Kanadai Magyarság, 1953. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)
1953-05-16 / 20. szám
1953 május 16 4 KANADAI MAGYARSÁG Egy Bizottmány, amely dolgozik W!AGYAR ÉLET IDEGENBEN------------0-----------Nem a new-yorkiról van természetesen szó, hanem a Szillasy Béla volt prágai képviselő, Hites Kristóf komáromi bencés atya és Marcell Szilárd titkár vezetése alatt működő Csehszlovákiai Magyar Nemzeti Bizottmányról-Május 9.-én este a Jarvis streeti St. Andrews Hallban ennek a Bizottmánynak a rendezésében tartotta a “Magyar Kisebbség Helyzete Csehszlovákiában” címmel Hites Kristóf bencés atya rendkívüli érdekességű előadását, amelyet az alábbiakban ismertetünk olvasóinkkal. Jó bevezetőnként símúlt az előadás lényegéhez Csepely Andrásné,Jánossy Margit szavalata, amikor Sajó Sándornak “Magyarnak lenni” című versét adta elő őszinte átérzéssel.... De túl minden bűn és minden szenvedésen önérzetünket nem feledve mégsem, Nagy szívvel, melyben nem apad a hűség, Magyarnak lenni büszke gyönyörűség Magyarnak lenni nagy s szent akarat, Mely ott reszket a Kárpátok alatt. Ha küzködőn, ha szenvedőn, ha sírva, Viselni sorsunk, ahogy meg van írva. . . • Utána Hites atyt szólt: “Egyedülállóan a kultúr-emeberiség történetében Csehszlovákia volt az az ország, amely állampolgárai jelentős részének — ez esetben a magyaroknak az 1945-1949-ig terjedő négy esztendő alatt semmilyen iskolai oktatást nem engedélyezett. 1945-ben Benes minden magyart megfosztott állampolgárságától, aki Csehszlovákia területén bírt illetőséggel akkor és az elemi iskolától kezdve minden magyar iskolát bezáratott. Csak a magyar nyelvű hitoktatást engedélyezték, hogy a külföld felé valamelyes látszatot fenntarthassanak, de nem egyszer a szerzetesházakban tartott hittanórákon megjelent a rendőrség és ha az oktató apáca, vagy pap egy betűt írt a táblára a hittanóra (alatt, már eljárás indúlt ellene. A komáromi bencések , akiknek rendháza az egész idő alatt a magyar ellenállás fellegvára volt, mégis megszerveztek egy földalatti gimnáziumot, amelynek tanulói az éjszaka sötétjében, szökve, nem egy eseetben a Dunán átúszva jártak át a kommunista uralom alatt lévő Magyarországra vizsgázni Megtörtént egyszer, hogy ilyen kirándúlásukon magyar oldalon fogták el őket és hosszabb kihallgatás s rendőrségi kalandok után engedték csak vissza Komáromba. 46-47 telén UNRRA teherautók sorakoztak fel a magyar falvak útcáin a Csallóközben és percek alatt összepakkolva a kijelölt útcák lakosságát felszállították őket Csehországba, ahol a csehek izmaik megtapogatása után kiválaszthatták a nekik megfelelő rabszolgákat és az államnak a megszabott díjat kifizetve értük elvitték munkára őket, családokat szétszakítva, a nem sokat ígérő erejűeket 6-8 napig a nyitott kocsikban fagyoskodva hagyva. Ez a cseh demokrácia, amely ugyancsak az egész kulturvilágban egyedülállóan, 1947-ben hivatalos állami rabszolgakereskedést űzött- A minden emberi jogától megfosztott magyar lakosság közé, a. kitelepített rabszolgák helyére cseheket és morvákat telepítettek a Csallógözbe és máshova is, hónapok alatt megváltoztatva a népesség jellegét. Azután jött az átszlovákosítás, vagy mint ők nevezték a “visszaszlovákosítás” és a Magyarországra való erőszakos áttelepítés- •. És tovább, mind a többi szörnyűség, amelyről a világ, amely Csehszlovákiát ma is mint az emberi jogok és demokrácia nagy bajnokát ünnepli, sohasem vett tudomást. De ma már, a cikk elején felsorolt három lelkes magyar vezetése alatt az Egyesült Államokban működik a Cs. M. N.B., amely mindezeket a hihetetlennek látszó szörnyűségeket remek angolsággal panaszíratokba és beadványokba sűrítette, felkereste velük a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal kényszermunkával foglalkozó Commissióját, az Egyesült Nemzetek Lake Success-ben székelő Irodáját. 1952 október 10-én Olsvay Kázmér képviselte a Cs. M. N. B-t Bonnban a híres Konferencián. Egyesült Memorandumban a többi résztvevő érdekelt nemzetek képviselőivel leplezték le a Council of Free Czechoslovakia programmjának hamisságát, kegyetlenségét és tarthatatlanságát. A világ nagy hírügynökségei résztvettek ezen a konferencián és lapjaik hasábjain beszámoltak annak leleplező anyagáról. Hites Kristóf atya szenvedélynélüli, megrendítő előadása nyomán uj, csodálatos magyar hősi éposz megszületéséről értesült a könnyes csendben figyelő, mélyen meghatódott közönség- Magyarokról, diákokról, parasztokról, munkásokról és földesurakrói szólt az éposz, akik életveszélyt, szenvedést, megalázást és nyomort vállaltak a magyarságukért, nem véletlenül, de tudatosan. Magyarokról, akik pénzalap nélkül, este, munka után, filléreik, erejük és tehetségük teljes latbavetésével szolgálják idegen országban, hontalan menekültként a legnagyobb magyar ügyet, a hazugság ködének eloszlatását és a nyugat meggyőzését szenvedésein!: igazságáról. Egy magyar bizottmányról hallottunk, amely valóban dolgozik a magyar ügyért. Hites atya lélekbemarkoló előadása örökké emlékezetes marad mindannyiunknak, akik hallottuk és a benne foglaltak nemes, intő például szolgálhatnak minden magyar számára. V. K Torontói Első Magyar Református Egyház McCaul Str. 206., Toronto. Lelkipásztor : Dr. Nagy Lajos 356 Blackthorne Ave., Tel. : JU. 7207, ISTENTISZTELET minden vasárnap d. e 11 órakor. VASÁRNAPI ISKOLA fél 12-től, a templom kultúrtermében. Tanítók : Dr. Nagy Lajosné és Bemáth Jolánka. Temetés- F. hó 9-én, szombaton délelőtt temettük el templomunkból Bemáth János testvérünket, egyházunk igen értékes, munkás tagját. Gyülekezetünk tagjai együtt gyászolják a családdal. A temetésről lapunk más helyén számolunk be-Anyák Napi ünnepély. Az elmúlt vasárnap, d- u. 5 órakor vasárnapi iskolás gyermekeink szép ünnepély keretében fejezték ki szeretetüket az édesanyák és nagy anyák iránt. Imákat, verseket mondtak, énekeltek. Jó volt hallani, hogy Kanadában született gyermekeink is milyen szépen mondták a magyar szöveget. A lelkipásztor bejelentette, hogy Isten segítségével ez év szeptemberében a vasárnapi iskolán kívül, amely a vallásoktatásról gondoskodik, szombaton délelőttönként magyar iskola fog megnyílni, hogy gyermekeink megőrizzék és tovább fejlesszék magyar nyelvi tudásukat. * * * A Magyar Regősök Szinielőadása. Vasárnap, este a Magyar Regősök bemutatták templomunk gyülekezeti termében Móra Ferenc “Érik a búzakalász” című három fel-1 vonásos színdarabját. A darabot előadó műkedvelő gárda telt ház előtt játszott- Meg is érdemelték az érdeklődést, mert magas színvonalú előadást nyújtottak. A nézőtér feszült érdeklődéssel kísérte vé gig a darabot és lelkes tapssal jutalmazta a kitűnő szereplőket. Külön elismerést érdemel Szathmáry József rendező, aki fáradságot nem kiméi ve tanította be a darabot- Az előadás bevételét a Regősök a parókia alapra ajánlották fel, amelyért ezúton is köszönetét mondunk. Palást-szenteíési Istentisztelet. — Gyülekezetünk tagjai és barátai önkéntes adakozással uj palástot készíttettek egyházunk orgonistájának és lelkipásztorának- Az uj palástokat f. hó 17-én, vasárnap d.u. 5 órakor tartandó istentiszteleten fogjuk felszentelni és használatra átadni. Az istentiszteleten az Ontario-i magyar református lelkipásztorok fognak szolgálni. A palástszentelési istentisztelet után, este 7 órakor j ünnepi díszvacsora lesz a Magyar Ház College Streeten levő nagytermében. Úgy az istentiszteletre, mint a vacsorára egyházunk minden barátját, valamint minden érdeklődőt, szeretettel hív és vár az egyház vezetősége- Jegyek elővételben is kaphatók a Magyar Ház irodájában. (Felnőtteknek : $1.25, gyermekeknek 75c.) A SÁROSSY-HELTAY MAGYAR SZÍNHÁZ együttese minden magyar színpadot megelőzve ELŐSZÖR KANADÁBAN 1953 május 21-én, csütörtökön este 8 órai kezdettel a Torontói Magyar Házban (245 College St.) bemutatja ROZSA SÁNDOR A BETYÁRKIRÁLY cimü énekes, zenés daljátékot három felvonásban. Rendező : Sárossy Mihály Zongoránál : Heltay Miklós SZEREPLŐK : . Rózsa Sándor, a betyárkirály ......................Iván Dezső Ráday Gáspár pandúr hadnagy ..........Sárossy Mihály Rózsi, a nővére ..................................... Emődy Margit Mózsi korcsmáros ....................................Heltay Miklós Csengő Zsuzsi javasasszony ......................Mórocz Gabi Olcsó helyárak. Jegyekről ajánlatos előre gondoskodni ! Kaphatók : Mr. Demetrcvitsnál a Magyar Házban. Független Magyar Református Egyház, 490 Jarvis St. Lelkész : Nt. Steinmetz Károly. Lakás- 15 Glenfern Ave. Apt. 20 Toronto, Ont. Egyházközségünk tanácsa május hó 3-án délután 4 órai kezdettel tartotta meg havi rendes ülését, ez alkalommal Györffv Lajos gondnokunk la kásán. Ugyan itt, az ülés után, családi est volt. Gondnokunk és felesége magyaros vendégszeretettel fogadta ven dégeit- Mindent elkövettek, hogy a megjelentek jól érezzék magukat. A vacsora kitűnő volt: óhazai módra elkészített töltöttkáposzta, pörkölt, jobbnál - jobb tészták vártak fogyasztásra. Ez este úgy erkölcsi, mint anyagi tekintetben nagy szerűen sikerült. A templomépítési alapra $50 folyt be. Egyházközségünk nevében köszönetét mondunk Györffy Lajos testvérünknek és feleségének ezért a szép estéért. Gondnokunk mindenki előtt bebizonyította, hogy nemcsak az egyház vezetésében, de az áldozatvállalásban is az élen jár. Egyházközségünk május hó 10-én az istentisztelettel egybekötve ünnepelte meg az “Anyák Napját-” Vasárnapi iskolánk tanulói minden édesanyának egy szál gyönyörű piros rózsát nyújtottak át, szimbolizálva a minden édesanya iránt érzett nagy-nagy szeretetüket. Lelkészi hivatalunk közli. Május hó 25-én pünkösd vasárnapján ,az istentisztelet a rendes időben, 11 órakor kezdődik- Előtte 10 órai kezdettel a vasárnapi iskola tarja tanítását. Ez alkalommal az Urasztala megterítve várja azokat az áldozatos híveket, akik erre elkészültek. A szent jegyeket Györffy Lajos gondnokunk és családja adományozták. A jó Isten áldása kísérje őket útjain nemes cselekedeteikért-Személyi hír. Lelkészünk nagyobbik fia Steinmetz Pál, aki ia hamiltoni McMaster egyetem első évfolyamát sikeresen elvégezte, a nyári szünidőre katonai szolgálatra bevonult a Kanadai Királyi Haditengerészethez. A múlt héten búcsúzott családjától és barátaitól. ANYÁK NAPJA WELLANDON A karmelita nővérek rendezésében május 10-én este 8 órakor az önképzőkör nagytermében a Magyarok Nagyasszonya Római Katholikus Egyházközség gyermek szereplői a “Hamupipőke” ‘“Meg lepetés Anyák Napjára” cimü színdarabot adták elő nagy sikerrel (ez utóbbit vasárnap délután Niagara Fallson is elő adták a wellandi gyermekek Father Boday által rendezett ünnepély keretében.) Szerepelt még az Egyházközség gyermek kórusa is szép sikerrel. Befejezésül Father Horváth István plébános emlékezett meg a nap jelentőségéről. A zongora kíséretet Mrs. Dimand Istvánná adta. ANYÁK NAPJA DELHIBEN Nagyszabású ünnepség keretében áldozott a deíhi-i magyarság vasárnap, május 10- én az Édesanyáknak. A Magyar Ház nagytermét megtöltő közönséget Gyülvészi Gy., elnök üdvözölte, majd a szereplők lelkes hada szebbnél szebb szavalatokkal, ének- és zeneszámokkal, kis jelenetekkel járult hozzá az ünnepség felemelően szép hangulatához. A záróbeszédet mondotta Father Cser, a műsort Bartha Béla konferálta. DELHI I MAGYAR NAP Pénteken, május 15-én lesz négy éve, hogy Delhi vá ros vezetősége ezt a napot a magyarság iránti megbecsülése jeléül Magyar Napnak nyilvánította. Ebben az évben is nagy ünnepség keretében üli meg a város lakossága, nemzetiségre való tekintet nélkül, ezt a számunkra jelentős napot- Ezúton kérjük Ontario magyarságát, hogy minél nagyobb számban vegyen részt delhi-i honfitársaink ünnepségén és ezáltal is bizonyítsa be az összszetartást és annak a megtisz keltetésnek értékelését, amely a Magyar Nappal a delhi-i magyarokon keresztül angol részről az összmagyarságot is érte. Felhívjuk kedves olvasóink figyelmét, hogy hirdetési és könyvügyekben forduljanak hirdetési és könyvosztályunkhoz ; 362 Bathurst St. Tel. : EM. 3-7678. Hungária-Italo Can. 3:3 (1:2) (Fred Hamilton pálya- 100 néző.) Tipikus, szezóneleji “vagdosással” kezdődik a játék. Az olaszok kapnak előbb lábra és Zupancic két hibájából Sencie és Miotto révén két gólos előnyhöz jutnak, melyre sok hibával tarkított mezőnyjáték után végre Kiss lapos lövéssel válaszol. A második félidő első perceiben egyenlít Cimbalmos, majd a magyar tábor óriási örömére Ferenczi megszerzi a vezetést is. A Hungária fölénybe kerül, a csatársornak azonban nincs szerencséje a lövésekkel, sőt újabb védelmi hibából egyenlít az Italo. Ádám fedezetlenül hagyott szélsője elhúz, átjátszik a balszélre, ahol viszont Lapple nem vigyáz szélsőjére és mire a későn ébredő magyar védelem magához tér, De Pileo lövése már a hálóban van. A mutatott játék alapján 2-3 gólos magyar győzelem születhetett volna, ha ... ha a csatársor pontosabban lőne és főleg, ha a védelem kevesebbet könnyelműsködne ! Jók voltak : Kiss, Csonka, Cimbalmos, illetve Meggiorini, Jus, Sencie és Miotto* * * Lapzártakor szerzett értesülésünk szerint, a junius 2- án sorrakerülő Toronto-London városok közötti válogatott labdarugómérkőzésen a torontói csapat kapuját Szabó Jenő, a Pannonia kitűnő és megbízható kapusa védi. “ANYÁK NAPJA” a torontói magyar rádióban Szombaton délután kellemes meglepetésben volt része a CKFH rádióállomás magyar adását hallgató közönségnek- A hétről-hétre népszerűbb “Magyar Rádiófélóra” műsorát, mint Nyári-Nagy Mihály, az állomás magyar műsorbemondója mondotta, az Édesanyáknak, a magyar Édesanyáknak ajánlotta. Könnyekig megható szavakkal emlékezett meg Anyák Napjáról, a sokat szenvedett, rengeteg áldozatot hozó, csupa szív-lélek Magyar Édesanyákról. Kevés szem maradt szárazon a gyönyörű bevezető után- A zenei rész összeállítása is kitűnően sikerült,— már a körülményekhez képest —ugyanis nagyon kevés és nehezen beszerezhető a megfelelő anyag. Nagyon kívánatos lenne, ha egy-két jómódú magyar cég hozzájárúlása lehetővé tenné, hogy a most félórás műsort egyórára emelhetnék a “Magyar Rádiófélóra” szerkesztői, mert az eddig tapasztaltak után minden garancia megvan arra, hogy valóban szép, nívós és tényleg magyar lenne a torontói “Magyar Rádióóra”. Nyári-Nagy Mihály és Szilvássy László, a “Magyar Rádiófélóra” elindítói mindent elkövetnek, hogy az egy órás adást mielőbb nyélbeüthessék. Reméljük, rövidesen erről is beszámolhatunk.______ A Szociális Testvérek Társaságába felvételt nyerhet szerzetesi hívatást-érző minden olyan fiatal leány aki szívesen adná életét a jó Isten és a lelkek szolgálatára. A szociális testvérek szeretettel hívják azokat a magyar leányokat, akik szeretnének rokon világnézetű társakkal egy jobb világért küzdeni. A noviciátusi és >a Szentlélek ünnepén, pünkösdkor kéz dődik- Nem magyar leányok is nyerhetnek felvételt. Érdeklődők, lelkiatya igazolását mellékelve írjanak a következő címre: Box 33, South Park Post Office, Buffalo, 20 N- Y, USA._____________ SIMPSON GYÓGYSZERTÁR 476 Danforth Ave. Toronto (Logan Ave. sarok). Telefon : Rí. 7533 Hívásra a receptért megyünk és a gyógyszert házhoz szállítjuk ! Mindennap reggel 10 órától éjfélig nyitva. J. J. Ellis Realtor nagy ingatlanforgalmi irodájával készséggel áll a torontói magyar vevő és eladó közönség rendelkezésére. Központi iroda : 1072 Bloor St. W. Tel.: ME. 2471 Magyar ügynökeink : J Waldbott PR. 2882 (este) Z- Czimbalmos ME. 8514 Ha 2000 dollárral rendelkezik, nagyobb készpénz lefizetéshez hozzásegítjük ! $3500 lefizetéssel Spadina-Coilege környékén 8 szobás ház 2 konyhával, olajfűtéssel $10.800-ért, $3.500 lefizetéssel Mount Pleasant-Eglington környékén 6 szobás ház modern konyhával, garázzsal $13.500-ért, $2.500 lefizetéssel Lipponcott-Harbord környékén 7 szobás ház szénfűtéssel $10-500-ért. Alkalmi vétel! VIRÁGOT ANYÁK NAPJÁRA O T európai Ízlésű virágüzletből vegyen. 854 Bathurst St., Toronto, Telefon: KE. 3884 VIRÁGOK MINDEN ALKALOMRA Rózsatövek és almafák. Más országokba is küldünk virágot. ÖT NYELVET BESZÉLÜNK. Regent Textiles 1218 DUNDAS ST- W — TORONTO — Tel.: LO,9082 ÜDVÖZLI MAGYAR VEVŐIT ! Vásárlásnál egészen 50 %-ig takaríthat meg pénzt ! Európai csomagok számára megfelelő áruk ! Pamutszövetek .............................. $0-29—0-39 yárdja Tiszta vászon törülköző anyagok ...........$0.39 yárdja Függönyanyagok .................................... $0.49 yárdja Nylon blúzok .......................................... $1.39 Női kulikabátok (korábban $21.95) . . $9-95 Nylon harisnyák...................................... $0.79 Elegáns férfi zoknik ..............................$ 0-35, 3 pr-95 Kisgyermek overallok (2, 4, 6) ........... $0.79 Plasztik asztalterítők .......................... $0-69 brb. Abroszanyagok ...................................... $0-69 yd-rja Duplaszéles paplanok ........................• $4.98 db-Szimpla lepedők ...................................... $2.25 db. Chenille ágyteritők .............................. $4.98 db-Duplaszéles ágyteritők .......................... $2.98 db-Fián el ette lepedők .................................. $4.98 db-Párnahúzatok ......................*................. $ 0-49 db-Törülközők ............................................. $ 0-49 db-Plasztik anyagok 0- 35 yd- . .3 yds. . .$ 1-00 Rövid függönyanyagok .......................... $0.39 db. Férfi ingek (korábban $3-98) most .. $1-98 db. Férfi munkás ingek .............................. $1-69 db-Férfi munkás nadrágok ................... $2.98 db. Női kombinék ...................................... $0.98 db-Női kézitáskák ...................................... $1-79 db-Baby takarók ........................................ • $0-98 db. Baby pelenkák ..........................tucatja. .$2-89 Baby pamut nadrágok ...........................$0-15 db. Baby ruhák ...............................................$0.79 db-Baby gyapjúholmik ......................$0-39—1.89 db. Hálószoba szőnyegek.............................. $1.79-től MIKOR HALLGASSON MAGYAR RÁDIÓADÁST ? ;orontói CKFH rádióálloa 140-es hullámhosszon en szombaton délután 4 1 fél 5-ig magyar műsort ■oz. Bemondó : Nyári Mihály. Műsorszerkesz- Nyári Nagy Mihály és ínr-ir T Ó DolÁ Rózsa László clevelandi magyar műsorát hallhatja a W.J.W. rádióállomáson minden vasárnap délelőtt 11 órától fél 12-ig. * * * Kanadai Magyar Antibolsevista Liga Kossuth Rádiója minden szombaton délután 1 órától 1.40-ig sugároz műsort a Brantford, CKPC 1380 hullámhosszon.