Kanadai Magyarság, 1953. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)

1953-04-18 / 16. szám

KANADAI MAGYARSÁG 5 1953 ÁPRILIS 18. Az üstökös Irta ; Béla deák. Régen volt már nagyon. Ap­ró, pufókarcú elemioskolás fél­nadrág voltam még, de ma is tisztán emlékszem rá. Az Ur egyezerkilencszázti­­zennegyedik esztendejét je­gyeztük és egy világháborút megelőző, fülledt vihar fe­szültsége ülte meg a levegőt. Én ugyan semmit sem éreztem ebből, hiszen gyerek voltam. Sokkal jobban érdekelt, hogy honnan szerezzek marhahólya­got a nehezen kikuncsorgott futball-külsőm számára, mint az a hír, hogy Ausztria annek­­tálta Boszniát és Hercegovi­nát. De a felnőttek állandóan puskaporszagot véltek érezni a levegőben és még az én gyer­mekfülemet sem kerülte el az itt-ott minduntalan felmerülő rém szokatlan és furcsa neve : “Háború”. — Háború lesz Béla, meg­látod — mondta nagybácsim apámnak egy este, amikor az alsóshoz osztani kezdte a kár­tyát a virágokkal télikertsze­­rűen zsúfolt, nagy üvegesve­randa hangulatos asztalán.-— Alighanem ki fog törni a háború az idén — mondta a suszter egy erősen foghíjjas öregasszonynak éppen akkor, amikor néhány talpalnivaló ci­pőt vittem el hozzá. Ma már mindannyian tud­juk, tán túlságosan is jól, hogy mi a háború, hiszen rövid egy­másutánban két világháborút is megértünk, minden emberi képzeletet túlszárnyaló bor­zalmával együtt. De akkor még apám, miközben arany­színű bort töltött az üres po­harakba, nyugodtan és derűs arccal tudta megkontrázni La­jos bátyám elölről bemondott abszolútját, meg a Bélakasz­­sza-család összes aduját. A suszternek sem jutott eszébe minden pénzét a talpbőr ideges felvásárlásába fektetni, mert még halvány fogalma sem volt arról, hogy két esztendő múlva meg fog jelenni a fa­talpú cipő és az emberek cso­dájára fognak járni annak, ha majd valahol bőrtalpú cipőt is láthatnak. Úgy beszéltek a há­borúról, mint valami majális­ról, vagy virslivacsoráról. Lesz, lesz. Éppen talán nem a legjobb lesz, de majdcsak el­múlik egyszer. Aztán meg egy akkora fenenagy hatalmat, mint az Osztrák-Magyar Mo­narchia, úgysem lehet meg­­dönteni. Nagyobb szenzációt okozott akkor még az egész háborúnál az, hogy valami híres álom­látó asszonyság különös és furcsa álmot látott. Már nem emlékszem, mi volt ennek az álomnak a lényege, de nagy port vert fel, az bizonyos. A komolyabb emberek ugyan csak mosolyogva legyintettek fölötte, de annál többet beszél­tek róla a felelőtlenül fecsegő fehémépek. Én is a konyhá­ban hallottam a cselédektől s az ő kétszeres borzalommal ki­színezett előadásukban úgy hatott rám, hogy végigfutott tőle a hátamon a hideg. Ahogy ők mondták, ez az álom csakugyan azt jelenti, hogy háború lesz még ebben az esztendőben, de mielőtt a há­ború kitörne, meg fog jelenni az üstökös. — Mi az az üstökös ? — kérdeztem én kíváncsian. A konyhatündérek összevi­hogtak fölöttem. — Ej, hát az úrfi nem hal­lotta még ? Hát egy borzasztó nagy csillag, de nem áll úgy helyben odafent az égen, mint a többi apró csillagok, hanem fut körösztül az egész menny­bolton. Aztán hosszú-hosszú farka van tüzes szinaranyból. — Az bizony szép lehet ! — álmélkodtam tátott szájjal. — Szép ám. Csakhogy nagy baj van akkor, ha az ember megláthati. — Miért ? — Merthogy a hozza a há­borút. — Hogyan hozza ? Tán még valami zsákfélét is cipel ma­gával, amikor neki kezd sza­ladni a mennyboltozaton ? A lányok megint kinevettek. — Dehogy is cipel az zsákot. Nincs annak a farkán kívül egyebe. Csakhát, hogyha meg­jelenik az ég kárpitján, akkor az azt jelenti, hogy háború lesz abban az esztendőben. Az ollan, mint egy égi jóslat. Egy jel, aki figyelmezteti az embe­riséget a bajra. — Szóval olyan, mint ami­lyen a betlehemi csillag volt. — Olyanforma. Csak a je­lentésit kell fordítva értelmez­ni. Nem jót hoz, nem a Meg­váltót hozza, hanem a bajt, a veszedelmet, a háborút. Érti-e mán végre ? — Értem, értem. Csakhogy honnan tudják azt most ma­guk, hogy meg fog jelenni ? — Hát iszen éppen azt je­lenti annak az álomlátó asz­­szonynak az álma. — No akkor menjünk ki ma este az udvarra, aztán nézzük meg mi is, — indítványoztam mindjárt lelkendezve. — Dejszen nem futkároz az minden éccaka odafenn, mint a kergebirka. Csak eccer lehet 'látni. Egyetlen egy este jele­nik meg, aztán eltűnik, mint a kámfor. — Akkor meg azt kellene megtudni pontosan, hogy mi­kor jelenik meg. — Az, biz az a legfontosabb. De majd én megtudom, — mondta Ányicska, a kabola­­csárdai oláhlány. — A Julis, aki a Schmidt doktoréknál szó­­gál, a majd megmondja. Az ü aptya bakter a vasútnál. A meg minden illesmit megtud idejében. — Jó, de akkor majd szól­nak nekem is. — Csak legyen egészen nyu­godt az úrfi, mink majd szól­ni fogunk. Másnap már az egész város az üstökösről beszélt. Már a Julis apjától szerzett értesü­lésre sem volt szükség, mert még a napot is megmondták, amikor megjelenik az égen. Világosan emlékszem még : egy csütörtöki napot emleget­tek. A városban itt is, ott is üstökösnéző csoportok alakul­tak. Társaságok, jó cimborák beszéltek össze, hogy majd felmennek a Szalaván tetejére, vagy kisétálnak a Tiszapartra és megcsodálják a pontosan tizenegy órakor feltűnő káp­rázatos, ritka égi tüneményt. Felajzott idegekkel, nagy izgalommal vártam én is erre a nevezetes csütörtökre. Az egész konyhaszemélyzet ki­menőt kért erre az alkalomra és Ányicskának sikerült en­gem is elkuncsorognia szü­leimtől, akik tekintettel a ké­sői időpontra, csak nagynehe­­zen engedtek el és csak úgy, hogy Ányicska többszörösen megígérte, hogy egy pillanat­ra sem fogja elengedni a ke­zemet. Végre elindultunk. Szép, tisztaegű, csillagos nyári este volt, telve a várako­zás feszültségének fülledt iz­galmával. Ányicska, aki a leg­jobban ismerte a környéket, azt indítványozta, hogy men­jünk ki Kabolacsárdára. Ott a községháza felett van egy kis kerek kopasz domb, amely uralja az egész környéket. On­nan egészen biztosan nem fog­juk szem elől téveszteni az üstököst. Ez ellen senkinek sem volt ellenvetése, pedig tán húszán is lehettünk már, mire a vá­ros szélére értünk. Elég hosz­­szú volt az út, de mégis gyor­san telt el, mert útközben igen sokat meséltek az emberek az üstökösről. Az egyik azt állí­totta, hogy kakastaraja van. A másik ráduplázott azzal, hogy nem kakastaréj az, ha­nem szakáll. Egy harmadik megerősítette a szakállt, de még azt is hozzátoldotta, hogy szeme is van. Olyan sunyi, la­posakat pislogó szeme, mint a yorkshirei kocának, ő már csak tudja, mert a nagyapja még a piski csatát is megjár­ta és akkor is volt üstökös és azt az ő nagyapja is látta. Mire a csárdái dombhoz ér­keztünk, már minduntalan la­posakat pislogó, disznószemű üstökösök táncoltak a szemem előtt, hol kakastaraj osan, hol szakállasán és fenyegetően csóválták tüzes szinaranyból készült, ragyogó farkukat a mennybolt kék kárpitján. A felhőtlen ég azonban ma­kulátlanul tiszta volt és a raj­ta lévő csillagok békés derű­vel pislogtak le ránk, csakúgy, mint azelőtt, a közönséges, üs­tökösmentes éjszakákon. Dombunk alatt terült el Szi­get egyik közismert hentesé­nek, Gombócz Bálint uramnak a szérüskertje. Nagy, terje­delmes hombár állott rajta, meg egy fából összetákolt füs­tölő. Amikor kapaszkodóban voltunk felfelé, éppen maga Gombócz uram foglalatosko­dott ott a szérüskertben. Fi­nom császárhúsokat, nagy, terjedelmes oldalszalonnákat és jóféle fokhagymás kolbász­füzéreket aggatott be a füstö­lőbe. Gombócz uram gömbölyű termete becsületére vált a ne­vének is, meg az iparának is. Felsőkarjai még csak közön­séges sonkavastagságúak vol­tak, de alsó sonkáit megiri­gyelhette volna bármelyik me­zőgazdasági nagydijjal kitün­tetett mangalica hízó is. Ahogy ott elballagtunk mel­lette, csendesen és illedelme­sen ráköszöntünk mindany­­nyian. — Adjon Isten jó estét ! Gombócz uram egy pillana­tig sem zavartatta magát a munkában, de ha félvállról is, azért mégis visszaköszönt. — Adjon Isten ! Többet akkor nem szólt. Mi meg felkapaszkodtunk a kis dombra, aztán vártunk. Olyan sokáig vártunk, hogy én nagyon elál mosódtam és ak­korákat ásítottam, hogy majd kiestem a számon. Valaki mondta is éppen, hogy rövide­sen éjfél lesz és nincs már ér­telme a további ácsorgásnak, mii’e az emberek cihelődni kezdtek. Gombócz uram éppen akkor fejezte be a munkáját odalenn a szérüskertben és amikor látta, hogy mi még mindig ott vagyunk, felkiáltott hozzánk : — Hát maguk mire várnak ottan hé ? — Az üstököst szeretnénk Csorba András : FALUN A REGGEL... Falun a reggel nem akkor van, mikor a cigányasszony felkel borzas fejjel. Vagy a patikából, a papiakból, kinéznek az ablakból. Vagy a mester köti az inast haragos kedvvel. .. . . . Falun, nem ekkor van reggel. Falun a reggel kezdődik fénnyel, sok-sok kis fénnyel, ezer reménnyel. Kigyúl a lámpa s az ablakráma feketén látszik. A tornác földjén a lusta macska egérrel játszik. Kelepei a gólya, készül a tóra, békésen néz le a fészek ölére, ahol a párja kicsinyét várja. Csak néha mérges, igaz, hogy rémes nagy a lárma az eresz aljába, ahol a verebek folyton csipegnek, mint a csintalan gyerekek. A kutya is mérges, hangosan vakkant, űzi a kappant. Vigyáz a rendre, félszemmel lesve várja a gazdát, aki a lámpát lehúzza s kilép az udvarra. Munkához lát kedvvel, — még nem virrad — de falun, ilyenkor van reggel. HUNGÁRIA néven a világban szétszórtan élő bélyeggyűjtő magyarok le­velező és csereegyesülete van alakulóban. Kérjük az érdek­lődőket bővebb felvilágosítá­sért írjanak : A. Bakos, 30, Rue St. André des Arts, Pa­ris 6eme. Franc« címre. Vá­­laszcoupont mellékeljünk. VW%*r<VVW*i**VWVVWVVVV<¥ látni ! — kiáltotta vissza va­laki. — Hát majd én megmuta­tom maguknak az üstököst, csak jöjjenek egy kicsit köze­lebb. És megmutatta. Gombócz uramat ötven ko­ronára átváltoztatható két he­ti elzárásra Ítélték ezért a mu­tatványáért — közszemérem ellen való vétség címén. HAMILTONI kirakat Megnyílt az uj hamiltoni magyar hentes és mészáros üzlet, az INTERNATIONAL BUTCHER & GROCERY 660 Barton E. Hamilton, Ont. Saját készítésű hentesárúk, nagy választékban kaphatók. Tulajdonos : MINAI JÁNOS Legjobb minőségű férfi és fiú cipőt (beteg, fájós lábakra is,) mérsékelt áron. Mindennemű cipők javítása olcsón és pontosan. ÁDÁM GYULA cipőüzletében vásároljon 295 James St. N. Hamilton. Felhívjuk kedves olvasóink figyelmét arra, hogy lapunk példányszámonként a követke­ző helyeken kaphatók : Toronto.: » A “Kanadai Magyarság” Kiadóhivatala, 362 Bathurst Street. “Fészek” Étterem, 263 Col­lege St. “Kék Duna” Étterem 262 Spadina Ave. “Budapest” Étterem 395 Queen St. W. Győrffi borbélyüzlet 274 Spadina Ave. Hamilton : Godó István szabómester 236 James St. N. Niagara Falls : Erdélyi István főbizomá­nyos 1316 Ferry St. Windsor : Jakab Imre 2350 Woodlo­­wen St. Welland : Gergely Jakab borbélyüzlet 233 King St. Brantford : Pappert József 14 St. Jo­seph St. PFAFF ÉS WESTINGHOUSE varrógépek City Sewing Machine Hospital 151 7.1495 ífAMES N. * HAMILTON 3—4 magyar fiúnak LAKÁST ÉS ELLÁTÁST adna ujkanadás magyar család Cím : 430 Catharine St. North Hamilton, Ont. Montreal : All Nations Book Service 3449 St. Laurent Blvd. Calgary : Fiókkiadóhivatalunkban 103 14 Ave. E. (Ugyanitt hirdeté­sek és előfizetések felvétele, könyvek árúsítása). Jókai Mór :__________________________Az Uj Földesúr Ebben meg is nyugodott Ankerschmidt s haza utazott családjához. Doctor Grisák pedig harmadszor is felrepült a resi­­dentiába. Ezúttal első gondja volt assistentiát venni maga mel­lé : elébb felszedte Maxenpfutschot, kinek is nem rukkolt elő a legjobb hírrel,'hanem az egyptomi hét sovány tehén egyikének az ábrázatjával kapacitálgatá, hogy érje be az eredeti tőkéjével, örüljön neki, ha azt megkaphatja, ő aztán viszont magára vállalja, hogy Straf főt insinuálja a controversia complanálására. Csakugyan rá is vette Vendelin urat, hogy írásba adja, miszerint kész felében kiegyezni a váltó követeléseire nézve. Ekkor fűzte aztán karjára s vitte Straff szállására. Vendelin még nem tudott semmit az archimedesi csavar­ról, mely húszról harmincezerre emelte a követelést. — No ön szerencséskópé ! ön Fortuna kegyence ! — E szókkal tárt ajtót Straff barátjára doctor Grisák. — ön ugyan elmondhatja, hogy burokban született ! Kár önnek a lutrira nem rakni, minden nagy nyerőt ön csípne el. Straff látva Grisák ragyogó arcát, maga sem tartóz­tatta magát egy önelégült mosolygástól. — Oh, a nagy lutrin csak az együgyűek nyernek, én ott játszom, ahol okos embereké a szerencse. Mi jót hoz doctor ? — Hát azt kérdem legelébb is, hogy mit enged ön a harmincezer forintból ? — Harminc... vakkant fel e szóra Vendelin úr, de a torkán akadt a többi. — Egy fillért sem. Válaszolt szilárdul a rendithetlen férfiú. — Nem tréfál ön ? — Én a teljes harmincezer forintot kérem. Maxenpfutsch úr még csak most lett harcképessé a nagy ijedtségtől, neki rohant Straffnak s átölelte nya­lábra. “Mit gondol ön barátom ? Hisz a minap csak hú­szat kért. Ne kötekedjék ! Fogadja el ! Én mondom, hogy fogadja el !” — Ejh, ne beszéljen ön az én ügyembe. Hagyjon bé­két. Az egészet vagy semmit. Doctor Grisák nagyon tréfás kedélyében volt ma. ^^^__Az^JjJFöldesúr Oh, ha még az ötezer forintomat megkaphatnám ön által, kedves doctor úr, az egész kamatot önnek enged­ném, higyje el. —ötszáz forint ? az is csak pénz. Doctor Grisák ezt az ajánlatot is registrálta. Még aznap visszautazott Pestre. Ankerschmidt türelmetlenül várt már reá. Justinian jeles utóda előadá, miképen járt el, hogyan találkozott Straffal, ki úgy látszik nincs pénz dolgában megszorulva, mert Maxenpfutsch hitelez neki, amennyit csak kíván ; ezért igenis erősen tartja magát s nem akar egyezkedésbe ereszkedni húszezer forinton alul. Ankerschmidt a szemét sem hunyorította meg e szó­ra. íróeszközöket kért s még egy utalványt írt másik tíz­ezer forintról. — Tessék doctor úr, adja meg neki, amit kívánt. Doctor Grisák el volt ragadtatva a dolgok ily pompás menetelén s még az éjszakai vonattal visszatért Bécsbe. Ankerschmidt azt mondta, hogy meg fogja várni Pes­ten, míg visszajön ; ne időzzék, ha lehet, sokáig. Doctor Grisák gyorsabb volt Hermes istennél a hír­­vivésben. Nagyon sietett Straffot az eredményről tudósí­tani. Persze, nem úgy mondta el, ahogy történt. — Nos uram, — szólt belépve hozzá, — mondhatom, ez kemény munka volt. Az öreg dühös volt, mint egy róka! Fuchswild ! ahogy mi mondjuk. Szitkozódott, majd megvert. Straff nagyon egykedvűen hallgatta az előadást, hát­ratett kezekkel az egyik szék támlájának dűlve. — Mondhatom, hogy nehezen tudtam capacitálni, -— szólt a doctor, levetve magát egy bíróilag lefoglalt székre. — Igazán ? — De végtére mégis csak engedett. — Úgy ? — Elmondtam neki, hogy leánya szerencséje forog kérdésben, elmondtam, hogy ön milyen rettenetes ember, hogy milyen bosszúálló természetű, egy szóval leszóltam önt kegyetlenül előtte. — Köszönöm. Bizony köszönheti is, mert így értem el, hogy az Jókai Mór :_______________________ Az Uj Földesúr — Tehát legelébb is egy okmányt kell szerkesztenünk, melybe ön elismeri, hogy neje iránt engesztelhetetlen gyű­lölettel viseltetik ; vele élni nem akar s az elválásba beleegyezik. — Tegye ön fel, doctor úr, ahogy legjobbnak látja, én aláírom. Doctor Grisák leült és extempo fogalmazott. — Helyesli ön így ? — El sem olvasom; ha önnek jó, nekem jó. — Nem tudna ön némely olyan tényeket is felhozni, amik önt a törvény előtt gyűlöletes színbe állítanák, s még jobban indokolnák a nő gyűlöletét ? — Oh igen szívesen, csak tessék írni. Elismerem elő­ször, hogy őt verni szoktam. — Mivel ? kérem. — Néha az óra pondusának a zsinórját csavartam ke­zemre s az ólommal ütöttem. — Ah, ez erős. Azután. Bezártam reggel s estig nem adtam neki enni. — Ez is igen jó. — Továbbá : elvettem tőle erővel a jegygyűrűjét s szemeláttára a szobaleánynak az ujjára húztam. — Ah. No elég lesz már. — Ha tetszik, akár még erősebbeket is diktálhatok. — De már ez elég erős. A többit bízza ön rám. Majd lefesteni én önt úgy, hogy maga is megborzad tőle. — Kétlem. — Egyébiránt elég lesz ez a nyilatkozat ; mi ketten előttemezzük Maxenpfutsch úrral, erre aztán akár fel­akasszák önt. Straff úr olyan hidegvérrel diktálta ez infámiákat saját magáról, mintha csak egy harmadik jelen nem lévő embert kellene rágalmazni ; még egy szivart is kiszitU mellette. Legelébb doctor Grisák írta alá az okmányt mint tanú azután Maxenpfutsch úrnak adta kezébe a tollat, hogy írja ő is oda a nevét. Az is megtörtént. Akkor aztán átengedte a széket Straff úrnak. Straff nagy lanyhasággal letette magát a székre ; kö­zelebb húzta az asztalhoz, végig futotta, magában dönög­­ve, a sorokat ötödéből hatodából ; azután rábillentette a

Next

/
Thumbnails
Contents