Kanadai Magyarság, 1954. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1954-02-20 / 8. szám
KANADAI MAGYARSÁG 2 1954 február 20 KÉMEK AZ EMIGRÁCIÓBAN Folytatás az első oldalról. —--------o-----------a bálon. Csoda-e, ha a szegény keserves órabérért dolgozó egyszerű emigráns nekikeseredve “bedől” a moszkvai ügynökök úrgyülöletet szító propagandájának, ha ilyesmiről hall? Az igazi, magyar fajú és magyar múltú grófok és bárók soffőrként, gyárimnukásként, vagy a mezőgazdaságban dolgoznak, nem hálóznak és nem dáridóznak, hanem komoly becsülettel'munkálkodnak a magyar jövőn. A newyorki bál névsorában nem lehet a Telekiek, Zichyek, Pálffyk, Komisok és a többi ősmagyar arisztokrata családok nevét olvasni. De ott van a “Csepeli Weiss”-nek neve, akik életüket Hitlertől magyar aranyon vásárolták meg és Hitler után Sztálinnál paktáltak le, hogy vagyonukat életük után mentsék. És a Komfeldek s hiányoztak a bálról, akik 1945-ben “családi hitbizományként” kezelték Magyarország USA nagyköveti állását azzal, hogy “az lesz a nagykövet, aki Kornfeld lányt vesz el”. (Nehogy túlsók fejtörést okozzunk az olvasónak: egy Maszák Aladár nevű fiatalember — miután valóban Kornfeld lányt vezetett az anyakönywezető elé — lett a < nagykövet Washingtonban, azután mikor már a Kornfeld vagyon kiérkezett diplomata podgyászként, leköszönt az állásról.) Varga Béla, aki a ház elnöki székéből segédkezett “fejbólintó János”-ként Rákosiéknak az ország eltiprásában, most a newyorki báli emelvényen ül, amig a Harstein fiú meg az Ullmann fiú meg a többiek táncolnak. És Moszkva ügynökei a markukba nevetnek, — ezek mind, akarva, akaratlanul nekik, a bolsevistáknak dolgoznak a “zártkörű” bálon. Mert Moszkvának az a célja, hogy széthúzza, megtörje az emigráció erejét. Óriási felelősség hárul mindenegyes menekült magyarra. Résen kell lennie, mert amint néhány kiragadott példával bizonyítottuk, a bolsevisták mindenütt, minden vonalon dolgoznak. Akár az emigrációs politika, akár a propaganda és felvilágosítás, akár a társadalmi megmozdulások területét vizsgáljuk, mindenütt látjuk, hogy a fizetett kémek és az ostoba rosszindulatú árulók hogy bomlasztanak, rombolnak. A magyarnyelvű, de idegen szellemű sajtó patkányai pedig hazudnak, rágalmaznak, ferdítenek. Ugyanaz a Göndör-Gombos-Himler sajtóegyüttes, amely nemrégen még magasztalta a kommunista Titót, most a Magyar Harcosok Bajtársi Közösségére szór epét és mérget azzal a hamis ürüggyel, hogy az M.H.B.K. tárgyal Titóval. Ugyanez a sajtó a “magyarság örömünnepének” meri nyilvánítani azt a napot, amelyen a levágott, rabmagyarokkal hamis “szavazás” alapján elfogadtatták a köztársasági államformát. (Itt nem az a kérdés, hogy királyság vagy köztársaság az államforma, hanem az, hogy nem a magyar nép szabad véleménye, hanem Moszkva parancsa dobta sárba Szent István ezeréves, koronáját, a Magyar Szent Koronát.) 1954-ben a szovjet általános támadást indit minden emigráció, igy a magyar emigráció ellen is. Hogy ez a támadás eredményes lesz-e, hogy sikerül-e szétforgácsolnia, megsemmisítenie azN eddigi eredményeket és megakadályoznia az emigrációs élet megszervezését és kibontakozását, az mindnyájunktól függ- Ezért hát: vigyázzunk, mert kémekkel van tele az emigráció. ** KANADAI NOTESZ A KANADAI MAGYARSÁG A TE LAPOD ! OLVASD ! ÉS SZEREZZ BARÁTOKAT ! WWVWJW EGY KOMMUNISTA ÚJSÁG CÍMÉRE Sudburyban, a világ legnagyobb nikkelbányászata szivében jelenik meg ez a kommunista lap. Mindig azt hittük, hogy Sudbury élénk, virágzó város, de a lapból arról értesülünk, hogy Kanadában olyan nehéz az élet, hogy “százan meg százan arra kényszerülnek, hogy a börtönben keressenek szállást s ennivalót! A lap szerint e szerencsétlenek kisebb tolvajlásokat követnek el, hogy a téli hónapokat a börtönben vészeljék át.” Hát ez bizony eléggé komoly vád. Tudjuk, hogy akadnak, akik olyan nehéz helyzetbe kerülnek, hogy a rendőrséghez fordulnak lakásért, szállásért. Talán arra is, sor kerül nagy ritkán, hogy kihágást is elkövet valaki (pl. betör egy ablakot), hogy őrizetbe vegyék s néhány napos zárkai magányában fedelet leljen. Igen, volt már erre példa Kanadában, az Egyesült Államokban, Angliában és más nyugati demokráciában is. Egyébként, kommunista rendszerben akad valaki, aki önként börtönbe menne? Nem hisszük. Azt sem mondjuk, hogy minden kanadai rendőr a tökéletesség mintaképe, de abban már nagyon is biztosak vagyunk, hogy a kanadai rendőr feladata a rend fenntartása, a törvény védelme, a polgárok segítsége. Nem pedig — az üldözés. Nincs tudomásunk, hogy politikai meggyőződéséért, békében bárkit is letartóztatott vagy fogva tartott volna. Még kommunistákat sem vesznek őrizetbe Kanadában azért, mert kommunisták. S ha bevernek egy ablakot s letartóztatás a részük, — nem politikai vádat koholnak ellenük — csak ablak-beverést. Nem, nem vagyunk annyira naivQk, hogy Kanadát tökéletesnek tartanánk. Azt is megengedjük, hogy akadnak, akiket az ennivaló- és fedél-keresés a börtönbe juttat. De az is biztos, hogy nem éjjel háromkor húzzák ki őket az ágyból, mint a vasfüggöny mögötti államokban, hogy a rabszolgatáborok áldozatául essenek, vagy eltűnjenek örökre-Visszatérve most már a kommunista sajtótermékekhez, arról értesülünk, hogy Kanaj da gazdasági pangásának az okozói “az amerikai imperialisták” Hogy a Wall Street karmaiban tesped az ország. Hogy a washingtoni vérszomjas hiénák uj háborúra spekulálnak. Nos mi ezzel szemben az igazság? Először is, kik azok az “amerikai imperialisták?” Valószínűleg az az amerikai üzletember, aki minden másnál a földön több segítséget nyújt Európa gazdasági ujáépRésére, Ázsia támogatására, otthoni jótékony- Iságra. AZ EGYESÜLT BÁNYAMUNKÁSOK JÓLÉTI ALAPJA------------o-----------Ez az a fickó, aki a fiát kikisérte, hogy a messze Ázsiában valóban imperialista támadás ellen harcoljon. Koreában, ebben az amerikai érdektől annyira messze eső ázsiai országban — a kommunisták ellen. S ő az, aki honfitársai millióival egyetemben támogatja a háború áldozatainak millióit. Olyan kanadai nem akad, aki letagadja, hogy az amerikaiak száz meg száz milliót fektettek be Kanadában. S tény, hogy pénzügyileg sok nagy vállalat a kezükben van. Azért küldték ide a pénzt, mert hisznek Kanadában s a kanadaiakban. S az ő hitük s befektetésük is segített abban, hogy Kanada ma gazdag és virágzó nemzet. Ezekről nem imák a kommunisták. Van ebben a kommunista újságban egy történet. Az egyik csendes-óceáni partvidéki építési vállalat — szerintük — arra kényszeríti alkalmazottait, hogy a törvényben megszabott nyolc órai munka helyett tiz .órát dolgozzanak a föld mélyében. “Bánja is a vállalat a törvényt, hisz 17 ezer munkanélküli van Vancouverben, s ha bárki kifogást támaszt elbocsájthatjja. Van utánpótlás”. — Írja. Nos ez sem egészen így van. Először is, elég erősek a British Columbia-i munkaügyi törvények, hogy a nyolcórás munkaidővel való visszaélést lehetetlenné tegyék, vágy megtorolják. Ha ilyen visszaélésre került volna a sor, a szakszervezet lett volna az első, hogy szavát felemelje. Hogy a félmilliós lakosú Vancouverben a téli idényben 17 ezer munkanélküli van, bizony szomorú, de nem meglepő. Ha az ország gazdasági éle ;e szervezettebb lenne, nem volna szabad egyetlen munkanélkülinek sem lenni. De a kommunista lap ajánlotta orvosság, — nem orvosság, hanem méreg. Mindenki tudja, hogy egy kommunista országban nem lennének ezek az egyének munka nélkül. Kényszermunka lenne a részük. Engedély nélkül nem hagynák el munkahelyüket, vagy rabszolgatáborok áldozatai lennének. 17 ezer munkanélküli van Vancouverben. Kétségtelen, hogy legtöbbjük dolgozni akar. De egye t sem kényszerítenek olyan munkavállalásin, amit nem akar elvégezni. Sajnáljuk, hogy ezeknek az embereknek, ma nincs kenyerük. Ezért a kormány felelős- A bolsi újságnak azonban nincs joga uszítani. Mert megbízható adatok tanúskodnak arról, hogy a Szovjet Unióban 17 millió rabszolga dolgozik ingyen a kényszermunkatáborokban. Ezek, úgy hisszük, inkább lennének munkanélküliek Vancouverben, mint “jól fizetett” munkások a Szovjetben. Igen Kanada nem tökéletes ország, sok itt még a javítani való. De vannak rosszabb helyek is a világon — sokkal rosszabbak... A John L. Lewis elnöklete alatt álló Amerikai Egyesült Bányamunkások Szakszervezetének tagjai egyre növekvő előnyöket élveznek jóléti alapjuk révén- Az alapot 1946-ban létesítették olyan módon, hogy a bányatulajdonosok kötelezettséget vállaltak arra, hogy a kibányászott szén mennyisége arányában bizonyos összeget fizetnek be a jóléti alapra. Ez az összeg most 40 centre rúg tonnánként. Az alap kezelőinek jelentése szerint, az 1953 junius 30- án lezárult évben, a puhaszénipari munkások és azok családja részére 135 millió dollárt fizettek ki, különböző járulékok címén. Összesen 266,000 bányász és családja részesült 394,- 548 féle kedvezményben. A legnagyobb kiadás — 59 millió dollár — a kiöregedett bányászok nyugdija volt. Körülbelül 500.00 bányász kapott havi $100. nyugdijat- A szabályok szerint minden bányász, aki 60 éves korában legalább 20 évi szolgálat után visszavonul, élete végéig 100 dollár havi nyugdijat húz az alapból. A kórházi és orvosi költségek 56 millió dollárra rúgtak az elmúlt évben, amit 230,678 betegük javára fordítottak, összesen 2,300.000 betegnap alatt. Az Egyesült Bányamunkások kórházi és orvosi Programm j át az ország legjobb nevű kórházaival, orvosaival és orvos-egyesületével karöltve bonyolítják le. A kórházi ápolást teljes összegben mindaddig fizetik, amig annak szüksége fennáll. Otthoni kezelést nyújtanak a lábbadozóknak és ujraképzést a rokkantaknak, hogy esetleg ismét kenyérkeressőkké váljanak. Az alap létesítése után azonnal sok bányászt, I aki évekig nyomorékként sínylődött, kihoztak házából, kezej lés alá vették és helyreállították az egészségét, vagy legalább is feljavították; esetleg uj kenyérkereső pályára ké- I pezték ki. Minthogy sok bányatelep távol fekszik oyan központok- I tói, ahol modern kórházak és képzett orvosok állnak rendelkezésre, az alap kezelői elhatározták, hogy 10 uj modem kór- I házat állítanak fel Kentucky-ban, Virginiában és West Virj giniában. Az ország egyik legelőkelőbb épitővállalata már I hozzá is fogott az alapok lefektéséhez. A szervezet egészségügyi reformjainak egyik eredmé! nye, hogy mig 1947-ben a bányászok átlagos élethatára 56.2 j év volt, 1953-ban ez 64.6 évre emelkedett. (Amerika egész I népességének átlagos élethatára 68-4 év.) Feltűnő javulás j észlelhető a bányászok családtagjainak és csecsemőinek halálozási arányszámában is. i A nyugdíjalap jótékony következményei messzire kií hatnak. A bányász nem retteg többé a nyomorúságos aggkortól és veszélyes múnkáját nyugodt lelkiállapotban végezheti el. A nyugdíjas bányászok életszínvonalának emelése javára szolgált a bányavárosok kereskedelmének és iparának is, ahol pénzüket elköltik. De javára szolgált az egész bányaiparnak is, mert rendezett életviszonyokhoz szokott és a jövővel is törődő, kiegyensúlyozott munkásokat sikerült toboroznia. A bányamunkások ezenkívül a szövetségi Társadalombiztosítás alá is esnek és az -onnan járó nyugdijat is teljes egészében megkapják. LAPUNK NYOMDA VÁLLALATA A MAGYARSÁG SZOLGÁLATÁBAN ! Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy lapunk nyomdája meghívók, esküvői- és gyászjelentések, üzleti levelek, röpiratok, könyvek és újságok stb. kiszedését és kinyomását a legszebb kivitelben, olcsó áron vállalja. Címünk : 362 Bathurst St. Telefon : EM. 3-7678 Emigrációs emlékkönyvemből. Hogyan kaptam kiilönvonatot testőrséggel D.P. koromban? Azon a nyáron valahogy semmi sem ment igazi D.P. módra. Mindenekelőtt maga a tény, hogy cselédi állásomban 4 hét fizetéses szabadságot kaptam, már rendkívüli helyzetet teremtett. Azonkívül 10 napra meghívást kaptam egy ismerőstől Olaszországba, hogy legyek a vendégük tóparti villájukban. Óriási izgalomban voltam. Három hónapig megelőzően külön éjszakai állást vállaltam egy hotel tánctermének a ruhatárában, hogy a nyaralási és útiköltséget előteremtsem, de 1950 júliusában, kétévi menekültélet után végre ott álltam a londoni pályaudvaron, hogy az esti Channel-trainnel elindulhassak Olaszországba nyaralni, csakúgy, mint a régi jó világban. A Csatorna már nem volt olyan barátságos, mint az egyéb körülmények és alapos rázás után engedett csak végre újra Európában pártra szállnom. őrületes hőségben hajnaltól késő estig utaztam egy szuszra Páristól az olaszországi D-ig, ahol meg akartam szállni éjszakára, hogy reggel autóbusszal folytassam az utamat a tóparti nyaralóig, ahol ismerőseim vártak rám. Azonban mit tesz Isten. D.-ben pontosan valami nemzetközi kiállítás volt és miután másfélórát szaladgáltam nehéz kofferemet cipelve szállodától szállodáig, vendéglőtől tömegszállásig, szembe kellett néznem azzal a változatlan ténnyel, hogy D-ben nincsen számomra hely. Irtózatosan fáradt voltam. Visszamentem a vaustállomásra, ahol óriási megkönnyebbülésemre tapasztaltam, hogy két vagy három hosszú pad áll a váróteremben, amin alig ül valaki. Mivel azonban, ha már egyszer elaludtam, nem szeretem, ha felkeltenek azzal, hogy itt nem szabad aludni, bementem a Capo di Stazione-hez, ami magyarul állomásfőnököt jelent és kellő reverenciá-' val megkérdeztem, hogy van-e kifogása az ellen, ha az éjszakát a váróterem egy padján töltöm, mivel a városban nem tudtam szállást kapni- Merengve nézett rám és azt mondta, hogy minden jogom megvan hozzá, hogy egy padot elfoglaljak, ez nem ütközik törvénybe és csak aludjam jól, ha tudok. Megkönnyebbülve vettem egy üres padot a birtokomba és bár utálok mások szemeláttára szenderegni — az ember sose tudhatja nem nyilik-e ki a szája alvás közben, ami azonnal letöröl minden egyébként jól begyakorolt intelligens kifejezést az arcáról — ez alkalommal a fáradtság és álmosság annyira túlfejlődtek bennem, hogy alig voltak gátlásaim ilyen szempontból. Rögtön édesen elszenderedtem. Azonban alig alhattam egy néhány pillanatot, amikor gyöngéd vállrázás ébresztett fel. Ahogy felpillantottam, vagy harminc embert láttam a pad körül, a kör közepén, vállamat kopogtatva két hollywoodi filmszínész kinézésű nagyon díszes uniformisu fegyveres hivatalos közeg igyekezett teljes figyelmemet magára terelni. Csak egyik szememet nyitottam ki, mert mind a kettőhöz nem volt erőm és megkérdeztem angolul, hogy mit akarnak - Gondoltam mindig jobb, ha azt hiszik az emberről, hogy nem érti meg, amit mondanak neki. Az egyik Ramon Novarro, akire fiatalabb koromban feltétlenül mind a két szememet megreszkiroztam volna, azt mondta, ragaszkodva az anyanyelvéhez, hogy itt nem jó aludni. Biztosítottam őt, hogy azt fölösleges velem közölnie, én arra már előzőleg rájöttem, tekintve, hogy én fekszem a pádon. Azt mondta erre a másik R. N., hogy ez nem fiatal nőknek való hely. Erre, bár az álom azonnal kiment a szememből, mondtam neki, hogy én felnőtt korban vagyok már. Novarro és Valentino biztositottak, hogy részegek is fognak jönni. Mondtam, hogy nálunk már oroszok is jöttek és mi mégis aludtunk itt-ott. Ezzel idsszahelyezkedtem a padra és behunyom a szememet. Pilláim alól figyelve őket, láttam, hogy rövid tanácskozás után elmennek, mire a körülvevő bámészkodók száma is leapadt húszra. Rögtön édesen elszenderedtem. Azonban alig alhattam néhány pillanatot, mikor. . • lásd fent. Most már rettenetesen dühbe jöttem és felültem a pádon, körülnézve nem lehetne-e valami fegyverre szert tennem? Nem messze tőlem egy cirokseprő és egy lapát várták a reggeli takarító megérkezését. Felkeltem és felragadtam a seprőt, mondván, ha nem hagynak azonnal békén én harcolni fogok a nyugalmamért. Látszott, hogy ez erősen megrendítette őket és azonnal egy vékony fiatalembert húztak maguk elé a tömegből, amint én hittem pajzs-ersatznak. De nem. A fiatalembernek más szerepet szántak. ő volt a tolmács. Azt mondta, hogy ő beszél németül, talán őt jobban megértem, mint az uniformisosokat. Mondtam neki, hogy O.K., go ahead. Rövid idő múlva világos volt előttem, hogy a fiatalember nem beszél jobban németül, mint én olaszul, ami viszont csak neki volt rossz, igy hát ezzel nem izgattam magam tovább. A fiatalember közben bemutatkozott, mondta, hogy őt Angelonak hívják és távirász az állomáson. Szeretne meggyőzni arról, hogy ez nem jó hely az alvásra- Nekem mondja, kiáltottam fel most már magyarul, gondolva, hogy ugyanazon a nyelven nem illik ismételni a dolgokat, ő azonban nem zavartatta magát és ismét emlékeztetett a részegekre, akik most már egészen rövid idő múlva jönni fognak. Elfásultam és nem feleltem semmit. Erre ő leült mellém és rövidlátó szemeit, amelyeken rendkívül erős pápaszem csillogott, rámszegezve, érdeklődve megkérdezte, hogy fiatal vagyok-e? Sie jung? hat er gefragt. Mondtam neki, hogy ahogy vesszük. Megkérdezte, hogy 26? Tekintve, hogy akkor még csak épp negyven voltam, mondtam neki, hogy akörül. Erre megnyugodott és kijelentette, hogy ő nagy bélyeggyűjtő. [ Mondtam, hogy nekem semmilyen bélyegem nincs, én csak aludni akarok. Erre ő felháborodva tiltakozott, hogy ilyen fiatal angol hölgy nem alhatik itt a pádon. Most már kiabáltam, mondván, nem vagyok angol és nem vagyok fiatal. Én csak aludni akarok. Nem angol? csodálkozott Angelo. Nem, magyar vagyok és a magyarok nem ijedősek, hagyjon aludni, mondtam én. Magyar? bámult el, hát az már más, akkor csak egy pillanatig várjak, mindjárt viszszajön. Elment és én boldogan visszahelyezkedtem fekvőhelyzetembe, de szemeimet lezárni már nem volt időm, mert Angelo ismét megjelent, megint a két egyenruhás kíséretében Ez alkalommal tört németségével azt közölte velem, hogy miután az állomásfőnök tudomást szerzett nemzetiségemről és mert ők nagyon szeretik a magyarokat, akik olyan kiváló futballisták, hajlandók egészen rendkívüli megoldást keresni alvásproblémám megoldására. Az állomáson összeállítva vár egy különvonat, amelyet holnap reggel kell útrainditaniuk. A két egyenruhás engem oda fog kisérni a vonathoz és abban az általam kiválasztott helyen zavartalanul alhatom majd. így is történt. Azonban a két fegyveres egyenruhás kíséretében történt távozásom nem ment feltűnés nélkül, a váróterem érdeklődő közönsége nagy tömegben követett mir két a vonathoz. Útközben megkérdeztem a tolmácsot, nem fognak-e engem ott a sötétben, messze az állomásépületétől csendben meggyilkolni az elhagyott különvonaton? Angelo azt felelte, hogy ilyen még nem történt D-ben, ez lenne az első ilyen eset. A vonat, amelyet rendelkezésemre bocsátottak, csak pár kocsiból állt és világítás, víz, stb. nem volt benne, mert hiszen szolgálaton kivüli állapotban volt még. őreim megvárták, míg elhelyezkedem az egyik süppedős pamlagon, aztán szépen otthagytak engem sorsomra. Elnyujtózkodtam, lerúgtam cipőimet, lehunytam a szememet és már éppen félálomba szenderedtem, mikor... de minek folytassam? Öt percenként rám nyitották az ajtót. Egyszer megkérdezték, hogy polák vagyok-e, többször megkérdezték, hogy jól alszom-e. Végén már nem is válaszoltam. Aztán egyszerre megszűnt az invázió, az emberek úgylátszik belefáradtak az érdeklődésbe és én mély álomba merültem- Csak a napsütés ébresztett föl újra. Ahogy feltápászkodtam a puha pamlagról és kikukucskáltam a vonatfolyosóra, megdobbanó szívvel jöttem rá, hogy az éjszaka második felében élvezett nyugalmamnak az oka kinn áll a vonatfolyosón. Egyike a szép egyenruhásoknak ott állt a folyosón, nekitámaszkodva a fülkeajtónak és unatkozva cigarettázott. Kimentem és megköszöntem a szívességét, ő csak mosolygott, szalutált és elment. Angelo már nem volt szolgálatban, neki nem tudtam megköszönni a tolmácsi szolgálatait. Azóta, ha társaságban vagyok és hallom, hogy panaszkodnak, hogy korunkból kihalt a romantika, áldozatkészség és segiteniakarás, mindig csak befelé mosolygok magamban. De nem merem senkinek sem elmondani a törénetemet, mert lelki szemeim előtt mindig megjelenik Muráti Lili, amint egyik filmjében Páger, mint ügyefogyott tanár mutogatja neki a lakását és fél szeg mozdulattal rámutat az aquariumra, amiben aranyhalak úszkálnak és azt rebegi: “ezek az aranyhalak”. Muráti, az elegáns démon, rápillant a vígan úszkáló aranyhalakra, igazi Murcsis mozdulattal ránt egyet a vállán és azt mondja: “Ki hinné?” Hát igen. Ki hinné? Pedig milyen igaz. Akár az aranyhalak. Angelo azóta is ir minden karácsonyra és husvétra egy lapot és mert én tudom a gyengéjét a bélyegeket illetően, mindig hűségesen válaszolok neki. Vaszary Kálmánné. Rendelje meg lapunkat ön is. Évi előfizetési ára $5.00.
