Kanadai Magyarság, 1954. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1954-05-01 / 18. szám
Még jönni fog, még jönni kell, Egy jobb kor, meiy után Buzgó imádság epedez Százezrek ajakán. V örösmarty C a n a d a’ s largest Anti-Communist weekly ín the Hungarian language Edited and Published at 362 Bathurst St., Toronto 4 évfolyam 18 szám. Szerkeszti : KENESEI F. LÁSZLÓ Ára : 10 Cent. Autorized as Second Class Mail Post Office Department Ottawa Toronto, 1954 május 1 MATTYASOVSZKY KORNÉL : SPANDAU ÉS AMI MÖGÖTTE VAN... Berlin egyik régi városnegyedében, magas kőfalakkal és rácsokkal körüvett komor, szürkésvörös épület áü. Ez a spandaui fegyház. S ha az újságolvasó a berlini konferencia alatt és után arról olvasott, hogy e hírhedté vált fegyház lakóinak enyhébb feltételű büntetést kell adni, hogy életüket könnyebbé kell tenni, akkor nyüván azt kellett gondolnia, hogy tán páirszáz súlyos politikai bűnös sorsáról van szó. Hiszen másképen elképzelhetetlen lenne, hogy négy nagyhatalom: az Egy esült Államok, Nagybritannia, Franciaország és a Szovjetunió követei és főbiztosai megbízást kapjanak arra, hogy négyhatalmi értekezleten döntsenek ebben az ügyben. Nos, összesen hét szerencsétlen, nyolc esztendő óta éjjel-nappal lelkileg és idegüeg kinzott ember sorsáról van szó. Hát ekkora figyelmet érdemel hét ember élete? Hiszen a második világháború egy-egy bombatámadása alkalmával tiz perc alatt százezrek haltak meg, miként az Drezdában is történt. Igen, de a hét spandaui fogoly ügye nemcsak hét megkínzott ember magánügye, hanem mögötte leselkedik egy eltiport politikai rendszer és egy megtiport nép egykori reményeinek és vágyainak árnyéka és álma... Ebben, a megszálló hatalmak által felváltva igazgatott fegyházban: a hét fogolynak reflektorfényben kell aludnia. Kétóránként ébresztik őket, hogy élnek-e még s nem követtek-e el öngyilkosságot. Kórházi ápolásban betegség esetén sem részesülhetnek, látogatót nem fogadhatnak, levelet és csomagot nem kaphatnak s ha meghalnak, úgy hozzátartozóik nem kapják meg az elhunyt földi porhüvelyé^, azt ismeretlen helyen elégetik- Nem csoda, ha ezek a foglyok nem is emberek már, hanem inkább élő-halottak. Nem csoda, hogy egyikük, a volt birodalmi gazdasági miniszter Funk már többizben idegösszeroppanást kapott s a többiek pedig betegen, súlyos betegen és apatikusan viselik sorsukat... A közvélemény évek óta szorongó aggodalommal figyeli ezeknek az embereknek a sorsát. A németeknek ökölbeszorul a kezük, ha ezt az embertelenséget hallják és olvassák. Hiszen ezt a hét embert még csak nem is tehették és tették felelőssé olyan bűncselekmények miatt, mint aminőkért például Himmler helyettesét Kaltenbrunnert, vagy a koncentrációs táborok SS parancsnokait felakasztották. Német vélemény szerint a megszállás legfájóbb és legsötétebb pontja a hét spandaui fogoly embertelen sorsa. A nagy nürnbergi, a háborús bűnösök felett Ítélkezőperben, 1946. október hó 1-én életfogytiglani fegyházra Ítélték: a ma 59 éves Hess Rudolfot, Hitler helyettesét, a ma 63 éves Funk Walter volt birodalmi gazdasági minisztert, a ma 78 éves Raeder Erich vezértengernagyot, húsz évi fegyházra ítélték: Speer Albert haditermelési minisztert, (ma 49 éves!), a ma 46 esztendős von Schirach Baldur ifjúsági vezetőt, tiz évi fegyházra Ítélték a ma 81 éves, súlyos beteg báró Neurath Constantin volt külügyminisztert, aki egyidőben Németország budapesti követe volt és Dönitz Károly vezértengernagyot, aki Hitler halála után annak utódja lett, s aki az emlékezetes ajánlatot tette a nyugati szövetségeseknek, hogy: Németország hajlandó kapitulálni a nyugati nagyhatalmaknak, de folytatja történelmi hivatását: tovább küzd a Szovjetunió ellen, amig annak csapatait ki nem űzi Németországból, Középeurópából s a Balkánról... Nos, ennek a hét embernek a sorsát tette szóvá maga Adenauer dr. kancellár és büntetésük enyhítését kérte a nyugati hatalmak külügyminisztereitől. Most vagy tiz napja tárgyalnak a négy nagyhatalom képviselői arról, hogy a spandaui foglyok élhetnek-e a jövőben olyan “jól”, mint a világon mindenütt általában a fegyencek élnek, vájjon megérdemlik-e azt a börtönsorsot, a fegyházak szabályainak azt az alkalmazását, azt a “kedvezményes” elbánást, ami minden kasszafurónak, betörőnek, rablónak, kéjgyilkosnak minden további nélkül kijár. Kórházba kerülhetnek-e, ha súlyosan betegek, fogadhatják-e időnként hozzátartozóikat, kaphatnak-e ezután levelet és csomagot s ha meghalnak, megkapják-e hozzátartozóik holttesteiket? Fischmann Jakab londoni polgár mindenesetre röpiratban tiltakozik ellene- Vad dühvei, követeli, hogyha ezeknek a “gonosztevőknek” valamelyike meghalna, úgy Göring sorsára kell jutnia, vagyis: a holttestet el kell égetni és a hamvakat a világ négy tája felé kell szétszórni... Ez hát a spandaui probléma. Nem politika ez már, több annál. Ajz embertelenség, a kőbaltás törzsi bosszuállás mérkőzik a maradék humanizmussal. De ami Spandau mögött negyvenkilencmillió német lelkében izzik, az könnyen tüzzé lángolhat, ha a világ sorsáért felelősök nem ügyelnek a túlfeszített húr szabályaira... VILÁGPOLITIKA s KÁOSZ A VILÁGPOLITIKÁBAN Hosszú idő óta nem volt a világpolitika olyan zűrzavaros állapotban, mint most, a genfi nemzetközi konferencia megnyitásakor. A zavar és általános kapkodás számtalan okból ered, amelyek azonban mind egyetlen főokra vezethetők vissza és ez az, hogy az UNO (Egyesült Nemzetek Szervezete) nem képes betölteni azt a nemzetközi hivatását, amelynek céljából megalakult. Az Egyesült Nemzetek Alapokmányának aláírói azt remélték, hogy az egyes országok közötti politikai és gazdasági nézeteltérések konferenciákon megoldhatók lesznek, s hogy az UNO biztonsági tanácsa elegendő hatalommal is fog rendelkezni arra, hogy a konferenciák határozatait végrehajtsa. 1945- ben, a II. világháború győzelmes befejezési; után a vezető politikusok őszintén meg voltak győződve arról, hogy az UNO nemzetekfeletti tekintélyét nemcsak a kisebb országok, hanem a nagyhatalmak is él fogják ismerni, határozatainak mindenki engedelmeskedni fog és ezzel lassan a múlt emlékei közé fog sülyedni az oktalan, szélsőséges sovinizmus, amely évszázadokon át a legtöbb háborúnak és tragédiának okozója volt. Az UNO alapgondolatainak egyike: hogy t. i. a nemzetközi problémák nagyrésze konferenciákon is megoldható, a gyakorlatban ugylátszik bevált. Láthatjuk, hogy bár az UNO keretein kívül, de mégis a zöld asztalnál találkoznak a legelkeseredettebb ellenfelek is és ha a sok beszédnek és érvelésnek nincs is sok gyakorlati eredménye, annyi mégis bizonyos, hogy tisztázza az ellentéteket és hogy addig, amig a konferenciák folynak,. nem tör ki a világháború. S bármenynyire gyerekesnek hat, hogy könnyelműen örülünk minden további napnak vagy hónapnak, amelyet még békében élhetünk le, az ilyen elodázásnak, mélyreható következményei lehetnek. Mert például ilyen huza-vona időszakban született meg a hidrogénbomba is, s nincs kizárva, hogy ez a sátáni harceszköz — vagy talán valamelyik még borzalmasabb utóda — elő fogja idézni a világ vezetőinek lelkében azt az üdvös félelmet, amelytől mindenesetre több hatást lehet várni, mint az ideálisan hangzó hipokrita frázisoktól. Az UNO másik alapgondolata azonban, hogy a konferenciák határozatainak betartását majd valamilyen nemzetekfeletti központi tekintély — akár fegyveres, akár erkölcsi tekintély — képes lesz biztosítani, egyelőre hibásnak bizonyult. S ezért a nagy és középhatalmak valamint a kis országok szerződések hálózatával próbálják biztosítani jövőjüket. Az egyik ilyen szerződés komplexum az Északatlanti Egyezmény, amely az Atlanti Óceán két partján fekvő országokat kívánja biztosítani kifejezetten a szovjet fegyveres támadásával szemben. Arra jó volt ez az egyezmény, hogy a szovjet további térhódításait Európában egyelőre feltartsa, de aki azt hinné, hogy ez az egyezmény az aláíró nyugati hatalmak egységes frontját biztosítja a vörösökkel szemben, az nagyot csalódna. Mert például Franciaország — amelyet pedig éppen a legelső sorban véd az E- gyezmény — három éve megakadályozza az Európai Védelmi Közösség megalakulását, amely pedig az Északatlanti Egyezmény legfőbb hadereje kellene, hogy legyen. Ugyanezen ok miatt Németország, amelynek a legfőbb szüksége van adott esetben a NATO védelmére, nem lehet tagja az Egyezménynek. Másrészről például Anglia a most folyó Indokínai háborúban nem hajlandó (egyelőre) fegyveres segítséget nyújtani a szorongatott Franciaországnak azért, mert az indokínai terület nem tartozik az atlanti védelmi egyezmény keretébe. Ez igaz, de miután a bolsevizmus egyetlen közös ellenség, a természetes az volna, hogy a bolsevizmus ellen szövetkezett hatalmak egységesen lépnek fel, minden kommunista támadással szemben. De az Egyesült Államok sem veszi teljesen komolyan a Franciaországgal kötött kölcsönös katonai szerződést, mert ha komolyan venné, nyomban teljes harci erejét be kellene vetnie Vietnamban, ahol a szövetséges Franciaország területe és katonái ellen bolsevista támadás folyik. S hiába jelentette ki Eisenhower és Dulles, hogy az USA hadsereg azonnal teljes erejű megtorlással fog felelni minden bolsevista támadásra, a világ bármely pontján, ha az első próbánál már — józan politikai meggondolások alapján— megtorlás helyett várakozó álláspontra helyezkednek. Abból a célból, hogy az Egyesült Államoknak, mint a világ legnagyobb hatalmának, jó oka legyen az ázsiai kommunistaellenes harcba beleavatkoznia, most van megalakulóban a SEATO, amely a NATO-hoz hasonlóan a Csendes Óceán partjain érdekelt országokat fogja kölcsönös katonai egyezménybe foglalni- Ennek a SEATO-nak tagja lesz Franciaország, Anglia, Ausztrália, talán Kanada is, úgy, hogy ez ki fogja kapcsolni a politikai huzavona lehetőségét olyan esetekben, mikor azonnali katonai akcióra van szükség. Másrészről az ázsiai államokat katonai szerződések láncolják az USA-hoz is. így Pakisztán, Törökország, Irak és valószínűleg nemsokára Irán is légi- és katonai bázisokat és katonákat fognak adni a bolsevistaellenes ázsiai fronthoz. Igen, de felmerül a kérdés: mikor áll be az a helyzet, amely a fegyveres beavatkozást el kerülhetetlenné teszi? Például fennállté ez ma Indokínában? A közép- és kishatalmak erre azt fogják mondani: nem áll fenn. És ennek hangsúlyozása céljából — a bolsevista haderőtől való félelmükben — Colcmbóban összehívtak egy ázsiai konferenciát, amelyen India, Burma, Indonézia, Pakisztán és Thaiföld vesznek részt. A konferencián egy egységes semleges blokkot akarnak kialakítani, amely nem kommunista és nem nyugat-barát. A blokk ereje egyedül a semleges magatartásban állana, mert katonai hatalmuk ezeknek az országoknak nem nagyop van. De kérdéses: lehet-e egy feltétlenül semleges blokk tagja az a Pakisztán, amelyet egyúttal katonai szerződés köt Amerikához? Vagy az az Indonézia, amelyben a kommunista partizánokat kizárólag az angol hadsereg verte le és tartja féken? Vagy az a Burma, amely a maholnap talán már kommunistává váló észak-Vietnammal határos? Ugyanennyire kérdéses azonban az is, hogy a bolsevista csatlósállamokat adott esetben milyen mértékben segítené meg egyrészt a Szovjet, másrészt Kina? Az Északkoreai vörös kormány például abban a határozott hitben támadta meg Délkoreát, hogy annak elfoglalására abszolút segítséget kap, — s mégis ma az a helyzet, hogy boldogan elfogadna egy olyan békét, amely az előző állapotot tartja fenn. A szovjet — ha meg akarta volna kockáztatni a világháborút — természetesen győzelemre segíthette volna Északkoreát, de nem tette. — S ugyanígy áll az ügy Vietnamban is. A kínai hadsereg — ha akarna — könnyen lerohanhatná Vietnamot, Burmát és Thaiföldet is, — de ez persze kirobbantaná a harmadik világháborút. Ezért inkább hagyják veszni a sokszázezer bennszülöttet — semmiért — és megelégednének a genfi konferencián valami relatíve sovány eredménnyel is. Van-e ebből a káoszból kiút? A feleletet a közel jövő adja meg .. 6ENFI KONFERENCIA KÉT ELSŐ NAPJA A genfi konferencia első napja meglepően barátságos hangulatban telt el. A kommunisták — várakozás ellenére— nem időztek a forma-kérdéseknél tulsoká, hanem elfogadták, hogy a konferencián az elnöki szerepet váltakozva töltse be Eden, Molotov és a Thaiföldi kiküldött. Dulles amerikai külügyminiszter arról értesítette a kiküldötteket, hogy kormányának kívánsága az, hogy a koreai kérdést tárgyalják előbb. A francia küldöttség azonban feltétlenül az indokinai kérdést akarja először felvetni és Bidault francia külügyminiszter ezzel a céllal fel is kereste Molotovot. Bidault látogatása után Molotov értesítette Dullest, hogy sürgősen tárgyalni kíván vele. Lapzártakor érkezett jelentéseink szerint a franciák elívileg hajlandók volnának elfogadni Indokína kettéosztását, ha ezzel a teljes kérdést véglegesen meg lehetne oldani. Állítólag Nagybritannia és az Egyesült Államok is hajlandók volnának ilyesféle megoldáshoz hozzájárulni, ha az uj határokat a Szovjet is garantálná- Másrészről érkezett hírek szerint azonban az ausztrál és az ujzélandi delegátus kijelentette, hogy az ő országaik hajlandók a franciáknak segítséget nyújtani, s L. Pearson kanadai külügyminiszter is tett olyan kijelentést, hogy bár kanadai csapatok Indokínában való bevetéséről nincs szó, de a jövőben erre esetleg sor kerülhet. Az indokínai kérdés további alakulása ügyében tehát még korai volna jóslásokba bocsátkozni. AZ ANGOL KIRÁLYNŐ ADENBEN Erzsébet angol királynő világkörüli útja során Adenbe érkezett, ahol hatalmas, sokszínű üdvözlő tömeg ünneplését fogadta. A királynő erősen lefogyott az utóbbi hónapokban. A kairói rádió felhívása, amely az arab népeket arra szólította fel, hogy bojkottálják a királynő látogatását, eredménytelen maradt. A rekkenő hőség ellenére (Aden a világ legmelegebb pontja) óriási, lelkes közönség jelent meg, hogy a királynőt láthassa.-------------------------------------------------------------------o---------------------------------------------------—— RITA HAYWORTH ANYASZEREPBEN A sokféleképen hires Rita Hayworth filmszinésznőt a New York-i polgári bíróság felmentette az alól a vád alól, hogy elhanyagolja gyermekeit, és mindkét gyermekét, az Orson Welles filmszínésztől származó kilencéves Rebeccat és a nábob Ali Khántól származó négyéves Yasmint meghagyta a szép mama gondozásában. Rita Hayworth ezt a kedvező határozatot negyedik férjével, Dick Haymes bárénekessel ünnepelte meg. BARRATT O’HARA KÉPVISELŐ FELSZÓLALÁSA A VASFÜGGÖNY MÖGÖTTI NÉPEK HELYZETÉRŐL Az amerikai képviselőház nemrégiben meghosszabbította a Katyni Tömegmészárlást Kivizsgáló Bizottság működésének hatályát. Mint ismeretes, az amerikai kongresszusi bijzottság minden kétséget kizáró módon megállapította, hogy i a tízezernyi lengyel katonatisztet a szovjetorosz hatóságok utasítására az MVD osztagai végezték ki. O’Hara képviselő a bizottság működésének megújításával kapcsolatban beszédet mondott, amelyben hangoztatta, hogy a bizottság működésének folytatása biztosítja a Vasfüggöny mögötti szabadságszerető népeket, hogy a szabad világ nem felejti el őket- Milliókat töl^ el reménnyel és bátorsággal ez a tudat és megerősíti őket a kommunizmus ellen folytatott küzdelmükben. O’Hara képviselő megállapította, hogy a bizottság működését kiterjesztő határozat leszögezi: a kommunisták kegyetlen gaztetteket követtek el Lengyelország, Magyarország, Csehszlovákia és a balti államok népei ellen.---------------------------------o-------------------------------NINCS ENNIVALÓ A VASÚTI ÉTTERMEKBEN MAGYARORSZÁGON------------o-----------A budapesti rádió legutóbbi jelentése keserűen teszi szóvá, hogy az utasok hiába szállnak ki az állomásokon, hogy a vasúti éttermekben ehessenek, mert ott “kiflin és boron kívül mást nem vásárolhatnak...” Mindezen felül piszkosak és elhanyagoltak az éttermek. Az egykor hires magyarországi vasúti éttermek példátlan lezüllesztése már csak azért is meglepő, mert ezek a rendszer kirakat intézményei közé tartoznak, mivel az itt uralkodó állapotokat a külföldiek is észlelhetik. Ha már itt sincs ennivaló, akkor vájjon hol van... ? A választ könnyű megadni, mert a dicső, nagy Szovjetunióba szállítják az élelmiszereket, hogy a ‘tovaris’ elvtársak még véletlenül se éhezzenek meg, mert üres gyomorral mégsem lehet akkorákat hazudni, mintha tele a “bendő”.
