Kanadai Magyarság, 1955. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)

1955-01-22 / 4. szám

Még jönni fog, még jönni kell,

Egy jobb kor, mely után Buzgó imádság epedez Százezrek ajakán.

Vörösmarty

C a n a d a’ s largest

Anti-Communist

weekly

in Hungarian language

Authorized as Second Class Mail Post Office Department, Ottawa.

(fyutaeUcuv ‘%

Kanada legnagyobb magyarnyelvű anti-kommunista hetilapja.

Szerkesztőség és kiadóhivatal 362 Bathurst St. Toronto.

Szerkeszti :

KENESEI F. LÁSZLÓ

Edited and Published at 362 Bathurst St., Toronto

V. évfolyam 4. szám.

Ára : 10 Cent.

Toronto, 1955. január 22.

jogos 'Önbizalom nyugaton

A nyugatnémet felszerelés megszavazásának drámai órái elmúltak. Az orosz sajtó, illetve a szovjet politika is megtette várt kijelentéseit a párisi parlament döntésével kapcsolatban. Amint az előrelátható volt, a kommunista oldalon “közvetlen háborús veszélynek” minősítették a párisi határozatot, s válaszképen hivatalosan is bejelentették a kommunista csatlósállamok hadseregeinek szovjet parancsnokság alá való rendelését, ami a valóságban már 1945 óta fennállott. A nyugati államokban működő kommunista partok vezérei is hangoztatták a szájukba adott fenyegetéseket és álszent frázisokat, amelyeknek a veleje az, hogy ha a nyugati hatalmak fegyverkeznek, az “fenyegetés a világ békéje ellen”, míg ha a kommunista rendszerben élő népek emelik hadseregük létszámát és fegyvereik erejét, az “a békés fejlődés útját” jelzi. S amíg a különböző álszent “béke-kampányok” még egyre folynak a világon szerteszét működő kommunista szervezetek részéről, addig a Szovjet hadügyminisztérium hivatalos havi értesítője a legutóbbi karácsonyi számában hoszszabb cikket közölt a világ fegyverkezéséről, amelyben többek között ezt írja :

“Mitőlünk távol áll az a pacifista-kapitalista magatartás, amely a háborúnak folyton csak a borzalmait hangsúlyozza. A kommunisták szemben állanak az imperialista háborúkkal, mert azok ellenforradalmi harcok, de igenis kívánják és szükségesnek tartják az imperialista-ellenes, forradalmi háborúkat.”

Ezt az 1954 decemberében kiadott hivatalos szovjet nyilatkozatot szóról-szóra idézik és tanulják a csatlósállamok Szovjetoroszország, Vöröskína és a többi vörös ország iskoláiban, — hogy azután a következő pillanatban kijelentsék, hogy “egyedül a kommunista világ óhajtja a békét”.

De míg néhány évvel ezelőtt ez a kétféle szovjet beszéd és kétféle bolsevista politika zavart és kapkodást okozott a készületlen nyugaton, amelynek sem diplomatái, sem katonái nem tudták, mit higyjenek el a kommunista nyilatkozatból és mit tartsanak hazugságnak, — addig ma, a Nyugat katonai egységének legalább papíron való megteremtése után hirtelen érdektelenné vált, hogy a kommunista oldal kijelentései közül mit kell igaznak tartanunk és mit nem. Hogy mennyire érdektelenné vált ez a kérdés, azt a legjobban bizonyítja az a nyílt lázadás, amely a legnagyobb európai kommunista pártban, a közel ötmillió tagot számláló olasz kommunista pártban tört ki. Az olaszok Togliatti pártvezér eltávolítását és megbüntetését követelték azon a címen, hogy az olasz kommunista pártot “egyszerre két irányba” akarta vezetni. A taglétszám egy év alatt kétmillióval csökkent, aminek a legfőbb oka az, hogy az olaszországi kommunisták ma már se nem hisznek, se nem remélnek a kommunizmus európai győzelmében, s ami még fontosabb, nem látnak többé semmi pozitív programmot mindenható pártjuk célkitűzéseiben.

De az olasz kommunisták menekülése csak egy szimpto-1 ma a sok közül. Maga a szovjet politika minden lépése azt mutatja, hogy a kommunista külpolitikusok aggódva figyelik a nyugat minden lépését és magatartásukat ehhez akarják szabni. Elmúltak azok az idők, amikor a napilapok első oldalán nap mint nap valamilyen szovjet- vagy vöröskínai kijelentés, vagy a kommunisták valamelyik távolkeleti ponton végrehajtott hadművelete, vagy politikai térhódítása volt a főcím. S mindez csupán azért van így, mert az elmúlt év meghozta a nyugati hatalmak katonai egységét, s a számbeli kisebbségben, de technikai és morális fölényben lévő nyugat ereje a mai helyzetben sokkal nagyobb, mint a szembenálló keleté.

Az egyesített erő tudatába vetett önbizalom hatja át mindazokat a külpolitikai megnyilatkozásokat, amelyek az elmúlt héten az angolszász országokban elhangzottak. Ezek közül az első Eisenhower kongresszusi nyilatkozata volt, amelyet Hammerskjöld UNO-főtitkárnak Vöröskínában tett útjáról tett. Annak ellenére, hogy a főtitkár nem hozta vissza magával a kémkedés címén börtönbe vetett amerikai katonai pilótákat, az elnök a Hammerskjöld-féle beszámoló alapján mégis annak a meggyőződésének adott kifejezést, hogy nemcsak a pilóták fognak hamarosan visszatérni, hanem az USA-nak módja lesz, még közvetlen katonai akció nélkül is, megfelelő platformot találni arra, hogy Vöröskína és Amerika között ne legyenek közvetlen ellentétek. Az elnök bizonyára azokra a fantasztikus harceszközökre gondolt, amelyeknek puszta léte elég arra, hogy —ha a bolsevisták valóban meg is vannak győződve arról, hogy Amerika ezeket az eszközöket habozás nélkül fel is használja ha kell — békét, emberi magatartást biztosítson mindenütt, még a vasfüggöny mögött is. Ma, amikor Európa katonai egysége már biztosítva van, s nem kell attól félni, hogy háború esetén az USA kénytelen lesz az euráziai kontinensen élő nyugatbarát népeket esetleg akaratuk ellenére is fegyveresen védeni, hanem ehelyett egy közös, egységes nyugati blokkot segíthet meg a maga roppant erejével, — ma már jogosan és bizakodva

beszélhetett Eisenhower a valódi béke lehetőségeiről.

De még sokkal pregnásabban mutatta meg, mit is jelent a nyugati katonai egység a világ jövője szempontjából, Eden brit külügyminiszter. Eden január 17-én nagyarányú rádiónyüatkozatot adott az angol külpolitikáról, amely elsősorban Vöröskína címére szólt.

“Az angol kormány legfőbb érdeke — mondotta Eden, — hogy Távolkeleten csökkentse a háború újabb fellángolásának veszélyét, de ez csak akkor lehetséges, ha mindenki, elsősorban pedig Kína, a békéért fog dolgozni”.

Ez a kijelentés, illetve Vöröskína felé irányított erőteljes figyelmeztetés, főleg azért fontos, mert eddig Nagybritannia volt az, amely Amerikával ellentétben a Kínával való szorosabb kapcsolatokat, főleg pedig a kereskedelmi kapcsolatokat követelte.

Eden a Szovjet felé irányuló kijelentéseiben is sokkalta erélyesebb hangot ütött meg, mint korábban, amikor a párisi egyezmény elfogadása még a levegőben lógott. A brit külügyminiszter azzal az ismételt szovjet ajánlattal foglalkozott, hogy a nagy nemzetközi kérdéseket négyhatalmi konferencián beszéljék meg; kijelentette, hogy ilyen konferencia megtartására csak három előzetes feltétel megvalósítása esetén kerülhet sor éspedig :

1.) A párisi konferencia határozatainak minden államban való életbeléptetése, azaz gyakorlati végrehajtásának megkezdése, 2.) Az osztrák államszerződés orosz részről való aláírása. 3.) Megállapodás az oroszokkal a teljes Németországra kiterjedő szabad választások felől.

“Németországot kizárólag a nyugati egység jegyében lehet egyesíteni” — mondotta Eden — “mert Szovjetoroszországgal csak akkor lehet eredményes közvetlen tárgyalásokat kezdeni, ha a nyugat egysége már előre, minden kérdésben biztosítva van. Ezt a saját bőrünkön tanultuk meg.” Végül kijelentette Eden, hogy jól tudja, hogy a Szovjet ezeket a kijelentéseket ismét béke-ellenesnek és fenyegetőnek fogja mi-1 nősíteni. De a nyüatkozatnak nem ez az értelme, s ezt a Szovjet nagyon jól tudja. A Szovjetnek és nem a nyugatnak kell eddig követett útjáról letérnie, hogy a nyugat és kelet egymással békésen együttélhessen.”

Amit Eden mondott, azt nem mondhatta volna el még egy évvel, de még három hónappal ezelőtt sem. Ezt a beszédet az a jogos nyugodt önbizalom sugallta, amely egyformán támaszkodik az uj amerikai távolból irányított rakétákra, a hidrogénbombákra, az atomerővel hajtott amerikai tenger- ( alattjárókra, a felállítandó nyugatnémet hadosztályokra és legfőképp a sok vajúdással megszületett NYUGATI EGYSÉGRE.

■■VAV.W.V.VAV.VAVAVW.'.VAV.V.’.W.W.V/.W.V.

A BANDUNGI KONFERENCIA

Április utolsó hetében Bandungban, Indonézia egyik történelmi múltú nyaralóhelyén fog összeülni a világ eddig ismert legnagyobbszabású “szines” nemzetközi értekezlete. Az értekezletre az indonéziai kormány 30 kormánynak küldött meghívót, ahol kivétel nélkül nem fehérbőrű népesség lakik : és nem fehérbőrű kormány van uralmon. A lista magában foglalja az összes önálló afrikai, ázsiai és polinéziai népet, s ezen alkalommal egy asztalnál, vagy megszállott népek miniszterei, valamint Japán, India, Indonézia többé-kevésbé nyugatbarát kormányainak vezetői, továbbá az arab országok képviselői és a különböző önálló néger köztársaságok kormányainak tagjai.

Sem Amerika, sem Latinamerika, sem az angol gyarma-1 tok és népközösségi kormányok, sem európai fehér népek j nincsenek meghíva, így Szovjetoroszország sem. Ugyancsak nem hívták meg Nemzeti Kínát azon a címen, hogy nem tényleges önálló hatalom.

A bandungi konferencia primadonnája Vöröskína lesz, amely hatalmával és katonai és politikai súlyával bizonyára meg fogja szabni a szines népek gyülekezetének alaphangját. Minthogy azonban a készülő konferencia elsősorban gazdasági kérdések megtárgyalására ül össze, a VALÓDI főszemély minden kommunista propaganda ellenére az USA lesz. Mert végeredményben a Bandungban megjelenő mind a 30 ország, Vöröskína és csatlósain kívül közvetlenül, vagy közvetve a nyugati világ gazdasági támogatásától függ. S a szines népek támogatása azé lesz, aki nekik jobb megélhetést, több ennivalót, több ruhát, cipőt, gyógyszert tud adni. Ezért van az, hogy Eisenhower elnök a közelgő bandungi konferenciára való tekintettel gigászi méretű gazdasági megsegítési programmot helyezett kilátásba a gazdaságilag elmaradt országoknak.

Hogy tud-e Vöröskína a hideg számokkal szemben valami megfogható előnyt kínálni a szines népeknek — a propagandaszólamokon kívül — ez lesz a bandungi konferencia sarkalatos kérdése.

EGYÜTTMŰKÖDÉS FRANCIAORSZÁG ÉS NYUGATNÉMETORSZÁG

KÖZÖTT------0-----Január 15-én Mendes-France, francia miniszterelnök és Adenauer nyugatnémet kancellár befejezték kétnapos értekezésüket, melyet titokban tartottak meg egy Schwarzwald i fürdőhelyen. A megbeszélés teljes sikerrel folyt le, s arról a két államférfi a következő közös nyilatkozatot adta ki :

“A legteljesebb kölcsönös megértés jegyében letárgyaltuk és megoldásokat találtunk a Nyugateurópai Katonai Unió fegyvergyártására, a Saar-vidék kérdésének megoldására, valamint a Franciaország és Nyugatnémetország közötti kultúrális és kereskedelmi kapcsolatok lényeges kiterjesztésére”.

Adenauer kijelentette, hogy : “Megbeszéléseink az európai béke megszilárdítására irányultak. A francia-német viszony a megbeszélés során nagymértékben megjavult." örömmel jelenthetem, hogy nagy előrehaladást tettünk és a legtöbb pontban teljes megegyezésre jutottunk”.

Mendes-France pedig így nyilatkozott : “Okunk van hinni, hogy a Németország és Franciaország közötti kapcsolatokhoz a jövőben a legnagyobb reményeket fűzhetjük. Nyíltan és barátságosan megbeszéltünk minden kérdést”.-------------------«-O-----------------------BOLSEVISTA HADOSZTÁLYOK A RIZSFÖLDEK MUNKÁSAI ELLEN------------o----------A Reuter-iroda jelentése szerint két teljes hadosztály Vieth-Minh katona működik az uj Vietnam északi határán, hogy a kommunista Vietnamból dél felé menekülő, nagy tömegében katolikus lakosságot fegyverrel tartja vissza a kommunista paradicsomban. Egy hónap alatt több, mint tízezer rizstermelő parasztot és családját mészároltak le a szovjet fegyverekkel felszerelt Vieth-Minh hadosztályok, amelyek repülőgépeket, ágyúkat, aknákat vetnek be a menekültek ellen.

A fegyverszünet ellenőrzésére Vietnamba érkező nemzetközi bizottság repülőgépeit nem engedték a szóbanforgó területekre berepülni azzal, hogy “Véletlenül” lelőhetnék őket.------------------------o-----------------------A NYOLCKARU BÁLVÁNY MINT HÁZTULAJDONOS------0-----New Delhi-ból, India fővárosából érkezett jelentés szerint a legfelsőbb indiai Törvényszéknek egy konkrét ügyben arról kellett döntenie, van-e az indiai bálványoknak és isteneknek magántulajdonuk ? Indiában ugyanis óriási tömegű bálványt és istenséget tisztelnek, amelyeknek tiszteletére emelt templomok a bálvány személyes tulajdonát képezik. De idők folyamán a templomok helyét sokhelyen lakóházak, üzletek foglalták el, s most felmerült a kérdés, hogy a sok-karú istenségek, elefánt- és majomfejű bálványok és egyéb jó- vagy rosszindulatú szellemek földi képmásai helyett kinek áll jogában a házbérszerződést és hasonló háztulajdonosi jogokat gyakorolni ? A legfelsőbb indiai törvényszék olyan döntést hozott, hogy az istenségek kétségtelenül kizárólagos tulajdonosai a szóbanforgó ingatlanoknak, azonban az ebből fakadó jogaikat nem saját nyolc-kezűleg, hanem papjaik útján kell, hogy gyakorolják.-----------------------o--------------------JUGOSZLÁV FEGYVEREK BURMÁNAK------------------------O1----------------------A jugoszláv távirati iroda közlése szerint Tito Burmái látogatása alkalmával árúcsere egyezményt kötött a burmai miniszterelnökkel, amelynek értelmében Burma rizst és fűszereket szállít Jugoszláviának, ennek ellenében pedig Tito egy teljes gyaloghadosztály felszerelését adja át a burmai hadseregnek.

AZ ONTARIOI HYDRO VEZÉRIGAZGATÓJÁNAK SZERENCSÉTLENSÉGE--------o-------Robert Saunders, az ontarioi Hydro közismert agilis vezérigazgatója négy társával együtt London, Ontario mellett repülőgépén kényszerleszállást végzett és igen súlyosan megsérült. Saunders medence- és koponyatörést szenvedett.

Harminc órával kórházbaszállítása után Saunders hirtelen szívgyengeséget kapott, s a szerencsétlenség eredményeként Londonban, 51 éves korában meghalt.

Saunders egyike volt Kanada legérdekesebb, legnagyobbra hivatott tehetségeinek. Szerény polgári családból származott Torontóban, s az elemi- és középiskolában, mint annyi más gyerek, ujságkihordással keresett pénzt éspedig elég jelentékeny összeget, mert egyetemi tanulmányainak költségét neki magának kellett előteremtenie. Jogot végzett, majd ügyvéd lett, s ebben a minőségben kiválóan állta meg a helyét, elsősorban mint büntetőjogász. Mint fiatalember, belépett a Toronto Canoe Club-ba, s ott olyan népszerűvé vált, hogy a klub nagy befolyású tagjainak támogatása mellett 1941-ben tanácsnokká választották. 1945-ben Toronto polgármestere lett, az 1947. évi választáson ismét polgármesterré5 választották meg, éspedig olyan hatalmas többséggel, amelyre sem azelőtt, sem azóta nem volt példa.

De igazi karrierje 1948 februárjában kezdődött, amikor lemondott a polgármesteri tisztségről, s Ontario legnagyobb jelentőségű közüzemének, a Hydro-nak lett a vezérigazgatója. Kezdetben az jósolták, hogy Saundersnek nehézségei lesznek, mert nem mérnök, hanem jogász. De a páratlan energiájú “Bob” rövid idő alatt elsajátította azokat a technikai ismereteket, amelyek ennek a világjelentőségű állásnak a betöltéséhez szükségesek és óriási organizációs tehetségével egymásután valósította meg az elektromos energiatermelés fejlesztésének olyan programmpontjait, amelyeket elődei hosszú évtizedeken át hiába igyekeztek tető alá hozni. Sokmillió kilowattóra elektromos energiának a megteremtése fűződik Saunders nevéhez, amelyek közül a legnagyobb jelentőségűek az Ottawa-riveren fekvő Joachims vízmű, a Missisagi-River, a Nipigon-River uj vízmüvei, a torontoi uj áramfejlesztő, a Niagara uj áramfejlesztő telepe, amely egymagában másfélmillió kilowattórát termel, s végül egész karrierjének koronája : a St. Lawrence folyó vízierőműve. Ez utóbbi, illetve a St. Lawrence folyó mélyvízi csatornájának létrehozása ma már teljes egészében a megvalósulás útján van, több mint negyvenéves huzavona után. S ez a siker elsősorban Robert Saundersnak köszönhető. A St. Lawrence folyó vízierőmű az ő nevét fogja viselni.

Saunders halálát minden ember egyformán gyászolja Ontarioban és egész Kanadában. Nehéz elképzelni, hogyan lehet megnyerő, páratlanul munkabíró, példás egyéniségét pótolni. Emlékét fogja őrizni hosszú évtizedeken át minden csepp víz, amely energiát adó vízeséseken lezúdul, s minden kis fény, amelyet az ő műveiben termelt villanyáram gyújt meg Ontarioban.-----------------------o-----------------------ELESETT EGY .APRÓ

KÍNAI SZIGET------0-----A vöröskínai hadsereg megtámadta és a jelek szerint el is foglalta a partvidék Tachen-szigetcsoport Yikiangshan nevű kis szigetét, amely közvetlenül a kommunista kínai partszegélyen fekszik. A szigeten csak néhányfőnyi nemzeti kínai katonaság volt; ennek ellenére a hír nagyfontosságú, mert Kína kommunista megszállása óta ez az első eset, hogy nemzeti kínai terület esett a vörösök kezébe. Az amerikai flotta nem avatkozott a helyi küzdelembe.