Kanadai Magyarság, 1953. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)
1953-04-25 / 17. szám
C a n a d a’ s largest Anti-Communist weekly in the Hungarian language Edited and Published at Szerkeszti : Autorized as Second Class Mail 963 Avenue Road, Toronto KENESEI F. LÁSZLÓ Post Office Department Ottawa 3. évfolyam, — 17. szám. Ára : 10 Cent. Toronto 1953 április 25. ÚJKORI BŰNÖK ÁRNYÉKÁBAN Van egy bizonyos vélemény, amely azt mondja, hogy semmi értelme az állandó egymást meggyőzésnek. Annak, hogy mi magyarok egymásnak bizonygassuk unos untalan, hogy igazunk van, ez vagy az történt velünk, hiszen a külföld erről nem szerez tudomást. Egy bizonyos mértékben ez kétségtelenül igaz is. Azonban éppen külpolitikai kérdésekben igen nagy szükség van arra, hogy egységes szemléletre jussunk és mert az emigrációban mindannyiunknak a magyar érdekek követévé kell lennünk, szükséges, hogy minden magyar ismerje és megismerje a szempontokat, amiket és ahogyan azokat a külföldiek felé szóló tájékoztatásokban el kell mondani. Ezért tartjuk fontosnak, hogy időről időre hangot adjunk olyan külpolitikai kérdéseknek, amelyeket minden magyarnak tudnia kell, hogy képes legyen helyes formában tájékoztatni külföldi ismerőseit. Nem csupán arról van szó tehát, hogy önmagunkat győzzük meg és e külpolitikai vizsgálódások nemcsak ezért készülnek, hanem elsősorban azért, hogy minden magyaron keresztül az idegenek elé jussanak. Mert ez az emigráció feladata. Mindenki egyetért abban, hogy a leglényegesebb cél, ami felé törekednünk kell a trianoni békeparancsok feltámadásának megakadályozása s helyette egy egészséges életrendező elv elfogadtatása. Kétségtelen, hogy a második világháború kitörésének okai között előkelő hely jutott a versaillesi és trianoni békeszerződéseknek. Ezekben az amerikai Wilson, a francia Clemenceau és az angol Lloyd George minden előrelátás nélkül és gyűlölettől eltelve teremtették meg az előfeltételeket európa és a keresztény civilizáció tragédiájához. Az azóta szerzett tapasztalatok mégsem jelentik azt, sajnos, hogy a nagyhatalmak nem követhetik el újra ugyanezeket a hibákat. Wilson annakidején nem tudta, hogy Ausztria-Magyarország szétrobbantásával mihez járult hozzá. Reméljük, hogy a majdani békeszerződések kötésekor hivatalban levő amerikai elnök nem lesz oly lelkiismeretlenül tájékozatlan mint elődje volt. Érdekes és fontos annak meglátása azonban, hogy mind a francia, mind az angol történelem hagyományai menynyire ellentmondanak mindannak, ami Trianonban történt. A franciák félelme a németekkel szemben évszázados. XV. Lajos óta a francia külpolitika alapelve a német, pontosabban a porosz hatalom kialakulásának megakadályozása. Ennek érdekében minden támogatást megadtak Ausztriának, amelynek szintén érdeke volt a német államok erősödésének meggátlása. A Kossuth-vezette szabadságharcnak is azért kellett nélkülöznie a franciák támogatását, mert az erős Ausztria fennállását nemzetközi szükségességnek minősítették. Túl ezen, saját szövetségesüknek, az olaszoknak sem engedték meg később, hogy Ausztria rovására erősödjenek. A franciák mindig készen álltak arra, hogy Ausztria integritását megvédjék. Anglia pedig, amely 1849-ben rokonszenvezett a magyar függetlenségi harccal, egészen Lloyd George-ig mégis Ausztriát támogatta, mert megértette, hogy Ausztria-Magyarország volt az egyetlen hatalom, amely képes volt mind a pángermán, mind a pánszláv törekvéseket megakadályozni. Mindkét nagyhatalom, — Anglia és Franciaország, — teljes történelmi pálfordulással mégis letért az érdekeik kialakította hagyományok útjáról és a páriskörnyéki békékben tönkretették azt a hatalmat, amely képes volt az európai egyensúlyt biztosítani. Természetesen ma egyáltalán nem gondolunk a Monarchia visszaállítására, amely magyar szempontból abban az időben is átalakításra szorult volna. A meggyöngült Ausztria nem állhatott ellent a német erőnek s az Anschluss logikusan kellett, hogy elkövetkezzék. A halálra sebzett Magyarországnak, amely I. Endre óta így került újra szomszédságba a Német Birodalommal, az Anschluss után azonnal tapasztalnia ke! lett, hogy mi vár rá, hiszen Hitler nem feledékenységből nem tette jóvá a trianoni béke Burgerlandra vonatkozó rendelkezését. Csodálatos azonban, hogy olyan gyengén mennyi ideig ellenálltunk a német nyomásnak. A kisantant homokgátja, amely a pánszlávizmus előretolt hídfőállása volt, nem tudott, de nem is akart Európa védelmére lenni, mert fontosabb feladata volt az orosz érdek szolgálata. A végzet bekövetkezett — s hogy a tisztuláshoz eljuthasson a világ, — most a pánszlávizmus ellen kell egy még hatalmasabb világégés kockázatát elviselni. A feladat Közép-Európára adva van. Egy olyan erőcsoportosulást kell létrehozni, amely képes a pángermán és pánszláv törekvést ellensúlyozni. Ez az erőcsoportosulás azonban nem lehet egy uj kisantant. Ennek megértése, amint az angol és francia történelem mutatja, e két hatalom számára nem lehet túlságosan lehetetlen feladat. Mégis, ma még a közelmúlt hibái erősebbeknek látszanak az évszázadok hagyományainál. Franciaország és Anglia belső elesettsége, lelki összeomlása egyik főoka annak, hogy vakon tapogatóznak ott, ahol tisztán kellene látni. Az igazán baloldali Stafford Cripps mondotta 1947-ben . “Mélységes hitem, hogy ami nekünk ebben az országban hiányzik, az a problémák tekintetében a keresztény beállítottság. Kell a keresztény alap és háttér, mert enélkül minden fáradozásunk eredménytelen marad”. Valóban, e keresztény alap hiányában bukdácsol ma Anglia a mindig nagyobb történelmi bűnökbe. De ugyanez a keresztény alap hiányzik, ha nem is olyan nagy mértékben, a franciáknál és az amerikaiaknál is. Ezért lesz olyan nehéz, s ezért kell soha nem csökkenő hévvel megmagyarázni saját történelmünk példája alapján HAZUG PROPAGANDA ALJAS TÁMADÁS A MAGYARSÁG ÉS A VOLT KORMÁNYZÓ ELLEN GÖNDÖR FERENC “EMBER” CIMü SZENNYLAPJA NEMZETGYALÁZó CIKKBEN LEPLEZI LE IGAZI ÉRZELMEIT AZ IRÁNT A NÉP IRÁNT, AMELYNEK ANYANYELVÉT BITOROLJA New York, 1953 április. Ha esetleg akadt volna még olyan magyar ember, aki elhitte volna Göndörnek, hogy “megjavult” és Sztálin-imádóból, Mindszenty-gyalázóból “mérsékelt liberális demokratává” vedlett, az biztosan rájött az “Ember” ápr. 4-iki számának olvasásakor, hogy Göndör maradt testestül-lapostul (azért nem lelkestől, mert a kommunisták szerint — tehát Göndör szerint is — az embernek nincs lelke) az, ami volt. A lap utolsó oldalán (minden oldala utolsó az “Ember”-nek, de ez a 8-ik a legutolsó) Révffy László cikkét közli “Méltatlan sorok” címmel. A cikkben arról van szó, hogy Révffy körlevelet ka-és személyesen növelte volna a társadalmi válaszfalakat Magyarországon. Révffy szerint Horthy a főbűnös és az egész magyar nemzet is aljas és bűnös. Szeretnénk megkérdezni valamit Révffy Lászlótól : Feltéve, (de meg nem engedve !) hogy igaza van és Horthy Miklós a felelős, amiért egy magyar asszony csak úgy tudott gyermekeinek enni adni, hogy szerelmet kellett pénzért árulnia : 1. Ki a felelős a new-yorki Pat Ward-ért, aki éjszakánként 50—500 dollárért bocsájtotta áruba önmagát, Milton Jelkevel, egy 3 millió dolláros vagyon örökösével osztozva a pénzen ? Harry S. Truman, vagy Dwight D. Eisenhower ? Vagy mindketten ? Pat Ward arra hivatkozott a tárgyaláson, hogy “anyagi helyzete” kényszerítette a prostitúcióra. A newyorki izraelita árvavédő egyesület kiküldöttje eskü alatt vallotta viszont, hogy Pat Ward, a zsidó félárva leány minden anyagi támogatást megkaphatott volna a Jewish Youth Cenpott, amelyben arra kérik, hogy ha teheti, támogassa anyagi ter-től, de nem volt hajlandó sem tanácsokat, sem támogatást erejéhez mérten vitéz nagybányai Horthy Miklóst, Magyarország egykori kormányzóját, aki 80 éves elmúlt és súlyos anyagi nehézségekkel küzd. Előrebocsájtjuk a következőket : 1. Tényekre alapított tudomásunk és elvi meggyőződésünk az, hogy Horthy Miklós erről a körlevélről nem tud. Értesültünk róla, hogy Magyarország egykori kormányzója a legszűkösebb viszonyok közt él feleségével együtt, de tudjuk azt is, hogy inkább éhenhalna, mintsem beleegyeznék abba, hogy számára kéregessenek. 2. Horthy Miklós kormányzói ténykedéseit, politikáját bírálni bárkinek joga van és a múlt bírálatából a tanulságokat a jövőre nézve levonni mindenkinek nemzeti kötelessége. 3. Mi sem az időt, sem a helyet nem tartjuk alkalmasnak arra, sem okot nem látunk rá, hogy most ezzel foglalkozzunk, kizárólag Révffy László cikkére szeretnénk néhány megjegyést tenni. Révffy leírja cikkében, hogy mikor a körlevelet megkapta, amelyben Horthy számára anyagi támogatást kérnek, eszébe jutott a következő, állítólag megtörtént eset. Mint fiatal tiszt, a Kamaraerdő közelében, egy villamosmegállónál állt, valamikor a “Horthy rezsim” alatt, mikor egy 13 éves leány lépett melléje és hívta, hogy jöjjön vele : “A mamám még fiatal és szép. . .” “Ha jól akarja érezni magát, jöjjön velem...” Kíváncsiságból elment a leánnyal és kiderítette, hogy az asszony, aki testének áruba bocsájtásából él, egy magyar tiszt felesége. A cikk arról is megemlékezik, hogy a Horthy-korszakban a parasztság és a tanult, “úri” emberek között áthidalhatatlan társadalmi szakadékot neveltek erőszakkal az emberekbe. Nem vitatjuk, hogy esetleg, — ha nem is így, de hasonlóan — előfordulhattak kivételes esetek, amikor asszonyok elzüllöttek. Ez megtörtént a világ minden országában, minden társadalmi rendszerben. De a cikkíró úgy állítja be a dolgot, mintha Horthy Miklós személyesen kergette volna prostitúcióba a tiszti asszonyt elfogadni. Ne mondja erre Révffy László, hogy itt különbség van, mert a magyar nő hiába kért volna segítséget ! Ne mondja, hogy a báró csepeli Weiss család, a Buday-Goldbergerek, vagy Fábián Béla, az Okolicsányi Schwartz latifundiumok veje ne segítette volna kenyérhez azt a magyar asszonyt ! Ne mondja, mert Göndörből kitör a szolidaritás és többé nem írhat cikket az “Ember”-be. Ha pedig azt mondj a, hogy Magyarországon Horthy Miklós alatt annyi volt a nyomor elől prostitúcióba menekülő, hogy egyszerűen képtelenség lett. volna rajtuk segíteni, arra azt feleljük, hogy olvassa el a new-yorki rendőrség jelentését a titkos prostitúcióról és hasonlítsa össze a magyarországival! Pedig az USA nem legyőzött, területének kétharmadától megfosztott ország és a “New York Times”-ben naponta több oldal női állást hirdetnek, mint valaha a “Magyar NemzeC’-ben egy év alatt ! 2. Ami a társadalmi különbségeket illeti, próbálja meg Révffy László, menjen el vacsorázni a Stork Clubba ! Vagy figyelje meg jobban, hogy a “Hi, boss” és “Hi, Joe” demokrácia mögött mennyivel áthidalhatatlanabbak a társadalmi kapcsolatok, mint Magyarországon voltak ! A cikk a legsúlyosabb nemzetgyalázás, a legaljasabb kommunista propaganda ! A Horthy-rendszer előtt kivándoroltak, az itt született msáod-, harmadgenerációsok előtt akkor sem szabadna így írni Magyarországról, ha igaz lenne, amit írt ! De nem igaz ! Cikke végén boldog kárörömmel közli, hogy Horthynak egy centet sem fog adni. Sem felhatalmazásunk, sem jogunk nincs arra, hogy Horthy Miklós nevében beszéljünk, de az ő nevében is mondjuk mégis : inkább az éhhalál, mint Révffy László pénze ! Egyébként : ha Révffy László igazán keresztény lenne, tudná, hogy még akkor is kenyeret kellene adnia Horthynak, ha tiszti rang helyett, (amit nem érdemelt meg), kővel dobta volna meg. Amit megérdemelne. Gyaraki Géza. gitámadás reggelén a washingtoni National Air-Porton várta Litvinov akkori szovjet külügyminisztert, Marshall a nagy katona. A TRUMAN ÁLTAL “LEGNAGYOBB ÉLŐ AMERIKAT”NAK NEVEZETT MARSHALL TÁBORNOK KÜLÖNÖS PARANCSA HOL VOLT MARSHALL PEARL HARBOR ÉJSZAKÁJÁN? KI RENDELTE HAROLD GLASERT MARSHALL TANÁCSADÓJÁUL ? Éü*±->áÉJitáfr H. Decker US tábornokok, akikre, mint a lőszerellátás, illetve felülvizsgálás egykori vezetőire a felelősség hárult, a bizottság elé letették George C. Marshall 1950 szeptember 27-én kelt memorandumát, amelyben Marshal, akkor Truman hadügyminisztere elrendelte az US hadseregnek a lőszerellátás csökkentését és újabb rendelések lassítását. “A legnagyobb élő amerikai”, ahogy Truman elnevezte őt, azzal indokolta meg ezt az utasítását, hogy “a koreai háború rövidesen végétéi'”. Ne felejtsük el, hogy ebben az időben McArthur tábornok volt a távolkeleti főparancsnok, az a MacArthur, akivel Marshall, Mint ismeretes, Van Fleet tábornok, a nemrég visszarendelt koreai parancsnok kijelentette az US szenátus előtt, hogy a Koreában harcoló US katonáknak az ellenségen kívül lőszerhiánnyal is kell harcolnia. Eleinte igyekeztek “elsimítani” ezt a kínosnál is kínosabb tényállást, de Van Fleet a sarkára állt és nem hagyta, hogy jelentéktelennek nyilvánítsák az ügyet. A szenátus vizsgálóbizottságot rendelt ki, mely előtt most lassan kibontakozik a 20. század legszégyenletesebb katonai “tudatlansága”, — ha nem akarjuk egyelőre az “árulás” szót használni, mint egyes US szenátorok teszik. A kihallgatások során W. O. Reeder és G. is, hogy angol és francia történelmi érdek, Európa és a keresztény civilizáicó érdeke s ma már Amerikáé is, hogy a Trianonban tett újkori bűnök soha többé fel ne támadjanak ! Bácsalmási István. mint F. D. Roosevelt fő katonapolitikai tanácsadója megtette azt, hogy a távolkeleti hadszíntérre, MacArthur csapatai számára kijelölt hadianyagot Európába szállíttassa csak azért, hogy régi személyes ellenségének, Mc Arthurnak megnehezítse helyzetét. Teljesen ismeretlen, jelentéktelen tiszt volt G. C. Marshall 1939-ben, mikor Roosevelt, — máig is csak sejteni lehet, hogy kiknek a tanácsára — 14 idősebb vezérezredest és 20 vezérőrnagyot átugratva vele, vezérkari főnökké tette. Ettől az időtől kezdve baklövést baklövés után követett el, úgyhogy az 1939-től 1951- ig eltelt idő alatt állandó támadások céltábláj a volt, — de mennél többet ártott az amerikai nép érdekeinek, annál magasabbra került. A Pearl Harbor-i japán lé-ADENAUER KANADAI LÁTOGATÁSA Dr. Konrad Adenauer, a nyugatnémet szövetségi köztársaság kancellárja Eisenhower elnökkel folytatott meg beszélései befejeztével Washingtonból egynapos látogatásra Ottawába utazott, hogy St. Laurent miniszterelnökkel és néhány vezető kanadai politikussal tárgyaljon. A nyugatnémet kormányelnök Washingtonban sürgette a szövetséges katonai bíróságok által elitéit német háborús bűnösök ítéleteinek felülvizsgálását és indítványozta, hogy ez még azelőtt történjék meg, hogy Nyugatnémetországnak az európai védelmi közösségbe való belépésére vonatkozó szerződést jóváhagyják. Ebben a kéi’désben közvetve Kanada is érdekelt, tekintve, hogy két német háborús bűnöst tartanak Németországban fogságban, akiket a kanadai jogszolgáltatás Ítélt el és akik ma is Kanada ellenőrzése alatt állnak. Az egyik Kurt Meyer vezérőrnagy, akit kanadai katonáknak a normandiai hadjárat alkalmával történt megöletéséért életfogy tigjani börtönre Ítéltek, a másik Johannes Neitz tengerész, aki egy kanadai hadifogoly agvonlövése miatt tölti 21 esztendőre szabott büntetését. Ha Adenauer indítványát elfogadják, az Ítéleteket hat tagból álló kegyelmi tanács fogja felülvizsgálni, mégpedig három német és egy-egy angol, francia, illetve amerikai képviselő részvételével. Egyedül az Egyesült Államok hatáskörébe 300 háborús bűnös tartozik. A német közvélemény szerint ezeknek egyrészét jogosan Ítélték el, sokan közülük viszont csak politikai kényszerhelyzet áldozatai vol(Folyt, a 4. oldalon). de néhány évvel később, eskü alatt tett vallomásában “nem emlékszem rá”val felelt arra a kérdésre, hogy hol és kikkel tárgyalt előző éjszaka. Szinte elképzelhetetlen, hogy egy hadügyminiszter pont arra az éjszakára ne emlékezzék, amelyet követő reggelen hazáját az ellenség megtámadta ! Mint F. D. Roosevelt legfőbb katonai tanácsadója ő látta el azokkal a tanácsokkal az akkori elnököt, amelyek Yaltán, Teheránon, és Potsdamon át a mai világhelyzethez vezettek. ő volt Truman alatt, mint az US kínai követe a nemzeti Kína végkiárusító ja. Muitán Lehmann szenátor UNRRA-ja dollárok billióit ját szotta a Szovjetunió kezére, (amely billiók Európa felsegélyezésére voltak szánva) Marshall vállalta el a Morgenthauterv keresztapaságát, amely “javított” kiadásban mint “Marshall Plan” igyekezett Európát megfojtani és Magyarországot, Keletnémetországot, Lengyelországot, Romániát, stb. az orosz bolsevizmus halálos ölelésébe még mélyebben beletaszítani. (Ezt Fulton Lewis jr. írta híres “Column”-jában 1951 október 9-én, kívánatra szívesen küldünk belőle másolatot). Ezeket a dolgokat nagyjából már tudta a világ, de G. C. Marshall koreai szerepléséről csak most hullott le — egyelőre csupán részben — a lepel. Talán csak a véletlen hozta magával, hogy ugyancsak most került egy szenátusi vizsgálóbizottság elé Harold Glaser, a Council of Jewish Federations egyik vezető tisztviselői e, Marshall egykori “gazdasági tanácsadója”. A még befejezetlen vizsgálat során Glaser — azon a címen, hogyha válaszolna, önmagát vádolná — megtagadta a feleletet a következő kérdésekre : 1. 12 évi állami szolgálata alatt kommunista volt-e ? 2. Kommunisták utasítására ajánlotta-e fel szolgálatait Achesonnak, majd Marshallnak ? De tanúvallomások és írásbeli bizonyítékok vannak rá, hogy Glaser, a Marshall gazdasági tanácsadójaként kirendelt kommunista, tagja volt az Alger Hiss-féle kémszervezetnek és mint kém közvetlenül a Szovjettől kapta utasításait. Tehát a kör bezárult : a Szovjet utasította Glasert, hogy tanácsolja Marshallnak a muníciógyártás lassítását. Marshall ezt elrendelte — és az amerikai életek ezrei pusztultak el Koreában már eddig is a lőszerhiány miatt.
