Kanadai Magyarság, 1955. július-december (5. évfolyam, 27-51. szám)

1955-12-03 / 47. szám

Még jönni kell, még jönni fog, Egy jobb kor, mely után Buzgó imádság epedez Százezrek ajakán.

Vörösmarty

KANADAI

Authorized as Second Class Mail Post Office Department, Ottawa.

C a n a d a’ s largest

Anfi-Communist

weekly

in Hungarian language

Kanada legnagyobb magyarnyelvű anti-kommunista hetilapja.

Szerkesztőség és kiadóhivatal 996 Dovercourt Rd., Toronto

Szerkeszti :

KENESEI F. LÁSZLÓ

Edited and Published at

996 Dovercourt Rd., Toronto

V. évfolyam 47. szám.

Ára : 10 Cent.

Toronto, 1955 december 3.

MAGYAROK AZ UNO

Az utóbbi években kifejtett emigráns újságírói munka, a kanadai hatóságok megértése, végül az a körülmény, hogy nagyszámú Ujkanadás már megkapta a kanadai állampolgárságot, lassan arra az eredményre vezetett, hogy Kanada politikai pártjai és kormánya nemcsak helyi jellegű kérdésekben, hanem a nemzetközi élet nagy kérdéseiben is figyelmet szentelnek a nemzetiségi sajtótermékek álláspontjának. Maguk ezek az ú. n. emigráns lapok is, amelyek közé büszkén soroljuk magunkat, az utóbbi évek során fokozatosan abbahagyták a belső vitákat és a különféle emigráns rétegek egymásközti ellentéteinek szítását vagy egyengetését — hiszen mindez lassan feleslegessé is vált — és ma már majdnem mindegyik nemzetiségi lap igyekszik a világproblémákra helyezni a fősulyt. Kanada — illetve a határon túl az USA — kormánya örömmel fogadja azt, hogy mi gyakran uj szemszögből és több szakértelemmel tárgyaljuk a világeseménye két, mint azok az újságírók, akik nem szenvedték végig az elmúlt évtizedek keserves tapasztalatait Európában.

Amikor tehát most álláspontot akarunk foglalni abbar a kérdésben, hogy az UNO felvegye-e tagjai közé a Szovjet által ajánlott 6 vagy 7 országot, az USA által ajánlott 13 más ország ellenében, ezt azért tesszük, mert a kanadai és amerikai, valamint a többi tengerentúli szabad országban éle magyar emigráció nemcsak jogosult, hanem köteles is £ szavát hallatni, hiszen az emigráció magában foglalja nemcsak azokat a magyarokat, akiknek sikerült elmenekülni £ Vasfüggöny mögül, hanem egyúttal a szócsöve is mindazok nak a vágyaknak és jogos kívánságoknak, amelyeket a rab hazában élő, elnyomott magyarok nem képesek a világ tudó mására hozni.

Első pillanatra úgy látszik, hogy nincsen ok arra, hogj a kommunista Magyarországot ne vegyék fel az UNO-ba. El végre az UNO nem ismer — papíron — jó és rossz népeket hanem az egész világ minden népének kíván a tanácskozó testületé lenni. Az, hogy a bolsevista oldal — Szovjetoroszor szág és szatellitéi — világhódításra és a nyugati kultúra el pusztítására igyekeznek, s hogy az UNO-t is egyedül erre f. célra akarják felhasználni, tudott dolog, amelyen azonban az UNO nem képes segíteni, mert ez nem is tartozik a feladatkörébe. Az UNO, amely a nemzetek felett álló testület, nem az egyes országokban uralkodó politikai rendszert kivánja megszüntetni, vagy támogatni, hanem mindössze arra igyekszik, hogy az egyes országok között vitás kérdések elintézésének a MÓDSZERE maradjon meg a békés, illetve tűrhető keretek között. Elég sajnos, hogy az UNO alapokmányát abban a túl optimista hitben fogalmazták meg, hogy a nyugat1 demokráciák és a II. világháborúban a győzők oldalán állott Szovjet között a barátság örök időkre fog szólni, — s hogj emiatt megengedték a legfontosabb nemzetközi kérdésekber a vétójogot, mert ezzel a balsikerű eljárásmóddal kivették t hatalmat az UNO kezéből, s így az UNO gyakorlati szerep? olyan nemzetközi kérdések technikai megoldására szorítko zik, amelyekben nincs elvi ellentét a kelet és nyugat között

Valahányszor arról van szó, hogy a bolsevisták terjesz kedését kell erőszakkal megakadályozni, mindannyiszor a; UNO léte kockán forog, s lehetséges, hogy a Szovjet, vagy a; USA egyszerűen otthagyja a Szervezetet, ami természete sen annak megszűnését jelentené. De még ha ezekben a leg nagyobb kérdésekben nincs is igazi hatalma az UNO-nak még mindig ezer és ezer kisebb horderejű probléma van. amelyben a gépezet jól működik annak ellenére, hogy a tagok egy jelentős része egyszerűen Moszkva parancsa szerint cselekszik és szavaz. Ha tehát a Szovjet mellett már eddig is 6 engedelmes szatellita szavaz, elvileg nincs akadálya, hogy ehhez csatoljanak még további 6—7 újabb Vasfüggöny mögötti szatellita UNO-képviselőt, feltéve, hogy ez nem változtatja meg az UNO-ban résztvevő nem-kommunista országok^ számarányát. A “tagsági csere-here” szerint azonban az UNO egyúttal felvenne 13 nyugatbarát országot, amelyeket eddig csak a Szovjet vétója zárt el a tagságtól. Ezek közé tartoznék Spanyolország. Olaszország, Ausztria, Portugália, Finnország is.

Az, hogy Magyarország jelenlegi kormánya csak orosz helytartóság, nem ok tehát arra, hogy ne vegyék fel az UNO- ba. Azon az alapon is hiába tiltakozunk, hogy Magyarország leendő UNO-képviselője nem képviseli a magyarság igazi akaratát, — mert hiszen a Szovjetkormány, a lengyel, a cseh, az ukrán, stb. kormányok sem képviselik népeik akaratát, hanem csak a rabszolgahajcsárok érdekét illetve hódítási programmját. Ez a szomorú tény, amelyen azonban csak háborúval, vagy fölényes nyugati erővel lehet segíteni, nem pedig az UNO jelenlegi tárgyalási eszközeivel.

Azon az alapon is hiába tiltakozunk, hogy a mai budapesti kormány nem tartja tiszteletben az Alapokmányban lefektetett elveket. Mások sem tartják őket tiszteletben, mégis van tagságuk. Sőt talán éppen az UNO-tagság az, amely legalább a nem kifejezetten politikai kérdésekben — mint a kultúrális bizottság (UNESCO), a gyermekek megmentésére alakult bizottság (UNICEF) és számtalan más szerve keretein belül KÉPES biztosítani a nemzetközi együttműködést még olyan kormányokkal is, mint pld. Rákosi bábkormánya.

S ne felejtsük el, hogy mi magunk is nagyrészt az UNO-tól kaptuk útlevelünket és úgy érkeztünk uj hazánkba, noha a kommunista államok már akkor is UNO tagok voltak, s akkor éppúgy, mint ma, lábbal tiporták az Alapokmány alapelveit.

Ami miatt azonban feltétlenül — és reméljük eredményesen — kell tiltakoznunk Magyarország és a többi középes kcleteurópai rabnemzet UNO-tagsága ellen az az, hogy ha az UNO-ban az orosz zsarnokság egy magyarul beszélő kiküldöttje fogja képviselni Magyarországot és ezt a képviselőt a nyugati országok teljes diplomáciai előjogokat élvező lelegátusnak ismerik el, akkor a nemzetközi diplomáciai érintkezés szabályai szerint elismerik ennek a személynek íz autoritását minden, a magyarokat, mint egészet illető kérdésben is. Molotov a legutóbbi genfi konferencián az emigránsokat “a társadalom szennyének” nevezte, csak azért, nert minekünk sikerült kiszabadulnunk az aknazárakon keresztül, — de talán méginkább azért, mert mi nem a szövet, hanem a magyarság (illetve a többi rabnemzet) akaratát képviseljük, amely gyűlöli a rabszolgaságot, gyűlöli a komnunizmust. Ha a nyugati hatalmak be akarják fogadni a szatellita országok képviselőit az UNO-ba, noha őket nem ekintik a leigázott népek akarata kifejezőjének, — egyszeűen, mert a felvétel praktikusnak látszik, — akkor gondoskodniuk kell arról, hogy ugyanabban a testületben LEGYEN HVATOTT KÉPVISELŐJE AZ ELNYOMOTT NEMZETEK GAZI AKARATÁNAK IS. Ha tehát a kommunista Magyar»rszágnak lesz képviselője az UNO-ban, egyidejűleg KELL, ogy LEGYEN KÉPVISELŐJE AZ EMIGRÁNS MAGYARORSZÁGNAK is éspedig legalább ugyanazzal a hatáskörrel, nint a magyar színekkel takarózó szovjet delegátusnak.

Lehet-e két Magyarországnak, két Lengyelországnak, íulgáriának, stb. képviselete az UNO-ban ? Talán igen. Elégre máris vannak olyan UNO-szervek, amelyek egyformán nűködnek például a Nemzeti Kínában és Vöröskínában ; az UNICEF áldásaiban egyformán részesülnek a Lengyelországban élő és az Angliában élő lengyel gyerekek. Jól el lehet képzelni, hogy bizonyos téren UNO-képviselettel rendelkezzék a rabmagyar kormány és az emigráns delegátus által | képviselt magyar nép is. Ha ez okozna is nehézségeket, ez még mindig kisebb baj, mint elismerni a rabszolgahajcsárt a rabszolgák hivatott képviselőjeként.

De ha ez a megoldás nem lehetséges — és sajnos mi úgy írezzük, hogy a nemzetközi politika jelenlegi állása mellett még valóban nem lehetséges, — akkor vissza kell utasítani Magyarország és a többi szovjet megszállás alatt élő ország UNO tagfelvételi kérelmét, mert az UNO az egyesült nemietek szervezete, nem pedig azoknak a kormányoknak a szerezete, amelyek fegyveres hatalommal megszálltak egy nemietet, s most annak a tiltakozása ellenére kormányozzák.

DR. PANGLOSS.

MENTSÜK MEG A KANÄDÄI UTAKON KÖZLEKEDŐK ÉLETÉT !

A Közlekedési Minisztérium és a Főügyészség az egész kanadai sajtó és a társadalmi egyesületek támogatásával íagyszabású akciót indított az országúti balesetek számának ’sökkentésére, illetve a közlekedés biztonságának fokozásába. Gyermekek és felnőttek iskolázása, az autók biztonsági berendezéseinek javítása, az országúti jelzőberendezések modernizálása, a vezetési oktatás megszigorítása, a közlekedési rendszabályok kérlelhetetlen ellenőrzése, — mind csak egy-egy fázisa annak az országos akciónak amelynek célja : Mentsük meg a kanadai utakon közlekedők életét !

A minisztérium a közlekedési rendőrség erélyes fellépésével kapcsolatban különösen három pontra akarja felhívni az autóvezetők figyelmét :

1. A közlekedési kódex nem “jámbor óhajok”-nak, hanem azoknak a józan szabályoknak az összefoglalása, ame'yek betartása nélkül minden autós élete állandóan veszélyben forog.

2. A szabályok nem azoknak szólnak, akik “nem elég jó vezetők”, hanem jó és gyenge vezetőkre egyformán vonatkoznak. Mindenki, aki a szabályokat megszegi, a maga és a többi autós életét olyan súlyosan veszélyezteti, ahogy más körülmények között soha nem veszélyeztetné semilyen embertársa életét.

3. Az országúti balesetek 90 százalékát a szabályellenes közlekedés okozza. Ezért jogos és szükséges, hogy a rendőrség teljes eréllyel üldözze az ellene vétőket.

Semmi ok nincs arra, hogy valaki önző és felelőtlen módon kockára tehesse mások életét csak azért, mert módja van arra, hogy egy nagy sebességgel száguldó gépet hajthasson. Normális ember nem fog töltött pisztolyt embertársára, — normális ember nem vezet autót szabályellenes sebességgel, vagy szabálytalan módon.

VILÁGPOLITIKA

“HARCOS EGYÜTTÉLÉS”

angolul “competitive coexistence” a neve a legújabb politikai jelszónak, melyet Kruscsev röppentett fel indiai látogatása során. A jelszó valódi értelmét, a szovjet legújabb politikai irányát L. Pearson kanadai külügyminiszter fejtette ki az UNO-ban tartott sajtóértekezlet során, összefoglalva moszkvai útján nyert tapasztalatait. Pearson azt mondotta, hogy a szovjet nép békevágyában senkinek sincs oka kételkedni, azonban a nép akaratának csak olyan országokban van jelentősége, ahol a népnek befolyása van a vezetők politikájára. A Kreml urai viszont csupán azért folytatnak látszólagos békepolitikát, mert meggyőződésük szerint a “harcos együttéléssel” (magyarul : hidegháborúval) többet tudnak elérni, mint amit egy világháborúban valaha is remélhetnének. — A Szovjet vezetők — folytatta Pearson — azt hiszik, hogy a kommunisták kitartóbbak, áldozatrakészebbek lesznek a hidegháborúban, mint nyugati ellenfeleik. Ezért arra törekednek, hogy mi meglazítsuk éberségünket. A “harcos együttélés” korszaka soká fog tartani, s annak játékszabályait nem mi, hanem a szovjet fogja megszabni. Ezért türelmesen és töretlen kitartással kell végigharcolnunk ezt az újfajta hidegháborút. Pearson még hozzátette, hogy a szovjet vezetők neki határozottan megmondották, hogy Németország egyesítéséhez soha nem járulnak hozzá.

Pearson Ottawában a parlamentben is beszámolt moszkvai útja eredményéről, s hangsúlyozta többek között azt, hogy Kruscsev figyelmeztetést intézett hozzá, mely szerint “harmadik világháború esetén Kanada nem fog többé földrajzi fekvésénél fogva sérthetetlenséget élvezni.” Arról is beszámolt a parlamentben a külügyminiszter, hogy a szovjet népe olyan “kolosszálisán” tudatlan a nyugaton uralkodó állapotok tekintetében, hogy ez a mesterségesen fenntartott tudatlanság valójában a legnagyobb veszélyt jelenti az egész világra nézve. Végül elmondta Pearson, hogy mikor Kruscsevnek szemrehányást tett, hogy a nyugaton működő kommunista- és á’cázottan kommunista ^ártok fenyegetést jelentenek a nyugati politikára, Kruscsev azzal válaszolt, hogy ez tisztára belügy, s ha a nyugati országok magukra nézve veszélyesnek tartják a kommunista szervezeteket, járjanak el ellenük úgy, ahogy akarnak.

Pearson külügyminiszter Moszkvában a szovjet vezetőinek szájából hallotta meg most azt a két sarkalatos elvet, ame’vet — joggal mondhatjuk — az egész kanadai és amerikai nemzetiségi sajtó megszakítás nélkül, évek óta ismétel :

1. ) Hogy a kommunistákat meg kell verni, de megegyezni velük nem lehet :

2. ) Hogy a nyugaton működő kommunisj ta és kommunistabarát szervezeteket tűzzelj vassal ki kell irtani, amíg nem késő. Távol

áll, tőlünk, hogv nemzetközi kérdésekben taj nácsot akarjunk adni a kanadai kórmánynak ; de íme, a keserű tapasztalat azt mutatja, hogy azok, akik a bolsevizmus elől menekültek el Közép- és Keleteurónából, azok sajnos nagyon jól vannak informálva.

AZ ARAB-IZRAELI KÉRDÉS MEGOLDÁSÁRA

Eden brit miniszterelnök érdekes tervet teriesztett elő, amely valószínűleg kielégítő, habár ideiglenes megoldást fog hozni ezen a forrongó ponton. A két szembenálló fél közötti legfőbb probléma az a terület, melyet az 1947-es egyezmény Egyiptomnak juttatott, de amelyet az 1948—49-es arab-izraeli háború során az izraeli hadsereg elfoglalt, majd az 1949-es fegyverszünet izraeli birtokban hagyott meg. A terület nem nagyon nagy, de stratégiailag óriási jelentőségű,

azonfelül a nacionalista érzéstől duzzadó izraeli állam számára a katonai erő szimbólumát is jelenti. |

Az Eden-terv abból indul ki, hogy úgy Izrael, mint az arab államok számára a gazdasági nehézségek okozzák az igazi problémákat. Ezért a békét egyedül gazdasági síkon keresi. A terv főbb pontjai :

1. Egyiptom nyissa meg a szuezi csatornát az izraeli exportkereskedelem céljaira.

2. Állítsák helyre a Haifába vezető olajvezetéket.

3. Nyissák meg a haifai és jaffai kikötőket az arab államok kereskedelmének céljaira.

4. Izrael és az arab államok kössenek egymással kereskedelmi szerződéseket.

A KELETNÉMET RENDŐRSÉG LETARTÓZTATOTT KÉT USA KONGRESSZUSI KÉPVISELŐT BERLINBEN

A közös szovjet-keletnémet rendőrség töltött pisztolyt fogott az amerikai képviselőkre, akik szabályszerű vízummal rendelkeztek és egyébként is a szovjet hatóságok egyenes meghívására tartózkodtak Keletberlinben. A “vád” az volt az amerikai honatyák ellen, hogy kocsijuk rádióval volt felszerelve. Egynapi fogság után szabadonbocsátották az amerikai túristákat, akik ezen a keserves módon tapasztalták ki, milyen a szabad mozgás, a szabad utazás és a kultúrnivó a Vasfüggöny túlsó oldalán.

A SZOVJET VEZETŐK INDIÁBAN AZ ÉVSZÁZAD LEGNAGYOBB HAZUGSÁGAIT

mondották el, — állapítja meg az indiai sajtó. Kruscsevéket mindenütt pompa és szimpátiatüntetés fogadta, mert ezt így kivánta Nehru. Mikor azonban Kruscsev Indiát választotta ki arra, hogy háborús fenyegetést intézzen a nyugat ellen, ezzel az egész hindu közvélemény és sajtó felháborodását váltotta ki. De még nagyobb csodálkozást, felháborodást és gúnyt váltott ki Kruscsev a.rrrTai a kiielenféséve1, ho^v “úgv a smviet, mint India a nyugati imperializmus rabságából • szabadult ki az utóbbi évtizedekben”, hogy “a Szovjet is az amerikai imperializmus áldozata volt, míg a forradalom ki nem tört” és “a Szovjet minden vérontás nélkül, egyedül a szellem erejével hajtotta végre a masa forradalmát”.

Azt még az eléggé tájékozatlan hindu közvélemény is tudia. hogy az orosz forradalom nem a nyugati hatalmak, hanem a cári uralom ellen irányult és hogy a “vértben” forradalomban nem kevesebb, mint ha^incháro’-nmillió embert végeztek ki és gyilkoltak meg.

A IITDROGÉNBOMBÁT NEM A SZOVJET

FOGJA ELŐSZÖR HASZNÁLNI —

mondotta ugyancsak Kruscsev indiai útja során, melyen beszámolt a szibériai hidrogénbomba robbantásról. Majd hozzátette, hogy a szovjet azonban minden erővel harcolni fog a lenini elvek győzelméért az egész világon.

VÉGÜL EGY HÍR NÉMETORSZÁGBÓL

Heusinger altábornagy az uj német hadsereg vezérkari főnöke körül hangos vita folyt a különböző nemzetközi politikai fórumok előtt. Heusinger már a Hitler-féle hadseregben tábornok volt és mikor Hitler ellen 1944-ben bombamerényletet követtek el, a Gestapo a merényletben való részvétel gyanújával letartóztatta. Később azonban szabadlábra helyezték. Heusinger kinevezésével hangsúlyozta, hogy a felállítandó nyugatnémet hadsereg kizárólag a NATO keretén belül fog működni.