Kanadai Magyar Ujság, 1976. január-június (52. évfolyam, 1-26. szám)
1976-03-26 / 13. szám
1976. márciua 14.-én, ünnepel te Winnipeg magyarsága a r.k. Szt. Antal templom nagytermé- J ben az 1848-as szabadságharc emlékét. Alig egy héttel az ünnepség előtt, az Egyházközség: időszakos “Közleménye” egyik száma arról panaszkodott, hogy a winnipegi magyarok közönye, nemtörődömsége (sajnos, sokszor rosszakarata is) egyre jobban elhomályosítja bennünk szabadságharcaink eszméit, s a jólétben dúskáló, egykor oly nyomorúságosán menekült magyar elfelejti, hogy szabadságát magyar testvéreink vére árán szerezte meg. Mi|g a menekülés első éveiben szinte kivont karddal beszéltünk a magyarországi helyzetről és országunk felszabadításáról, ma már —kényelmes autónkban pöffeszkedve — arra is túlságosan elfoglaltak vagyunk, hogy egy évben kétszer, legalább megjelenésünkkel, adózzunk magyar sorsunk emlékének. Annál nagyobb volt örömünk, amikor a mostani ünnepélyen, már régein nem látott nagyszámú közönség soraiban foglalhattunk helyet. A terem zsúfolásig megtelt, úgy, hogy újablb padsorokat kellett elhelyez ni, hogy a közönség legnagyobb része ülőhelyet kapjon. (Igaz lenne mégis, hogy a helyi magyarságnak — régi hagyományunk mintájára — a templom közelségében egy nagyobb kultúrházra szüksége és igénye van?) Ahogy azt a meghívó előre jelezte, a Kanadai Magyarok Szöyetségének Winnipegi Csoportja rendezőbizottsági gyűlésén)—a québeci munkatörzs, Páchy Kornél dr. indítványára — úgy határozott, hogy ez év március idusát a 'SZABAD MAGYAR SAJTÓ napianként ünnepli meg Winnipeg magyarsága, A bevétel teljes összegének előre való felajánlása eléggé nem dicsérhető, és tettek ben megnyilatkozó magyarságszolgálatra vall. (lE sorok írása közben arról értesültünk, hogy a rendezőbizottság a lap főszerkesztőjének, vitéz Nemes Gusztávnak, 301.- dollárt már el is juttatott.) Medgyesi Miklós trombitaszavára elsötétedett a nézőtér, s a hirtelen beállott csendben hangzottak el Domokos .Sándor bevezető szavai. Az ünnepély ifjúsági jellegét, az ezt követő két müsorszám mindjárt kezdetben érzékeltette. A Szt. Antal Egyházközség Magyar Iskolájának elemista növendékei népdalokat énekeltek Csordás Lászlómé vezetésével, majd az óvodás Lukács Erika szavalta magabiztos gyermekhangon a “Magyar kislány versét.” A következő számok egymásutánjában a figyelmes hallgató könnyen észrevehette az avatottkezü és szakképzett rendezés nyomait. A gyermekhangok őszinte egyszerűségének hangulatából fokozatosan irányította a műsor a közönség akaratlan részvételét. Medgyesi Miklós, fúvó® triójának számai (Handel és Bach menüettek) beiktatásával a ren dezők bizonyára tudatosan választották a klasszikus zenei betéteket, melyek a szokásos szolaimpuffogtatások helyett, méltóságteljességiet kölcsönöztek a megemlékezésnek. A Reformátu® Egyház kis. kiküldötte, Przibislawsy Márta szép magyarsággal elmondott Petőfi verse oázist varázsolt , egyre magyartalanabbá váló beszédünk sivatagjába. Ez a hibátlan magyarság nem színpad ra begyakorolt “bemutató” volt, hanem mindennap beszélt ANYANYELV. Sok ’56-os. szülői szégyenkezhetett keverten s helytelenül beszélő önmagára s gyermekeire gondolva ..., miközben! a kis Márti tisztán, öntudatosan és természetes kömynyeőséggel szavalt magyar u 1 . Az ünnepi Szónok, Csery C. Mihály dr., valójában nem hatott szónokként, de kitűnő előadó, lekötött és szinte szórakoztatott tartalmas és sok érdekességet elénk-táró mondanivalójával. Amit nem egészen kaptunk meg szerény hanghordozásában, azt kárpótolja az igéret, hogy teljes mondanivalóját nyomtatásban is olvashatjuk és megőrizhetjükt a KANADAI MAGYAR ÚJSÁG hasábjairól. A SZABAD MAGYAR SAJTÓ ünnepét akartuk megülni, sí ő nagyszerű segítséget s közreműködést nyújtott ennek megvalósításához. A Szt. Antal plébánia keretében működő Kapisztrán Népi Együttes ismét remekelt. Énekkarunk és. táncosaink az est fénypontját jelentették, a közön ség ismétléseket provokáló tapsa után ítélve. A magyar virtussal előadott párost-, majd fiú- és leánytáncok, percrőlpercre fokozták a közönség és szereplők hangulatát is.. Az énekkar tagjai ritkán látszottak olyan .egybeforrottnak a belőlük pontosságot, tiszta hangot ési hangulati finomságot kicsalrú képes, karnagyukkal, mint ezen az estén. Bárdos: Katonadalaival egészen a 48-as légkört elevenítették fel. Változatos szint hozott a műsorba Nt. Keresztury Lajosné zongorajátéka. Schubert Eszdur változataival éppúgy elbeszélgetett velünk a zene nyelvén, mint az előtte szóló. A Winnipeg! Irodalmi Kör ezévi elnöke, Dr. Kristóf .Sándor lépett most a közönség elé, saját versének előadásával. Üzenete az est mondanivalóját fejelte ki a költészet nyelvén. A versi tanulsága: Elodázhatatlan felelősségünk az anyanyelv ápolása és megőrzése! A vers irodalmi értéket árult el és meg érdemli a nyomtatásban való megjelenést. A Kapisztrán Kórus Handel: “Ifjúság kórus”-ával, minden hallgatót megragadó élménnyel tetézte a gazdag s jó időkeretbe illesztett programot. A lelkes kórus diadalmas' énekét jó zenei ösztönnel tette még erőteljesebbé és hatásosabbá az egész E- gyüttest valóban összefogó karnagy, A zongorának ebben a feldolgozásban “töltő” szerepe van, ám a- trombita és kürt pontos és. éles belépései, a kórussal és zongorával szinte “koncentrálva”, érezhetően “élő zenévé” avatta az önmagában) nem .nagyigényü kórusmüvet. Az ünnepség! a Magyar Himnusz eléneklésével zárult. A közönség láthatóan és hall hatóan nagy megelégedéssel távozott, bár az élesebb szemek és fülek feljegyezhettek néhány kijavítandó hibát. Az egyéni .szereplőknek elismerés és köszönet. Az egész kicsik tanítóinak hála. A szülőknek intés. Magyarul a gyermek elsősorban otthon tanul, —■ vagy veszik el a magyarság számára! Az előadás elmúltával többek véleményét kérdezgetve, Vazul atyát, a winnipegi katolikusok plébánosát is megkérdeztük, aki tudvalevőleg tevékenyen vett részt az 1956-os szabadságharcban: hogyan, látja és értékeli azt a magyar és kulturális tevékenységet, mely Winnipegen folyik az Irodalmi Körben, a Református 'Egyházban és főként saját, katolikus plébániája keretében? Vazul atya igy válaszolt: — Winnipeg jelenlegi magyar társadalmának nagy része végtelenül gyengén áll MAGYARSÁG-TUDATÁBAN. Erre a többségre talán ez a kfejezés és egyben Ítélet érvényes: BŰNÖS KÖZÖMBÖSSÉG. Közömbösség minden iránt, ami eredeti és szellemi magyar érték. Oly lehangoló látni, hogy a hétköznapi ési szórakoztató, vagy anyagi haszonnal járó dolgok mennyire háttérbe szorítják a mindenek fölött álló, fajsúlyos MAGYARSÁG-SZOLGÁLATOT. Természetesen, vannak példa mutató kivételek is. Mind egyéniek, mind közösségbe tömörültek. Biztos érzésem, sőt meggyőződésem az, hogy az 1955-os diadal és leveretés ezévi 20 évfordulós. esztendejében, sokféle és különböző módon álcázott erő lép majd fel. Sok minden és sok mindenki akarja majd feledni és feledtetni mindazt, amire emlékezni mindem tisztességes magyarnak történelihi felelőssége. Ugyanúgy felelőssége az is, hogy emlékezve emlékeztessen. egy magát még szabadnak hivő társada-1 lomban. Nem csodálkoznék, ha a mai magyar rendszer vezetőinek kö vetei mindent piros^-fehér-zöld színbe csomagolnának; hazafias érzéstől népi-mintáig:; spor tolók, magyar tanszékre aspiráló, otthon kiképzett tanárokig; II. Rákóczi Ferenc halálának 300 éves évfordulóját óriási plakátokon hirdetnék világszerte, olyannyira, hogy az 1956-os szabadságküzdelmeink dicsőségét és nagyrabecsült hőseit ne emlegesse tovább a világ! Közbeni — persze, — lágyhangú énekesek s valóban bravúros cigánybanda játékánál csak egyről kell majd megfeledkeznünk: hogy mikor mi, üldöztetve és. politikai tiltakozásként léptünk az ismeretlen szabadság világába, mögöttünk a névtelen sírok és temetetlen holttestek ezrei és újabb keletre deportáltak monoton lépései hirdették, s. talán kiáltották Titán umk utoljára, hogy . NE FELEJTSE EL, AKI ÉL, HOGY ÚGY SZÜLETETT A SZABADSÁG, HOGY A PESTI UTCÁN FOLYT A VÉR!!!” Sokunknak talán ez járt az eszében, miközben a fegyelmezetten álló közönség szembenézett a színpadon összegyűlt népiruhás együttessel, ® különösen akkor, amikor a trombiták hangja is belekiáltott az egy percre egységbe forrott közösségünk kérő Nemzeti Imájába: ‘Baisers, akit régen, tép, hozz reá víg .esztendőt.. Akik igy gondolkodnak az ün> népi hangulat elmúltával is, azok felé kitárul szivünk, mert “... Ihiszünk a kevesek egybetett kezében!” — De szótlanul, keserű érzésekkel megyünk el a cs ak vigadni akaró magyarok mellett, akik áz emlékeket feledtető boros mámorban, a jó vendéglátó szerepére készülnek. ŐK, már elvesztek a nemzet számára, ha még nem is tudják. ‘MAGYAR CSODÁRA” szükség van, de ott kell megvalósítanunk, ahova az élet állított bennünket! Idegen közönség előtt elhangzott üres, betanult szavak hirdetőd, csak ámítok. (Szólj, s ki vagy, megmondom! Nekem üres feesegőt fest az üres fecsegés!” — Széchenyi.) Adassák tisztelet a szüntelenül és tettekben emlékezőknek. .. Minden más, könnyen felejtőnek: kellemes, jó mulatást! Krónikás. KÖTELES M. GYULA Közjegyző, ügyvéd, jogtan ácsos. Suite 807-810 Somerset Place 294 Portage Ave., Donald sarok WINNIPEG, MAN. R3C 0B9 Telefon: 943-6657 Winnipeg, Man. 1976. már. 26. LAJOSSY SÁNDOR: 5 A SZENTÉV MARGÓJÁRA Alig írtak valamit a múlt esztendőről, a Szentévről. Az előkészületekről sem olvastam. Pedig érdekelt volna, mert a magyar szentév kitörölhetetlenül él bennem serdülőkorom óta. Szemtanúja voltam, hogyan mozgatta meg az embereket az ország minden részében. Most a népek nagy találkozója Róma mérlegelése szerint sem váltotta valóra a hozzá fűzött reményeket. Arról a várható eredményről van szó, mely l'élekszámban, és anyagilag is alul maradt a megelözőekmek. A világ kereszténysége tömegében elmaradt, mig anyagiakban jó, hat a szervezéssel járó kiadatok megtérültek. Róma, de én is több szempontból látom a különbséget. Az természetes, hogy mint szemlélő, máskép látom a dolgokat. Az mindnyájunk előtt világos, hogy az 1958-as szentév más körülmények között kezdődött és ért véget. A második világháború borzalmai elevenen élt az emberek emlékezetében és nagyon sokan életben maradásaik hálájával zarándokoltak el az Örökvárosba. A kommunizmus csak gyerekcipőben tipegett a Középeuró,pában megszállt országokban és féligmeddiig nyitva álltak még az ajtók. Keletről és Nyugatról majd csak mindenki mehetett és ment is, aki tehette. Oly határtalan volt a lelkesedés, hogy gondot okozott akkor Rómában. 'Egyetlen kérdést vizsgáljunk meg ezúttal: Mi az oka a nagy lelki hanyatlásnak? A Moszkva által csatlóssá tett államokban a Helsinki események évében mindent elkövettek, hogy a tömeges megmozdulás elmaradjon, de. a létbizonytalanság is akadályozta az útrakelni szándékozókat. Más szóval: a megpróbáltatásoktól fáradt embereket .a sokféle zűrzavar otthonukhoz kötötte. Nyugaton pedig az általános közöny és közismert gazdasági válság kihatásai apasztották le a zarándoklatot vállalók létszámát. Főleg az a lelki válság tudható be a távolmaradás okának, melyben vergődik a nyugati emberiség és üresek a templomok. Azonban, akárhogy is nézzük ezt a lelki-csődöt, az egyházak negativ hatása az emberekre a szentévben mutatkozott meg. Többször megírtam már, hogy a lelkiletörés belső okokra vezethető vissza. Előmozdítója egyrészt az “egyedül üdvözítőnek” kikiáltó sokféle egyház, Imely tovább forgácsolja az amugyis meggyérült hívek egységét Egy sok sebből vérző, vajúdó világban élünk, melyben a “nem e világból valók” háttérbe szorulnak mind addig, mig egységes és rugalmas egyház vissza nem hóditja az elidegenedett híveit. így 'Róma és a Protestáns Vüág, ha nem akarja becsukni sok templomának ajtaját, egyezségre kel törekedniök jobban, mint eddig. A már helyesen felismert és XXIII. János pápa által elindított oekumemkus közeledést folytatni kell az egység érdekében, mert .csak együtt érhetnek el eredményt a sokszínű, de egységesen fellépő kommunizmussal szemben. Helsinki után le kell vonni a tanulságokat. A helyes realitás pedig parancsolólag kívánja az egyházak kölcsönös megbékélését egymással, hogy helyre állhasson a hívek egysége. Majd ha nemcsak Róma, hanem vele együtt a Protestánság is meghirdet egy új szentévet. felfigyel a kereszténység és világzarándoklat helyett megtelnek a helybeli templomok is mindenhol. Olyan lelki megújhodás lesz, minit 1938-ban Magyarországon volt. Ehhez azonban mindkét oldalon, a “vaskalapois”-kereszténységhek keil előbb véget vetni. Akik nem, értik meg a Krisztus Egyháza elhivatottságát, azokat félre kell állítani a közös misszió útjából, aimig nem késő, mert a hitetlenség úgy elhatalmasodott a földön, mint soha eddig: Ezekkel a gondolatokkal kívánom szolgálni Róma és a Protestánság mielőbbi testvéries kézfogását, ahogyan már a görögkatolikus —« illetve görögkeleti egyház és a katolikusok között megtörtént. Mert, ma olyan időkben, élünk, amikor mindent megnyerhet és min dent elveszíthet a Keresztény Egyház. Nekünk híveknek nem közömbös, hogy mi történik ezután? ! Kegyelem a magyar nyelvnek! — Mindé,n nyelv “nehéz” ... A nehézség egyik forrása — kétségtelen — a helyesírási Hogy azonban ez mennyire fontos, arra figyelmeztet az alábbi néhány példa. — ál -áll; fojt -folyt; hal -hall; kel -seri; sújt -súlyt. — Nemde más, amikor “X álián álarcot visel”. Avagy: “Hallotta, mekkora halat fogót!” Még egy példa: “X súlyos tárgyal sújt.” Cs.C.M.dr. GYEREKKEL NYÍRI TlBORNÉ SÁNDOR JULIA A TŰNŐ NYELV NYOMÁBAN DR. KRISTÓF SÁNDOR 1976. március Egyszeresük felriadsz az éjben, Facsarva ijjedt verítékben: Hogy angolul álmodol! — Hát kopik már a nyelvi? A végső hagyaték, mi ott honol Gyermekmesék mélyén s mit otthonról Nagy féltve hoztál, Váltás ing és harisnya közé bogoztál, Batyud fenekén. iM'ig mérföldkövek törpe sora Int fehérlő búcsút, — a sárnak, Mig felcsap fáradtikráju lábad peremén. De csak néhány kiló, mit elbír hátad izma, A többi vagyonod súlytalan: A hazai ég kék visszhangja, Dalok dobogása dobhártyád mezején. Megszokott rigmus, mely untalan Áttör új formák fojtó mezén. De összes emléked alaktalan, iMiig szivá nem edzi agyad, Mindegynek neve van: ■‘Felhő ... rög ... sírkereszt ... Akácfa ... kerítés ... patak”, (Mely átölel, nem ereszt. Idegen gúnyát nem aggathatsz régi pajtásokra, Mint megannyi álarcos alak, Bujdosnának tudatod velejében — — Hontalan, mint jómagad. Nevén kell nevezni őket, Régi szerelmes nevükön Különben szerte-szét szaladnak az éjben, f — Mint futóhomokba süllyedőket Nyomukat nem jelzi, csak örvénylő por. — S te itt maradsz, kincstelen, kifosztva, Hisz az otthoni ing és harisnya Már régen szálakra szakadt. De amit mindig magadra ölthetsz, Suttogva, dalolva Álmodban, vagy éberen szólva, A NYELV, ha vigyázod, tiéd marad! S most, hogy az ajkadra lassan, Az álom csendje újra rátapad, A hideg magányban, a hideg éjben, Dajkaszavak meghitt melegébe Takargasd be jól — fázó önmagad! Március 15.-i ünnepély Winnipegen ÖTVEN £VE A MAGYARSÁG SZOLGÁLATÁBAN ALEX. A. KELEN LIMITED KELEN TRAVEL SERVICE 1467 Mansfield St., Montreal, Que. Telefon: 842-9548. IITJI Forduljon bizalommal irodánkhoz. Ul A£A3. Utazások a világ mindet! részébe. Iw w | Föképviooiet. Naponta küldjük a megbízásokat K p A 1 Budapestre. Rokoni támogatás az Income Tax “* 11 ** 1 alapból levonható. TII7FYVáltozatlanul a legjobb Csehszlovákiába. I UiCAi Föképviselet. LEI; küldés Romániába. Igen gyors elintézés! Gyógyszerküldés, hiteles fordítások, nyilatkozatok. Magyarországi válóperek. A legrégibb magyar iroda, mely fiatalos gyorsasággal intézi ügyeit! goruan GizeJi. — Az ellentmondás dacot nevel. Gizel párolgó levest tesz az asztalra. A gyerekek harsogva követeik az ennivalót. Mint megvadult kis csikók, rohannak az aisztaihoz, ^ Vilma megmossa kezeit, leül az asztal mellé. — Nekem ebbe a tányérba kell a leves, — mondja Pistike az öccse előtt lévő tányérra mutatva. Vilma kicseréli a tányérokat. Gi'zeűiel összenéznek, minidig, igy van, a kisebbik fia alig) várja, hogy az ennivalót a szájába vegye, a nagyobbik pedig kifogásol. Vilma engedelmes a gyermekkel szemben. Alikor a fiú túlzottan szesizélyeskedik, félreteszi az, ennivalót azzal, hogy most már nemi kapja meg. Ez használ, pár perc múlva kér® és meg;eszi. — Gizel, van olyan madár, amelyik felkavarja a vizét, zavarosan issza. A gyermekek jóllakottal! 'hancuroznak. Most már nyugodtan ebédelhetnek ők is. Vilma gyorsan eszik, Gizel méltóságteljesen! Abban! egyformák, 'bogy mértékletesek. Vilmánál barátnője válogatósabb. Vilma nem erős és szívósságát is annak) köszönheti, hogy a növényeket szereti. •— Az anyám fog örülni; nálad megtanultam a főzeléket enni, — mondja mosolyogva Gizel, — anyám annyit rknánkodott, míg' ettem belőlük. — Tetszett neked, hogy rimáníkodik. Az én anyám azt szokta mondani: akinek nem kell, ne nézzen rá ... Gizel mosolyog. Van benne valami a galamb turbékolni tudásából. Néha fárasztja lániyságia az, hogy nem talált még. férfit, aki mellé áll, szeretnitudóan, szerététre vágyon.- — Ma hová akarsz menni? — kérdi Gizel. Testvériesen megszokták egyik nap az egyik, másik nap. a másik megy valahová. — Nem tudom még. A kisebbik fiú elalszik. A nagyobb, a földre ül, papirt, •ceruzát kér. — Képet jajzolok, mint édesapám, — mondja, mig kusaa vonalakat huzgál. Vilma ötültözik. Fiai felől nyugodt, Gizel mellett. Barátnőjéről feltételezi, ha tűz dühöngne is, megmentené a gyermekeket. — 29 — Mig a koldusasszony beszél, összeniéznek. A tekintetük elszomorodik az élet igazságtalanságán. A szavuk és cselekedetük a feoldusasszooiyt megvigasztalni akarja. Gizel hangjában ítélet keménysége van, mikor mondja: — Majd jönj még; arra az asszonyra is a megpróbáltatás ideje. — Igen, — bólint Vilma, — jöhet mindenkire megpróbáltatás. Mert semmi sem biztos, a földön se vagyon, se szépség, csak a szív milyensége. A szerény -szobában körülnéz s. valamit elhallgat. Hogy nem lőhet gazdag, de egyebe talán, megvan. Vilma mosolyog. (Fölény van ebben a mosolyban. Az, hogy őt nem befolyásolják a körülmények. Túllát azon. Pedig nehéz a mindennap kapcsait összefűzni, annak, aki szegény és egyedül van. — Jó uram van — feleli némi szünet után. Az ajtó robbal nyílik. Dénes, szag,üld be rajta. Észreveszi a koidiusasszonyt. — Miért ül a sarokban — mondja vizsgálón és Vilmára néz. — Ő vitte oda a széket. Dénes zsebébe nyúl, előbb az egyik, aztán a másik fiának cukrot ad. A gyerekek kacagva tépik a cukrot takaró papirt. Dénesi pénzt ad a koldusasszonynak. Aztán gyorsan Vilmához lép. — Van tiszta fehérneműm? Holnaputánig nem jövök haza. Elég lesz addig a pénz — mutat az asztalra dobott bankóra. — Beosztom — mondja Vilma, ő mindig több időre osztja, mint Dénes gondolja. Közbejöhet valami, jobb, ha tovább tart. Dénes sietőn átveszi a fehérneműt. Jókedvűen megcsípi Vilma arcát. Mikor a kabátját felveszi, zsebeiben pénz csörren. — Nem adhatsz több pénzt? A gyerekeiknek ruhára. — Most nincs arra való. — Dénes lakonikusan felel. Ruhavásárlásra sose gondol. Dénesnél elsősorban az evés következik. Autóba szívesem ül, hogy gyorsabban, érjen valahová. De nem számítja át, azért mit vehetne a gyerekeknek. Lendület van banne, de semmi meggpndoltság. — 32 —
