Kanadai Magyarság, 1953. július-december (3. évfolyam, 27-51. szám)
1953-12-19 / 50. szám
1953 december 19 KANADAI MAGYARSÁG KANADAI NOTESZ Laptulajdonos-f őszerkesztő: KENESEI F. LÁSZLÓ Szerkesztőség és kiadóhivatal: 362 Bathurst St. Toronto. Megjelenik minden szombaton Előfizetési árak : egész évre $3, fél évre $2.75, egyes szám ára 10 Cent. Amerikában : egész évre $6, fél évre $3.25. Válaszbélyeg nélkül érkezett levelekre nem válaszolunk ! CANADIAN HUNGARIANS Published every Saturday Editor in Chief and Publisher LÁSZLÓ F. KENESEI Editorial and Business Office : 362 Bathurst Street, Toronto, Ont., Canada. Tel.: EM 3-7678 Subscription Rates : One Year $5.00 Six Months, $2.75. AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAl KUTATÓINTÉZETI KÖZPONT GYERMEKBETEGSÉGEKRE KANADAI SZOKÁSOK ELCSENDESÜLT A TRIESZTI KÉRDÉS Lapunk október 17-i számában beszámoltunk az akkor Triesztben kitört zavaros helyzetről, amelyet az okozott, hogy az amerikai és angol csapatok bejelentették, hogy Triesztből kivonulnak, s a várost átadják az olaszoknak. Megírtuk akkor, hogy véleményünk szerint sem a jugoszláv helyi mozgósítás, sem az olasz fiatalság tüntetése nem fog valódi összetűzésre vezetni a két szomszéd között, mert az igazi veszély a, hogy a kérdést Moszkva szítja. Mi akkor azt irtuk, hogy ha bármily kis létszámú angolszász garnizón marad Triesztben, akkor sem Olaszország, sem a nagyhangú Jugoszlávia nem fog semmiféle végzetes lépésbe kezdeni, mert mindketten Amerikától és Angliától kapnak kenyeret Időközben kiderült, hogy a Kremlnek Jugoszlávia felé mutatott barátságos gesztusa, — amellyel a trieszti kérdésben Tito mellé állott — Titónál nem talált visszhangra. A jugoszlávokat nem érdekelte, miért áll most egyszerre meléjük Moszkva, holott eddig a leghalálosabb ellenségük volt. S mivel ezután a Kreml nem szította tovább a trieszti kérdést, létrejött egy nyugalmi állapot. Trieszt városát nem olasz katonaság, hanem rendőrség vette át, az angol helyőrség nem vonult ki, s most, 8 héttel a trieszti kérdés fellángolása után úgy az olasz, mint a jugoszláv csapatokat visszavonták a határokról, “hogy a kérdést minden látszólagos katonai fenyegetés nélkül békésen lehessen megoldani.” Ez az örvendetes hir újabb bizonyítéka annak, hogy minden nemzetközi problémát józan ésszel és tisztességesen meg lehet oldani, ha egyik fél mögött nem áll Moszkva. S örömmel kell regisztrálnunk, hogy egyik politikai hirünk, amelyben a látszólagos nehézségek és a helyenkint véres tüntetésekben kitörő szenvedélyek ellenére is a józanság és a békülékenység győzelmét jósoltuk, teljes mértékben bevált. A Toronto Hospital for Sick Children keretében megalakult kutatóintézet feladata, hogy a gyermekbetegségekkel kapcsolatos tudományos kutatást egybehangolja és hogy komoly kutatóintézet központtá fejlődjön. A kórház Vezetősége a 42 éves, skóciai születésű Dr. Andrew J. Rhodes. A Connaught Laboratories-hez 1947-ben került. Azóta számos tudományos kutatás terén jelentős szerepet töltött be. Mr. Rhodes kijelentése szerint a múltban az okozta a legtöbb bajt s nehézséget a kutatással kapcsolatban, hogy rövid-lejáratú munkát kellett folytatniok, korlátozott anyagi adottságok folytán. A jelenlegi megoldás a hosszabb távlatú kutatás jegyében, biztosabb eredményeket igér-------------------------------o------------------------------BETEG GYERMEKEK VIDÁMITÓJA A Thistletown-i Hospital for Sick Children kis betegei életét a torontói Bemard Hanger meleg szive sokkal színesebbé tette. A várostól északra fekvő kórház a nagy torontói gyermekkórház egyik testvérintézménye. ötéve történt, hogy Mr. Hanger az egyik torontói patikában egy siró nőre lett figyelmes. Érdeklődésére megtudta, hogy kisfia a Thistletown kórházban van, de neki vissza kell térnie északontariói lakhelyére, s igy nincs senki, aki a gyereket meglátogassa. Attól fél, hogy kisfia nagyon egyedül lesz. Mr. Hanger vállakozott arra, hogy meglátogatja a kis beteget. A gyerek annyira megörült a látogatásának, hogy Hanger elhatározta, hogy minden héten bemegy a kórházba. Aztán mikor a gyermek már felépült, a modem szamaritánus a többi gyereket aezd- I te látogatni. Ma már hetente háromszor megy beteglátogatóba, s két társa is akadt, hogy a lábbadozó kisgyerekek felvidámitásában segítségére legyenek. Az egyik egyetemi bajtársi közösség is felkapta a kezdeményezést, s minden szerdán küld ki látogatócsoportot a kórházba. Hanger a gyerekek szórakoztatására “nyulacskást” s hasonló vidámitó mutatványokat Kérdés: Egy hollandiai hölgy arról érdeklődik, mi a magyarázata annak, ha a kanadai háziasszony vendégül látja ismerőseit, csak késő este — alig a vendégek távozását megelőzve — kínálja meg őket. Hisz Európában az egész látogatás folyamán kezeügyükben van a harapnivaló. Felelet: Hogy a háziasszony ennivalóval kínál, még nem azt jelenti, hogy kalapunk, vagy kabátunk után nyúljunk. Hosszú évekre visszamenő szokás ez csupán. Sokan elitélik azt a kanadai szokást, hogy italozás közben alig esznek, s hogy társaságban jóformán egyáltalán nem. Az éjféli harapnivaló, akár volt innivaló, akár nem, kanadai szokás, s ez a magyarázata annak is, hogy a legtöbb kisvendéglő forgalma este 11 és reggel 2 között ugrásszerűen emelkedik, játszik, s minden kis betegének léggömböt ad. A kórházi hatóságok hálásan veszik kezdeményezését, hisz “boldog gyerek gyorsabban gyógyul.” ——-----------------------o-----------------------------------TOVÁBBI SEGÉLY A HOLLAND ÁRVÍZKÁROSULTAKNAK A hollandiai árvízkárosultaknak menő egyéni adakozásból eredő eddigi legnagyobb hajórakomány mostanában indult el Torontóból Rotterdamba áz M. S. Prins Willem III. fedélzetén. A rakomány mezőgazdasági és ipari felszerelés és eszközök tárháza. 250 traktor, 10 kombájn, 10 borona, 57 láda feszitővas; összértékben $412.879.50. Persze ez a hatalmas rakomány is csak egy töredéke annak a világ-gyűjtésnek, mely az árvízkárosultak támogatására az év februárjától kezdve egyre tart. A Kanadai Vöröskereszt kimutatása szerint az árvizalapra eddig $3,102.004 s 59 cent futott be. Az összegből eddig $2,469- 523.04-t költöttek el az angliai és hollandiai árvízkárosultak segélyezésére. SENKI ÉS VALAKI Míg pártfogással a válladra vernek S vagy szép tehetség és jó gyermek. Óh addig senki sem vagy ! Míg csak dicséretet aratsz S bántatlanul maradsz : Hatásod nem nagy. De, amikor Már ellened irigyek dühe forr És szidnak, tépnek, Reád uszítanak balga népet, Ha minden rosszat rád hazudnak, Sárral dobálnak és lezúgnak, Árad feléd gúny, szitok, átok S húzódnak tőled rongy barátok; Ha minden hitvány, gyönge, gyáva Bízván tömegbe’ s nem magába’, Mer aljasul packázni véled, Nem félve szablyaéled; Akkor emeld fel a fejed És bátran fölfelé tekintve, Parancsolóan intve Foglalj a jobbak közt helyet. Ne félj, tágulnak már előled, Elnémul az irigy had is Mert érzi — s érzed magad is: VALAKI lett belőled. Kozma Andor. KANADA KÜLÖN MINISZTÉRIUMOT SZERVEZ AZ ÉSZAKI TERÜLETEK KIHASZNÁLÁSÁRA A minisztertanács Ottawában elhatározta, hogy az északi területek erőforrásainak kihasználására külön minisztériumot szervez. Az intézkedés egyik célja az, hogy hathatósabban lehessen feltárni a modem technikai eszközök igénybevételével mindazokat az erőforrásokat, amelyeket eddig az északi vidékek zordsága miatt el kellett hanyagolni. Itt különösen azokról az ásványlelőhelyekről és fantasztikus méretű vizierőkről van szó, amelyek a Northwest Territories eddig megközelíthetetlen részein fekszenek. Az uj minisztérium szervezésének másik célja azonban az, hogy hangsúlyozza, nogy a préri és az Északi Sark közötti terület nem valami “senki földje”, hanem minden szempontból a Kanadai Állam területe, amely kanadai védelem és kanadai adminisztráció alatt áll- St. Laurant miniszterenök kiemelte, hogy a kanadai északi terület választja el egymástól a világ két legnagyobb hatalmát, az Egyesült Államokat és a Szovjetet. KŐD AZ ERDŐBEN Irta: Füry Lajos. Haldoklott az ősz, meg az emberek is az éhségtől. A szürke égből csörgő eső sárbaverte a lézengő leveleket és a szél megráncigálta a csontvázra soványodott, lombja vesztett fákat. A fák aludtak, nem érezték a szelet, az esőt, a hideget. Annál inkább az emberek. Már eladtak mindent, már becseréltek mindent és a gyomor mégis enni kért. Az élet enni akart, hogy élhessen. A paraszt csak nehezen akart cserélni krumpli^ vagy répát- Hónapok óta kenyéréi sem laktak jól és csak lézengtek, néha imádkoztak és néha káromkodtak. A délutáni vonattal hazajövök hozták meg a hirt a faluba. Mint a futótűz a nádasban, szökkent végig, faluról falura, táborról táborra. Ötvenezer magyar háborús bűnös kiadatását kérte a magyar kormány az amerikai megszálló parancsnokságtól. Ötvenezer magyar háborús bűnös, futott a hir gyorsabban, mint a rádióhullám. Az éhező, beteg emberek sárga arca megrándult. Hiszen akkor még a csecsszopók is háborús bűnösök kell, hogy legyenek. Hogyan jön ki a szám. Ötvenezer- A délutáni egyoldalas bajor Amtliches Blatt is megerősitette. Nem fűzött a hírhez semmit,-de azért kiérzett a vád: Na hires magyarok, most aztán magyarkodhattoki’ nem az oroszok, hanem a magyar kormány csinálja. Abban az időben jnár a németeket kezdték elengedni a fogságból, kisebb náci bűnösök már amnesztiával otthon dolgoztak, amikor újból megindult a körvadászat a magyarokra. Néha, néha elvetődött errefelé is egy hazai magyar nyelven írott újság, megtépve, gyűrödten, mocskosán. De a papír már ök'öndöiött a sok kiöntött vértől, vádtól, gyűlölettől, mégis a betűk harsog va üvöltötték: még vért, akasztófát, kínzást, gyótrést. Az első oldalon közölte az újság, ahogyan a Vörös Csepel szavalókórusa ütemesen kiáltozta az állami Ítéletvégrehajtónak : Gyötörd meg. . • Ötvenezer magyar megdermedt. Ott kuksoltak a rádió mellett és várták a híradást. Talán még sem lesz igaz, talán mégiscsak betelnek egyszer a vérrel, a gyilkolással. Aztán megszólalt a rádió és a vércsevijjogásu hang kéjelegve gurgulázta a hirt... a magyar kormány átadja a névjegyzékét annak az ötvenezer háborús bűnösnek, aki Németország amerikai megszállási zónájában jólétben tobzódik. A bűnösök hazaszállítása ügyében az amerikai parancsnoksággal megkezdődtek a tárgyalások-Vörös Csepel, mint a vértől megszédült görény vinnyogott. Az emberek döbbenten egymásra néztek. Mi lesz most? Mi jön még ez után? Látták, akiket elvittek, néhány hónappal azelőtt, hallották az Ítéleteket, de elvittek olyan is, akit otthon szabadon engedtek, idekmt pedig az asszony az apró gyerekekkel éhhalálraitélten az öngyilkosságba tébolyult. Nem a halál rossz, annál sokkal rosszabb is 'van, amit már az ember agyait ki. A kínzó éhség, a gyerekek tüdőbeteg köhögésének a hallgatása a dermesztő hideg szobában, a takaró alatti zokogások, az erdő mélyén felsíró emberek és a vonat kerekeiről lefejtett aszszony, aki nem birta tovább-A pap tért először magához. —Nincs mit gondolkozni, 'áthatjátok, hogy igaz. Menni kell. Nekiszegezik .a kérdést minden oldalról: —Menni, de hová? —Mindegy, el innen, neki az erdőnek, ahol nem ismernek, addig, amíg a Vörös Csepel megunja a vért, amíg a sátán kitombo ja magát, ha leüllepszik a csatorna szenynye, majd ha beleszól az Isten. . . addig bujdosni kell- Minél előbb, mert minden pillanatban itt lehetnek. Az asszonyok nem sírtak, mert fekete szemgödreik már kiapadtak, az emberek megzordultak. —Aztán ki menjen? —Ki menjen? János bácsi főjegyző volt, menjen. Az alezredes ur menjen, a pénzügyigazgató menjen, az árvaszéki ülnök menjen, a zászlós a Donnál volt, rtienjen, a tanár ur menjen, a szabó a páncélosoknál szolgált, igaz a szabóműhelyben volt mindig, mégis menjen. . ■ —De hát ki maradjon? Öltöztek, csomagoltak. A cipő lyukas talpát vastag papírral kitömték, az egyik pokrócot összecsavarták és nyakukba vetették, a kenyeret kettészelték, és a lesengő gyerekek még a morzsát is felkapkodták. Még egy darab marharépa is akadt, meg néhány szem főtt krumpli, amit a disznók moslékjából loptak ki délután. Búcsúztak. Sirásnélkül. Az emberek vissza sem néztek. Az asszonyok ki sem kisérték az embereket- Észre ne vegyék, hogy szöknek, csak azt higyjék, hogy ide mennek az erdőbe rozsét szedni. A morfiumtól fél hülye hamburgi Lenzen vigyorogva járt az utcán.' —Ugye mondtam nektek hogy adjátok ki a patikátokban lévő morfiumot, nem adtátok, most itt van, most aztán mehettek az Istenhez, hogy segítsen, fütyül rátok. Nesztelenül suhantak be az erdőbe. s Az erdő mindjárt a falunál kezdődött a Wurzhofer vendéglő kuglizója mögött. Nem csoportosan, hanem kettesével, hármasával húztak be az erdőbe. Minden út erre vezetett. Az állomás felé nem mer tek menni, ott járt Lenzen és arról jöttek a múltkor is. A Dunának igyekeztek- Az erdőben elvész a nyom és ha átmentek a Dunán, odaát a Bajor erdő már menedéket ad. Talán a parasztnál munka is akad és1 odafent talán nem fogják keresni őket. Aztán majd csak beleszól az Isten is... Szótlanul mentek az erdőben, ahol egész nyáron gombát és málnát szedtek, rozsét tördeltek és titokban arra vár tak, hogy egy nyúl kitöri a lábát és húshoz jutnak. A lombfák kopaszsága beleveszett a fenyvesbe és mögöttük leborult a homály. A faluban most kezdték a fejést a parasztok. Az asszonyok nekitámaszkodtak az ajtónak és a gyerekek nem értették a dolgot, csak nyöszörögtek az éhségtől. A vizes fű sirt a lábuk alatt Néha egymáshoz terelődtek, de aztán szétmentek messzire, kettőnél több nem maradt együtt. Entaunál értek ki a Dunához és minden kocsizörgésre behúzódtak az erdőbe. Szemben velük a bogeni templom, de a komp a túlsó parton volt és várni kellett. Elfeküdtek a vizes fűben. * Az őzek eleinte megriadtak, de aztán megálltak és megbámulták őket. Az állat megérzi különleges ösztönével, hogy ezek az emberek üldözöttek, menekülnek ugyanúgy, mint ők. Nagy dióbama szemükkel könnyezve nézték a riadt embert, amint feküdt a fűben és válttá, hogy az úton elmenjen a teherautó.' A Dyna felett kacsák hápogtak és a viz még csak most kezdett dagadni az esőtől, különben át is lehetne gázolni. Itt jártak át a magyarok is régen és most késői utódaik itt menekülnek. Tíz Pfening a kompdij és a kompos megkérdezi, hogy vissza is jövünk-e? Szabó bácsit ketten is támogatják, fullaszt ja a köd, bugyborékol belőle a köhögés, .majd a tüdeje bukik ki a szájján- De azért menekül. Az ő ; neve rajta volt az első listán, iva’aki olvasta Passauban. Sza bó bácsi volt a sordijas tudósítója és sport írója az egyik Dunántúli lapnak, Vörös Csepel már régen szavalókórusban orditott vérért. A komp csikorogva nekiütődött a part két oszlopának és a köd ráborult a Dunára, amikor a deszka hidláson kilép kedtek a kavicsra. Odafent a templomban fény égett, idelent pedig a köd sűrűsödött és folyt szét mindenre, mint a tej. Most fújtak először ziháló mellükből. Most már kissé biztosabban érezték magukat, mint az űzött vad, amelyik egérutat nyert az erdőben. Az út mentén jelző tábla állt, valami jelet kellene hagy ni. Az utolsó belevágta a bicskát és a sötétben csak úgy tapogatva rótta bele az Írást. Isten segíts. Már mentek is tovább- Újra szétszéledtek és az útról behúztak az erdőbe. Néhányan a templom felé indultak, mások a Duna partján maradtak. A köd betakart mindent és ráborult a menekülőkre is. Az erdőben a rejtelmes suhanó ámyak elfeküdtek, lehet, hogy ember volt, lehet, hogy állat de mindkettő üldözött. Almot kapartak a bokrok alá, a fenyőgaly jó puha fekhelyet adott, csak a pokróc vékony, de egymásnak nyomták a hátukat. A sötétben megharapdálták a savanyu, fekete kenyeret, de hagyni kellett belőle, ki tudja meddig nem lesz más. Aztán lefeküdtek, de nem jött álom a szemükre. A köd alattomosan mindig alább kúszott- Már egészen rajtuk feküdt. Az arcukon, a mellükön. Szorongatta a torkukat és a csöndben, messziről fuldokló köhögés hallatszott. Szabó bácsi virrasztotta a halált. Még csak korán este volt, de az élet már elhunyt. A csend is betakaródzott és az erdő sem zúgott. Pedig az ilyen mély fenyves erdők olyan szépen tudnak zúgni, mint a csigaház, ha a füléhez emeli a kiváncsi gyermek. Most nem zúgott az erdő. A fák is belevesztek a ködbe-A köd átlopódzott a takarókon, a csontjaikon, beléjük hasított és vizesre paskolta az erdőt, a fákat és az embereket. A bogeni toronyban kondult a harang. Talán szellemjárás volt, pedig már másik oldalára fordult az éjszaka. Az őzek ébredtek elsőnek, aztán a madarak és aztán az emberek. Nehezen tértek vissza a valóságba. Álmodtak. Mindegyik egy darab életet. Nem kincsekről és palotákról, csak egy kis meleg szobáról, egy darab puhakenyérről és néhány barátságos magyar szóról. Magyar beszédről, ahogy a magyar gyerek, meg a magyar asszony beszél- Arról a szép, zengő, simogató, gyógyító, felemelő és vigasztaló magyar beszédről. Erről álmodtak de az ébrenlét újra eszükbe juttatta a szavalókórus rekedt hangját. Soha magyar nyelven igy nem beszéltek. Keserű izű a száj és zsibbadtak a lábak, nyilainak á derekak. Mindegy, menni kell. Most vetődött fel először a kérdés mindben. Talán nincs is értelme tovább menni. Menekülni, meddig még, hiszen amikor nyugatfelé menekültek, akkor is azt hitték, hogy ha vége a háborúnak, béke lesz, nyugalom. És akkor szólalt meg a szavalókórus. Talán a legjobb lenne fekve maradni és megvárni a halált, amig elér ide Bogen alá az erdőbe. Vagy vissza kellene menni, aztán már nincs bizonytalanság. Mi lyen jó Szabó bácsinak. Addig virrasztóit, amig hajnalban utolsót köhögött. Fenyőágon feküdt és ráborult a köd. Kezében újságpapírban a féldarab kenyér, amit meghagyott a vacsorából. . > A templom felé vitték Szabó bácsit, legalább ott fog megpihenni, ahol a freskón a pogány magyar nyilaz lóhátáról. Valaki integetett a komp felől. Valaki lihegve- kapaszkodott fölfelé. —Megállj átok. Beleszólt az Isten... A hegyek meg az erdők visszhangozták a kiáltást. Megálijatok. Megállj átok...( És szerte az erdőkben, falvakban a bujdosók meghallották a kiáltást és felfigyeltek. A rádiót nem hallották, hiszen a rádió, csak készülék útján hallható, de az ember üzenni tud leikével, a messzeségbe is. Megálltak és figyeltek. A pap rohant esernyővel a kezében és már messziről kiáltozta. —Nem igaz az egész, hazudott a gudapesti rádió, az amerikai főparancsnok General Clark megcáfolta az egészet hivatalos nyilatkozatában és az amerikaiak nem adnak ki több magyart... Nem adnak ki több magyart. Beleszólt az Isten. Hiába üvölt vérért Vörös Csepel. Hiába ordít a szavalókórus. Nem adnak ki több magyart. Beleszólt az Isten. Lassan, fáradtan jöttek elő az erdőkből, megint csak kettesével, hármasával, innen is, onnan is. Mentek a komp felé. Most már vitték magukkal Szabó bácsit is, legalább a közelükben nyugodjék. Bogeni bucsúsok mentek az erdő szélén. Az asszonyok, meg a gyerekek eléjük jöttek egészen be az erdőbe. A gyerekek elkapdosták a megmaradt kenyér darabokat, meg a marharépát. Kiértek az erdőből, amikor kitört belőlük a sírás-Nem adnak ki több magyart. Mintha a láthatatlan siralomház falai omlottak volna le. A nap felszívta a ködöt és végigsimogatta az erdőt. Egymást átölelve mentek a vendéglő mellett, amikor valaki jó hirt hozott. —Jegynélkül adnak sózott halat, személyenként félfontot a Wagensohn-nál. Elfutott az evés íze éhségmarta szájukban és mosolyog tak, akár csak felettük az ég.
