Kanadai Magyarság, 1956. július-december (6. évfolyam, 27-51. szám)
1956-12-22 / 50. szám
Még jönni kell, még jönni fog, Egy jobb kor, mely után Buzgó imádság epedez Százezrek ajakán. Vörösmarty largest in Hungarian language Authorized as Second Class Mail Post Office Department, Ottawa. Kanada legnagyobb magyarnyelvű anti-kommunisía hetilapja. Szerkesztőség és kiadóhivatal 996 Dovercourt Rd., Toronto Edited and Published at 996 Dovercourt Rd., Toronto Szerkeszti : KENESEI F. LÁSZLÓ Toronto, 1956 december 22. am, 50. szám A kereszténység nagy ünnepei közt is a legnagyobbra : KARÁCSONY megünneplésére készül a hívő emberi világ. Sokan felvetik a kérdést : lehet-e most ünnepet ülni úgy, mint azelőtt ? A felelet az, hogy lehet. Csak érezni és tudni kell a karácsony igazi értelmét és jelentőségét, mely ebben a bibliai tételben foglaltatik : “Úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta érte, hogy aki hiszen őbenne, ne vesszen el, hanem örökéletet vegyen.” Más időkben, a boldog béke világában, ÖRÖMNAP volt a karácsony. Mikor megállottunk a karácsonyfa mellett, a fényes világításban, az ajándékok között, oda képzeltük magunk elé a jászolbölcsőt is, Jézussal, a pásztorokkal és a napkeleti bölcsekkel s a magunk énekében ott zengett az angyali seregek éneke is : “Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek és a földön békesség és az emberekhez jóakarat !” Ma pedig SZOMORÚSÁG-NAPJA a karácsony milliók és milliók számára. Kialudt a fény, a világosság. Sötétségbe borult az emberi szív és az egész világ. Sokan úgy érzik, hogy hiába gyújtanak gyertyát, hiába raknak drága ajándékokat a karácsonyfa alá, ha az együttérző lelkek szeriében könnyek jelennek meg, amelyek elfátyolozzák a szemek látását, hogy ne lássuk tőlük szeretteinket még képzeletben sem. Az bizonyos, hogy mi, magyarok nagyon egyedül érezzük magunkat a népek nagy világában ezen a karácsony ünnepen. Hanem azért az egyedüllétben és a magunkrahagyatottságban is van haszon, lelki haszon. Magunkbaszállva jobban tudunk gondolkodni. Viszszagondolunk a gyermekkorunkra, azután a harcra, küzdelemre, amiben a kettős világháború alatt és utána is bőséges részünk volt. Visszagondolunk a hontalanság és otthontalanság hoszszú éveire. Ha arra gondolunk, hogy millió és millió emberek, köztük a mi magyar testvéreinknek, ma nincsen igazi karácsonyunk, akkor arra is gondolnunk kell, hogy a szabad és boldog Amerika és Kanada földjén mi éppen arra vagyunk kiválasztva, hogy a gondviselő Isten eszközei legyünk s mint ilyenek az ő világmegváltó szeretetéről bizonyságot tegyünk, Ez a bizonyságvetés : meglátni a szenvedést, meghallani a segélykiáltást, gondolatban bejárni a szülőföldet, a kórházakat a szögesdróttal körülvett világot, lemondani az ajándékokról, a szórakozásokról, a gazdagon terített asztalokról, nem iszonyodni és nem elmenekülni a szörnyű valóságok elől, hanem szembenézni vele, mint az Isten akaratával, felkarolni és megvigasztalni az elesettet, asztalhoz ültetni az éhezőt és az uj élet munkájába állítani a bátrat és azt mondani neki : “Ember, magyar, küzdj és bízva bízzál !” Igen, meg kell éreztetni mindenkivel, hogy még sem vagyunk elhagyatva, nem vagyunk egészen egyedül, mert ha az egész világ és a pokol minden sátáni hatalma ellenünk volna is, velünk a kegyelem Istene, aki ezekben az adventi napokban, ezekben az apokaliptikus időkben is elküldi hozzánk, a szenvedés tüzében megtisztult magyarsághoz is az ő egyszülött Fiát, a világ Megváltóját és Szabadi tóját, hogy ne csak a kevés boldog örvendezzen ma, de a gyászoló nemzet kihalt házába, az özvegyek és árvák magányos szobáiba, a földönfutó vándordíjára, a rabságban lévők sötét börtönébe, a sír szájára kitett, de még meg nem halt magyar nemzet koporsójára is felragyogjon a karácsonyi csillag fénye s leolvashassuk róla a nagy biztatást : “Az Isten szeretet !” A szeretet Istene adjon pékünk kegyelemben gazdag karácsonyt ! Borbás Antal. IRTA : MECSEKY BALÁZS előtt : “íme nézzétek ! Mi vagyunk a magyarok. Mi vagy unk az a nemzet, melynek kétszáz gyermek-szabadsághőse van, akik a világ legszörnyűbb, de legdicsőségesebb szabadságharcának áldozták életüket a Hazáért s a szabadságért s azokért a nyugati keresztény eszmékért, amiről ti csak beszélni tudtok, de nyomban inatokba száll bátorságtok, amint tenni is kellene valamit. Nézzétek a magyar nemzetet és mutassatok még egyet, csak egyetlen egyet a világtörténelemben, melynek még ennyi gyermek-hősihalottja lenne. Hiszen sokan haltak meg. Különösen a második világháborúban. Sok-sok kórházat, iskolát, óvodát romboltak porrá a német-, japán-, orosz- és angolszász repülőgépek. De azok csak áldozatai voltak a világ legszörnyűbb és legtragikusabb tévedésének. A mi hős gyermekeink nem áldozatok, ők tudatosan ragadtak fegyvert és áldozták életüket, hogy jóvátegyék azoknak a tévedéseknek a végzetes sorozatát, melyet a vétkes Nyugat oly felületesen és könnyelműen követett el európai nemzetek tucatjával és emberek millióival szemben..” Ezt kell mondjuk mindenkor és mindenütt s ezt a tevékenységet folytatni mindaddig meg nem szűnhetünk, míg drága gyermekeink példátlan hősi áldozata tényleges értelmet nem kap. Ezt az elmulaszt hatat lan kötelességet rója ránk a Kerepesi temető vadonatúj külön parcellája. Karácsony estéjén mélyedjünk önmagunkba mindnyájan, magyarok és nem ünnepelhetünk tiszta lélekkel mindaddig, míg a karácsony fogalma, az igazi krisztusi szeretet, meg nem valósul közöttünk. Az őskeresztény katakombák egységes szelleme kell jellemezze a jövőben minden tettünket, összekötő kapcsunk van éppen elég. Sokkal több, mint, bármely más nemzetnek és legalább annyi, mint a katakombák lakóinak volt. Hiszen nem kell jobb összekötő kapocs a vértanuk és hősök drága vérénél. Szálljunk magunkba s engedjük ereinkben szerteáradni ennek az összekötő kapocsnak ellenállhatatlan forrasztó erejét. Nincs és nem lehet több személyes érdek. Nincs több ostoba vezetési vetélkedés. Nincs féltékenység és Cezarománia. Személytelenítenünk kell azt a munkát, mely eddig bizonyos nevek fémjelzését akarta magán viselni, de amely csak akkor lesz áldozatos és igazán méltó hőseink kiontott véréhez, ha személytelen marad s nem akar hivalkodni a fenti fémjelzéssel. Ha teszünk valamit, nem fontos, hogy ki tette. Ha mondunk egv beszédet, nem fontos, hogy ki mondta. Ha koszorút kötnek néhányon, ne legyen lényeges, hogy kik kötötték. De legyen beszéd, legyen koszorú és legyen tett akkor és ott, amikor és ahol annak lennie kell. Tudatos eréllyel számoljuk fel emigrációnknak ezt a szomorú kelevényét : a személyeskedést s az érdemhajhászó feltűnési viszketegséget. A nagy “Én”-kultuszát temessük el, vagy hagyjuk az angoloknak. Nem magyar találmány és magyarhoz sohasem lesz méltó. Ez a tétel természetesen nem azt jelenti, hogy nincs szükség tanult és mozgékony elméjű vezetőkre. Ellenkezőleg. Nagy szükség van rájuk. De ezek a vezetők ne legyenek maguk-csinálta császárok, hanem olyanok, akik a magyar emigráns közösségnek bizalmát, szeretetét és tiszteletét bírják feddhetetlen jellemük, magasabb szellemi képességeik, szerénységük és közismerten tiszta erkölcseik folytán. Az eddigi örökké szereplő és handabandázó vezetőkre nincsen szükség. Szálljanak ők is magukba és lássák be, hogy az idők komolysága több óh áldott Karácsony, a találékony szeretet ezerarcú misztikuma. Mennyi forró, boldog pillanat kiapadhatatlan forrása vagy. Apró álmok, titkos tervek, csacsi vágyak, kacagó, boldog meglepetések gazdag arzenálja terül el a csillogó, jószagú karácsonyfád tövében. Sokezer apró gyertya, sokezer lélek szeretetét sugározza szét a világba s a spontán öröm s az örömet okozni akarás diadalmas életerőt varázsol a boldogságtól meghatott, könnyes szemű arcokra. Meleg, puha családi otthonok kis, külön zárt világába odavarázsolod a bethlehemi jászol melegét s az álmatagon szálló hópihék puha esését gondatlan, boldog gyermekzsivaj kavarja fel. .. És jönnek a bethlehemesek és felcsendül az ének : “Békesség a földön a jószándékú embernek. ..” Sok-sok éven keresztül hangzott ez az ének Magyarországon s az emberek sok-sok éven keresztül voltak boldogok, gondtalanok, kiegyensúlyozottak. Ma máskép van. Legalább a magyarnak egészen máskép. Ma némák az ajkak s a boldog mosoly megfagyott a sovány arcokon. Ma rideg romok felett maga a sátán áll őrt és kényesen vigyáz rá, hogy a magyar nemzet minél üldözöttebb, szerencsétlenebb és boldogtalanabb legyen. De hiába vigyáz. A megváltás órája már ütött s történelmet a legféktelenebb terrorral sem lehet feltartóztatni. A Kerepesi temető kétszáz friss gyermek-hősi sírja örök virágnyílás gyönyörű kertjét ígéri. Az ott eltemetett fapuskák és hintalovak karácsonyi álmai egyenesen a Hadak Útjára repítették kis gazdáikat. Kis lélekszámú, de lélekben a világ legnagyobb nemzetének dicső kis katonái voltak ők s úgy estek el a magyar nemzet becsületének mezején, hogy a lehanyatló kis testükből felszálló ártatlan lelkűket Szent László király, Kapisztrán Szent János és a hős Zrínyi Miklós fogták fel és vitték a magasba a fellegek felé. Drága, kis hőseink, Ti! Könnyfátyolos szemmel, de a büszkeségtől dagadó kebellel emlékezünk meg most Rólatok s a Ti első Karácsonyotokról ott, az áldott hazai föld fagyos rögei alatt. Nem tudjuk megbántani örökké feledhetetlen emléketeket azzal, hogy most fapuskákat és ólomkatonákat állítunk Számotokra a csillogó karácsonyfa alá, mikor Benneteket már érett férfiakká avatott az a nagy, de utolsó pillanat, melyben fejletlen gyermektestetek igazi puskák halálos golyóját fogta fel. Nem tudunk még karácsonyi dalt sem énekelni Értetek, mert torkunkat a minduntalan feltörni készülő zokogás fojtogatja. De valami elmondhatatlan büszke hálával és szeretettel gondolunk Rátok, mint a biztos magyar jövő drága zálogaira, s mint az olyan kivételes emberekre, akiket magyar édesanyák úgy' szültek a világra, hogy dicső apáink kardja már születésük pillanatában a kezükben volt. Aludjátok nyugodtan hősi álmotokat ott, a Kerepesi temető külön parcellájában. Egy büszke nemzet örök hálája és soha eléggé le nem róható kegyelete virraszt álmaitok felett. Aludjatok és álmodjátok meg a magyar feltámadás nagyszerű pillanatát, mely a Ti hősi áldozatotok biztos következménye lesz. Nekünk, élő emigráns magyaroknak most nincs jogunk karácsonyt ünnepelni. Legalább úgy nem, ahogy eddig tettük. Nekünk kötelességünk táplálni azt az erős szikrát, melyet kis hőseink lánglelke vetett a magasba. Táplálnunk kell azt s lobogó fáklyaként körülhordozni a világ szeme ST. LAURENT MINISZTERELNÖK KARÁCSONYI SZÓZATA A Béke Fejedelmének születését csaknem kétezer év óta megünnepli az egész keresztény világ, öregek és ifjak, gazdagok és szegények, szabadok és elnyomottak egyaránt. Midőn ebben az évben a karácsonyi ünnepre készülünk, az öröm érzését a bánat járja át szivünkben ; bánattal vagyunk teli azok miatt, akiknek egy szabad és boldog életbe vetett reményét kegyetlenül, erőszakosan összetörték azok a gonosz emberek, akik nem tudják, mit jelent az, hogy Békesség a Földön és hogy Békesség a Jóakaraté Embereknek. De Krisztus Születésének évfordulója még ebben a sötét órában is erőt és reménységet ad nekik, hogy a jövőben majd boldogabb Karácsonyban lesz részük. Amint azt a volódi karácsonyi szellem megkívánja, Kanada megnyitotta kapuit, s Kanada népe megnyitotta szivét azoknak, akik üldözést szenvedtek és nincs hajlékuk, örömmel fogadjuk azokat a férfiakat és nőket, akik a mi hazánkat választották, hogy itt uj életet kezdjenek, s hogy kivegyék a részüket Kanada felépítésének és kifejlesztésének munkájában, s élvezzék hazánk fejlődésének gyümölcseit. Hozzon ez a Karácsony Békét és Boldogságot mindannyiatoknak ! energiát.tetterőt és tehetséget kíván, mint amit ők produkáltak szüntelen nyüzsgésükkel, opportunizmusukkal és kákacsomózásukkal. Most azoké az idő, akiket a közösségek bizalma tol előtérbe. Ezek pedig ne szerénykedjenek tovább, hanem vállalják férfiasán az idő-parancsolta terheket és kötelességeket. Ma több a gond, több a kötelesség és nagyobb a felelősség. Az emigráció megszaporodott és állandóan szaporodik a vörös terror nincstelen menekültjeivel. Nekik szeretetre, megértésre és önzetlenül segítő kezekre van szükségük. Ez pedig mindnyájunk elemi kötelessége. De még nagyobbakat ró ránk az embertelen elnyomás alatt szenvedő, küzdő és reménykedő Hazánk. Nekünk is kiizdenünk kell érte minden erőnkkel, amíg csak mozogni és lélegzeté tudunk. A szerény személytelenség meg kell hozza az egységet. Az pedig óriási erő, amit most nem nélkülözhetünk és ami már magában is a biztos siker záloga. Ezekre gondoljunk 1956. év Karácsonyának estéjén a csillogó karácsonyfa tövében. Gondoljunk azokra, akik ma is életüket kockáztatják sztrájkkal, tüntetéssel, szabotázzsal, éhezve és fázva a sivár romok között, vagy a Mecsek, a Bükk és Bakony erdeiben. És gondoljunk a szabadsághőnök uj sírjaira és arra a friss gyermek-hős parcellára ott, Budapesten, ahova tetteink és kötelességeink elvághatatlan gyökere nvúlik. KEDVES MAGYAR TESTVÉRÜNK ! Azt szeretnénk, hogy minden szabad Kanada földjére érkezett menekült a karácsonyt velünk ünnepelhesse. Ne legyen egy újonnan érkezett testvérünk se, aki a magyar szív, a magyar szó, a magyar ének balzsamától meg volna fosztva. Hívjunk körünkbe egy-egy menekült magyar családot. Adjunk gyermekeiknek egy kis ajándékot, legyünk velük ezen a Szentestén. Ne kérdezzük őket. Ne kívánjuk, hogy feltépjék a még friss sebeket, inkább a jövőről beszélgessünk velük. Adjunk nekik valamit abból a békéből, amelyet Kanadában úgy megtanultunk becsülni. KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET KÍVÁNUNK MINDEN KEDVES OLVASÓNKNAK ÉS HIRDETŐNKNEK! AZ ISTEN SZERETET MAGYAR KARÁCSONY 1956-RAN
