Kanadai Magyarság, 1956. július-december (6. évfolyam, 27-51. szám)

1956-08-18 / 31. szám

Még jönni kell, még jönni fog. Egy jobb kor, mely után bu/.gó imádság epedez Százezrek ajakán.

Vörösmarty

Authorized as Second Class Mail Post Office Department, Ottawa.

KANADAI

(fautcUeut “ibttoQ4vUeut&

C a n a d a' s largest

Anti -Communist

weekly

in Hungarian language

Kanada legnagyobb magyarnyelvű antl-kommunista hetilapja.

Szerkesztőség és kiadóhivatal

Szerkeszti :

Edited and Published at

996 Doveremül Rd., Toronto

KENESEI F. LÁSZLÓ

996 Dovcrcourt Rd., Toronto

VI. évfolyam, 31. szám.

Ára : 10 Cent.

Toronto 1956 augusztus 18.

PEREG A FILM

A világban történő nagy és súlyos események mellett, alig-alig tudunk időt szentelni a magyarországi személy és szerepcserének, pedig elsősorban érdekel bennünket, ami ott-1 hon, szülőhazánkban történik.

Rákosi elcsapása persze számunkra nem meglepetés, hisz ezt már régen megjósoltuk, mint ahogy azon sem fogunk majd csodálkozni, amikor Kruscsevet cinkostársaival együtt felakasztják.

A kommunizmus, mint társadalmi filozófia, ahogy azt már ugyancsak évekkel ezelőtt megírtuk, régen megbukott. Ezen állításunk igazságát semilyen trükkel, politikai bűvészmutatvánnyal sem lehet többé tagadni. Akik ennek az átkozott rendszernek építői, aktív szereplői voltak s ilyen minőségben emberek, életek uraivá váltak, kivétel nélkül megfogják kapni megérdemelt büntetésüket. Ezt nagyon jól tudja minden kommunista hóhér, hívják Rákosinak, Titonak vagy akárki másnak.

A magyarországi fejleményekkel azonban ezen túlmenőleg is érdemes foglalkozni. Aki ismeri a vasfüggöny mögötti állapotokat, Magyarország, Románia. Bulgária, vagy akár Csehszlovákia jelenlegi kommunista vezetőit, illetve a Kreml ez országokban kinevezett ügynökeit, az tudja, hogy Rákosi és garnitúrája az összesek között a legaljasabb volt. Moszkvából nem jöhetett olyan nemzetgyilkos parancs, amit ezek a sötét hóhérok végre ne hajtottak volna. Sőt ma már azt is tudjuk, hogy még Sztálin sem kívánta azt az irtózatos embermészárlást, amit Rákosi és bandája végzett. Ennek a hájlejű, sunyi keleti korcsmáros kinézésű banditának a bűnei túlszárnyalják Batu kán, Szulejmán, Karafa, Haynau és a világ összes tömeggyilkosainak a rémtetteit. Az előbbiek ugyanis háború, vagy annak következményeiként követték el —cselekedeteiket és nem vallották magukat magyarnak, míg Rákosi már egy befejezett háború után, annak minden terhét, nyomorúságát szenvedő szerencsétlen népet tizedelt meg, tett koldússá, fosztott meg szabadságától és igyekezett az évszázadok óta Európa és a világ meghódítására törekvő imperialista Oroszország rabszolgájává tenni. Nem az ő, vagy a Kreml mindenkori urainak az érdeme, hogy ez az utóbbi, gyalázatos terve nem sikerült.

Tizenegy éve figyeljük megrendülve, visszafolvtott lélegzettel szerencsétlen népünk szenvedéseit. Ez idő alatt soha, egy percig sem szűntünk meg harcolni, küzdeni azért, hogy ennek a tengernyi fájdalomnak vége szakadjon. Nem a mi hibánk, hogy szenvedő testvéreink jajkiáltását, az emigrációban élő magyarság segítő kérését a nyugati nagyhatalmak vezetői nem tudták, vagy kezdetben nem akarták meghallani.

Ma már ők is tudják, ma már elhiszik, hogy mind az a sok bűn, gyalázat, amit Moszkva ügynökei a leigázott népeken elkövettek-és amit mi bátran meg mertünk írni, mindmind VALÓSÁG !

A szabad világ és főleg Amerika vezetőinek a lelkiismerete, ha lassan is, de ébredezik. Ennek az eredménye ezzel magyarázható, hogy ma már nem hajlandók paktumot kötni a kommunista rendszerek képviselőivel.

A belső rothadás és a nyugati világ felvilágosodása, felébredése sietteti a bolsevista Oroszország összeomlását. Ennek kihatásaként kellett távozni Rákosinak, s ezért kell eltűnni az utolsó orosz cselédnek is Magyarországból.

El fognak tűnni népünk gyilkosai, az idő már nincs nieLSze, de azért nincs olyan közel sem, hogy akár csak egy [ percig is abbahagyhatnánk a harcot, a további felvilágosító munkát. Mert ne feledjük, hogy a patkány is veszedelmes állattá válik, ha sarokba szorítják, vagy a vesztét érzi.

Rákosi és gyomorbeteg utóda Gerő, nagyon jól tudják, hogy az otthon szenvedő 10 millió magyar közül kilencmilliókilencszázezerkilencvenkilenc bármelyik percben a nyakukra tenné a kötelet, ha nem riadna vissza az orosz banditák fegyvereitől. Megérdemelt sorsukat, azonban mégsem fogják elkerülni, sőt az az érzésünk, hogy nem is a magyar nép igazságsulytó keze. hanem saját hóhértársaik fogják ezt az Ítéletet végrehajtani.

Bárhogy lesz is, mi hisszük, hogy a szuezi csatorna ügye, s egyéb nemzetközi esemény, amely pillanatnyilag az oroszoknak kedvez, úgy fog megoldódni, hogy utána tovább szakad az a bilincs, amely az orosz népet közel negyven éve. a más, köztük Magyarország népét pedig egy évtizede rabságban tart ja.

KENESEI F. LÁSZLÓ.

LAPZÁRTAKOR

értesülünk, hogy Brenda Fisher angliai úszónő Marilyn Bell idejét 2 óra 3 perccel túlszárnyalva, 18 óra és öl perc alatt átúszta az Ontario Lake-t.

A fiatal és tehetséges úszónő teljesítményéről, iövőheti számunkban részletes tudósítást közlünk.

EGYIPTOM VÁLASZA A SZUEZI KÉRDÉSBEN-----------o----------A csütörtökön összeülő londoni konteren; ciára a meghívott 24 nemzet közül 22 fogadta el a meghívást, Görögország visszautasította a részvételt, hivatkozással arra. hogy az angol csapatok Ciprusban koncentráltak a szuezi térben esetleg bevetendő csapatokat. Egyiptom — amint az várható volt — ugyancsak visszautasította a konferencián való részvételt. Nasser hosszú, eléggé tárgyilagos beszédben olvasta fel visszautasító határozatát. Nasser, miután hivatkozott az egyiptomi felségjogok sérthetetlenségére, illetéktelen beavatkozással és gyarmatosító törekvésekkel vádolta Nagybritanniát, Franciaországot és az USA-t, áttért a válasz lényegére. Nem utasította vissza azt a gondolatot, hogy Szuez hajózásának nemzetközi védelmét egy nemzetközi konferencia tárgyalja meg, de a résztvevők számát kiegészíteni kívánta mindazokkal az országokkal, amelyek a szuezi hajózásban is érdekelve voltak.

Azt, hogy hozzátette, hogy Egyiptom az utolsó csepp véréig harcolni fog Szuez területéért, természetes. A válasz egész megfogalmazása azonban inkább arra utal, hogy Nasser — a szovjet tanácsára — a “jó fiú” szerepét kívánja játszani és nem kockáztat meg fegyveres konfliktust, amelyben amúgyis alulmaradna. A következő lépést Nagybritannia fogja megtenni, s ahogy az eseményeket ma látni lehet, minden követ meg fog mozgatni, hogy a túlfiatal és tapasztalatlan egyiptomi diktátort megbuktassa.

—1------------------o-----------------------AZ AMERIKAI DEMOKRATA PÁRT NAGGYÜLÉSE--------o--------Most nyílt meg Chicagóban a Demokrata Párt naggyűlése, amelyen az ezévi elnökválasztás demokrata jelöltjét fogják kijelölni. A legesélyesebb jelölt mindezideig Adlai Stevenson volt, azonban Truman volt elnök, aki a Demokrata Párt vezetésében még mindig hatalmas befolyással bír, Averell Harriman new yorki kormányzó jelölése mellett foglalt állást. Ennek megfelelően a chicagói kongresszus hatalmas propagandával és rengeteg pénzáldozattal folyik, bár kétségtelen, hogy ha Eisenhower indul, őt és nem a demokrata jelöltet fogják megválasztani.

KANADÁT

INFLÁCIÓ FENYEGETI ?-----------o-----------Harris pénzügyminiszter komoly szavakban figyelmeztette Kanada lakosságát arra, hogy míg az 1956. év minden jel szerint az üzleti prosperitás jegyében fog zárulni, s a fejlődés megállásának semilyen jele sem mutatkozik, addig egyre jobban fenyegeti a kanadai dollár stabilitását az infláció. “Az a veszély áll fenn — mondotta a pénzügyminiszter, — hogy a ma mindannyiunkban lobogó optimizmus odáig vezethet, hogy a közönség többet költ el fogyasztási javakban és munkateljesítményben, mint amennyit az ország termelni képes. “Az inflációs tünetek megfékezésére a bankleszámítolási kamatlábat 3.25'< -ra emelték fel. szemben az egy évvel ezelőtti 2%-al. Ez azt jelenti, hogy a hitel lényegesen drágábbá és nehezebbé válik mint eddig — másrészről a kisembereknek jobban megéri, hogy a pénzüket a bankban hagyják, mint hogy drága és kockázatos vállalkozásokba fektessék.

Harris pénzügyminiszter nem tett említést az inflációs jelenségek egy fontos okáról éspedig az acél, réz, nikkel és más alapvető ipari fémek árának jelentős emelkedéséről. Ezek a döntő fontosságú nyersanyagok a munkabérek nagymérvű emelkedése miatt egyre növekvő mértékben drágulnak és az amerikai, illetve kanadai iparcikkeket kiszorítják a többi világpiacról. Az eredmény az. hogy exportálás helyett belföldi eladásra kell felépíteni a nehézipart, s ez önmagában is inflációt okoz.

A NAGY

HAJÓÖSSZEÜTKÖZÉS

UTÓHANGJAI--------O--------Mint ismeretes, július végén az amerikai Nantucket-islandtól néhány mérföldre a ködben összeütközött a svéd személyhajózás büszkesége, a “Stockholm” az alig egy év óta szolgálatot teljesítő “Andrea Doria” olasz motoroshajóval. A kollizió következtében az Andrea Doria 11 óra alatt elsülyedt, 1630 utasát sikerült megmenteni, 52-en azonban életüket vesztették. Az összeütközés ritka ködben, szélcsendes időben történt, s a két hajú nemcsak radar-készüléken, hanem szabad szemmel is jól látta egymást. Az egyik hajó, a Stockholm, állítólag előre jelzett útirányától néhány mérföld távolságban hajózott, s a pozícióját pontosan akkor igyekezett visszaállítani, mikor az olasz hajó közvetlen közelben úszott el. A svéd kapitány azonban azzal védekezik, hogy az Andrea Doria tett váratlan és indokolatlan mozdulatokat. A felelősség kérdése a tengerészeti bíróság előtt fog tisztázódni, a kifizetendő kártérítések sokmilliárd dollárt fognak kitenni. Minthogy a hajókon mintegy 3.200 jómódú utas utazott, a baleset lefolyásáról számos fénykép és filmfelvétel készült. Az egyiken többek között látni lehet, hogy a Stockholm, amely oldalán repesztette széjjel az Andrea Doriát. a saját orrát 20 méter mélységben teljesen leborotválta. Amikor az összeütközés után a svéd hajó visszafarolt, az összeroncsolt hajóorron magával hurcolta az olasz hajó belső kabinjainak összetört részeit, az ott elpusztult utasok holttesteivel és egyéb roncsokkal együtt. A roncsok között két fiatal leány csodával hatátáros módon teljes épségben került a Stockholmmá.

A hajózás történetében alig volt példa ilyen katasztrófára, amely csak azt bizonyítja, hogy a legprecízebb automatikus szerkezetek ellenére végülis az ember teljesítménye az, amely a hajózás és a közlekedés biztonságáért felelős.

EGY ÉRDEKES ÁLLAMPOLGÁRSÁGI ÜGY

A kanadai emigránsok rendszerint 5 év múlva minden nehézség nélkül megkapják a kanadai állampolgárságot, ha múltjuk tiszta és valóban szándékukban áll kanadaivá lenni. Az az ügy, amely most az ottawai parlamentet foglalkoztatja, azt mutatja, hogy ez nem mindig olyan egyszerű. A regény hőse Mrs.’ Feltrinelli, egy 1936-ban elhalt olasz laptulajdonos özvegye, aki férjétől 20 millió dollár körüli vagyont örökölt, melynek háromnegyedrészét gyerekeinek adta ki, 5 millió dollárt pedig férje végrendelete szerint magának tartott meg. A dúsgazdag özvegy, aki azóta újra férjhezment, évek óta gyermekei támadásának van kitéve, akik különböző bíróságok és más hatóságok útján arra akarják anyjukat kényszeríteni, hogy még mindig sokmillió dolláros vagyona további részeit adja át nekik. Az anya azzal válaszolt, hogy kitagadással fenyegette gyermekeit. Mivel az olasz jog szerint a kitagadásra megfelelő oka nem volt. Mrs. Feltrinelli Quebecbe költözött, azzal a szándékkal, hogy megszerzi a kanadai állampolgárságot, s ezután a québeci jognak megfelelően gyakorolhatja kitagadási jogát gyermekeivel szemben. Hogy erre megfelelő oka volt-e vagy sem, az nem tartozik a nyilvánosságra. Tény az, hogy Mrs. Feltrinelli 1955 decemberben — öt évi kanadai tartózkodás után — kérvényezte és megkapta a kanadai állampolgárságot. Ez ellen emeltek kifogást a gyerekek s az ügy azzal az állítással került a parlament elé, hogy Mrs. Feltrinelli az öt évi várakozási idő alatt nem is lakott Kanadában, hanem hol New Yorkban, hol Olaszországban, hol pedig óceánjáró yachtja fedélzetén tartózkodott. A yacht kanadai lobogó alatt hajózott, illetve horgonyzott az olaszországi kikötőkben, s így Mrs. Feltrinelli a tengeri jog szerint Kanada területén lakott, noha ugyanazon idő alatt valamelyik olasz, vagy amerikai városban tartózkodott. Az ügyből a tanulság az, hogy túlgazdagnak lenni sem mindig öröm.

A ROYAL BANK ELNÖKÉNEK

oroszországi útjáról tett nyilatkozata körül még mindig dúlnak a viharok. Mint ismeretes, Mr. James Muir, a Royal Bank elnöke azzal jött haza Moszkvából, hogy a kommunista országokban az emberek jól élnek, hogy a vörös országokkal fokozni kell a kereskedelmet és hogy nem szabad az onnan menekült bevándoroltak panaszaira és tiltakozására hallgatni. Ketenkint tucatjával érkeznek hozzánk és minden más antikonimunista nemzetiségi laphoz is az érdekesnél-érdekesebb levelek, melyek Mr. Muir nyilatkozatát megbélyegzik, megcáfolják és ezt a teljesen téves utakon járó bankelnököt felvilágosítják a valóságos helyzetről. A sors iróniája, hogy azokat az adatokat, melyeket a Mr. Muirral polemizáló emigránsok olyan komoly felkészültséggel tárgyalnak, s amelyeket Mr. Muir nem ismert, vagy nem akart tekintetbe venni, most már nemcsak a kommunistaellenes sajtó és szakértők, hanem maga a Kr*uscsev-banda is elismeri, hangoztatja és világgá kürtöli. Mr. Muirnak most már el kell határoznia, hogy az emigránsoknak akar-e hinni, vagy a kommunista sajtónak akarja-e elhinni ugyanazokat a szörnyű tényeket, amelyeket ő maga, moszkvai útján nem volt hajlandó meglátni.

Az üggyel kapcsolatban a kanadai Észtek Szövetsége nyílt levelet közölt Mr. Muirhoz, amelyben nemcsak adatokat közöl, de emlékezteti a bankelnököt arra, hogy többmillió hontalanná tett emigráns felszabadítási mozgalmát nem lehet a bankelnöki székből egyszerűen “hiábavaló szófecsérlés”nek minősíteni. A magunk részéről csak annyit akarunk hozzátenni, hogy Mr. Muir soha nem fogja lemosni magáról azt a szégyent, hogy bankelnök létére — a kapitalista ellenes amerikai és kanadai kommunista sajtó hízelgő dicséretet zengett róla. Azt hisszük, hogy egyszerre bankelnöknek lenni és a kommunista sajtó dédelgetett gyermekeként mosolyogni, — lehetetlen.

AZ ARANY KÖZÉPÚT

A háború utáni korszak magával hozta a középosztálynak nevezett népréteg kiszélesbülését és tekintélyének a gyarapodását. Samuel Lubell most adott ki egy írást, amely ennek a tüneménynek a politikai jelentőségével foglalkozik. A könyv ’íme : Revolt of the Moderate (A mérsékeltek forradalma.)

Lubell szerint az amerikai szavazók túlnyomó többsége u tózik a szélsőségektől, amibe a szélső jobb és szélső bal egyformán beleértődnek és a középutat követi, amely azonban négis halad a korral. Ez a jelenség érezteti hatását mindkét nagy politikai párt programmjának a kialakulásában, a republikánuséban és a demokratáéban.

A problémák radikális megoldására való uszítások Amerikában süket fülekre találnak. Az amerikaiak még nagyobb jólétre, még több biztonságra törekednek, úgy gazdasági, mint politikai téren és az amerikai politika vezérelveinek állandósítására.

Tíz év óta tartó sikeres gazdasági eredmények után, miközben nem felejtkezik meg a nemzetközi viszonyokban rejlő veszedelmekről sem, az amerikai közönség az elért eredmények állandósítását kívánja. Állandóan és biztonságban szeretnének előrehaladni, de nem a járatlan utak göröngyös kockázatát vállalni.

Ennek az irányzatnak hódolva, a nemzeti egységre való törekvés általánossá vált és a szavazók különálló érdekcsoportjainak kijegeceződése szűnőfélben van. A városi bérház lakója például a környéken házat vásárol ,és kilép a város•:kók érdekcsoportjából, amelynek tagjai azelőtt szolidárian együtt szavaztak. A szakszervezetek kivívták és megsziárdították helyüket a társadalomban. A munkás keresete és /ásárlóereje felszökött. Szavazata az általános és helyi váasztások alkalmával támogatja azt a törekvését, hogy fenntartsa és ha lehet javítsa életszínvonalát ; jobb iskolákat, rtakat és közszolgáltatásokat vívjon ki magának. Ebben azután együtt szavaz községének hasonló gondolkozású lakóival, bármi legyen is azok foglalkozása, vagy társadalmi háttere.

A “munkások szavazata” mellett a “gazdák szavazata”

; alkatrészeire bomlik. A kisgazda szavazata ma már nem a földművelők közös érdekeitől függ, hanem anyagi helyzetétől és kilátásaitól, a terméstől, amelyet betakarít, birtoka nagyságától és az ö vidékének speciális gazdasági és társadalmi igényeitől.

Vannak még részletek, amelyek körül heves viták folynak, de bizonyos, hogy ezek szélesebb látókörű és összeegyez, tetett alapokon fognak megoldásra találni, ezzel nemzetünk egységét erősítve.

Ez az elv jut kifejezésre például a nyilvános iskoláknak a négerek előtti megnyitásában is. Ez a döntés azelőtt még sokkal szenvedélyesebb vitákat váltott volna ki ; most mindkét párt vezetői mérsékletre intenek.

Lubell azzal a következtetéssel zárja könyvét, hogy a jövő a mérsékelt politikáé s a szavazók ezt az irányzatot fogják támogatni a legközelebbi választások alkalamával is.

Az “arany középutat” választják, mely a vagyon és életrívó megőrzését, gyermekeik jobb jövőjét, a háborút okozó vitás nemzetközi problémák békés elintézését, tehát az állandóságot, a szebb és nyugodtabb jövőt jelentik.