Kanadai Magyar Ujság, 1976. január-június (52. évfolyam, 1-26. szám)
1976-03-03 / 10. szám
MONTREALI RÓNTGENKÉPEK FÍRI BÁCSI Peri bácsit egyetlen szóval lehet csak jellemezni: Feil bácsi a ZÁSZLÓ. Nagy betűkkel és ritka szedéssel kiemelve. Feri ‘bácsi maga iá olyan, ritka szedés, bogy valószínűleg nemcsak Montrealban, de az egéz emigrációbau nincs még egy ilyen. Ha nem lenne, ki kellene őt találni. Mert Feri bácsi nyüzsög, szer vez, kalapál, nyomdába fut, termet diszit, meggyőz, lángol, plakátot rajzol, tiltakozik, kikel magából és tiszteleg. Vigyáz ő “a” montreáli magyar életre. A többi urak összeülnek, megtárgyalnak, engedélyt adnak és albizottságot “küldenek ki”. Akkor az albizottság is összeül, megtárgyal, engedélyt ad és visszajelent. Közben februártól szeptemberig nem történik sem mi. mert “neüi volt gyűlés”; mindenlki nyaralni megy, — mondják. (Februártól szeptemberig.) — Akkor kitör a balgyalázat, mert nyakunkon az októberi ünnepség, de nincs vész, ismét összeülnek, tárgyalnak, engedélyt és megbízást adnak a “vigalmi bizottságnak.” Ez a “vigalmi bizottság”, — ez Feri bácsi és senki mási. Ő addigra már régesrégen tarsolyában hordja az ünnepély t6l= jes programját, a termet elintéz te, a zászlókat-pántlikákat (saját taxisofőrt Ins keresetéből) megvette, éSs a Hősök emlékművét körülvevő vaskorlátot, melyet a parkoló kocsik örökösen behorpasztanak, már ismét helyrekalapálta. A termet Béla bácsival (róla külön lesz szó!) nehéz, létrákon mászkáló izzadtságos munkával gyönyörűen feldíszítette; —v vigyázba áll a bevonuló elnökség előtt és tiszteleg a zászlónak. persze, az ünnepség tartamára őt félreállit/ják, mint a forradalom tízéves évfordulóján is tették. Elcadás után ugyanis a vezetőségnek koktélpartin kell résztvennie, melyre természetesen csak odaillő személyiségek nyernek meghívást. Tudomásom szerint Feri bá-QSi a legmagasabb rang.ú mnntreáli honvédtiszt. Magyarságtudományi, őstörténeti ismeretei irigylésreméltók. De ez mind nem számit. .Kitűnő felkészültséggel kidolgozta a szentkorona tanát — alkotmányunk ezer éve változatlan alapját — de a vezetőség1 sem őt nem hívta meg a torontói világtalálkozóra, sem a tanulmánya bemutatását nem. tartotta indokoltnak, hiszen — gondolhatták — ott inkább csak “reprezentálni” kell. Hát ők leprezentálgattak a szentkorona tana és Peri bácsi nélkül, még a cserké&zvilágtáborozáson is. Minek a magyar cserkészeknek a szentkorona tana, nem igaz? Közelebb a hetvenhez, mint a hatvanhoz, Feri bácsi télennyáron rendszeresen lerohan a Szt. Lőrinc folyóhoz, léket vág Winnipeg, Man. 1976. már. 5. 7 kocsija is (pedig azzal keresi szűkös kenyerét), mert természetesen a saját garasaiból kellett a zászlót megcsináltatnia. Akkor az urak nem voltak sehol. (Nem volt koktélparti.) — Mikor tavaly néhány hónapig a plébánián titkánkodtam, káraíjzszögeztem a hirdetőtábla főhelyére Feri bácsi gyönyörű, hatalmas gyöngybetüivel szerkesztett megajánlási ivét a vándorzászló fedezésére. Két hónap múlva még csak öt, vagy hat sor volt rajta kitöltve : 1 dől lát, 2 dollár, 1 dollár, stb. Nem baj. Feri bácsi pár hónaljig csak egyszer-egyszer evett napjában, de a zászló ki lett fizetve. Hiszem, hogy a magyar emigráció történelme aranybagyémántba fogja foglalni a nevét. Árkay László. Magyarországi magyar ÜGYVÉD DR.RACSMMBÉLA a budapesti ügyvédi Kamara volt tagja. Manitobái gyakorló ügyvéd, közjegyző, uj címe: 203-504 Main St., Winnipeg, Man. R3C 1A7 — Telefon: 947-1513. ZSUZSI HÍG A KATI IRTA: NYÁRI ANDOR Mikor a háború véget ért s a nyomában járó hirtelen meggazdagodás mindenfelé éreztette hatását, a falu józanságát is megzavarta. Balog János azt mondta, hogy o ezután már nem dolgozik semmit. Annyi a pénze, hogy iha mindennap szalonnát iiustokol is, még akkor ia megéj hótta napjáig. Pintér Ádám meg olyan palotát akart építtetni a Dunaparton, hogy az a mesébe is beillett volna. Üvegfallal, meg ablakos tetővel s ha a szél ífujt volna, csilingeit vonla, mint a üzépszavu csengő. A legnagyobb versengés azon ban a mesteremberek' között volt. Mindenik túl akart tenni a másikon. Az apák ugyanis azt mondták, hogy pénz van, de a pénz mellé lány is van. Mivel pedig a pénzes: lány nem való mesteremberhez, az uriembeihez viszont csak urikisasszony Ibik', hát úgy határozták, hogy a pénzes lányból: urikisasszonyt nevelnek. A kováesimajtsztrani kezdte a sort. Kisasszonyt hozatott a lánya mellé és franciául taníttatta. Azt mondta, hadd tudják meg a faluban, hogy az ő lánya nem paraszt. A paraszt sízót, persze, a bognárra értette, akivel régi idők óta engesztelhetetlen nézeteltérései voltak a mesterséget illető leg. A kovács azt állította, hogy az ő mestersége előbbre való, mint a bognáré, ment az hiába csinálja meg a kocsikereket, ha ő nem tesz rá vassint. Nem ér wemmit. Úgy széjjelesik, mint ai kötetlen kéve. A bognár viszont azzal érvelt, hogy ha ő a kereket nem csinálja meg, akkor a kovács majsztram rakhatja a vassint a semmire. De abból nem lesz kerék soha. Hát eszerint mégis csak az ő mestersége az előbbrevaló;, aminthogy az emberi mivoltnáij is fontosabb a belsőrészlet, mint a külsőség. Elképzelhető hát a bognár ur haragja, mikor a szemfüles kisbiró révén meghallotta, hogy a kovács mit mondott. Tudta jól, hogy a panaszt hízó őtet illeti, meg a lányát. EJ is határozta, franciául tanúi) -a' francia kisasszonytól, a bognármaiszter is határozott. Az egésznapi munkája semmit sem ért, de azért a műhelyben maradt, nehogy a kovács megtudja, hogy a bognárt ette ám a méreg. iMég dolgozni sem tudott. Este, mikon hazatért, egy ideig hallgatott, aztán az asszony felé fordult és megszólalt: — Itt volt az Imre? Az asszony az urára nézett: — Az öcsém? A bognár bólintott: — Az! Az asszony nem értette a dolgot: —- Mit keresett itt? — Földvárra ment a gazdájával, — beszélte nagy komolyan a bognár, mivelhogy a szóbanforgó Imre házmester volt Pesten egy nagy urnái. Az asszony még mindig, értelmetlenkedet: — Ha itt volt, mért nem jött be? — Mondom, hogy a gazdájával veit, — Igazította a szót a bognár. — Az egyik ló patkója meglazult. Azt vertem rá. Éppen, hogy egy percre megállt a kocsi a műhely előtt. Az asszony elhitte, de furcsának találta: — Nem izent semmit? — Tiszteltet. Meg azt is mondta, hogy a felesége beteges. Jó volna, ha a Kati elmenne hozzájuk. — iPehtre? — Oda. A beszédre Kati leány is felkapta a fejét a kalendáriumból, mire az anyja feléje fordult: — Hallod-e! — mondta neki — Imre bátyád Pestre bü. A- karsz-e menni? Kati lány szeme meg,reib bent. Már régen vágyódott Pestre, most, hogy erről esett a szó, nyomban felelt a kérdésre: — Akarok — mondta örömmel. — No, ha akarsz, — vidult fel a bognár — holnap már mehetsz is. Még azon este összepakolták a holmiját és másnap elutazott. A bognár fellélekzett. Nem beszélt ő Imrével, meg a gazdája lova patkóját sem verte' fel. Nem is jártak a falu félé. (Meg ha jártak volna, akis angolul írja haza. Aztán olyan simán rakja egymás mellé az angol betűket, mintha csak magyarul folyna a pennájából. Mikor aztán Kati lány hazatért a nagy műveltséggel és megtudta, hogy a faluba miféle hírek keringenek róla, szörnyen elkevélykadett s hogy valamiképpen megtartsa a falubeliek hitét, apja tanácsára az újságokból kiirta az idegen szavakat s ha aztán vasárnap össze í gyűltek házuk előtt az öregaszszonyok és megkérték, hogy beszéljen valamit angolul', hát azokat mondta nekik. Hanem a kovácsék Zsuzsija sem hagyta magát. Ő meg úgy segített a francia tudományon, hogy a magyar szavakat viszsízafelé mondta. A véniasszonyoknak igen tetszet a fura szó s alig győzték magasztalni a két nagytudományu leányzót. A két majsztram rettentő büszke volt. Hanem egy napon csúnyán ráfizettek a büszkeségükre és úgy felsültek a francia meg az angol műveltséggel, hogy még ma is röstellik -magukat érte. Úgy volt, hogy egy vasárnap délután, mikor a két kisasszony legjavában dobálta a francia, meg az angol szavakat, a községházára 'beállított valamiféle idegen katona. Mivel pedig akkortájt csak a kdsbiiró bakterkodott a szobában, a jegyző úr meg délutáni álmát aludta, sehogyan sem tudta magát megértetni a katonával. De mert a katona folytonosan a francia, meg az angol szót emlegette, kisbiró uram gondolt egyet s az ügyesbajos dologban járó katonát elvezette a kovácsmájsztramékhoz. Majd beszéd vele a Zsuzsi. Az tud franciául. Közben a nép is értesült a katonáról s mikor megtudták, hogy a kisbiró hova vezeti, ők is hozzájok csatlakoztak. Legalább hallanak egy kis francia beszélgetést. A beszélgetés helyett azonban más dolog történt. Mikor ngyanis a kovácsmaj^ztramék meghallották, hogy a kisbiró minémü szándékkal kö- 1 zeledik feléjük a katonával, a fi ancia-tudós Zsuzsi menten elájult, a bognár Kati meg az ördögárokba bujt el az angol szó eló;. Minthogy pedig a szemfüles vénasszonyok észrevették, hogy a katona másként beszél, mint a Kati, vagy á Zsuzsi, menten kitudódott a nagy titok, hogy tulajdonképpen nem is tudnak sem franciául, sem angolul. Meg hogy a francia kisasszony nem is volt francia, csak csúcshurutos, Kati meg az Imre sógor házmesteri szobájában szed te magára az angolkisasszonyok tudományát. A két majsztram szörnyen röstellte magát s mivel a faluban nem volt maradásuk, elhurcolkoűtak a harmadik falúba s ott közös erővel kocsigyárat alapitottak. 'Ahhoz nem kell francia-angol tudomány, meg aztán — úgy találták), — hogy most mái- mellékes, hogy melyikök az első mesterember, ha egyszer a tekintély úgyis fuccsba ment a műveltség miatt. Lucia és a bajnokság (Folytatás a 2. oldalról) beli rátermettségüknek kiadós verekedésekkel adtak nyomatéket. Aztán ott volt Décsy, kardiába riválisunk, Gergely és Foriay, a két örök vitatkozó, végűi Buesinszky a gúnyos mosolyu benfentesi. Úgy emlékszem, Gergely- volt az első, aki Bodor kiválóságát olyan meggyőző erővel rajzolta elénk, hogy a tettrekész kis társaságnak végigfutott a hátán a nideg. Az atlétikának napról napra nagyobb lett a becsülete előttünk. A számszerű eredményeken át csakhamar szinte nyelvtottam Bodorral. A mester csodálkozva mért végig: bestoroztak a versenyzők közé. Két hét múlva letettem a juniorságomat és velem együtt; áthelyezték működési terüket a salakpályára a Múzeum-kert legjobbjai: Szenes, Misángyi, Bucsinsizky és Gergely. Mi voltunk Budapest legboldogabb fiatalsága! Eleven bajnokokkal, öreg rekorderekkel vetélkedtünk, mi. a tizenöt év l * körüli fiuk. Hallatlanul becsültük egymást, mi néhányan s tarán azt, hogy egy célért élhetünk, hogy aszkéta módjára betarthatjuk a sportszerű élet minden feltételét, hogy férfiasán küzdhetünk s hogy mindezekért büszkék lehetünk egymásra, — talán azt többre becsültük, mint magát i Lucynak hívták “szerelmem tárgyát”, kalászszőbe unokatestvérkémet, akire ilyenkor gondoltam. Tulajdonképpen őmiatta sóvárogtam bajnoki győzelem után. — Csak olyan embert tudnék szeretni, aki különb, mint bárki más, — jelentette ki egy szer álmatagon, rajongó ifjú sövények körében. Mit tudom én, akkor úgy éreztem, hogy nekem szólnak ezek a serkentő szavak .. . Határtalan tettvágy viharzott csettintve Ízleltük meg a teljesítmények jóságát. Vérünkké vált a rekordok ismerete. Külső befolyás' nélkül, önmagunktól, -ösiztönszerüen ismertük fel, hogy a testnevelés nagy fordulópontjának éveit éljük: a sport leszakítja magáról a régi, merev, német tornarendszer béklyóit és szágnldva rolhan a nap felé, a szabadtéri sportok karjaiba. Gmzeiy Dénes magával visz minket délután a Millenárispályára — mondta lenkendezve és izgalom pirossága öntötte el arcát. Néhány óra múlva szemtőltizemben álltunk Bodorral. Bizalmat gerjesztően, nyugodtan beszélt. —No fiam, — mutatott iám, _futok most négy kört, próbálj egy körön át a nyomom ban maradni. Alaposan nekifohászkodtam s nem egy, hanem két kört fua küzdelem végcélját: a győzelmet. Azaz, hogy legtöbben igy gon dolboztak a sport tiszteletének ebben a romantikus! korában, előttem azonban le nem tagadhatóan messzebbmenő cél lebegett: a bajnokság. Nem, mintha a többiek vágyálma nem ez lett volna. De bennünk inkább csak az eszményi mozgatóerő lobogott igaz tisztaságában: küzdeni, akár javukra, akár hátrányunkra üt ki a küzdelem siorsa. Édes múzeumkerti cimborák ... Az együttes vágy a különb teljesitmény elérésére szoros benső kapcsolatot teremtett közöttünk. A büszke öntudat érzése járta át mindnyájunkat, ha a veretlen kis csapat együtt volt és tekintetünk találkozott. — De én, — hogy is mondjam csak, én — gyakran lehangoltam, egyedül mentem haza a pályáról. hogy csufíá teszi a kovácsot. Az igazat megvallva, pedig a dolog úgy állt, hogy a kovácsmajsztramnak eszeágában sem volt, hogy a lánya mellé kisasszonyt hozasson, hogy a francia szóval gyötörje. A gondolat csak kapóra jött, mert az orvosok a sógora lányának levegőváitozsát javasoltak. Kovácsmajsztram falujában mivel szörnyű -jó volt a friss dunai lekor is autón kocsikáztak volna és az egész mesét csak azért találta ki, -hogy a lányt valamiképpen elküldte a háztól, mert erre most rettentő szüksége volt. Másnap aztán kiült a pad: a a műhely elé, pipa helyett szivarra gyújtott, hogy megmutassa, hogy neki arra is futja, aztán szóbeszéd közben elujságolta, hogy a lányát felküldte Pestre Országát ez évben jobban ismerje meg. vegő, hát agy határozták, hogy a Zsófi menjen le hozzájuk. Ott majd meggyógyul a csucshurutja. A kisasszony hát, akiről azt állította, hogy a lánya mellé hozatta francia szóra, nem volt más, mint a csucshurutos Zsófi, aki a franciák nyelvén maga sem tudott egyetlen •kukkot sem. A francia tudományt csak azért fogta rá, hogy a bognárt megsértse vele. < A bognár meg is mérgesedett. Menten abbahagyta a küllő faragását, a topért meg úgy levágta, hogy az a nyeléig beleállt a tuskóba. Aztán gondolkozott. Mert azt csak nem engedi, hogy az a vacak kovács kifogyjon rajta a lánya franciaságával. Mikorra a faluban elterjedt a hire, hogy a kovács ék Zsuzsája az angolkisasszonyok zárdájába mivelhogy igen kívánta az angol nyelvet, meg a műveltséget. A hir elterjed, mint a futótűz. A bognár mosolygott. Ha a kovács lánya franciául tanul a francia kisasszonytól, az ő lánya miért ne tanú Ihat na angolul az angolkisasszony októl. A kovácsot ette a méreg, még az üllőt is emelgette kínjában, hogy az a barom (bognár- igy túltett rajta! Hozzá, az ő iZsófija nem is tanul franciául, a Ka - ti meg talán már beszél is angolul. De azért a kisbirónak elmondta mindennap, hogy a Zsuzsi már úgy olvas franciául, mintha egyenesen azon a ny 1 ven született volna. Hadd ciró gassa a nem-jó a majsztert. A bognál’ meg azt emlegette, hogy az ő Katija már nemcsak beszél angolul, hanem a levelet Az Ön országa arra vár, hogy ‘megismerje. Szelíd tavak és nagy folyók, szűz erdők szárnyaló hegyek, rendezett városok, békés kisvárosok és faluk, várják látogatását. Ezek a kultúrájukra, hagyományaikra és történelmükre hívják fel figyelmét — igazán otthon érzi magát. Miért nem hívja meg barátait, vagy rokonait tengerentúlról, hogy csatlakozzon önhöz? Meleg és barátságos fogadtatásban fog részesülni, rokonszenves és vendégszerető emberek részéről bárhova is megy. Az Ön utazási szakembere, vagy szállítója segíteni fog személyi utazásánál, tanácsosai szolgálva, hogy milyen helyeket kell meglátogatnia, továbbá milyen dolgokat kell megnéznie közelebbről, vagy á továbbiakban. Keresse Kanada megismerését több út ton, túrákat és más kombinált utazásokat ..is beleértve. I bennem s a távolban már édes körvonalakban bontakozott ki előttem a cél'. Tudtam, hogy mit kell tennem, — mert hiszen eszembe s'e jutott, hogy elképzelhető különb ember is egy magyar bajnoknál ... Hajúak! Magyar bajnok! A- milyen Rácz Vilmos, Szaihmáry, IM'udin és Kóczán Móricz ... Az egész ország visszhangzott nevüktől. — Még, nagyjon nagy dolgot csinálok érted, Lucykám! — hajtogattam makacsul. A kislány áhítattal nézett rám, de már egy felnőtt dáma választékosságával mondta: “Nem kételkedem benned!” .... Megnyertem az első bajnokságot! Tény ér szélességgel győz tem le a verhetetlennek hitt Palotayt. Centiméterekért viaskodva, gladiátorokként támolyogva zuhantunk a célba. Barátaim őrjöngtek a lelkesedéstől. — Ilyen finis még nem volt! Minden elértél! — mondta (Misi megilietődve a lelkesedés zup ei lativuszában. Alig vártam a másnapot, hogy Lucyihoz rohanjak. Annyira áthatott a bajnoki cim dicsősége, hogy hirtelen nem is találtam szavakat. Egyideig hallgattam, éreztem a pillanat súlyosságát. Szemem majdnem megtelt könnyel, amikor erőltetett nyugalommal közölem mondókámat. — Lucyka, megnyertem a bajnokságot ... — Ügyes fiú vagy, gratulálok. — Érted tettem! — Köszönöm. Azt, hogy “köszönöm”, nagyon kedvesen mondta, de feltűnően nyugodt volt. Bosszantott ez az egykedvűség. Óh, hol van Misi s a többiek . .. Ők meg magyarázzák, hogy m, lett belőlem ... — Érted csináltam, érted! — tettem még egyszer hozzzá halkan. — De hát mi az a bajnokság? — A legnagyobb sportdicsőség? — Lehet a sportdicsőségből megélni? — kérdezte h.rtelen elkomolyodva a kis esltri. Ez a nagyon is gyakorlatias kérdés villámcsapásként sújtott le rám ... Én, a széllel bélelt izmos, szikár kamasz akkor magasabb szférákban éltem, ő, bármilyen tündéri jelenség volt, csodáiikozó nagy kék szemével lent élt a — földön. Ejnye, micsoda igaz professzionista .szem pontokat feszegetett ez a kislány gyanútlanul! .... Hiába ágáltam, magyaráztam, szavaltam, nem segített semmi. A bajnokság hidegen hagyta Lucyt. — Nem érti, nem érti!!! —ismételgettem 'százszor is, amikor egyedül maradtam s fölöttem meginogtak az ábránd színes tégláiból épitett, külön világ roppant boltívei. De később ... Később százszor is ráébredtem Lucy bölcsességére. Kivált az utóbbi időkben., mióta olyan sokan az aktív sportolók közül egészen jól megélnek — még a sportból is. ! a jégbe, ha kell, úszkál egy fél| órácskát, majd továbbrohan hozzád és akkor menekvésed nincs: végig kell és tetszik, nem tetszik, végig fogod hallgatni hatalmas, meggyőző erejű mondani valóját, mégpedig hatszor egymás után, mert Feri bácsi nem biztos, hogy az ötödikre megértetted-e már. A montreáli íMindszenty-vándorzászlóval, mely Istenben boldogult Biboros-bercegprimásiunk akaratából és áldásával már végigjárta a világ négy sarkát, sokan arattak már babérokat maguknak. Csak Feri bácsi nem. Pedig az egész vándorzászló az ő — és csak az ő — egyéni ötlete és kezdeményezése volt. Majdnem ráment a 1 Canadian Government Office de tourisme Office of Tourism du Canada
