Kanadai Magyarság, 1954. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)

1954-02-20 / 8. szám

Még jönni fog, még jönni kell, Egy jobb kor, mely után Buzgó imádság epedez Százezrek ajakán.

Vörösmarty

C a n a d a’ s

largest

Anti-Communist

weekly

in the Hungarian language

,

Edited and Published at

362 Bathurst St., Toronto

Szerkeszti :

KENESEI F. LÁSZLÓ

Autorized as Second Class Mail Post Office Department Ottawa

4 évfolyam 8 szám.

Ára : 10 Cent.

Toronto, 1954 február 20

H

AMIT NEM LEHET ELHALLGATNI------------o----------A Torontoi Magyar Házban történő eseményekről már irtunk e lap hasábjain. Akkor híven lapunk célkitűzéseihez, igyekeztünk a szembenálló felek között a békességet helyreállítani, s nem rajtunk múlott, hogy ez nem sikerült. Azóta majdnem egy év múlt el és ez az idő nem volt elég, hogy helyreálljon a béke, megszűnjék az egymás bemocskolása és megkezdődjék az építő munka.

Ki az, kik állnak útjában annak, hogy ez a jobb sorsra hívatott egyesület betölthesse azt a szerepet, amit megteremtői szántak neki? A választ ma már nem nehéz megadni, mert Toronto egész magyarsága tudja, hogy a Magyar Házban bekövetkezett szomorú állapotokért legfőképpen a jelenlegi vezetőség hibáztatható. Ez a kis csoport alapszabályellenesen tartja kezében a vezetést és mindenkit kiüldöz onnan, aki ott építő szellemű munkát, illetve a régi és ujkanadás magyarok közötti testvéri összefogást hirdeti.

1952-ben a Torontoi Magyar Háznak közel 400 fizető tagja és majdnem ennyi pártoló tagja volt, akik a legjobb úton voltak ahhoz, hogy rendes tagokká váljanak. A jelenlegi Magyar Ház tagjainak a száma alig több 150-nél és ezeknek is legalább fele ellenszenvvel viseltetik a mai vezetőség, illetve annak legtöbb tagjával szemben.

Lapunk hasábjain már nem egyszer dicsértük meg azt a szép, építő szellemű munkát, amelyet Delhiben, Wellandon, Oshawán és mindenütt, ahol nagyobb lélekszámban élnek magyarok, testvéri szeretettel végeznek. Dolgoznak és fejlesztik otthonaikat, egyesületeiket, régiek és újak egyaránt- A mesterségesen emelt válaszfalak ma már a legtöbb helyen leomlottak, mert a közös Édesanyánk, szülőföldünk iránti szeretet megtalálta az egymás szivéhez vezető útat.

Egyedül a Torontoi Magyar Ház az, ahol e szeretet helyett még mindig a gyűlölet honol. Mindazok, akik nem ismerik ez egyesületnek a kulisszatitkait, joggal kérdezhetik, mi ennek az oka? Kinek áll érdekében, hogy a magyar szót, a magyar kultúrát és hagyományokat ápoló egyesüket helyett a Torontoi Magyar Ház ma egy kis közkereseti társaság üzleti vállalkozásává sülyedt?

A magyar balsors közel negyven év óta rúgja, tapossa, szórja széjjel szerte a világon a magyarság százezreit. Ezek a százezrek, mint idegen országok megtürtjei, kivert kutya módjára tengették életüket és csak a második világháború utáni káosz, amely megzavarta az Újvilág országainak is az életrendjét, hozott számukra enyhülést, emberségesebb életet. Úgy látszik azonban, hogy az a tömérdek “Jaj”, a sok elhullajtott könny és szenvedés sem volt elég sokaknak ahhoz, hogy kiölje szivükből a haragot és gyűlöletet saját fejtestvéreik iránt, Sok ostoba még ma sem ébredt arra, hogy ha a világ minden magyarja összefogna, akkor is kevesek volnánk ahhoz, hogy legyűrjük azokat, akik tönkretették életünket, rabságba döntötték szülőföldünket és akik ma is tovább dolgoznak azon, hogy a magyar nép véglegesen eltűnjön a Dunamedencéből. A Torontoi Magyar Ház három, vagy négy prímhegedűse talán nem is gonoszságból, csak hatalomféltésből, elvakultságból, lejáratja azt az egyesületet, amit a torontoi magyarok annyi áldozatkészséggel, sokszor szájuktól elvont centjeikkel építettek. Építették pedig azért, hogy otthonunk legyen, ahol vasárnap délutánonként pipázás közben elkártyázhatnak, billiárdozhatnak, vagy könnyes szemmel hallgathatják a magyar dalt, muzsikát, amely örömet, kedves viszszaemlékezést hozott az oly sok szenvedést és vihart átélt szivükbe.

Nos, ezeket a magyarokat zárták ki abból a házból, amit ők építettek. Keserűségtől könnyes szemekkel jöttek el ide, hozzám a szerkesztőségbe, elmondani bajukat, fájdalmukat. Nem ujkanadások tehát, akik panaszkodnak, hogy kizárták őket, — bár joggal tehetnék ők is — hanem régiek, a sorstársak, akik a Magyar Házat megálmodták, megvették vagy felépitették. Az angol hatóságok, a bíróság, már marasztaló ítéletet mondott a jelenlegi vezetőség felett azzal, hogy kötelezte őket, hogy minden kizárt tagot vissza kell venni. Ha valóban hivatásuk magaslatán álltak volna, levonhatták volna az Ítéletből a konzekvenciákat és le kellett volna köszönniök- Nem tették. így aztán nem lehet azon csodálkozni, hogy a kizárt tagok még birói elégtétel után sem voltak hajlandók abba a Magyar Házba visszamenni, ahol továbbra is azok a vezetők, akik velük szemben a jogtalanságot elkövették. Ezek a becsületükben megsértett magyarok követelik — és joggal — hogy az alapszabályt semmibe sem vevő, diktatórikus hatalommal működő vezetőség azonnal mondjon le és tartsanak a demokratikus elveknek megfelelő választásokat. Egyébként ezt nem csak a kívülállók követelik, hanem a jelenlegi tagság jelentős része is, beleértve a vezetőség nem egy tagját, akik hívei a megbékülésnek. Az elnök, a titkár és még egy-két kontrás azonban ragaszkodnak a hatalmukhoz és szépszerével nem hajlandók lemondani. E sorok Írója

S _ _ 'WVJ ••

A VILÁG KORUL

A SZOMORÚ VALÓSÁG

Kezdettől fogva felhívtuk olvasóink figyelmét arra, hogy a berlini konferenciától még a legoptimistábbak sem várhatnak pozitív eredményt, mert az alapvető kérdésekben a dolog természeténél fogva egyik fél sem engedhet.

Molotov javaslatára a berlini konferencia csütörtökön, február 18-án hat heti tanácskozás után végetér. Nemcsak, hogy egyetlenegy kérdésben sem tudtak megegyezni, hanem a kelet és nyugat közötti ür ma szélesebb, mint a konferencia előtt. Az az eredmény mindenesetre megvan, hogy a nyugat minden egyes vezető férfia látja, hogy a megegyezést nem konferenciákon, hanem fölényes fegyveres erő és a politikai iniciativa útján kell keresni. Amíg azonban ez megvalósul, sajnos újabb szenvedések sorozata vár a szerencsétlen Magyarországra is, s nagyon valószínű, hogy a vasfüggöny mögött élő honfitársaink sorsa a közvetlen jövőben még romlani fog.

Magyarország helyzetére nézve a döntő kérdés, amely a berlini konferencia utolsó pontjaként szerepelt, az osztrák államszerződés aláírása volt. A háborút követő fegyverszünet, illetve a potsdami konferencia szerint Ausztriát a négy győztes nagyhatalom közösen szállta meg addig is, amíg a független Ausztria és a nagyhatalmak között kötendő államszerződés pontosan körülírja Ausztria külpolitikai helyzetét. A tényleges katonai megszállás ma már csak orosz részről áll fenn, a nyugati hatalmak csak formális erőket tartanak fenn a saját zónáikban. Ausztria közigazgatása független osztrák hatóságok útján történik, akiknek intézkedéseit — ezidőszerint — még az oroszok sem befolyásolhatják. Magát az államszerződést azonban, amely Ausztriának teljesen független létet biztosit — nyilván a nyugati oldalon — az oroszok a mai napig sem írták alá, s az ezzel megbízott külön bizottság már évek óta nem ülésezik.

Az osztrák államszerződés sarkalatos pontja az, hogy annak aláírása után 90 napon belül minden orosz haderőnek ki kell vonulnia nemcsak Ausztriából, hanem Magyarországról és Romániából is, mert ezekben az országokban (papírforma szerint)' az orosz haderő csupán “az Ausztriát megszálló haderő útvonalának biztosítása” céljából tartható fenn.

Most, hogy a berlini konferencián Ausztria kérdése tárgyalására került a sor, a nyugati hatalmak jóindulatuk hangsúlyozása céljából minden részletkérdésben hajlandók voltak elfogadni az orosz tervezetet is, csakhogy a szerződés végre aláírható legyen- Ezt az álláspontot támogatta Figl osztrák kancellár is, aki a konferencián szintén megjelent. Molotov azonban kijelentette, hogy akár van államszerződés, akár nem, az orosz csapatok nem fognak kivonulni. Miután szaván fogták, hogy ő volt a potsdami egyezmény és a fegyverszünet egyik aláírója, ajánlatát — tipikus módon — oda módosította, hogy az orosz csapatok addig maradnak Ausztriában (és Magyarországon) amig a német kérdésben megegyezés nem történt. Mint tudjuk ez “ad graecas Calendas” — magyarul sohanapjáig — való halasztást jelentene. — Február 17-én Molotov — ezúttal a Vasfüggöny mögötti propaganda céljára — oda módosította javaslatát, hogy az orosz csapatok “egyelőre 1955 év végéig maradjanak Ausztriában, s azután majd egy újabb konferencia határozza meg a kivonulás időpontját.” Erre a javaslatra Dulles ä nyugati hatalmak nevében azt válaszolta, hogy ez nem újabb javaslat, hanem üres szófecsérlés, — az elnöki széket elfoglaló Bidault pedig azt javasolta, hogy a konferencia mondja ki határozatilag, hogy az osztrák kérdésben megegyezésre nincs kilátás.

Mi történhetik még ezután? Nyilvánvalóvá vált, hogy addig nem lehet megegyezni, amig a nyugatiak nem sokszorosan erősebbek, mint a szovjet. Alaposan remélhetjük, hogy ezután a lecke után sokkal fokozottabb mértékben indul meg nyugaton a küzdelem a kommunizmus minden külső és belső hadállása ellen. Talán nekünk, nyugaton élő magyaroknak is lehet ebben valami részünk, mert hiszen ne felejtsük el, hogy amikor az osztrák kérdésről beszélnek, tulajdonképpen Magyarországról, az egész Dunamedencéről és egész Középeurópáról van szó.

HÁROM BÁNYAKUTATÓ FANTASZTIKUS SZERENCSÉJE

Roy Barker asztalos, William Dawidovich fűrésztelepfelügyelő és John Forter autó kereskedő a Fort William közelében fekvő őserdőben egy véletlen következtében rendkívül gazdag réz-leletre bukkantak, amelyre bányakutatási jogukat előjegyezték. Minthogy a környéken már más prospectorok is kutattak nikkel után, 30 napig kellett várniuk, amig megtudták, hogy a kutatási jogot lehet-e (saját nevükre előjegyezni.

, Szerencséj ükre a másik társaság elmulasztotta a 30 nakérő, de egyben figyelmeztető szóval is fordul azokhoz, akik nem látva tovább az orruknál, esetleg akaratukon kivül is, viselkedésükkel az ellenség malmára hajtják a vizet. Mert kizárólag a bolsevistáknak, szülőhazánk rabtartóinak, illetve ezek Kanadában élő fizetett cinkosainak az érdeke, hogy a becsületes magyar összefogás helyett a gyűlölet bontsa meg sorainkat. Aki ez ellen a törekvés ellen nem harcol, sőt viselkedésével segiti azt, az a sokat szenvedett, megpróbáltatásokon átment magyarságnak az ellenségévé válik. Az ellenséggel pedig nem szabad, s nem is lehet keztyűs kézzel bánni.Aki a bolsevizmus szekerét tolja, akár otthon, akár itt kint, az nem csak Magyarországnak, de Kanadának is ellensége. Ezeknek a sorsa pedig előbb-utóbb börtön, hazatoloncolás, vagy pusztulás lesz.

Hinni szeretném, hogy a Magyar Ház vezetői is tudatában vannak mindezeknek. És ezért, szépen, csendesen, harag nélkül, a béke érdekében, de legfőképp magyar érdekből, átadják a helyüket azoknak, akik majd ismét magyar szellemmel és tagok százaival töltik meg a Magyar Ház termeit. Ha ez igy lesz, — és hisszük, hogy igy lesz — akkor a bábeli nyelvzavar helyett, amit ma a Magyar Házban a hét minden napján találunk, ismét csak magyar szótól lesz hangos a sok vihart átélt College Streeti ház. És tudjuk, hogy pár éven belül a mai helyiségek majd kicsinek fognak bizonyulni és uj, a mainál kétszerte nagyobb Magyar Ház fogja hirdetni a magyar összefogást és élniakarást.

Kenesei F. László.

jpot, s ma az eredmény az,

! hogy a három kutató összesen I több, mint 2 millió dollár értékű részvény boldog tulajdonosa. Az ügyben az a legkü- 1 lönlegesebb, hogy a kutatás 1 ötletét Forster kisfiának is! kolakönyvéből vették, amelyjben az a megjegyzés volt, hogy Fort Williamtól északra I valószínűleg rézelőfordulások- I ra lehet számítani.---------------o--------------LEHET-E KOMMUNISTA

AZ ANGOL CSERKÉSZ?

I

I Az angol cserkészszövetség i közölte a 19 éves Paul Gar- I land londoni cserkészvezetőjvel, hogy kizárja a szövetség i tagjai közül, mert Garlandot j az angol kommunista párt ki- i nevezte a Nyugatangliai If jukommunista Liga főtitkárává. A cserkészszövetség indikolása szerint senki sem lehet egyszerre cserkész is és kommunista is.

A cserkész a következő esküt teszi: “Híven teljesitem kötelességemet, melyekkel Istennek, hazámnak és embertársaimnak tartozom.” Márpedig a kommunista párt hivatalosan istentagadó.

Garland, Moszkvából kapott utasításához híven, megtagadta cserkészj elvénye viszszaszolgáltatását és egyik londoni kommunista lapban nyilatkozatot tett, mely szerint (MacCarthyt kárhoztatja.

GYARAKI GÉZA:

KÉMEK AZ EMIGRÁCIÓBAN

III.

A bibliai Habakukról szokták azt mondani, hogy ő volt az utolsó jós, akinek minden jóslata bevált, mások szerint a középkori Nostradamus jövendölése óta nem sikerült senkinek sem pontosan meglátnia a jövőben történendőket-E sorok írója a világért sem szeretne sem Habakuk, sem Nostradamus szerepében feszengeni olvasói előtt, azért nem tesz határozott kijelentéseket arra nézve, hogy az elkövetkezendő hónapok és évek mit fognak h<x^i ránk, Magyarország határain kivül élő magyarokra. Azonban vannak a politika- illetve történelemcsinálásnak olyan szabályai és törvényei, amelyek közül vagy az egyik, vagy a másik feltétlenül bekövetkezik mindenképpen. Az elmúlt 37 év alatt Moszkva bolsevista politikusai, diplomatái és kémei mindig minden eseménysorozatra úgy készültek elő, hogy lépésrőllépésre terveket dolgoztak ki nemcsak a várható eseményekről, hanem az esetleges “ellenkező eset”-re is.

Éppen ezért két, párhuzamos vonalon folyik és fog folyni továbbra is a romboló, bomlasztó munka az emigránsok soraiban.

Moszkva legnagyobb megelégedésére olyanok vezetik a “Bizottmányt”, akiknek politikai, vagy erkölcsi, vagy esetleg mindkét okból nagyon óvatosaknak kell lenniök, különben “hidegre teszi” őket a bolsevizmus ide is elérő keze. Ugyanez a helyzet a “Szabad Európa Rádió”-nál is. Vezetője, Dessewffy, már 1945 előtt megszolgálta csúfnevét: “vörös gróf”-nak hívták már akkor is. 1945-től kezdve egészen addig, amig egy “fajkutya” jelzésű ládában nyugatra nem jött orosz segítséggel, a legaljasabban, hízelgő, meghunyászkodó kutya módjára szolgálta ki az oroszokat. Szellemi szárnysegéde és főmunkatársa az a Thury Lajos, aki vallását már háromszor, politikai meggyőződését pedig legalább hatszor cserélte girbe^örbe pályafutásán. A római katolikus egyház arculcsapásaként az a Jánosi porfesszor vezeti az egyházi jellegű adásokat, aki a hazaáruló, istentagadó, farkastorku Károlyi grófnak, az ezeréves Magyarország egyik legsötétebb jellemű sírásójának volt a “házi papja” a gyászosemlékű 1918-as “Károlyi rezsim” idején. És a protestánsok ?Oh — nevess olvasó, vagy sirj. — Himler Márton veje a “Szabad Magyarország hangjá”-nak protestáns hangja. Alkoholisták, zsebmetszők, vásári kardnyelők és ledér leányok egészítik ki az együttest, amelynek az lenne a hivatása, hogy a szabad nyugaton élő magyarság üzeneteit juttassa haza. A “Szabad Európa Rádió” egész Nyugateurópát beágazó “hírszerző” osztálya, amely a vasfüggöny mögül nyugatra menekülő személyeket hallgat ki, nem egy olyan hírszerzőt alkalmaz ma is, aki a szovjet részére dolgozik és visszajuttatja a szerzett híreket a vasfüggöny mögé. A jóhiszemű amerikai hatóságok egyszerűen “ostobaságnak” és “hozzá nem értésnek” minősítették azokat az eseteket, amelyek szerintük bolsevista ügynökök szabotázsának voltak a következményei-Arra az esetre, ha a mai feszült, “hidegháborús” viszony fennmarad a nyugati hatalmak és a szovjetblokk között, Moszkva további embereket fog beépíteni a bizottmánybe és a “Szabad Európa Rádióhoz”, a komoly emigráns politikai kibontakozás és a világ felé valamint hazafelé irányított propaganda és felvilágosító munka akadályozására.

Nyugatelirópában, valamint Észak- és Délamerika emigrációs szempontból jelentős helyein úgynevezett “Titoista” és “Trozkkysta” meg “nemzeti kommunista” szervezeteket állított fel az elmúlt évek folyamán Moszkva, amelyeknek az a hivatásuk, hogy az emigránsokkal elhitessék, hogy maga a marxizmus, az istentagadás és az anyagelvűség szép és nemes eszmék, csak a jelenlegi bolsevista vezetőség a hibás. Az úgy nevezett “radikális” és “liberális” elemeket akarják megfogni igy a kommunista ideológia részére. Ezt a munkát fejelsztik egyre jobban a kremlin parancsára az emigránsok soraiba férkőzött ügynökök. Akarva, vagy akaratlanul, de mindenképen segítségére vannak ennek a munkának azok, akik igyekeznek “előkelősdit” játszani és társadalmi osztály szerint elválasztani egymástól az emigráció tagjait. Nemrégen New Yorkban egy tisztes, nagymultó budapesti felekezeti iskola nevét előtérbe tolva fényes bált rendeztek a bizottmány vezetői és baráti körük. Azokban a napokban, mikor minden tisztességes magyar emigráns Mindszenty hercegprímás bebörtönzésének évfordulóján búsult és az ezeréves magyar királyságot szovjet köztársasággá gyalázó “köztársasági törvény” megszavazásának évfordulóját gyászolta, azok, akik szovjet zsoldban előkészítették és elősegítették a két eseményt, pezsgő és cigány mellett, frakkban és estélyi ruhában dáridóztak — vájjon milyen pénzből? Nem a tisztességes, verejtékes munkával szerzett centekből és dollárokból, amit itt a szabad világban kerestek. Hanem abból a pénzből, amit 1945-től 48-49 -ig a haldokló, ezer sebből vérző Magyarország testéből szívtak ki mohó piócák módján — és azután a pénzzel együtt nyugatra menekültek. Az ember a bárónál és a “valaki” a grófnál, vagy dollármilliomosnál kezdődött ezen

Folytatása a második oldalon.