbön át az ölében viszi az asszonyát. — Olvasd el, amit eddig írtál. Hát én elolvastam. Mikor a hun királyné környezetét írom le, azt a részt így végzem : Olyan volt az. mint egy nagy fehér galambraj. A hun nők angyalok. És van köztük egy, aki olyan szép, hogy a föld is gyönyörűségtől remeg, ahol ő jár. — Micsoda őrült szamárság ez ? — szólt a gazdám a fejét fölkapva. Nem tudom. — feleltem zavarodottan. — Ki kell törülni ! No lám ! Aztán látva, hogy nekem még a fülem is vörös, rámnéz különös nézéssel. — Vigyázz fiam, — mondja nyugodtabb hangon, egy percnyi csöndesség után. — Abban a korban vagy, amelyikben az emberi test a virágzása korát éli. Ilyenkor az embert sok lepke játsza körül : vigyázz a lábadra, nehogy elveszítsd a fejedet. Aztán Maksziminosszal beszélgetett tovább. Nem tudom mit beszélgettek, nem is voltam rá kíváncsi. Nekem ellassudott a lélekzetem. Mellemen feküdt a gazdám szava : “Ebben a korban. .. a testi virágzás... vigyázz a lábadra !” Igaz a szava. Én az Emőke lelkét nem ismerem, csak egy női test az, amely kifordított az okosságomból. Oh, de ha az a nő a legvonzóbb, legcsodásabb alak a világon ! Ha ezt a nőt én szeretném belehelni, mint a virágillatot ! XI. Másnap korán keltünk, hogy a fővezérnek átadhassuk az ajándékot. Míg az uram öltözködött, nekem kellett kikeresnem a ládák közül az edényeket. Aranyból készült remekek voltak azok : öt serleg, két tál és öt tányér. A serlegeken ki volt domborítva Nagy Sándor vadászata. Ha az öt serleget egyszerre forgatták, a vadászat megelevenedett : aranyemberek vadászata aranyerdőben. aranyvadakra! A tálakat is művészi rajzok ékesítették : egyiken Ádám és Éva volt ; másikon a vízözön. A tányérok képére már nem emlékezem. Valamennyit egy díszes cédrusfa-ládába raktam, különféle selyemkelme közé, s a kulcsot átadtam a gazdámnak. Mikor a nap fölkelt, már ott ácsoi'ogtunk az urammal, Rusztikiosszal és három szolgával a fővezér kapuja előtt. De kapu még zárt volt. Este bizonyára sokáig fennvoltak. A zene csak éjfél után hallgatott el. Emőke bizonyosan táncolt. Vájjon kivel táncolt ? Csáthék házának ablakát sűrű fehér kárpit takarja. A nap odasüt. De jobb is, ha nem jön elő az a lány ! Amint ott várakozunk, egy lobogós ingujjú, cifra fegyverzetű javakorabeli hun lépked felénk. A nyakában és mellén aranyláncok, mint minden gazdag hunnak. A fején magas fekete posztósüveg. Mellette darutoll. Bajusza mint a villás ökör szarva. Haja a füle körül borotvált. Az is hun szokás. Az oldalán türkisszel kirakott göi'be kard. Az is a gazdag hunok fegyvere. És szól a hun a gazdámnak üdvözlést bólintva, görögül : — Khaire ! (Üdvözöllek.) — Khaire ! — feleli a gazdám elámulva. — Ki vagy te, aki hazám nyelvén üdvözölsz engem ? Hogyan kerülsz te ide? S mért váltál hunná ? Mert sokféle nép volt abban a városban, csak görög ritkásan. Ha volt is köztük itt-ott, borzas hajáról és rongyos ruhájáról egyszerre meg lehetett ismerni, hogy rabszolga. De ez hun úr volt : csörgött rajta az arany. Megállt és elmosolyodott : — Mért kérdezed mind ezt ? — Azért, — feleli a gazdám, — mert te görögül köszöntesz engem. Holott ha hun ember volnál, hun nyelven köszönténél. — Hát én hun vagyok, — feleli az ember a bajuszát megtapintva. De az is igaz, hogy görögül születtem. A nevem most Szabad-Görög, mivelhogy Görögnek neveztek rabszolga-koromban. És könnyedén sóhajtott : — Bizony atyámfia, görbe az útja némelyik életnek és] íz ember nem tudja hova jut öregségére ? Aztán elmondta, hogy kereskedő volt Isztriában és hogy gazdagságban élt. De a hunok oda is betörtek és a vagyonát elrabolták, őt magát láncra verték, ő aztán a fővezér házához került, mert a gazdag embereket a főurak maguknak tartják meg. Sokféle okból. Az egyik az, hogy gazdag embernek bizonyára gazdag a rokonsága is : nagy váltságdíjat lehet várni. Ha aztán a rokonság nem jelentkezik, az úrból vált szolga tartása akkor se vész kárba : sokkal finomabb, figyelmesebb szolga, mint a paraszti. A háznak úri tekintete, kényelme, oompája művelt rabszolgákkal gyarapodik. — Hogyisne, — kiáltott föl Priszkosz, — a műveltség 7an idehurcolva és láncrakötve. A civilizáció szolgája itten a barbárságnak ! — Engem bizony, — folytatta a görög hun, — nem válott ki a rokonságom, hanem kiváltott maga a jó Isten. A gaziám megengedte, hogy vele menjek a kazár háborúba. Ott dt.ézül küzdöttem, és nagy zsákmányt nyertem. Azzal a zsáknánnyal váltottam ki magamat. Azután hun nőt vettem feleségül. Gyermekeim is vannak. A fővezérrel egy asztalnál élek. Vzelőtt úgy szólítgatott, hogy Te marha ! -— most meg azt mondja : Pajtás ! .Jóbarátom. Nem egyszer gondolom, hogy tála legyen az Istennek, hogy Isztriában olyan szerencsétleitil jártam ! — Nem értem, - mondotta Priszkosz a fejét rázva. — la már egyszer szabad ember lettél, szabad lett volna hazaérned is. — Bátran. — Miért maradtál akkor a barbárok között ? — Barbárok ? Csak ti mondjátok őket barbároknak. Jobb ■ép ez valamennyinél. Mert amikor háború nincsen, itt min■enki zavartalanul él a házában, vagyonában. Azt cselekszem, unit akarok. Adót nem fizetek. Hozzám nem tolakodik be semmiféle állami hivatalnok, törvényszolga, végrehajtó és kliens. De ha háború van is, nálunk nem vetik úgy oda az miberek életét, mint a rómaiaknál. A ti birodalmatokban mindig folyik a vér. Ha nem hadak ellen küzdőtök, a rablókkal bajoskodtok ; s ha rablók se bolygatnak, bolygatnak az illám gazságai. A római birodalomban a hatalmasnak és a razdagnak minden szabad. Az igazságot pénzért szolgáltatóik, s a végtelenig nyúló perekben az ügyvéd meg a bíró kizsarolja a feleket. (Következő számunkban folytatjuk.) gár féltve őrzi az egyén azon jogát, amely szerint szabadon nyilváníthatja gondolatát. Nem tűrnék ezen előjogok bármelyikének visszavonását, valamint annak megtagadását sem, hogy joguk legyen megválasztaniok saját életformájukat. b.) A kanadaiak saját szemükkel látták a kommunista hódítás eredményét és következményeit. Figyelemmel kisérik a kommunista terjeszkedést és tudnak egyet-mást a kommunista taktikáról. Ennek ismeretében megbízhatunk az átlag kanadai józan eszében, hogy hatásosan fog fellépni a kanadai kommunista métellyel szemben, vagyis, hogy “a közvélemény erejével” tegye lehetetlenné a kommunizmust. Mivel a kommunista párt bevallott célja (bármit hangoztasson is pillanatnyilag) kormányfonnánk felborítása, a kanadai kommunisták működése a Royal Canadian Mounted Police hatáskörébe tartozik, amely a közrend őre és külön megbízatása van a nemzet biztonságának fenntartására. Mivel a kommunisták működésének figyelemmel kisérése a.z ő feladatuk, szívesen vesznek a tevékenységükre vonatkozó mindenféle információt. A kanadai törvények megsértése esetén, mint például szabotázs és lázadás esetében ugyanúgy lépnének fel a kommunistákkal szemben, mint a törvény bármilyen más megsértőjével szemben. Minden kanadai számára fontos tudnivaló, hogy a jelenlegi rendelkezések értelmében a kommunistákra, vagy a kommunista tevékenységre vonatkozó felvilágosítások adása nem tartozik a Royal Canadian Mounted Police feladatkörébe. A kommunista gondolatok beszivárgása és a pszichológiai háború terén olyan időben, amidőn nem vagyunk más országgal háborúban, feladata nem a cselekvés, hanem a megfigyelés, és a helyzet ismerete. Nem lépnek fel például azon kommunisták ellen, akik szakszervezetekbe, egyházakba vagy önkéntes szervezetekbe igyekszenek beférkőzni, vagy köztisztviselői alkalmazásra pályáznak. Annak megakadályozása, hogy a kommunisták e céljaikat el ne érjék, a nemzethű kanadaiak mindegyikének feladata. A legközelebbi hónapokban sok olyan ujbevándorló fog Kanadába jönni, akik közül sokan a közelmúltban elkeseredett összeütközésbe kerültek a kommunizmussal Európában. Ideérve csodálkozva és talán megütközéssel fogják látni, hogy ez országban a kommunista mozgalom nyíltan működik. Az alábbi cikk, amelyet e kérdés egyik vezető szakértője írt, magyarázatul szolgál ezen látszólag ellentétes helyzet megvilágítására. >5: * * Kanadai ujbevándorlók, főleg azok, akik totalitárius uralmak alatt .éltek bizonyos ideig, sokszor érthetetlenül állanak azon ténynyel szemben, hogy a kanadai kommunisták szabadon szervezkedhetnek, szabadon tarthatnak összejöveteleket, terjeszthetik irodalmukat, városi, tartományi és federális közszolgálatokra pályázhatnak és általánosságban szabadon folytathatják tevékenységüket, amely arra irányul, hogy Kanadát kommunistává tegyék. “Hogyan engedhetik meg ezt ?” kérdezik jóformán naponta az ujkanadaiak. Kérdésük érthető, merthisz sokan maguk látták a kommunisták ilyen módszerekkel való hatalomraj utasát más országokban. E kérdésre a választ ismernie kellene minden kanadainak, mert az nagy mértékben járulhat hozzá ahhoz, hogy az uj kanadaiakkal életformánkat megértessék. Az alábbiakban igyekszünk Kanada álláspontját e kérdésben megvilágítani : A kommunista párt azért nincs betiltva Kanadában, mert meggyőződésünk, hogy a jelenlegi viszonyok között az általunk követett módszer a legcélravezetőbb a kommunista veszély leküzdésére. Azok, akiknek e politikai kérdésben való döntés feladatkörébe tartozik, teljes mértékben tisztában vannak a kommunisták szándékával. Tudatában vannak annak is, hogy a kanadaiak tudják, hogy a.) A szabad választás joga a demokratikus szabadság alapja és hogy a kanadai pol-ALKU (Folytatás a 4. oldalról.) tam, hogy törvénybe vóna, ki hun álljon meg. A leány duzmaszkodva, haragosan hallgatott és élnézett másfelé, mintha nem akarna tudni se a férfiról. — Ej, de tudom én, honnan fúj a szél. Van mán magának szeretője. — Nics nekem semmim — fakadt ki a leány s erősen elvörösödött. —- Dehogy is nincs ! Ilyen szép leánynak ! . . . Nincs is magukfelé akkor valamicsodás legény. — Van olyan, mint másutt. — Ahá. Ugye megfogtam. Mán védi, mán félti. — Mit féltenék ? Nekem nincs senkim félteni. Mi közöm nekem valakihez. — Szép leány maga, ilyen könnyen kiad a babáján. A leány újra tűzbe jön. — Mondtam mán, hogy menjen a dolgára. Mit akar maga tűlem ? Bizony ha vóna valakim, maga elől biztosan nem tagadnám el. Még különb emberiül sem. A legény édesdeden somolygott. Akkor jól van. Ezzel is tisztába vagyunk. — Abba má igaza van — mondta egy kis hallgatás után. — A mai leányoknak olyan szemük van — nem tóm kire várnak. Gróf kéne mindnek tán. Jól ismerem én a leányokat. — Mit bánom én, ha ismeri. Az a maga szerencséje, — Tán nincs igazam, mi ? Maga is arra vár, hogy üveghintón vigyék el. A leány megvetően nézett rá. — A leány beéri azzal, akit az Isten rendelt neki, csak az ilyen városiféle nem. — Hát hiszen az ilyenféle nem is gondolhat falusi lyányra, mert ha az egyszer idekerül, azt se tudja hová legyen, még több akar lenni, mint aki idevalósi. — Akinek van esze, az azzal él. Aki okosnak született, sose lesz bolond. A legény gondolkozott. — Maga jómódba él otthon ? Megélünk a magunk szegénységébe. — Azér van ilyen cifra ruhája. A leány újra elvörösödött. — Mit akar maga itt énvelem. Sétáljon odébb. Ha a cundrát szereti, találhat olyat is a gusztusára. Azér, hogy az apám szegény ember, nekem is kell egy tisztességes ruhámnak lenni tán, vagy nem ? — Kell hát. Aki szép, az szép legyen . . . Maga pedig még az angyaloknál is szebb . . . A leány haragosan hallgatott. — Hej, szép virágok nyílnak maguk felé ... Hogy híjják az ilyen szép virágot ? — Semmi köze hozzá . . . Menjen udvaroljon annak a kisasszonynak. Jánosnak megütötte a fülét a szó. — Én udvarolok ? Én nem udvarolok. A leány elszégyelte magát. Úgy elpirult. Durcásan félig hátat fordított és kínnal nézett az ajtó felé, mikor jön már az édes szüleje. Hiszen csak ne kellene ezt a sok csomagot őrizni, már régen elment volna utána. — Hát udvarolok én ? — piszkálta János. — Én nem mondok semmit, csak hogy hagyjon nekem békét — szólt utoljára a szép leány és mérgesen nézett a legényre, akinek szerette volna kikaparni a szemét. Hál Istennek, jött az “édesanyám". — Derék, jóarcú, feketeruhás kedves néni. — Gyerünk lányom, gyerünk, jaj, csakhogy mán megvan ez a jegy. Azt hittem, lekésünk. —-= Asse vóna baj, kedves néni, — szól a legény. — Megy más vonat is. Hová mennek ? — Jaj, messzire megyünk mi. Szedervárra. Nagy baj vóna lekésni, nem tóm, hogy kerülnénk haza. — Na valahogy csak haza jutnának, nőném . Még én is tudom arra az utat, — Igazán ? Járt arra ? — Hogyne. A nagygyakorlaton, most három esztendeje . . .- Ó, ó. Akkor átmentek nálunk a katonák. Csakugyan. — Hogy is híjják nénéméket ? — Szőke István az uram. Ott lakunk a kisvégen. — Ahá. Emlékszek . . . Ejnye, ni, a jövőhetekbe arra kerülök, úgy esik. Ha benézek, nem haragusznak meg ? A néni elbámult. Mért akar ez odajönni ? — Minek haragudnánk — mondta. — Kovács János vagyok én, itt Pesten van hivatalom a villanyosnál. — Igazán ? A szép. — A húgomat haragítottam egy kicsit. Ne haragudjon érte nénémasszony. Nem rossz szívvel tettem. Hanem ma kedvem szottyant, felvettem ezt a régi ruhámat, meg vele a régi legénységemet, osztán . . . Az öregasszony megsejt valamit. De már igenis menni kell, mert csakugyan itt hagyja őket a vonat, Az pedig tréfa nélkül baj vóna. Elköszönnek hát. Persze, csak úgy futtába. Azt mondja a leány a vonatban az anyjának : — Minek mondta meg neki édesanyám, mik vagyunk, hun lakunk ? — Mér ne mondtam vóna meg, édes fiam, hátha igazán lejön. — Kútba is ugrok én akkor — dünnyögte durcásan a leány. János pedig pompás jókedvvel ballag vissza az uccára. Száz lyány is megy el mellette. Egynek se néz utána. Minek nézne ? Mi köze hozzájuk ? Van már neki kire gondolni, ha éppen fejércselédre akar gondolni. És kedvvel néz a szaladó szép sárga villanyoskocsik után. Jó hely az, ott állani elől, a bekapcsoló mellett. Biztos állás. És nem is olyan fárasztó, ha van kiért állani.
