Kanadai Magyarság, 1955. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)
1955-03-05 / 10. szám
Még jönni fog, még jönni kell, Egy jobb kor, mely után Buzgó imádság epedez Százezrek ajakán. Vörösmarty Authorized as Second Class Mail Post Office Department, Ottawa. AA/WWW\ Szerkesztőség és kiadóhivatal 362 Bathurst St. Toronto. V. évfolyam 10. szám. r W BÉKEHADVEZEREK Tréfás olvasmányok kedvelt alakja a béke idején otthor gyakorlatozó hadvezér, aki soha sincs megelégedve a polgár közigazgatás ütemével, sem a külpolitika menetével, s a nyu* godt, csendes, mindennapi problémák megoldására is ellentmondás nélkül végrehajtandó parancsokat ad és mindenkitó' feltétlen engedelmességet vár. A hadvezér békében is eló're megfontolt haditervekber gondolkozik, minden cselekedeténél a várható ellenség moz dulatait figyeli és úgy sajátmagát, mint az alárendelteket í folytonos készültség állapotában tartja ; állandóan a katona felkészültség fenntartását, sőt fokozását kívánja, s a hadve zetés legfontosabb alapelvét : az előre való tervezést és i feltétlen .végrehajtást, .a .legcsendesebb béke idején is a’ egyedül üdvözítő útnak tekinti, A mi századunkban a békehadvezéreknek még eddi} mindig igazuk volt. Ebben az évszázadban nem múlt el egyet len évtized, de rendesen még néhány hónap sem, hogy ne let volna szükség a katonai szempontok mérlegelésére akkoi mikor a különböző államok politikai vezetői a nemzetköz helyzetből fakadó lépéseiket elhatározták. A század két nag: parancsuralmi rendszere : a volt fasizmus és a bolsevizmu állandóan a támadás előtti hangulat feszültségében tartott: az egész világot. A parancsuralmak a béke idején is előr kitervelt támadások terveit kovácsolják, s azokat az állan dóan fenntartott — hideg vagy meleg — háború során úg; igyekszenek végrehajtani, hogy polgáraiktól a legteljeseb! katonai fegyelmet erőszakolják ki. Bár ez a diktatórikus ál lamvezetés a demokráciának és az egyéni szabadságnak hóm lokegyenes ellentéte, mégis a demokráciák vezető politikusa is kénytelenek átvenni a hadvezéri fejjel való gondolkodó módszerét, s ma már azt látjuk, hogy olyan, tipikusan pa rancsuralmi fogalmak, mint “ázsiai élettér”, vagy “ötéve terv”, vagy akár “kötelező katonáskodás” megfelelő forrná ban meghonosodtak a nyugat országaiban is. Azonban akármennyire kellemetlen sőt megalázó a sza bad ember számára az, hogy a törvényhozó testületnek é a kormánynak félszemmel mindig a külpolitikai helyzetet kei figyelem bevennie, s csak félszemmel nézheti az otthoni ne hézségeket, — a békehadvezérek fontos szerepét kény tele; tudomásul venni, mert hiszen háború, pláne vesztett hábor esetén az élet, a szabadság, a kultúra minden vívmánya fc rog kockán. Az Északatlanti Védelmi Egyezmény, a Délkeletázsia Védelmi Egyezmény, parancsnokságai a Nyugateurópai Had vezetőség mind-mind olyan testületek, ahol háborús, illetv háború esetére szóló katonai intézkedéseket terveznek, s e! várják, hogy ezeket a terveket annakidején katonai tegye lemmel hajtsák végre ; azt is elvárják, hogy a tervek béke ben való előkészítésére a békés államok parlamentjei koriái lanul szavazzanak meg pénzt, emberanyagot, s hatásos pre paganda-akciókat. Csak természetes, hogy a szabadságszerető polgáro csak kényszerből fogadják el a békehadvezérek érveit, mer hiszen a békeszerető emberre éppen az a jellemző, hogy szá mára a békés állapot a normális, s a katonai meggondoláso terhesek. Ezért van az, hogy a szabad polgár örül ugya azoknak a híreknek, amelyek a bolsevisták elleni sikeres ka tonai, vagy diplomáciai akciókról számolnak be, egyútts azonban minden olyan hírt is szívesen hall, amely a kelet nyugat közötti béke megerősödésének ügyét szolgálja. Ezér van az is, hogy a nyugati parlamentek annyi nehézsége okoztak a most már végleg megszavazott nyugatnémet had sereg felállítására vonatkozó párisi egyezmény jóváhagyás körül. A multheti nyugatnémet parlamenti vitában maguk ; németek is, akik pedig igazán hozzászoktak a tervezés-végre hajtás katonás elveihez és ismerik a parancsuralmi rend szer minden csínját-bínját, csak nehezen voltak rávehetől arra, hogy megszavazzák a saját katonai felszerelésüket, a szavazást nyomonkövette az Adenauer-féle kormány bels* felbomlása. A nyugatnémet felszerelést tehát más miniszte rek fogják végrehajtani, mint akik azt kitervezték, éppen úgy, mint Franciaországban, ahol a Mendes-France és politi kai barátai által annyi nehézséggel és politikai furfanggí keresztülvitt párisi egyezményt uj kormány és uj emberei fogják gyakorlati formába önteni. Ugyanezt a békehadvezérek elleni kelletlen magatartás tapasztaljuk Amerikában is, ahol Foster Dulles külügyminisz ter és Eisenhower is, csak időről-időre megismételt erőtelje nyilatkozatokkal képesek fenntartani az amerikai közvéle ményben azt a meggyőződést, hogy a formózai kérdésben a amerikai álláspont megvédése az egész nyugati világ létéi deke. Mihelyt dörögnek az ágyúk, a közvélemény a hadvezé rek szájáról lesi a szót ; de elég néhányhetes, sőt csupán né hány napos nyugalom, s az újságokban egyre-másra jeler nek meg cikkek arról, hogy talán mégis helyesebb volna a “általános kiegyezés” útját választani. Maga Foster Dulles (Folytatás a negyedik oldalon).
