Kanadai Magyar Ujság, 1976. január-június (52. évfolyam, 1-26. szám)
1976-02-20 / 8. szám
2 Winnipeg, Man. , 1976. fabr. 20. DR. ÁGOSTON EDE: San Francisco-i Magyar Kef. Egynáz ünnepélye A HUSZONÖT EVÉS JUBILEUM EMLÉKÉRE A (Református Egyház imaháza február elsején ünnepi díszbe öltözött. 'FT. ÁBRAHÁM DEZiSÖ az egyház püspöke és NT. DÖMÖTÖR TIBOR kerületi esperes, ki az emigrációban neves íróként ismert, jelenlétükkel hozzájárultak a 25 éves egyházi jubileumhoz. Az imaház padsorait San pranlaiseo magyarsága vallásfelekezetre való tekintet nélkül igen nagy létszámmal megtöltötték. Az első sorokiban ott látjuk Nt. Négyessy Bertalan ontáriói lelkészt, aki az e.ső lelkésze volt San Franciakénak. dr. Jaszovazky József érseki tanácsost a Katolikus Missió vezetőjét, dr. Hites Kristóf benioésrenidi igazgatót, és Vadász János a Baptista Gyülekezet vezetőjét. Az istentiszteleten igét hirdetett Nt. iNégyessy Bertalan, kinek szavai után Abrahám Dezső püspök angol nyelven üdvözölte a megjelenteket, majd DALOLJUNK.. VÉKONY DESZKAKERÍTÉS. (Délvidéki népdal.) Vékony deszkakerítés. Átlátszik az ölelés. Ölelj babám kedvedre. Nem hányják a szemedre. Ha azt tudnád, amit én. Ki galambja vagyok én? Nem vagyok én egyébé, Csak a kedves rózsámé. Az én rózsám karjai, Nem akarnak hajlani. Meg kell annak hajlani, Ha meg akar ölelni j É&ös gutiyhórn"* eleje. Ki söpör meg jövőre? Nem bánom én akárki? Elmennék, ha kér valaki. A RÓZA I IRTA: HELTAI JENŐ — Elbeszéli egy kis fiú — Tavaly Pécsien nyaraltunk. Mi minden esztendőben nyaralunk valahol, mert a papa azt mondja, hogy az egészséges és különösen a gyerekeknek jó. Nekem nem, mert én már nagy vagyok, tizennégyéves, csak a Borosának, aki ötéveis és a Margitnak, aki négy. [Ezzel a két kicsivé!1 sok baj van, mert még buták és neveletlenek, de. az viszont igaz, hogy egészségesek. Elgy regigei a mama bement Pestre cselédért. Gyereklányért hogy legyen, aki a két kicsire vigyáz, öltözteti és vetkezteti én már nagy vagyok Délután a. mama már vissza is jött és hozott magával egy nagy és szomorú leányt: a Rózát. Ez egy furcsa leány volt, nem olyan, mint a többi dseléd, aki előtte nárunk szolgált. Fekete ruhája volt és jól volt öltözve, szelíd és csöndes volt, komolyan beszélt. a gyerekekkel, szóval' olyan uritformája vo.:t. A mama is szelíden 'beszélt vele és vacsorát is adott neki, pedig ez nem járt a Rózának, mert vacsorapénzt kapott. Mikor a papám Ibazajött, a mama elmesélte neki a Rózát. — Azt hiszem, — mondta a mama, — hogy végre valiahára egy jóravaló teremtés ’jött a házunkhoz. Képzeld, egy asszony, aki most hagyta ott az urát, meg a két kis gyereklét ... — (Akkor nem is marad soká nálunk, — felelte a papám. — Már miért ne? — Mert visszakivánkozik majd az övéihez ... A mama ííem fellelt, de láttam rajta, hogy a papának ez a kijelentése bántja. És vacsora irtán fokozott gyöngédséggel ma gya rázta a Rózának, hogy másnap reggel mi lesz a tennivalója. A Róza nagyszerűen bevált. Én már sok cselédet értem meg nálunk, de ‘egyik sem viselte ilyen jól magát. A Róza folyátadta helyét Dömötör Tibor esperesnek, ki magasan szárnyaló beszédével méltatta a nap jelentőségét. A beszédek között az egyházi zsoltár énekszámait Nt. Borbás Antal szkv. főesperes a jubiláló egyház lelkésze ivüzolte. * * * Az istentisztelet után a magyarság Ban Francisco festői dombjai közé beékert spanyol villasorokban fekvő Forest Lodge: vendéglő pazarul feldiszntett és kivilágított nagytermében gyűlt össze, hogy meghallgassa az üdvözléseket é_ a művésziesen összeállított műsort. Hosszú volna az ünnepi szónokok beszédeit teljes egészében leközölni, ezért a tudósitó kizárólag az egyházvezetők szavaiból kivonatol lényeges szöveigrészt. Elsőként Magyar Kossá István gondnok üdvözölte az Egyházak vezetőit és a cca. 220 Rt számláló közönséget. Majd ton a gyerekekkel volt, sétált velük, meséit nekik, közben még arra is ráért, hogy a takarításban is segítsen és ruhát varrjon. A két gyerek roppant szerette, a mama pedig imádta. Minden este újabb és újabb dicséretekkel magasztalta a papának, —- Ez az asszony maga a becsületesség és a (jóság,— mondta a papának és látszott rajta, hogy boldogságban úszik. (Amire volt is oka, mert nálunk mindig ,‘oaj van a cselédekkel.) A papám is boldogan ha llgatta. — No ivégre valahára, -mondta megelégé detten. Azután aggódva tette hozzá: ^1 !íát,ö ijMtu^ond? iMteg van elégedve a hely éveli? Nem beszél arról, hogy visszamegy az m álno'Z ? — Nem, — mondta a mamám, — erről még nem szólt. De tudom, hogy én meghalnék, ha ez az asszony elmenne inneni. Kértek, valaki, akire nyugodtan rábízhatom a gyermekei met ... így ment ez vagy egy hétig, amikor egyszerre, nevezetes dolog történt. A Róza levelet kapott. Nem isi levelet, csak képes levelezőlapot. Én éppen kint álltam a kapuban, amikor a postás hozta és ideadta nekem. A Rózsa sétálni volt a gyerekekkel', én hát átadtam a levelezőlapot a mamának. A mama elolvasta a levelezőlapot, aztán letette maga elé az asztalra. Az arca elborult. Egy kicsit gondolkozott, azután így szók: — Fiacskám, te okos fiú vagy. Nem kell szólnod a Rózának, hogy levelet kapott. Érted? ... — Érteni, mama. Nem is szóltam egész nap senkinek. A mama gondosan eltette a levelezőlapot, csak ette beszélt róla a papának: — Az ura visszahívja ... Füt, fát Ígér neki, ha visszajön. Hogy nem fogja verni . . . Mit csináljak? — Hogyan, mát csinálj? Nem értelek. — Odaadjam neki a levelezőlapot ? — Hát nem adtad oda? • — Volt eszemben! Hogy itt hagyjon? — De, angyalom, ezen nem lehet segíteni. Azt a levelezőlapot nem szabad elsikkasztani. Jda kell adni a Rózának! Ő azután tegyen úgy. ahogy jónak látja ... — De nézd kérlek, most már egészen megszokott nálunk. Na gyón jól érzi itt magát, nagyon szeret minket és ma is' azt mondta, hogy sohasem megy el tőlünk. — Annál inkább odaadhatod néki a levelet ... —- De az meg fogja zavarni a fejét. Hátha még nem elég erős aháioz, hogy a férje csábításának eílentálUjon ? — Az nem a mi dolgunk. Nekünk az nagyon keserves lesz, ha ő elmegy, de végre is, mi nem avatkozhatunk bele az ő átadta a szót FT. ABRAHAM DEZSŐ püspöknek, ki a megjelelitekhez ismét angolul szólt, melynek szövegéből a következőket idézzük: Miniden egyházi emlékünnepélyen arról kell megemlékeznünk, hogy az a “fudamentiumi”, amely a gyülekezetek felépültek; az Isten és az Ő szent Pia. Istennek szüksége van hü építő munkásokra. San F.ancisco egyháza Isten kegyelméből, olyan odadó áldozat kész és hűséges lelkipásztort kapott Ft. Borbás Antal főespere; személyében, akinek .nincs párja. Szolgálata felbecsülhetetlen, magyarság szeretete átkarolja felekezeti határokon túl az ossz. magyarságot. Végzetül a püspök rámutatott arra, hogy a szikla “fundamentumra” égő hitű főfesperesi szolgálattal csak úgy lehet egyházat építeni, ha hűséges tisztviselők, áldozatkész presbiterek és. mindenben megértő hívők veszik körül az egyház közszeretetben élő pásztorát', —. fejezte be köszöntését az egy ház püspöke. T. DÖMÖTÖR TIBOR esperes, mint ünnepi szónok, egyházat épitő magas-röptü beszédéből tanításként idézünk: Feleuton lehetett ez az egyház a mai ünneplés felé, amikor Nt. Borbás Antal áldó imáival és a megszentelt szabadságharcos zászlóvá! Serényi Istvánnal együtt elindultunk, hogy egyetlen egy szóval végigmenjünk Amerikán. “SZABADSÁGOT MAGYARORSZÁGNAK!” Most is magam előtt látom ezt a gyalogló magyart. Sokszor véres lábbal, akit néha megsknogattam, mellette imádkoztam, buzdítottam. Nem hagyhatod abba! — szóltam — Az egész világ magyarsága figyel téged! .Mert meghalni lehet, de elfáradni soha! Sokan megkérdezik cinikusan, va&y gúnyosan: mi értelme volt? Mi értelme van magyarnak maradni, templomot építeni! Hiszem a gyermekeink úgysem beszélnek már maig.yai.ul. Ötven év múlva úgysem tudja a világ, hogy San Franciscóban voltak magyarok. Hát érdemes? Ezek a gyász-magyarok elfelejtették, hogy magyar soha nem kérdezte, hogy — érdemes, —- hanem teljesítette az Isten hivatását, azon a poszton, abban az egyházban ahová őt Is*ten állította. Vajon megkérdezte-e MIINDSZENTY JÓZSEF HERCEGPRÍMÁSA, aki Ausztráliától Afrikáig lelkes szavakkal buzdította a lélekben megtört magyarokat, pedig, érezte, hogy végnapjai közelednek .. . Érdemes volt? RAVASZ LÁSZLÓ Püspök i talán ő megkérdezte a nyomorúságban és elhagyottságában. amikor: “Maradjatok meg magyaroknak Amerikában! Mert itthon már nincsen! Rajtatok keresztül akar az Isten egy új országot épiteni, Krisztusi hitet megmenteni ... Érdemes volt? Nem ez a kérdés Testvéreim! Mert akikben ott él a hit, azok nem _ tudnak nem hinni, mert tennünk él az Isten le.ike. Lehet, hogy akaratát győzelemre vigye. Ezen az ünnepségen 25. esztendőre tekintünk vissza. Keménységet hoztam közétek. Én is katonapapnak készültem. Összeomlott minden, de az ej migrációiban folytatom ezt a harcot. (Hosszantartó taps.) Testvérek! Tiz évvel ezelőtt átvettem egy olyan egyházat, melyről levették a “MAGYAR” elnevezést. Az egyház volt lelkésze eltemette a magyar okát. Isten akaratából kerültem oda. Újból nekivágtam a végtelennek miközben e szavakat mond tam: “Ha minden összeomlik, akkor is itt magyar-egyház lesz (ismétlődő tapsvihar). És lett! Felépült Amerika egyik legerősebb magyar-központja... (szűnni nem akaró taps) Tehát vannak-e csodák? Vannak! Mert az Isten rajtatok keresztüli. végzi el munkáját. Az emigrációban azt gondoljuk millió számot meghaladó életébe és nem vehetjük ma- ] gunkra azt a felelősséget, hogy elzárjuk előtte a családjához va íó visszatérés útját. A mama elgondolkozott. — Jól van, majd odaadom, — mondta szárazon és rosszkedvűen. De nem adta oda ... Én másnap egész nap azt lestem, hogy oda fogja-e adni? Nem adta oda. Szerettem volna szólni a mamának, de úgy éreztem, hogy ez nem illik. A papámnak még kevésbé szólhat tam, mert ez meg árulkodás lett volna. Azt reméltem, hogy a papa magától szóiba fogja hozni a do.jgot, de a papa nagyon elfoglalt és szórakozott ember, másnap este már régen elfelejtette a Róza levelezőlapját. Nekem mindez borzasztó volt. Nem mertem többé a Rózára nézni, mert úgy éreztem, hogy körülötte valami bűn történik, amelynek én is részese vagyok. Hogyan szabad neki erőszakkai itt tartani a Rózát? Igaz, hogy nyáron nagyon nehéz jó cserédet kapni, különösen két kis gyermek mellé, de hát ezért még nem lehet a Rózát örökre elválasztani a férjétől és a gyermekeitől'! Százszor is szólni akartam a mamának, de az utolsó pillanatban mindég megijedtem. A papám pedig nem törődött a dologgal, ő csak azt látta, hogy a Róiza még mindig nálunk van; azt hitte, hogy a dolog már réigen rendben van. Most már csak egy reményem voót, az„!hogy a Róza férje megint Írni fog. Egész délelőtt kint leskelődteim a kapuban, vártam a postást. Erősen elhatároztam, hogy ha levél jön, azt a mama megkerülésével, egyenesen a Rózának adom át. De nem jött levél. Pedig most már a postára is lementem, ott kérdezősködtem a kisasszonytól! aggódva, nyugtalanul, hogy jött-e a Rózának újabb levele? Nem jött, nem jött. Én naprólnapra ázgatottább, lettem. Istenem mi fog itt történni? Hátha az az ember többé nem ir? Hátha most már ihalani sem akar többé a Rózáról és az soha többé haza nem mehet, hanem kénytelen egész életére megmaradni cselédnek? És ez az én mamámnak, az én édes, jó mamának lesz a bűne? — Mi bajod van fiú? — kérdezte egy este a papám. — Hiszen egészen sápadt vagy ... — Semmi, semmi, — mondtam rémülten. Attól tartottam, hogy az arcomról leolvassák az én rettenetes érzéseimet. — Valami bájod van, f.acskám? — kérdezte a mama is gyöngéden. Én ihangos zokogásba törtem ki. A papa meg a mama csodálkozva, ijedten néztek rám. Körülöleltek, körülicirógattak, faggattak. Én megembereltein magamat és mosolyogni próbáltam: — Nincs már semmi bajom... — De hát miért sírtál? — Nem tudom . .. megijedtem ... talán azért ... A mama behívta a Rózát. — Fektesse le ezt a nagy fiút — mein dta neki, — aztán üljön oda az ágya mellé, iámig elalszik ... A Róza mosolygott. Szomorúan, fáradtan. 'Nekem majd meghasadt a szivem. A sötét szobában aztán beszélgetni kezdtem vele: — Mondja, Róza, milyen ember a maga ura? — Rossz ember, — felelte ő, — részeges ember, durva, ember. Sokszor megvert. — Nem szereti? A Róza sóhajtott, de nem szólt. — Nem akar visszamenni hoz zá? — kérdeztem reszketve. — Nem ... Nem . . . Miért mennék vissza? Hogy megint verjen? — Wát-ha megjavulna? — kérdeztem mind izgatottakban, — Hátha megígérné, hogy töntet nem veri magát? Hogy többet nem iszik? — Nem javul az meg . .. ígérte már százszor . . . Nem, nem, sokkal jobb ez igy ... Ez valamelyest megnyugtatott. Talán mégis a mamának volt igaza. Számtalanszor kiderült már, bogy a mama nagyon okos asszony. Istenem, ki tudja, a Róza valamikor talán még hálás is lesz a mamának, hogy nem engedte vissza a nyomorúságba meg a szenvedésbe és megoltalmazta őt a férje ellen. Behunyt szemmel feküdtem és gondolkoztam. A Róza hirtelen felém hajolt. — Alszik? — kérdezte suttogva. Nem felettiem, mire lábujjlhegyen kiment a szobából. ,Nem tudom miért, de valami borzasz tó vágyakozás fogott el, látni akartam, hogy mit csinál a Róza? Halkan az ajtóihoz topáztam és végtelen óvatossággal lassan kinyitottam egy kicsit. Éppen csak annyim, bogy a félszememet odatarthattam a nyilőshoz. A Róza kint ült a konyhában, a konyhaasztal előtt és az arcát a két kezébe temette. Sírt. Nekem elszorult a szivem és az én szemem is könnyezett. Visßzarohantam az ágyamba és a vánkosba temettem az arcomat, amely uigy égett, a fejemet, amely zúgott. És főliázadtam a gyávaságom elten: szabad nekem tűnnöm azt, ami itt történik? H.szen én már nagy fiú vagyok ... Ebben a percben bejött a papa, meg a mama a szobába. Gyertyát hoztak. Odaléptek az ágyamhoz. Én némán feküdtem, behunyt szemmel. .Mintha aludnám. A papa a .homlokomra tette a kezzét. — Ennek a gyereknek láza van, — mondta aztán. — Reggel el keil küldeni az, orvosért. . . A mama aggódva csókolt meg és óvatosan,, hoigy.föl ne ébreszsízen. Én fájdalmasan felsóhajtottam. Aztán, nem tudom mi jutott az eszembe, hirtelen azt I suttogtam: — A levél ... a levelezőlap ... miért nem adják oda? — Félrebeszéi, — mondta a,' papám. — Nagy' láza van. — A levelezőlap • . . a Róza. .. — ismételtem, — miért sir a Róza? A szobámban most csönd lett. Kitaláltam, hogy a papa most a mamára néz, igy, ahogy akkor ! szokott, amikor * valami nem " tetszik neki. — Mit beszél ez a gyerek? — kérdezte meglepődve. — Mi van azza,: a levelezőlappal? ... — Nem tudom, — mondta a mamám zavartan; de azután süni kezdett. Hangosan sirni. — Gyere át a másik szobába, — mondta a papám szigorúan. A szoba megint elsötétedett. Én agg dóvá figyeltem, de nem hallottam semmit. De most már nem is törődtem semmivel. Úgy éreztem, hogy valami rettenetes, nyomástól szabadultam meg, valami meleg, jó érzés fogott el. Elaludtam. Arra ébredtem föl, hogy a doktor a pulzusomat tapogatja. — Nincsen ennék semmi baniagyar él. Igen. De a magyar történelmet csak '5% magyar irányította. Áldja meg az Isten azt az 5% magyart, aki kész, aki mer, aki akar. Ment két eset lehetséges, az egyik az, hogy majd egyszer felemelt fejjel. haza megyünk ... a szabad boldog, büszke Magyarország ba; vagy ha nem, unokáink sárhantunk mellett kalapot ifognak emelni és azt fogják mondani: “Itt magyarok éltek, laktak áldoztak és Amerika földjén meghaltak.” — Adja az Isteni, hogy otthon találkozunk! Az ünnepi szónok beszédét szűnni nem akaró tapssal kísérte az ünneplő közönség. Következő szónok. NT. NÉGYESSY BERTALAN ontáriói lelkész, a san-franiciscói megalakult egyház elindítója, kinek beszédjéből a következőket idézzük: Lukács evangéliumaiból idézem a következő szavakat: “Ha valaki az 'ekeszarvára veti kezét és hátra tekint, nem alkalmas az Isten országára.” Tehát nem elég egy gyülekezet munkáját megindítani, azt igyekezni kell az evangélium szerint megtartani. Ez pedig úgy lehetséges, ha az ekeszarván a kezünk továbbra is uajta van. Boldog örömmel tettem eleget a meghívásnak. Egyben magammal hoztam Ontario egy ház testvéri üdvözletét. Mint az alapitó gyülekezet első tolja, — mondta nevetve. — Nem is volt. Én elpirultam. Félénken néztem a mamára, de az mosolygott. Kikiséite a doktort, aztán visszajött és az ágyam mellé ült. — Nagy újságot mondok neked, — szólt mosolyogva: — Mit? — A Róza elment .. . Nekem könny .szökött a szemembe. A boldogság: könnye. Aztán nem tudtam tovább uralkodni magamon és elkezdtem kiabálni: — Hurrá! Hurrá! A mama rámlb örült és megcsókolt. Az ő szeme is könnyes volt. — Derék fiú vagy! — mondta büszkén. ». . PANNA IRTA: SZOMAHÁZY ISTVÁN Drága novemberi köd, amelyből az ivlámpák villamos fehérsége csillog ki a sötétedd utcákon, iszázezer boldog gyermek nevében köszöntőm misztikus' fátyolodat. E fátyol még most irigyen eltakarja előlünk a karácsonyi zúzinarás tündérországát és az aranyos mese szelíden lebocsoátkozik a halandó emberek világába. A király, aki vérvöilös ruhát hord és fejét aranyból készült papagályzöld generális, Titania, a molliruhás tündérkirálynő, akik kék szemét szelíden lecsukja, ha kicsiny úrnője lefekteti, Paprika Jancsi, az udvari bohóc, az ő tündöklő réztányéraiival, a faitalpazatos oroszlán és a selyemstzőrü bárány, — a karácisonyi mesék ezer és ezer alakja meg ott pihen az ezüstős ködfátyol mögött, a kirakatok bűbájos, birodalmában. De alig kell immár haimiincötször álomra (hajtanunk a fejünket — és az aranyfürtösi király, a merev ólomtáborszernagy, a kéfcszemü Titánba és a humoros Paprika Jancsi mind idezarándokol hozzánk a meleg szobába, amely túl véghetetlen kórétegek borulnák a tornyokra s háztetőkre ... Boldog gyermekek, akikhez egy valóságos tündérvilág látogat el szent karácsony hajnalán! Nekünk öregeknek, akik imjmár csak az ő gügyögésükben látjuk e földi létezés célját, sofckaii kevesebbet hozott ama zord téli nap reggele, mint nekik, szerencsés kis századvégieknek, — akikért ezer elme és ezer fantázia dolgozik. Az a pápaszemes kisvárosi boltos, aki a mi mesevilágunk kapuját őrizte, 25 éven át ugyanazokat a [játékokat adta el s a harlekinkék spanyol köpönyegét már meglehetősen kiszívta a nap, mikor a kopott legény hozzánk került. Arról a babáról, aki a szemét esténkint lecsukja, sőt cérnaszálhangocisikájával még a “mama’’ s a “papa” szóikat is elsipitja, csak Fräulein Marie beszélt néha, egy vén svájci kisasszony, aki a grófi csemetéket késze az a kérésem az itteni magyarság felé, tartson össze, hassanak oda a családon belül, hogy az ifjúság járjon templomba. Mert ha e kérést elhanyagoljuk a felnőtt fiatalság az egykori szülőkre ráolvassák: “iSzégyeljük Apáink és Anyáink, hogy gyermekeitek vagyunk!” Nem szeretünk “elnémult harangokat’’ látni, ahol az. ige elvesztette az Isten hivatását. — Szólt többek között, San Francisco első református lelkésze. Ezutáni következett dr. JASZOVSZKY JÓZSEF érseki tanácsos a katolikus missió vezetőjének üdvözlése. “A gondviselés és a történelem itélőszéke előtt mi rnagya rok, Krisztus követői, kéz a kéziben ünnepeljük a san-francisicoi Református. Egyház 25. éves jubileumát, üdvözlésemet e két Görög szóval szeretném kifejezni: ’“ANDRE I AND ADEii’HOl” — Az az FÉRFIAK. TESTVÉREK! Ezzel a szavakkal üdvözölte Péter apostai Jeruzsálemben az első Kriítust követő gyülekezetét. Vajon miéit szólította Péter apóstól e két szóval őket! IM'ert az első keresztény egyházközség tagjai gránitból .kifaragott, de élő férfiak voltak. Kinek utódai a Szentek <és Vértanuk. A mai időkben az egyházakhoz való tartozás, a hősiesség, (Folytatás a 6. old lo.,) nevelte. Én három éven át az ön égi hintalovat kínoztam, a húgom pedig még, kilencéves korában is annak a pirosorru hölgynek varrt reggeli pongyolákat, akivel már négyéves korá ban megajándékoztak. Hol láttunk volna olyan dráigamivü csodákat, aminőkkel a mai ifjúsági (játszik? A kereskedő akár rögtön becsukhatná a boltját, ha a ihajasbabái nem beszélnének, a tigrisei nem bőgnének ős a bohóca nem vágna torz képeket az ő akaratos kis gazgazdájára. A babák régi puritánságának vége, ma már ők is csak olyan századvégi legények és kisasszonyok, mint akik a gyerekszobában játszanak. A fiának kell, a nagyvárosi urigyerek megindítható^ villamos vasutat akar, hálókocsival, étkező-teremmel és ezüstsapkás kalauz automatával, aki annak rendje és módija szerint járja végig az egész vonat vagonjait. A Vanderbiltek férfiágának legifjabb tagja, aki ez idő szerint még szoknyában készül a milliomos! pályára, kétéves korában már olyan lőszőr-hadvezért kapott, aki tiz percig egyfolytában hangosan lelkesítette a katonáit s a kardjával komolyan szétverte a déli államok gyáva átomhadseregét. A vitéz hadvezér gyarló szív helyett nagyszerű fonográfot hordott a mellében, a kardját pedig a villamossáig immár hétköznapi ereje mozgatta. Melyik gyerek nem álmodik ma ilyesmiről? Pár év nrulva a vidéki szolgabiró gyerekszobájában is otthonos, lesz a fonográfos játékkatona, mert fájdalom, ma már villamosi sínek hálózzák be a gyermekmesék tündérszigetét. A mai gyerek dúskáló nabob hozzánk képest, de hogy gazdaságban neun ‘boldogabb, mint mi voltunk, azt a Panna története fényesen bizoyitja. Panna története* egy melankolikus álom, — és én szívesen elmondom azoknak a vén gyermekeknek, akik a meseországot és. az aranyfürtös király óikat a jó' Isten tudja mióta elfelejtették .. . ífc 5jC Pogányné 30 éves asszony volt, de 12 éves asszonykora da| cára is ugyanaz a jó gyermek | marad, akinek a kisváros isj merte. Fájdalmas sebet vitt I magával 12 évvel ezelőtt az oltár elé; egy bánatos, szomorú szerelmet, amelyről végképpen le kellett mondania, ő is csak azért ment férjhez, amiért sok szegény és jó leány: hogy az öregek állapotán segítsen. Pogány házat épített az apósának, Márta pedig Budapestre költözött az urával. - Fájdalmas mosollyal vezette a háztartást, rezignáltan íjárt ide-oda az mra karján és később beteges szeretettel öltöztette, csinositgatta a kicsikéit. Tizenkét év alatt nem volt egy pillanata, amikor igabán boldognak érezte magát; de panaszszót még a saját édesanyja sem hallott soha az ajkáról. És csak néha, nagyritkán történt, hogy egy kedves név hallatára igy sóhajtott fel: (Folytatás a 7. olctebr'. VALÓDI MINŐSÉGŰ FINOM-ŐRLÉSŰ KALOCSAI CSEMEGE PAPRIKA fontja $2.25 és szállítási költség. KOLBÁSZ, PÖRKÖLT, GULYÁSLEVES, PAPRIKÁSKRUMPLI, PAPRIKÁS SZALONNA, STB. EL SEM KÉPZELHETŐ VALÓDI HAZAI PAPRIKA NÉLKÜL. Elsőrangú ERŐS PAPRIKA fontja $2.50, 1/2 font $1.50 és szállítási költség. Kiváló minőségű töretlen óhazai KAMILLA TEA fontja $3.85 és szállítási költség. Tiszta tojás TARHONYA legújabb magyarországi szállítmány FONTJA: $1-25 és szállítás. K. M. U. KERESKEDELMI OSZTÁLYA 210 Sherbrook Street, Winnipeg, Manitoba, R3C 2BC.
