Kanadai Magyarság, 1955. július-december (5. évfolyam, 27-51. szám)

1955-09-24 / 37. szám

Még jönni kell, még jönni fog, Egy jobb kor, mely után Buzgó imádság epedez Százezrek ajakán.

Vörösmarty

Authorized as Second Class Mail Tost Office Department, Ottawa.

^cutaeUatt ^u*ty<vUcut&

C a n a d a’s

largest

Anti-Communist

weekly

in Hungarian language

Kanada legnagyobb magyarnyelvű anti-kommunista hetilapja.

Szerkesztőség és kiadóhivatal 362 Bathurst St. Toronto.

Szerkeszti :

KENESEI F. LÁSZLÓ

Edited and Published at 362 Bathurst St., Toronto

V. évfolya'm 37. szám.

Ara : 10 Cent.

Toronto, 1955 szeptember 24

MAGYAR SZEMMEL

VILÁGPOLITIKAI MOZAIK

A korábbi eseménydús hetek után úgy látszik, hogy az elmult hét során nem annyira az újdonságok domináltak, mint inkább a korábbi eseményekből leszűrhető eredmények. Ma kissé tisztábban látunk az északafrikai felkelés, a ciprusi függetlenségi mozgalom, Adenauer moszkvai útja, az argentin forradalom és több más nemzetközi kérdésben, mint a korábbi hetekben, mikor a problémák még túl közel voltak ahhoz, hogy higgadt következtetéseket lehessen belőlük leszűrni.

VILÁGPOLITIKA

FORRADALOM

ARGENTÍNÁBAN

érdekes hírre, mely szerint Északafrika mezőgazdaságának gépesítése rohamléptekkel halad előre, s a gépek nagyrésze Kanadából származik. Számos magyar honfitársunk, akik a nagy kanadai mezőgazdasági gépgyárakban dolgoznak, saját munkájával járul hozzá az északafrikai békéhez és prosperitáshoz.

A CIPRUSI függetlenségi mozgalom ugye szintén a megfelelő, békés mederbe terelődött ; bár a Londonban megtartott brit-görög-török értekezlet nem hozott konkrét eredményeket, abban mégis megállapodtak, hogy mindegyik fél kidolgozza a saját álláspontját, s addig, amíg megegyezést nem hoznak létre, sem a görög, sem a török kormány nem fog semmiféle nacionalista mozgalmat támogatni Ciprusban.

ADENAUER UTJÁNAK eredményeiről lapunk más helyén már beszámoltunk. Biztosra vehető, hogy a német hadifoglyok (s velük együtt valószínűleg számos magyar is akiknek hollétéről nem tudtak) haza lesznek bocsátva. Ezekután a német-orosz tárgyalásoknak meg fog szűnni az a jellege, hogy azt a háborúban győztes hatalom folytatja a megvert ellenséggel szemben. A nyugatnémet-szovjet diplomáciai kapcsolatok felvétele még nagyon messze van Németország egyesítésétől, de lassan mégis abba az irányba vezet. Máris szó van például arrói, hogy az ausztráliai olimpiászon jövő évben Nyugat- és Keletnémetország kiküldöttei közösen, “német” színekben indulnak. Hasonlóképpen megalakulóban van több nagyarányú német ipari és kereskedelmi vállalat, melynek hatásköre Nyugat- és Keletnémetországra egyformán ki fog terjedni. Ne felejtsük el ezzel kapcsolatban, hogy minden kis rés, melyet a nyugat képes ütni a Vasfüggönyön, közelebb hozza a rabnemzetek felszabadulását.

AZ ARGENTIN FORRADALOM ezúttal úgylátszik véglegesen győzött. Peron, aki éppen tíz évvel ezelőtt került hatalomra, nemcsak lemondott, hanem el is tűnt éspedig egyes hírek szerint öngyilkos lett, mások szerint Paraguayba menekült. Jellemző és mindenki számára megnyugtató, hogy Peron lemondásával egyidejűleg Argentina bíboros érseke fenkölt hangú nyilatkozatot tett, melyben Argentina népét békére és mukára hívta fel, Jézus Krisztus, a Béke Hercege nevében. Minthogy pedig a Peron-ellenes forradalom elsősorban az argentin egyházfők üldözése miatt tört ki, a bíboros nyilatkozatát csak úgy lehet értelmezni, hogy Argentína életében nyugalom és megértés korszaka következik.

Sokat írtak az újságok az egész nyugati világban tapasztalt, szinte túlzott ütemű ipari fejlődésről. Egyes országok, elsősorban Nagybritannia, olyan tempóban fejlődött 1955 első felében, hogy a kormány a túlzott vásárlások és túlzott hitelélet miatt inflációtól fél, s máris megszorította a hiteleket. Hasonló intézkedéseket tett Nyugatnémetország is, amely az egyre fokozódó ipari kivitelből nyert dohárait szándékosan visszatartja a kínálkozó külföldi bevásárlások elől. Az ipari fejlődés üteme Franciaországban is megnőtt. Itt a fellendülés eredményét arra használják fel, hogy az ipari munkások bérét lassankint felemeljék, ha nem is az amerikai nívóra, de legalább az angliai mértékre. Amerika és Kanada — eddigi politikájának megfelelően — gigászi méretű közmunkák létrehozására használja fel a fejlődés eredményét.

zal, hogy helyét át kell adni egy héttagú bizottságnak. A felkelők az ultimátumot azzal a fenyegetéssel kapcsolták össze, hogy annak lejárta után a felkelő repülőgépek bombázni fogják a fővárost. Az ultimátum . lejárt, a bombázók nem jelentek meg a főváros felett, azonban a haditengerészet alakulatai egységesen a felkelőkhöz csatlakoztak, s azonnal elhajóztak Buenos Aires kikötője felé.

Akár győznek a felkelők, akár nem, annyi már bizonyos, hogy Peron személyes diktatúráját tovább nem képes fenntartani.

Legújabb hírek szerint Peron máris mondott.

le-MEGNYILT AZ UN© KÖZGYŰLÉSE

nemzeteket, amelyeknek felvételét a bandungi ázsiai konferencia egyhangúlag javaslatba hozta : ^zek pedig Kambodzsa, Ceylon, Japán, Jordán,...Laoas, Libia és Nepal.

Már előre biztosítva látszik az UNO közgyűlésen az, hogy Vöröskína felvételének ügyét, illetve ennek tárgyalását további egy évvel elhalasztják.

EGY JELLEMZŐ KOMMUNISTA PROPAGANDAFOGÁS

Az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének őszi ülésszaka szeptember 19-én megnyílt. Szakértők szerint ez lesz az első igazi alkalom a Szovjetnek arra, hogy megmutassa, hogyan értelmezi a “genfi szellemet”. Washingtoni jelentések szerint van remény arra, hogy a Szovjet el fogja fogadni Eisenhower ajánlatát a leszerelés kölcsönös légi ellenőrzése kérdésében. Ugyancsak előre biztosítva látszik, hogy a közgyűlésen teljes megegyezés fog létrejönni az “atomerő a békéért” bizottság ügyében.

De a nemzetközi politikai helyzet tekintetében ennél sokkal fontosabb témája lesz a közgyűlésnek az uj UNO-tagságok kérdése, amiről közel tíz éve folynak sikertelen tárgyalások a nyugati és keleti blokk között. A legutóbbi ellentétes ajánlatok szerint a Szovjet hozzájárulna. Finnország, Olaszország, Írország, Portugál, Nepál, Libia, Jordán és Ceylon felvételéhez, ha ezzel szemben az UNO tagként felvenné Albániát, Bulgáriát, Magyarországot, Romániát és Külső Mongó-' liát, tehát a “rabnemzeteket”. Az amerikai álláspont és az UNO többsége szerint azonban minden egyes országra nézve külön-külön kell tárgyalni, s az UNO tagság előfeltételeit minden egyes országra nézve külön kell vizsgálni. Ebben a nehéz kérdésben aligha jöhet létre az UNO közgyűlésén megegyezés, mert ez szorosan összefügg a genfi külügyminiszteri konferencián sorrakerülő legnehezebb kérdéssel, a rabnemzetek felszabadításának kérdésével.

Ezzel szemben biztosra vehető, hogy a közgyűlés egyhangúlag fel fogja venni tagjai közé Ausztriát, valamint azokat az ázsiai

Érdekes példáját látjuk a kommunista gondolkodásmódnak és kétszinüségnek a német hadifoglyok hazabocsátásának kérdésében. Mint tudvalevő, Adenauer nyugatnémet kancellár azzal a feltétellel fogadta el Moszkvában a Nyugatnémetország és a Szovjet közötti diplomáciai kapcsolat helyreállítását, hogy az oroszok ennek fejében hazabocsátják a még mindig fogságban sínylődő német hadifoglyokat. Az errevonatkozó szovjet ígéretet csupán szóbelileg tette meg Bulganin miniszterelnök, de Adenauer még Moszkvában tartózkodott, mikor már valóban megtörténtek az első konkrét intézkedések a hadifoglyok hazahozatalára. Nyilvánvaló —mint lapunk korábbi számaiban már tájékoztattuk az olvasót, —; hogy Adenauernek sikerült a teljes német nép egyik régi keserűségének, a hadifoglyok visszatartásának kérdésében a kommunistákat belátásra bírni.

De már Adenauer hazaérkezésének másnapján a Pravda — a szovjet kommunista párt hivatalos szócsöve — nagy cikket hozott, mely szerint Adenauer a szovjet álláspont szerint nem jogosult a “teljes német nép” nevében nyilatkozatokat tenni sem s német hadifoglyok kérdésében bármilyen olyan egyezséget kötni, amely a teljes, — tehát nyugati és kelet-német állampolgársággal bíró hadifoglyokra vonatkozik. Ezzel kapcsolatban azt közölte a Pravda, hogy Grotewohl keletnémet miniszterelnök sikeres tárgyalásokat folytatott Moszkvában éspedig Adenauer után két nappal, a “némei hadifoglyok szabadonbocsátása” ügyében. A Pravda szerint tehát a német foglyok hazaengedése nem Adenauer, hanem Grotewoh sikereként könyvelendő el, s így mint a Pravírta : “A nyugatnémet anyák és asszonyol a Keletnémetország és a Szovjet között fennálló barátságnak köszönhetik, ha fiaikat és férjeiket visszakapják”.

Hogy ez az átlátszó kommunista propa gandafogás a német nép véleményét semmi ben sem befolyásolja, azt Adenauer mon dotta meg a legjellemzőbben, már két nappa: a Pravda cikke után közzétett nyilatkozaté ban, mely szerint “a keletnémet népnek alir 8%-a kommunista, míg a többi a Nyugat németország által képviselt nyugati, demo kratikus rendszer híve”.

A kommunista állásfoglalás az olcsó, befelé irányuló propagandán kívül azonban pregnánsan mutat rá arra, hogy a Szovjet — jelenleg — még nem fog konkrét lépésekeJ tenni Németország egyesítésére, hanem fenntartja azt az álláspontját, hogy két Németország van, — egy a szovjet blokkba bekebelezett kommunista Németország, s egy Nyugathoz tartozó, egyúttal azonban a szovjet által is teljes mértékben németnek és demokratikusnak elismert Németország.

Az eredmény a genfi konferenciát követő optimizmus tükrében elég soványnak látszik; de ha arra gondolunk, hogy még nem is olyan régen a szovjet a német nép egyedüli képviselőjének a Grotewohl-féle bábkormányt tekintette, Berlint pedig ismételt blokádokkal akarta éhségbe kényszeríteni, látnunk kell, hogy a Nyugat diplomatái igen jól dolgoztak.

Dr. Takács J. Géza :

ŐSZINTE KRITIKA

Dr. Sulyok Dezső : “A MAGYAR TRAGÉDIA” c. könyvéről.

Sulyok nem hivatásos történetíró. S bár mindenki jogosult ilyen mű Írására, mégis éppen mert nem történetíróval áll szemben a kritika, egy okkal több, hogy fölvesse a kérdést : miért fogott a szerző e munkához ? Sulyok érezte, hogy a kérdés föl fog merülni, s nyilván ezért írt “Előszót” ás “Zárószót” is könyvéhez. Az elfogadható válasz azonban mindkettőből hiányzik. Forrásai, amikből bőven merít, már 3legendőkép föltárták a magyarság és a szomszédai kárára elkövetett trianoni “béke” előzményeit és következményeit. (Itt különösen az 1928-ban kiadott remek “Justice for Hungary” c. műre gondolunk). Nyugat e közlésekkel sem sokat törődött, s megmaradt mind a mai napig amellett az Európakép mellett, amit Masaryk, Benes és propagandistái rajzoltak meg. Amikor ezt Sulyok is megállapítja, megkérdezhetjük tőle, vájjon, ha már ilyen költséges vállalkozásba fogott, nem lett volna-e célszerűbb alkalmas compendiummal ismét a világ lelkiismeretéhez fordulnia. . . ? A magyar közvélenény előtt világosan áll az Európa ellen elkövetett cseh árulás, de a jelenlegi helyzet megváltoztatását csak a megfelelőképpen felvilágosított Nyugattól várhatjuk. A “Zárószó”ban foglaltak még kevesebb őszinteséget kölcsönöznek Su’yok vállalkozásának. Itt arra hivatkozik, hogy Mindszenty József küldte ki öt, hogy “...tegye azt, amit népünk megmentésére lelkiismerete szerint legjobbnak tart.” (608). Eltekintve a “Zárószó”-t megelőző vagy 600 oldalon olvasottaktól, ismerve a szerzőnek a leigázott országban játszott szerepét, — e sorok írója a könyv sok olvasójának azon véleményét osztja, hogy nagyon valószínűtlen ez a mártír Bíborostól való küldetés.

A szerző jogászember, ami csak súlyosbítja, hogy mint ilyen a magyar történelem legziláltabb, jogszerűen alkotmányosnak semmikép sem tekinthető korszakában kimagasló szerepet vállalt. írhatnánk tehát, hogy ha már jogszerűen alkotmányos alapot nem tud felmutatni Sulyok 1945 utáni cselekedetei igazolására, akkor ezt a hiányzó alapot mással próbálja pótolni. Ez a más a magyar történelem különösen utolsó negyedszázadának annyira sötét rajza, amely felébreszti még a kevésbé tájékozott olvasó bizalmatlanságát is. A mű így nemcsak célját téveszti, hanem eo ipso hitelét is elveszti. Aki nem tudja, az legalább érzi, hogy a jogszerűen alkotmányos alap hiánya semmivel sem pótolható ür, s hogy ezt az űrt éppen nem töltheti be egy letűnt korszak eseményeinek célzatos előadása.

Sulyoknak soha senki, legkevésbé ő maga nem fogja elhinni, hogy amikor Magyarországra a szovjet-horda szuronyerdejének árnyéka borult, akkor törvényesen lehetett volna ítélkezni ! S képtelenség bárkivel is elhitetni, hogy az a rendszer, amely e szuronyok segítségével szétdúlta a jogot és a "endet, jobb lehetett volna, jogosabb lett volna, mint bármely elődje ! Még akkor sem, ha Sulyok következetesen felszabalulásnak nevezi az orosz horda beözönlése utáni helyzetet ! (Pl. “...1944—45-ben valóban felszabadultunk.” 563). Jaj! íem lett volna szabad szerepet vállalni ! Nincs rá mentség ! lines kibeszélés! Hiába 600 oldal, hiába 6.000, s akár 600.000. Hiába az álkönnyek a demokrácia hanyatlása felett, — a denokrácia gyilkosaival Sulyok azonosította magát ! Erről a lép akaratával, tehát a demokratikus erőkkel ellentétes állalotokról maga Sulyok is vallomást tesz ekként : “Magyarország egy feltűnően gyors folyamat során, mely közvetlenül íz első parlamentáris kormány megalakulásával nyomban (945 nov. 4-e után kezdődött, bolsevista állammá alakult át, lépének a szabad választáson határozottan kifejezésre jutott ikarata ellenére”. (134). Ilyen és ehhez hasonló megállapítások, s ténybeli ismeretek csak alátámasztják azon nézetün;et, hogy Sulyok esetében minősített bűncselekményről van szó. Mivel pedig nála és más “népidemokratikus” Nyugatra ‘szabadult” szerzőnél ismétlődik az az állítás, hogy 1945 iov. 4-én a magyar nép “titkosan, szabadon és befolyásmentesen” (!) választott (pl. 293), szükségesnek tartjuk nyomatékosan a valótlanságok közé utalni az 1945. évi “szabad” stb. /álasztás meséjét.

Ugyanitt jónak látjuk felhívni Sulyok és társai figyelmét a jogegyenlőségre. Vagyis, ha majd alkalmasint ő és társai az orosz-bolseviki nyomásra akarják hárítani rettenetes bűneikért a felelősséget, akkor mérjünk igazságosan ! — Az 1945. év előtti politikusok mentségére miért ne lehetne felhozni a Középeurópára nehezedő nemzeti szocialista nyomást ? Ugyancsak az egyenlő mértékkel való mérés védelmében Sulyok egy másik önellentmondására is felhívjuk a figyelmet. Jóllehet az egyének faji alapon való elbírálását a keresztény jogfelfogás szerint keményen elitéli, amikor célzatos beállításának azt megfelelőnek véli, mégis visszaél vele maga is. így ismételgeti az igazsággal szöges ellentétben Imrédy zsidószármazásának a meséjét. Ezért olvassuk lépten-nyomon Szálasi neve mellett a Szalosján, Ruszkayé mellett a Ranczenberger, stb. névváltozatot. Feltűnő azonban, hogy Rákosié mellett a Roth, Vasé mellett a Weinberger,

(Folyt, a 2. oldalon).