Kanadai Magyar Ujság, 1976. január-június (52. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-09 / 2. szám
2 Winnipeg, Man. 1976. január 9. SZIRMAI ENDRE: Újabb adatok a Kalangya történetéhez — Draskóczy Ede nyomában a Szirmai Károlyhoz irt levelei —• alapján.— “Nemcsak az a halott, akit eltemettek, hanem az is, akit elfe iedtek ... ’ 4 Majtényi Mihály Szikra és hamu c. könyvét lapozgatom. “Mai törekvéseinkben benne van a kulturális hagyományok es kulturális örökség fokozott megbecsülése is, kétségtelenül. S egészben kell belemarkolnunk a múlt homokjába ahhoz, hogy minél több homokszem csillogása a tenyerünkbe^ maradjon.’’ Könyvét éppen az ilyen homokszemek kiegészítése érdekében lapozgatom. iMajtényi sorai igazolni látszanak azt a törekvésemet, amely apám gazdag irodalmi levelezésének kiadására irányul. Félig elveszett adatokat, elfelejtett embereket, életsorsokat, a Kalangyát és a Írét világháború közötti vajdasági magyar irodalomra vonatkozó adatokat igyekszem megmenteni a levéltömegekből és könyvekből, a magam és mások emlékfoszlányainak összeragasztásával, ahogy a régészek rakták össze az Űri közelében talált romok törmelékéből a sumérok írásjeleit, használati tárgyait. Draskóczy Ede, a Kalangya egykor^ társszerkesztője után kutatok. Eddigi 2'8 levelet Írtam a vele kapcsolatos adatok felderítése érdekében. Választ keveset kaptam, megbízható, pantos adatot még kevesebbet. Draskóczy 1892-ben született — ez tűnik ki a levelei közt talált bírósági végzésből —, valószínűleg Óbeesén. Haláláról Batoz falvy János professzortól — a Délvidéki szemle egykori orvosprofesszor-szerkesztőjétől— értesültem, aki 1947. február 23.-án ezt irta apámnak: ‘Szegény Draskóczy valóban áldozatul esett, az utolsó napokig levelezésben voltam vele és segítettem a kórházba bejuttatni, de azután jött az ostrom s elvesztettük egymást, én csak jóval később hallottam, hogy meghalt. (1944 végén, vagy 1945 elején. ;,Sz. E.) csuka János — akit budapesti Honvéd utcai lakásában gyakran felkerestem, s aki hol magyar nyelvű írásaimat fordította szerbre, hol a szerű nyelven írottakat magyarra— sem tudott Draskóczy sorsáról bővebb felvilágosítással szolgálni. Az akkoriban Budapesten élő Gyöngyösi Dezső, a zombori Uj Hírek egykori szerkesztője sem. A Magyar Irodalomtörténet 6. kötete is csali a Kalangya szerkesztőnek felsorolásában említi két alakiammal Draskó~zy nevét. Bori Imre A jugoszláviai magyar irodalom története c. munkájának is csak a könyvészeti részében szerepel Draskóczy neve :a Ear kas Geizáról és a tízenteleky Kornélokról szóló fejezetek végén. Farkas Geizával egyébként Draskóczáék ngien jóban voltak, ez kitűnik az 1938. III. 8-i levélből is, amely - oen — többek között — ez olvasható: “Úgy látszik, Geiza bácsi rossz néven veszi, lrogy a .vdl-ngya megindulásakor 'nem hivtad föl közreműködésre. Ezt utólag pótolni kell. Cime: Wien I. hauptpostfach.” A Bori által emiitett Szentelekyről szóló cikkében — amely nem 1933- ban, hanem 1932-ben, a Kalangya 4. számában jelent meg — Draskóczy így ir a kitüntetéssel kapcsolatban: “.Szenteleky Kornél e kincses ládánk őrzője, az ezüst tulipán első lovagja azolcéit az ereményekért .kapta kitüntetését, melyeket sok évi munkája után a köznek ajándékozott ...” Tudomásom szerint dór szenátus és a iBecskereki Magyar Közművelődési Egyesület szorgalmazta és osztotta ki. A Kalangya 1933. évfolyamának 10. számában Draskóczy már a halott baráthoz szól: “Drága Kornél! Ezt a megszólítást tőled tanultam. Ha csak igy mondanám: kedves, nem volnék hü hozzád ... Drága — ezt a szót a1 rajongás lendülete feszíti ... Nem búcsúzom tőled. Te, aki menekvésem voltál, csendes kikötőm és tiszta magaslatom, engedd meg, hogy örökre magamhoz öleljelek.” Draskóczy Ede, minden magyar ügy védője, sok magyar mozgalom megindítója — sokszor családtagjaival együtt —, igen aktív Staribecseji Magyar Népkör elnöke, az Uj Tiszavidék c. becsei lap egyik főtanácsadója, a Népkör csecsemővédelmi és egyéb szervezeteinek megint ditója, a magyar ifjúsági önképzőkör vezetője — ezért a tevékenységéért el is ítélték, fiát és barátait pedig kizárták ‘ az iskolából — igyekezett minden összetűzést megszüntetni a vajdasági magyarok között. Törvényt ülünk c. cikkében (Kalangya, 1937. 3.) ágy válaszol a támadásokra: “Az ellentmondás vádja alaptalan. Az irodalmi folyóirat a kultúra eszköze ... Nem a művészetnek keresünk saját körein kívül eső célt, a folyóiratnak tesszük céljává, hogy az irodalmat szellemi életünkhöz méltó helyre állítsa ... Minden világnézetnek lehet irodalmi áttétele, de a mi irodalmunk csak a kisebbségi világnézetet ismerheti el benső lényegének • • • Mindnyájan egy aránt vádlók és vádlottak vagyunk. Meg kdi feszítenünk minden erőnket, hogy a végző ítélet mindnyájunkra egyaránt felmentő legyen.” 1938-ban a kisebbségi ügyek harcosa az első magyar ábécés könyv megjelenését üdvözli “iSaomorú helyzetűnkben — iája — mégis érkezett vigasz. Megjelent a “Jugoszláviai Magyar Népkönyvtár” első száma: Az olvasás és irás könyve Marton Andor előszavával, Kelemen János összeállításában és szerkesztésében ... Ez' a nemzet életének vivő és örök ereje. Ez a csendes és szerény munka a nemzet életében örökkévaló.” Draskóczy----amint levelezéséből is látható — békiteni és közvetíteni akar. Tárgyal Fenyvesekkel, más lapalapitókkal és 1 a Kalangya ellentáborának tagjaival, de mindig anélkül, hogy ebiből magának bármiféle hasznot, vagy elismerést várna, vagyis önzetlenül. 1940 decemberében kéri apámat, hogy a harmadik Ezüst Tulipánról is emlékezzenek meg. Egy másik levelében — 1937. VII. 7. — arról számol be, hogy “megkísérelte a támadókat osititani”. Arra kéri apámat, hogy az ifjúságot több megértéssel kezelje, mert “a fiatalabb irók müveinek meg bírálása alkalmából nemcsak ostort és botot várnak, hanem határozott szeretetet és irányi-150 évvel ezelőtt, 1805 októberében született (Gsokonya, Somogy m.) a világhírű magyar geográfus, kalandos életű világutazó, tudományos kutató és gyűjtő, Amerikát megjárt, háníyatott-életü Írónk, tudósunk: xántus János. A hazai és külföldi tudós-világ mosolygó hálával g,ondol s emlékezik rá, s próbálja még ma is, nehezen követhető, hányatott életét nyomon követni, felidézni. Ezt a célt szolgálta Könnyű László író, geográfus, amikor “Xántus János geográfus Amerikában” cimü könyvét a nagy olvasóközönség elé hozta. Végigvezet valamennyiőmket Xántuis magyarországi életpályáján, majd kalandokban, bővelkedő amerikai útján, hogy a vadnyugati filmek, s legendák szines szövevényén kivül, egy magyar tudós, — a sokszor bizony (nekünk oly kedves) “háry-jánosian” — kiszínezett, felnagyított, de alapjaiban mégis csak tást”. Persze apám türelmes, de sokan a jóindulatú bírálatot is képtelenek elviselni. a tények világát követő levelein, tudósításain, rajzain és gyűjteményein keresztül bepillantást nyerjünk az 1850-es évek San Francisco-jába, amely csupán 1200, Lots Angelesébe, mely ekkor “mintegy 500 lakost” számolt; Amerika mesébe illő természeti, növényi és állatvilágába, egy tudós magyar elődünk amerikai indiánokkal való találkozásába, s végül otthoni tudományos mun kásságba, hazatalálásá'ba. Hisszük, hogy a könyv valamennyi olvasó “kalandos” kíváncsiságát egyaránt kielégíti. A könyv ára $2.50. Megrendelhető a szerző, címén: 5410 Kerth (Rd. St. Louis, Mo. 63128, U.S.A. Kerékgyártó Györgyné. HA MEG VAN ELÉGEDVE LAPUNKKAL MONDJA EL MÁSNAK... HA PANASZA VAN, — ÍRJON NEKÜNK! az Ezüst Tulipánt Marton An(Folytatjuk) Könyvismertetés Könnyű László: Xántus János geográfus Amerikában DALOLJUNK... MEGÁLLÓK AZ UDVARODON Megállók az udvarodon, bezörgetek ablakodon, Ha kérded, hogy kizörget ott, Nézz ki s látsz egy bús galambot. Nem ver meg engem az Isten, hogy szeretőt mást kerestem, Te csaltál meg, nem én téged, délibáb volt a hűséged. Találtam már mást magamnak, keress te is mást magad■ r|ak. ; . > Éljed világodat véle, áldjon meg az Isten véle. ÁTMENfcíl Állami IRTA: FREDERIC BOUTET Nos, mit szólsz hozzá? — szólt 'barátjához ingerülten Sandier Paul, miután bezárult mögöttük a kapu és elindultak a párisi enyhe éjszakában. — Mihez? — kérdezte csöndesen Antoine. — Nem “mihez”. Lídiához. A feleségemhez. A viselkedéséhez. A kellemetlenkedéseihez. A mór cos arcához. Hát kérlek: mindig ilyen! Akár magunkban vagyunk, akár társaságban. Még csak annyi fáradságot se. vesz magának, hogy egy kicsit komédiázzék, legalább mások előtt színlelje, hogy jó szivvel van hozzám. Amellett erre a mai látogatásodra még elő is készítettem. Jó előre figyelmeztettem: “Antoine nemcsak az unokabátyám, de legjobb barátom, gyermekkori pajtásom is ... Tudod, hogy évek óta nem láttam, hiszen a gyarmatokon volt ... Légy tehát nagyon kedves és barátságos, ha majd eljön hozzánk vacsorára .. Láthattad, mit ért a figyelmeztetésem ... Micsoda asszony! Könyörögve kértem, hogy viselkedjék tisztességesen és erre ... egyenesen gyüleletes volt! Mit szólsz, micsoda dührohamot kapott, a-mikor azt mondtam neki, '.hogy visszakis érlek a szállodába? Mert hát vedd tudomásul, öregem, annyi mozgási szabadságot se ad nekem, mint egy ötéves 'gyereknek! Képzelem, micsoda szörnyű jelenetet rendez majd megint, ha hazamegyek! Antoine egy percre megá it. — Ne haragudj, öregem, de az egész históriát nem értem. Mi történt? Három esztendővel ezelőtt, amikor elutaztam Parisból, mézesheteiteket éltétek éppen. Lídia akkoriban elragadó teremtés volt, szép, vidám, kedves kellemes, jószivü ... Leg' alább is ilyennek látszott. Halálos szerelmes voltál belé és ő is rajongva .szeretett téged. Úgy látszott, hogy az Isten is egymás számára teremtett benneteket. Megesküdtem volna rá, .iOgy a házasságotok a lehető legboldogabb lesz. Most pedig uig.y látlak viszont, hogy... nem rs tudom, mit mondjak. Mi történt veletek? Hol rontottátok ei a dolgot? Paul csüggedten vont vállat. — Nem tudom. Csak azt látom, hogy Lidia tűrhetetlen természete, kellemetlen modora mindig elviselhetetlenebbé teszi az együttélésünket. — Régóta tart ez már igy? — A házasságunk második esztendeje óta. Már remélni sem merem, hogy a helyzet valaha is megváltozzék. Antoine mélyen elgondolkozott majd hirtelen igy szólt:-— Hát akkor miért maradsz meífette? — Elváljak? Nem, kerlek, erről szó sem lehet. Lídiának a hibái mellett sok jó tulajdonsága is van és . .. mit tagadjam . .. akármilyen komiszul viselkedik, még mindig szeretem ... — Nem válásra gondolok — tiltakozott Antcine —, csak azt akartam mondani, hogy jó volna, ha egy időre elutaznál . . . Volna egy ötletem! Az a Társaság, amely engem Kongóba leül dött, most újra keres valakit gyarmati szolgálatra ... . — Hová kellene mennem? — A tSzunda-szigetekre. Paul elnevette magát. — Az kicsit messze van! — Éppen ez kell neked! A megbizásód két esztendőre szólna. Két év múlva visszatérhetnél Lídiához. A busszá tárodét alatt elfelejtődnének az ellentétek, amelyek most annyira kiéleződnek köztelek ... Mire visszajönnél, uj életet kezdhetnétek! Paul tétovázott. — Az igazat megvallva ... erős kísértésben vagyok, hogy elfogadjam az ajánlatodat .. . Csak ne volnának olyan rettenetesen messze azek az átkoszigetek! Vájjon milyen az ognajiat? A fizetés sem mellékes ,.. Azonkívül mit kezdjek a jelenlegi állásommal? — Azt majd csak akkor mondod fel, ha már végleg elhatároztad magad az indulásra. Addig ne is szólj új tervedről a hivatalodban ... Az éghajlat miatt ne aggódj: egészséges ember, ha kicsit vigyáz magára, jól bírhatja ... A fizetésed miatt se fájjon a fejed ... Paul kezdte a dolgot komolyan venni. — Képzeld csak — nevette el magát .gúnyosan —, milyen arcot vág majd Lidia, aki mindig azt mondja, hogy tehetségtelen fráter vagyok, mert minden kollégám megelőz az előlép tetéseknél! De mondd, biztos vagy benne, hogy meg tudod szerezni számomra azt a megbízást? És hozzá hamarosan? — Két, legfeljebb három héten belül kezedben lesz a szerződés. A Társaság igazgatósága eredetileg azt akarta, hogy én menjek iSzundára, de én bizony most egy ’ideig; pihenni szeretnék ... Erre aztán megkértek nézzek utána, hogy ki utazhatna le helyettem ... Nos, mit határozol? Elfogadod az ajamatot? De még mennyire! Amint hazaérek, rögtön szórok Lídiának. Tyhü, hogy csoaálkozik majd! Megyek is, sietek! Jóéjszakát, öregem, köszönöm a remek ötletet! Tudod, ezt az életet már igazán nem lehetett volna sokáig birni ... * * * Paul 'hazaérkezve nem várta meg, hogy a felesége — aki fűzőid selyem pongyalájá'aan, amely remekül illett szép, szőke hajához, igazán elragadó volt —; szémrehányásokkal halmozza el. Nem adott időt neki arra hegy megmossa a fejét, amiért elég vakmerő volt a barátját ha zakisérni .. . Alighogy belépett az ajtón, rögtön elmondta, milyen ajánlatot tett neki Antoine. Lidia elsápadt. Nagy, kék szeme tágra nyilt. — Paul . . . elutazol? Elhagysz? — De még mennyire! — felelte ünnepélyesen a férfi. — Különben azt hiszem, hogy nem fogok neked túlságosan hiányozni ... Hiszen esztendők óta nem hallok tőled egyebet, csak szidást, szemrehányást ... — Micsoda őrültség! — kál- Lctta magából kikelve Lídia. — 1-logy beszélhetsz igy. IP szén igaz, belátom, nem voltam mindig olyan kedves hozzád, mmt ahogy kellett volna ... Nem tehetek róla: ideges vagyok ... De mindez mitsem jelent! Az eféle gyerekes veszekedésnek, ellentéteknek a jelentőségét nem szabad túlozni. Hiszen alapjában véve nagyon, nagyon szeretlek ... Tudhatod ... És most két évig ne lássalak! Még a gondolat is szörnyű! Vissza kell utasítanod az ajánlatot! — Nem tehetem. Arról van szó, hogy sok pénzt kereshetek, remek pozíciót teremthetek a magam számára. Éppen elég gyakran dörzsölted az orrom alá, Lidia, hogy tehetségtelen senki vagyok. — Ó, drágám, hát hiába könyörgök?! Ha elmégy, mindig csak rád fogok gondolni! Ugy-e gyakran Írsz majd? Hanem azt meg kell adni: bátor ember vagy! Ilyen messzire menni ... idegen vidékre ... Szegény kis Lídiának nagyon fáj a szive, de azért büszke rád! Csodálattal tekintett fel az urára. Lelki szemével máris látni vélte az őserdőben, idegen ég alatt, vad benszülöttek között... Milyen érdekes személyiség lesz egyszerre Paul! És dicsőségétől egy fénysugár őrá, a feleségére is esik ... “A férjem a Szundaszigeteken van . ..” “A férjem, akit fontos megbizással iSzundára küldtek ...” Hegy 'irigykednek majd a barátnői, akiknek a férje csak amolyan egyszerű, szürke hivatalnokok Parisban ... — Gondoskodnunk kell róla, hogy jól felszerelten indulj útnak, egyetlenem — jelentette ki véigül és olyan gyöngéd szeretettel borult az ura nyakába, mint valamikor régen, a jegyességük idején. Rögtön hozzálátott Paul a “felszereléshez”. Néhány napon belül a lakás minden zuga megtelt bisebb-nagyobb bőröndökkel, poggyászdarabokkal. Lidia alapos vizsgálat tárgyává tette Paul ruhatárát. Először könnyű nyári ruhákat rendeltetett vele a trópusi éghajlatra való tekintettel. Aztán eszébe jutott, hogy hátha hideg is szokott lenni azokon a szigteken ... Erre nagy halom gyapjú alsónemüt szerzett be ás. mindenféle prémeket, mintha aí úra egyenesen az Északi Sarkra készülne. — Mikor kell indulnom? — kérdezte Paul az unokahátyájátói, vagy két hét múlva. — Hamarosan. Csak tudod, közben 'bizonyos üzleti nehézségek adódtak. Amint azok tisztázódtak, behivatnak majd a társasághoz és véglegesen megállapodnak veled. Paul közölte ezt a választ Lídiával is, akinek öröme leírhatatlan volt: legalább még egy kis ideig otthon maradhat az ó “drága uracskája”! Teltek a hetek. Antoine azt állította, hogy a Társaság változatlanul ragaszkodik Paul személyéhez. — De mégis, legalább hozzávetőleg tudni szeretném, mikor kell utrakelnem — mondta Paul Antoinenak egy koratavaszi napon. — Arról van szó, hogy Leniartierék meghívtak bennünket húsvétra a birtokukra és nem tudom, hogy akkor még.. . — Csak fogadjátok el nyugodtan a meghívást. — De hátha a Társaság köz- Len . . . — Mondd — vágott közbe hirtelen Antoine — Lidia valóban megváltozott, mióta tudtára adtad, hogy elutazol? — Tökéletesen! — Még mindig olyan kedvesen, gyöngéden és figyelmesen bánik veled, mint a 'bejelentésed utáni első hetekben? — Angyalibb, mint valaha. De mondom, ha a Társaság közben ... — A Társaság azt sem tudja, hogy a világon vagy — jelentette ki hidegen Antoine. — Az egész mesét a szundai kiküldetésről én találtam ki Lidia megjavítására. Még mindig nem érted? Paul tátott szájjal bámult a barátjára.-— Szóval nem kell elutaznom? Hát ez remek! Még; szerencse, hogy nem mondtam fel a hivatalomban .. . De viszont egész trópusi ruhatárat szereztem be ... Legalább nekem elárulhattad volna, hogy egy szó sem igaz az egész kiküldetésből. — Nem tudtad volna ilyen meggyőzően végigjátszani a ko-i médiát, ha ezt tudod. Lidia nem hitt volna neked és nem változott volna meg__ Paul elgondolkodott. — Hát jól van — mondta aztán —, úgy látszik, jobban ismered a női lelket, mint én. Tény és való, hogy Lidia napról napra gyengédebb hozzám. Jobban szeret, mint a mézesbeteink idején .. . Hála Istennek. Nagyon boldog lesz, ha majd elmondom neki, hogy ez az egész história csak ... — Őrizkedj tőle, hogy ezt eláruld neki, te szerencsétlen! — kiáltott rá erélyesen Antoine. — Csak maradjanak a bőröndjeid becsomagolva! Hagyd meg a feleségedet abban a hitében, hogy nemsokára elhagyod!! Hiszen most éppen azért ragaszkodik hozzád annyira, mert azt hiszi, elveszít! Nem érted? A gyöngédsége egyelőre csak átmeneti jellegű, adj időt arra, hogy állandósuljon! Várj, amig úgy megszokta azt, hogy kedves legyen hozzád, hogy többé már nem is tud róla leszokni! VALÓDI MIMŐSÉ5Ü FINOM-ŐRLÉSŰ KALOCSAI CSEMEGE PAPRIKA fontja $2.25 és szállítási költség. kolbász, pörkölt, gulyásleves, paprikás-KRÜMPU, PAPRIKÁS SZALONNA, STB. EL SEM képzelhető valódi hazai paprika nélkül. Elsőrangú ERŐS PAPRIKA fontja $2.50, y2 font $1.50 és szállítási költség. Kiváló minőségű töretlen óhazai KAMILLA TEA fontja $3.85 és szállítási költség. Tiszta tojás TARHONYA legújabb magyarországi szállítmány FONTJA: $1.25 és szállítás. K. M. U. KERESKEDELMI OSZTÁLYA 210 Sherbrook Street, Winnipeg, Manitoba, R3C 2B6. ^ AZ ÓRA Irta: SIPULUSZ. Ha valaki azzal a szándékkal közeledik feléd, hogy ajándékozzon neked valamit, légy óvatos és ne fogadd el mindjárt. Én huzamos idő óta sokkal több bizalommal vagyok az iránt., aki őszintén és leplezetlenül kér valamit tőlem, mint aki kínál valamivel. Az előbbinek egyszerűen azt mondhatom: “Nem adok!” de az utóbbinak nem mondhatom ilyen kurtán, hogy: “Nem kell!” — Adj, kérlek, tíz forintot. — Nem adok. „ . . — Adj ötöt. — Nem adok. Kettőt már szívesen adok, nyolc forint tiszta nyereségem van az üzletből; pláne ha megadja a két forintot, akkor a hasznom tiz forint. Az olcsó adóist sohase szoktam elszalasztani. De ha valaki igy szól hozzám: — Neked adom a tajtékpipámat. Akkor megcsóválom a fejemet s azt felelem rá: — Miért akarsz te megválni attól a tajtékpipától? — Nagyon szeretlek, s meg akarlak örvendeztetni. A dolog, nagyon gyanús. Ha valaki szeret engem, azért még szeretheti a tajtékpipáját is. Ha valaki örömet akar nekem szerezni, ezt másképp is megteheti. Azért még nem kell a tajtékpipájától rríegválni. S Iha megválik tőle, ez azt bizonyltja, hogy engem jobban szeret, mint a pipáját. Nagyon gyanús, mivel én minden szolgálatot megtelhetek neki, de a tajtékpipát nem pótolhatom. Tehát nem szerethet engem jobban, mint a pipáját. Idáig érvén az okoskodásban igy felelek: — Nem fogadom -el azt a pipát. Az áldozat igen nagy. — Az igazat megvallva, — mondja ő, az orvos eltiltott a dohányzástól. (Ahán, tehát az ajándék oda zsugorodik össze, hogy egy fölösleges jószágot rám akar sózni.) — Miért tiltott el? — Gyönge a tüdőm. Aztán meg csak a borostyánköve® szó pókát szeretem, ez pedig szörnyen rontja a fogat. — Akkor pláné nem fogadom el a pipát. iSzeretném épségben megtartani a fogaimat, lehetőlég az emberi kor legvégső határáig. — Úgy? Nó jó. Lehet, hogy megsértődik, de (tapasztalásból tudom) sokkal hamarabb megbékül az akitől nem fogadunk el semmit, mint az, akitől elvettünk valamit. Azután meg az ajándékozó bizonyos tekintetben .föléje kerekedik az embernek. Nem hiszik? Hát majd elmondom az én esetemet. A bérmaapám egy szép arany órát vett nekem a bérmálásra. Finom, drága kis jószág volt, melyet őriztem, mint a szemem világát. De még jobban őrizte Miklós bácsi, a bérmaapám. Valahányszor eljött hozzánk, mindig megkérdezte tőlem, hány óra; s kritizálta azt a mozdulatot, mellyel az órát elővetteiü. Órám (az övéhez képest) vagy késett, vagy sietett, s minduntalan az ő kronométeréhez kellett igazitanom. Ezenkívül több nyíre piszkosnak találta az üveget, s kényszeritett rá, hogy szarvasbőrtokot vegyek az órának. Folyton intett, hogy népcsoportosulásokban ne vegyek részt. Eleinte azt hittem, hogy eagem félt, de egyszer kisült, hogy az órát félti az ellopástól. A lóvasuton megkérdezte tőlem, hogy hányóra, s mikor én' erre büszkén kicsiörditettem a kis kincset, Miklós 'bácsi összeszidott, s figyelmeztetett, hogy lóvasuton sohase nézzem meg az órámat. Ha éppen tudni akarom, hogy hányat ütött az óra, kérdezzem meg a konduktortól, aki áz olcsó nickel-óráját bátran mutogathatja. Egyszer beleestem a Dunába, s majd belefultam. Szerencsére kihúztak és hazavittek. Otthon éppen átöltöztem, mikor jött rohanva Miklós bácsi, s már messziről kiabált: — Az óra, az óra,! Biizony az óra megfulladt a vizben. Az olaj és a viz nem keveredett össze benne, az igaz, de a rugó meg a viz igen, s a becses szerkezet megállt. — Haszontalan fiú, — zsörtölődött ő, — hát igy kell megbecsülni a kapott ajándékokat? Legjobb lenne, húgom asszony, — fordult az anyámhoz, — ha ezt az órát itthon tartanák mindaddig, míg a fiúnak be nem nő a fejelágya. Erre meghökkentem. — Ne, ne! Miklós bácsi, ígérem, hogy ha máskor vizfbe esem, az órámat itthon hagyom. Elvette tőlem az órát és megcsináltatta. Vett hozzá egy acélláncot is, mert a zsinórral könynyen levágják. Hiába mondtam, hogy az acél és az arany nem illik össze. — Hát ne viseld az órát. — Inkább a láncot teszem le. — Lássa, Miklós bác,si, ba egy acél: láncot látnak a mellényemen, sejtik, hogy óra van a végén, s ellophatják. Ha nem látnak semmit a mellényem, pák fonórát sejtenek a végén, s nem törődnek vele. Ha nem látnak láncot, azt mondják: “Manapság minden valamirevaló ember nek van órája. Ez az Ifjú valamirevalónak látszik, s bizonyosan visel órát. Miért titkolja? Miért rjem viseli láncon? Mert bizonyosan nagybecsű jószág. Ergo: lopjuk el.” — Megint nem úgy van. Lehetnek olyan szerény igényű tolvajok, akik a pakfonóráival is megelégszenek, s az acél lánc ellenére ellopják az enyémet. Képzelje csak el, Miklós bácsi milyen meglepetés lesz nekik, | ha aztán aranyórára bubkan- i nak. Biztosan azt fogják mon(Folytatás a 7. oldalon)
