Kanadai Magyarság, 1956. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)

1956-01-07 / 1. szám

KANADAI MAGYARSÁG VI. 1. sz. 1956 január 7. TILOS A BEMENET... Csak a véleUen szerencse akadályozta meg azt, hogy az ottawai szovjet követség újévi tűzvészénél emberélet nem esett áldoza­tul. Annyit már megállapítottak, hogy a vö­rösök az újév alkalmából a követségen nagy­szabású ivászatot rendeztek, s ennek során gyulladt ki az épület. Maga a tűz eredetileg jelentéktelen volt, ehhez hasonló lokális szo­­batüzeket a tűzoltók percek alatt el tudnak oltani, különösen olyan épületben, mint a szovjet követség is volt, amelynek falai masszív tégla- és betonból épültek. I)c az eredetileg jelentéktelen tűz csakhamar tűz­vésszé és teljes katasztrófává nőtt, mert a követ megtiltotta ,hogy a tűzoltók behatol­janak az épületbe. A követ és a követség nagyszámú alkalmazottja, akik közül a leg­többnek a létezéséről sem volt tudomása a csendes ottawai kerület többi lakosának, -— személyesen cipelte teherautókra a követségi irattár köteteit. A jelentések szerint egyet­len bútort, vagy értéktárgyat sem mentet­tek meg a bolsevista ügynökök, egyedül és kizárólag az irattárat. Fegyverrel a kezében őrizte a hideg télben teherautókra rakott fontos irományokat egy követségi tisztvi­selő, s még azokat a szél és víz által elsodort papírdarabokat is, amelyeket a kemény hi­deg vastag jéggel vont be, gondosan felrak­ták a teherautókra és biztos helyre szállí­tották, ahol azok nem kerülhetnek a nyugati vendéglátó ország valamelyik kiváncsi pol­gárának kezébe. Az ottawai tüzoltófőpa­­rancsnok éppen a helyzet különlegesen pi­káns volta miatt fokozott gondossággal akar­ta megmenteni nemcsak az irattárat és a be­rendezést, de a követség épületét is és tel­jes legénységét mozgósította. Hiába. A lán­goló romok előtt állt a fegyveres szovjet de­tektív és visszaparancsotla a tűzoltókat. A külügyminisztérium illetékes tanácsosa sze­mélyesen akart közben járni a szovjet kö­vetnél, de elutasító választ kapott. A szovjet követnek és tisztviselőinek te­hát egyedül a titkos irattár titokbantartása volt fontos, semmi, de semmi egyéb. Minden követségnek van titkos irattára. Legfőképpen a code, magyarul a titkos írás kulcsa az, amit féltékenyen őriz, mindenki, s ez az, amit a követ személyesen tartozik visszavinni az illetékes külügyminisztérium­ba, ha állásától felmentik, vagy valamelyik országból kiutasítják. De a két teljes teher­autó rakomány irat nem ilyesmit tartalma­zott. Nem kell sert szakképzett kémelhárító tisztnek, sem jósnak, sem regényírónak len­ni ahhoz, hogy tudjuk, mi az amit a Kanadá­ban romboló bolsevisták olyan lázasan men­tettek meg a tűztök A személyes listák és a listán szereplő egyének személyes és családi adatai voltak azok a szigorúan titkos iratok, amelyekre a teljes bolsevista rendszer alapítva van. Ezek a kartotékok alkotják azt a karikát, amelyet a kommunista árulás — és minden egyéb diktatórikus rendszer a magá idején — az egyének orrába fűz, s amelyen keresztül bár­mire képes őket kényszeríteni. Véletlenül volt alkalmunk a háború idején ilyen hasz­nálaton kívül álló kartotékokat látni és né­hány jellemző adatra magunk is emlékezünk. Ilyenek vannak benne : X. Y., személyes adatok, stb. Politikai múltja, iskolázottsága, fel- és lemenő roko­nai. Különösen gyerekekről, szülőkről, test­vérekről teljes lista szükséges. Foglalkozás, szórakozások, barátok. Egyéni hibák, szen­vedélyek, testi vagy lelki fogyatékosságok. Pontos pénzügyi helyzet. Milyen módon le­het az illetőt megközelíteni : milyen körök­ben forognak a barátai. Milyen a testi-lelki ellenállóereje, milyen betegségei voltak, mi­lyen gyógyszereket szedett. Hol tartózkodott gyermekkorától a mai napig. Ezekben a kartotékokban barátok és ellen­ségek egyformán szerepelnek. S amikor, a Kremlben elhatározzák, hogy ezt vagy azt a feladatot kell végrehajtani, az illetékes szov­jet követség a világ megfelelő pontján kike­resi a megfelelő embereket és fenyegetéssel, zsarolással, testi kínzással, — gyakran a> becsvágyon, vagy pénzvágyon, illetve titkos és bevallott szenvedélyeken keresztül bírja rá a szerencsétlen áldozatot arra, hogy az ő érdekükben dolgozzék. Hadd mondjunk el egy jellemző példát: Amikor az elmúlt ősszel a rendőrség lelep­lezte Montreálban azt a kábítószer-közpon­tot, amely a montreáli, torontói, chicagói, new-yorki és más nagy amerikai városok­ban működő professzionista kábítószer-ügy­nököket morfiummal, heroinnal és egyéb, gyilkos bódítószerrel látta el, többek között lefoglalta egy ott állomásozó francia teher­hajó irattárát, amely a kábítószerek eredeté­ről és az ügynökök nevéről adott számot. A kábítószereket Vöröskína hozza forga­lomba. Azokat a szovjet ügynökei diplomá­ciai futárral hozzák be a nyugati kontinens­re, akik professzionista amerikai gangsztei-­­bandákkal állnak összeköttetésben. A kü­lönböző központok fejei azután kikeresik azokat a szerencsétleneket, akik már hosz­­szabb ideje a kábítószerek rabjai, s azokat beszervezik ügynökül azzal, hogy a saját életbenmaradásukhoz szükséges heroint csak akkor kapják meg, ha bizonyos számú uj ál­dozatot szereznek. Az áldozatok nagyszáma a serdülő ifjúság köréből kerül ki. Ezek a fia­talkorú dope-addictek azután a saját család­jukat fosztják ki minden lelkiismeretfurda­­lás nélkül, hogy megszerezzék a kábítószert, amely nélkül nem tudnak többé élni. A ma­nőver célja kettős : aláássa az amerikai if­júság erkölcseit és ellenállóerejét — és mér­hetetlen értékű dollárt juttat Vöröskínának és a Szovjetnek. Ezeknek a kábítószerközpontoknak a lis­tája szintén ott volt az ottawai követségen, aminthogy ott van kivétel nélkül minden nyugati államban működő szovjet követsé­gen. Ezért volt tilos a bemenet a tűzoltóknak az ottawai szovjet követségre. •!> JU —1— A JL «ft* mim «ft« «ft* «^ «ft« «ft« «ft« «ft« «ft« mim mim V MEGHALT KANADA i LEGGAZDAGABB EMBERE--------o--------­Sir James Dunn, az Algoma Steel Corpora­tion főrészvényese, Kanada vas-, acél- és szénkirálya 81 éves korában meghalt. Már fiatal korában meglepő pénzügyi szervezési készségről tett tanúságot, s bár pályafutását matrózként kezdte, már 89 éves korában sokszoros milliomosként ismerték. A harmincas évektől kezdve Kanada ipari hatalmának egyik legfőbb képviselője volt.' -----------------------o-----------------------­A KIVÉGZETT RAJK LÁSZLÓ ÖZVEGYE EGY VILLÁT KAPOTT KÁRPÓTLÁSUL Pestről érkezett hír : Belgrádi megbízha­tó jelentés szerint az 1949-ben a Rákosi-Ge­­rő-Berci-Péter Gábor klikk által hóhérkéz­re juttatott Rajk László, volt belügy- és kül­ügyminiszter, özvegyének egy külön villát utalt ki a kormányzat “kárpótlásul” s árva gyermekei is újból viselhetik atyjuk nevét, amitől eddig el voltak tiltva. A kommunista jogászok tanulmányozzák a Rajk-ügy perfel­vételének lehetőségét is. (Mindez Tito meg­békítése kedvéért). %%VWUWVWWUVWWVWVVWW\AWWWUVVVVt VWAVAWVA'.V.V.V.WA'.V.W.W MAGYAR RÁDIÓADÁSOK A Dohányvidéki Magyarház rádióórája, minden vasárnap I. 15-től 2 óráig a tillsonburgi adóállomás 1500.10-es hűl-1 lámhosszon. Bemondó : Jakab' Iván. ■V W'W'V'V'WWWir'WV Az “Üzen az Otthon”, a to­rontói All Nations Book and i' ilm Service Ltd. adása min­déi pénteken este 9.35—10 óráig a CKFH rádióállomás ] 100-as hullámhosszán. ft. ▲▲▲▲ Jk.A Hallgassa a meri ka legnívó­sabb magyar rádióadását ! Rózsa László clevelandi ma­gvar rádióműsora a WJW 850-es hullámhosszon minden v asárnap délelőtt 11 órától II. 30-ig. Cim: 2872 E. 112 Street Cleveland, 14 Ohio. USA. Autóját azonnal javjtja Earl Mabee White Owl Service Station — Delhi, Ont. Telefon 331.— Ha használt aulóját el [akarja adni, vagy alkatrész [kíván vásárolni, hívja fel : AUTO-WRECK1NG-ET MR. JUHÁSZ 2004 Stanley Ave. Niagara Falls |Tel.: EL. 8-3653 EL. 4-1921 Építkezési és fűtőanyagok beszerezhetők a W. G. SOMER vTLLE & SON telepén Wellandon. 303 Division St. Tel. 4515 I Westinghouse rádiók, jég­szekrények, mosógépek és televíziós készülékek ké­nyelmes részletfizetésre 4RVAI ELECTRIC Co. Ltd. 60 W. Main St. Welland. 444444 4* 4444444444444^ ELŐFIZETŐINKHEZ ! Tisztelettel kérjük azon olvasóinkat, akiknek az előfize­tése lejárt, hogy szíveskedjenek azt megújítani és a lap elő­fizetési árát hozzánk beküldeni, mert a lap előállításával járó kiadásaink a közelmúltban jelentékenyen emelkedtek, s így a lap küldését kénytelenek vagyunk mindazon előfizetőink részére beszüntetni, akik egy hónapnál többel hátralékban vannak. Lapunk évi előfizetési díja $5.00, félévre $2.75. Kiadóhivatal. SZENT PÉTER ESERNYŐJE Irta : MIKSZÁTH KÁLMÁN XXVIII. — Hát már most nem háborodik fel a szellem ? kérdő nevetve. — Nem, mert az összeg feléért misét mondatok a plébá­nossal. Mint valami kinccsel futott Gyuri a rózsával a hölgyek után, valóságos diadalérzettel nyújtotta át Vcronkának. — Itt a Czobor Mária rózsája ! Cserébe a szegfűért, kis­asszony. Veronka hátratette a kezeit és hűvösen mondta : — volt lelke leszakítani ? — Volt a maga kedvéért. Hát nem cserél ? — Nem. A világért se tűzném fel, azt hinném, hogy a holt leánytól loptam. — Igazán nem fogadja el tőlem ? — Nem. Elkeseredett erre Gyuri és elhajította a rózsát nagy mérgesen, az lefelé gurult a meredek domboldalon, füvek, bo­zótok, vadvirág testvérei között csúszott alá az út porába. Veronka szánakozva nézett a virág után, amíg csak láthatta. — Hát illik ez, amit tett ? — korholta azután. — Vétett magának az a szegényrózsa valamit ? — Vétett, — felelte az ügyvéd indulatosan. Ugyan mit ? Megszúrta ? — Agyonszúrt. Valami olyat adott tudtomra, ami kelle­metlen. , j (kapunak). A Brána már nem akárki, ő már mágnás-féle a ! legyek között — szép időtlen is kalapot visel, — felhő ül a j eje búbján. De még izzadós is az öreg : csergedező vízerek ; is sziklák üregéből kibugyogó források is folynak le baráz­­: lás sárga hátán a Kvetyina rétre, melyen tüzesen törtet ke­­j resztül füzeskerítésű kavicsos fundusán egy nagy szöszke i patak. — Ez már a Bjelá Voda, — magyarázza Veronka Krisz­­! baynénak. — A glogovai víz. Nem vagyunk már messze ! I Csak még egy erdőn kell keresztülmenni, aztán mind­­j lárt ott lesz kis fehér házikóival Glogova, a völgy mélyében. Hanem aztán ez a legkutyább út, görbe, mint az ördög lelke, tele hasadékkal, sziklával és néhol olyan keskeny, hogy alig­er a kocsi, a fergetyű a sziklát horzsolja. Hátrafordult János nagy fejvakarással : — Lőcs a király ebben a tartományban ! I A lőcs. De a csézán nincs lőcs — tehát a csézával vészé­­leiemben forognak. Mindezt ilyen kerülő úton jelenti a gaz­­í dájának. — Vigyázz, János, hogy fel ne dőljünk ! Minduntalan leszállt kereket kötni vagy oldani, a lovak zsák lépést mennek, néhol olyan mélyen bevágott úton, hogy csak az ég látszik. — Madárnak való pátria ez, mormogja János. — Nem tetszik a vidék ? — Nagyon himlőhelyes a pofája, — véli János, — nem I házasodni való hely ! Gyuri összerezzent. Ez már észrevett volna valamit ? — Ugyan mit ? — Megsúgta a mai álmom folytatását. — Oh a kis fecsegő ! Kedves pajkosság csengett a hangjában s nagy szemei nevetve tapadtak Gyurira,-— Kosarat kaptam volna. Veronka hátravetette a fejét, a szemeit az ég felé for­dította, mely azúrkék színben tündökölt, mialatt egész arcát meg tudta valahogy hosszabbítani sopánkodóra. — Oh szegény Wibra úr, milyen szerencsétlen ! — s ha­miskásan mosolygott hozzá. — Kosarat kapott volna álmában. — Jó,jó, csak gúnyolódjon is ! — szólt az ügyvéd kiérez­hető keserűséggel.-— És biztos ön abban, hogy csakugyan kosarat kapott volna ? — Igen, most már biztos vagyok, — felelte szomorúan, — hiszen gyaníthatja, kit kértem meg. — Én ? — szólt clhalványodva és a nevetése egyszerre elhalt. — Hogy én ? — rebegte, de nem szólt többet, hanem csak ment, ment csendesen lefelé, hallgatagon, lesütött fej­jel a keskeny gyalogúton a madame után. Szoknyáját fölemelte kissé, giz-gaz, tövis, bozót, hogy meg ne tépje, szabadon látszottak formás lábacskái, egyikkel lép, másikkal lép, szépen, ritmikusan csikorognak a pici to­pánok : füvek, mezei virágok meghajlanak, meggyürődnek alattuk, de össze nem törnek ; kiegyenesedvén még* tán fris­sebbek is, kevélyebbek is lettek a lába nyomában. Egy gyík jött keresztbe, szép ruhájú, ezüstös páncélba volt öltözve. A kecskerágó bokorból jött és a fekete bogyós borzagok liliputi erdejébe akart átsuhanni. De mi sors érte s kis páncélos lovagot ? Éppen arra ment egy haragos óriás (a besztercebányai híres ügyvéd) dúlva-fúlva, “hadd pusztuljon minden állat”, a cipősarka élével egyet dobbantott és elszelte a kis gyík derekát a fejétől. Veronka hátrafordult, meglátta és szinte kedve lett vol­na megsiratni a szegény gyíkot, de semmit sem mert mon­dani, immár ő is félni kezdett a i*ettenetes Góliáttól és csak magában morogta, az igaz, hogy, félig hallhatóan : “Hóhér V Mikor azonban leért a dombról és elvitte őt útja a kir rózsa mellett, mely ott hevert, megtépve a kövektől, piszko­san a portól, amelyben meghömpölygött, míg lezuhant, Isten tudja, mit gondolt magában, hirtelen lehajolt és fölemelte rálehelt, megfujta azzal a szép pici szájával, aztán odatűzte a mellfodra közé. Olyan volt rajta, mintha ott nőtt volna. Egy szót se szólt, rá se nézett a rettenetes Góliátra, ha­nem elfordította tőle a fejét, hogy ne lásson arcába és a Gó­liát most azzal is megelégedett, hogy csak a rózsát lássa, me­legséget érzett a szive környékén és valami olyan jóságot hogy nem adta volna száz forintért, ha a gyíkvitéz testéi vissza tudja ragasztani újra a fejéhez, de azt többé nem lehetett. Lent a korcsma előtt már azóta megetetett János, a ko­csi készen várta az utasokat, akik be is helyezkedtek, de va­lami sajátszerü zavar, nyomasztó hangulat nyűge alatt. Hall­gatagon ültek szemben, ha egyik a vidék balrészét nézte, a másik szeme a jobboldali hegyek acélszürke ormán volt el­merülve, ha véletlenül mégis találkozott a tekintetük, hirte­len elkapták egymásról. Amennyiben szóltak, mind a ketten Kriszbaynéhoz intézték a mondandókat, aki lassanként szi­matolni kezdte, hogy történt köztük valami. De mi ? Ejh, hát mi is történt ? Hát semmi, csekélység, egy pár gyerekes szó, amit az ő fiatalos eszük kitágított, megszelesített, mint egy­szer az öx-dög Debrecenben a Hatvani professzor uram szűk celláját, — hogy végre belefért az egész város. Hát ebbe az egy pár szóba is belefért minden, minden. . . És még több is történt azután, sokkal több. Miért, miért nem, gondolom valami gombostűje esett le, egyszer csak le­hajolt Veronka a fejecskéjével, mintha meg akarná keresni a kasban s íme csak kipottyant hajából a megkívánt szegfű és odaesett magától a Gyuri ölébe. Gyuri fölemelte, hogy visszaadja — Veronka a kezével intett, hogy csak hagyja. — Legyen a magáé, ha már odaesett, ha már nem akart a hajamban megmaradni. Igazán nem akar-e ? Ezen töprengett Gyuri, amint sza­golgatta. Milyen csodálatos, édes illata van ! Mitől lehet ? A hajtól. S milyen illata lehet magának a hajnak a szegfű nélkül ! v A bricska pedig csak gurult, egyre gurult ezalatt, hol le, hol fel a Brána-hegy alatt. Hej a Brána, a híres Brána, elzár­ja a világot, mint a kapu az udvart, azért is híjják Bránának — Miért János ? — Mert az előbbeni gazdám, a báró (János egy sáros­negyei bárónál szolgált előbb) azt szokta mondogatni fiai­nak, pedig* okos úr volt : “Ne menjetek soha házasodni olyan helyre, ahol szúnyog nincs, jó levegő van és savanyú viz terem.” De már erre Veronka is nevetni kezdett, nemcsak Gyuri. — Igazi sárosi észjárás. De látod, megharagítottad a kisasszonyt. — Eszei-int én örökös pártában maradjak ? — panasz­kodott Veronka tréfásan. Kézzel-lábbal ellenkezett János.-— Jaj, szentem, dehogy marad, dehogy, hiszen ha... Valami nagyon szépet akart mondani, csak az illendő .szót kereste, de az Isten úgy akarta, hogy egy nagy károm­kodásban törjön ki, mert abban a percben belevágódtak a zökkenőnél valami kiálló sziklacsúcsba s nagyot roppanva, r eccsenve lehasalt a kocsi előrésze. — Tyűh, az ebugattát ! Eltört a tengelyünk, tekintetes uram. A nők megijedtek. Gyuri leugrott, megvizsgálta a ten­gelyt. Hát biz az eltört alaposan, éppen a rúd balsó szárnya irányában. — Mit csináljunk már most ? — sopánkodott János. ~— Mondtam, hogy madárnak való ország, aki nem jár se gya­­og, se szekéren. — Semmi az, —- felelte Gyuri, akit most semmi se hoz­hatott volna ki a jó hangulatából, se egy tengely, se száz ten­gely. — Add ide a fejszét. Te csak tartsd addig a lovakat, nindjárt vágok én egy nyújtót a tengely alá. Kurtanyelű balta volt a kocsiülés alatt, átvett«, meg­­íyugtatván a hölgyeket, hogy segít ő mindjárt — csigavér íz ilyen bajnak — átugrott a garádon, végiggázolt a sűrű iszalaggal összegubáncozott bozótokon a fákig. Fák is csak úgy voltak, mint agg ember koponyáján a hajszálak. Egy •«atnya nyír, — nagy darabon mogyoró — és vad csipkebok­­•ok, aztán semmi, aztán elvétve egy-egy vén fa, mintha va­­ami elszaladt erdő ittfelejtette volna. Nem is a föld teste nár ez a vörös-barna agyag, kiégett abból a termőerdő. (Csak gombát hoz és árvalányhajat.) A föld testén avar. ez a glo­govai hegy. Nehéz volt kikeresni alkalmas támasztófát. Ez túlságo­­an vastag, amaz túlságosan vékony — ment hát beljebb, bel­­ebb. Itt egy hasadékot kellett megkerülnie, majd egy, a víz íltal kimosott árkot. Olyan messzire ért, hogy a kocsi eltűnt előle, csak a Veronka ernyője piroslott távolról, mint egy virálygomba. Végre egy nyírfára vetett szemet, mely egy sza­kadék szélén nőtt magánosán. Husángnak már nagy, fának nég kicsi. Valóságos bakfis volt a fák között, szép növésű, iokat Ígérő. Mindegy, halál fia vagy, kis bakfis ! Belevágta i baltáját. De alig csattant egyet-kettőt a balta, midőn felhangzott •Z a szó : Reta ! Reta ! (Segítség ! Segítség !) Gyuri összerezzent, megfordult. Ki kiáltott ? A hang közelről látszott jönni, de se közel, se távol nem volt senki, ledig nagy darabot lehetett belátni. Újra hallatszott a se­­jélykiáltás rekedten, tompán, mintha a föld alól jönne. Most nár világos volt, hogy a mély hasadékból kiált valaki. Gyuri szaladni kezdett a hasadék mentén. — Itt vagyok, — kiáltozá. — Ki vagy ? Mi baj van ? — Itt vagyok, — szólott fel a mély hasadékból az előbbi hang, — segíts rajtam, ha keresztény lélek vagy. Gyuri lenézett a hasadékba s egy kabátos alakot látott az alján guggolni, de csak keveset láthatott az emberből, mert a laza talajnak egész a szélére lépni veszélyes lett volna. — Ez nevezetes ! Hogy jutott oda ? — Beestem tegnap este, — nyöszörgőit a kabátos ember. — Hogyan, már tegnap este ? És nem tud kijönni ? — Lehetetlen, mert nincs mibe fogózni, ha megkapasz­kodom valamely cserjében, kiszakad a földből tövestül s minduntalan visszaesem. — Teringette ! Ön kutya állapotban van ! És senki sem ment azóta erre ? — Nem jár erre senki. Már el voltam készülve a leg­borzasztóbbra, midőn felhangzottak a fejszecsapások a kö­zelben. Oh. hála neked, én Istenem ! Segítsen rajtam jó em­ber, aki ott fent van, akárki legyen is, meg fogom jutal­mazni. Következő számunkban folytatjuk.

Next

/
Thumbnails
Contents