Kanadai Magyarság, 1955. július-december (5. évfolyam, 27-51. szám)
1955-09-10 / 35. szám
Még jönni kell, még jönni fog, Egy jobb kor, mely után Buzgó imádság epedez Százezrek ajakán. Vörösmarty Authorized as Second Class Mail Post Office Department, Ottawa. ßcutaeUeui ^ Kanada legnagyobb magyarnyelvű anti-kommunista hetilapja. Szerkesztőség és kiadóhivatal Szerkeszti : Edited and Published at 362 Bathurst St. Toronto. KENESEI F. LÁSZLÓ 362 Bathurst St., Toronto V. évfolyam 35, szám. Ára : 10 Cent. Toronto, 1955 szeptember 10. ŐSZINTE SOROK Az elmúlt héten véletlenül betértem az egyik nemzetközi könyv- és ujságkereskedésbe, amely többek között magyar nyelvű sajtótermékeket is árul. Talán húsz, vagy harminc percig tartózkodhattam az üzletben és ezalatt a rövid kis idő alatt megfigyelhettem, hogy minden egyes német, aki ott megfordult, legalább három-négyféle újságot vásárolt. De olyan is akadt, aki egy csomókönyvet, regényt is megvett újságjai mellé. A tulajdonos látva csodálkozásomat ezeket mondotta : “A mi vevőink közül a legtöbb újságot, könyvet a németek vásárolják. Ezek jóformán minden kiadványt megvesznek és elolvasnak, amely anyanyelvükön megjelenik. De ugyanezt tapasztaltuk a letteknél, litvánoknál is. Mindezt azonban nem lehet elmondani a magyarokról. Alig fordul elő, hogy egy magyar vevő egy darab újságnál többet vásárolna, a könyveket pedig csak elvétve keresik, pedig, amint láthatja, szépszámmal vannak jó magyar könyveink. Aztán az is megtörtént — folytatta, — hogy amikor felhívjuk magyar vevőink figyelmét egyik-másik általuk nem olvasott magyar könyvre, vagy újságra, akkor azt egyszerű elutasítás helyett szidni, gyalázni kezdik, s máris megtudjuk, hogy az illető lap vagy könyv szerzője milyen gazember, milyen bűne volt, milyen párthoz tartozik és általában miért jött a világra. Rengeteg olyan német vevőnk van ezzel szemben, aki miután már öt-hat drb. újságot felvásárolt, azután érdeklődik, hogy még milyen más német kiadványok kaphatók ? Még soha nem fordult elő, hogy egy német gyalázta volna valamelyik anyanyelvén megjelenő lapot, vagy könyvet”. A NYUGATNÉMETSZOVJET TÁRGYALÁSOK A jövő héten Moszkvában kezdődő nyugatnémet—szovjet tárgyalásokra különvonat vitte a német delegáció tagjait ; az előkészítő bizottság dr. Heinrich Brentano külügyminiszter vezetésével a speciális vonatban fog dolgozni és tárgyalni. A vonatnak és az ott lakó és tárgyaló politikusoknak a szovjet területen kívüliséget biztosított. Maga Adenauer még nem érkezett Moszkvába. A tárgyalások kezdeti nehézségei úgylátszik magában Nyugatnémetországban fognak felmerülni, mert a szociáldemokrata párt, Nyugatnémetország második legnagyobb pártja, s a parlamenti ellenzék vezetője, azon az állásponton van, hogy a kelettel való megegyezést, illetve Németország egyesítését nem az UNO keretén belül és nem a nyugati nagyhatalmak akarata szerint kell keresni, hanem külön utakon, Németország külpolitikáját pedig teljes revízió alá kell venni. Magyarul ez azt jelenti, hogy Erich Ollenhauer, a nyugatnémet szociáldemokraták vezetője azt kívánja, hogy Németország maradjon kívül az Északatlanti j Egyezményen. Ebben a kérdésben Adenauer és a többi demokratikus német párt természetesen nem engedhet, s ez az oka annak, hogy Adenauer Moszkvában nem az egész német nép, hanem csak a parlamenti többségnevében beszélhet. Szomorú szívvel hallgattam a könyvkereskedő szavait és hár nem mondtam neki, tudtam, hogy igaza van. Sajnos, magam is számtalanszor szemtanúja voltam annak, hogy olyan magyarok is, akikről tudom, hogy nem tudnak angolul, tüntetőleg csak angol újságokat és comicot vásárolnak, ezekkel rakják meg lakásukat, magyar újság pedig csak akkor kerül a kezükbe, ha valaki ingyen ajándékoz nekik egyet. Pedig a magyar lapok — kevés kivétellel — mind jólszerkesztett, nívós újságok és szellemi értékben minden tekintetben felveszik a versenyt a kanadai lapokkal. Az sem igaz, hogy aki magyar lapot olvas, az nem tanul meg angolul. Olvasóink ezrei bizonyítják ennek az ellenkezőjét. Aki szereti a magyar betűt, sokat olvas, az fejleszti műveltségét, tudását. Az ilyenek lényegesen gyorsabban tanulják meg az idegen nyelveket is. Művelt, intelligens ember több idegen szóval ismerkedik meg és ezáltal gyorsabban tudja elsajátítani a más nyelvet, mint az olyanok, akik nem olvasnak anyanyelvükön, mert igazán élvezettel olvasni csak anyanyelvűnkön tudunk. Tehát azok, akik csak pár éve vannak Kanadában és nem olvasnak magyar könyvet, újságot, egész biztos, hogy nem tartoznak az intelligensek közé, de azt is aligha lehet rájuk mondani, hogy jó magyarok. Mert a szivével, leikével magyarul érző ember szereti a magyar betűt és nem is képes anélkül élni. Végül pedig hadd üzenjek valamit azoknak is, akik folyton csak kritizálják a magyar újságokat, becsmérlik azokat, akik kemény, nehéz, áldozatos munkával dolgoznak azért, hogy ne haljon ki a magyar szó, a magyar gondolat az emigrációs magyarság szivéből, — azoknak, akik nem tudják értékelni azt a sok, önzetlen munkát, amit az emigrációs újságíró és lapszerkesztő sokszor egészsége feláldozásával végez. Az ilyenek nemcsak ostoba emberek, hanem nagyon rossz magyarok is. örülünk és boldogok vagyunk, hogy az ilyen nemzeti öntudat nélküli emberek mellett, hála Istennek tízezrével vannak becsületes, a magyar szó és a magyar gondolathoz örökké hű magyarok is. Ezek miatt, ezek kedvéért folytatjuk nehéz, áldozatos munkánkat, mert az ő szeretetük, hűségük elfeledteti velünk azokat, akik oly könnyen tudnak hazát cserélni. Mert ne feledjük soha el, hogy aki nem volt jó magyarnak, az nem lesz jó amerikainak, vagy kanadainak sem. KENESEI F. LÁSZLÓ. W.V.V.'.V.V.'/.V.V.'AVVA^VAV.V.V.V.V.VAV.V.'.V MEGYE! HAZACSALOGATÓ IRODA (FEP). A Szabad ISfép augusztus 19-i száma közli : “A Magyarok Világszövetsége az amnesztia rendelettel kapcsolatban megnyilvánuló nagy érdeklődésre való tekintettel, a megyei tanácsokkal együttműködve, információs irodákat létesített a megyei tanácsok székhelyein”. Ez a hír arra mutat, hogy az eddig oly csekély sikerű hazacsalogatási akciót elsősorban a vidéki, főként paraszti hozzátartozókon keresztül akarják kiszélesíteni s az emigránsok hozzátartozóit és jóbarátait felhasználni arra, hogy a népidemokrácia nagyszerűségéről és az otthoni paradicsomi helyzetről szóló beszámolókkal igyekezzenek hazavonzani honfitársainkat. A MUNKA NAPJA KANADÁBAN Kanadaszerte gyűlésekkel, szónoklatokkal és ujságnyilatkozatokkal ünnepelték a Labour-Day-t, a munka napját, amely elsősorban az ipari munkásság és a szakszervezetek munkájának megünneplésére szolgál. Úgyszólván minden kanadai szakszervezet vezetője nyilatkozatot adott a nap alkalmából, s mindannyian hangsúlyozták nemcsak az elmúlt évben elért nagy eredményeiket, hanem azt is, hogy ezt az eredményt mindig ott érték el, ahol a tisztességes munkásszakszervezetek egységesen léptek fel és nem hagyták magukat illetéktelenül befolyásolni a kommunista, vagy kommunistabarát érzelmű, hazaáruló programmá vörös szakszervezetektől. A munkaadói szervezetek vezetői szintén nyilatkoztak a Labour Day alkalmából. Örömmel üdvözölték azt a tendenciát, amely a biztosított munkabért s ezzel kapcsolatban a sztájkmozgalmak megszüntetését célozza, egyúttal azonban felhívták a munkásvezetők figyelmét arra a veszélyre, hogy a munkabérek állandó emelése — ha nem a produkció fokozását követi — állandóan drágítja a nemzetközi piacon eladásra kerülő exportcikkek árát, s ezzel kizárja a kanadai árukat a piacokról ami elkerülhetetlenül a gyárak üzemének csökkentésére vezet. A helyes megoldás az, ha a munkás- és munkaadói szervezetek nem ellenségként, hanem közösen tárgyalják meg a gazdasági kérdéseket, amint erre bő példa van az USA egyes iparágaiban, Svédországban és Nagybritanniában. SÚLYOS HARCOK AZ ARAB-IZRÁELI HATÁRON Jeruzsálem környékén ismét súlyos harcok törtek ki az egyiptomi és izráeli katonák között. A kairói rádió propaganda-sugárzásában kijelentette. ho<rv m arab c' ; átok elindultak Tel-Aviv elfoglalására. Másnap reggel izráeli csapatok betörtek egyiptomi területre, ahol megszálltak egy határmenti falut és saját jelentésük szerint “elfoglaltak egy egyiptomi főhadiszállást”. Ugyanekkor két léglökéses egyiptomi gép izraeli terület fölé repült, az izráeli vadászgépek egy gépet lelőttek, egyet leszállásra kényszerítettek. A harc másnapján úgy Izráel, mint Egyiptom megelégelte a küzdelmet, s bejelentették az UNO-nak, hogy hajlandók béketárgyalásokra és békéltető bizottság határozatának elfogadására. AZ ERŐK EGYENSÚLYA nem pedig a hatalmak kölcsönös gyengesége fogja az alapját képezni az Egyesült Államok leszerelési politikájának, — mondotta Doland Quarles, az USA légügyi államtitkára, a légügyi attasékhoz Philadelphiában intézett beszéde során. Quarles az USA hivatalos hadügyi politikáját ismertette az attasék előtt, kik a világ minden diplomáciai követségén a katonai szakértő szerepét töltik be. Jelen voltak többek között a Szovjet, Csehország és Magyarország attaséi is. “Az Egyesült Államok — mondotta nem a katonai erő megszüntetésére, hanem saját fölényes atom- és légihaderejére kívánja alapítani a világ biztonságát. Nem az elavult értelemben vett leszerelés, hanejn az azonnali megtorlásra való képesség hozza meg a békét : az USA haderejének az a képessége, hogy atombombákat azonnal, bárhol és olyan mennyiségben tud ledobni, hogy többé semilyen hatalom sem fog támadást indítani anélkül, hogy ne kelljen azonnali hidrogén- és atombombák pusztító erejű megtorlásával számolnia. Az USA hajlandó leszerelni hadseregének tekintélyes részét, de nem hajlandó lemondani az atomfegyverek tekintetében meglévő fölényéről. Az USA tíz évvel ezelőtt az UNO-ra akarta bízni az atomfegyverek ellenőrzését. De miután az ellenőrző bizottság a nemzetközi politikai ellentétek miatt nem jöhetett létre, ezért a leszerelés alapja ma már az erők egyensúlya lehet csupán. Mert az USA kénytelen volt tudomásul venni, hogy az emberek lényegében rosszak, csakis a hatalomra törekszenek, s ez különösen vonatkozik azokra, akik ma kommunista tanokat hirdetnek”. Az államtitkár ezután felhívta a katonai attasékat, hogy saját szemükkel tekintsenek meg néhány speciális USA harceszközt, amelyek részben idegen légitámadások elhárítására, részben pedig atombombáknak ellenséges területre való szállítására alkalmasak. A philadelphiai beszéd nem befolyásolja sem az UNO közgyűlésén folyó leszerelési tárgyalásokat, sem az októberben Genfben meginduló külügyminiszteri megbeszéléseket. Mindössze a katonai attasékat és a közvéleményt informálja arról, amit a hivatalos kommunista körök amúgyis jól tudnak : hogy a megegyezés útját csak fegyverrel a kézben lehet követni. , A MINISZTERELNÖK NAGY BESZÉDE REGINÁBAN Ötezer főnyi tömeg előtt, nagyszerű időben tartotta meg Saskatchewan tartománya a parlament épülete előtt, Regina főterén, fennállásának ötvenéves évfordulóját. Az ünnepi beszédet St. Laurent, Kanada miniszterelnöke tartotta, melynek egyes érdekesebb pontjait itt közöljük : “A kanadai bevándorlás kérdésében a kormány fenn akarja tartani eddigi politikáját, azaz az ország területén élő nemzetiségi csoportok arányszámát nem kívánja megváltoztatni. A mi felfogásunk szerint Kanada nem a különböző népek olvasztótégelye. Ellenkezőleg : azt kívánjuk, hogy a bevándorló népcsoportok megőrizzék nemzeti kultúrájukat és tradícióikat, s azokat adják át Kanadának, mint uj országuk értékes kincseit. Kanada nem, hogy “eltűri”, hanem egyenesen kívánja az erőteljes nemzetiségi toiuj—Kanada és az ország minden népe büszkén ■ ■> nemzetiségi specialitásokra, mint amelyek a külön nyelv, a külön szokások, a sajátos népi jellemvonások.” A miniszterelnök ezután rátért a család és a családi nevelés fontosságára. Hangsúlyozta, hogy úgy a fiatalkorúak bűnözésének megszüntetésére, mint a szorgalmas és eredményes ifjúság fejlesztésére, végül az emberi boldogság maximumának elérésére és az egészséges hosszú életre a legjobb orvosság : a tradicionális, meleg, szeretetteljes családi élet. A SZOVJET MEZŐGAZDASÁGI KÜLDÖTTSÉG KANADAI FOGADÁSA------------O—,--------Lapunk más helyén már beszámoltunk arról, hogy a szovjet kormány úgynevezett mezőgazdasági küldöttsége, tizenöt szovjet farmer és mezőgazdasági szakember, Mackievic helyettes miniszter vezetésével a nyugati kontinensen tanulmányúton van és az elmúlt 14 napot Kanadában töltötte. A küldöttség, amely a Genfi Konferencia békülékeny szellemének jeléül végzi ú. n. tanulmányútját, bejárta a prériket, Középkanadát és Keletontarió nagy részét. A bolsevista szakemberek tanulmányainak eredménye nem lehet kétséges. Meg kellett állapítaniuk — amint maguk is kijelentették, — hogy Kanada mezőgazdasága, ipara, az itt dolgozó munkásság helyzete elérhetetlen magasságban a szovjeté felett áll. Kormányuknak adandó jelentésükben bizonnyal meg fogják állapítani azt is, hogy ennek az óriási különbségnek a titka : az egyén szabadsága. Amivel foglalkozni akarunk, az a mód, ahogy a kanadai lakosság ezeket a kommunista állam-kiküldötteket fogadta. Általában azokon a helyeken, ahol angolszász, vagy francia farmereknél tettek látogatást, meleg, sőt túl barátságos fogadtatásban részesültek, míg az ujkanadások farmjain és azokban a városokban, ahol ujkanadások —- főleg ukránok — nagy számban laknak, felháborodott, hangos és helyenkint tumultuózus tüntetésekkel fogadták őket. A kormány mindenütt detektívekkel őriztette a bolsevista farmereket a lakosság dühe ellen, de azért nem kerülték el a záptojásokat, pfujolásokat, “gyilkosok”, “rabszolgatartók” és hasonló szidalmakat és sok helyen csak a rendőrség egyenes közbelépése tudta megvédeni testi épségüket is. Azt kell megállapítanunk, hogy úgy a kormány, mint a túlbarátságos, vagy túlszenvedélyes lakosság helytelen magatartást tanúsított ezekkel a bolsevista mezőgazdasági kémekkel, vagy kiküldöttekkel szemben. A kormány — természetesen — nem utasíthatta vissza a küldöttség befogadását, hiszen a jelenlegi nemzetközi iránynak a kölcsönös barátkozás felel meg. Hogy ez jó, vagy rossz, az más kérdés, de amíg ez a politikai irány, addig egy mezőgazdasági tanulmányt végző csoport kizárására nem lehet ok. De szerintünk a kormánynak nem kellett volna semmiféle detektívgyűrűt vonni a vörösök köré és semmi módon sem kellett volna a vendégek testi épsége felett őrködnie. Ha a tanulmányút célja a valódi kanadai mezőgazdasági és felfogásbeli helyzet megállapítása szovjet részről, akkor a kiküldötteknek vállalniuk kellett volna mindazt a jót és rosszat, amit tanulmányútjuk során kaphatnak. Ha egy ukrán, magyar, vagy németajkú nemkommunista mezőgazdasági szakférfiú üzleti útra megy a farmokra, tolmácsot fog magával vinni és senki mást, semmiesetre sem detektíveket. Semmi ok sem volt arra, hogy a kanadai kormány külön rendőrökkel “védje” a vendégeket csak azért, mert őket a kanadai lakosság elvileg utálja. A kormányintézkedés így azt a látszatot keltette, hogy a kormány a kommunistákat fegyverrel védi meg az antikommunisták ellen. Azok, akik túlbuzgó szeretettel és barátsággal fogadták a küldöttséget, — talán nagyobb érdeklődéssel, mint például az ujkanadás magyart, vagy ukránt fogadták volna, ha üzleti útján felkeresi őket — ugyanabba az “ellenségimádat”ba estek, amely a nyugati kontinensre olyan jellemző, ők a bolsevistákban valami érdekes, veszélyes, de romantikus emberfajtát látnak, — egyúttal pedig úgy meg vannak győződve a saját szellemi és anyagi fölényükről, hogy mintegy erkölcsi kötelességnek érzik, hogy a vörösöknek (vagy egyéb ellenségeknek) nagyobb barátságot nyújtsanak, mint saját honfitársaiknak. Szerintünk ez a magatartás gyerekes és könnyelmű. De azok, akik gyilkosoknak és rabszolgatartóknak nevezték a küldöttség tagjait és őket inzultálni akarták, szintén helytelenül jártak el. A küldöttség tagjainak biztosan semmi közük sincs közvetlenül a kommunista politikához és nincsenek felhatalmazva arra, hogy a vörös kormány nevében nyilatkozatot tegyenek, vagy intézkedjenek. Akik felháborodást éreznek a bolsevista kormányok intézkedései ellen, — ahogy ezt Kanada úgyszólván teljes lakossága érzi — azok csak a kanadai kormányhoz intézhetik tiltakozásaikat az ellen, hogy ide szovjet küldöttséget beengednek. De záptojás és verekedés — ezek erőszakos eszközök, amelyek nem méltóak szabad ország szabad lakosságához. Szerintünk úgy a kormány, mint a lakosság részéről egy magatartás lett volna helyes a szovjet küldöttséggel szemben, s ez a fagyos közöny. Reméljük, hogy ha további kommunista tanulmányi csoportok érkeznek Kanadába, — ahogy ez majdnem egészen biztos, — akkor úgy a kormány, mint a lakosság hidegen, udvariasan, de minden barátság és minden ellenségeskedés nélkül fogja őket fogadni.