Kanadai Magyarság, 1953. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)

1953-05-16 / 20. szám

KANADAI MAGYARSÁG 3 1953 Május 16 Vaszary Kálmánná : HOGYAN KÉSZÜL A HARMADIK TRIANON... IV. A leghosszabb összefüggő és kizárólag a magyar csapat­tal foglalkozó cikket a N. Y- Times-ban olvashttuk az olim­­piász megnyitásának napján. — E cikk tulajdonképen egy szerkesztőhöz irt levél volt, melynek írója azon keseregve, hogy néhány magyar emigráns sportolót nem engedtek az olimpiászon résztvenni, kijelentette, hogy a hivatalos magyar csapat tagjai nem is tekinthe­tők amatőröknek, miután a magyarországi kommu­nista kormány különféle pénzjutalmakkal, illetve anyagi előnyökkel igyekszik őket nagyobb teljesít­ményekre serkenteni. Mindaz tehát amit a magyarok az olimpiászon el­érnek, “nem gilt” — mondhatni ez volt a dezavuáló levél értelme, mely levelet, — minő tragikomikum— a bizottmányhoz szintén közelálló Magyar Nemzeti Sportszövetség elnöke, gr. Szapáry Antal irta ! Mit várjunk ezek után a külföldtől ? — Nem csodálkoz­hatunk, csak szomorkodhatunk azon, hogy összesen két képet tudtunk felfedezni (a sokszáz kö­zül) az amerikai sajtóban, mely a győztes atlétákat ábrázol­ta, hogy a pontverseny állását az amerikai lapok 95 szá­zaléka csupán USA és Szovjetunióra vonatkozólag közölte következetesen elhallgatva, mely ország áll a 3-ik helyen, holott az első három helyezett közlése sportversenyeken “ob­iigát”, hogy a magyar atléták eredményeit, lehetőleg kom­mentár nélkül a napi eredmények kimutatásában láthattuk csupán a lehető legapróbb szedéssel, hogy a LIFE c. képeslap olimpiai beszámolójában e­­gyetlen magyarvonatkozású kép sem volt, hogy pl. a N- Y. Herald Tribune aug. 3-iki számában nem is a szorosan vett olimpiai, hanem lokális sportrovatá­ban közölte egészen eldugva a végső magyar labdarugó győ­zelmet, közvetlenül az “eladó kutyák és ölebek” rovat mel­lett, hogy a magyar vívócsapat végleges győzelmét a N.Y. Times aug. 2-iki száma szintén a lokális sportrovatban kö­zölte egy box és cricket jelentés közé eldugva, hogy a magyar csapat olimpiai teljesítményeiről egyet­len sor méltatást sem olvashattunk az amerikai sajtóban (ámbár az Associated Press helsinkii tudósítója, mint ezt magánúton alkalmunk volt megfigyelni, egyízben hosszabb dicsérő kommentárban emlékezett meg kötelességszerűen a magyarokról New Yorkba küldött táviratában- — E távira­tot azonban egyetlen lap sem vette át.) hogy a N. Y. Times 1952 évvégi, szilveszteri összefog­lalójában már nem Magyarország, hanem Svédország szere­pelt, mint az olimpiász 3-ik helyezettje !) * * * A legnagyobb amerikai napilapok egyike, a Cleveland­­ban megjelenő “Plain Dealer” nemrégiben hosszabb cikkben foglalkozott a középeurópai államok alkotmányaival, “meg­állapítván” eközben, hogy Magyarország alkotmánya húsz (20) éves . .. * * * A világhírű, magyarországi származású író, Arthur Koestler tollából nemrégiben egy könyv jelent meg “Arrow in the Blue” címmel, mely tulajdonképen a szerző önéletraj­za akar lenni s mint ilyen bővelkedik magyar vonatkozások­ban. — A kép, amit az író a magyar állapotokról ad egyolda­lúan kedvezőtlen, gyakran gyűlölködő : a magyarságot túlzó sovinisztának, a két világháború közötti Magyarországot pe­dig, különösen Horthy kormányzóságának első szakaszát, a diktatúrák prototípusának jellemzi, ahol terror uralkodott. — Petőfi “Járjatok be minden földet” című versét pedig, mintegy tételét igazolandó, a magyarság “nemzeti induló­jáénak titulálja stb. A vezető angol lapok a könyvet általában Koestler ed­digi legjobb művének tartják. * * * Az elmúlt nyár folyamán az Egyleti Élet nevű izra­elita, New Yorkban megjelenő hitközségi orgánum, Pfeiffer Zoltán pofonaffairja nyomán kijelentette, hogy a Pfeif fért inzultáló (nyilas) ököl volt az, mely “Magyarországot a világ legalávalóbb országává” süllyesztette. * * * A csehszlovák emigrációs politika jólértesültségére és befolyására jellemző fényt vetett az a szerep is, melyet a “csehszlovákok” a csatlóskormányok által rendszeresített kényszernuinkatáboi'ok ügyében lefolytatott UNO vizsgálat során játszottak 1952 nyarán. Mielőtt továbbmennénk, itt emlékeztetnünk kell arra a dícséretreméltó szerepre, melyet a Magyar Nemzeti Bizott­mány, egyébként sivár működése ellenére, a magyarországi deportáltak ügyének a világ közvéleménye elé tárásával vég­zett. A nemzetközi hírű Lemkin professzor bevonásával nagy szabású magyar memorandum készült és nyujtatott be az MNB által az odahaza folyó “genocide”-ról s csak a magyar kezdeményezések hatása alatt ocsúdtak fel a társemigrációk, így a csehszlovákok is, követvén a magyar példát- — Ezzel azonban a magyarok vezető szerepe véget is ért, s csakhamar megváltozott a sorrend. — Történt ugyanis, hogy az UNO berkeiben elhatározták, miszerint adott időpontban napirend­re tűzik a csatlósállamokban folyó kényszermunka kivizsgá­lását. — A többit már sejthetik olvasóink : a csehszlovák emigráció vezetői hetekkel előbb tudomást szereztek a készü­lő UNO vizsgálatokról s a vonatkozó csehszlovák memoran­dum már régesrégen benn feküdt az UNO-ban, mikor a többi emigráció értesítést kapott a kitűzött vizsgálatról ! (Folytatása következik). ■VAVV>A^WWyVVVVWVVVW /VVWVVVVVW/VVWWW», j! Ha kellemes meglepetést akar szerezni ;> külföldön élő barátainak, ismerőseinek, ;» rendelje meg számukra a d i| Kanadai Magyarságot ji JÍ LAPUNKAT A SZABAD VILÁG !; i; MINDEN ORSZÁGÁBA ELKÜLDJÜK ! jl > Előfizetési díjat (külföldi államokban egész évre $6.00) h csekken, Money order vagy készpénzben is beküldheti. '. Híreink ÁLLAMI MONOPÓLIUM Magyarországon csak az államnak volt joga dohányt sót és alkoholt forgalomba hozni. Más országok szintén fenntartják maguknak a jo­gokat bizonyos cikkekre, fog­lalkozásokra. A Szovjetunió­ban például a rablás, gyilko­lás és útonállás kizárólag az ál­lam joga. Most az U. P. jelen­ti Moszkvából, hogy Stalina­­badban 8 oroszt 15-25 évi bör­tönre ítéltek rablásért, gyil­kosságért, útonállásért- A szovjet propaganda szerint nincsenek gangsterek a vörös paradicsomban. Ugylátszik az állami monopoltörvény ellen vétettek a gyilkosok... És még egy érdekes dolgot je­gyezhetünk meg e kis hír kapcsán: Stalinabad azt je­lenti, hogy Sztalin-fürdő- A Bad német szó, mert az orosz nyelvben nincs kifejezés a “fürdő”-re ! A LEGNÉPSZERŰBB US TÁNCOSNŐ a Koreában küzdő katonák között Joan Vie, akinek képe ott lóg minden katona ágya fölött. Több levelet kap Kore­ából, mint a csupa-kebel Ma­­rylin Monroe és a csupaszív Peggy Lee. Joan Los Angeles­ben lakik és minden hazatérő katonát meghív magához. Több katonai egység tisztelet beli tagjául választotta és e­­gyetlen katona felesége vagy menyasszonya sem volt még féltékeny miatta. A táncos­nő ugyanis mindössze 7 éves lesz nemsokára. BUENOS AIRESBEN bombák robbantak csaknem naponta, de céljukat sohasem érték el. Peron elnök minden esetben sértetlen maradt. Má­jus 1-én azután a rendőrség egy sereg embert letartózta­tott, akik mind kapcsolatban álltak a merényletekkel- Ve­zetőiket — két orvost és há­rom politikai szereplőt — szin tén letartóztatták, robbanó­anyaggal és még összeszere­­letlen bombaalkatrészekkel együtt. INDIÁBAN IS a bombát akarták politikai ellenérvként használni Pandit Nehru miniszterelnök ellen. A merénylő a vonatja elé, a sínekre helyezte a bombát, de egy rendőr idejében észre­vette és a vonat sértetlen ma­radt. 1,300000 NÉMETET keres már 8 esztendeje a Vöröskereszt. Százezer kivé­telével a többiek valamennyi­en a vasfüggöny mögött, a Szovjetunióban tűntek el nyomtalanul. A most kiadott lista csak az eltűnteket sorol­ja fel. A nemvörös kézen le­vő százezernek nagyrésze az idegenlégióban harcol. MÁJUS 23-ÁN SÜTl^Vi. az első atomágyút az USA- ban. Les Vágásból érkező je­lentés szerint a Nellis gyakor­lótérre megjött Oklahomá­­ból az a két ágyú, amely a világon először fog atomlöve­déket kilőni. A lövedékek át­mérője 28 cm., egyéb adato­kat nem közöltek-KÁRTÉKONY AMERIKAI lepkék ellen hirdet harcot a budapesti rádió. Az “impe­rialisták” kolorádó bogarakat és “veszedelmes fehér lepké­ket” csempésztek be Magyar­­országra — a földművesek­hez szóló, naponta megismét­lődő adás szerint, amely min­denkit felszólít, hogy könyör­telenül pusztítsanak el min­den lepkét és bogarat, mert különben éhinség lesz- Érde­kes, hogy a rádió ugyanak­kor nem szólítja fel a föld­műveseket, hogy az Oroszor­szág felé induló vasúti vago­nokat is pusztítsák, — pedig azok legalább annyi élelmet visznek ki szegény éhező ha­zánkból, mint az amerikai lep­kék. a nagyvilágból MEGKEZDŐDÖTT A TÁVOLBALÁTÁS CSEHSZLOVÁKIÁBAN Bécsi jelentés szerint május elsején kezdődött meg a tá­volbalátó műsorszolgáltatás a kommunista Prágában. Az első nap programmja politi­kai propaganda- és vörös “kultur”-adásokból állt- A kommunista propaganda u­­jabb fegyverhez jutott. (Jós­latunk : rövid idő múlva ki fog derülni, hogy a TV is orosz találmány, a nyugati­ak csak ellopták !) MEGESHET OLASZORSZÁGGAL IS mondja ötpercenként a hangszóró Nápolyban, egy ha talmas kiállítási teremben. Négyszázezer nápolyi nézte meg eddig a másfélmilliós vá rosban ezt a kiállitst, amely tulajdonképen semmi érdeke­set nem mutat- Ujságkivágá­­sok, hivatalos nyomtatvá­nyok, fényképek, hangleme­zek, árjegyzékek, fizetési nyugták, törvények, rendele­tek, — ez minden. Méghozzá minden külföldi ! Csakhogy.-, csakhogy az összes kiállított tárgyak a vasfüggöny mögül származnak ! És a könyörte­len hang ötpercenként ismét­li : “Megeshet Olaszországgal is !. .A kiállítás címe : “Élet a túloldalon” és a túlol­dal a vasfüggöny túloldalát jelenti. Julius 7-én lesznek a vá­lasztások Olaszországban és ez az anti-bolsevista kiállítás a kormány propagandája a vörös kisebbséggel szemben. A hatás leírhatatlan. Bolog­nában, a kommunisták egyik fellegvárában, amelynek öt­százezer lakosa van, százez­ren nézték meg,—sokan kom munisták, akik azzal mentek be, hogy “majd megmutat­juk” — és csendben, lehaj­tott fejjel jöttek ki. De jó len­ne, ha itt Kanadában és min­denütt a nyugati kontinensen is bemutatnák ezt a kiállítást! Ha itt is elmondaná a rádió ötpercenként, hogy : “It could happen here, too !” ÜGYES ÜGYVÉD Dean Acheson, aki Truman­­nal és Marshallal a szakadék szélére sodorta az USA-t, má­jus közepén a hóna alá csap­ta elegáns aktatáskáját és be­sétált a “Covington and Bur­ling” ügyvédi iroda ajtaján. Régi ismerősként üdvözöl­ték, hiszen titokban évtize­dek óta társtulajdonosa en­nek a jogi irodának- Hogy kiknek az ügyeit képviseli ? Oh, külföldiekét, azok fizet­nek a legjobban ! Hogy kik ezek a külföldiek ? Oh, a Szov jetunió kereskedelmi minisz­tériuma, a szovjet külkereske delmi hivatal, a szovjet kor­mány, a jugoszláv kormány, a legyei kormány exportminisz­térium- és igy tovább. (Aki nem hiszi el nekünk, hogy így van. az írjon a “The Ame­rican Mercury” 11 E. 36th St-, New York 16 címére és 25 centért kérjen különnyo­­rnatot az Acheson életrajzról. “McCarthy maga az ÖRDÖG !” mondta Averell Harriman, aki Truman embere volt kü­lönböző fontos állásokban. A new-yorki demokrata nőknek tartott beszédet Harriman, a jövőévi választások előkészí­tésére megnyitott demokrata propagandaiskola női osztá­lyán. “Félelemügyi miniszté­riumot” akar felállítani McCarthy — mondotta és ezt minden erővel meg kell akadályoznunk ! Nincs szük­ségünk kommunista-vadászok ra !” EZ A DEMOKRÁCIA ! Az Illinois állambeli Joppa közelében levő atomgyártele­pen most fejeződött be a 33-ik sztrájk, amely 3 hétig tartott. Vájjon hány sztrájk volt ez­alatt az idő alatt a szovjet atomtelepein ? TANULJUNK ÍRNI, OLVASNI —biztatják hangszórók a rabokat a Washington ál­lambeli börtönben. Egy rab szótfogadott a tanácsnak a múlt évben és megtanult ir­­ni-olvasni- Most került be új­ra ugyanabba a börtönbe — okirathamisitásért ! “MIKI EGÉR” a magyar dolgozók ellensége-A vörösök magyarországi “közoktatásügyi” minisztéri­uma betiltotta Walt Disney összes filmjeit és a Sherlock Holmes regényeket, mint “népellenes” nyugati propagandát. ÉS EGY KIS CHIANG-KAI­­SHEK STATISZTIKA A nemzeti Kína önkéntes csapatai a Formosa szigeten levő nemzeti főhadiszállás je­lentése szerint az 1952 év fo­lyamán 200.000 kommunistát tettek ártalmatlanná harcban a kínai szárazföldön. Az ame­rikai halottak száma Koreá­ban a háború kitörésétől mos­tanáig 130.000 fő, s a két szám viszonya mutatja a nemzeti kínai csapatok mű­ködésének aránylagos ered­ményességét. EGY KIS UN STATISZTIKA A McCarran bizottság előtt huszonkét UN tisztviselő ta­gadta meg a választ arra a kérdésre, hogy jelenleg tag­ja,-e a kommunista pártnak. Tehát tagok. A huszonkettő évi fizetése összesen 200.000 dollárt tesz ki- A kommunis­ta párttagok kötelesek fize­tésük 10-15% -át a pártnak adni. Ezek szerint csak ettől a 22 UN tisztviselőtől évi 20- 30 ezer dollárt kap a kommu­nista párt. Tizenöt a huszon­kettőből tiz éve vagy régeb­ben állami tisztviselő-TÖRÖKORSZÁG ÓVATOS A török kormány közelebb­ről meg nem határozott “biz­tonsági okokból” megtiltotta, hogy a török állami egyete­mek tanárai külföldi nőkkel éljenek együtt vagy külföldi nőt vegyenek feleségül. BEÉPÍTETT BOLSI A NEW YORKI RENDŐRSÉGEN A többévtizedes múltra visz­­szatekintő new-yorki rendőr­ség történetében az első eset, hogy kommunistát fedeztek fel a testület kebelében. Ti­zenegy éve “dolgozott” a be­épített vörös, míg most Ken­nedy inspektor leleplezte és eljárást indított ellene­^AAAAAAAAA^^AAAAA^AAAAAAi GASOLIN STATION pool (billiárd) asztallal, ciga­retta, csokoládé, soft drinks árusítóhellyel, 2 szoba, kony­­hás házzal, garázzsal együtt ELADÓ Felvilágosítással szolgál: Somfai Géza — Nixon, Ont Pártolja hirdetőinket f ■■iga váa tg* «»2* tg* «4* tg* tg* *jjj* tg* tog* *2* "Sí* Hit* tg* tg* tg* *g* tg* tg* tg* tg* tg* tg* tg* tg* tg* tg* tg* tg* tg* tg* tg* SZABADSÁGÉRT KÜZDÖTT LEMOYELÖRSZÁGBAN, MEGTALÁLTA “ äÄBÄN Wladislaw Antoni Wyszkowszki története minden uj kanadásnak lelkesítőül szolgálhat. Mert e férfi, ki elvesztette hazáját, hazára lelt Ka­nadában. A szabadságért küzdött e lelkes hazafi - 1918-ban, a szabadságért harcolt megint 1939-ben. Mint érett férfi került Kanadába 1942-ben, hogy életét újból' felépítse. Mr Wyszkowski Kanadában találta meg a szabad­ságot, melyet keresett. Lehetőséget és sikert talált. Kanada ajándékait odaadóan vette át, s cserébe hű­ségét, szolgálatát s tehetségét adta. Mr- Wyszkows­ki ma Toronto építés alatt álló hatalmas földalatti vasútja három szakaszának feje. A kiváló mérnök, Mr- Wyszkowski Lengyel-­­ország második legnagyobb városa, Lodz közúti osztályát vezette, s később saját épít­kezési vállalata volt. Ez az egyike azon sorozatnak, melyet jó pol­gárság érdekében közöl George Weston Li­mited, kiváló minőségű kenyér, sütemények, torták és cukorkák gyártója. GEORGE IV E S T O N LIMITED CANADA • • •

Next

/
Thumbnails
Contents