Kanadai Magyarság, 1955. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)
1955-03-05 / 10. szám
Még jönni fog, még jönni kell, Egy jobb kor, mely után Buzgó imádság epedez Százezrek ajakán. Vörösmarty Authorized as Second Class Mail Post Office Department, Ottawa. Szerkesztőség és kiadóhivatal 362 Bathurst St. Toronto. V. évfolyam 10. szám. BÉKEHADVEZlREK Tréfás olvasmányok kedvelt alakja a béke idején otthor gyakorlatozó hadvezér, aki soha sincs megelégedve a polgár közigazgatás ütemével, sem a külpolitika menetével, s a nyugodt, csendes, mindennapi problémák megoldására is ellent ^ mondás nélkül végrehajtandó parancsokat ad és mindenkitő feltétlen engedelmességet vár. A hadvezér békében is előre megfontolt haditervekber gondolkozik, minden cselekedeténél a várható ellenség moz dulatait figyeli és úgy sajátmagát, mint az alárendelteket í folytonos készültség állapotában tartja ; állandóan a katona felkészültség fenntartását, sőt fokozását kívánja, s a hadve zetés legfontosabb alapelvét : az előre való tervezést és i feltétlen .végrehajtást, .a .legcsendesebb béke idején is af egyedül üdvözítő útnak tekinti. A mi századunkban a békehadvezéreknek még eddi| mindig igazuk volt. Ebben az évszázadban nem múlt el egyet len évtized, de rendesen még néhány hónap sem, hogy ne let volna szükség a katonai szempontok mérlegelésére akkoi mikor a különböző államok politikai vezetői a nemzetköz helyzetből fakadó lépéseiket elhatározták. A század két nag; parancsuralmi rendszere : a volt fasizmus és a bolsevizmu állandóan a támadás előtti hangulat feszültségében tartott: az egész világot. A parancsuralmak a béke idején is előr kitervelt támadások terveit kovácsolják, s azokat az állan dóan fenntartott — hideg vagy meleg — háború során úg; igyekszenek végrehajtani, hogy polgáraiktól a legteljeseb katonai fegyelmet erőszakolják ki. Bár ez a diktatórikus ál lamvezetés a demokráciának és az egyéni szabadságnak hóm lokegyenes ellentéte, mégis a demokráciák vezető politikusa is kénytelenek átvenni a hadvezéri fejjel való gondolkodó módszerét, s ma már azt látjuk, hogy olyan, tipikusan pa rancsuralmi fogalmak, mint “ázsiai élettér”, vagy “ötéve terv”, vagy akár “kötelező katonáskodás” megfelelő forrná ban meghonosodtak a nyugat országaiban is. Azonban akármennyire kellemetlen sőt megalázó a sza bad ember számára az, hogy a törvényhozó testületnek é a kormánynak félszemmel mindig a külpolitikai helyzetet kel figyelembevennie, s csak félszemmel nézheti az otthoni ne hézségeket, — a békehadvezérek fontos szerepét kénytelei tudomásul venni, mert hiszen háború, pláne vesztett hábor esetén az élet, a szabadság, a kultúra minden vívmánya fc rog kockán. Az Északatlanti Védelmi Egyezmény, a Délkeletázsia Védelmi Egyezmény, parancsnokságai a Nyugateurópai Had vezetőség mind-mind olyan testületek, ahol háborús, illetv háború esetére szóló katonai intézkedéseket terveznek, s el várják, hogy ezeket a terveket annakidején katonai fegyt lemmel hajtsák végre ; azt is elvárják, hogy a tervek béké ben való előkészítésére a békés államok parlamentjei koriái lanul szavazzanak meg pénzt, emberanyagot, s hatásos prc pagan da-akciókat. Csak természetes, hogy a szabadságszerető polgára csak kényszerből fogadják el a békehadvezérek érveit, mer hiszen a békeszerető emberre éppen az a jellemző, hogy szá mára a békés állapot a normális, s a katonai meggondoláso terhesek. Ezért van az, hogy a szabad polgár örül ugya azoknak a híreknek, amelyek a bolsevisták elleni sikeres ka tonai, vagy diplomáciai akciókról számolnak be, egyútta azonban minden olyan hírt is szívesen hall, amely a kelet nyugat közötti béke megerősödésének ügyét szolgálja. Ezér van az is, hogy a nyugati parlamentek annyi nehézsége okoztak a most már végleg megszavazott nyugatnémet had sereg felállítására vonatkozó párisi egyezmény jóváhagyás körül. A multheti nyugatnémet parlamenti vitában maguk ; németek is, akik pedig igazán hozzászoktak a tervezés-végre hajtás katonás elveihez és ismerik a parancsuralmi rend szer minden csínját-bínját, csak nehezen voltak rávehetől arra, hogy megszavazzák a saját katonai felszerelésüket, a szavazást nyomonkövette az Adenauer-féle kormány bels* felbomlása. A nyugatnémet felszerelést tehát más miniszte rek fogják végrehajtani, mint akik azt kitervezték, éppen úgy, mint Franciaországban, ahol a Mendes-France és politi kai barátai által annyi nehézséggel és politikai furfanggs keresztiilvitt párisi egyezményt uj kormány és uj emberei fogják gyakorlati formába önteni. Ugyanezt a békehadvezérek elleni kelletlen magatartás tapasztaljuk Amerikában is, ahol Foster Dulles külügyminisz ter és Eisenhower is, csak időről-időre megismételt erőtelje nyilatkozatokkal képesek fenntartani az amerikai közvéle ményben azt a meggyőződést, hogy a formózai kérdésben a amerikai álláspont megvédése az egész nyugati világ létéi deke. Mihelyt dörögnek az ágyúk, a közvélemény a hadvezé rek szájáról lesi a szót ; de elég néhányhetes, sőt csupán né hány napos nyugalom, s az újságokban egyre-másra jeler nek meg cikkek arról, hogy talán mégis helyesebb volna a “általános kiegyezés” útját választani. Maga Foster Dulles (Folytatás a negyedik oldalon).
