Kanadai Magyarság, 1952. június-december (2. évfolyam, 23-51. szám)
1952-06-07 / 23. szám
KANADAI MAGYARSAG 4 1952 JUNIUS 7 Németország nem ellenség többé... Május 26-án ünnepályes keretek között aláírták a német békeszerződést, amely alapján Németország visszanyerte teljes állami szuverenitását és visszatért a nyugati népek közösségébe, hogy részt vegyen a világbolsevizmus elleni küzdelemben. A békeszerződést világszerte kedvező és megelégedett visszhang fogadta politikai körökben. Kivételt képezett az Israeli Parlament, amely a német békeszerződés aláírásának napján 5 perces néma tiltakozással protestált a “szomorú tény ellen, hogy a nyugati hatalmak már 7 év után elfelejtették a németeknek a világtragédiát, amelyet ők idéztek elő”. * Kraxner Lajos pünkösd vasárnapján vezette oltárhoz Kun Magdát. Az esketési szertartást Csura Gábor megtérése Lágertörténet Irta : Kovács Ili Csodálatos szépségű hegyek tövében húzódik meg egy tipikus osztrák kisváros: Spittal. A kisváros megszokott, egyhangú élete folyt ott egészen1 addig, mig a második világháború lángba ném borította a világot. Most már a város visszazökkent megszokott ütemébe, nincsenek porig bombázott házak, felrobbantott hidak, a milimárik piros, mosolygós arccal árulják ismét a tejet.. De egy háborús “emlék” mégis maradt ott. A város szélén, a mezőkön fabarakok és a barakokban nyüzsgő más világból idecsöppent emberek : a D.P.-k. Csura Gábor “őrnagy ur” egyik jellegzetes alakja a magyar hontalan lágernak. Magas, markánsarcu férfi, mindenki felett átnéz, a szája körül fölényes, lekicsinylő vonás. Egész megjelenése a magyar katonatisztek parancsoló, ellentmondást nem tűrő egyéniségét tükrözi. Ahogy a balszemét összehúzza, az ember önkénytelenül odaképzeli a monoklit, amit valaha hanyag előkelőséggel illeszthetett fel. Az előkelőségből ugyan egy kicsit veszített az őrnagy ur a pár esztendő alatt, amit a D. P. lágerban töltött. A kiöregedett tisztikabát körülbelül kétszerakkora, mint ami, amikor elkészült, elegánsan feszülhetne lefogyott derekán, aztán meg rongyos is. A rossz katonabakancsból kapcaruhák kandikálnak ki, a nadrágról jobb nem is beszélni. De, hogy disztingvált úriember itt is, ahhoz kétség nem fér. Kizárólag csak úriemberekkel érintkezik, csak főhadnagytól felfelé tegez, s undorodva huzza fel az orrát, ha valaki nem őrnagy urnák szólítja. Csupa megvetést tükröz a magatartása, amint sorba áll a lágerkonyhánál csajkájával, lesir róla az olthatatlan ellenszenv ezek iránt a “közönséges” emberek iránt, akik igazán nem féléinek meg semmiféle “úri” társaságbeli követelménynek. . . Dehát Istenem, ezek itt mind D. P.-ik, egyszerűen mindany-I a kiterjedt baráti kör jelenlétében Dallos Ferenc r. kát. lelkész végezte. A lelkes barátok nászajándékul közösen rendezett esküvői vacsorában részesítették a fiatal párt. Az őszinte, meleg szerencsekívánatokhoz mi is hozzájárulunk. Több millió bushelnyi gabonát mentettek meg nyugaton Nyugat-Kanada történetében a legnagyobb tavaszi aratás befejeződött. S Európa s a világ többi részének élelmezésére több millió bushelnyi gabonát mentettek meg. A múlt nyáron a nyugat-kanadai prérik öle 562 millió bushelnyi gabonát dobott ki magából, — ez egyben csúcsteljesítmény is volt. Az aratás utolsó heteiben azonban eső verte a prérit, így 252 millió bushel, a nyian D. P.-ik, megkülönböztetés nélkül, lett légyen az illető odahaza méltóságos ur, vagy egyszerű foltozó suszter. Nem csoda, ha szegény őrnagy ur elkeseredett szájízzel, morogva és elégedetlenül éldegél hajdani megtépázott nimbuszának roncsain kérődzve. Félnapszám üldögél papirfalu boxának egyetlen, rokkant bútordarabján, a jó öreg katonai vaságyon és haragot tart mindennel és mindenkivel. A barakbeli emberek hóbortosnak tartják s háta mögött “vén bolondnak” nevezik. A legtöbb tiszttársa már rég elfelejtette a hajdani életet s igyekszik beleilleszkedni az uj rendbe. Az egyik fát vág, a másik maltert hord, a harmadik kőbányában dolgozik, a negyedik pedig vígan kalapál a lágeri suszternál. Mesterséget tanul. Az ám, ez a lágeri suszter. Külön keserűség az őrnagy urnák. Itt lakik közvetlenül a tőszomszédságában, a vékony papirfalon áthallatszik a vidám fütyörészés, amivel a suszter munkáját kiséri. Minden nap, mikor reggeliért mennek, hangosan, szélesen, mosolyogva rákiált: jó reggelt adjon Isten, na hogy van öreg hadfi ? Es néha a vállára csap kedélyeskedve, úgy, hogy még rendre se utasíthatja érte, csak magában eszi a méreg. Hát mit képzel ez a paraszt ? Na és ott vannak a gyerekek. Négy egészséges, szőkehaj u, kékszemű, susztergyerek. Fiú mind a négy. Idegsokkot kap, ha végigdübörögnek a barakon. Piszkosak, lármásak, — proligyerekek. .. Szörnyű egy népség és ami még szörnyűbb, szegény őrnagy ur kénytelen együtt élni velük, ha akarja, ha nem s kénytelen meghallgatni mindennapi témájukat, mert a papírfalak nem irigyek, ó nem, átengedik a leghalkabb pisszenés zaját is. De féltek is tőle a gyerekek, meghiszem azt. Az utón, ha találkoztak vele, meszszire elkerülték. Hogy is ne ! Hiszen olyan goromba volt, nem volt hozzájuk soha egy kedves szava. így éldegélt Csura őrnagy ur magába zárkózottan, jobb híján önmagával tusakodva. így éldegélt egészen addig, míg egyszer valami történt vele. Május elseje volt akkor, a tavasz ünnepe. A lágerban előző este táncot rendeztek s az őrgabona 45%-a a mezőn maradt. Attól tartottak, hogy ennek nagy része elveszik, vagy legalább is a téli és tavaszi csapadék következtében minőségben leromlik, A valóban derülátó nyugati farmer azonban nem nyugodott ebbe bele. A Federal Board of Grain Cimmissioners (szövetségi gabonaszerv) pedig rendelkezésükre bocsáj tóttá a Kanadában s az Egyesült Államokban a közelebbi gabonaszárító üzemeket. Azután meg az időjárás sietett a farmer segítségére. Nyugat olyan napsütéses és meleg március végét s áprilist ért meg, mint még soha. A nedves gabonát Fort Wiliam-ba, Port Arthur-ba, Vancouver-be, Torontó-ba, Sarnia-ba, Churchill, Man.-ba s Duluth, Minn.-ba és Buffalo, N. Y.-ba szárítókba vitték. A maradékot pedig a napsugár melege szárította ki. Az eredmény 225 s 250 millió nagy ur nem győzött mérgelődni ágyában, mert a vígkedvű táncolok karöltve végig járták a karakókat és szerenádot adtak az otthonmaradottaknak. “Szeretnék május éjszakákon letépni minden orgonát.. .” énekelték minduntalan vissza-vissza térve és Csura Gábor őrnagy ur már végképpen lemondott az alvásról, magában szidalmazva a csendháborítókat. Az egész éjszaka így telt lel, mérgelődések közepette. Hajnal felé felkelt, kinyitotta az ablakot és beleszimatolt a friss, tavaszi levegőbe. Tavasz, — suttogta magában és haza gondolt, az otthoni tavaszra, a tiszaparti füzesre, az otthoni szántóföldekre. Mikor még ő is májusfát ültetett egy szép barna lány ablaka alá. . . Sóhajtva nézett fel az örökké havas, fenyvesekkel borított hegyre, amelynek tövében húzódott meg a láger. Lassan felcihelődött, előszedegette a csajkákat és elindult sorbaállni a reggeliért Furcsa, különös szomorúság vett erői rajta, amint a konyha felé ballagott. — Mi az, — hökkent meg önmagán megütődve, — csak nincs honvágyam ? Es magabízón nyugtatta meg magát : nem olyan fából faragtak engem ! Délután aztán fejébe csapta katonasapkáját és elindult hazulról. Vasárnapi szórakozásképpen elment egy kicsit csavarogni. Busan haladt, a termékeny völgyben, ahol elszórtan az osztrák parasztok házai, földjei feküdtek. Valahogy könnyűnek érezte magát, mintha egybeolvadt volna a friss tavaszi földdel és a kék égen mosolygó napsugár uj, nyugodt érzéseket ébresztett volna benne. Ahogy ment elgondolkozva, egyszerre csak éktelen sivalkodásra lett figyelmes, amit osztrák szidalmak zápora követett. Ahogy a hang irányába nézett, látta, hogy egy osztrák paraszt püföl egy hét-nyolc évesnek látszó kisfiút. Amint közelebb ért, megismerte a gyereket ; a kis Balog Szilveszter volt a lágeri suszter egyik fia. Az osztrák csak ütötte a tehetetlenül kapálódzó gyereket, aki nem tudott szabadulni a karját szorító marokból. Lopott — ordította az osztrák — Verfluchte D. P.! Csakugyan, a földön ott hevert nébushelnyi értékes gabonanemű megőrzése volt. A megmentett 150 millió bushelnyi búza ebben bennfoglaltatik. Az összmennyiség igen nagy része olyan megfelelő minőségű volt, hogy elsőosztályú értékelésben részesült. E sikeres “hajrá” befejezése után Kanada tavaszi gabona-tárolása megközelíti az ötszáz millió bushelt. Ez a múlt évi ugyanekkori időszakhoz mérten több, mint száz millió bushelnyi többlet-tárolást is jelent egyben. U- gyanekkor uj csúcseredmények jegyében a préri farmerek nagyszerű termés kilátásokról számolnak be. Hirdetési osztályunk telefonszáma: MO-0718. Hivatalos órák: reggel 8 — 12-ig délután 4 — 8-ig. hány összeszedegetett rőzsedarab. Es Csura Gábor maga sem tudta jóformán mi történik vele, csak ránézett a gyerek ütlegektől vereslő arcára és érezte, hogy a szíve egy őrületeset nyilallik, forróság önti el, a fogai összecsikordulnak, ökölbeszorul a keze és üt ! A paraszt meglepetten elengedte a gyereket, váratlanul érte az ökölcsapás, érezte, hogy az orrából csepeg a vér és belenézett Csura Gábor arcába. De attól, amit ott látott, egy vészeset ordított, és elrohant. Gyilkos düh volt azokban a szemekben. Es Csura Gábor őrnagy ur csak állt ott értetlenül és igyekezett összeszedni gondolatait. Mi volt ez, mi történt vele ? Mi volt ez a fájdalom, ami szivencsapta, mikor látta, hogy ezt a kis suszterkölyköt ütik ? Mi volt az a szörnyű düh, amitől összeszorult a torka és elöntötte a forróság ? Mi volt az a bosszúvágy, amitől hatalmasat dobbant a szive és csapásra lendült az ökle ? ... Es a szivében tárogató hangja sírt fel és paripák dobogását hallotta. Kopjákat látott kemény öklökben és csatakiáltást halott... Magyarok ! Ez a kis bütyök magyar és ő is magyar ! Magyarok, testvérek. Melegség töltötte el a szivét és észre sem vette, megfogta a gyerek maszatos kis kezét. A gyerek szivárványos kék szemében meg ott rezgett pár könnycsepp, de bizalommal felmosolygott az emberre. Az emberre, aki megvédte, aki ütött érte, aki melegen fogja a kezét. Menjünk — mondta Csura Gábor s elnézett a láger felé, ahol a fabarakok kéményéből füst szállt fel és egyszerre úgy érezte, hogy ezer titkos, láthatatlan szál huzza arrafelé, mert ott a hegyek tövében magyar szivek dobognak, akik összetartoznak, akik testvérek, akik, ha üt az óra ökölbeszorult kézzel, feldobbanó szívvel megindulnak és öklük igazságot fog osztani. — Menjünk őrnagy ur. . . — mondta halkan a kisfiú — menjünk hazafelé... — Szólíts csak Gábor bácsinak kisfiam — és olyan furcsán fénylett a szeme az őrnagy urnák. Aztán megindultak kéz a kézben — hazafelé...
