Kanadai Magyarság, 1953. július-december (3. évfolyam, 27-51. szám)

1953-07-04 / 27. szám

1953 Julius 4 2 KANADAI MAGYARSÁG Mozaikok Tito országából----------o---------­JUGOSZLÁVIAI KALEIDOSZKÓP.----------o---------­Trieszt, junius hó. Tudósítónk jelentése. Tito granicsár (határőr) hadtestéből hárman Olaszor­szágba szöktek át A katonák elmondták, hogy a Delnice-i proletárbrigád kötelékébe tartoztak. Vallomásaik szerint a kommunista tisztek rettenetesen bánnak a katonákkal, kü­lönösen a parasztlegényekkel, akikről tudják, hogy nemzeti érzelmüek. A táplálkozás nagyon rossz és a téli öltözet, külö­nösen a lábbeli kétségbeejtően silány. Az elmúlt télen példá­ul a 106. számú lövészezredben a katonák jórészének meg­fagytak kéz- és lábujjai. A fegyelem emberietlen, még a leg­kisebb hibákért is testileg fenyitik a katonákat- Menetelés és gyakorlatok alkalmával a maximumot követelik. Míg az alan­tas tisztek is lóháton járnak és az'útakon meg-megállnak egy-egy korcsmánál inni, a legénységnek tilos elhagyni a me­netoszlopot. Számos katona öngyilkosságot követ el, mert nem bírja a kínzást. Az ő kötelékükben is öngyilkos lett két fiú. Egyikük gyakorlat alkalmával a szigorúan őrzött éles töltényekből lopott egyet, azzal lőtte agyon magát. Búcsúle­velükben mindketten azt írták, hogy nem bírják tovább a tisztek durva bánásmódját. A 106. ezredben a parancsnok a glédába állított katonák előtt “a nép ellenségeidnek bélyeg­zi meg a szerencsétlen öngyilkosokat. Családjaikat zaklatják, letartóztatják, s lefoglalják ingó és ingatlan vagyonukat 33 ezer dinár követelés fejében, a katona által “tönkretett fel­szerelés” pótlására A legénység háromnegyed része is szíve­sen megszökne, hacsak tehetné. ** * Hogy milyen “jólét” uralkodik Belgrádban, arról a “Po­­litika”cimü lap április 25-i számából értesülünk. Egy két­­szoba konyhás lakást a városi hivatal négy család számára utalt ki. A négy családnak összesen hét tagja volt, a nyolca­dik pedig útban, mert az egyik asszony gyermeket várt. Négy különböző család két szobában ! ** * Technikai kiképzés címén Jugoszlávia a folyó évben 200 diákot küld tiz európai országba és Izraelbe. Jellemző az, hogy még a legjobb tanulók sem jöhettek tekintetbe, ha nem voltak a kommunista párt tagjai. * A Tito-rezsim jelentése szerint a jugoszláviai folyók va­lóságos propagandatömeget hordoznak hátukon. A kormány közölte, hogy a Begej, Temes és Berzava folyókból csak már­cius havában 60 hermetikusan lezárt faládát fogtak ki, melye­ket Romániában eresztettek a Jugoszlávia felé tartó folyók­ba. A ládák telistele voltak kommunista irodalommal. ** * Bojics belgrádi vasúti főigazgató az “első jugoszláv vil­lanyerőre berendezett vasút” ünnepélyes megnyitására Fiú­méba utazott. A vasút olyan “jól” épült, hogy a főigazgató kocsija kiugrott a vágányból és őmaga életét vesztette. ** * Duvno boszniai városka kommunista bizottsága jelen­tette a belgrádi “Politika” lapnak: “Szállodai parkot alapítot­tunk. Most a földeket javítjuk és 10 cseszmét (csöves kút) akarunk csinálni, de senki sem akar járásmunkára jönni. Az egész járásban nincs mérnök és földmérő. A bíróságnál egy jogászunk sincs. Sem a kórházban, sem az egész járásban nincs egyetlen orvos sem.” Valóban paradicsomi állapotok! ** * A kishirdetésekből gyakran jól meg lehet ítélni egy or­szág gazdasági helyzetét. íme néhány (ilyen apróhirdetés a szerajevói “Oszlobodjenje” (Felszabadulás) cimü lapból : “Nagy asztal két mély ládával eladó.” “Singer varrógép, használt grammofon, egy kecske és egy gödölye eladók.” “Jó­karban levő öreg shimmy cipő eladó”. “Jókarban levő fertőt­lenített használt fésűk és kefék nálunk kaphatók”. “Lakó­társat keresünk a szobánkban levő harmadik ágyba.” ** * Szerajevo élelmezési viszonyait az “Oszlobodjenje” a következő módon ismerteti: “Súlyos hiány van kenyérben, cukorban, burgonyában, húsban.. Amennyiben kapható ke­nyér, az rettenetes minőségű. A péküzletek előtt állandóan tolakodás van és a munkások sehogysem kerülhetnek sorra. Cukor nincs az egész városban, mert az a hír terjedt el, hogy megdrágul és a lelketlen spekulánsok összevásároltak min­dent. Tej egyáltalán nem kapható, a hús öreg és csupa csont”. ** * Ugylátszik, a kommunista hullák különösen tetszenek a boszniai medvéknek. Ljubinja boszniai községben meghalt a népbizottság elnöke. Temetését követő éjjel egy medve fel­kaparta a sírt és megette a kommunista halott felét. A parasz­tok reggel újból eltemették a maradványokat és felhantol­­ták a sírt. A következő éjjel a medve azonban visszatért és felfalta a hulla megmaradt részét is. “A babonás parasztok , ebből rosszat jósolnak a kommunistáknak” — írják a sze­­rajevoi lapok. * * * * ** * Tito kormánya a macedóniai Bitaljban felállította a vi­lág első cigány-nyelvű iskoláját. Ugylátszik, hogy a marsall a világon bolygó cigányokat propagandacélokra akarja fel­használni, mert máris szó van egy még ebben az évben meg­tartandó cigány-világkongresszusról, mely Titot választaná meg az összes cigányok “ceribasájának”, azaz fővezérének. Titoék nemrégen kinyomtatták egy Gorica faluból való Rédzsó cigány 100 költeményét cigány nyelven. Ehol egy eredeti ci­gányköltemény : ‘.“Kapa bajrilem ohavo Thamme therlem godjí . Jeekn chejori podji !” azaz “Amikor legény lettem, Magamat érezni kezdtem í Legelőször nőt kívántam .. .” Tudja Rédzso költő, hogy mi tetszik Titonak. . . Spektator. AFORIZMÁK ÉS ÖTLETEK.----------o------=— Az ideálok veszedelmesek. Az igaz dolgok jobbak. Sebez­nek ugyan, de jobbak. * * * Felületes bánat és felületes szerelem soká élnek. A nagy bánatot és nagy szerelmet megöli a saját teljessége. ** * Csak egy dolog van, ami rosszabb az igazságtalanság­nál és ez az ligazság kard nélkül a kezében. Ha a jog nem egyszersmind hatalom is, akkor rossz. ** * Mindnyájan azzal töltjük napjainkat, hogy keressük az élet titkát. Nos, az élet titka a művészetben rejlik-KANADA LEGNAGYOBB VÁLASZTÓLISTÁJA----------o---------­Az augusztus 10-iki általános kanadai vá­lasztásokon a listafelállitás szerint mintegy 8.500.000 szavazásra jogosult egyén vehet részt. Ez a választólista az eddig legnagyobb Kanada történetében.-----------------o----------------­HAZARENDELTÉK AUSZTRIA OROSZ KATONAI KORMÁNYZÓJÁT ----------o---------­Nemrégen visszarendelték Moszkvába V. P. Sviridov generálist, az Ausztria keleti ré­szét megszállva tartó szovjet erők legfelsőbb vezetőjét. Nyugati megfigyelők szerint az ő személyén bukott meg állítólag sok kísérlet, amelyeket a szövetségesek tettek Ausztria katonai megszállásának megszüntetésére. U- tóda Ivan J. Ilyichev lett, a Szovjetunió első ausztriai nagykövete a háború vége óta. Ha a Szovjet tényleg hajlandó lenne kiüríteni Ausztriát, (amit nem tartunk valószínűnek), akkor megszűnne a magyarországi szovjet megszállás is. A bolsevisták ugyanis már évek óta csak azon a hazug címen tartanak csapa­tokat Magyarországon, hogy “az összekötte­tést kell biztosítani“ az Ausztriában állomá­sozó orosz egységekkel.----=------------o-----------------­KANADAI TÁJKÉPEK----------o----------Prince Albert National Park, Saskatchewan.----------o----------A Cree Indiánok egykori vadászterülete, mely még ma is jelentős vadállományban bő­velkedik, a kanadai Nyugat egyik legkitű­nőbb erdővidéke. Ezer kisebb-nagyobb tó bo­rítja, melyeknek nagyrészét folyók hálózata köti össze. A Prince Albert National Park Észak-Kanada egyik legfontosabb kapuja. Évekkel ezelőtt ennek a távoli erdővidék­nek bejárása még regényes és kalandos fel­adatnak számított. Ma csupán rövid utazást kell tennünk a saskatchewani vonzókülsejü Prince Albert városból, hogy elérjük a Par­kot, melyet 1952-ben 105.000 turista kere­sett fel. A terület természetes szépségeinek élvezé­sét ma már a modem civilizáció vívmányai könnyítik meg. Golf-, tennisz- és tekepályák, fürdő- és uszólehetőségek, sport- és gyermek­­játszóterek, valamint görkorcsolyapályák állnak a látogatók rendelkezésére. Evezős- és motorcsónakok bérelhetők, kis hajók pedig naponta tesznek kirándulásokat felfelé a Waskesiui tavon. A sok kis tó kiválóan al­kalmas északi csuka- és tavi pisztránghalá­szatra, a vizek mentén pedig remek homok­strandok húzódnak végig. A Parkban különböző hotelok, bungalow táborok, szállások, hálókabinok, vendéglők biztosítják a nyaralók kényelmes ellátását. A Prince Albert National Park vadállomá­nyában a következő állatok találhatók: já­vorszarvas, amerikai iramszarvas, (karibu), őz, hód, vidra, pézsma, farkas és medve. Sok madárfajta is él itt, közöttük a pelikán és a kormorán. Az északamerikai bölény (buf­falo) mint attrakció szerepel és egy csorda mindjárt a park bejáratánál van elhelyez­ve. Aki tehát szereti a természet vadregényes szépségeit, annak a Prince Albert National Park felejthetetlen élményeket nyújt. Ideá­­lisabb nyaralás és üdülés el sem képzelhető, mint amilyen ezen a gyönyörű vidéken lehet­séges, amely egyre több látogatót vonz ma­gához*.----------------—o-----------------­Az 1951-es statisztikai felállítás szerint abban az időben 2,028,450 kanadai lakásban volt telefon, mely szám az összes elfoglalt lakások 59.5 százalékát tette ki. Tiz évvel azelőtt 1,037,298, azaz valamivel több mint 40 százalék volt a telefonnal felszerelt laká­sok száma. * * * A kanadai számyashús-fogyasztás 1952-ben 29.6 font volt fejenként. ** Országutak építésére 1951-ben Albertá­­ban és Prince Edward Islandon költöttek a legtöbbet, Manitobában és Saskatchewanban a legkevesebbet. Előbbi két tartományban $38 és $33 volt a fejenkénti hozzájárulás, az utóbbiakban $16. British Columbia $28, New Brunswick és Nova Scotia $26, Ontario $24, Quebec $21 és Newfoundland $18-t költött fejenként országutakra. * * * Kanadában évenként több mint 13 millió grammofonlemezt gyártanak, melyeknek összértéke a hat és fél millió dollárt is meg­haladja. ** * Kanada legnagyobb vasutainál az átlagos üzemköltségek mérföldenként 7.54 dollárra emelkedtek 1952-ben, az előző évi 7.14 dol­lárral szemben. * * * Hon. Paul Martin, kanadai egészségügyi és jótékonysági miniszter közlése szerint a szö­vetségi kormány az utóbbi évben 1,500.000 dollárt bocsájtott a tartományok rendelke­zésére a polgári lakosság védelmét és javát szolgáló célokra. Ontario ebből 492.008 dol­lárt kapott. Eső a Mato Grosson Irta: Fűry Lajos. —0—^ Az óriás békák szüntelen vartyogtak. Ülüm, Ülüm. Amikor a halvány fénysu­gár valahol keleten áttörte az éjszaka ködjét, elszabadult a lárma. Előbb csak egy-két ko­rai madárfütty és csicsergés, de aztán mindenféle hang ve­gyült bele a szimfóniába, ri­kácsolás, velőtrázó sivitás, kotkodácsolás, bőgés és uj­­született csecsemőhöz hason­ló sirás. A fül nem tudta szét­választani ez a hangzavart, a­­melyben a tarkatollu papagá­joktól az idétlen hangú bő­gőmajmokig skálázott az erdő- Csak a békák zavartalanul, mindig ugyanabbaií az ütem­ben kérték a mindennapi esőt. Még fel sem jött a nap és az Ülüm, Ülüm, kvak, kvak. éjszakai pára tócsákban u­­szott a fák dereka körül, de már izzasztó és agyfeszltő volt a nedves meleg. Ülüm, ülüm, kvak, kvak. Ébredt a Mato Grosso. Meghatározhatatlan keve­rék szinü emberek lustán jár­káltak a nagy sátrak és né­hány fabarak körül. Ez a leg­nyugatibb civilizált pont a Campo Grande-i vasútvonal­tól északra az Itiquira folyó forrásvidékén, ahol elkezdő­dik a Mato Grosso eddig még fel nem mért mocsaras, erdős, vizenyős, sárgalázas, ismeret­len világa. A harminc egynéhány em­ber földmérésen dolgozott. Mi­randából indultak és előbb é­­szak felé, majd nyugatnak haladtak. A keverék benn­szülötteken kívül néhány né­met, japán és egy magyar dol­gozott. Mindegyiknek meg volt a maga kis csoportja és mentek előre a Mato Gros­son, lépésről lépésre. Mögöt­tük, ha még lassabban is, de építették az útat, aztán kínál­ták a fazendák helyét, szá­mítva arra, ihogy nemsokára erre is elér majd a kávé vagy banán ültetvény- A kis telep élte a maga kisajátított éle­tét a Mato Grosson. Néhány jeep meg a rozoga, bennszü­löttek által agyongyötört te­herautók hordták az anyagot a vasútállomásról. A neszte­len suhanásu keverék lányok készséggel állottak a fréfiak rendelkezésére, főztek és mos­tak, kecsesen kínálták a papá­­yát vagy a különleges leve­lekből főzött teát. Fehér asszony nem élt kö­zöttük és aki vállalta ezt a munkát, annak különös, nagy oka lehetett. Családos, békés, otthont szerető ember ilyenre nem vállalkozott, csak akinek senkije sem volt és akinek nem volt mit vesztenie az élet­ben. Igaz, ha két három évig csinálta és megúszta a malá­riát, sárga-lázat, akkor a bank ban összespórolt cruzeirossai­­val uj életet kezdhetett vala­hol Sao Paolo környékén, a­­hol a vörösföldön pompázó ká­véültetvényeket szivárvány­színű virágok folyj ák körül és fehér verandás fazendák ár­nyékában illatos napon szárí­tott santosi kávét szürcsöl­­nek vagy esténként a tenisz­pályákon fehér asszonyok és lányok a labdát ütik pompás íveléssel. De ezekről nem beszéltek. Egymásközt nem vitatták, hogy ki miért van itt és mire gyűjti a pénzt, mert a munkát nagyon jól megfizették. A bennszülöttek pedig semmivel sem törődve hordták a mérő oszlopokat, állították a há­romszögelési pontokat és hord ták a vasúttól a telepig az a­­nyagot. Az élet mindennap ugyanaz volt. Az étel is. Papaya, tapioca, yam és konzerv, ritkán friss hús vagy hal- A legtöbbje i­­vott és munka után visszavo­nult a fabarakba. Csak a benn­szülött szolgálólányok ismer­ték az életüket, de azok hall­gattak. A bennszülött soffőr vigyo­rogva hozta be a szállítóleve­let. A ventillátor szelében ki­gombolt ingben, patakzó iz­zadsággal, sápadtan de vörös szemhéjjakkal feküdt az e­­gyik csoportvezető Kis Ká­roly, akinek csak Carlos volt az általánosan ismert neve. Elvette az íTást és belené­zett. Szerszámok, építőanyag, mérőeszközök, a kijavított Író­gép és irodafelszerelés jött meg, a Miranda-i vasútállo­másról hozták be hajnalban és igyekeztek lerakni, mielőtt még a mindennapi felhőszaka­dás ráj uk zuhan és két három órára megbénít minden moz­gást. Az írás alján a szokásos raktárnoki ellenjegyzés mel­lett egy uj nevet pillantott meg, tintaceruzával az anyag kiadó aláírása: Michel Hu­szár. Tárcsázta a kis telefont, háromszor iis kapcsolták, a­­míg megkapta a vonalat. Az olasz raktárfőnök csak annyit tudott, hogy néhány uj ember érkezett a telepre, itt dolgoznak a raktárban és egyelőre szédelegnek a hőség­től, most jöttek Sao Paoloból a központ küldte, egyébként újonnan bevándorolt európai menekültek Németországból Letette a telefont és oda­­állt a szunyoghálós ablak elé. A békák vartyogtak és az erdő lármája hangosodott. Valami idegesség vett erőt rajta. Negyedik éve már, hogy Brazíliában van és a második éve méri a földet a Mato Gros­so balsa és mahagóni fái kö­zött- A negyedik éve már nem látott magyart és nem beszélt magyarul. Nem is akart. Me­nekült azóta. Menekült a ma­­igyaroktól, azóta, hogy a stra­­ubingi munkahelyéről, ahol a gázgyárban szenet lapátolt, el vitte egy jeep. Nem tudta, hogy mit akarnak. Udvaria­san betessékelték és bevitték. Ilyeneket kérdeztek tőle, hogy miért harcolt az oroszok el­len, hány oroszt ölt meg, hol volt utoljára katona, és hogy az a páncélos hadosztály ahol utólszor harcolt Magyarorszá­gon az orosz ellen az SS volt. Nem sok papírja volt, de azt kiteregette. Megmutatta azt is, hogy két napra a háború befejezése után, már az ame­rikai parancsnok el is enged­te és elbocsájtó papírját is megkapta. Mindegy volt, fog­ságba került és elszállították München mellé, Moosburgba. Itt őrlődtek az idegei napról napra. Naponta szedték össze az embereket és vitték haza diadalmenetben, nagy tivor­­nyázva Magyarországra, mint háborús bűnösöket- Egyszer a kihallgatáson odavágták a fe­jéhez, hát ha nem bűnös és nem csinált semmit, miért nem ment haza? Ott kísértett a feje felett állandóan, hogy egy szép napon hazaviszik. Minden jeep megjelenésénél összeborzadt, most jönnek ér­te. Nem, még nem érte jöt­tek. Még van egy nap. Majd holnap. Vagy holnapután. Si­ralomházban élt. Aztán egy napon érte is jöttek és átvit­ték egy másik internáló tá­borba Freysingbe. Azt mond­ták, hogy az enyhébb bűnö­söket itt tartják és lehet, hogy ezeket ki sem adják. Ek­kor kezdett el tanulni portu­gálul. Tizenöt hónap után új­ra bíróság elé került az ügye. Jóakaratu amerikai lelkész volt az elnök és felmentette- Nem is akart hinni a fülének, amikor szabadon bocsájtását kihirdették. Van valami kí­vánsága? — kérdezte mosoly­gós, jóakaratu tekintettel a lelkész. — Igen van. Kérem, csak azt az egyet megmonda­ni, hogy ki jelentett fel, ki ad­ta be ellenem azt a hamis vá­dat, amely miatt tizenöt hó­napon át a siralomházban él­tem, ki volt az az ember? A lelkész rázta a fejét. A nevet, nem mondhatja meg, de nem is volna értelme, feledje el, egy honfitársa volt. És akkor, amikor kilépett a drótkerité­­ses internálótáborból, megát­kozott mindent, ami magyar volt. Mint egykor Salamon ki­rály menekülés közben-, mondta az átkot és menekült, hogy minél messzebb kerül­jön magyaroktól. És attól kezdve irtózva, iszonyodva me nekült. Szökött, ha magyart hallott vagy látott. Francia­­országból sikerült kijönnie. Sao Paoloban dolgozott elő­ször, de ott sok a magyar és menekült. Kapva kapott az al­kalmon, amikor a Mato Gas­­sora földmérőket kerestek- Azóta végezte a munkáját, hallgatta a békák vartyogá­­sát, izzadt és gumicsizmában taposta a sarat és most egy­szerre mindebből a megszo­kott életből kizökkentette egy név: Huszár Mihály vagy Michel Huszár, ahogyan Írva volt. A csoportok egymásután in­dultak neki a munkának. Az ajtó előtt a bennszülöt­tek a jelzőbotokkal, az állvá­nyokkal, műszertáskákkal és az lesőkábátokkal felszerelve várakoztak. Ülüm. ülüm, kvak, kvak. Tébolyultan kacagott vala­mely szerelmes papagáj és az öreg bőgőmajmok dühösen vi­csorogtak vissza. Huszár Mihály. Magyar. Biztos, hogy magyar, most jött, talán csak néhány napja és fuldoklik a hőségtől, hát persze, hol élt ilyen időjárást Magyarországon. Talán alföl­di, karcagi, akkor csak bírja a meleget, vagy kunmadarasi, de hátha erdélyi, vagy felvidé­ki, talán dunátuli szegény, ak­kor meggebed bele. Mit érde­kel az egész. Huszár Mihály számára is van elég hely még Brazíliában, meg a Mato Gras­­son is. Idegesen integetett a póz­nát tartó feketének-Mégis, hogy nézhet ki. Mi­lyen lehet szőke vagy barna, fiatal vagy öreg, biztos baju­sza is van és sóhajtva gondol arra, hogy milyen jó lenne sza­lonnát enni, ami nincs. Éppen csakhogy beértek a barakba, amikor lezúdult az eső. Egybefolyt a vizfüggöny és látni sem lehetett. Az erdő megnémult, a pa­pagájok, majmok és bogarak elhallgattak, csak a békák nem. Boldogan, örömmámor­ban vartyogtak az eső zuhogá­­sán keresztül. Ülüm, ülüm, kvak, kvak. Meg kellene nézni azt a Hu­szár Mihályt. De mi köze hoz­zá, éppen elege van már a magyarokkal, eddig, hogy ke­rülte őket, meg volt a békes­sége, nyugalma, most megint belekerüljön. Milyen jó lenne hallani: Adjon Isten jó napot. Milyen jó lenne hallani akár­mit, csak valamit magyarul, akármit, csak magyar beszé­det. Hiszen éppen azért mene­kült el Sao Paoloból, már me­hetett volna vissza kétszer is a központba, de nem akart, mert tudta, hogy ott magya­rok vannak- Igen Sao Paolo nagyon messze van a Mato Grossotól, és Moosburg is meg Freysing is nagyon mesz­­sze van. És azóta sok minden történt. Elhalványult a gyűlö­let és a harag, mintha az át­kot is bánná már. A kátránypapir tetőn kopo­gott az eső, odakint magas bu­borékokat vetett a viz és a bennszülöttlány eléje tolta a teát. Mégis bő kellene mennie Mirandába a kocsival és onnan Campo Grande-ba vonaton. Az emberek nagyot néztek, amikor szombaton elindult, hiszen még eddig egyetlen­egyszer sem mozdult ki, se nem sakkozott és nem kártyá­zott s nem ivott. Nevetni sem látták. A bennszülöttek ma­guk között mérgesnek hív­ták és azt hitték, hogy beteg a mája. Ahogy közeledett a vonat Campo Grande felé, festői fa­zendák, a szivárványszínű vi­rágos kertekből fehérverve­­rendás szép házak, pálmák és rózsafák váltották fel a bal­­sák, ébenfák és vasfák keve­rékét. Vakító napsütésben pö­fögött be a vonat a szivardo­boz formájú állomásra. Egye­nest a raktár felé ment, de szombaton délután nem ta­lált senkit. Az olasz főraktár­­nok kertjében hűsült az ár­nyékban és Guido Verona könyvét olvasta. Kávét hoztak eléje- Átnéz­ték a papírokat, itt volt az uj munkások összes papírja, a­­hogyan a központból meg­küldték a számfejtett bérlis­tával együtt. Michel Huszár 1920-ban Novo.cherkassk-ban született és orosz állampolgár volt. Rázta a fejét és magyaráz­ta, hogy a neve magyar és sze­retné látni azt az embert, bi­zonyára tévedésből írták az adatait orosznak. Előkeritették Michel Hu­szárt. Alacsony, szélesvállu, ta­­tárképü ember. Magyarul szólította meg. —Jónapot adjon az Isten. Huszár Mihály néz rá, vára­kozó szemekkel. —Nem ért magyarul? Az ember csak nézte. Most németül kérdezte és az orosz, tört, szlávos német-KANADAI KIS NOTESZ

Next

/
Thumbnails
Contents