Kanadai Magyarság, 1953. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)
1953-04-25 / 17. szám
KANADAI MAGYARSÁG ( 1953 ÁPRILIS 25. HÁROMSZÁZ NÉGYSZÖGÖL BALATON Irta : Fűry Lajos. A fonyódi parcellázási iroda pompás kiállítású füzetekben hirdette olcsó Balatonparti telkeit, néhány percre csak a vasútállomástól, gyönyörű fekvés, erdős és vízparti telek ötéves részletfizetésre. Igazán nagy volt a csábítás és miután két nap és két éjjel Juhász Kálmán pestszentlőrinci tanító úr számolt, úgy találta, hogy az egyik vízparti háromszáz négyszögöles telket megveszi. Ennél kisebbet ugyanis nem parcelláztak. A vétel még az ősszel történt és a húsvéti vakációban Juhász tanító úr kerékpárra ült és lekarikázott Fonyódra. Ez nem került pénzbe, viszont a vasút igen drága, még a tanítói kedvezményes áron is. A fonyódi állomástól, talán vagy két kilométerre pompás erdős, vízmenti helyen terültek el a parcellázott telkek. A parcellázási térkép alapján kereste a telkét Juhász tanító úr. A térképen az ő telke a százhuszonötös számú volt, már az utca neve is be volt írva : Kisfaludy Sándor és Csokonay Vitéz Mihály utca sarkán. Büszkén ment a telkek közötti tisztáson, olvasta a telek számokat, százhuszonhárom, százhuszonnégy..., de tovább nem jutott. Megállt és visszafordult, újra kezdte megint csak eddig jutott, de tovább nem, mert lábainál a Balaton terült el. Most már dühbe gurult. — Disznóság, becsaptak, pörre megyek, hol van az én telkem, hol van az én háromszáz négyszögölem, a térképen rajt van, de a valóságban nincs. Itt kellene lenni és nincs. . . Valaki megszólította. — Mit tetszik keresni ? Juhász tanító úr gyanakodva fordult hozzá. — Talán a parcellázási irodából van ? Az idegen szabadkozott. — Nem kérem, én is telket vettem, aztán a tavaszra szeretnék építkezni, azért járok itt. — Talán akkor megtetszene mondani tudni, Juhász Kálmán magyar királyi állami tanító volnék PestSzentlőrineről, hogy hova lehetett az én háromszáz négyszögöl telkem, mert ahogy a térképen megvan, de itt nem találom sehol. Az idegen mosolygott.-— Azt bizony elvitte a Balaton tanító úr. Egyébként Konkoly János segédhivatali iktató vagyok a pénzügyből. Úgy van az kérem, hogy minden tavasszal a víz ott fent, tetszik látni, bejön és pont a tanító úr telkét lepi el. Aztán majd úgy májusra lemegy, néha korábban is, de magával visz eg ydarab földet és az öböl másik végén rakja le. Meg kellett volna nézni személyesen ezt tanító úr. Igaz, hogy a parcellázási iroda megígérte, hogy a partszabályozás megkezdésével rendezik ezt is. De háfc mikor lesz az. Juhász tanító úr paprika vörös lett. Fel és alá futkosott a parton, kiabált, szidta a parcelláztatót, még a Balatont is, hogy pont az ő telkét pusztítja. Levette a cipőjét és belegyalogolt a Balatonba, az iszapos víz nem egészen térdig ért és boldogan érezte a víz alatt, hogy megvan a háromszáz négyszögöl, csak éppen nem lehet látni. Még a cölöpöt is megtalálta, ami a telket elhatárolta. Ott a vízpartján kicsomagolta ujságpapírosból a két szelet kenyeret, kis füstölt szalonnát, meg linzer tésztát, amelynek a lekvárját úgy kellett lekaparnia a papírosról és miközben jóétvággyal evett, azon töprengett, hogyan szerezhetné vissza az ellopott háromszáz négyszögölét a Balatonból, mert ő ezt egyenesen lopásnak tekintette. Arra is gondolt, hogy odahaza az asszony, meg a gyerekek, meg a kollegák már várják, hogy na milyen a telek, majd a nyáron lemegyünk megnézni, hát kisülne a szeme a szégyentől, ahogyan nevetnének rajta és örökre csúfolnák, hogy vízalatti telket vásárolt, megvett háromszáz négyszögöl Balatonvizet. — Hát ezt a csúfságot már nem hagyhatom magamon száradni — beszélt hangosan önmagával. — De a pereskedés sok pénzbe kerül. Ügyvéd, a tárgyalások, aztán meg ki tudja, hogy neki adnának-e igazat. Hirtelen abbahagyta az evést újra lerángatta a cipőit és megint belegázolt a vízbe. Körüljárta a telke határait, egyszer egy lyukba lépett és egész fel vizes lett a nadrágja, aztán meg megcsúszott és éppen csakhogy félkézzel bukott a vízbe. Nem törődött mindezzel, mert már megvolt a terve, most már boldogan mosolygott és fütyörészett is. A kedvenc nótáját, azt, hogy ; Kútágasra szállott a sas, engem rózsám ne csalogass. Ez volt a nagy sláger annak idején a Mágnás Miska operettből, amikor még legény ember volt és színházra is tellett. Újra kijött a vízből és most meg az öblöt járta körül. A szomszéd telket, ahol bejön a víz, megjelölte egy jókora kővel és ahol kimegy, az öböl végét meg egy gerendadarabbal. Le is rajzolta papírra és mint, aki dolgát jól végezte, befejezte ebédjét, aztán felült rozoga kerékpárjára és elindult hazafelé. Odahaza kilelte a hideg és belázasodott a korai fürdőtől. Ágybafeküdt és régi szokás szerint forró limonádét, kettő darab aszpirint, langyos kamillás borogatást a mellére. Ez a régbevált orvosság meg is gyógyította Juhász tanító urat két nap alatt, éppen amikor újra kezdődött a tanítás. Titokzatos tervek készültek az agyában, amik csak később derültek ki. A legidősebb fiával együtt jártunk iskolába és egyszer azt mondja nekem a Pista : — Gyere át délután, a fater akar veled beszélni. Nagy komolyan fogadott az öreg, a négy fiú is körülötte, nedig a legkisebb még csak alig múlt nyolc éves, aztán még vagy három velem hasonlókorú gyerek. Vártuk, hogy mi lesz. — Akartok-e a nyáron a Balatonnál nyaralni ingyen ? Már hogyne akartunk volna. — No, hát akkor, ingyen nyaralhattok, de ennek fejében segíttek a telket rendbehozni. Kaptunk az alkalmon és alig vártuk a vakációt. Megrakodva hátizsákokkal és takarókkal, lapátokkal, csákánnyal talyigákkal egy alkalmi teherautóval, ragyogó meleg délután megérkeztünk a Balatonpartjára. Sátrat vertünk a telek felső részén, mert a víz felé eső rész még mindig iszapos volt. Juhász tanító úr kiosztotta a szerepeket. Egy hétig állandóan csak követ gyűjtöttünk a környéken. Aztán a köveket behordtuk a vízbe, méghozzá a beszögelés felső végére, ahol a telek végződik és ahol a víz kifolyt. Egész csinos kis töltést építettünk a sekély vízben. A munka következő üteme a felső öböl rész feltöltése, így azután a víz magas vízállásnál be tudott jönni, de kimenni nem tudott. Nem tudtuk, hogy mi a célja, tetszett nekünk a játék és inkább játszva dolgoztunk nem is volt nehéz munka és állandóan a vízben pancsoltunk. A nyaralásnak is, meg a nyári vakációnak is vége lett. A következő tavasz nagy meglepetést hozott. Juhász tanító úr jól számolt. A Balaton behardta a földet az öbölbe, de kivinni nem tudta, így aztán mérgében otthagyta és gyarapította Juhász tanító úr telkét. Az első évben már vagy húsznégyszögölnyi földet rakott a Balaton a háromszáz mellé. Juhász tanító úr rögtön kötő növényeket vetett bele arra az esetre, hogy ha a Balaton meggondolná és visszaakarná venni a földet. A Balaton azonban minden évben gyarapította a telket, az öböl helyén szép kis dombot emelt és rakta hozzá a négyszögöleket, már csaknem meg is duplázódott a telek, amikor Juhász Kálmán tanító úr, jól ismervén a törvényt, bejelentette a kaposvári hivatalban, hogy ingatlanának állaga hordalék folytán, természetes erők következtében gyarapodott, így hát tessék ezt a növekedést a birtok állományba bevezetni. A telekkönyvi helyszinelési bizottság ki is ment és szemügyre vette a dolgot. Csóválgatták a fejüket, hogy itten valami egészen különös dolog Róma, április eleje. Európai munkatársunk jelentése. Mint ismeretes és már említettem is, Olaszország uj köztársasági kormánya 1948 április 18-án tartotta első politikai választását, mely által az 1946-ban megválasztott ideiglenes országgyűlés szinbeli összetétele igen jelentősen változott meg. Az 556 összmandátumból — szemben az 1946-ban elért 219 szocialistakommunista mandátummal — a vörösök már csak 179-et tudtak szerezni. Ugyanekkor a Keresztény Demokrata Párt az 1946-iki 207 mandátumával szemben már 305-öt ért el. Ezt az egészen szembeötlő “szinbeli” eltolódást Itáliában minden politikával foglalkozó személy természetesnek tartotta. Olaszország 1946-ban sok részben egyszerűen romhalmaz volt, s valósággal ingyen kínálkozott a bolsevista propaganda legjobb talajának. A Moszkvából hazatért, pompásan kiképzett ős-kommunisták rá-is vetették magukat a történt. Éppen azért adták ilyen olcsón ezt a részt, mert a víz áramlása állandóan hordta a partot és most egyszerre megváltozott az áramlás iránya. Most meg egyre rakja a földet a területhez és mivel növényzet vert gyökeret rajt el kell ismerni Juhász Kálmán úr tulajdonjogát, mint a birtokállomány növekedését, természeti erő folytán. Még a bizottság tagjai sokáig vitatkoztak azon, hogy vájjon micsoda természeti erők változtathatták meg a Balaton áramlási irányát, mert hogy megfordult, azt mindenki bizonyíthatja, aki évek óta ismeri ezt a helyet. Szóval a háromszáz négyszögöl ötszázötvenre nőtt és a szép száraz vízparti telek kétszeresen többet ért, mint a többi. Senki sem tudta, csak mi gyerekek meg az öreg Balaton, néha dühös is volt, hogy túljárt az eszén Juhász tanító úr. De azért csak hordta a földet a telekhez szorgalmasan. Azóta mindig figyelem a Balatonról érkező híreket, hogy vájjon nem számolnak-e be egy földnyelvről, amely mélyen nyúlik be a vízbe a fonyódi partról éppen Badacsonnyal szemben és Juhász tanító úr birtoka. háború borzalmaiban koldussá lett olasz népre, ömlött a moszkvai arany, korlátlanul folyt a vörös propaganda, olyannyira, hogy a kommunisták már mámoros fővel szőtték terveiket a vörös Itália berendezéséről. Csupán egy kis hiba csúszott a bolsevisták terveibe, nevezetesen az, hogy álmodozásaikból kifelejtették az építés, az alkotás hathatós fegyverét. Amíg a vörösök valóságos propagandatengerbe főj - tották moszkvai pénzen verbuvált és egybetartott tömegeiket, addig az ország demokratikus népe csendesen, óriási áldozatok árán hozzálátott az ország újjáépítéséhez és modern berendezéséhez. 1948 április 18-án De Gasperi miniszterelnök szerényen, de mindennél hatásosabban mutatta fel eredményeit : a majdnem teljesen újjáépített országot — a bolsevisták pokoli propaganda-zajával szemben. És győzött a józan ész. A titkosan és szabadon választók nem tűrték meg a vörösöket az eddigi pozícióikban sem, hanem visszaszorították őket. 1951—52-ben a szabad világból már az idegenek milliói látogatták és csodálták meg a katasztrofális háborús pusztulásból újjászületett Itáliát. A világ népeinek ez a spontán megnyilatkozása erkölcsileg és anyagilag egyaránt megsemmisítő hatással volt a kommunistákra, mert a vörös propagandával szemben az évezredes nyugati kultúr- és életfolytonosság mellett szólt, emellett pedig súlyos dollármilliókkal gazdagította az ország jövedelmi forrásait. Ha még hozzátesszük, hogy Itália ma — minden helyzeti hátránya ellenére is — gazdaságilag egyensúlyban van, nehéz elképzelni, milyen előnytelen ott a jelenlegi körülmények között bolsevistának lenni. A tényleges helyzet mérlegelése józan ésszel általában azt szokta eredményezni, hogy az illető párt, melyik alatt a talaj meginog, megváltoztatja taktikai módszereit. Nem így azonban a kommunisták és szocialista szövetségeseik. Mindenek előtt szédületes propagandát indítottak irgalmatlanul feldagasztott sajtójukban. A hangnemet jellemzi, hogy mindenki csirkefogó, gazember, áruló és bitang volt, aki az olasz népet emberi körülmények közé merészelte segíteni. Ezt a hangot azután népgyűléseikre, majd a parlamentbe és a szenátusba is átvitték. Előző beszámolómban részletesen írtam az ott lefolyt durva jelenetekről, a verekedésekről, melyeknek folyamán a távozó elnököt a liftaknába akarták dobni. Mindezek sikertelensége után sztrájkot rendeztek és panaszra mentek a köztársasági elnökhöz, aki azonban nem adott helyet követeléseiknek. Eközben a sztrájk — még a hajdan vörösnek hitt központokban is — eredménytelenül folyt és teljes csőddel végződött. A kommunisták elhatározták, hogy most már nem elégszenek meg mással, csak azzal, ha magát a köztársasági elnököt tudják a polgári bíróság előtt mint haza- és népárulót elitéltetni. De .ez csak a lázas bolsi agyakban él. A valóság önmagukra nézve nagyon súlyos. A júniusi választásokon — még egyesek saját bevallása szerint is — már akkor is elégedettek lesznek a szocialisták és kommunisták, ha az eddigi 179-el szemben 60—70 mandátumot tudnak szerezni. Van azonban az éremnek egy másik oldala is. A bolsik nem csinálnak titkot abból, hogy veszteségeik ellenére is “majdnem” teljesítették Lenin és Sztálin parancsait, melyek így hangzanak : “Bemenni a parlamentbe, szétrombolni a parlamentet”. Hát a berendezést mindenesetre tönkretették. “Ha valóságban nem is sikerült a parancs teljesítése — mondják a bolsik — mindenesetre iskolai oktatást adtunk belőle. Majd máskor sikerül...” Hogyne sikerülne, ósak egy baj van. A vörös diktatúrát Moszkva agyalta ki és az állati, ázsiai csőcseléknél sikerült érvényesítenie. Michelangelo, Dante, Leonardo da Vinci, Verdi népe azonban marad a szabadságnál. Tőke László. FELHÍVÁS! Felhívjuk kedves olvasóink figyelmét, hogy hirdetési és könyvügyekben forduljanak hirdeíési és könyvosztályunkhoz ; 362 Bathurst St. Tel. : EM. 3-7678. ❖ ❖ Magyar szeretettel kérjük mindazon kedves olvasóinkat, akiknek legutóbb küldött lappéldányán az “ELŐFIZETÉSE LEJÁRT” jelzés látható, hogy előfizetésüket mielőbb megújítani szíveskedjenek, mert a pénz beküldése nélkül nem küldhetünk további lapokat címükre. Komoly üzleti vállalkozáshoz még 4.000 dollár biztosított kölcsönt keresek. Pénzére legmagasabb kamatot fizetek és esetleg könnyű esti munkára is alkalmazom. írásbeli ajánlatokat “Rentábilis” jeligére kérem a Kanadai Magyarság kiadóhivatalába eljuttatni. 362 Bathurst St. Toronto. MIKOR HALLGASSON MAGYAR RÁDIÓADÁST ? Rózsa László clevelandi magyar műsorát hallhatja a W.J.W. rádióállomáson minden vasárnap délelőtt 11 órától fél 12-ig. A torontói CKFH rádióállomás a 140-es hullámhosszon minden szombaton délután 4 órától fél 5-ig magyar műsort sugároz. Bemondó : Nyári Nagy Mihály. Műsorszerkesztők : Nyári Nagy Mihály és. Szilvássy László. Római levél INGYENES VILÁGPOLITIKAI OKTATÁS ITÁLIÁBAN — KORSZERŰ BOLSEVISTA ESZKöZKKEL Jókai Mór :__________________________ Az Uj Földesúr egyéb egy pár Kreuzerwirstlinél, obligat seres stiblivel együtt. A kalandor nevette magában a dolgot, amint az utcán végig lőgérezett. “Nincs több egy felnégyelt bankó töredékemnél s azon gondolkozom, hogy két pár krajcáros kolbászt hozassak-e és egy pohár sört, meg egy stinkadorest, vagy egy pár virslit, de két pohár sört és semmi stinkadorest ?” “Pedig csak ki kellene a kezemet nyújtanom, hogy rögtön negyvenezer forint legyen a markomban s akkor beülhetnék az első hotelbe s olyan traktát csaphatnék, hogy híre menne”. “Negyvenezer forint szép pénz”. “De ha négyezret ki kell adnom Grisáknak, ötezötszázat Maxenpfutschnak, ezerötszázat apró-cseprő hitelezőknek, harmincezer sem marad belőle”. “Hanem az mégis szép pénz”. “Még azzal is megnagyságosuraznak akárhol”. “De hátha még várunk, s engedjük nőni a füvet”. “Az az archimedesi csavar szép találmány”. “Igen jó az, mikor az embert olyan nagyon utálják, mint engem Ankerschmidt”. “ő elég gazdag ember, marad neki még egy milliója, ha azt a hatvanezer forintot kidobta is”. “A leányát pedig nagyon szereti”. “Ha már valaki kétharmadát megtette az útnak, valószínűbb, hogy a harmadikat is előre teszi meg, mint hogy a két elsővel hátramenjen”. “És hát legrosszabb esetben is a negyvenezer forint már itt van ; azért csak az üres tárcát kell kinyitni, hogy berepüljön”. “Tehát csak az a kérdés még : vájjon még ma Kreuzer-wirstli-e és hatvanezer forint, vagy pedig negyvenezer és pompás vacsora ?. .. ” No ha erre a kérdésre nehéz volt határozatot hozni, tehát a sors kegyeskedett segítségére jönni egy nemtő alakjában, akit mi Maxenpfutsch név alatt ismerünk. — Megkaptam önt valahára ! — kiálta egyszerre valaki félöröm, féldüh hangján az őgyelgőre s midőn a galléron kapott férfiú hátratekintett, Vendelin barátját látta maga előtt. — No, csakhogy ráakadtam ! Kerestem önt Jókai Mór :__________________________Az Uj Földesúr Cigányokat hozatok, a legjobb bandát. Az fogja húzni és megvendégelek minden embert, még akikre haragszom is ! Nem, azon naptól nem lesz kire haragudnom. Pfuj ! csak egy volt s arról nem fog beszélni senki. Csak te gyógyulj meg akkorra, mert táncolni kell azon a napon ipinden embernek. Az öreg úr azt is közölte leányaival, hogy egy telegrammot vár Bécsből, doctor Grisáktól, ami azt az örvendetes hírt fogja hozni. S miután ennyit elmondott, nagyon erős Wertheim- és Wiese-féle szekrénybe kellett volna elzárva tartania titkát, hogy abból Erzsiké legalább annyit ki ne vegyen, miszerint bizonyos egyezségről van szó, melynek folytán Hermine férje beleegyezik jó pénzért, hogy nejétől törvényesen elválasszák. S ha már ennyit tudott Erzsiké, az megint nagy szívtelenség lett volna tőle, ha azt apródonkint nem tudatta volna Herminnel ; úgy, hogy elvégre a két testvér olyan jól tudta a titkot, mint maga az apa, s éppen olyan nyugtalansággal vártak az érkezendő telegrammra, mint ő ; annyival kevésbbé segíthetve magukon, hogy amíg apjuk mindennap kétszer eléje lovagolt az érkezendő telegrammnak, hogy azt még a stafétás lovas tarisznyájában elfoghassa, addig nekik helyükbe kellett azt várni, nehezen fékezhető türelemmel. Úgy járt azután Ankerschmidt ezzel is, mint a nyughatatlan vadász, ki el-elhagyogatja leshelyét s éppen akkor nincs ott, mikor a vad megjelen. Valahol az útban elkerülte a lovast, ki a postaállomásról érkezett s midőn a nehezen várt telegramm megérkezett a kastélyba, akkor ő éppen nem volt otthon. Aki valaha távirati sürgönyt kapott, az tudja, hogy mi különbség van a közt és egy közönséges postai levél közt a kedély felizgatása műtételében Egy rejtélyes izenet, aminek tudása oly sürgetés volt, hogy a villámot kelle megkérni, hogy vigye odább ! Tudósítás, mely a légen keresztül jött ; mellyel várni nem lehetett, melynek nagy örömet, nagy meglepetést, nagy gyászt, nagy ijedelmet lehet hirdetni. Kinek ne reszketett volna a keze, midőn az első telegramm borítékját felszakítá ? Ki ne félt volna először Jókai Mór : Az Uj Föláesúr beletekinteni ? No, de ez a sürgöny nem az, amitől félni lehet. Ez örömhírt hoz, mely előre tudva, jósolva van már ; ez az, amire vártak napokon át ; ez amivel egy család boldogsága újra vissza lesz adva. Ankerschmidt nem volt odahaza ; a vevényt pedig nyomban alá kellett írni, mert a sürgönyhozónak ki kell mutatnia, hogy hány percre érkezett meg ? mennyire igyekezett sietni a rábizottal ? ez az ő érdemeinek a versenytere. A vevényt tehát atyja honn nem létében Herminnek kelle aláírni ; a sürgönyt ő vette át. Hogy dobogott a szive, hogy kigyulladt az arca, midőn azt kezében tartá ! Ez hát a levél, mely élte nyugalmát visszaadja ; ebben van megírva, hogy ő neki szabad lesz még valaha boldognak is lenni. Ki venné rossz néven a sokat szenvedett nőtől, hogy egy ily hírt minél előbb óhajt olvasni ? A két nővér tanácsot tartott a sürgöny felett, ha szabad-e ezt nekik atyjuk nélkül feltörni és elolvasni ? Az osztrák büntető törvénykönyv az idegen levelek feltörésére nagy büntetést szab : de másfelől meg valószínű, hogy Ankerschmidt nem fogja őket e criminalitásért törvény elébe állítani. Hisz a titok úgy sem titok már ; s ha valakit érdekel, hát az legelső sorban bizonyosan maga Hermine. Erzsiké ugyan azt az ó-konzervativ észrevételt tette, hogy ámbár a levélben foglalt titok az ő tulajdonuk, tán mégis meg kellene várni, míg azt a papa alkotmányos úton maga át fogja nekik szolgáltatni ; de Hermine azt veté ellen, hogy ő addig meghal nyugtalanságában, míg a papa megérkezik. Erzsiké ugyan az ilyen neme ellen a terrorizálásnak ünnepélyesen óvást tett, hanem azért mégis odakölcsönözte hímző- ollóját a pecsétfelmetszési államcsínyhez. Furcsa levél ! Egészen kék plajbásszal van írva ; mintha azt akarná mutatni, hogy a telegrafos oly sietségben van, miszerint nem ér arra sem, hogy a tollát untalan a tintába mártogassa. Hermine reszkető kézzel tárta fel a sürgönyt, s beletekinte. Hamar olvashatta, csak ennyi volt benne : 213 — — 210 — — 211 —
