Kanadai Amerikai Magyarság, 2009. szeptember (60. évfolyam, 38. szám)

2009-09-19 / 38. szám

m 4. oldal- -38.szám-2009. szeptember 19. K U LT Ú R A Nemcsak a Bibliában, hanem az életben is úgy van: okos emberek igye­keznek úgy gazdálkodni, hogy magtáruk mindig tele legyen, ha a hét „bőséges” esztendőt a hét „szűk” esz­tendő követné, akkor is, jusson is, maradjon is. Ezért van az, hogy igen sok családnak nemcsak a rendes konyhai hűtője van televásárolva, sokszor túl azon a határon is, ameddig a takaró engedi, hanem amíg csak az ajtó bírja, anélkül, hogy a benne lévő holmik kifeszítenék azt. Gondolom, ideát a „comicstrip”-ek, azaz a komikus rajzok, képregé­nyek mellett a legizgalma­sabb heti olvasmány min­den kenyérkeresőnek és általában háztartással baj­lódó felnőttnek az a rész, melyben megtudjuk, mit, hol, mennyiért lehet ezen a héten legolcsóbban vásá­rolni a boltokban. Ezért vannak aztán kocsikara­vánok, és a vásárlók hol itt, hol ott futnak össze ugyanazokkal az ismerő­sökkel, vagy idegenekkel, akik az előző boltban ke­resték az olcsóbb dolgo­kat. Nálunk szerdánként, mint általában ideát min­denütt, az újság három­­szor-négyszer olyan terje­delmű, mint más napokon s egész oldalas hirdetése­ken látjuk, mit érdeme­sebb venni, mihez adnak „coupon”-t, azaz külön ju­talmat, ha a vevő bizo­nyos összeget elkölt. A heti megszokott ver­senyfutáson kívül van azután egy másikfajta vá­sárlás is. Igen sok család-OLCSÓ HÚSNAK... Török István nak a hűtőszekrény mel­lett van mélyhűtője, ma­gyarul „freezer”-je is. Ezekbe a beszerzésmódok rendszerint komolyabb befektetést igényelnek, de a családnak biztosítják az olcsóbb bevásárlás mellett a nagyobb készletet, válto­zatosabb étrendek előre való összeállítását is. Az újságokban hirdetik, rádión és televízión ajánl­­gatják nagyvágók a húsai­kat. Ha a háziasszony a heti körúton tapasztalja, hogy a „szték” vagy a kar­­monádli felmászott megint, a hús-nagyvágók hirdetései igen vonzóknak tűnnek. Ezeknek az árai, ha mozognak is (majd­nem mindig felfelé az utóbbi 59 hónapban), úgy tűnnek, mint a teknős és a nyúlversenyben a két ver­senyfutó haladása, a tek­nős mászni látszik - ezek a pennyk -, a nyúl ugrik - ezek a tízcentek. Szóval a családi tanácskozásokon könnyű a megegyezés, hogy „meg kell próbálni” a nagyobb mennyiségű hús beszerzését. Ez rend­szerint egy negyed, vagy fél marha, disznó, bárány, vagy tucatnyi csirke. Erről van egy igencsak megszívlelendő bulleti­nem, amelyet a Federal Trade Commission, azaz a szövetségi kereskedelmi bizottság állított össze. Otthon címéül azt monda­nák: (Vigyázzunk, mert) Olcsó húsnak híg a leve. - Ahogy itt a füzet: „Bargain? Freezer meats - here maz be a catch to it”. Nekem ugyan jobban tet­szik a mi mondásunk, de ezen nem érdemes osztoz­kodni, hanem inkább ol­vasgassunk egypár sort ebből az írásból, mely 10 centért olcsó és hasznos figyelmeztetések tömegé­vel okosít meg, ha hajlan­dók vagyunk meg is szív­lelni, amit más kárán ta­nulhatunk. A csalétek mindig egy jól megfogalmazott hirde­tés. A húst szinte elképzel­hetetlenül olcsó áron ajánlja a kereskedő, a mé­száros vagy hentes. Leg­gyakrabban úgy kapjuk a horgot, hogy az árakat összehasonlítja a hirdető a bolti-kiskereskedelmivel, de nem teszi hozzá, hogy mennyi csont és zsír adó­dik a tömegmennyiséggel. Mikor a vevő megjelenik a .boltban, a.szemlére kitett áru igencsak étvágykerge­tő, öreg, gyenge minőségű portéka. A hús sötét, a zsír sárga. A vevőszándék gyorsan tűnik, de az élel­mes kereskedő is megma­gyarázza, hogy ez bizony nem egészen elsőrendű áru... „Ha leszedjük a zsírt és inakat, kicsontozzuk, nem sok marad, talán fele is el­vész az eredeti súlynak...” A fogás így következik: a hűtőház falán ott lógnak a horgokon a szép, meg­tisztított húsok, nincs raj­tuk sok zsír, friss, szép vö­rös színük van, csak... ép­pen még egyszer annyiba kerülnek, mint amennyit a hirdetés közölt. Vi­szont... mennyivel egy­szerűbb és jobb a kíván­ság szerint becsomagolt áru, készen a házi hűtő­­szekrényben, mint a kelle­metlenség, hogy utána kell menni a szupermar­ketbe... „teszik tudni ké­rem...” és a vevő csapdába esik. Megveszi a húst, csakúgy, mint a szomszéd kis hentesnél venné. A csalétek feketedő oldalhús pedig várja a következő ál­dozatot... Másik, amire a FTC fi­gyelmezteti a tájékozatlan, takarékoskodni akaró ve­vőt, a költség dolga. A mi­nőségtől függetlenül a mennyiség az, amit az ol­csó ártól elkábult vevő nem figyel meg. Egy 400 fontos darab marhánál pél­dául, ahogy a nyomtatvány írja, a vételnél az ún. fel­­akasztási súlyban fizetjük meg az árat. Ez azt jelent­heti, hogy mire leszedik ró­la a hasznavehetetlen zsírt és egyéb felesleget, a hús kevesebbre soványul, mint az eredeti súly fele. Tehát a vételár kétszerese lesz a hirdetettnek. Ősi trükk a következő: a mérési csalás. Egy mary­landi asszony példájából okosodhatunk, ha aka­runk: a háziasszony 32 centes marhahúsról olva­sott egy hirdetést. Mikor bement a nagyvágóhoz, kiderült, hogy az a hús nem megfelelő, de ott ló­gott a fogason egy 740 fon­tos, gyönyörű oldal fiatal marhahús. Megállapodtak, és az asszonyka ki is fizette az 580 dollárt, vagyis 78 centet fontonként. Mie­lőtt leszállították az árut, még azzal is igyekeztek meggyőzni őt, hogy nem lesz még 10 százalék sem a veszteség belőle. Aztán megérkezett a hús. Mi­kor megmérte, kiderült, hogy 385 fontot kapott csupán. Bírósági eljárás követ­kezett, és hosszú herce­hurca után 355 dollárt visszatérítettek a becsapott félnek. Természetesen nem mindig hiányzik eny­­nyi, de ki az aki „néhány fontért” vagy egy kis extra zsírért bíró után kiabál...? A minőséggel is gyak­ran baj van. Mint legtöbb háziasszony tudja, a hú­sokat osztályozzák: „Prima” a legjobb, „US Good” a leggyengébb a minőségi húsok közül. Aztán vannak gyengéb­bek is, pl. a „US Canner” a sor végén, melyet boltok­ban nemigen láthatunk, de elsőrendű csaléteknek számít összehasonlítás­kor, hogy a vevőt behúz­zák drágább áruba. A Federal Trade Commission nem fejezi be a figyelmeztetést a csa­lások leírásával, hanem hat pontban felsorolva, tá­jékoztatást is ad a meny­­nyiségben vevők egyre növekvő táborának: 1. Alaposan vizsgáljuk meg a hirdetést, milyen minőséget árulnak? 2. Gondoljuk meg, hogy a húst általában „függő”, felvágatlan for­mában ajánlják, s a levag­­dalás (trimming), gyakran több mint fele az eredeti súlynak. 3. Ha a csalétek helyett másik húst vennénk, ad­dig „ne ugorjunk be”, míg össze nem hasonlítottuk másutt is az árakat. 4. Ha hitelre vennénk - ami a leggyakoribb üzlete­lés ideát -, vigyázzunk a kamatra, az átírási és egyéb költségekre, s arra, hogy a hitelt esetleg to­vábbadja a nagyvágó, befi­zetett Összegeink füstbe mehetnek ezáltal. 5. Jó körülnézni, mi­lyen a becsülete, magyarul reputációja a kereskedő­nek. 6. Ha becsaptak - írja az FTC -, ne bújj el vele, ha­nem segíts a hatóságok­nak, hogy kiirtsák ezeket a piócákat. Pénzedet ugyan nem kapod vissza, de segí­tesz felebarátodon, esetleg magadon a jövőben.” Mindig volt olcsó hús... s mindig voltak, akik meg­vették... Azért írtam erről a kis okmányról, mert remél­tem, hogy talán lesznek, akik megszívlelik a köz­mondás másik felét is, mi­előtt tapasztalnák... Cikksorozat a szovjet fogolytáborok történetéről (36. rész) A nők helyzete a Gulágon A deportáltak, vagy leg­alábbis a Felső-Tisza vidé­kén összeszedett málenykij robotosok egyharmada nő volt. Legalábbis így maradt meg a deportáltak emléke­zetében. Feltehetően ez az arány a poliükai elítéltekre is vonatkozik. A női rabok óriási több­sége 16 és 25 év között levő leány vagy fiatalasszony volt. Váratlan elfogatásuk után ők még a férfiaknál is jobban meg voltak rettenve, hisz az ő esetükben még a megerőszakolás lehetősége is fennállt. S habár a málenykij robotosok között ez nem volt gyakori jelen­ség, azonban időnként megtörtént, mint azt az egyik korábbi fejezetben már megemlítettük Rohr Magdolna és Polcz Alaine esetében. A szovjet kato­nák, illetve a fogdabeli őrök őket is megerőszakolták. Útközben a szovjet Gulág-táborok felé, sok rémhistória született és ter­jedt el arról, ami ott kinn vár reájuk. Mire a romániai Focsániba értek, akkor már az is közszájon forgott, a magyar nőket azért viszik ki Oroszországba, hogy ott oroszokat szüljenek: „Sok nőre van szükség” - hang­zott a rémhír - „Sok ruszki meghalt, szükség van a nőkre, hogy szüljenek!” - így mesélte egy túlélő. - „Erre mind sírni kezdtünk, hogy lehetetlen, ez lehetet­len, hogy ilyenek megtör­ténjenek.” Szerencsére ez a rémhír nem bizonyult igaz­nak. A céltáborba érve min­den fogoly nő fertőtleníté­sen és szőrtelenítésen esett át. Mint Pásztor Piroska leír­ta: „Erre megint pánik ke­letkezett, mert a hajuk le­vágásába még csak-csak beleegyeztek volna, de a többi szőrtelenítést közel­harc árán lehetett elvégez­ni. A nők a hajuk miatt is erősen tiltakoztak [...], nul­lás géppel kopasztották meg őket. Utána a nőket felsorakoztatták, és be kel­lett menni az egészségügyi épületbe [...]. Itt kaptunk injekciót, olyat, amelynek következtében elmaradt a nő menstruációja, havi vérzése [...]. Az volt az elv, hogy azért jöttek ki ezek a fasiszták, hogy dolgozza­nak [...]. Ugyanis ez vegyes láger volt. Számítani lehe­tett a szerelmi kapcsolatok kialakulására. Elővigyáza­tosságból, óvóintézkedés­ként is adták, nehogy gye­rekek szülessenek. ” Ezt az injekciózást több nő megemlíti visszaemléke­zéseiben. így például gödrei Szauter Mária, aki bányász­ként dolgozott a Donyec­­medencében, s aki szerint minden félévben kaptak ilyen kezelést, melynek kö­vetkeztében ő rendszeresen elájult. Mások viszont úgy vélték, hogy az ételükbe ke­vertek valamit, amitől meg­szakadt a menstruáció. így például a 14 éves korában deportált Nagy Rózsa is, aki így vall erről a kérdésről: „Mint nők, nem tudtunk tö­rődni magunkkal Vagyis nem is kellett törődni. Egy időtől kezdve nem vöt fon­tos. Nem volt meg a menses [...]. Amíg haza nem jöt­tem, nem volt meg. Hogy mitől vagy hogyan, [talán] a táplálkozástól” Lehet, hogy valóban az ételbe ke­vertek be valamit, azonban legtöbb nő inkább az injek­ciókat említi. Sokan féltek tőle és joggal, hisz ez az in­jekciózás később sok nő­nek az életét nyomorította meg. Volt olyan is, aki már a kényszermunkatáborban megérezte az injekció hatá­sát, mert különböző bőr- és egyéb betegségek jelentek meg rajtuk. Ezek közé tar­tozott Pásztor Erzsébet, a későbbi Tarkó Józsefné, akinek az injekció követ­keztében félelmetes és igen sokáig tartó nagy kelések keletkeztek a hóna alatt. Ugyanezt Pintér Károly­­né Rohr Magdolna is el­mondta nekünk, de ő még azt is hozzátette - amit már korábban említettünk -, hogy a nők szőrtelenítését férfiak, s a férfiakét pedig nők végezték el. Mindezt borzaszó volt végigélni olyanoknak, akik a hagyo­mányos etikai rendben ne­velődtek, és még- bennük volt a beléjük nevelt szemé­remérzet. Később azért mégis szü­lettek gyermekek a Gulág­­táborokban, de általában csak olyan nők esetében, akiket már várandós álla­potban vittek el. Muszbek Frigyesné Szbboda Mária például deportálása idején már ötödik hónapjában volt. Közben persze a szov­jet hatóságok rájöttek, hogy terhes nőktől és fiatal szoptató anyáktól nem sok munkát lehet elvárni. így aztán néhány héttel a szü­lések után hazaengedték őket. Voltak olyan fiatal házas­társak is, ahol a férj vagy a feleség önként vállalta a né­hány naposnak vagy hetes­nek ígérkező málenykij ro­botot, csak, hogy együtt le­hessenek. Ezek azonban mindannyian Gulágra ke­rültek. Ha sikerült egy tá­borban maradniuk, akkor a feleség kint terhes lett. A gyermek megszületését kö­vetően ezeket rendszerint hazaküldték, mert nem tudtak dolgozni, ugyanak­kor etetni kellett őket: „Ma­ga az orosz nép is úgy ék [...]. ők is szidtak bennün­ket, hogy miért nem me­gyünk már haza, mert ak­kor nekik több jutna. ” A háborút követő évek­ben főleg a flekktífusz és a disztrófiának nevezett lassú éhhalál szedte az áldozatait, mind a Gulág-rabok, mind az orosz köznép soraiban. Az átlag orosz már nagyon szeretett volna túladni a ha­difoglyokon és a hadifog­lyoknak kikiáltott málenkij robotosokon. De a szovjet vezetőség semmibe vette az idevonatkozó nemzetközi egyezményeket. Sztálin visszatartotta őket, hogy „minél hosszabb ideig fa­csarhassa ki a foglyok utol­só erejét is a maga haszná­ra. Ezért halt meg sok-sok ezer magyar és más nemze­tiségű hadifogoly, katona és civil még a háború befeje­zése utáni években is!” Ez az éhínség 1946-ban érte el tetőfokát, amikor na­gyon gyenge -volt a termés, és a kezdődő hidegháború eredményeként az ameri­kai élelmiszerszállítmá­nyok is leálltak. így aztán „nagyon sok orosz meghat a nyomor, a nélkülözés kö­vetkeztében, de még jobban pusztult a lágerek népe. De ezeket nem merte Örkény István sem megírni, pedig így vöt. ” A hazaküldöttek sorai­ban volt Muszbek Frigyes­né és tizenkét másik kis­gyermekes anya, akiket 1945. október 20-án indítot­tak vissza Magyarországra tizenhárom csecsemővel együtt. A körülmények azonban olyanok voltak, hogy kevés remény volt ar­ra, hogy minden gyermeket sikerül élve hazavinni. Az alultápláltság következté­ben a legtöbb nőnek nem volt elég teje. A fűtetlen marhavagonok pedig min­denre jók voltak, csak új­szülött gyermekek gondo­zására nem. „A pelenkázás úgy ment, az egyik rongyot kivettük alóluk, a másikat betettük, mosás nélkül ahogy megszáradt. Se mos­ni, se fürdetni egyáltalán nem tudtunk. Téptük széj­jel amink még vök, hogy a hideg vagonban ne legye­nek nedves pelenkában. Közben hol ettünk, hol nem [...]. Az éhezéstől elapadt az asszonyok teje. Egyre keve­sebb lett, sorvadtak a gyer­mekek [...], egymás után hakak éhen. ” A szerencsétlen anyák­nak végig kellett nézniük, hogy miként halnak meg a gyermekeik, és miként do­bálják ki az őrök a kis halot­takat a sínek mellé az orosz hómezőre. A tizenhárom gyermekből végül is csak kettő maradt életben. Az egyik szerencsés életben maradt gyermek épp Muszbek Frigyesné kislá­nya, Nórika, volt. A gyer­mek apja, Muszbek Frigyes csak öt évvel később, 1950 decemberében érkezett vissza a Gulágról, amikor Nórika már egy vígan sza­ladgáló óvodás gyermek volt. A kislány akkor még nem is sejtette születése és szerencsés életben maradá­sa körülményeit. Visszatértük után a gulá­­gos nők még egy másik problémával is állandóan szemben álltak. Ugyanis Magyarországon az a hír terjedt el, hogy a Gulág­­tábor női foglyait az őrök rendszeresen megerősza­kolták. S az ilyen állítólag sokszorosan megerősza­kolt nőket a legtöbb férfi nem akarta feleségül venni. Ezzel a ténnyel Czinner Gi­zella is szembenézett, miu­tán visszaérkezett. „Én úgy jöttem haza, ahogy elmen­tem” - mesélte Gizella. En­nek ellenére „egyszer elém állt Ernődön egy nő, és azt kérdezte, igaz-e, hogy csak úgy jöhettünk haza, ha szültünk kint három gyer­meket. Azt válaszokam: - Asszonyom, amennyiben ez a problémája, mert a fia hozzám hasonló sorsú lányt akar elvenni, akkor nyugodjon meg, mert nyu­godt lélekkel mondhatom, hogy nálunk senkit nem erőszakokak meg. Ott is vök jó is, rossz is. - Igaz, hogy sok lányt rávitt a kényszer [...] mert rossz helyről akart könnyebb munkára kerülni. De ez nem vök erőszak. Aki itt­hon is olyan vök, annak meg nem kellett se kény­szer, se erőszak, elhúzódott félre egy őrrel Előforduk, hogy éppen egy rangosabb valakivel Terhesen nem jött haza senki. ” Ennek el­lenére a gyanú mindig ott volt a köztudatban, hogy a Gulágról visszatért nők agyongyötörtén, szexuáli­san kihasználtan tértek vissza hazájukba. Részben ez is volt az oka annak, hogy a volt gulágosok főleg csak egykori gulágosokkal házasodtak. A közös élmé­nyek, a közös szenvedés, a hazatérés utáni közös sors közel hozta őket egymás­hoz, és ez oly közös megér­téshez vezetett, amit egy Gulágot meg nem járt part­ner esetében nem találtak volna meg. A nőkkel kapcsolatban még talán csak annyit, hogy a visszatért rabok szinte egyöntetűen vallják, a nők sokkal jobban bírták a meg­próbáltatásokat, mint a fér­fiak. A pestszentlőrinci F. Ilona ezt ismételten kifejti visszaemlékezésében: „Amíg egy nő meghak, ad­dig húsz férfi. A nők jobban bírták, pedig mondom, semmi pardon nem vök, hogy nő vagy férfi. Ugyan­azt a munkát végezték. Va­lahogy bennünk több vök az akaraterő. A kétgyerme­kes anyaként elvitt Sch. Má­ria is hasonló véleményen van, amikor azt állítja, hogy a nők többet bírtak. Sokkal többet. Sokkal több férfi halt meg, mint nő. Mindennap vök egy kocsi halott [...]. Mindennap reg­gel jött a kocsi, és elvitte a halottakat. ” A gyermekszülést elvi­selni kénytelen női test szí­vósságán kívül ennek több oka is lehet. S ezek között minden bizonnyal az a tény is ott van, hogy a szűkre szabott, de egyfor­ma ételadagok sokkal keve­sebbnek bizonyultak a na­gyobb testű férfiak, mint a kisebb testű nők számára. Ennek következtében elő­ször a nagytestű férfiak hullottak el. A nők és a kis­termetű férfiak viszont megmaradtak. (Folytatjuk) VárdyBéla Várdy Huszár Ágnes Aykler Real Estate 1953 óta, azaz 56 éves - gyakorlattal -Ma is a legjobb és a legmegbízhatóbb ingatlanforgalmi iroda Torontóban. Ada» vétel jnvestment Legolcsóbb kamatú kölcsönt szerzünk vagy adunk. Ha velünk szerződik, már csomagolni kezdhet 416-413-1300 ext 225 Aykler REAL ESTATE INC. REALTOR KIADÓ LAKÁSOK $750-től $1.300-ig a város minden részében legalább 10%-kal olcsóbban mint az általános bérleti díj! v Tel: 416-413-1300 l , -]U Északon: , Don Mills/Lawrence Keleten: Warden/St. Clair • Gerrard/Woodbine McCowen/Ellesmere • Kingston/Dundas Nyugaton: Humber River/Dundas • Bloor/High Park Központ: St. Clair/Christie • Carlton/Church • College/Ossington <

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents