Kanadai Magyarság, 1956. július-december (6. évfolyam, 27-51. szám)

1956-12-22 / 50. szám

VI. 50. sz. 1956 december 22 2 KANADAI MAGYARSÁG A HUSZADIK SZÁZAD LEGNAGYOBB CSODÁJA Ebben az esztendőben Karácsony ünnepét nem az öröm­re hívó harang-ok csengése, hanem a lélekharangok zúgása tölti be. Vidám kacagás helyett halálhörgés, mosoly helyett gyermeksírás, családi béke helyett az utcai harcok gyűlölete jelzi 1956 magyarjainak karácsonyát ; az ünnepnap piros betűjét forró magyar vér festi pirosra. Tíz, húsz harminc uj ázsiai hadosztályt küld a félelemtől őrült bolsevista terror a fegyvertelen magyar nép ellen, — hiába. Hiába jönnek újabb tankok, hiába rombolnak össze ujabb városrészeket Budapesten és a többi országrészen, hiába deportálnak tízezreket, hiá­ba állítanak fel vésztörvényszékeket. A magyar munkások, parasztok, értelmiségiek, fiatalok, öregek egyaránt megvetéssel, de félelem nélkül néznek az oroszokra, akik legfeljebb a halottak számát növelhetik, de a népet nem képesek megtörni, a forradalmat nem képesek leverni, a gyárakat és bányákat nem képesek üzembe he­lyezni. A magyar szabadságharc, amelynek nincs egy vezetője sem, minden egyes magyar harcává fajult minden egyes orosz ellen, s most, Karácsony éjszakáján, nem az éhező, fázó, vér­ző magyarok remegnek a romok között, hanem a tankokban ülő söpredék-katonák. A világtörténelemben számtalan példa volt arra, hogy elnyomott népek fellázadtak és véres harcokkal vívták ki szabadságukat az elnyomók, megszállók ellen. De a mostani magyar szabadságharchoz fogható méretű felkelés talán még nem volt az emberiség történelmében. A 200 millió, legmo­dernebbül felszerelt szovjet néppel szemben áll egy teljesen fegyvertelen 9 milliós magyarság, amely nem számít senki­nek a fegyveres segítségére sem. A keresztény kultúrában, emberiességben nevelt, ellenségeinek is megbocsátó magyar néppel szemben áll egy olyan borzalmas tömegű és olyan er­kölcsi mélységben tartott, olyan istentelen tömeg, amely min­den gátlás nélkül öl, pusztít és rombol, s amelyet közel negy­ven év óta szisztematikusan neveltek mindazon emberi esz­mék eltiprására, amely az egész emberiség számára, vallás­­különbség nélkül, szin- és kultúrabeli különbség nélkül szen­tek. A bolsevizmuson kívül nincs ma a földön egyetlen nép sem, amely utcasorokat rombol le, százezrével gyilkol véd­telen polgárokat, tízezrével hurcol haláltáborokba felnőtte­ket és gyerekeket MINDEN CÉL NÉLKÜL, egyedül az őrült szadizmus, a teljesen oktalan eltiprás érdekében. S a magyar nép mindezekkel szemben továbbra is ellenáll, harcol, tűr és küzd. Nemzeti öngyilkosságnak nevezte Spaak belga minisz­terelnök ezt a megfoghatatlan hősiességet. Több mint 150.000 magyar menekült már el Nyugatra, csaknem mind fiatal, munkaképes férfi és nő. Talán 60.000 főnyi fiatalt hurcoltak el az oroszok, s mint ujabb hírek mondják, ezek nagyrésze valahol Oroszországban, vagy Lengyelországban elmenekült. További 60.000-re tehető a szabadságharc eddigi áldozatainak a száma. Mindezek a számok napról-napra ezrekkel növeksze­nek. Mire a télnek vége lesz, Magyarországon alig lesz mun­kaképes ember, nem lesz munkaképes gyár és üzem. Talán lesznek még, akik az oroszok ellen harcolnak, talán nem. De olyan, aki az oroszok kedvéért dolgozik, termel, — nem lesz. amint, hogy már ma sincs egy sem. S a magyar nép példátlan hősiessége, máris meghozta azt a csodát, amelyet az egész nyugati világ katonai ereje, az egész nyugati technika és gazdagság nem volt képes meghozni : a magyar nép küzdelme máris széttörte a világbolseviz­­must! Nem lelkesedés, nem vágyálomkergetés az, hogy ezt ír­juk. A világbolsevizmus máris megtört, s a halálos csapást a fegyvertelen magyar nép harca adta meg. Mindenekelőtt egy táborba tömörült az egész világ a szovjet bolsevizmus ellen. A szabadságharc megindulásakor még csak a nyugati országok, a NATO-hatalmak és barátaik bélyegezték meg a szovjet akciót hazánkban. Pár nappal ké­sőbb felismerte a való helyzetet minden többi csatlósállam, ezt követték a latinamerikai országok. Teljes két hónapig tartott, amíg az úgynevezett “semleges” színes népek, India, Burma, Ceylon, Indonézia és a többiek megértették, hogy a bolsevisták nem “ellenforradalmi, fasiszta” lázadók ellen, ha­nem a polgári lakosság, a munkásság, az egész nép ellen har­colnak tankokkal. India, — amelyet a mintegy 600 milliónyi ázsiai és afrikai színes népek szellemi vezetőjüknek tekinte­nek — eleinte az oroszok oldalán foglalt állást, ezután óvatos, semleges nyilatkozatokat tett, míg végül eljutottunk oda, hegy India is a legsúlyosabb módon megbélyegezte a Kreml véres elnyomását. A december 12-i UNO határozatban egyet­len egy szavazat sem hangzott el a szovjet mellett — mert a 8 csatlósállam képviselőinek szavazata nem a saját népük, hanem a szovjet szavazatát jelenti — és csak néhány állam tartózkodott a szovjet megbélyegzésétől. A szovjet magyarországi politikájának elítéléséhez csat­lakozott végül Vöröskína is, az egyetlen olyan ország, amely­re a szovjet — legalább háború esetén — számíthatott volna A kínai miniszterelnök legújabban kijelentette, hogy nem ért egyet a Kreml politikájával, s hogy a szovjet csapatokat “helyes volna kivonni Magyarországról.” A magyar szabadságharc tehát máris meg­hozta a világnak azt a karácsonyi ajándékot, hogy összefogta az egész világ közvéleményét a bolsevizmus ellen. A nyugati kommunista pár­tok, amelyek a bujtogatás, a szabotázs, a bolse­vista térhódítás legaljasabb segítői voltak, vagy feloszlottak, vagy szétszakadtak, A magyar me­nekültek tízezrei, akik vérző szemtanúként el­árasztják a nyugati világot, felrázták a közönyös amerikaiakat, s mindenki, aki hogy tud, pénz­zel, munkával, hajóval, kivándorlási lehetőség­gel segíti a kommunizmus áldozatait. De a Vasfüggöny mögött is megvolt a magyar szabadságharc azonnali hatása. A szovjet, amely 110 hadosztályt állított fel a szatellita országok hadseregéből, véresen tanulta meg, hogy az el­nyomott népek katonaságára nem számíthat, 110 hadosztály szövetséges helyett, ugyanennyi felfegyverzett ellenség áll a Vasfüggöny mö­gött, S akármekkora a terror a szovjetben, a 10.000 orosz katona, akit a magyar szabadság­­harc pusztított el. a számtalan sebesült, a meg­vert, kiégett szovjet tankok hatása Moszkvában sem marad el. 38 éve most történt meg először, hogy Moszkvában egy nagy autógyárban sok­ezer munkás sztrájkba kezdett. A moszkvai egyetemi hallgatók szinmpátiatüntetéseket kezd­tek, — a magyar diákság mellett. A némi önállóságot nyert lengyel kommunista kormány alig képes elfojtani a Pózenben, Stettinben, Czenstochauban és számos más helyen folyó sztrájkokat és tüntetéseket, ame­lyek mind a szovjetnek Magyarországból való kivonulása mel­lett folynak. Litvániában 12 évi szovjet megszállás után tün­tetések törtek ki. Mindez azért lehetséges, mert a szovjet megmutatta, hogy hijjával van MIN­DEN ERKÖLCSI ERŐNEK, s hogy hijjával van A NYERS ERŐNEK IS, mihelyt valódi népi for­radalommal találkozik valahol. S végül a magyar szabadságharc meghozta az első komoly világ-politikai gyümölcsöt is. Befutott a szovjet részéről az úső KOMOLY AJÁNLAT arra, hogy visszavonuljon egész Keleteurópából. A szovjet — egyedül és kizárólag a Magyaror­szágon szenvedett erkölcsi veresége miatt — olyan tartalmú leszerelési ajánlatot tett a Nyu­gatnak, hogy hajlandó csapatait 500 km mély­ségben visszavonni, ha a NATO-hatalmak ha­sonló akcióval válaszolnak. A szovjet szerződések természetesen semmit sem érnek. Ez *z ajánlat is ilyen formában elfogadhatatlan. De alapja lehet innak, hogy a szovjetben azok kerülnek hatalomra, akik ér­ők. hogy az egész világgal nem lehet szembenállni. A magyar szabadságharcban politikailag teljes vereséget szenvedett a kommunizmus szerte az egész világon. Eljutottunk oda, hogy a szovjet politikai békéért könyörög. A béke első feltétele a Magyarországból való kivonulás lesz. Mivel a szovjet leg­alább annyira, vagy talán még jobban fél,a háborútól, mint Amerika, előbb-utóbb engedni fog. Ma még megpróbál nehéz feltételeket szabni a keleteurópai kivonulás ára fejében. Ma még megpróbál erőszakkal csendet teremteni Magyarorszá­gon, hog-y úgy álcázza a kivonulást, mintha az nem vereség, hanem megegyezés volna. De elég még néhány heti ellenállás, tovább fokozódó erkölcsi nyomás az egész világ részéről, még néhány bomlási jel a többi csatlósállamban, hogy a Kreml őrültjei elhagyják Keleteurópát, amelyben a holttestek szá­mát fokozhatják, de győzni soha nem képesek. Még következnek borzalmas órák, talán hónapok, mikor úgy fog látszani, hogy az utolsókat rúgó szovjet hatalom világháborútól sem riad vissza. De az a meggyőződésünk, íogy már erre sincs lelki hatalma. Minden nap sokmillió uj dlenséget termel a bolsevizmus ellen. Minden kiömlő magyar vércsepp ujabb ezrek és ezrek számára ad világos magyará­zatot arról, amit tenni kell. Talán fegyveres összecsapással, — talán megegyezéssel, — talán politikai összeomlással, de kétségtelenül közel van a világ szabadsága, — s ezt egyedül, zgyesegyedül a magyar hősiesség vívta ki! — Az idei kará­csony magyar csillaga véres, tépett, pislákoló : de mégis cso­­lát fog tenni : meg fogja hozni a békét az egész világnak. _________________ DR.PANG LOSS. A szabad sajtó az emberi alkotás legnagyobb fegyvere. A Kanadai Magyarság a világ egyetlen szabadelvű, pártokon felülálló magyar hetilapja. Ha támogatod a saját jövődet építed vele. Kanadai Notesz A KANADAI VÖRÖSKERESZT JELENTÉSE-----------o----------­A Kanadai Vöröskereszt december 11-én az alábbi jelentést adta ki : A Vöröskereszt héttagú bizottságot kül­dött Ausztriába a magyar menekültek meg­segítésére. A bizottság orvosi és ápolósze­mélyzetből áll. Egy ezertagú magyar mene­külttábor fog a bizottság alatt működni. Az elnök : Reuben C. Baetz, a többi tagok : Miss K. DeMarsh, Miss Nana Brundage, Miss He­len Gaedrow és Miss Olive Zérón, ápolónői és szervezői minőségben. Dr. Nagy Zoltán to­rontói orvos lesz a tábor orvosfőnöke. Ha­sonló táborokat állítanak fel az amerikaiak, angolok, dánok, franciák és más országok. Magyarországon belül a Nemzetközi Vörös­­kereszt élehniszercsomagokat oszt szét. A megállapodás szerint január elsejétől kezdve hetenkint 200.000 ,élelmiszercsomag kerül szétosztásra Magyarországon. Felszerelési cikkek, orvosság és ruha állandóan szállítás alatt van Budapest felé. MIKULÁS APÓ REPÜLŐPOSTÁJA--------o--------­A torontói The Telegram napilap kezde­ményezése nyomán egész Kanadára kiterjedő országos mozgalom indult meg az Ausztriá­ban lévő menekült magyar gyermekek kará­csonyi megajándékozására. Egy Westmount­­ban, Quebecben lakó angol család mind a 15 tagja, nagyszülőktől az unokákig, fejenkint 5 dollárt küldött karácsonyi ajándékra. Chris­tine Elliot Vöröskeresztes alkalmazott saját készítésű gyönyörű magyarruhás babát vitt a gyűjtőhelyre. A repülőgép december 21-én indul a maltoni repülőtérről Bécsbe, ahol az ajándékokat szétosztják az egyes menekült táborok között. A Colgate Palmolive Társa­ság személyesen hozott be szerkesztőségünk­be egy minta csomagot, melyből tízezer dara­bot küldenek Bécsbe s mely fogkefét, fog­krémet és szaopant tartalmaz. Szerkesztősé­günket kérték fel, hogy a gyár nevében rö­vid magyar üdvözlő sorokat fogalmazzunk. A Telegram-nál folyik a gyűjtés, a múlt hét végén már 2.000 dollárra emelkedett. Ha már a szülőket az uj világban való elhelyezkedés gondjai fogják karácsony este az osztrák tá­borokban foglalkoztatni, legalább gyerme­keik szorítsák magukhoz boldogan a szabad világ ajándékát. MENEKÜLT ESKÜVŐ TORONTÓBAN------------O-----------­A torontói Szent Erzsébet római katolikus templomban tartotta esküvőjét két fiatal ma­gyar menekült. A vőlegény Horgos István, menyasszonya pedig Volgán Katalin. A fia­talok a dunántúli Oroszlán községben laktak s már ott megtartották volna esküvőjüket, ha a szabadságharc véres napjai meg nem akadályozzák azt. Két héttel ezelőtt lépték át a magyar határt, egy héttel ezelőtt még egy osztrák menekült táborban voltak s de­cember 7-én repülőgépen már megérkeztek Torontóba. A tanuk tisztjét Borbély János és felesége töltötték be. Az esketési szertartást Father Korányi Lajos római katolikus lel­kész végezte. A menyasszony a kanadai Vö­röskereszt által ajándékozott uj ruhájában térdelt az oltár előtt. A vőlegény bányász s feleségével Északontarióba megy, hogy ott bányász hivatásának szentelhesse életét. KOMMUNISTA VERESÉG OLASZORSZÁGBAN----------o-----------­A turini ipari választások során a kommu­nisták és baloldali szocialisták korábbi sza­vazataik ötven százalékát elvesztették. A Michelin gumigyár szakszervezetében eddigi hat tagságuk háromra olvadt le s így több­ségüket a gyár munkástanácsában elvesztet­ték. A keresztény demokraták és a mérsé­kelt szocialisták foglalták el a vezető szere­pet. A magyarországi véres terroruralom mérte a Szovjetre történelmének legnagyobb politikai vereségét. SYARKMAN BROKER 160 Oakwood Ave. Toronto e heti rendkívüli ajánlata : Symington-Dupont környékén 8 szobás téglaház, 2 konyhá­val 2 fürdó'szobával, garázzsal, közel a bevásárlási központ­hoz. 15.000 dollárért eladó. Ke­vés összeggel átvehető'. Hívja magyar megbízottunkat MR. KURCSIST : LE. 3-7949 HÁZASSÁG 44 éves biztos jövedelemmel rendelkező, józanéletü iparos házasság céljából megismer­kedne hozzáillő nővel (lehet özvegy, vagy elvált is) gyer­mek nem akadály. Szives megkeresést két “Uj jövőt építünk” jeligére a kiadóhiva­talba. NEKÜNK^SEGITr ~ HA HIRDETŐINKET TÁMOGATJA ! Ha valamit el akar adni, vagy venni akar, ha kiadó lakása van, vagy lakást keres MINDEN ESETBEN ADJON FEL EGY HIRDETÉST a “Kanadai Magyarságában. Előfizetőink hirdetéseiket telefonon is feladhatják. Telefonszámunk : LE. 6-0333. egy hirdetés a Magyarságban. \z üzletember legjobb barátja, SHERMAN’S hardware ltd. / 537 QUEEN ST., W., AZ AUGUSTA SARKÁN NYITVA MINDEN ESTE 9-IG. INGYEN PARKOLÓ HELY. ZSEBÖNGYUJTó Ez a zseböngyujtó dara­­bonkint külön dobozban kerül eladásra, fényes ezíist-dublé kivitelben. Rendes ára $3.00 MOST $0.75 ASZTALI ÖNGYÚJTÓ Ez az asztali tipusú ön­gyújtó ideális koráesonyi ajándék! Valódi értéke legalább három- négyszer mint az ára. Fényes nik­­kelezett kivitelben. Leszállított ára $1.98 ELEKTROMOS VIZFORRALó Bármilyen elektromos kontaktussal működik. Kapcsolja be, a víz 3 perc alatt forr. Nagyszerű ka­rácsonyi ajándék. Ára mindössze $8.75 VILLANYVASALÓK Teljes választékunk van mindenféle önműködő vagy egyszerű kivitelű villanyvasalókban $3.95-től felfelé. VILLANYÓRÁK Hatalmas választékunk van elektromos órákban és ébresztőórákban, $2.95-től felfelé. KENYÉRPIRÍTÓK. önműködő, kiugró típusú kenyérpirítók. Bele kell tenni a kenyérszeletet, s pillanatok alatt megpirul. Rendes ára$24.00 Karácsonyi ára $13.95 VILLiAN If UKEöZiEK Villanyfűrész, villanyos fúró a legszebb karácso­nyi ajándék. Kapható $19.95-től fel­felé különféle árakon. CSÉSZÉK ÉS CSÉSZEALJAK Ezerféle csésze és csésze­alj kapható nálunk, min­­féle kivitelben. Teljes ára már 25 centtől felfelé ! SHERMAN’S-NÁL AZ EGÉSZ CSALÁD SZAMÁRA MINDENFÉLE KARÁCSONYI AJÁNDÉK KAPHATÓ. ÁRUSÍTUNK : JÁTÉKOKAT, ÉTKÉSZLETEKET, KARÁCSONYFADÍSZEKET, KARÁCSONYFA VILLANY­LÁMPA KÉSZLETEKET, VILLANYVASALÓKAT, KENYÉRPIRÍTÓKAT ÉS EZERFÉLE MÁS TÁRGYAT. VALAMENNYI LESZÁLLÍTOTT ÁRON ! ELADÓ FÄRMOK 130 acre dohányfarm, 47 acre engedéllyel, 6 szárítóval, jó épületekkel és teljes felszere­léssel. 125 acre 34 acre engedéllyel, 4 szárítóval. 100 acre 30 acre engedéllyel, 4 szárítóval. 75 acre 22 acre engedéllyel, 3 szárítóval. 50 acre 14 acre engedéllyel, 2 szárítóval. VICTOR DERGAN REAL ESTATE BROKER Rodney, Ont. Tel.: 192 MIKE SOOS salesman, Rodney, Ont. Tel.: 68 MODERN FARM ELADÓ 80 acre elsőrendű termőföld. Teljes őszi szántás elvégezve. 35 acre takarmánymaggal be­vetve és kaszáló. Modern 7 szobás ház, 4 részes fürdőszo­bával. Olajfűíés, air condition. A konyhában beépített szek­rény. Minden szoba kemény­fával burkolva. Az istállóban aluminium-tető, cement jász­lak és cement disznóetetők. Traktor és felszerelés ára a vételárban bennfoglaltatík. Lefizetés 3.300 dollár, a hátra­lék évi 300 dolláros tőketör­lesztésekkel fizethető. Azon­nal birtokbavehető. Választ angol nyelven az aláb­bi címre kérünk : B. BRYAN 3373 St. Clair, East Scarborough. Ont.

Next

/
Thumbnails
Contents