Kanadai Magyar Ujság, 1976. július-augusztus (52. évfolyam, 27-32. szám)
1976-07-16 / 29. szám
2 Winnipeg, Man.. 1976. július 16. SZITNYAI ZOLTÁN: HERC2EG FERENC (Folytatás) Vagyonoim ine.ni volt és létalapom a 30 pengős tilszteletdijákbó] állott. De voltak szerkesztőségek. amelyek arcpirulás nélkül fizettek 10 pengőt egy táreano vénáért. Azt reméltem, hogy az iró, a lélek búvára és az embed sorsok ismerője, mélyebben llát a .problémába. Nem akartam elhinni, hogy éppen ő, az Írók fejedelme, üsse ki számiból a 'kenyeret, hirdessen fölöttem könyörtelen Ítéletet pályám első álló másán és ne keressen egy megoldást, mely megoltalmazza a vállalatot, de engem sem taiszit a semmibe. Csak e.gy szavába kerülne s egy közkönyvtárba, vagy valamelyik közintézmény, ! esetleg kereskedelmi vállalat sajtóosztályán találhatnék mun kát, szerény kenyeret. Ha akar ja, azt is megteheti, hogy a jövőben álnéven írok a lapba. Kérőén néztem hideg, kék szemébe, majd lehunytam a szemem és reménykedően hallgattam. ő köhinteit és székét tovább tolva jelezte, hogy kihallgatásom végétére. Feláll- J tam és mégegyszer belenéztem szigorú korrektséget sugárzó szemébe. Ettől a hideg tekintetű geml'ementől ugyan hiába várok afféle inkorrektséget, hogy akit kitesz az ajtón, azt bébocsássa az ablakon. Ez a gentleman még soha el nem követett és soha nem is követ el semmi inkorrektséget. Még olyan parányit sem, hogy a győri főispánnak adott szava ellenére megmentsen egy életet. Kiszédültem az ülésteremből, feldúltan rohantam le a márványlépcsőkön és csalódottan menekültem ki a gyöinyörü palota oszlopcsarnokából. Hiszen a regényemben 'bírált győriek — a főispánt is Ibeleértve, — közelebb állnak eszmén veimhez az írónál, akinél egy bankár sem lehet könyörtelenebb és egy ökölcsapás sem lehet fájóbb az ö sima udvariasságánál. — Ugye, belátod már, hogy kár volt elhagynod a biztos győri állást? —- kérdezte iSaly Dezső a szerkesztőségben, amikor kezembe nyomta a közlendőkből kivett kézirataimat. — Akkor sem volt kár — felelteim mély keserűséggel, — ha villamosok és gépkocsik gázolnak keresztül a Itákócziúton. Zsebrevágtam írásaimat és elindultam a semmibe. Esetem csakhamar köztudomású 'lett az ír óvilágban és ibe^ került a sajtóba is. Előbb Szász Menyhért, a költő irta meg a Reggelben, .majd e cikk megjelenésének délelőttjén az Est lapok munkatársa toppant elém megszokott kávéfházambán, a Miénk-ben. Én nem gondoltam Csatiló Kálmánnak arra a régebben kapott tanácsára, hogy ha újságíró tudakol tőlem valamit, kérdéseire kérdésekkel feleljek mindaddig, míg meg nem únja a kérdeizősködést. — Én Irz'omy mit sem kérdezgettem az illetőtől, hanem nagyon is határozottan felelgettem. Az| nap délután már olvashattam is a Magyarország kéthasáíbos | riportjában a saját szavaimat: ‘Nem élünk nab Rabi korszakában, amikor megyei potentátok közigazgatási utón tehettek főnkre egzistenciákat... Nagyon téved a győri főispán, ha azt hiszi, hogy elnémíthat •.bojkottimiozigalmával.” Gondoskod.am azonban arról is, hogy Herczeget is magam elein haragítsam. Az in tervjuban ugyanis elmondtam j mindazt, amit az ő révén tud- i tam meg a győri főispánnal rendezett Összejövetelről. Ez , szigorú kaszinói szabályokba í ütköző és megbocsáthatatlanul indiszkrét volt. Még akkor is megbocsáthatatlan, ha mindenben ‘ igaz. He rezeg ezzel arra kényszerült, hogy parányiságomra vonatkozólag nyilatkozzék az őt is felkereső újságírónak. A rutinié tökéletes biztonságával tette ezt háromsoros feleletében, dó létezésemet még is tudomásul kellett vennie a nyilvánosság előtt, ami nem illett irófejedelmi rangjához. A győri főispán bővebben nyl latkozott, a polgármester még bővebben. A sajtóiban cikkek, vezércikkek csapkodtak körülöt tem. Támadtak, védtek s főként támadtak. A Becsben megjelenő Neue Freie Presse is felfigyelt az esetre és azt “Ein Stadt gegen einen Autor” elmen irta meg hagy cikkében. Abból átvettek francia, angol lapok é's végiül bejárta Amerikát, is. A könyv kelendőségének Pászmáit a nagy zsivaly, nekem azonban kétségtelenül ártott. A szerkesztőségek arra a meggyőződésre jutottak, hogy veszélyes vagyok számukra és összebeszélésszerüen visszaadták Írásaimat, nehogy hasion ló helyzetbe kerüljenek miattam, mint a Budapesti Hírlap. A napi lapokban jóidéig csak álnéven iilhattam. Az Uj Idők évekig; nem közölte Írásaimat. ' A csoda három napnál tovább tartott, de nem tartott örökké. végül H©rezeg neheztelése is lecsillapult. — 'Sohasem tartoztam naprendszerének bolygói közé, de. mindig tisztelője voltam aggasty án alakját megújító tüzes szelemének és mindig élmény volt számomra, ha nagyritkán felkereshettem. Utoljára Harsányi Zsolt temetésének szomorú eseményénél láttam. Korán elhunyt nőtársának és sokkal fiatalabb barátjának ravatalánál ő mondotta a gyászbeszédet. Nem sokkal ezután már csak egy börtön mélyéből szemlélhet tem a magyar életetet. Herczegről csupán annyit tudtam, hogy él és Inem történt semmi bántódása. írói pályájának utolsó szakaszán nem csatlakozott hí on irányzatok egyikéhez sem, amelyeknek követői véres megtorlást szenvedtek az orosz megszállás után. Villájában lakott, az oroszok megkülönböztetéssel bántak az orosz nyelven is bemutatott Kék Róka és egyéb müvek nagy Írójával. Meghívták Moszkvába és ő el is repült oda. Ez csalódást váltott ki bennem. A vörös világnak ezt a ilátnivágyását nem tartottam illőinek 'Tisza István, majd Bethlen István személyes jóbarátjához, amikor az előbbi szobrát Moszkva ügynökeinek uszítására döntötte le a csecse- j lék, az elhurcolt Bethlen pedig Moszkva valamelyik börtönében sínylődött. Hallottam az ő kemény és hűvös lényét inagyon jellemző esetről, amikor ékszeres páncéldobozának elrablása miatt, a lakásához; közeleső NlKDW parancsnlokisághoiz fordult panaszával. A ritka kivtelek közé tartozott, aki célt is ért. Nagyobb sikerrel, mint akarta. 'Miután ékszereit hiánytalanul visszakapta és tisztázódott az C, hogy a lakására élővezetett két orosz katona volt a raJbló, megkérdezték, kivánja-e megbüntetésüket? Herczeg igennel felelt, mert attól félt, hogy a hatolnák szabaaonboesájtása lehetővé tenné azok számára, hogy panasza miatt bosszút álljanak rajta. Pár perc múlva sortüzet hallott a saját 1.énjéből. Ablakából látta az NKDW elsiető zöldsapkás közegeit. Két lelőtt orosz hullája maradt a kertben. 1949-ben, a börtönből való szábadulásom után, sok mindent hallottam. Herezegj ől, egy bizalmas jóbarátja révén. IMagas kora nem ásta alá sem szellemét, sem fizikumát. — 1945-ben, amikor már 86 éves volt, tübbszáz métert úszott a Balatonban, aml.nor utoljára kereste fel és örökre megvált nagyon szeretett t.meii házától és szőlőjétől, mert többé nem kívánt ott élni, ahol a nép, amelyet szeretete számos Ibizonyitékával ajauueivuictl; még, az oroszok bejövetelekor feldúlta és kifosztotta lakóházát. Llüvósv'. lgyi villájába húzódott es mindinkább maiudottan, éber figyelemmel kísérte a magyar élet minden történését. I- rói érdeklődése ismét a magyar történelem felé fordult. Az Anjouk és a Mátyás íkiiáiy utáni kor eseményeit tanulmányozta behatóan és azzal c következtetéssel. hogy a nagy uralkodók örökségét az általuk a semmiből fölemelt és naggyá tett epigonok rombolják szét, árulják el. E tételét egy nagy műben készült kifejteni. — Vájjon mennyire jütott abban? Egy ízben halálának hire terjedt el a külföldi sajtóban. — A halálomról elterjedt hirek, — hogy úgy mondjam, — kissé túlzottak, — jelentette ki (Folytatás a 7. oldalon) KOIELESM. GYULA Közjegyző, ügyvéd, jogtanácsos. Suite 807-810 Somerset Place 294 Portage Ave.. Donald s£iro k WINNIPEG,’MAN. R3C OB9 Telefon: 943-6657 DALOLJUNK... VECSERNYÉRE SZÓL A HARANG ... Pápai Molnár Kálmán verse, László Imre zenéje. Vecsernyére szól a harang, szelíd szavú, hívogató hangja, Imádkozik az Istenhez fűzfalombos kicsi falunk papja, Kiséri az orgonaszó, amint a nép boldogságát kéri, Csak amit én elvesztettem, azt nem tudja többé visszakérni. Én is jártam vecsernyére, valamikor, népi is nagyon rég^n, * Imádkoztam az Istenhez, hogy Tégedet adjon vissza nékem, Dé mióta a lelkemből a reményt is kiengedte égni, Bocsássa meg a jó Isten, a templomba nem tudok betérni. A PORCELLÁN IRTA: AMBRUS ZOLTÁN I. Horváth Jóska tiz évig volt jogász: lennek a korszaknak az emlékét legendák őrzik az egyetemen, jegyzőkönyvek a rendőrségnél és főijegyzések — igen sok följegyzés — a berczeli első számú telekkönyv teherlapjain. A legendákról nem szólhatok körülményesebben; egy egész kötetet kívánnának is többnyire ismeretesek, akár csak a Józsa Gyuri élményei. Röviden, ezeknek a hagyományoknak a tanúsága s a rendőrség hiteles adatai szerint, Horváth Jóska tiz év alatt huszonnyolc embert vágott pofon. Hogy mennyi pénzt költött el, arról a berczeli első szánni telekkönyv négy ivott oldalra terjedő s kissé zavaros teberlapja nem nyújt kellő felvilágosítást. Tartok tőle, hogy ebben a tekintetben a statisztikai kimutatás mindig hézagos maradt; mert kétségtelen ugyan, hogy a Berczelen regisztrált ötvennégy teherpont kivétel nélkül a Horváth Jóska Hiniciativájából keletkezett, de a hivatalos iratban felsorolt összegek távolról se merítik ki ama legendás tiz év lös'szes költségeit. IMaga Horváth Jóska, sem mondhatná meg; pontosan, milyen összeg, árán ismerkedett ■meg a Justinianus tudományával. Azok, ákáket az emberi élet legvégső határáig kiskorúaknak nyilvánítanak, sohase jó matematikusok pillanataiban se törődött vele, hogy családja mennyi adósságot csinált miatta. Ebben a tárgyiban tehát csak két öreg kisasszony adhatna valamelyes útbaigazítást: Horváth Jóskának nagynéniéi, akik a tulajdon birtokaikat is szépen megterhelték, hogy unokaöccsülk Pesten minél több embert vághasson pofon. l Ez a két öreg kisasszony — Ida néninek és Lotti néninek hívta őket a berczeli iteliigencia — két áldott jó lélek volt. akik egyebet se tettek, csak Jóskáért imádkoztak. Emberemlékezet óta mályvaszin selyemruhában jártak a templomba s a fogukhoz verték a garast, csakhogy az öccsük úri módon ellessen. De a bereczeli tyukoikí nem tojhattak annyit, amennyit Jóska havannákban el tudott füstölni. Eszük ágában se volt, hogy emiatt Jóskát maguk közt elítéljék, elleniben akármilyen jó teremtések voltak, egymással sokat veszekedtek. Mikor az újságok Jóskának egy-egy újabb párjbaj-ügyét jelentették mind a ketten vörösre sirták a szemüket s aztán szemrehányásokkal halmozták el egymást. — Ennek is te vagy az oka! — mondotta könyörteleniül az i egyik. — Én? — pattant föl a másik. — Ki szoktatta rá a sok mindenféle istenkisértésre? Ki ültette lóra, mikor hét esztendős volt? — És ki fösvéuykedik, ha pénzre van szüksége ? — vágott vissza amaz, — El van keseredve szegény. Keresi a halált! — Te kényeztetted el. A te nevelésed! — Talán még a betevő falatot is sajnálod tőle? Erre a gondolatra mind a ketten zokogni kezdtek. •Mikor aztán megjött a hír, hogy Jóska összevagdalta az ellenfelét, diadalmasan nézték le egymást. — Ugy-e megmondottam, hogy, nem lesz semmi baja? — Én nem p'ityeregtem, te pityeregtél! Titokban mind a kettő büszke volt rá, hogy az ő öepsük az a hírhedt fiatalember, aki mindenkit pofonvág. Jóska volt a szerelmük, bálványuk és egyetlen gondolatuk. Ez a szerelem még Jóskánál is régibb 'keletű volt. Horváth Ferdi, mikor egy szép naip eszébe jutott, hogy Isten neki, mpgis csak elveszi a kis Majoros Linkét, már vagy nyolc esztendeig járt a házukhoz; nincs benne semmi csodálatos, faluhelyen nyolc év nagy idő, s hogy mire Horváth Ferdi szint vallott, mind a három1 Majoros kisasszony beleszeretett. Bizony nagy szomorúság volt az; s titokban mind a ketten telesirták a párnáikat. Meglehet, egymást megfojtották volna, de a kis Linkára nem tudtak haragudni. Jóska igen korán kezdte meg a rosszaságot, s a szép kis Linka az életével fizette meg. azt az örömet, hogy a daliás Horváth Ferdít meghódította. | Az özvegy, alig ‘hogy végig itta !a gyászévet, uj asszonyt hojzott a házihoz; s ez 'kitűnő alj kálóm volt rá, hogy a Majoroslányok Jóskát végképp elkaparitsák. Erre az uj otthonra Jóskának nagy szüksége volt, mert apja, aki különben is jobban értett a parasztok, mint a gyerekek neveléséhez, egy makrancos lóval vívott párbajában kitörte a nyakát, s a kis fickó teljesen árván maradt. A Majoros kisasszonyok nem voltak éppen kiváló pedagógusok, de ha a dajkát nem is, egyesült erővel pótolni tudták a szülői gondviselést. S azt a félig anyai érzést, amelyet valaha a kis Linka iránt éreztek, átruházták Jóskára, megpótolva dédelgető szeretetülket egy elfojtott ábránd eddig ki nem törhető, minden gyöngédségével. II. Jóska alaposan1 kiaknázta ezt a vak szeretetet. Fáradhatatlanul szipoly ózta “öreg”-eit, ha lehetett: egyszerűen nyájas mosolygással, ha másként nem ment: égbekiáltó mesék segítségével. Mind a két öreg kisasszonynak egész gyűjteménye volt azokból a levelekből, melyek jogi könyvek címén, száz forintokat könyörögtek s ígértek füt-fát, megértést, szigorlatot, ügyvédi, biborosi vizsgálatot, mit tudom én mit. Néha, ha a csalafintaság ig,en átlátszó, s a pénzügyi művelet fölötte nehéz volt, hol az egyik, hol a másik öreg; kérette magát, s talán makaeskodott is egy kicsit, de végül Jóska mégis csak megkapta a pénzt. A Lotti > néni toalettpénzecskéje rendesen Jóskához vándorolt; titokban igy tett Ida néni is azzal, amit magának félrezsugorgatott. Meglepték a közös vagyont s meglopták egymást, csakhogy Jóskának küldhessenek. Egy álmatlan délütán — a báli szezon már végefelé járt s a Jóska talpában, vagy három átvirrasztott éjszaka égett —, történetünk hősét, aki különben örökkön derűs arccal jártkelt a világban, kivételképpen komor gondolatok kisértgették. A feje fájt, a pénzét elkártyázta; elhatározta, hogy belép a komoly és tekintélyes emberek sorába. El fogja szöktetni Joannovics Terkát, a milliomos bánáti kisasszonyt, családot alapit, hivatalt vállal s búcsút mond a vig legényéletnek. A terve regényes volt, de nem képtelen. Terka, akinek már a megyebál1 óta erősen udvarolt, határozottan belégabalyodott egy kicsit. A Jóska arca akkortájt oly tarka volt a frissen kapott, félig 'behegedt és régi párbajsebektől, s igy össze-vissza volt varrva, mint egy hímzett asztalterítő; ennek a látványnak Terka nem tudott ellenállni. Szóval értették egymást. Arról azonban, hogy megkérhesse, szó se lehetett. Az öreg Joan novics különködött, sőt félbolond ember volt, de olyan bolond ember, aki önként, kényszerítő okok nélkül Jóskához adja a leányát, ami éghajlatunk alatt egyelőre nem találkozott, j'T Maradt tehát: a szökés párosán. S Terkában volt vér ehhez az operetlizéshez. A dolog nem lehetetlen. De Jóska úgy számította, hogy a jó hajlandóságon kívül még vagy ezer pengő kellere hozzá. Honnan az ezer forint, illetőleg: hogyan? Éppen két napja, hogy háromszáz forintot kapott hazulról, és éppen tizenegyedikszer szegte meg azt a szent fogadást, hogy a szigorlatot lefogja tenni. Aztán meg ezer forint nagy pénz volt az öreg kisasszonyoknak. — Jóska, a szigorlaton kívül, nem ismert lehetetlenséget. Mért ne lehetne a 'Szent György nx&fii . elő% fölvenni nyolcszázezer forintot? Csak ügyesen kell hozzáfogni a dologhoz, a ki kell békiteni az öregeket. S hirtelen egy vakító ötlet cikkázott át a fején. Ma néninek holnapután van a születés apja. Egy bombon , nem sok, de Jóska soha még I csak egy bonbonnal se adta jelét nénjeivel szemben némelyes figyelmességnek, hogy ne mondjuk, hálának. Valami csinos, ötletes ajándék nagy hatást tenne és sokat lendíthetne a szöktetés ügyén. Egy okos születésnapi meglepetés uzsora kamatokat hozna. Jóska kiugrott az ágyból, s egy félóra múltán fejfájás nélkül, fütyölve ment el hazulról. m. A kereskedő legszebb poricellánját rakta a gavallér elé, — Négyszáz forint ... kétszáz ... százhetven ... az orrát fintorogtatta. — Valami egyszerű dolgot szeretnék, le olyat, hogy azért csinos legyen. — Ezt itt kivételes áron adhatnám. Herendi porcellán, de egy kis törése van, s igy mélyen leszállított áron ... A “törés” szó nagyon megtetszett Jóskának. — 'Mondja, kérem, nincs véletlenül a raktárban valami, mondjuk: egy váza, mely még töredezettebb mondjuk: egészen össze van törve, de olyan, amely értékes darab volt? — Dehogy nincs! Tessék, itt is van ©gy. Egészen összetört, de nem hiányzik belőle egy darab sem. — iS mennyiéit kaphatnám meg ezt az eltört vázát? — Kérem, az egész semmiség, (ha tetszik, elküldetem. — Nagyon köszönöm. De igazán nem hiányzik belőle sem mi? — Egy darabocska sem. Jóska még; egyszer megköszönte a kereskedő szívességét, _íl nyugodt lélekkel' távozott a boltból. Mikor haza ment, az eltört váza már a lakásán volt, egy ujládában gondosan elcsomagolva. A ládán rajta volt a rendes; “törékeny”. Jóska mosolygott. Másnap reggel a ládával leutazott Bercelre. IV. A paraszt-kocsi nagyokat döccent a rossz úton. — Ha épen hoztam volna el — szólt Jóska magában — most bizonyosan összetörne. Hát nem okosabb törött vázát venni? Aztán megpillantván a szülői házat, oda szólt a kocsisnak: —- Ide figyelj, Pista. íMi'kor én leszállók a kocsiról, te is leszállsz, s behozod ezt a ládát utánam a szobába. Másnak oda ne add, érted? Mikor már .benn vagyunk a szobában, leejted a ládát a földre, én összeszidlak ég pofon váglak. .Megértetted? — Igenis. Beviszem a ládát a tekintetes ur után, s a szobában leejtem a földre, mintha nem készkarva tenném. — Jól van. Nesze öt forint. Megérkeztek. Pista hűségesen végrehajtotta a parancsot, s pontosan megkapta a pofont. Ida néni és Lotti néni, megértvén Jóska haragjának okát, nem tudtak hova lenni a sajnálkozástól. — Istenem, Istenem, milyen kár! — Tessék — dühöngött Jóska — egy kis emlékkel akarom meglepni Ida nénit a születésnapjára és az a szamár a földhöz teremti a szászországi porcellánt! Bizonyosan össze-viszsza tört az egész! Nem megmondtam, gazember, hogy vigyázz rá, mint az életedre! Ta- Karodjál a szemem elől!-— Hátha mégse tőit el? — reménykedett Ida néni. — Nem hallatszott a törése, csak a zuhanása. Ha jól be volt pakolva, talán nem is tört el. — Dehogy nem tört el, dehogy Árfeuu tört ei! — szomorkodott a nem ok nélkül reménytelen Jóska, vigasztalanul feszegetve a ládát. — Persze, hogy eltört, tessék ... De egyszerre a szó elhalt az ajkán, s a rettegett párbajhős, aki mint gróf Rikárd, nem félt az ördögtől se, elhalványodott. A váza — jól sejtette — csakugyan el volt törve, de minden cserép külön volt, bepakolva, gondosan finom, fehér papirosba. V. Lotti néni azonban igen mulatott a történeten. — Micsoda esze van a kópénak! — örvendezett magában. — De micsoda esze van! iS másnap Ida néni is kibékült az esettel. Jóska olyan őszinte bünbánást mutatott, hogy nem lehetett sokáig haragudni rá; s hátha csakugyan a kereskedő tévedt, mikor eltört vázát küldött az ép helyett! ... A Szent 'György-napi árendára csakugyan fölvették az ezer forintot, s Jóska csakugyan megszöktette a Terkát. Azóta igen szolid és komoly férfiú. Szolgsabiró Rácz-Árok szálláson, s minta-házaséletet él. VALÓDI MINŐSÉGŰ FINOM-ŐRLÉSŰ KALOCSAI , CSEMEGE PAPRIKA ~ fontja $2.25 és szállítási költség. KOLBÁSZ, PÖRKÖLT, GULYÁSLEVES, PARIKÁSKRUMPLI, PAPRIKÁS SZALONNA, STB. EL SEM KÉPZELHETŐ VALÓDI HAZAI PAPRIKA NÉLKÜL Elsőrangú ERŐS PAPRIKA fontja $2.50 ’/2 font $1-50 és szállítási költség. Kiváló minőségű töretlen óhazai K.M.U. KERESKEDELMI OSZTÁLYA 210 Sherbrook Street, Winnipeg, Manitoba, R3C 2B6. SZÉNBÁNYA ÉS A SZERELEM IRTA: BAY KÁLMÁN A soproni Bányászati Akadémia jeles professzora az Íróasztaléira görnyedt felső testét kiegyenesíti a kopogásra, majd hátra csapja hófehér hajjal koronázott fejét és kivánicsian szól ki: Tessék! A belépő, zömök kis emberke, oly alázatosan hajlik meg, melyre a professzor mosolyogva kiált föl: — Nem a templomba jöttél! — és szikár testét fölemeli a székről, majd a fiatalemberhez lép és atyai jósággal ölelei magához, • rázza kezét, — mondván : — Gratulálok! — Megkaptad a levelünket? — 'Igen, psak sajnos nem tudtam előbb jönni . .. — Nin'cs semmi baj, foglalj helyet. — Helyszín szemlém után tett javaslatomra,— kezdi mondókáját a tudós — a zártkutatmányi jogot megkaptad. Az összes idevonatkozó irataid itt fekszenek az asztalomon. Az az érzéseim sőt biztosra veszem méréseim és egyéb vizsgálataim alapján, hogy kicsi országunk legnagyobb szénréterére bukkantál. A tatai szénnel vetekszik és még hozzá, földünk felső testén! — nagy szó ez. —- És én, ebben a lyukas nadrágban — szól közbe — és szánalmasan néz végig önmagán a fiatalember. — Ne aggódj;! Kihúztad a főnyereményt. Az első fecske már befutott. A legnagyobb belga bánya ér ^Jekeítaég érdeklődik a leendő -bányád kiaknázása iránt. Persze ezt követni fogják a többiek, hogy a hazai pénzcsoportokról ne i3 szóljak. Föl a fejjel! 'Cigarettára gyújtanak mindketten és pár mély leszívás után a visszatérő lelki derű a boldog tanácstalanság mosolyát úsztatja fiatal ember arcán és ekkor a professzor elindítja a kérdésözönt. — Zoü! Mond, mióta foglalkozol kutató munkával? — Sohasem foglalkoztam. — Hogy mines állásom, 'kenyerem — egyszóval, 'mindennek Manci az oka! — Puff! Hát ez mi? — Úgy látom megfeledkeztél arról, hogy te egy leendő bányatulajdonos vagy! Vagy talán ennek is; az a bizonyos Manci az oka? — Pontosan igy van, drága professzorom! — feleli keserű hangon Zoli. — Nem értem. Kaphatnék bővebb magyarázatot? A biztató atyai tekintetre, elered a panasz Zoliból. — Ha egy kipsit hosszúra nyúlik, nem lesz baj? — Mindem mozzanat érdekel beszéld, — bátorítja Zolit a tudós. — Nagyon szerettem Mancit! — igy kezdi Zoli. Sanyival, aki akkor Hegyhátihy Lilit szerette^ úgy beszéltük meg, hogy egy tavaszi kerékpáros kirándulásra visszük szerelmeimket, akik küiönbe.n is barátnők voltak. — Mi: Együtt végeztük Sanyival iskoláinkat a premontreieknél. Sajnos, egyikünk sem tudott' állást 'kapni. Sanyi teljesen árva volt és én fél árva. Óriási előnye volt azonban neki az; hogy szülei után szép vagyont örökölt és ahhoz hozzá juthasson, a rokonság valamilyen ürüggyel nag,y|korusitatta, igy hozzá jutott vagyonához, melyből úgy élt és öltözködött; mint egy kis király ! Ezzel szembeni én, egy özvegy mosónőnek vagyok a fia ... — Nem szégyen az! — szólt közbe a tanár.-— Hogy a kirándulásra viszszatérjek — meséli tovább Zoli — ilyen gyönyörű május nap volt akkor is és mi elindultunk négyesben, a hozzánk kb. 15 km.-re lévő harcsegi dombvidékre. Hogy Manpira vissza (Folytatás a 7. oldalonl
