Kanadai Magyar Ujság, 1976. január-június (52. évfolyam, 1-26. szám)
1976-03-26 / 13. szám
PÁNTLIKAÚTON Irta: TERESCSÉNY! GYÖRGY Most vigyázunk éa hagyjuk abba a beszélgetést, — mondta a barátom a 'kormánykerék fölé hajolva. Kocsink a hegygerinc széles és egyeneia útján suhant előre. Nem nagyon ismertem a tájékot, elnémulva fürkésztem tehát, mikor tűnik fel a zegzúgason-me gtört tiltó jel, vagy valami más, lassítást jelző tábla? Barátom fokozatosan csökkentette a sebességet, de a kocsi néhány gyenge rándulásáról észrevettem, bogy kipróbálta a fékeket is. No, alighanem lefelé fogunk ereszkedni. (Egyszerre csak hátunk mögé suhant a szálerdő, a látókör kinyílt s mintha kék függönyszőnyeg csapódott volna széjjel, előttünk és alattunk megötlösödött a messzeség és a mélység. Előttünk a messzeség. Lilás párafátyolban lebegő eleven tér' kép volt, erdők tépett foltjaival, szántók és szőke búzák sakktábláival, utak ereivel tanyák és háizcsoportok kertek közé torlódott csomópontjaival. Alattunk a mélység. A lejtő félelmetes, szinte felfoghatatlan meredeksége, a kiugró síziklataraj-ok, ferdén nőtt, levegőbe kapaszkodó bokrok s az aláfolyó zöld rét ... mintha léghajó kosarából látná az ember. Aláldgyózó, vakítóan fehér ragyogásban hirtelen megpillantottam a pántlikaulat. Innét felülről teljes hosszában megmutatta magát. Éles kanyarodói voltak sí u,gy tűnt, mini valami termésizetfölötti geometriai alakban feszülő mechanikai élőlény, egy gépekkel, számokkal és szerkezetekkel alkotott kígyó. Sima hátára a mi kocsink négy gummitalpa tapadt. Végig fogunk futni rajta, meg sem érezzük a süllyedést s a fordu.ókat. Amint a hintázó, le Lego fordulónál ismét visszaleudül az ellenkező irányba. Mindez nem fog tartani tovább tíz, tizenöt percnél. De 1 beszélgetni nem szabad. A vezető két marka rákapcsolódik a kormány kerékre, fejét előresizegzi, száját öszszeszoritja, szeme előre dermed. Hát igen. Pompás, lélegzetelállító élmény volt. De a második fordulónál 'hátin kellett dőlnöm az ülésen s le kellett hunynom a szemein. A rőtvörös káprázat valami furcsa -kábulást borított le rám. A szédülésnek egy időn és téren túli révületébe estem. Alakot és képek tolultak fel kuszán és szakadozottan, de mégis kellemesén, mint valami éberálomban. És egyszerre csak Ranviano fölött éreztem magiam, a W.ppoch-folyó völgyébe kanyarodó szerpentinnton a rötvörösi éjsza kában. Fontos hadiut volt ez akkor, messze vidéken egyetlen és járható soosszé. A fensikról le a völgybe és vissza; ezen ereszkedtünk alá és vissza, ezen kapaszkodtunk fel. Hosszú és veszélyes volt az útszakasz. A Görz felé néző része palástolva. Hatalmas lésekre kötözött száraz lomfüzéreket zörgetett fejünk fölött a szirok'kó, vagy a bóra. A rozsdabarna vonalat bizonyára jól látta az ellenség, látta a szábad részek porpántlikáját is, de a c.apat.k mozgása úgy ahogy, mégis leplezve maradt. De azért lőtték a pántlika utat, szabálytalan időközökben, és váltakozó sikerrel. Hideg szorongással hányszor kapaszkodtam föl és bocsájtkoz tam alá rajta.. . A leváltások és a külön patruljárások alkalmával, hányszor rándultak lábizmaim indokolatlan rohanásra és hányszor rántott vissza egy, láthatatlan kéz és súgta a hang nélkül való hang: “Ne moccanj! Várj néhány percig!” ... Ezredesünk kaverná'a eilten az idónen a pánthkaut szakaszához közel, a hegy testéten egy meglehetős gránátbizt.s barlangban feküdt. Kemény, szigorú katona volt s a kegyetlenül nehéz szolgálatiban, a har-! cok véres veszteségei miatt né-1 ha azt hittük, hogy túlontúl -szi- ; goru, kíméletlen és kegyetlen, j Egy éjszaka külön megb'zatást kaptam, hogy mint leváltást irányitó járőr jelentkezzem nála. Három embert vettem magam mellé s fcivülhagyva őke:, elhárítottam a kavernaszájon lógó pókrócot, beléptem az ezredes barlangjába. Priccsén feküdt, mellette a deszkaasztalon gyertya pislákolt. Az asztal lapján kiterített térképek, iratok, a tábori telefon, a pisztolya, a gázálarca. A zajra felriadt és rámkiáltott: — 'Mit akar, Miért háborgat? Aludni készültem. Kimérten jelentkeztem s erre a zavart álom riadt vonásai a megszokott szigorú vonalakba rendeződtek az arcán. — Tehát leváltást jelent — mondta. — Jól van. A parancssok ott vannak elkészítve az asztal szélén . .. Egy barna borítékra1 mutatott. Átvettem és zsebretettem. 'Csend volt. Az éjközép tüznyugalmában szinte nesz sem volt hallható. A szomszéd fülkében mély, hörgő lélegzetvételekkel valami telefonista horkolt. Az ezredes karórájára pillantott. — Mennyi az idő önnél? — kérdezte. 'Rápillantottam a csuklómra. — Egy óra és tizenhárom perc. — Pontos — állapította meg. Tisztelegtem és szabályos, katonai fordulattal megcsináltam a “hátra-arcot”. — Várjon! — kiáltott fel élesen. Visszafordultam. Merev tartásban állottam előtte, de ő nem mondott többet. Egy félpeipnyi idő telt el, de ő csak révedő te kintettel bámult maga elé. Nagyon kimerültnek látszott, azt hittem, hogy éberen álmodik. ! Most óvatosan akartam feiosonni és hátralépegetve közeledtem a függöny felé. Mozdulatomra lecsapott rám a kiáltása: — Mondtam, hogy maradjon veszteg. Hova rohan? Várjon! Ismét vigyázz-állásba helyezkedtem. Az ezredes úgy ült a prices szélén, összetört és kifáradt tartásban, mint valami merevgörcsben szenvedő beteg. Mit akar velem? — tépelődtem. — Zsébemben a parancs, nincs miért tovább előtte ácsorogmi... De azért álltam, belebámultam szürke, összehúzott, éles pillantásu szemébe ... Csönd volt, kívül egyetlen puska sem pukkant egyetlen ágyú sem dördült ... Csönd volt, csak a telefonista krágogott álmában és mi ketten lihegtünk gyorsan és szaggatottan. Ebben a pillanatban vad riadással, egymásután hat nehéz lövedék vágott be. Egészen közel, talán száz lépésnyi térközben. A hegy megrengett s a fedezék1 tetejéről kőtörmelék pergett alá .. . Aztán ismét csönd lett. O- lyan mély, üres és süket, hogy a fenekéről suttogásnak hallottam az ezredes hangját. — Most mehet! Egyenesen belefutott volna ... * * * Hát igen. Ilyen utakat tettünk akkor azon a szerpentinnen. Most itt simán fut velünk a gépkocsi. A barátom még mindig nem szólalt meg. Talán fel kellene pillantanom, mert valami furcsa zaj közelit ... Egy szekér. Sovány lovacska van elébe fogva. Az állat feje el villan előttem. Pillar,© Menésig csak a fejét és a rudhegyet látom, amint előrenyulva kapaszkodik, liheg s tág orrlikain át kimerülve fújtat az állat. Ismét lehunyom a szemem és azon nyomban élesen, tisztán látom a régi állatokat az emlékek felhőhegyeire kúszó régi pántlikauton. Az öszvéreket. iHát igen. Mi, harcosok csak ritkán jártunk rajta, minket kíméltek ezredeseink, ők, a szegények, minden nap kétszer tették meg az utat. Késődélután indultak el nyolc tiz kilométer távolságból. Az élemezési-táborhelyeken rakták meg nyergeiket. Az egyik oldalon a gulyásikondér, a másikon az ivóvíz lapos hordója. A “trágfirfürer” kezébe ragadta a vezetőállat kötőfékszárát s libasorban megindultak fölfelé. Messze, az állások rókalyukaiban már mindnyájan a karóra foszforos lapjára függesztettük szemünket ... Most értek az első utakhoz, most' haladnak át a veszélyes, meredek kaptatón, most kocognak el a “halálforduló” mellett, ahol nap mint nap, hujszonnyoicasofe törik a pántlikát leplezetlen, kiszögellő pontját. Kongó gyomorral és szomja- Sian vártuk őket, a kedveseket, az ételhordókat, a nagyfejü, okos állatokat, hogy jaj, nehogy valami haj érje őket. Tiz és tizenegy óra között, éjjel érkeztek a felső szakaszhoz. Ez volt a legveszedelmesebb rész. Az ellenség pontosan belőtt ütegei ilyenkor köpködték oda a lágékat. Az oszlop — ha tudta — kivárt egy-egy ilyen összetüzet és a szünetben átkocogott a felszaggatott úttesten. Apróbb rajokban így vergődtek előre, öszelötyögték a málhát. Éjfélre vergődtek fel az állásokig,. Szinte a térdeiken másztak be a traverzek s a kőhányá-, sok mögé. Felborzolt szőrrel, elcsigázva és kimerültén dőltek el a védőfalak tövében. Nem kellett azoknak biztatás, vagy kommandó. Tudták, hogy hol vannak, elnyújtották magukat a földön s minden ágyudördülésre, minden aknar-obbanásra összerázkdótak. * * * Egy másik éjjel egyedül kellett végigmennem a pántlikauton. Vágni lehetett a sötétséget s ettől is nagyon idegtea lettem. Egyszerre csak kőtörmelék recsegését hallottam: valaki szemben közeledett. Magános katona mindig a csapattestet tudakolja ilyenkor, úgy tájékozódik. Már-már összeütköztünk s én rákiáltottam: — Ki vagy? — Én! — Barom! — dühített fel a válasz. — De kicsoda “én?” Melyik ezred, hányadik század. Ott szuszogtak előttem. Meleg párájuk arcomba csapódott s egy nedves, furcsa, szőrös fe. lületet érintettem meg. Türel- i metlenül rántottam elő zséblám | párnát s egy pillanatra felvilan-Winnipeg, Man. 1976. már. 26. tottam. A fény körben egy öszvér buta feje rajzolódott .ki s az állatfej mellett egy fiatal gyalogos riadt arca bámult rám. Még egyszer kérdeztem: — Ki vagy hát! Beszélj! — Trágtir! — mondta ki nyugodtan s aztán ,el kocogtak. * * * S ekkor ismét összetorlódtak a felhőhegyek s valami nagyot rántottak rajtam. Ugyanekkor 7 kiáltás hasított a fülembe: — Ébredj öregem! Kocsink a hegy tövében, állott és felpillantottam. Barátom belemosolygott az arcomba. — Hát téged mi lelt? — kérdezte évődve. — Alszol? — Igen. — Nyitott szemmel? — Igen — feleltem csendesen. — Ébren vagyok és álmodom. Ntghali Szeman Istvánná Szeman Istvánná szül. Taskó Erzsébet East .Couiíee-bi lakos, március 7.-én, rövid szenvedés után elhúnyt a drumhelleri kórházban, hová férje márc. 6.-án vitte be, mert nem jól érezte magát. Talán rá illene keresztjére e kis vers: “Nem kell már itt lenn tenge nem, Fogadj magadhoz Istenem!” Hivő lélek volt, istenfélő mindig!, bár 1968-ban, a gyász majd nem letörte, miikor a Borsod me gyei Szendrőn meghalt leányuk Mária, férjezett Gombkötő Jár.iosné. Szerette volinia gyermekeit látni, de már 'későn érkeziett. Ugyanaz év júniusában, mikor hazamentek már csak 3 fiukat és családjukat találták, Alsótelekesi községben. Temetése március 10.-ém volt az ottani Szt. Antal r.k. templomból, hol a gyászmisét Fr. Kanada büszke arra, a tényre, hogy állampolgárai sok kulturális háttérrel jöttek. A számtalan és különböző tehetségek, müveit és technikai szaktudásuknak örülni tudunk. Mint kanadaiak, Kanadát erőssé és dinamikussá teszik. A multikultúrális állandó politikán keresztül a kanadai kormány ennek a kulturális előnynek a birtokában, arra ösztönöz, hogy ebben valamennyi kanadai részesüljön. ITT VAN . AK AZOK A LEHETŐSÉGEK, AMELYEK A MULTI KULTURÁLIS TEVÉKENYSÉGBEN MŰKÖDNEK: □ A szervezetek és közösségek: támogatása a NEMZETISÉG! CSOPORTOK KAPCSOLAT/,N keresztül. □ Kiépíteni annak lehetőségét, amely a mi kulturális eltérésünket megismerteti a KANADA: AZONOSSÁGI PROGRAMON keresztül. □ Tanácsadó Bizottság irányítja a KANADA NEMZETISÉGI TANULMÁNYOKAT. □ Anyagi alap a NEMHIVATALOS NYELV OKTATÁSÁNAK fejlesztésére. □ Támogatás a MULTÍKULTURALIS KÖZPONTOK szervezeteiben. n Bevándorlók segítése a BEVÁNDORLÓK KIVIZSGÁLÁSA PROGRAMBAN. □ önkéntes csoportok alapítása a TERVEZETT BIZTOSÍTÁSOK PROGRAMJÁN keresztül. □ Többnyelvű filmék gyártása a NEMZETI FILM BIZOTTSÁG-on keresztül. □ A multrkultúra történelmének okmányai az EMBERTANI MÚZEUMBAN. □ Felkutatja és megőrzi a nemzetiségi okiratokat a NYILVÁNOS ARCHÍVUMOKBAN. □ Idegennyelvü könyveket gyűjt a NEMZETI KÖNYVTÁRBAN. Közölje észrevételeit, vagy írjon további felvilágosításért a következő címre; Multiculturalism, P.O. Box 366, Station “A”, OTTAWA, Ont. KIN 8Z9 Hon. John Munro Minister Responsible for Multiculturalism L’hon. John Munro Minisbe chargé du multiculturalisme Joseph Tool celebrálta, s a drumhelleri temetőben helyezték megpihent testét örök nyugovóra. Koporsóvivők voltak: Ginther Pat, Kish Gáspár, Nádasdi Imre, Bodor Sándor, Ray Hűmmel és e sorok írója, Taskó István. Gyászolják: bánatos férje, ki lÖüS-bami jött Kanadába s nyugalomba vonulásáig a CPR-nál majd a bányavidéken dolgozott, mint munkás isi 1955-ben hozatta ki feleségét; fiai: József, Mihály és Bálint, feleségükkel, 7 unokája és veje, Gombkötő Júliusi, - továbbá két nővére, Margis és Mária, az óhazában, rokonai, ismerőijei és baráiai itt Kanadában is. Búcsúzom Erzsi Tőled, remélem, ott fenn találkozunk. Álmod legyem csendes. Taskó Pista. * * * A gyászoló család ezúton; is köszönetét mond azoknak, 'kik szeretett halottjuk ravatalára virágot, koszorút küldtek, temetésén résztvettek és fájdalmukban mellettük álltak. Köszönet Kish Gáspárnak, aki autójával segédkezett 'és az asszonyoiklnak, kik Itumcse-ot szolgáltak fel, s mind azoknak, kik a nagy hóvihar dacára a temetésen -resztvettek. Szemán István és családja. Árvíz (Folytatás a 2. oldalról) IMire íeltápaszkodott, a viz már a válláig ért. A vadul zúduló áradat felkapta lábait a földről. Az első pillanatokban rémülten csapkodott magaikörül, aztán úszni kezdett -cél és remény nélkül, amíg elnehezülő ruhájában és a fagyasztó vízben tudott. Ereje, hamar fogyott. Tájékozódni próbált. Merre? De a sötét éjszakában csak forgatta, lökdöste, tolta maga előtt a fekete zuhatag. Meddig tartott ez, nem tudta. Percekig? /Negyedórát? Már nem tudott gondolkozni. A hullámok átcsaptak a feje fölött. Nyelt. Köpködött. Levegő után kapkodva újra csak betódult a viz a száján s a fuldoklás közben is érezte, hogy a hidegtől görcs merevíti tagjait. — Végem! — kiáltotta rémülten. — Istenem! — sikoltotta benne az az ember, aki eddig- ő nem ismert. 'S ebben a pillanatban hatalmas ütést érzett a vállán. Valami kemény tárgynak ütközött. Végső erejével megkapaszkodott benne. A kemény tárgy az ég felé nyújtózva, mozdulatlanul állt az áradat közepén/ Vedres lábaival átkulcsclta a fatörzset, felhúzta magát a felső ágig és ott megpihent. A fe'kete felhők közül előbujt a sárgán fénylő hold. Vedres ekkor látta meg, hogy az útszéli kereszten ül. A templomban újra megkondult a harang. A dacos, istentelen fej ráhajolt az öreg fára és ajkával érintette a Megfeszített pléhkezét. A MULTIKULTÜRA ERŐSEBBÉ TESZI KANADÁT IyOUR RED cross! +H [YOUR HELP NOW I Magyar Hanglemezek 8-TRACKES ÉS CASSETTE TAPÉK I Legolcsóbban, legnagyobb választékban kaphatóK. j Kérje ingyenes lemez,.rj.gyzékünket. I Szappanos Record Shop ! 3ü*o Last 123 St-, Cleveland, Ohio. 4*i20 U.S. Telefon: (21j) 561-5524.
