Kanadai Amerikai Magyarság, 2007. március-június (57. évfolyam, 9-25. szám)

2007-06-16 / 24. szám

KULTÚRA 2007. június 16. - 24. szám - £ÍL£©MM1 - 7. oldal AMERIKA, OH... Ifj. Fekete István Nejem Onagysága 1989 nyarán közel két hónapig Magyarországon üdült a gyerekekkel. Szerencsére kutya kemény férfiú va­gyok. Máskülönben biz­tos, hogy lelkileg teljesen összetör a családom utáni vágyakozásom és egyedül­létem marcangoló szomo­rúsága. Rettenetes volt estelente meg néha hajnalonta az üres házba hazajönnöm, nem csodálható, hogy szinte menekültem ott­honról. Kizárólag azért, hogy el­tereljem önsajnáló szomo­rúságomat, bizonyos el­foglaltságokat kénysze­rítettem magamra. Értve alatta, hogy lóversenyre és sportmérkőzésekre jár­tam. Hajnalig kártyáztam. A hétvégeken felkerestem azt a nudistatelepet, mely­nek legényember korom­ban tagja voltam. Szörnyű élet volt. Egyik vasárnap délután egy kutyamotelt látogat­tam meg. A dolog úgy tör­tént, hogy Kaliforniából fölhívott az egyik kedvenc és bőkezű páciensem, aki tudta, hogy szeretteim Ma­gyarországon herdálják a családi vagyont. Az akkor negyven év közelében lévő gazdag ügyvéd, aki rendszeresen igénybe veszi a fiziko­­terepeuta kezeléseimet, ar­ra kért, hogy vasárnap dél­előtt kísérjem el özvegy anyját a kutyaholtelba, ahol a mama el akarja he­lyezni a kutyáját arra az öt hétre, amíg Monte-Carló­­ban fog üdülni az ott élő húgánál. Nem ambicionáltam, hogy agg milliomos nőket kutyahotelba kísérgessek, azért próbáltam kibújni a kérés elől.- Nincs valaki más, aki elkísérhetné a mamuskát? - kérdeztem. - Tudja, hogy vasárnap délelőtt misére szoktam menni....- Menjen a korai misére, és délelőtt 11-re az anyám­nál tud lenni. Ha pedig más is lenne, aki elkísér­hetné, nem fordulok magá­hoz. A sofőrje szabadsá­gon van, a házvezetőnője pedig tegnap eperohamot kapott, a kórházban ápol­ják. Két jó barátom van Chicagóban, akiket meg­kérhetnék, de mindketten nős emberek, kis gyere­kekkel, és nem akarom el­rontani a vasárnapjukat...- Na jó... - sóhajtottam beletörődve. - Megteszem, bár nem szívesen! És előre is megmondom magának, hogy az anyja korabeli idős nők nem nagyon szimpati­zálnak velem. Többnyire komolytalan, nyegle hülyé­nek tartanak...- Nem csak az idős nők tartják magát komolyta­lan, nyegle hülyének, ha­nem velem együtt szinte mindenki, aki ismeri! - rondáskodott Warren R., akivel szintén baráti vi­szonyban vagyok. Miután az ügyvéd be­diktálta az anyja címét és telefonszámát, kérdeztem tőle, hogy nem üzen-e va­lamit agg mamuskájának!- De igen! Mondja meg neki, előre is bocsánatot kérek tőle, hogy csak egy ilyen ütődött alakot tudok segítségére küldeni, mint maga! Egyébként figyel­meztetem, hogy vérét ve­szem, ha flörtölni kezd az anyámmal! - mondta Warren. - Kedden Chica­góban vagyok, és beug­róm magához a klubba. A viszontlátásra és emlékez­zen, hogy mit mondtam, ha flörtölne az anyámmal!- Ne hülyéskedjen, mert így marad! - tiltakoz­tam. - Éppen egy hetven év körüli mamuskának fo­gok udvarolni... Egy ilyen erkölcsi óriás, mint én va­gyok!- Magánál komolytala­nabb alakkal én még éle­temben nem találkoz­tam... - nevetett Warren, és letette a kagylót. Vasárnap délelőtt, mi­kor becsengettem a Michi­gan tó parti felhőkarcoló 31. emeleti lakásába, 40-45 évesnek kinéző, jó alakú és nagyon széparcú nő nyitott ajtót. Mikor közölte velem, hogy ő Warren ma­mája, döbbent csodálko­zással bámultam rá.- Mostohaanyja...? - da­dogtam, mikor kissé ma­gamhoz tértem.- Nem, a szülőanyja va­gyok... - nevetett kislányos vidámsággal. - A szerencse mellett az évtizedes rend­szeres úszásnak, tenisze­zésnek, síelésnek és há­rom remekül sikerült plasztikai műtétnek kö­szönhetem, hogy 15-20 év­vel fiatalabbnak gondolnak az emberek, mint amennyi vagyok. És ha már fiata­labbnak látszom a korom­nál, így is viselkedem....- Hihetetlen.... - néztem a ránctalan szép arcát, a nyakát, kezét... - Eskü­szöm, fiatalabbnak néz ki, mint Warren! Az én anyám is 10-15 évvel fiata­labbnak látszott az életko­ránál, de ez valami csodá­latos... Ekkor vad ugatással aranybarna spániel kutya trappolt elő valamelyik szobából.- Albert, te disznó! - fe­nyegette meg szép gazdá­ja. - Percekkel előbb még úgy horkoltál, hogy a csen­getésre nem ébredtél fel, most pedig neveletlenül megugatod kedves vendé­günket. Azonnal kérj tőle bocsánatot. Hallottad!? Kérj bo-csá-na-tot! Albert szófogadó, okos kis eb volt, mert fenekére ült, és jobb mancsát előre­nyújtotta. Miután leparo­­láztunk, megvakargattam a füleit, s ezzel barátok let­tünk. A kutyahotelbe Warren mamája meggypi­ros sport Mercedesével mentünk, melyet ő veze­tett. Mégpedig olyan vad iramban, hogy percenként kellett rövid fohászt mon­danom, mert azt hittem, végünk van. Miután érzékeny bú­csút vettünk Alberttól, el­mentünk ebédelni a Jacques nevű méregdrága étterembe. Kicsit zavart, hogy a szép mama, aki ek­kor már Mimi volt nekem, fizette a számlát. Annyira azért nem zavart a dolog, hogy túlzottan erőszakol­jam a 226 dolláros számla, plusz 20% borravaló kifi­zetését. Mert más a gaval­léria és más az őrültség! Mimi nemcsak kinézés­ben volt fiatal, hanem mozgásban, gondolkozás­ban és viselkedésében is. Sok 30 év körüli nőt ismer­tem, akik minden téren idősebbek voltak nála. Ebéd után felmentünk a lakására, és elmeséltük egymásnak életünk főbb eseményeit. Közben ren­geteget nevettünk, mert kitűnő humorú nő volt. Este a saját kocsimmal én vittem ki a repülőtérre. A búcsúzásnál megölelt, és puhán megsimogatta az arcom. Régen volt ilyen szép, vidám napom, darling.... - mondta, és táncos léptek­kel elsietett. Sokáig néztem utána, hazafelé hajtva pe­dig azon kaptam magam, hogy a régi dalt dúdolom, miszerint: „Nem az a fon­tos, az ember hány éves, csak a szíve legyen fiatal!” S ez a gondolat meg­nyugtatott. Mert az én szí­vem szinte kamaszkorban van. Közép-európai fotókiállítás Modefnitás Közép-Eu­­rópában 1918-1945 cím­mel fotótárlat nyílik Wa­shingtonban, az amerikai Nemzeti Művészeti Galé­riában. A Magyar Nemzeti Bank, az amerikai főváros-André Kertész ban június 10-e és szep­tember 3-a között látható kiállítás főszponzora 100 ezer dollárral támogatta a tárlatot, amely októberben a New York-i Guggenheim Múzeumba költözik, on­nan 2008. februártól a mil­­waukee-i művészeti múze­umba folytatja útját. A tárlat Magyarorszá­gon kívül Ausztria, Né­metország, Lengyelország és az egykori Csehszlová­kia mintegy száz fotómű­vészének alkotásait mu­tatja be. Magyarországot olyan nagyságok képvise­lik, mint Moholy-Nagy László, André Kertész, Pé­csi József, Escher Károly és Kálmán Kata. „Ehhez fogható nyilvá­nosságot nehezen tudok elképzelni Magyarország­nak” - mondta Simonyi András washingtoni nagy­követ, aki szerint a tárlat „erőteljes üzenet a magyar kultúráról”, egyben „fel­becsülhetetlen promóció a magyar gazdaságnak”. Jancsó a filmművészek elnöke A Magyar Filmművé­szek Szövetségének vá­lasztmánya egyhangúlag Jancsó Miklóst választotta elnökének. így a tavaly jú­niusban elhunyt korábbi elnök, Illés György helyét tölti most be az idén 86 éves Jancsó Miklós. A főtit­kári feladatokat továbbra is Szomjas György látja el. Darvas utca lesz Bején Utcát neveznek el a mi­nap elhunyt Darvas Iván színművészről felvidéki szülőhelyén, az egykor Gömör vármegyéhez tar­tozó Bején. Darvas Iván 1925. június 14-én ebben a - ma már Tornaijához csa­tolt - kis faluban, a Szent- Iványi család kastélyában született. A művész utoljá­ra 2003-ban utoljára 2003- ban fordult meg Bejében, amikor Tornaija díszpol­gárává avatták. Akkor szü­letett meg a gondolat, hogy a bejei kastélykert mögött, ahol hajdan az 1847-49-ig lelkészként szolgáló Tom­pa Mihály temploma állt, utcát nevezzenek el róla. Darvas Iván szülei néhány évig éltek a kis gömöri fa­luban, majd a család Prá­gába költözött, ahol az édesapa, Darvas János a Prágai Magyar Hírlap munkatársa volt. Szécsi Pál bélyegre kerül A Magyar Posta hama­rosan bélyeget ad ki Szécsi Pál, a tragikusan fiatalon elhunyt legendás táncdal­­énekes emlékére. A lehe­tőséget a művész nevét vi­selő alapítvány első díjáta­dóján ajánlották fel. „Nagyon örültem a megkeresésnek. Ez az em­lékbélyeg is a testvérem életéről szóló darabnak köszönhető, amit már több mint százszor mutat­tak be nagy sikerrel az Aranytíz Művelődési Köz­pont színpadán” - mondta az énekes nővére, Szécsi Katalin. SAVANYKÁS HUMOR Szegényebbek lennénk, ha nem lenne felfedezve az Északi-sark, az Antarktisz, ha Edmund Hillary nem hó­dította volna meg a Mount Everestet, mondotta dr. Detlef Bamberger, a döttin­­geni egyetem történész pro­fesszora. Szégyellem beval­lani, de ezek a fölfedezések és a hegyre gebeszkedés az én életemet egy csipetnyit sem befolyásolta, de az indi­ai páriákét sem nagyon, ép­pen olyan soványak marad­tak, mint voltak, tehát szá­momra annyit jelentenek, mint tehénnek a vasárnap, képtelen vagyok lelkesedni a derék utazókért, hegymá­szókért. Viszont annak, aki fölfedezné a leukémia, vagy a rák gyógyításához szüksé­ges medicinát, térdre eresz­kedve kezet csókolnék. * * * Jellemző komputerizált világunkra, hogy nincsenek többé „nagyanyó, mesélj!” esték. Tény és rideg valóság, hogy a mai gyerekek ezt nem is igénylik, mert óriási választékban kaphatók a leg­különbözőbb mesekazet­ták, melyeket csak be kell lökni a recorderbe, s máris szól a mesélőgép. Hallgat­hatják a lurkók, hogy verte a fához Hófehérke a gonosz farkast, vagy Piroska esetét a hét törpével, az eredetit már unják. Mindezek után már nem is csodálkoznék, ha pi­acra dobnák a „műnagyma­mát” bakelitből. * * * Érdekes megfigyelni, hogy a fiatalokat - tudat alatt - milyen varázslatos erővel vonzza az ÉLETVESZÉLY. A rendőrségi jelentésekből kiderül, hogy a gyerekek többsége saját maga okozza a balesetét. * * * Kimerült, ideges orvos a 93 éves, nyűgös, öreg páci­enséhez. „Meddig akar még élni, Kulhanek bácsi?” Mire az aggastyán, reszketeg hangon: „Szeretnék elmon­dani egy miatyánkot a dok­tor úr sírjánál.” it it it Nem mindennapi házas­sági hirdetést olvastam az egyik hazai napilapban: „36 éves vak kefekötő vagyok, nem iszom, nem dohány­zóm, ezúton keresem ha­sonló sorsú leány vagy asz­­szony társaságát, házasság nincs kizárva. Csak fényké­pes levelekre válaszolok.” * * it Ugyanabban az újság­ban találtam a hírt, misze­rint a lakosság a városi par­kok virágágyásait társadal­mi munkában hozta rend-Kiss Zoltán írása be. Aztán éjszaka randalíro­zó részeg csirkefogók szét­rombolták. Szintén társa­dalmi munkában... * * * A Hungaronektár nevű állami vállalat évi jelentésé­ben lelkendezve közölte, hogy az 1967-es évben 8 millió dollárt hozott a nép­gazdaságnak az exportált méz. Az elvtársak eme eredményen fölbuzdulva a ‘68-as esztendőre már 9 millióra emelték a tervet. Nagyszerű! Most már csak a dolgozókkal kell tudatosí­tani a terv megemelését, persze ajánlatos lenne a „ki­rálynővel” is beszelni, tulaj­donképpen ő a góré... * * * Pesti szlogen: madarat tolláról, embert kocsijáról ismerni meg. * * * A baj ott kezdődik, ami­kor ez ember tüdeje úgy kezd el sípolni, mint a 6.25-ös tápiószecsői mun­kásvonat mozdonya. * * * Ühne krimi geh't die Miminie ina Bett. Harsány német sláger kezdő sora, ami szerint Mimi sose akar ágyba bújni, amíg meg nem nézett a tévében egy gyilkossággal dúsított szaf­tos krimit. Sajnos, lassan már én is itt tartok, mivel már rászoktam, mint ci­gány a kártyára. Jobban mondva rászoktattak, mert alig-alig akad más a műsorokban, a téma min­dig a bűnözés valamilyen formája. Egyik neves francia film­esztéta elkeseredetten je­lentette ki, szinte elviselhe­tetlen ez az agresszív cellu­loid terror, ami a világ ösz­­szes tévéprogramján ural­kodik. Azt azonban elfelej­tette hozzátenni, hogy a ké­szülék bekapcsolása nem kötelező. És akkor is volt élet a Földön - legfeljebb nem ilyen zaklatott -, ami­kor még nem ismerték a tá­volbalátó készüléket. Merem állítani, valami­vel kíméletesebbek voltak az emberek egymáshoz, nem pecsenyeforgató villá­val döfték ki egymás sze­mét, hanem egyszerűen csak két ujjal. Nos, ezek­ben a rágógumis filmek­ben nekem csak az tűnik föl, hogy a jó színészi ala­kítást sosem a mesterde­­tektív vagy a szuper okos kommisszár nyújtja, ha­nem inkább a ronda, sző­rös, krokodilszemű gaz­ember, a gyilkos. Az ins­pektor csupán ide-oda lődörög, szivarját rácsálja, hümmög, megvakarja kis­­ujjával a szemöldökét, rán­colja homlokát, de alakítá­sa nem nyújt emlékezetes élményt. Ha egy röpke pillantást vetek magamra, legalább olyan meggyőzően tudom csóválni úri tök formájú kobakom, mint a Peter Fáik mester által megtestesített Columbo. A nyomozónál sokkal érdekesebbnek találom a rablógyilkost, elismeréssel adózom színészi képessé­gének, ahogy az életlen di­­kiccsel igyekszik alányi­­szálni áldozata gigáját, az ilyesmi láttán sokkal job­ban ízlik az estebéd is. Egyébként Kunkor Kálmán soroksári gátőr is meg­mondta, hogy egy jó krimi­nek nem volna szabad 60 percnél tovább tartania, különben unalmassá válik. Egyetértek vele... * * * ...Nem mindennapi aján­latot kaptam egyik hazai ki­adótól. Fölkért, állítsak ösz­­sze hülye cikkecskéimből egy cca. 250 oldalas kötetre valót, s ha elkészültem vele, küldjem el, és ő megjelente­ti, méghozzá ereded bőrkö­tésben. A biztonság kedvé­ért megkérdeztem telefo­non, mi értendő ereded bőr­kötés alatt. Milyen bőrről van szó? Mire röhögve vála­szolt: „Az ön bőrébe köttet­­nék az első öt példányt, azo­kat biztos megvennék...” * * * Feleségem, életem nek­tárja azt álmodta az éjjel, hogy hazafelé tartva, a bu­szon felejtette a kézitáská­ját, benne a csekk-köny­vét, hitelkártyáját és egy aranykarkötőt, amit most hozott el az ékszerésztől. Verítékezve ébredt a nyo­masztó álomtól. Elképzel­hető öröme, amikor én is elmeséltem az álmomat. Fölszálltam a buszra, és a hátsó ülésen egy szép ké­zitáskát leltem, benne egy csekkfüzetet, hitelkártyát meg egy aranykarkötőt. Hatalmas cuppanós pu­szit nyomott örömében „pacekomra”, hát nem szép az ilyen házasélet...? * * * Kis unokám járt itt a nyáron vendégségben. Ne­jemtől megtudta, hogy egyik este beültem a hely­beli sztriptízbárba. Nagy komolyan megkérdezte: „Mondd nagyapa, nem szégyelled magad, vénsé­­gedre ilyen helyre járni?” Mire én: „Miért restelltem volna magam; a lányok vol­tak meztelenek, nem én...” Megnyílt a magyar pavilon a Velencei Biennálén Kultúrházak a lagúnák városában Megnyílt a magyar pavilon az 52. Velencei Képzőművészeti Biennálén. Andreas Fogarasi videoinstallációját, a Kultur und Freizeit (Kultúra és szabadidő) című alkotását Schneider Márta, az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakállamtitkára nyitot­ta meg. Elmondta, hogy a videoinstalláció filmjei „Budapest úgynevezett művelődési házait” mu­tatják be, azt a hatot, amelyek „kü­lönböző szempontból értelmezhető­vé teszik a kultúrház intézményét, a szabadidő hasznos eltöltésére, a dol­gozó emberek számára létrehozott monumentális épületeket”. Andreas Fogarasi, 30 éves, Bécs­­ben élő magyar származású művész kiállításán fekete boxokban, úgyne­vezett minimozikban láthatók a né­hány perces minimalista filmek, amelyek többnyire emberek nélkül mutatják a művelődési házak külső és belső tereit. A június 10. és november 21. kö­zött megtekinthető biennálé kereté­ben 77 ország száz művészének al­kotásai láthatók. Andreas Fogarasi Századik Nyugati Hírlevél A Magyarok Világszövetsége Amerikai Tanácsa 1993 novem­berében szerveződőt újjá, Papp László connecticuti építészt vá­lasztották meg elnöknek, aki 1994 márciusától havi hírlevelet adott ki, magyarul Tájékoztató és angolul Newsletter címmel. 1997 őszétől az MVSZ Amerikai Tanácsának titkára, Bika Júlia vette át a két hírlevél elektroni­kus szerkesztését Völgyessy Edit nyomdai felelős mellett, de akkor már szerte Amerikában elektronikus úton is eljutott a lap az érdekeltekhez. Papp Lászlót 1999-ben az MVSZ nyugati régióelnökévé választották, és ekkor alakítot­ták át az amerikai magyarság­nak írott Tájékoztatót havi meg­jelenésű elektronikus újsággá Nyugati Hírlevél elnevezéssel. Az első 10 szám az MVSZ égi­sze alatt jelent meg, majd a szerkesztő, Bika Júlia független hírlevet alakított ki, amely a mostani számmal elérte a 100. kiadását.

Next

/
Thumbnails
Contents