Kanadai Magyar Ujság, 1976. január-június (52. évfolyam, 1-26. szám)

1976-02-20 / 8. szám

Vince ma délben hallotta, a­­mint apuka az ebédnél anyu­kának a rádióról beszélt. Azt mondta apuka, hogy a rádió a legcsodálatosabb találmány és magyarázta, hogy mi is az a rá­dió. Azt mondta, hogy az éter­ben hangok vannak, ezek a hangok a leve gőhu llárnoko n ide-oua hömpölyögnek es eze­ket az úszó, hömpölygő hang­hullámokat a nagy rádióállo­mások elfogják és úgy továb­bítják aztán a rádióhallgatók fülébe. És azt is mondta apuka, hogy a rádiótudományban még nagyon sok felfedezési lehető­ség van. Vincét szörnyen érdekelték a tanulmányok, a felfedezések és állandóan kérdéseket intézett apjához filmről, 1 akétaautóról, repülőgépről, úgyhogy apuka nevetve mondta anyukának: — Vincéből alighanem felta­láló lesz! Ám anyuka még csak nem is mosolygott, mikor igy vála­szolt: — Oh, a mi Vincénk máris nagy feltalálói Tegnap is sok mindent “feltalált" a kamrá­ban . . . Vince arca erre pirosra gyűlt, mert eszébe jutott, hogy a teg­napi feltalálása miatt nem ka­­kott vacsorát, mert anyuka ép­pen elégnek találta azt, amit Voice a feltalálás hevében a kamrában magába szedett. Mi­kor aztán ebéd után átjött hoz­zá iskolapajtása. Bandi, titko­­lódzva igy szólt hozzá: — Te, Bandi, találmányom van! — Micsoda találmányod, Vin­ce? — kérdezte Bandi. — Én még ma, most délután fel fogom találni a rádióhullám­­fürdőt! — Jé! — csodálkozott Bandi és kicsit tátva maradt a szája, — eddig én csak Gellért-hul­ürüöről hallottam. — Éppen ezért kell feltalálni a i ádio-hullámfürdőt, — mond­ta Vince határozott hangon, — hogy ne csak ez a néma hul­lánfürdőnk legyen. Mert tudd un ... pajtás, hogy az én hullám­fürdőm beszélni fog, meg éne­kelni, meg muzsikálni, még ... meg . . . igen, mindent fog esi­­nálhii! Apuka ép ma mondta, hogy a rádiótudományban na­gyon sok feltalálni való van még. — Hát aztán, hogy találod fel azt a rádióhullámfül dőt? — kérdezte Bandi. — Azt rögtön meglátod, — felelt Vince és ezzel bement a szalonba, kihozta az ötlámpás rádiókésiziüléket, aztán bement apuka szobájába és az egyik szeiu'ény polcáról levette három óriási üveget, melyek mindegyi­kére nagy betűkkel ez volt Írva: ÉTER, aztán igy felszerelve, lábujjhegyen bement a fürdő­szobába, titokzatosan intett Bandinak, hogy kövesse s az ajtóra kétszer is ráfordította a kulcsot. ‘ — Mért zárkózunk be? — kérdezte Bandi. — Mert úgy olvastam, hogy a feítalók zárt ajtók mögött, csöndben és nagy titokban csi­nálják találmányaikat, — szólt suttogó hangon Vince. — És té­ged is csak azért eresztelek ide, mert ma súgtál földrajzból. D? I most ne szólj egy szót se, csak j csöndben figyeld, amit én esi- | náJok! — Jó, jó, csak csináld már és ne hencegj mingyárt úgy! * — mondta Bandi kicsit irigyen'. — Mert bizony, — gondolta magá­ban, — nagy dolog lenne, ha Vince fényképe az újságokban megjelenne. Akkor talán már nem is kellene neki iskolába se járni többé! . .. — Na hát idenézz! — kezdte Vince. — Én most beteszem a rádiót, mind az őt lámpájával együtt a kádba. így. Most ki­öntöm rá az akkumulátorba le­vő e:ős folyadékot; ehhez hoz­záöntöm ezt a három üveg é­­tert, a rádiókészüléket jól meg­fürdetem a folyadékban, az étert és az akumulátortöltést jól összevegyitem, hogy az éter­ben levő hangok találkozhassa­nak a hanghullámokkal, ezeket a zsinórokat jó erősen rácsava­rom a készülékre, meg a lám­pák nyakára, — igy ni! — hogy a felfogott hangokat szorosan fogják és ha már .minden jól összekeveredett egymással, ak­kor a felfogott hangokat majd kiadja magából, mialatt ide-oda fog hullámozni és igy lesz meg a rádióhullámfürdő zenével, énekkel és tánccal, — mondta Vince és nagybüszikén és össze­ráncolt (homlokkal, tudományo­san tekintett (bele a kádba. De ekkor1 kívülről lenyomó­dott a fürdőszobaajtó kilincse. — IMS az? ... Miért van be­zárva az ajtó? ... Ki van benn? — hallatszott anyuka hangja. — Mink vagyunk itt, Ince né­­né, — kiabálta Bandi. — De ne tessék hangosan 'beszélni, mert I akkor nem tud találkozni az éter, meg a hullámok, meg . . . és ... De anyuka valami rosszat sejthetett, mert ugyancsak ban gosan és parancsaién mondta: — Azonnal'nyissátok ki! És amikor bejött és meglátta a kádban fuldokló gyönyörű rá­diót, az ázott zsinórokat az el­homályosult yak. ezüstlámpák nyaka ' körül, elszörnyedve mondta: — Jóságos Isten, Vince, te I már megint feltaláltál valamit! i Vince most már csak akadoz­na, halkan mondta: — Igen ... én ... fel .. . fel­találtam .. . anyukám, én felta­láltam a ... a ... rádióhullám­­fürdőt, csak a . . . csak a ... izé ... az izé . .. — Tönkretetted a rádiót! — mondta anyuka sírva és a könnyei belehulltak az éterbe, meg a csöndben hallgató rádió­ra. És talán mi se legyünk na­gyin kiváncsiak, ne kérdezzük meg Vinlce barátunkat, mi is történt, amikor* apa hazajött és értesült az új és nagyszerű fel­fedezésről,, ami a rádiótudo­mányban ma délután történt! Hámory Várnagy Dalma: FARSANG IDEJÉN Itt a kedves farsangtündér jó kedvet hozott nektek. Nézzetek csak a szemébe, ott, csak vidámság lehet. Tüllböl van a szoknyácskája, Rajta ékszer, szinarany, rózsaszinü cipellője, táncol, perdül hangtalan. Halljátok a honni zenét? Nektek húzza a cigány! Vidám csárdást járjon minden magyar fiú és leány. HOLDBÉLI EMBEREK UMBERTO FRANCCHIA ELBESZÉLÉSE . A csillagokra vonatkozó fel­fedezések rendszerint a nyári éjszakákon születnek meg, a­­mikor legtisztább az égbolt. Ilyenkor mindenki az eget nézi: ki feledést keresve, ki meg az igazságot kutatva. Nincs is Sízeibb, mint telihiodas éjszakán a csendes susogó folyón csóna­kázni, amikor a víztükör' csillog a pajkosan rezgő fénysugártól. A felszaibadlult lélek ilyenkor felszáll a csillagok felé, ame­lyek lassan vonulnak tova. És bizonyos, ‘hogy az ember sosem telne be ezzel az isteni látvány­nyal, ha a templomtornyok órái nem figyelmeztetnék és nem szabnának észszerű hatált itt is az emberi boldogságnak. Barnabás ott hevert a csó­nakban. Beléolvadt az éjszaká­ba és mem törődött vele, hogy meddig tart még ez a boldog­ság. Ha az ember az időre gon­dol, amely hol (cammog,, hol meg rohan, rögtön boldogtalan­nak erezi magát. De egyszerre csak harang­­kongás jelezte, hogy vége az álmodozás idejének. Barnabás taipraugrott és elkiáltotta ma­gát: — Kikötni! Éjfél! Én nem élek, úgy mint ti. Hogy hajnal­ra felkelhessek, aludnom is kell. — Aludni? Hah aha! És a többiek nevettek, mert Barnabás szép feleségére gon­doltak. De aztán néhány evező qsapással a közeli parthoz irá­nyították a csónakot. Beltrami­­no megkapaszkodott egy káka­­szálba. Barnabás pedig kiugrott és rögtön bokáig is merült a parti iszapba. — Isten veled! Szép álmo­kat! Jó éjszakát Cesarinának! — kiáltotta utána Beltramiuo és megragadta az evezőt. Az ár kivitte a csónakot a fo­lyam közepére és folytatódott a 'halk és meínkólkus gitárpen­getés. A két visszhangzó part kö zött a sétányom bandukolva, Barnabás még; sokáig 'hallotta az édes, szelíd muzsikát, aztán az akkordok elhalkultak és ő szomorúan folytatta útját. A hold most elérte az égbolt tetejét és a meleg, fülledt leve­gőben olyan volt, mint, óriási jéggömb, amely lassan-lassa: olvadozik az űrben. A hulló csillagok, amelyek időmként szikrázva átcikáztak a sötét ü­­rön, talán nemis voltak egye­bek, mint egy-egy megolvadt hold-csepp, amely bolygónk ki­aszott ajkái ól leválik és lehull egy másik földgolyóbisra, a­­mely a miénknél szerencsései/:t Barnabás most visszasírta a lágy, cirógató szellőeskét, me­lyet imént a csónakban élvezett, amikor vízbe mártotta a kezét és úgy érezte, hogy a vér is. hű­vösen kering, ereiben. A koca­­evezősök néha nekihajtották a csónak orrát a partról benyúló füzek lecsüngő ágainak és ilyenkor a magasból egy-egy harmatcsepp hullott Barnabás arcára. Valamennyien ifjúkori bará­tok voltak, még azokból a régi szép időkből, amikor tavasztól őszig minden éjjel szerenádot adtak a folyón. De ő, Barnabás, megöregedett, míg a többiek fia talok maradtak. Azok még min­dig együtt jártak csónakázni, énekelni, gitározni. Nein vrlt olyan nyitott ablak a part men­tén, mely előtt ne énekeltek volna el egy románcot és m'n den évszakban változtatták szi vük hölgyét. Neki pedig csak egy volt az, akit feleségül vett és még ennek se szentelhette egészen éjszakáit. Mert fél-éj­szakákat egy kis sötét irodá­ban ktellett töltenie, hol foly­vást számlákat állított össze és azokatj szép kézírással könyvek be másolta. A rendes napi mun­ka nem volt elég. Amikor aztán jó későin hazatért, Cesarina már aludt xj'S neki nem volt lelke, hogy felkeltse. Ilyenkor lassan, csendesen le­­vetkőzjött és feje lekókadt. Ki­­nyitottia mellén az ingét és fá­­radt-sziomoruan simogatta meg kiaszott bőrét, a testet, mely­nek sohasem jutott se gyönyör, se pihenés. Csendesen bebújt az ágyba, magára hzta a takarót és könyökére támaszkodva el­nézte az alvó (Cesarínát. Milyen nyugodtan aludt, milyen mé­lyen lélegzett! Álmában úgy vál tozott arckifejezése, akár a tó tükre, mely fölött nap és felhő kergeti egymást. Most édesen elmosolyodott, ajka könnyedén kinyilt, most meg egyenesen ra­gyogott arca, mint akit várat­lan öröm ér. De aztán egyszerre elkonnorodott, sebesen csonka szavakat mormogott, melyek­nek értelmét hiába próbálta k.­­hámozni Barnabás. Sajgó szív­vel gondolt arra, mily messze van tőle felesége, bár ott fek­szik mellette. Cesarina álmo­dott és álmában élte végig titok zatos életét, melyről a férj tud­ta, hogy sajnos, abban neki alig van szerepe. Néhanapján Barnabással is megtörtént, hogy álmodott va­lamit. De ő többnyire a felesé­géről álmodott arról az időről, amikor jegyesek és fiatal háza gok voltak és nászuton Velen­cében jártak. Gondoláztak. Meg OoOKuna az asszonyt, aki vize­­merítette tenyerébe és azt férje arcába freccskelte. Vagy úgy rémié tt Barnabásnak, hogy ó riási, azúrkék-tap étás teremben vannak, melynek közepén meny nyezetes ágy áll, Cesarina az ágy felé fut, ő utána, most utol­éri, karjába kapja, letépi a rn~ j uát, a gyönyörű hófehér váltak­ról, ajka már érinti, amikor egy ruharáncba megbújt aljas tü felkannolja kezét .... és Bar­nabás átizzadtan, magából ki­kelve ült fel ágyában. Cesarinának. viszont elképzel hetetlenül fantasztikus álma. voltak, melyeket vagy teljesen elfelejtette, vagy csak töredék-i re emlékezett vissza zavarosan. — Mit álmodtál? — kérdez­te ilyenkor Barnabás. Cesarina nem tudta elmon­dani, vagy összerácolta szemöl ­dökét, hogy visszaemlékezzen eltűnt álmaira. — Berette főszámtanácsos­sal álltam egy magas hidon, a­­mely egy völgy felett haladt át. Egyszerre csak lepkefelhő vett körül bennünket, Ah, milyen szép volt! Ha látta volna! Az­tán . . . ? nem tudom tovább. i Vagy azt mondta — Igen, emlékszem . . Viz­­! partján ültem, amikor gondo­la közeledett. j — Gondola? Velencei gondo­la? — kérdezte Barnabás egy szjkra reménységgel. I . — Igen, fekete, mint a velen- I cei. De mi nem Velencében vol­­! tunk, s te nem is voltál ott. A i gondola éppen előttem ért par­­| tot, a sátor-ajtó felbillent és j egy urat láttam, aki Leoucira ! hasonlított, a számvevőségi tit- I kárra. Kezét nyújtotta felém és j egy lépéssel én már bent is va 11 gyök a sátorban. 0;t egy másik i I un van . . . Berrette ... de ta­­í Ián nem is ő az ... Furcsa ka­lapja van, akár egy tábornoki csákó... Nem tudom, hogyan, j de egyszerre csak szűk és sö­tét utcaközbe értünk. Álarcos tömeg jön felénk. Egyszerre egy hang a fülembe súgja: “Vi­gyázz, Cesarina!” Az álarcosod kirántják kardjukat, támadni készülnek. Érzem, el vagyok veszve, kiáltozni kezdek, amikor a tömegen utat vág magának egy óriási kanpulyka, megragad fel kap és úgy repül el velem, a­­kár egy sas. De repülés közben egyre hullatja tolláit, amig egy kiálló szirten lei nem száll és ak­kor látom csak, hogy ő az, igen Beretta főszámtanácsos, szö­­vöstül-bőröstüL Ilyenek voltak Cesarina ál­mai és Barnabás most eltávo­lodva a folyó partjától, meg­gyorsította lépteit. Arra gon­dolt, mi lehet a magyarázata annak, hogy Cesarina majdnem mindig Berretta főszámtaná­­cisossal álmodik? -Hiszen alig is­meri. Egy farsangi mulatságon és egy keresztelőn találkoztak csak. Sokkal logikusabb lett voma, ha ő, Barnabás álmodik róla, Berrettáról, aki minden áldott nap, reggel kilenctől este hétig ott van előtte, mert hi­szen egymással szemben ülnek a szamíejtöséglben és Barna­básra már hdércként neheze­dett Berretta állandó jelenléte. Kopasz emberke vo.t, apró, ki­dülledő szemmel, arra tövéből sok ránc futott szét és szája szélén néhány szál egér-bajusz konyiult le. A halvába csapott volt a főkönyv fölé való sok gönbedéstől és amikor járt, mintha állandóan láthatatlan zsákot cipelt voln a vállán. Ta­lán ennek a súlya alatt lihegett mindig nagy erőlködéssel. De Barnabás szemében mégis az vo;t a legnevetségesebb, hogy álmatlanságban szenvedett és minden reggel, amikor bejött az irodába, szeme vörös és puf­­fadt volt és úgy panaszkodott, akár a gyerek. — A! micsoda éjszaka!! E- gész örökkévalóság! 'Számol­tam az órákat, a félórákat, a fertályokat . .. Nem látszik raj­tam? Barnabás elmosolyodott és azt gioindlta magában: — De bizony ... Hanem úgy is -kell neki! Hiszen éjszakán­ként kanpulykának változik át, tábornoki csákót nyom a fejébe és gondolázni jár a feleségem­mel. (Menjen szépen ágyba, fő­számtanácsos uram és meglá.­­ja, akkori aludni fog! Álmosan, de vidáman vágott át Barnabás a főtéren és vég­re hefordult a házuk sarkán. De ime, amiint tíz lépést tett a háisak alatt, egy árnyék jött szembe veié, akiben Berretta urat ismerte fel nem kis megle­petésére. Nem volt rajta sem­mi olyan maskara, mint ammo­­vel Cesarina szokta álmában felékesiteni, de. olyan gyorsan sunrant el a harsak közt, hogy Barnabás csak csapott válláról ismerte fel. Maga az, főtanácsos u raun? — kérdezte, tisztelő telje­sen megemelve kalapját. — 0, Barnabás ur! - kiáltot­ta Berretta és viszonozta a kö­szöntést. — Mit keres itt, ezen a vidé­ken, ebben az órában? — Hát lehet ilyen fülledt me­legben aludni? — sóhajtott Berretta. — Maga nem szenved tőle? IMégint-egy szerencsétlen, álmatlan éjszaka, kedves Bar­nabás uram! • Mormogva jött elő a hársfák árnyékából és szemét a holdra emelte, amely fehéren ragyo­gott az égen, a főtér felett. — Olvasta a nagy felfede­zést? — szólalt meg aztán. — Úgy látszik, a holdban növő nyék és erdők varinak . . . — Én is gondoltam erre, - - mondta Berretta. — Kevéssel ezelőtt a folyón csónakáztam és amint a telihold sötét folt ja. t elnéztem ... — Én pedig, — sóhajtott fel Berretta — éppen ezeket az er- j dőket nézegettem itt. De nem tudom meggyőzni ínagam, hogy csakugyan erdők volnának . . . — Menjen csak a folyóhoz . . . Onnan majd jobban látja ... Elköszöntek. Barnabás pl»r Lépéssel a kapuban termett. Fel ­sietett az ötödik emeletre, vilá­got gyújtott és belépett a háló­szobába. Cesarina elnyúlva a­­ludt az ágyban. Vállát csak ha a borította el és keble mélyeket pihegett, az álom nyugodt lé­legzése köziben. Amint ilyen szépnek, fiatalnak, fehér-husu nak és szőkének látta feleségét, Barnabás mégegyszer gyüöl­­ködve gondolt vissza Berrettá­­ra, akit irigyelt, hogy ez leg­alább álmában Cesarinával tölt heti az éjszakát, vele gondoláz­­hat, lepkéket kergethet és az ég felé repülhet az ő feleségével, mint a sas — mialatt az ő osz­tályrésze csak az marad, hogy az asszony mellett aludhat bár, de soha még ujjal sem érinthe­ti. Most -is, hogy lefeküdt, ép­pen csak hogy megcirógatta az asszony homlokát. Aztán elol­totta a lámpát és álomba me­rült. Mint minden éjjel, most is ideges, nyomasztó és rövid ál­ma volt. Almában gitározva csónakázott barátaival és a csil­logó vízből, mint sellő, emelke­dett ki Cesarina, meztelenül, halfarokkal. Éppen egy hid a-Latt haladtak el és fentről egy emberke fejest ugrott a vízbe, aki természetesen Berretta volt: megragadta hajánál fogva Cesarinát és vele együtt aláme­rült. Két-háromszor ismétlő­dött meg ez a furcsa dolog, a­­mig az ébresztő-óra berregése belé nem hasított Barnabás fü­lébe. Ekkor egyetlen szökéssel k.nt termett az ágyból és ijedten húzta össze szemét az erős nap­sugártól, amely diadalmas an tört be a zárt ablakom Gyorsan megmerhette arcát a mosdótál­ban, lihegve megtörülközött és és szmte vaktában gombolta he ruháit, majd a tükör elé lépett, hogy megkösse - nyakkendőjét. De amikor megkötötte, észre­vette, hogy az uj nyakkendő: fekete-sárga csikós, aminő ed­dig még, soha sem volt neki. Berrettán látott hasonlót né­hány nap előtt: az talán rikí­tóbb volt, de nagyon hasonló. — No lám, — gondolta ma­gában — egy nyakkendő, amely mintha Berretteáé volna ... A szinek ... a csikók ... Ebben a pillanatban Cesarina édes ásitásra húzta száját, ki­nyitotta szemét és csodálkoz­va nézte férje félig felöltözött kepét a tükörben. — Ez a nyakkendő? — kér­dezte szemöldökét össze ráncol­va Barnabás és hirtelen a fele­sége felé fordult Cesarina rámosolygott. — Nem tetszik nekem? — só­hajtotta a lehető leglagyabb ési legártatlanabb hangon. — Ta­lán nem szép nyakkendő? Aztán feleletet sem várva, a fal felé fordult és arcát, a pár­nákba fúrta: — Istenkém, — mondta. — Megint micsoda álmom volt . . . Micsoda álom! Ab óidban jártam és ott sok-sok fát láttam ... a levelük pedig csupa arany és ezüst volt. / — Csakugyan furcsa;! -—• ki­áltotta epésen Barnabás. — És Beiuetta, a főszámtanácsos szín tén ott járt a holdban ...?! Cesarina egy szempillantásig elnémult: — Nem, — felelte aztán ásít­va. — Csak fák voltak a hold­ban . . . ezüst- és aranyiévelü holdbéli fák .. . Kisérietjárás (Folytatás a 4. oldalról) mák a léptek és úgy gondoltam magával . .. Hiszen maga is é: ti a tréfát, ugye? A golyó is éppen tréfás ked­vében lehetett, hogy csak hor­zsolta a vállát és nem ment egy-két tenyérrel ariébb. Ak­kor talán ‘valódi kisértetre te­hetett volna szert a házigazda. Borítékot nyomnak Imre k - aébe s aztán az utcán van. Sej­ti, hogy pénz a bélése a papír­nak. Mégis, amikor számolni kezdi, elkábul'. Most már az ő ujjai reszketnek. Ennyi pénzt mem is tudja mikor látott e­­gyütt. De hiába, minden hiába, már a fenyőillat sem izük többé. A Ilarakok úgy hámozódnak ki a sötétből, mint óriás patkányok és a holdat is csaík az égre lőtte valaki. Jobb bévűi lenni. Szuszog, nyög, mocorog az álom odabent. Végre betöltik hivatásukat az ágyak és Imre már a jelentőségüket is felfog­ja. Az ágy — az élet. H.szen ezek az emberek most élnek! Félig rongyosan hever még a harisnya Károly székén, de bánja is ő! Ezüsttel térit és ka­csát trancsirozi Ányos keze ököl ben, mégsem az aduját szoron­gatja most, inkább a puskát, olyan dühösen forgolódik. Dö­mötör is elfeledhette, hogy még hiányzik két nóta a kettőszáz­ból, hiszen elég a cigáinyozá#­­hoz a meglévő százikilencven­| nyolc és. a hársfabódulat, ami most bizonnyal az Övé. Ki felé hajolhat Pali feje ilyen gyere­kes mozdu.ttal? Édesanyjához, okit nem ő temetett otthon? Majdnem kacagásba köpi az epéjét Imre, hogy ilyen jól fel­találták a hozzájuikillő foglal­kozást. Mert követ törni, álhoz nem ad elég erőt a bableves, ezt Ányosnak is be keli látnia. Megáll az ágyak fölött, mint­ha prédikálni akarna: —■ Látjátok feleim, szemetek­kel, hazajáró lelkek vagyunk mind ... Hanem nem illik lármát csap­ni egy kísértetnék, imég ha ide­iglenesen nyugalomba vonult is. kioldja ' a cipőjét és haris­­nyásan indul meg, keze között a borítékkal Minden ágynál vé­konyabb lesz a bank jegycsomó. Uigy dugja, hogy megleljék, ru­­hazsebibe, könyvbe, Vén Tankó­nál a papirosok közé, amik a párnája alól kandikálnak, ügyet len kézzel pinjgált tornyokat mutogatva. Valamicskét magá­hoz tesz s aztán becsúsztatja a ! borítékot Eszti néni ajtaján, í Mégis elégedetlen önmagá­val. A keserű iz sem akar el­múlni a nyelve alól. A válla egy nyilallás, az .álom megfutott. És a hajnal még sehol. Papirt szed elő és a gyerty a mellé telepszik. Szép, egyenle­tes betűkkel, hogy Dömötör Pé­ter vaksi szeme is ki tudja ven­ni, irni kezd: Van nekem egy imakönyvem, í Belenézek, hull a könnyem.. . (Délamerikai Magyar Hírlap évkönyve.) B) Kende Ferencnek (Folytatás az 5. oldalról) 5) Bencz Boldizsár írásait va­lóban rendszeresen közölték a jugoszláviai magyar lapok és folyóiratok 198'3-ig, fő­ként A Mi irodalmunk es a Kalangya. Az utóbbiban csak 1932-ben 13 költemé­nye, egy elbeszélés és egy kritikai Írása látott napvilá­got. Ezt követően azonban 1936-ig nem találkozunk ine­vével a folyóiratban. 6) Erre három év múlva került sor. Nemzetiségek fiai uj életett vittek a vancoveri Hudson Manor-ba (Folytatás az 5. oldalról) dául a portugálok, izlandiak, lettek, módot adhatnak 1 majd sokszorosításra, arra, hogy pamfleteket, közlönyöb't ad­hassanak ki. Erre a célra nemcsak a szük­séges technikai felszerelés áll majd rendelkezésükre, hanem egy titkárnő és egy c.mzőgép is. Ha aztán ezek a kisebb cso­portok is már megerősödtek, megengedhetik majd maguk­nak, hogy a saját lábukra áll­janak. M E G R E N D E > Ö -! V KANADAI MAGYAR ÚJSÁG 210 Sherbrook St., Winnipeg, Man. R3C 236 Telefon: 772-1112. Kérem, a csatolt összeg ellenében indítsák (küldj k tovább) részemre a KANADAI MAGYAR ÚJSÁGOT. Kanadai Magyar Újság .................. $. . . . Sajtó Alap ..........................................$........... Összesen: $ ........ Név: ................................................................................ Cim (utca, ház-szám, vagy Box)....................................................... Város tartomány:............................................................................... A Kanadai Magyar Újság előfizetési dija: egy évre $12.— félévre $6.50, Kanadán kívül $13.—, félévre $7.—. 8 Winnipeg, Man. . 1976. febr. 20. A MAGYAR GYERMEKEKNEK KANADÁBAN SZERKESZTI: oAMORY VÁRNAGY DALMA. RÁDIÓ HULLÁMFÜRDŐ MESE IRTA: KÖVESDY ARANKA APRÓHIRDETÉSE .Egy számában közlés ára $1.25, három számban $3 00 SZIGORÚAN ELŐRE FIZETENDŐ AZ ÁRSZABÁS 4-5 SORRA KISZEDETT SZÖVEGRE VONATKOZIK! ÓHAZÁBA SEGÉLYT az IfCKA utj án A LEGGYORSABBAN ÉS LEGMEGBIZHATÓBBAN A KANADAI MAGYAR ÚJSÁG KERESKEDELMI OSZTÁLYA TOVABB)TJA SZERETTEINEK Cimenkénti rendelések után 15.-ig $1X0; $15.01-151 $25.-ig $1.50 — $25.01 -tői $50.-ig $2.00; $50-től feljebb $2.50 az IKKA kezelési költsége. (210 Sherbrook Street, Winnipeg 1, Man. R3C 2B6

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents