Kanadai Amerikai Magyarság, 2007. március-június (57. évfolyam, 9-25. szám)

2007-06-23 / 25. szám

KULTÚRA 2007.június23.- 25.szám- Sílá\®íM2»SlíB -7.oldal A ""A JT "W 1'ír' •w* •yr * “W TT" AMhKIKA, UrL* Ifj. Fekete István 125 éve született Kodály Zoltán „Egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók!” Rá is érvényes az ő Bartókról szóló megállapítása, „Valahányszor előadják egy művét, egy percre Ma­gyarországra is gondolnak.” Nemzetünk önmagát tiszteli, amikor halhatatlan fia emlékét felidézi. Amit vállalt: Magyarország újjáteremtése zenében. Nem­zedéke tudatát formálta újjá. Hitet, bizalmat és távla­tot adott, életcélt és meggyőződést. Tanítványa volt valamennyi magyar költő művész és zenész, minden alkotó szellem, egész Magyarország. <ÍTJTRT FV FQ TOMATT-TAM OiillXi^lL I EjD J wlNxll n/ilN Egy időben sokat töp­rengtem azon, hogy ifjú koromban förtelmes lusta­ságom ellenére miért sportoltam szinte meg­szállottként...?! Állításom egyáltalán nem túlzás, mert gimnazista és egye­temi éveim alatt otthon, Magyarországon különbö­ző egyesületekben futbal­loztam, bokszoltam, teni­szeztem, asztaliteniszez­tem, vívtam... Ezen kívül a gimnázium vízipóló-, jéghoki-, kézilabda- és at­létikai válogatottjában is állandó jelleggel szerepel­tem. Elmebetegséggel hatá­ros sportolásom annál is érthetetlenebb, mert a Szüleim nem voltak fana­tikusan sportolók fiatal korukban. Édesapám ugyan középiskolás korá­ban futballozott a Kapos­vári Rákócziban, de aztán abbahagyta a játékot, mert nyolc évig katona volt, s közben egyetemre is járt. Az persze természetes, hogy édesapám futballo­zott fiatalkorában, Ma­gyarországon ugyanis a „régi szép” időkben - ami az ő esetében az 1900-as évek elejére esett a foci­zás úgy hozzátartozott a fiúgyermekek életéhez, mint a ricinus a kisgyere­kekéhez, a pattanás a ka­maszokéhoz és a tiszta szerelemről való ábrándo­zás a bakfisokéhoz. Édesapám, miután fér­fivá érett, futballozás he­lyett vadászott és horgá­szott. Édesanyám pedig hosszú évtizedeken ke­resztül teniszezett és úszott. (A teniszezését rendkívülien helytelenítet­tem, mert ez nagyon meg­­izmosította a jobb kezét, mellyel bizonyos „kilen­géseim” alkalmával bődü­­letes pofonokat tudott ad­ni.) A vadászást, horgá­szást, teniszezést, úszást természetesen egy hoz­zám hasonló univerzális atléta sem tarthatta spor­tolásnak. Legfeljebb deka­dens úri passziónak minő­síthettem ezeket az aktivi­tásokat. A teniszezésemet kimondottan szégyelltem, mert férfiatlan dolognak tartottam, és ezért titkol­tam barátaim előtt. És csakis azért csináltam tíz­éves koromtól, mert Anyám csak ezen az áron engedélyezte a „közönsé­ges és primitív” sportok űzését, úgy, mint a fut­ballt és ökölvívást, vagyis az általam legjobban sze­retett sportokat. Csecsemőkoromban csak néhányszor ejthettek a fejemre, ezért annyi eszem azért van, hogy né­hány évtizeden belül rá­jöjjek, mi az oka, amiért ifjú koromban - ön- és közveszélyes lustaságom ellenére - megszállottként sportoltam, és, hogy vol­tak évek, amikor 3-4 sportágat űztem egyszer­re. Az ok - mégpedig nagy bölcsességre valló ok - az volt, hogy a napi sokórás sportolásom mellett a ta­nulmányaimra abszolút semmi időm ne jusson. S ez, legalábbis előttem, tö­kéletesen érthetővé tette, hogy a bizonyítvány nagy­ritkán jó, de általában gyenge közepes ered­ményről tanúskodott. (Fi­atalabb olvasóimmal köz­löm, hogy ifjúságom ide­jén a négy elemi elvégzése után nyolc év középiskola következett, mielőtt az egyetemi tanulmányokat elkezdhette valaki.) A 7. és a 8. gimnáziumi osztályban nem volt tan­könyvem! Viszont volt egy vastag, 250 oldalas „spirál” füzetem, amiben rövid tanjegyzeteken kí­vül lóverseny hendikeppe­­lések voltak, valamint ifjú és kevésbé ifjú hölgyek cí­mei és telefonszámai. Ta­nulmányaimra az órák közti tízperces szüneteket fordítottam, amikor a ba­rátaimtól kölcsönkért tan­könyvekből „habzsoltam” a tudományokat. Szerencsére olyan agyam volt, hogy egy-két óráig szinte szóról szóra emlékeztem az általam ol­vasottakra. így aztán a „duma” tantárgyakból, úgy, mint a magyar iroda­lomból, történelemből, földrajzból, gazdaságtan­ból, filozófiából stb. min­dig jeles osztályzatom volt. A problémát - hajaj, de mekkora problémát - az észt is követelő tantár­gyak okozták. Ezek a tan­tárgyak a számtan, mér­tan, fizika és kémia vol­tak. Na de nem zűrzavaros tanulmányi múltammal akartam foglalkozni eb­ben a lélektani szakdolgo­zatomban, hanem a spor­tokhoz való és aberráltnak mondható vonzódásomról kívántam elmélkedni. Emigrációs életünk kezdetén együtt laktam Harmath Istvánékkal. Pontosabban fogalmazva, először egy bérházban laktunk, majd egy na­gyobb lakásban összeköl­töztünk. Ennek következ­tében gyermekkori bará­tommal és keresztkomám­mal együtt néztük a televí­zióban adott sportmérkő­zéseket, így a baseballt is, melynek szabályairól per­sze abszolút semmi fogal­munk nem volt. Ez pedig mindig parlagi hangú és erősen személyeskedő vi­tákat eredményezett. Itt meg kell jegyeznem, hogy a baseballal kapcso­latos vitáink alatt mind­kettőnkben elhatalmaso­dott az a határozott meg­győződés, hogy a másik­nak annyi esze és intelli­genciája van, mint egy hernyónak. Egy nagyon hülye hernyónak! A baseballról egyéb­ként nem sok jót mondha­tok. Ha csak azt nem, hogy az összes sportolók közül ezek a játékosok tudnak legjobban köpköd­ni és vakarózni. Kimon­dottan tiszteletre méltó ez a flegma és természetes közvetlenség, ahogy sok millió televíziónéző sze­me láttára megvakarják azt a testrészüket, ami ép­pen viszket nekik. Szinte lenyűgöző az a férfias magabiztosság, ahogy a baseballjátékosok vakaróznak. Sokat tanul­hatnék tőlük, mert én még a saját otthonomban is csak akkor merek ilyen önfeledten vakarózni, mi­kor „szeretteim” nincse­nek a közelemben. A baseballidényt meg­nyitó első mérkőzésen gyakran az USA elnöke szokta eldobni az első „ce­­remóniás” labdát. Amivel általában közröhej tárgyá­nak teszik ki magukat az elnökök, mert olyan nyamvadtan dobnak, mint a nők. Ezzel aztán ki is merí­tettem a baseballal kap­csolatos fontosabb tudni­valókat, Akit a magyar méta és angol krikett játé­kokra emlékeztető base­ball szabályai és apró nü­­ánszai érdekelnek, az sze­rezzen be egy szabályma­gyarázó szakkönyvet. Ha másra nem is, de altató­nak nagyon jó lesz... Kecskeméten született, ahol a vasútállomás épüle­tén márványtábla hirdeti emlékét. Innen hamarosan Szobra, azután Galántára, majd Nagyszombatra kerül a vasutas család. Egyik legcsodálatosabb műve, a Galántai táncok bizonyítja, hogy már itt megismerte és megszeret­te a magyar nép dalait. A népdalgyűjtés nagy terve nem egyik napról a másik­ra született meg benne, lassan érlelődött. Doktori értekezését Budapesten a népdalról írta. Megállapít­ja, hogy egyes dallamok ugyanúgy szólnak a Duna és a Volga mentén. Bizo­nyos dallamtípusok épp­úgy megtalálhatók a csán­gók közt, a Dunántúlon és a felvidéki magyarság kö­rében. A népdalgyűjtés elindí­tásakor olyan fegyvertárs­ra lelt, aki kiváló képessé­geit ugyanannak a célnak a szolgálatába állítja, kitart mellette jóban-rosszban: Bartók Béla. Felosztották egymás között a kutatási területeket abban a biztos tudatban, hogy az eredeti magyar zene még él, első­sorban falun, főleg a pe­remvidékeken. Kodály a Felvidékről indul, Bartók Békés megyéből Kelet felé. Akkoriban még nagyon nehéz munka volt a nép­dalgyűjtés, maga az utaz­gatás rendkívül körülmé­nyes volt. Kodály majd minden alkalommal, bete­gen érkezik vissza a fá­rasztó utakról. De nem ad­ja fel. A magyar népdal, vallja, az egész magyar lé­lek tükre. A Kereszténydemokrata Néppárt irodalmi pályáza­tot hirdet, amelyben az el­múlt ötven év, de főként a rendszerváltás témájában várnak prózai alkotásokat. Kovács István költő kö­zölte: a KDNP országgyűlé­si, európai és önkormány­zati képviselői, vezető poli­ságíró Budapest 1956-2006 című fotóalbumát mutatták be a budapesti Iitea Könyv­szalonban, Nagy Imre néhai miniszterelnök és mártírtár­sai kivégzésének 49. évfor­dulója alkalmából. Az olasz nyelvű könyv az 1956-os forradalom sajátos krónikája, a kötetbe a Had­történeti Intézetben őrzött archív felvételek mellett az újságíró által az elmúlt években készített, az októ­ber 23-i budapesti esemé­nyeket megörökítő fotók ke­rültek. Holló József altábornagy, a HM Hadtörténeti Intézeté­nek és Múzeumának fő­igazgatója úgy fogalmazott: a könyv „kemény doku­mentum”, amely képekkel támasztja alá a megtörténte két, a történelmet, s hitval­lásra készteti az olvasót. „Nem akarunk többé ze­nei gyarmat lenni. Nem akarunk idegen zenekultú­rái majmolni. A világ kezd már ránk figyelni. A ma­gyar zenét nem mi találtuk ki, megvan az már ezer éve. Már csak ápolni, őrizni akarjuk a régi kincset, és ha olykor megadatik nekünk, gyarapítani" - írja A zene mindenkié című könyve előszavában. De hogyan tehetjük az­zá? Sok töprengéssel szüle­tik meg az ún. Kodály-mód­­szer, a gyermekek zenei ne­velésének folyamata a szol­­mizálás, az ötfokú hangsor megtanítása és legszebb népdalaink megszeretteté­se. így a gyökerekből táplál­kozva nemcsak zenei mű­veltséget ad, de egyúttal íz­lésformáló és a magyarság­­tudat kifejlesztője is. Kodály mélyen vallásos, hitvalló katolikus volt. Élete egybeforrt zenéjével, amelyben nagy teret foglal­nak el egyházi művei, ezek teljes egységet alkotnak. Egyik legkitűnőbb kórus­műve a Jézus és a kufárok. Mintha festményt látnánk, Jézus kötélből ostort fon és kihajtá Isten házából az árusokat. „Az egész soka­ság rajta csüng vala s úgy hallgatták Őt.” Egyik legkésőbbi műve az 1954-ben kiadott Zrínyi szózata. Mélységes haza­szeretete, a nemzet féltése talán ebben a munkájában csúcsosodik ki legjobban. Zrínyi szavai, Ne bántsd a magyart, folyton visszatér­nek, az egekig emelnek bennünket. „Csak jobbítsuk meg magunkat, szabjunk más rendet dolgainknak! tikusai valamint a Baran­­kovics Alapítvány Kuratóri­uma úgy döntöttek: tagjaik havi juttatásuk egy hánya­dát felajánlják és 2009-ig műiden naptári évben meg­hirdetik az üodalmi pályá­zatot. A pályázat jeligés lesz, a zsűri elnöke Jeleníts István A szerzőt idézve rámuta­tott arra, hogy 1956 a törté­nelem egyetlen olyan forra­dalma, amelyben az egyik generáció harcolt, de egy másik nemzedék győzött. Giorgio Cirillo felidézte, hogy a forradalom idején, hatévesen, nem annyira a hírek, inkább az a megren­dülés maradt meg benne, amellyel az olaszok a for­radalom vérbe fojtását fo­gadták. Az elmúlt 40 év során többször megfordult az or­szágban, sokszor az utazá­sokat október 23-ára időzí­tette, s feltűnt neki, hogy 1956-ot nem úgy ünnepük, mint a hasonló jellegű ese­ményeket szokás Franciaor­szágban, vagy az Egyesült Államokban. „Másutt ez ünnep, megemlékezés, Ma­gyarországon a forradalom újraélése” - hangsúlyozta. Egy nemzetnél sem va­gyunk alábbvalók! De ki bí­zik Istenben, szereti hazá­ját, kiáltson égbe Istenhez... Akik Téged szeremek, mint a nap az Ő feltámadásá­ban, úgy tündököljenek. ” Műit mondottuk, Kodály egyházi és világműveit nem lehet szétválasztani, mert egységet alkotnak. Bizonyít­suk most ezt néhány kedvelt népdalunkkal, amelyeket a Madárka című gyűjteményé­ből írtunk ki: Serkenj fel ke­gyes nép, Új­esztendő, víg­­ság szerző... Szőlőhegyen keresztül... Elment a madár­ka.... Zöld erdőben.... Magas kősziklának... a Csitári he­gyek alatt... Aki szép lányt akar venni... Gerencséri ut­ca... Mind-mind Kodály gyűjtése a Kárpát-medence különböző részeibőL Kodály két híres, ugyan­csak jól ismert műve a Há­ry János és a Székelyfonó azt bizonyítja, hogy népda­laink színpadon is megáll­ják a helyüket. Szólnunk kell még arról a nagyjelentőségű munká­ról, amellyel a 30-as évek­ben segítette Kodály a Szent vagy Uram énektár összeál­­űtását. Ő maga nem űt bele, de tanácsaival a szerzők mellett állt, hogy megtisztít­sák templomaink zenéjét a német, cseh, tehát idegen dallamoktól. Ennek alapján készölt a ma is használatos Hozsanna című énekes­könyv, amelyben már Ko­­dály-dallam is van, az Ah, hol vagy magyarok... kez­detű Szent Istvánról szóló ének újabb dallama. Illyés Gyula így írt Ko­dályról: „Emberi nagysá­gán át fedeztem föl zenei nagyságát is”. Bartók pedig így jellemzi: „Kodály a leg­nagyobb zeneszerző peda­gógusunk. ” Domonkos János piarista szerzetes. Az idei évi pályázatok beadási ha­tárideje 2007. november 15- e, s ennek eredményét 2008 januárjában, a Magyar Kul­túra Napján teszik közzé. A pályázat első díja 400 ezer, a második díjas 200 ezer, míg a harmadik díjas 100 ezer forint jutalmat kap. Számtalan szerelmi tör­ténetet hallottam már éle­temben, így nekem atigha lehet újat mutatni. A múlt­kor mégis, valóban nem mindennapi esetről olvas­tam az egyik színes maga­zinban. Amerika Alabama államának Taüedege nevű városában élt egy Jonathan Lee David nevezetű 14 éves, sudár termetű suhanc. Mint minden hasonszőrű fiúnak, neki is megvolt a magához illő sihederekből, bakfisok­ból álló társasága. Egyik al­kalommal meglátogatta 13 esztendős barátját, Jimmyt. Jonathánnak megakadt a szeme pajtása igen attraktív, jó kiállású, ingerlő idomok­kal bűó édesanyján, aki vi­szont az izmos, korához ké­pest túl jól fejlett kamaszon felejtette szemét. Shirley asszony, úgy lát­szott, három gyermeke és 40 éves kora ellenére, még mindig hitt az első pillan­tásra föllobbanó szerelem­ben, mert az ifjút meglátni és megszeretni pillanat műve volt. Tekintettel arra, hogy Amerikában minden mindenkinek sürgős. Shirley asszonyság rövi­desen minden erejét latba vetette, hogy a 14 éves fiút bevezesse a szerelmi élet gyakorlati tennivalóiba. A kurzus olyan jóra sikere­dett, hogy mélyen egymás­ba szerettek. A sűrű vérű özvegynek, mint már emlí­tettem, három fia volt, így nem kevés rutinnal rendel­kezett, ami a ticsi-tacsizást illeti. A legkisebb fia 7, a legnagyobb 22 éves volt. A problémák akkor kez­dődtek, amikor elhatároz­ták, hogy intim kapcsolatu­kat Isten és ember előtt lega­lizálják. Jonathan konzer­vatív felfogású szülei igen­csak savanyú képpel néz­ték fiacskájuk korai bimbó­zását, s miután megtudták, hogy forró fejű gyermekük feleségül akarja venni a ná­la 26 évvel idősebb Shirley mamát, kézzel-lábbal tilta­koztak, sőt bírósági följe­lentéssel fenyegetőztek, minden eszközzel igyekez­tek megakadályozni a való­ban különleges viszonyt. Amikor azonban Jona­than bejelentette, hogy bol­dog apa lesz, 40 esztendős szerelme gyermeket vár tő­le, sürgősen aláűták a szülői hozzájárulásról szóló nyilat­kozatot. Itt közbe kell, hogy bökjem, jómagam már 6-7 éves koromban foglalkoz­tam a nősülés gondolatával. A szomszédék Maca nevű 5 éves lányát szerettem volna oltárhoz vezetni, ám mé­lyen vallásos nagynéném seprűnyéllel verte ki belő-Kiss Zoltán írása lem a merész elhatározást. Hozzám képest tehát Jonathan elég későn fogott hozzá a családalapításhoz. A további bonyodalmakat még az is növelte, hogy a városkában nem akadt egyetlen egy pap sem, aki a „bűnös párt” összeadta volna Isten házában. Végül is a helyi városbíró vállalta az esketést, s így nem ér­hette tovább szó a ház ele­jét, esetleg a hátulját. Jonathan mamája, aki csu­pán 2 évvel fiatalabb me­nyénél, a nász után anyagi­lag is támogatta az ifjú párt, mert az újdonsült férj, még iskolás - a tanodában igen nagy tiszteletnek örvend diáktársai között -, a fele­ség meg munkanélküli. Lakbérüket Mrs. Shirley David asszony legnagyobb fia fizeti, és az abszurd helyzet ellenére igen jól ki­jön a nála 8 évvel fiatalabb mostohaapjával. Hogy aztán ez a história igaz-e, azt már nem tudom, de azért továbbadtam, mu­lassanak mások is... * * * Érdekes, hogy ősszüle­­inkről festett képeken apánk ábrázata mindig csupasz, holott bozontos hajzatának, szakállának kellene lenni, végül is ak­kor még nem létezett olló és zsilettpenge, villanybo­rotva meg pláne nem. * * * Nem mondok újat azzal, hogy Amerika a száguldás, az állandó sietés, az örökö­sen nyüzsgő életforma ha­zája. A legtöbb polgárbol­dogító ostobaság az USA- ból származik, löttyen ide át hozzánk a jó öreg Euró­pába. Az USA-ból ered pl. a „fast food” bódé, a kereke­ken gördülő gyorsétkezde, ami mellett a polgárok állva falatoznak, akárcsak a lo­vak a jászolnál. Van még gyorsmosógép, villámgyor­saságú szárítógépezet, ex­pressz mángorló, hogy a többi gyorsabbnál gyor­sabb készülékeket ne is említsem. De most végre együtt örülhetünk az amikkal, mert már GYORSMISE is van! Taine E. Ford nevezetű baptista lelkész Pensacola városában sietős híveinek 20 perces gyorsmisét celeb­rál. A szentbeszéd nem tart 5 percnél tovább, csupán két zsolozsmát énekel el a jó nép, és mindezek mellett a papnak arra is marad ide­je, hogy csengetyűs rézkö­csöggel körülperselyezze a sebesen imádkozó híveket, akik az adomány nagysá­gától függően, ki gyorsab­ban ki lassabban kerülhet a mennyországba... * * * Erre mifelénk, az Alpesekben ma már csak hagyományos díszként lóg a tehenek nyakában ko­­lomp. Régebben a gazda, hallván a csöngő hangját, mindig tudta, merre bók­lásznak a jószágai. Erre manapság már nincs szük­ség, villanypásztor vigyáz­za a barmokat. A kolomp előbb-utóbb ki fog menni a divatból, ugyanis a kör­nyékbeli panziósok azzal vádolják a parasztokat, hogy sok nyaralóvendégük elmarad, mert a kora haj­nali kolompolás zavarja nyugalmukat, s ebben tényleg van valami. Mindettől eltekintve a kolomp azért bizonyos ese­tekben hasznos is lehet. Nem messze, Füssen vá­roska határában történt, hogy egy közismerten jó­módú, 65 esztendős gazda az esti órákban hazafelé tartott tehenei legelőjéről, kezében egy plasztik zsá­kot lóbált, melyben egy jó­kora marhakolomp volt, ve­zérbikája nyakából akasz­totta le, hogy hazavigye. Egyszer csak hátulról erős ütés érte a fejét, egy útszéli haramia, rekedt hangon a pénztárcáját követelte. „Ide a bugyellárist, vagy meghalsz!” Az öregúr kissé megtán­­torodott, de azért maradt annyi lélekjelenléte, hogy megfordulva a kolomppal alaposan homlokon sújtsa támadóját, aki a hatalmas csapástól megszédült és hanyatt dobta magát, s elte­rülve az úttesten maradt. A bátor bácsi mobiltelefonján fölhívta a füsseni rendőrőr­söt, de a biztonság kedvé­ért, nehogy a zsivány ma­gához térve elinaljon, még vagy kétszer kupán vágta a gazembert, s ez így aléltan várta meg, amíg a járőrök megérkeznek, és maguk­kal viszik az őrszobára, ahol néhány farba rúgással magához térítik. Ettől kezdve a kolomp gazduram szobájának falát díszíti, míg az útonálló bizonyára idegsokkot kap, ha valahol kolompszót hall. •k k -k Mindig bazsalygok ma­gamban, amikor az ún. szépségoperációkról hal­lok. Vannak szépszámmal ugyanis nők, akik keblüket kicsinek, mások meg nagy­nak tartják, annak dacára azért mindenik megtalálja a maga párját. Ilyesmin mi nem törjük a fejünket, ne­jem szerint mindenki úgy szép, ahogy van. Punktum! Irodalmi pályázatot hirdet a Kereszténydemokrata Néppárt Krónika az elmúlt ötven évről Olasz fotóalbum mutatja be a magyar forradalmat Kemény dokumentum 56-ról Giorgio Cirillo olasz új-Kodály Zoltán

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents