Kanadai Magyarság, 1956. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)
1956-06-30 / 26. szám
VI. 26. sz: 1956 június 30.____________________________ HEIÍEGYVELEG Most, hogy Tito sikeresen eljátszotta a “tékozló fiú” szerepét és ünnepélyesen bevonult ismét a kommunizmus nagy családjába, az US. News adatokat közöl a jugoszláv diktátor életéből. Eszerint a szegény liorvát parasztszülők gyermeke, fiatal éveit a farmon, majd egy zágrábi vasgyárban töltötte. 1915-ben besorozták az Osztrák-Magyar hadseregbe és a határmenti csatákban hamarosan orosz fogságba esett. Kun Bélához és Rákosihoz hasonlóan csatlakozott fogsága idején a bolseviki párthoz, elvett egy orosz nőt és sikeresen elvégezte a kommunista agitátor-iskolát. 1923-ban visszatért Jugoszláviába. ahol illegális kommunista szervezkedésbe kezdett. Elfogták és hat évre Ítélték. Kiszabadulása után, mint Sztálin egyik kedvence, Nyugateurópa államaiban tevékenykedik. 1939-ben ‘ismét visszaszokik Jugoszláviába, megszervezi a kommunista partizánhadsereget. A háború utáni első években Sztálin hű csatlósa, a trieszti kérdésben háborúval fenyegetődzik. lelövet egy US. utasszállító repülőgépet. 1948-ban szakít a Kominform-mal, nemzeti kommunizmust hirdet, Kelet—Nyugat viszonyában a semleges szerepét játssza. 1956- ban, miközben egymilliárd dollár értékű US. segélyt zsebrevágott, kijelenti, hogy “semmi sem választhatja el többé a szovjet és jugoszláv népet és ha arra kerül a sor, váll-váil mellett fognak a szocializmus ellenségei ellen harcolni.” ** * A fájdalmas kínai és keserű jugoszláv csalódás után, nem csodálkozhatunk azon, ha a kongresszus honatyái kissé jobban szemügyre veszik a ‘ külföldi segélyre” fordított őszszegeket és az Elnök által javasolt 5 milliárdból, egyet máris lefaragtak. ** * A legújabb események a nyugati államférfiak egész sorát késztették megszólalásra. Harry Truman, díszdoktori oklevelének átvételekor nagyszabású beszédet mondott Londonban. A szovjet veszélyt “bagatellizálni” akaró és szorosabb együttműködést hirdető angol államférfiak bizton csodálkoztak Truman kijelentésein, aki szerint : “az USA-t .és Angliát ritkán fenyegette olyan nagy veszély, mint napjainkban. A könnyelműség, megosztottság és tétlenség következtében a jövő kicsúszhat lábaink alól.” ** * Dean Acheson, Truman volt külügyminisztere is megszólalt három éves hallgatás után. Az uj moszkvai vezetést éppen olyan nyugtalannak, agresszívnek ,és veszélyesnek minősítette, mint a régi volt. A módszer változott, a cél nem. “A Szovjetunió egyetemeiről az elmúlt évben háromszor annyi mérnök, fizikus és vegyész került ki, mint a mieinkről. 60.000 a 22.000-rel szemben. A Szovjetunió ipari össztermelésének 20 % -át hadianyag, 40%-át iparfejlesztésre fordították és mindössze 40%-a került közszükségleti cikkek gyártására. A nyugati államok ezzel szemben az össztermelés 68—73%-át közszükségleti cikkek gyártására használják fel. Ha ez a helyzet megmarad, a Szovjetunió 15—20 ,év múlva túltermeli az USA-t, Kína és a Vörös-blokk a szabad világot.” ** John Foster Dulles a jelenlegi külügyminiszter is előadást tartott az egyik US. egyetemen a “Béke ára” címen, melyben ezeket mondotta : “A Szovjetunió csupán nemzetközi propagandára évi 500 millió dollárt költ. Nemzeti összjövedelmének 20%-át, katonai-, gazdasági és egyéb segély formájában külpolitikájának alátámasztására használja fel. Amíg ez a helyzet tart, mi is fel kell, hogy használjuk a 40%-ot békebiztosítási célokra.” * * * Az USA-ban járt Konrád Adenauer német kancellár mondotta a sajtófogadáson : •Hölgyeim és uraim ! Komoly meggyőződésem, hogy Sztálin “elégetésével” (crematizálásával) még semmi sem változott. Az egy ember helyetti kollektív diktatúra is diktatúra. — a szabadság és jog eszméjének eltiprása. A szovjet rtndszert nem leket aszerint megítélni, hogy a hatalmat egy, három, vagy tíz diktátor gyakorolja-e.” ** * Walter Lippmann nem a mi ideálunk. Sem mint politikus, sem mint közíró. De mit szóljunk legújabb megállapításaihoz: “Történelmi tragédiához'vezethet az a tény, hogy a nyugati hatalmak fővárosaiban nincsen senki, aki látna és cselekedni merészelne, — hogy Londonban egy előítéletekkel teli, Páriában egy gyenge, Bonnban egy aggastyán és Washingtonban egy beteg ember kezében van a vezetés ?” * * * Az Egyesült Nemzetek “Koreai Ellenőrző Bizottsága” beszüntette működését. “A cseh és lengyel megbízottak magatartása megakadályozták abban, hogy feladatát betölthesse” — mondja a hivatalos jelentés. Emellett úgy mellékesen megjegyzi a beszámoló, hogy a fegyverszünet eddigi ideje alatt, a kommunista Észak-Korea kormánya, a megállapodásokat kijátszva, felszerelt és kiképzett. 22 hadosztályt, 300 szovjet gyártmányú harckocsit, 600 nehézlöveget és 550 nehéz aknavetőt csempészett az országba, 30 korszerű repülőteret épített, 6.000-ről 21.000 főre emelte a légierő létszámát, melyet 500 jet géppel szereltek fel. Olvasva a jelentést a régi mese jut az eszünkbe a “jámbor balek”-ról, aki komolyan elhitte azt. hogy hamiskártyásoktól nyerni lehet. :J: * ❖ Ezért volt liát az atombomba-kísérletek körüli nagy handa-bandázás, a kétségbeesett siránkozás az emberiség jövőjéért, míg most a “Washingtoni Tudományos Akadémia” jelentéséből kisült, — hogy .az amerikai kontinens átlagos lakója harmincszor annyi rádióaktív hatásnak van kitéve a különböző röntgen átvilágítások és felvételek során, mint a veszélyesnek kikiáltott atomrobbantásokat követő rádióaktív kisugárzás révén. í’t 17 év után ismét megjelent a “Szovjet Statisztikai Zsebkönyv”, mely a multévi népszámlálás adatait hozza nyilvánosságra. Eszerint a Szovjetunió lakosainak száma kereken 200 millió. Húszmillióval kevesebb mint amennyire becsülték. Kitűnik az adatokból az is, hogy a háború nemcsak halottakban, de a szaporodásban is óriási kiesést jelentett. Az összes iskolakötelesek száma 23 millió, kilencmillióval kevesebb, mint a háború előti .években volt. A lakosság fele még mindig földműves. A kollektív farmokon húszmillió család él és ennek a húszmillió családnak csak 12 millió tehene van. A rádiók száma 1955 végén 6 millió volt. Az USA-ban 138 millió rádiókészüléket tartanak nyilván és csak a gépkocsi rádiók száma 36 millió. A szovjet előkelőségek közűi 820 ezernek van televíziója, az USA-ban 35 millió polgárnak. * * * Az emberi szervezet egyik első számú ellensége a “rák”, — a sejtek rendszertelen és szabálytalan növekedése. Hosszú évek óta súlyos százmilliókat költenek a kutatásokra és kisérletekre, anélkül, hogy a rendszerint halált okozó daganat kórokozójához közelebb Jutottak volna. Az amerikai orvosok az “autó gázokkal”, az angolok a “dohányzással” hozzák öszszefüggésbe. A moszkvai rákkutató intézet egyik professzora viszont esküszik arra, hogy a forró leves okozza a gyomorrákot. Főleg az utóbbit ajánljuk néhány nyugati politikus és újságíró figyelmébe, mert mi aztán már tapasztalatból tudjuk, hogy “nem tanácsos olyan forrón enni a levest, ahogy azt Moszkvában főzik." * * /* A képzelődök és könnyen megijedők számára viszont közöljük az amerikai rákkutató intézet közleményét, mely szerint a rák is gyógyítható. Egy fontos feltétellel : “a korai felismeréssel.” Közli a korai felismerés és rákos megbetegedés jellemzőit is : 1. ) Nem, vagy nehezen gyógyuló seb vagy sérülé s. 2. ) Kitapintható, fájdalommentes daganat. 3. ) Szabálytalan, indokolatlan vagy szokatlan vérzés. 4. ) Keményedés a bőrfelületen. 5. ) Állandó rekedtség vagy köhögési inger. 6. ) Emésztési vagy nyelési zavar. 7. ) Szabálytalan széklet. Bármilyen esetben azonnal menjünk az orvoshoz és tanácsos évi rendszeres ellenőrzést is bevezetni. * * Más. A tavalyi Szent László napjával összekötött-kisérlet után az egész magyar emigráció-szervezetek, sajtó és rádió — egységesen, a hagyományos, május utolsó vasárnapja körül ünnepelte a Hősök Napját és emlékezett meg a névtelen magyar katonáról. Még az Ember című lap is. Igaz, hogy ilyen stílusban : “Nem a lázadó és esküszegő tábornokok a hősök, akik Hitler érdekében hadakoztak, akik magukat a hősök szerepében illegették, vagy akiket becstelen haláluk után hősöknek akarnak kikiáltani az uj nácizmus apostolai. ’Gyávák, becstelen, lesipuskás kalandorok voltak ők. A legnagyobb hősök azok, akik Hitler és magyarországi csatlósai ellen ragadtak fegyvert : Bajcsi Zsilinszky Endre, Kiss János, Nagy Jenő és Tartsai Vilmos.” Na már nézze meg az ember ! Hát a Donnál, a Kárpátokban és Budapestnél a szovjet hordák elleni karcokban elesett sok ezer Nagy János és 'Kiss Jenő nevét “megvetés kell kisérje ?” Ki hát a türelmetlen, az elfogult, az uszító ? Deákzoltánék-e vagy mi, akik ezt az ízléstelen halottgyalázást szóvá tesszük ? * * * Az emigrációs lapokat böngészve merült fel az a gondolat, hogy sürgősen újabb emigrációs szervre volna szükség. Ne tessék megijedni ! Sem “politikai szervezkedésre”, sem “egyesület alakítására”, sem a nemlévő egység “megbontására” nem gondolunk. Mindössze szeretnénk tudni, hogyan kell “Nikita” vezetéknevét magyarul helyesen írni. Az amerikai magyar lapok általában “Kruschev”-nek írják. Az európaiak "Hruscsev”-nek. Az ausztráliaiak “Kruscsov"-nak, a délamerikaiak “IIruscsov”-nak. A “Jó Pásztor” című lap “Krucstyew"-nek és mindezek betetőzéseképpen az egyik ausztriai kőnyomatosban így olvastuk : “Chruschtschew.” Talán egy emigrációs “Újságíró és Lapkiadó Szakszervezet” vagy valami efféle, sok egyéb mellett, ezt a problémát is megoldhatná. — km — NYUGTÁVAL DICSÉRD A NAPOT, ELŐFIZETÉSSEL A LAPOT. DR. PETRÁNY ZOLTÁN A MONTREAL! ALEX A. KELEN CÉG ÜZENETEI : Január eleje óta, mióta a fekete forintok küldése miatt oly sok bajok támadtak otthon is. meg itt is, mert oly sok embernek veszett oda a pénze, mit aztán otthon hiába í1 vártak, tisztába lett a nagy- I közönség, hogy mily veszede- I lemnek tették ki szeretteiket jazok, kik feketén küldték haha a pénzt. Azóta teljesen telhetetlenné tett téve a feketén /való pénzküldés, de még elő- I fordul, hogy egyesek próbálkoztak feketén küldeni fovina montreáli McGill egyetemen ltot. szerezte meg orvosi diplomáját, s a West-Virginia-i kórházban kezdi meg gyakorlatát. Dr. Petrány Zoltán 1930- ban született az ontariói Guelph-ben, ahol iskoláit is végezte. Apja néhai Petrány József 1926-ban a hevesmegyei Bekölce községből vándorolt, Kanadába. Édesanyja sz. Chuhaj Mária 1928-ban érkezett legnagyobb fiúgyermekével Józseffel, majd 1930- ban Mária és Veronika leányaik is megérkeztek. Dr. Petrány Zoltán már fiatal korában vágyódott az orvosi pályára. De a család igen szűkös anyagi helyzetben élt, édesanyjuk betegsége minden keresetüket felemésztette. Nyári szabadságát a dohányfarmokon töltötte, majd épületek festésével foglalkozott. A középiskola befejezése után vesztette el édesapját, ami további tanulmányait rendkívül megnehezítette. Kevés megtakarított pénzével beiratkozott a montreáli egyetemre, ahol szabad idejében ismét épületek festésével foglalkozott. így szerezte meg az egyetem elvégzéséhez szükséges anyagiakat. 1954 karácsonykor házasságot kötött az ottawai születésű Joan Sullivannal, aki a verduni kórház ápolónője volt, s aki férjét egyetemi tanulmányaiban eredményesen támogatta. Dr. Petrány Zoltán ezúton is köszönetét mond a Montreálban lakó Irving Mendelnek és feleségének, akik mindig szeretettel fogadták otthonukban és saját gyermeküknek tekintették. W/XWW<WiAWyW<VWW LEJÁRT AZ ELŐFIZETÉSE? Kérjük, ne várja, hogy felszólítsuk, hanem, ha a szivén viseli a magyar betű sorsát, úgy küldje be önként az előfizetési díjat NEO-NÁCI PÁRT ALAKULT NÉMETORSZÁGBAN wC.'OwwC mentheti meg Németországot a biztos pusztulástól. Az uj párt jelvénye a keresztbe fektetett kalapács és kard, amit már a Hitler előtti ú. n. fekete-front használt. Az alakuló gyűlésen mintegy négyszázan vettek részt. AMERIKAI ÁLLAMPOLGÁROK KÁRKÖVETELÉSE A KOMMUNISTA MAGYARORSZÁG KORMÁNYA ELLEN--------r------1)-----------Strasser Otto, Hitler Adolf egykori Kanadába menekült helyettese, uj neo-náci pártot alapított Németországban. A bajor Miltenbergben megtartott alakuló gyűlésén véres zavargásokra került sor, ahol a résztvevők könnyfakasztó bombákat dobáltak egymásra. A rendőrségnek fegyveresen kellett helyreállítani a rendet és közbiztonságot. A Strasser ebenes ifjúságot nem lehetett megfékezni, követték Strassert s'állodai szobájába és a pártalapítás abbahagyását követelték tőle. Nem sikerült megállapítani, hogy az ellentüntetést kik rendezték. Az ifjúság soraiban frankfurti és hanaui szociáldemokratákat és kommunistákat találtak, akik közül mintegy harmincat a rendőrség letartóztatott. Strasser 21 évet töltött külföldön, nagyrészt Kanadában, mikor — a Hitlen-el való ellentéte miatt — Németországból menekülnie kellett. Az alakuló gyűlés Strapser javaslatára az uj neo-náci párt programmját a következő négy pontban foglalta össze : 1. Németország egyesítése. 2. önkéntesekből álló hadsereg felállítása. 3. Ifjúsági szervezetek létesítése, hasonlóan a hitleri rendszerhez. 4. Gazdasági kormány és pax’lament felállítása. Strasser szerint csakis ez a programra Whitney Gillilland, az USA állampolgárok külföldi követeléseinek kormánybiztosa felhívja az amerikai állampolgárokat, hogy Magyarország. Románia és Bulgáriával szemben fennálló háborús kárköveteléseiket legkésőbb ez év szeptember 30-ig jelentsék be, ellenkező esetben a követelésük elévül. Azon amerikai állampolgárok, akik Magyarországon, Romániában, vagy Bulgáriában fekvő ingó vágj- ingatlan vagyonúkban a TI. Világháború eseményei során kárt szenvedtek, bizonyos mértékű KÁRTÉRÍTÉSBEN részesülnek, amelyhez szükséges pénzösszeget az USA kormány levonja ezeknek az országoknak Amerikában fennálló követeléseiből. A kárkövetelések első 1000 dolláros részlete nyomban kifizetésre kerül: A kárköveteléseket az alábbi hivatalnál kell bejelenteni : Foreign Claims Settlement Commission. Washington 25, D. C. Az IKKA szabadon választható cikkekre vesz fel rendelést. Ki-ki otthon azt választja, amit éppen a legjobban tud értékesíteni. Az eladás meg van engedve és sole ka] magasabb árfolyam jön ki, mint valaha is lehetett feketén kapni. KANADAI MAGYARrvAG jegyzéket ! Sokan vannak, akik nagy összegeket küldtek, naponta többen és többen utalnak haza 4-500 dolláros tételeket. így nincs semmi kockázat és nem kell aggódni, hogy a hazaküldött pénzzel mi lesz ? Legújabban a Szabolcs megyeiek vezetnek, akik a legtöbbet küldtek a Heves megyeiek után, de Zemplén, Abauj, Borsodiak is, valamint a Dunántúliak is sokat küldtek. Délamerikából, Mexikóból. az Egyesült Államok minden részéből felkeresik a KELEN CÉGET és megbízottait, mert gondosan intéznek el minden rájukbízott ügyet. Gyógyszereket is küldünk lelkiismeretesen és gyorsan, REPÜLŐJEGYEK ! Most már közvetlen repülés van Budapestről, nem kell Prágában átszállni ! Repülőjegyeket 18 hónapos részletre is kaphat. Az Egyesült Államokban nincsenek megbizottaink, így, Újabban számosán rendeltek téglát, tetőcserepet, cementet, ablakrámát. Ügyfeleink mind kivétel nélkül meg vannak az uj szabadon választással elékedve. ÉPÍTKEZÉSI ANYAGOKAT, téglát, palát, cementet most vegyen, javítássá ki óhajai szerettei házát. Bármilyen összegű rendelését átutaljuk az IKKA-hoz, két héten belül otthon van a pénz az anyagokra. 1000 drb. nagyszilárdságú tégla $22.50, — 40x40-es pala 1000 cirb. $52.50, — tetőcserép 1000 drb. $47.50. Kérjen árakik velünk óhajtanak pénzt, gyógyszert, vagy IKK A csouagot küldeni, forduljanak egyenesen cégünkhöz, vagy kanadai megbizottainkhoz, akik pontosan elintéznek mindent, kivéve a fekete pénzküldést. ami otthon büntetendő. Hiszen az IKKA cikkek eladásából 25, 30, sőt 40 forintot is kapnak. ALEX. A. KELEN LIMITED 1467 Mansfield St., Montreal 2, Quebec. Phone : PL. 9548. APRÓHIRDETÉSEK MUNKA ALKALOM Jómegjelenésű, németül is beszélő, vendéglátó iparban gyakorlattal rendelkező MAGYAR ÜZLETVEZETŐT (Manager) keresünk azonnali belépésre. Személyes jelentkezés : CSÁSZÁR ISTVÁNNÁL GOLDEN GATE LODGE (Nyaraló vendéglő) Muskoka, Milford Bay, Ont. Motorcsónak vezetéséhez értők előnyben. Egyedülálló nő 50 éves korig háztartási munkát kaphat vidéki birtokon, magyar házvezetőnő és soffőr mellett. Galt- Kitchener között, busz a park kapunál. Angol, vagy francia nyelvtudás követelmény. Érdeklődök írjanak : MRS. F. ERDÉLYI, Langdon Hall. Blair, Ont. címre. GYAKORLOTT FODRÁSZT, VAGY FODRÁSZNöT jó fizetéssel, állandó munkára felveszünk. LÍVIA” FODRÁSZ SZALON 1072 Wilson Ave. (Keele sarok) Tel.: ST. 8-6284 BÉRBEADÓ HÁZ 7 szobás ház MIMIKÓBAN csendes, szép utcában $140-ért KIADÓ, vagy ELADÓ. Érdeklődni lehet : M R. G ULYÁSNÁL 1. 1 őth St., New Toronto. KÜLÖNFÉLÉK Ha széppé akar ja tenni padlóját : Béreljen padlócsiszológépet; gyalul és padlófényezőgépet. CANADIAN FLOOR SERVICE 661 Gerrard St., E., Toronto Telefon : Rí. 5200. Vngol család keres egy házaspárt bentlakással. Az asszony mmkaköre a háztartás vezetése, a férj házon kívül dolgozhat. Bővebb : ST. 8-2023 HA A BABÁNAK SZÉKREKEDÉSE VAN Adjon be Baba Tablettát, amely édes, enyhe. Semmi nem tisztítja ki a beleket oly \ gyorsan és eny^ \ bén. Nem álmosít, nem kábít. Több mint 50 éve használják. Jóízű és könnyű bevenni. Vegyen még ma egy csomaggal a gyógyszertárban. Kérjük külső munkatársainkat, tudósítóinkat és hirdetőinket: hogy cikkeiket, tudósításaikat. hirdetéseiket úgy adják postára, hogy mi azt hétfőn lapzártakor) megkapjuk. I H 1 1 1 i |1 a IRODA ÁTHELYEZÉS Ezúton hozzuk Torontó és környéke magyarságának szives tudomására, hogy IRODÁNKAT 2851/* Christie St. alól 996 DOVERCOURT RD. alá (a Kanadai Magyarság épületébe) helyeztük át. Továbbra is kérjük a magyarság szives támogatását CSERE SÁNDOR REAL ESTATE BROKER (Ingatlanforgalmi iroda.) Tel.: LE. 4-9258 Hallgassa rádióhirdetésünket a torontói CKFH magyar adásán minden szombaton d. u. 1__5-ig, az 1400-as hullámhosszon. TA 1 1 1 1 H H H OLVASD A KANADAI MAGYARSÁGOT a szabad világ legbátrabb hangú, pártokon felülálló magyar hetilapját!