Kanadai Magyarság, 1954. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1954-04-17 / 16. szám
Még jönni fog, még jönni kell, Egy jobb kor, mely után Buzgó imádság epedez Százezrek ajakán. Vörösmarty C a n a d a’ s largest Anti-Communist weekly in the Hungarian language Edited and Published at 362 Bathurst St., Toronto Szerkeszti : KENESEI F. LÁSZLÓ Autorized as Second Class Mail Pest Office Department Ottawa 4 évfolyam 16 szám. Ára : 10 Cent. Toronto, 1954 április 17 FELTÁMADDNK ÚJABB ATOMKÉMET LEPLEZTEK LE Akármilyen mérföldes léptekkel halad a tudomány a végtelen nagyok, a végtelen kicsik, az erők és a finomságok kutatásában, — akármilyen bámulatos mértékben képes az emberi elme meghosszabbitani az emberi életet, mégis minden lény sorsa kikerülhetetlenül: a halál. A földi élet minden élőlény számára véges; mindnyájan tudjuk, hogy bizonyos idő múlva már nem leszünk s hogy idővel nemcsak a testünk fog elporladni, hanem a nevünk, az emlékünk is elvész a múlt ködében. Még azok az emberek is, akiket az Alkotó csodálatraméltó zsenialitással áldott meg, akinek: nevéhez történelmi fordulatok, világraszóló felfedezések, találmányok, művészi alkotások fűződnek, csak ideig-órálg léteznek még haláluk után az utódok emlékében- Néhány évszázad, vagy évezred múlik el — alig egy villanás a világegyetem méreteihez képest — és porrá, válik még az a gondolat is, amely a zsenit a maga korában emberfölöttivé emelte. Nem tudjuk — talán soha sem is fogjuk megtudni — hogy voltaképen mi is az élet? Hol van a határ, amely a fény hatásra mozgó kristályokat elválasztja a legalacsonyabb véglényektől? Nem tudjuk, melyik az a pillanat, amelyben az érző, értelmes, élő agy átalakul egy bomló, élettelen fehérjévé. Nem tudjuk, melyik az a pillanat, amikor az értelemnélküli újszülött valóban élő emberré válik, hogy megkezdje rövid pályafutását a Földünkön, amely csupán egy kihülőben lévő szikrája egy irtózatos tömegű hidrogénbombának — a Napnak —, amely maga is ismét csak egy középnagyságú csillag egy billiószor akkora csillagrendszer szélén. Mekkora merészség, milyen mérhetetlenül különös, amikor az ember, ez a párszázezeréves portömeg, ez a tudatlan, tapogatózó kis apró lény, Husvét Vasárnapján megkongatja a harangokat és azt hirdeti, biztos meggyőződéssel, őszinte hittel, hogy FELTÁMADUNK. Tudjuk, hogy mi meg fogunk halni, tudjuk, hogy a föld is el fog pusztulni, a nap is, a csillagok is, tudjuk, hogy maga az Idő is csak a mi agyunkban létezik, s az is el fog tűnni, velünk együtt, de mi mégis valamivel többet tudunk, mint az egész világegyetem: mi tudjuk, hogy feltámadunk. Feltámadunk majd egyszer, úgy, mint Krisztus, aki a földi életét feláldozta. Úgy támadunk fel, ahogy éltünk, ahogy akartunk, vagy szerettünk volna élni. Feltámadunk, egy uj létre fogunk ébredni, amely szebb és magasabbrendű, mint a földi élet, s amely mégis azokban az élményekben, azokban az érzésekben gyökerezik, amelyet földi életükben szívtunk magunkba. Van, aki abban hisz, hogy ez az uj élet egy újabb földi reinkarnáció alakjában fog jelentkezni; van, aki azt hiszi, hogy boldog vadászmezőkön fog örökké boldogan küzdeni; van, akinek a számára az uj élet a nirvana, ahol semmi nincs, csak boldog csend; van, aki szerelemmel, filozófiával, repüléssel, földöntúli örömökkel tölti meg a fantáziában megalkotott túlvilágot. Mindegy, hogy az ember milyen hit szerint, milyen vallás alapján, milyen tulvilági létben hisz. Úgy se lesz soha senki, aki beszámoljon arról, hogy mit érzett, amikor feltámadt. De akármiben hisz az ember, akármilyen alakban imádja az Istent, akinek csak a létét érezzük, de a formáját mi magunk alkotjuk meg sajátmagunknak: az bizonyos, hogy boldog csak az az ember lehet, aki hisz a feltámadásban. Mert aki a feltámadásban hisz, az nem fél a halál gondolatától, sem a földi szenvedésektől. És aki nem fél, az boldog. A népeknek is van életük- Ha nem is egy aggyal gondolkodnak, nem is egy tüdővel lélegzenek, de az a valami, ami egy nép tagjaiban közös, — a nyelv, a múlt, a szokások, a gondolkodásmód — éppen olyan misztikusan születik és meghal, mint az egyes ember. De amig az ember élete a feltámadás után örökre kifürkészhetetlen rejtély marad, mert az ember sorsát akkor már egyedül az Isten irányítja, addig egy nép, egy nemzet életét a feltámadás után is követni tudjuk,— ha van feltámadása. S hogy van-e feltámadása egy népnek, az az emberektől függ-Lesz-e a magyar népnek feltámadása? Tőlünk függ. Mi,', az a pár százezer magyar, akiket az Isten kegyelme szabad, baráti országokba vezérelt, akiket sem törvény, sem szokás,1 sem irigység nem akadályoz meg abban, hogy Kanadában, Amerikában, Ausztráliában, Délamerikában, vagy a szabad világ bármely pontján úgy éljük a mi magyar életünket, ahogy azt elképzeltük mikor még szabad otthonban éltünk: mi vagyunk hivatottak arra, hogy megőrizzük a magyar nyelvet, a magyar multat, a magyar szokásokat, magyar jellemet és gondolkodásmódot arra az időre, amikor valóban fel fog támadni a most tetszhalott Magyarország. Nem mi leszünk azok a katonák, akik hazánkat a mostani vörös elnyomás alól felszabadítjuk. Nem valószínű, hogy közülünk bárki is a Rákóczi-uton, vagy az Andrássy utón fog virágzáporban az ablakokra integetni Nem mi leszünk azok, akik acéllal és elmével visszaállítunk egy szabad Magyarországot a Dunavölgyében. Nem tudjuk, kik lesznek majd ők, — talán fiaink, talán más nemzet fiai. De mi lehetünk, mi legyünk azok, akik a szabad kontinensen égve tartjuk a magyar életbe, a magyar feltámadásba vetett hitet. Lassan mindnyájan bele fogunk olvadni úgyis a kanadai, amerikai, ausztráliai, délamerikai, vagy egyéb életformába. Lassan úgyis meg fognak szűnni azok az undorító belharcok, amelyeket a világ négy sarkára szétszórt magyarság — mint minden más szétszórt nép is — oktalanul és unalmasan folytat egymás ellen, tulajdonképen csak azért, mert mindegyik maga szeretné magasra tartani ugyanazt a magyar zászlót. Lassan úgyis Miszterré, Monsieur-vé, Senor-ra változunk át magunk és gyerekeink. De soha, soha nem felejtjük el magyar tulajdonságainkat, soha nem dobjuk el magyar kultúránkat, hanem megőrizzük azok számára, akik majd egykor, ha az ázsiai szennyvíz áradása megszűnt, nem fogják megtalálni többé a régi könyveket, a régi j művészetet, a régi eszméket. Ez a feltámadás, a magyar élet feltámadása mitőlünk j függ, szülőhazánktól távol élő magyaroktól. Úgy őrizzük: magyar értékeinket, hogy Magyarország valóban feltámad- j hasson. AZ IGAZSÁG A Ml FEGYVERÜNK * •-----------o----------Irta Edward W. Barrett, volt külügyminiszteri államtitkár és a “Truth is Our Weapon” szerzője. Akinek a külügyminisztérium vezetékében szerepe van, tapasztalhatja, hogy a közvéleménynek sokkal több beleszólása van a külügyi politikai események kialakulásában, mint bármikor azelőtt. A polgárság véleménye irányítja a kormányok külügyi politikáját a legtöbb országban. Van európai állam, ahol a kormány nem meri megtenni azt a döntő lépést, amelyet életbevágónak tart, mert fél a népe közhangulatától. Egy ázsiai országban a vezetők nagyszabású programmot szeretnének megvalósítani, de nem merik, mert attól tartanak, hogy meggyanúsítják őket azzal, hogy „Amerika gyűlölt gyarmatosító politikájának” eszközei. Egy másik kormány nyilvánosan megrójja az amerikait, de magánúton közli velünk, hogy nem tehetett másként, mert meg ,kellett mutatnia a parlamentnek, hogy nem engedik hogy „Amerika parancsolgasson nekik.” Még a csatlós országokban is megtörténik, hogy drasztikus rendeleteket visszaszívnak, mert a nép elégedetlenkedik. A közvélemény tiszteletben tartásának térhódítása természetes folyamat. Amerika első diplomáciai jegyzékváltását Thomas Jefferson saját kezeírásával bonyolította le. Az egyedül megfogalmazott levelet hajóra tették s az amerikai j követ, mondjuk Párisban, hetek múlva vette kézhez. Felöl] tötte legdíszesebb ruháját és a francia külügyminiszternek nyújtotta át személysen a levelét. Ha az ügy sürgős volt, Jefferson már hat hét alatt meg is kapta a választ. Az amerikai nép nem sokat tudott az egész ügyről és még nem régen is „a kötelességtudó polgár” úgy gondolkozott a külügyekről, hogy azokat legokosabb a hivatásos diplomaták gondjaira bízni. Micsoda változás állott be azóta! Az a tudat, hogy egyetlen meggondolatlan diplomáciai lépés a mai civilizáció elpusztítását eredményezheti, a polgárság kötelességévé tette, hogy a külügyi politikába beleszóljon. De nemcsak kötelesség ez, hanem a leghatalmasabb jog is, ami felett rendelkezünk. Ha a nemzet törekvései nem egy másik elnyomását célozzák, hanem az igazságot és az emberiség előbbrehal adását szolgálják, a világ közvéleménye a legerősebb szövetség lesz, amely támogatni fogja. A diktátorok, sajnos, már régen ismerik a tömegek véleményének fontosságát. Sztálin már nagyon régen nemzetközi propaganda szervezetet épített fel és az oroszok egy milliárd dollárnál is nagyobb összeget költenek e célra évenként- A mi munkánk könnyebb volna és kevesebb pénzbe kerülne. Nekünk nincs szükségünk arra, hogy a tényeket erőszakosan elferdítsük és hazugságokat koholjunk. Ha az emberiséget a puszta igazsággal megismertetjük, ha nemescélú elveinket a gyakorlatban is megvalósítjuk és ha mindezt meggyőző módon tudjuk előadni, megnyertük ügyünket! Washingtonból jelentik április 13-án: Dr. Oppenheimer Róbertét, a hires atomfizikust, aki a háborús időben a főnöke volt annak a laboratóriumnak, ahol az Egyesült Államok atomfegyvereit állították elő, nemzetellenes politikai tevékenység miatt vád alá helyezték. A vádak a következők voltak: összeköttetést tartott a kommunistákkal már 1940-től kezdve s testvére (Frank) aktiv kommunista volt, miként felesége is. Segítette a kommunistákat Los Almosban a háború alatt és felvilágosításokat adott szovjet atomtudósoknak — olyan értelemben, melyek már árulásnak és kémkedésnek minősülnek. 1940-ben erősen ellenezte a hidrogénbomba gyártását, abban az időben, amikor elnöke volt az Atomenergia Bizottság tanácsadó szervének. A vádak ellen Oppenheimer ax következőkkel válaszolt: Feleségem valóban kommunista volt, azonban bátyjának hatása negativ volt ránézve. A kommunista párt gyűlésein való részvétel részéről csak passzív szerep volt, mert nem volt tagja a pártnak. Itt említjük meg, hogy az atomenergia bizottság legújabb közleménye szerint nincsen technikai akadálya annak, hogy a hidrogénbombák mintájára kobald bombák gyártására kerüljön a sor. A kobaldbomba olyan radioaktiv felhőt hozott létre, amely haladási vonala mentén minden életet kiolt.------------------------o--------------------SZÖKNEK AZ OROSZ DIPLOMATÁK------------0-----------ÚJABB GUZENKó ESET AUSZTRÁLIÁBAN------------o-----------Egy szovjet diplomata — valószínűleg a szovjet titkos rendőrség ausztráliai megbízottja — Canberrában elmenekült az orosz követségről és az ausztráliai kormánynál menedékjogot kért. Az eset hasonló ahhoz, amely a második világháború után Kanadában Guzenkóval történt. Robert Menzies ausztráliai miniszterelnök a képviselőház ülésén a meglepett képviselők előtt kijelentette, hogy Petrov Vladimir, a Szovjetunió követségi titkára politikai menedékjogot kért Ausztráliában és hajlandó Írásbeli és szóbeli vallomást tenni, valamint a dokumentumok .tömegét előadni arról, hogy milyen politikai üldözés folyik a Szovjetunióban. A commonwealth-gárda őrizete alá helyezték és a kormány mindent elkövetett, hogy a szovjet ügynökök el ne némithassák és vallomását meg ne hiúsíthassák. Az eset teljesen hasonló Guzenkó esetéhez, aki az ottawai szovjet követségről menekült el 1945-ben és kibogozta a kanadai orosz kémszervezet szálait. Petrov Vladimir ugyancsak értékes felvilágosításokkal fog szolgálni az ausztráliai orosz kémhálózat felgöngyölítése esetében s — mint egy vezető ausztráliai állami hivatalnok megjegyzi — Petrov nagyon értékes ember és éppen ezért nagy veszélyben is forog. Ezzel kapcsolatban meg kell jegyeznünk, hogy Ausztrália az Egyesült Királyság (Anglia) atombomba kísérleteinek a központja.------------------------o-----------------------MONTREÁL-VANCOUVER HÁROM NAP------------o---------— Kanada két legnagyobb vasutvállalatának a vezetői annak a lehetőségét tanulmányozzák, hogy miként lehetne csökkenteni az utazási időt az Atlanti- és a Csendes-Óceán között, az egész országot átszelő vonalaikon. Jelenleg Montreál, illetve Toronto és Vancouver közt az utazás három és fél napig tart mindkét társaság transzkontinentális vonalain. Ezt a menetidőt akarják lecsökken teni s ezért tanulmányozzák a technika legújabb vívmányait és a modem vasúti berendezések egész sorát. A Canadian Pacific Railway (CPR) hatalmas gőzmozdonyokat szerkesztett (a világ legnagyobb mozdonyai), amelyeknek segítségével máris sikerült pár órával megrövidíteni az ország két része közötti utazás idejét. A Canadian National Railway (CNR), a tulajdonképpeni államvasutak vezető mérnökei pedig hatalmas Diesel-lokomotivokat építettek s remélik, hogy ezekkel az uj vonatokkal — melyekből 1955 nyarán már 15 lesz készen — a transzkontinentális utazás menetidejét ke. reken 12 órával rövidíthetik meg vagyis a menetidőt Montreál, illetve Toronto és Vancouver között az eddigi három és fél napról három napra csökkenthetik.-----------------------o----------------------Vallásüldözés Magyarországon--------o-------A fenti címmel terjedelmes tanulmány jelent meg — franciául: La persécution réligieuse en Hongrie — a montreáli érseki szeminárium “NOS COURS” cimü havi folyóiratában, melynek főszerkesztője Desrosiers atya s melyet Montreál érseke, őeminenciá Leger bíboros vizsgál felül. A négyhasábos tanulmány részletesen foglalkozik a magyarországi katolikus vallás üldözésével: az iskolák államosításával, az egyházi vagyon elkobzásával, az egyházi személyek elleni perekkel, Mindszenty József bíboros-hercegprimás, Grösz József kalocsai érsek, Márton Áron erdélyi püspök és a többi magyar vezető főpap bebörtönzésével. A cikk e részletek elmondása mellett megemlékezik Magyar ország szerepéről a nyugati kultúra védelmében és azokról a nehéz harcokról, amelyeket hazánk vívott a keleti barbárokkal — tatárokkal, törökökkel, oroszokkal — a Kárpátmedence védelmében, mely harcokban majdnem elvérzett. S végül is idézi a nagy francia történetírót, Michelet-t, aki azt mondta a magyarokról egyik hires könyvében: “Mikor fogjuk már visszafizetni a magyaroknak, ennek az áldott népnek és a Nyugat megmentőjének tengernyi adósságunkat ? A tanulmány szerzője régi újságíró, lapunk munkatársa: Dr. Heckenast Dezső volt főiskolai tanár, aki a Kanadai Magyarság hasábj ain is irt már erről a kérdésről, örömmel kell üdvözölnünk az ilyenirányú munkásságot, amely lehetővé teszi, hogy Kanada vezető egyházi személyiségei ne a hamis propaganda tükrében, hanem igazi megvilágításban ismerjék meg hazánk szerepét a Nyugat védelmében és a bolsevizmus elleni küzdelemben.--------------------a----------------------SZABOTÁZS LEHETŐSÉG A COMET SZERENCSÉTLENSÉGEK ESETÉBEN-----------o----------A második Comet-szerencsétlenség, amely három hónapon belül 56 halottat eredményezett, nagyon kényes helyzetbe hozta az angol polgári repülést. A Comet-repülők — magyarul “üstökösök” — az angol repülőszolgálatnak különlegesen előkelő helyet biztosítottak a világ jet-repülésében. Mindkét repülő körülbelül félórai repülés után zuhant le, attól számítva, hogy a római repülőtérről elindult. Ez az az idő,, amely alatt a rakétarepülőgép kb. 40 ezer láb magasságban eléri sebességének tetőpontját. A szerencsétlenség vizsgálatánál kiderült, hogy azt robbanás és tűz okozta. Mindkét esetben oly gyorsan jött a szerencsétlenség, hogy nem volt lehetőség SOS küldésre. Egyik szakértő azt mondja, hogy a rádiókezelőt vagy megölték, vagy készülékét tönkretették, mielőtt a rádióban leadhatta volna a segélyt kérő jeleket. Kellemes húsvéti ünnepet kiván olvasóinak, barátainak és az összmagyarságnak a KANADAI MAGYARSÁG szerkesztősége és kiadóhivatala*
