Kanadai Magyar Ujság, 1976. január-június (52. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-30 / 5. szám

8 Winnipeg, Man 19-76. jan. 30. Hámory Várnagy Dalma: ESTE A DUNAPARTON Nem sokkal később, aJbogy a budai hegyekből visszaverődött az alkony búcsúfénye, kilencet kongott valahol egy toronyóra. Akkor értem -át a budai oldalról, a pestire. Az országiháza előtt folytattam sétámat, — itt ahol sohasem szellőztettek divatos ruhakölteményeket, mint haj­dan az előkelő dumaparti szál­lók előtt. Errefelé, inkább a Dana szerelmesei lépegetnek. Halkan közlekednek, puha, macskatalpon róják az utat, hogy ne zavarják a folyó kon­certjét, hiszen a viz szünet nél­kül zenél. Különös müveket ját­szik. Nem hiszem, hogy valaki kótafejekkel rögzítette volna va laha. Sok ariciu, játékos a Duna Jó s rossz hajlamai vannak. Né­ha, méltatlankodva csapja ned­ves tenyerét a gát falához, mint a türelmetlen, ember, áld vftatko zás közben az asztalra vág, hogy ezzel is nyomatékot ad­jon szavának. Máskor meg? Csendesen duruzsol, mint aki­nek igazat adtak és ezt megelé­gedéssel tudomásul veszi. Olyankor félelmetesem sötét és csendes. (Máskor színes me­séket mond1 a partnak, vagy a szerelmes, bánatos emberek­nek, hiszen rendszerint ilyenek járnak erm Az est varázsát megzavarja egy hajó. A Duna, indulatosan pofozza a hajó testét. Úgy vi­selkedik, mintha megbántották volna. Az est, a part. kizökken előző hangulatából. Hullámkar­jaival fenyegeti a rendbontót. Habot ver dühében maga körül. Néhány bullám elkíséri a hajót, szorosan hozzátapadva testé­hez, minltiha igy akarná belőle kiszívni a titkot, -hogy azután adocsoghassa hozzátartozói­nak. iSzeretem a hajókat. (Rejté­lye© lényük hozzátartozik a nagy vizek képéhez. A jószagu nyáriójszabábam szentjánosbo­gárra emlékeztető lámpásaikkal oly nyugodtan, magabiztosan úsznak a rettentő vizem, tele gyomorral is. Mi mindent hoz­­visz magával egy ilyen úszó test? Közlekedési eszköz! —, mely idevarázsol távoli erdőzú­gást, széraillatot, a partokat környező mezők életét, érő bú­zatáblák ziizegését, mosolygó gyümölcsök étvágygerjesztő in­gerét, a fötlld szagát, a virágok szinergiáiban tobzódó szépsé­gét, távoli emberek életének zaját, jő és rossiz benyomáso­kat. A hatalmas testű jármű hoz­zásimul a vízhez, mint ödbeli gyermek az anyjához, simán, megértést keresve. S akárcsak a gyermek, magában hordja a bűnt, a tisztátla-niságot, a rossz­ra való hajlamot. Szerencsét­lenbéget is hord magában. Kü­lönös hasonlat, de önálló élete van, melynek ritmusa olyan, aJkártdsak egy jó úszóinak. Szive isi van, mely néha rakoncátlan­­kodik, akár az embereké. Jó messze kerültem utamon. Egy uszály, ismeretlen oknál fogva a partnak dűlve piheni. A házmagasságu deszkarako­mányból jószagu fenyőfélék gyantás illata száll. Távoli er­dőket varászol a pesti duna­­partra. Segítség! Segítség! — sikolt­­ja őrjöngve a rakomány irá­nyából egy női hang, és én, gyáván az ellenkező irányba szaladok, mintha engem tá­madtak volna meg. Budapest 1974 nyarán. Hámory Várnagy Dalma: SENIOR & JUNIOR Hetvenöt, jsziveszter, (meghalt óesztendő, divatos szakálla rajta a szemfedő, erőtlen búcsút int, egyet biccent rája, nem (marad /köztünk, csak üres tarisznyája. Tavaly, ilyenkor még, ifjúi jókedvvel, vig muzsikaszóval, pezsgogőzös reggel, hogy bejött az ajtón, belehajolt háta, annyira tele volt piutatós iszákja. Hosszú az esztendő, de leélni nem sok, hogyha jön az éjfél, amikor koccinttok, gondoljatok vissza az elmúlt rossz évre. s merítsetek erőt az új (esztendőre. Mari, 1975. Vigyázzunk az autójavítással (‘Spec, to OS from the Dept, of Consumer and Corp. Af­fairs.) A legtöbb autó tulajdo­nosnak fogalma sinlcs arról, ho­gyan kell a irkákat kijavítani. Ujfundlandon, Nova Scotiában, Prince Edward Martion, New B. unswilck-bani, Québeciben és Ontarioban, valamint Sasfcat­­oaewanban és Albertéban csak jogositványos mechanikusok dolgozhatnak. Manitobában, British Columbiában, az Észak­­nyu mi ti Területeken é.s> Jiukon­­ban csak az veszi ki a mester­levelet, a szakértelmet bizonyí­tó okmányt, aki alkarja. Egész Kanadában csak azok kapják meg az úgynevezett "tiled Seal interprovinciai oer­­tiíicate-ot”, akik sikerrel, 70 százalékos eredménnyel lete­szik az előirt vizsgát. A “Red Seal” nemcsak azt bizonyítja, hogy az azzal rendelkező me­chanikus komolyan veszi a szak máját, hanem azt is, hogy mind federális, mind tartományi vi­szonylatiban dolgoztatni, leg­jobb, ha meggyőződünk róla; letette-e a vizsgát, megkapta-e a diplomát. iMikor úgy gondolunk, meg­tel elő garázst találtunk, okosan tesszük, ha kezdetben, amíg az ott dolgozókkal jobban meg nem ismerkedünk, csak kis munkákat bízunk rá. Nem árt kezdetiben meggyőződni arról is, hegy nem használták e a kocsit — szokásos hajtási pró­bán kivül — esette.' magán cél­ra. Erről úgy győződhetünk meg, hogy a garázsba adás e­­lőtt ési után megnézzük a kilo­méterórát. A megállapodás általában az­zal kezdődik, hogy árajánlatot kérünk. Persze az ajánlat való­ban nemi más, csak ajánlat. Akárcsak a sebész,, a mechani­kus is olyan munkát végez, hogy gyakran akkor vesz ész­re újabb hibákat, amikor már behatolt a 'motor belsejébe. Becsületes ember, jóhirnevü garázs nem fog nagyobb javí­tásihoz anélkül, hogy erről a tulajdonossal ne beszélnek Ter­mészetesen tanácsos erre előre felhívni a figyelmét, megkérni aura, hogy telefonáljon, vagy más módon lépjen velünk érint-, kezesbe, ha úgy gondolja, hogy a megállapodások túlmenő, na­gyobb munkára van szükség. A tulajdonos jól teszi, ha ki­mutatást vezet a kocsin végzett munkáról. Ha a munkával nem j vagyunk megelégedve, vagy I úgy érezzük, hogy sokkal töb­­; bet számítottak, mint amennyi az árajánlat volt, kérjünk ma giurázatot, hátiba sikerül meg­állapodásra jutni. iNelrn árt, lia csatlakozunk valamelyik jóhirnevü autóklub­hoz, amelynek a címe és tiele­­fonszáma könnyen megtalálha­tó. Vigyázni kell a kocsira köl­tött összegekkel. Úgy is sokba kerrül, tehát igyekeznünk kell, hogy legalább megkapjuk azt a munkát, amiért fizetünk. Övé volt a Püvészkert leg­szebb műterme, ő kapta a leg­nagyobb honoráriumokat, mel­lén néhány jeles érdemrend csil­logott, róla írták a legszebb cik­keket a mükritiikusok, ő kapta a legtöbb szerelmeslevelet, az éle­te csupa szépség, diadal, munka és mámor volt, a legboldogabb halandók közé tartozott, — a­­hogy kívülről nézte az ember az életét. Waldemarról van szó. Szob­i-ász volt, negyven esztendős, legény ember, elegáns világfi, kislányos, szelíd, kék szeme volt és hogyha mosolygott, — min­dig mosolygott, g— harminckét vakítóan fehér fog villogott ki piros ajkai közül. Nem lehet azt mondani, hogy valaki komolyan vette az embert, de annál na­gyobb áhítattal beszéltek a mű­vészről, aki a fehérfog u ember­ben lakott. (Megbámulták a szobrait, éppen úgy, mint ;,z autóját s a hátaslovát, amelyen éjjel néha körülszáguldotta a Botanikus-kert útjait, fantasz­tikus középkori kosztümben, rengeteg csizmával és sarkan­tyúval és ezüst sisakkal, vagy tollas fövegtben, aminőt a har­mincéves háború alatt viseltek a flamand katonák. Ritka rokonszenves és furcsa emberpéldány volt. Temérdek pénzt keresett, de tudták róla, hogy az esztedő minden napján s a naip minden órájában, per­cenként, sőt másodpercenként halálos-küzdelmet folytat a lét­ért. ö maga sohasem panaszko dott, mindig jókedvű volt és nyájas mosolygásával lefeigyvc­­rezte a legbőszültebb Hitelezőt, is. Valamiféle csoda mindig fel­színen tar totta. Bámulatos mun kabirással, szinte vad energi - val dolgozott s nem volt olyan feladat, amelyre ne vállalkozott volna. A temető zsúfolva veit az ő síremlékeivel, a legszebb asszonyok arcmásait ő mintáz­ta meg. Minden szoborpályáza­ton résztvett és minden máso­dikat megnyert és csak úgy dőlt feléje az aiany, mint a zá­poreső. De ez a záporeső soha­sem' hullott a zsebébe, ez elé a zuhogó zápor elé hitelezők, ügy­védek, végrehajtók, árverelők tartottak vízhatlan ponyvák t amelyek felfogták az arany­­esőt. Waldemár kiszámította egyszer, hogyha száz eszten­deig él és száz esztendeig, éjjel­­nappal dolgozik, sohasem tud­ja kifizetni adósságait, amelyek a gondtalan kezelés következ­tében önmaguktól nőttek, ka­matok ég költségek', dijak és illetékek, bírságok és egyebek alakjában, fel egészen az ég­boltozatig. Reggeleink ént Wal­demár műterme előtt való-ág­gal nyüzsöfgtek a hitelezők. Ügy védsegédek, bankszolgák, be­csüsök, végrehajtók, árverési hiénák tolongtak az ajtó előtt, jött az öntőmester, kőfar agóse­­géd, ékszerész, hordár, pincér, virágárus, kocsis és sofőr, jöt­tek háziurak és házmesterek, jöttek kereskedők és iparosok és megostromolták a házat. Waldemár mindenkinek fizetrtt. soha senkinek sem fizette ki a teljes tartozását, de mindig bő­ven és vidáman osztogatta a pénzt és olvasatlanul, moso­lyogva és irulva-pirulva s a leg­nagyobb csoda az volt a dolog­ban mindig volt pénze. Hon­nan? Gyakran voltak olyan lá­togatói is Waldemámak, akik a szobrász üres tárcáját időnként megtöltötték. Asszonyok és fér­fiak, öregek, csúnyák és irtóza­tosak, akik Waldemár ez»-(pen­gős váltójáért három, vagy négyszáz pengőt kölcsönöztek. Ebből élt Waldemár. És abból a reménységből, hogy egyszer örökölni főig Mexikóból, ahol püspöknagybátyjának rengeteg vagyona van s ha a püspök meg hal, a mexikói törvények értel­mében a hagyaték egyharmada Őt illeti meg mint egyetlen ro­kont. Hogy mekkora vagyona van a mexikói püspöknek? Sen­ki sem tudja. Waldemér néha, éjjeli mulatóhelyeken, vagy az uzsorásokkal való tárgyalások közben legendákat mesélt eirő’ a vagyonról. Beláthatatlan föld­birtokok, bányák, ültetvények, farmok, városi bérpaloták, te-> mérdek készpénz, az Inkák kin­cse. Áhítattal hallgatták ezeket a legendákat és mindig vannak emberek, akik a legendákban hisznek. Waldemár váltóit a mexikói püspök zsirálta, a fede­zet a mexikói püspök hagyaté­ka volt s a mexikói püspöknek folyton szaporodtak a hívei Waldemár körül. Ez a szimboli­kus kezesség jelentette Wald - már számára az életet és Wal­demár az életet is pazarul és I meggondolatlanul tékozolta, ép pen úgy, mint a pénzt. Senkitől sem tudott semmit megtagadni. Ha végigment a Bűvész,kerten, lábainak nyomát elhullatott, bankjegyek és aianypénzek je­lölték. Folyton vásárolt és a an dékozett. A gyerekek számára mindig tele volt a zsebe cukor­ral. az asszonyokat virággal halmozta el s a szive majdnem kicsordult örömében, amiko barátainak adós-ágaiért kezes kelthetett. A műterme mindig tele volt türelmetlen hitelezők­kel és türelmetlen kéregetők­­kel. És senki sem ment el tőle csalódottan, vagy haragosan. Szerelme is volt Waldemár­­nak. Egyszer megjelent nála egy fiatal festőnövendék, akit Veronikának hívtak s akiről ki­derült, hogy Waldemár távoli rokona. Veronika szép volt, tisztalelkü és tiszta életű és e­­pedve nézett Waldemár felé. Waldemár műtermet rendezett be a számára és elhalmozta a­­jándékaivat. Munka, dőzsölés, Hitelezőkkel; való viaskodás köz ben titkos áhítattal gondolt Ve­ronikára és feltette magában, hegy amint egy kissé rendbe­jön a szénája, megkéri a kezét és feleségül veszi. De a szénája sohasem jött rendbe, a mexikói püspökről ő maga is mind ke vesebb hirt hallott és mindjob­ban aggódott, hogy a derék fő­pap egyszer csak elspekulálja magát, vagy Mexikóban kitör a forradalom s ő itt marad az öreg uzsorások karmai között, testben-lélekben össze: os( advaj nyomorék betegen, tehetetle,­­nül1. De ilyenkor sem lett Wal­demár életunttá, vagy ember­­gyűlölővé s fogalma sem volt arról, hagy milyen elviselheted ' len az élfete. Mindig iro. c’yg ott, dolgozott és lelkedezett és sző vögette terveit nagy, szép. vi­haros szerelmekről, pompáról és dicsőségről. Mind a harminc­két fogával boldogan kapaszko­dott az életörömökbe. És mikor már alig volt vaia­­mi reménye, hogyr az élete jobb­ra fordul, a mexikói püspök hir­telen meghalt. Újsághírek, táv­irat, diplomáciai értesítések, tárgyalás, — Walidemár kényte­len volt tengerre szállni és át­vitorlázni Amerikába, hogy a mexikói örökséget szemügyre vegye. Waldemár féleisztendei kínlódás után mégis pénzzé tet­te a rászakadt örökséget, amely ! körülbelül százezer dollárt tett ki. Kiderült, hogy a mexikói püspöknek Tajta kívül csak e- 1 gyetlen örököse Van, Veronika, a távoli rokon, akinek a rokon­sági fok szerint sokkal kisebb összeg, valami tízezer dollár* 1 ju­tott. Waldemár- a pénzzel együtt visszajött. Európába s amikor ».e vénült a Eüvészkertiben levő műtermébe, két napig szigo­rúan elzárkózott az emberek erői. Számadást készített. Elha­tározta, hogy uj életet kezd. százezer dohár. Hatalmas ösz­­szeg. Igaz, hogy ha adósságait kifizeti, szép kis summa olvad le az Inkák kincséiről, de még mindig marad annyi, amiből művészember, ha amellett dol­gozik es szakit régi préda élet­módjával, holtig gondtalanul él­het. Waldemár szive megreszke­tett eirre az elképzelésre-. Van-e tökéletesebb' boldogság, mintha művészembernek kis alaptőkéje van, az étet biztos fundamentu­ma, amelyre ráleliet építeni a művészet templomát? Harmadnap ügyvédet foga­dott, aki a hitelezőkkel egyez­kedni fog és megszabadítja őt az adósságok szennyes terhé­től. Megkezdődött a munka. A r műterem kapujában felvonul­tak a hitelezők. Waldemár el­képedt a nagy sokaság láttán. Regi elfelejtett számlákat, ösz­­szegyüit, piszkos váltókat, ron­gyos kis névjegyeket, fakult a­­dósleveleket, rettenetes bírósá­gi végzéseket, végtelen ügyvédi költségjegyzékeket, adó Kivona­tokat és egyebeket mutattak be neki s ő kénytelen volt elismer­ni, hogy mindezzel tartozik. He­teken keresztül szám oszlopo­kat adtak össze, kalkuláltak, alkudoztak, kamatokkal vesződ tek s az ismeretlenségből rémii­­letes arcok meredtek feléje. Dante pokla volt ez, amelyben Waldemárt majdnem darabok­ra tépték az alvilági fenevadak. De nagyjában rendbejött min­den. Waldemár összeszámlálta maradék pénzét és töprengeni kezdett, vájjon mibe fektesse és hogyan gyümöilcsöztessei Negyvenezer dollárról volt már csak szó, alaposan meg kell gondolni, ha az ember nem a­­kar a tökéhez nyúlni s a ka­matokból biztosítani akarja a mindennapi élet költségeit ho,­­tig. Az első pillanatban arra gondolt, hogy feleségül veszi Veronikát, de kiderült, hogy ez csaknem lehetetlenség. Veroni­kának csak tízezer dollár hozo­mánya van, ez számba sem jö­het olyan művésznél, mint ő. A házasságról lemondott. Pénzét először bankba tette, de rossz híreket hallott a bankok rneg­­bizhatóságáról. Házvételre gon­dolt, de felvilágosították, hogy a politikai viszonyok nem ked­veznek a háztulajdonosoknak. Istenem, mi lesz, ha forrada­lom tör ki, vagy az állam ház­­adódézsmáyal sújtja az ingatla­nok tulajdonosait? Valami vál­lalatba kellene- fektetni a negy­venezer dollárt, — ajánlották neki kereskedő és gyáros bará­tai. Waldemár minden hajaszá­­la égnek meredt, ha erre a koc­kázatra gondolt. Aranyat keli venni, mert háború lesz. Az a­­rany azonban nem kamatozik, el is lophatják, le is foglalhat­ják, be is válthatják, — Walde­már hónapokon keresztül pénz­ügyi szakértőkkel és közgazda­­sági tudósokkal tanácskozott. Pillanatnyi ideje se maradt a munkára. Folyton az újságokat bújta és szakkönyveket vásá­rolt, hogy tájékozódjék a világ­kapitalizmus válságáról. A pén­ze még mindig ott volt a műte­rem egyik sarkában, elrejtve a perzsaszőnyeg mögé, vasládiká­­ban, a falba süllyesztve. Néha­­néha azonban ki kellett venni a ládából egy-eigy bankjegyet, mert megfogadta, hogy többé nem csinál adósságot, dolgozni pedig nem tudott, kölcsönt nem mert adni, tehát a tekéjét kel­lett apasztani. Waldemár lesová nyodott, mindenféle betegséget fedezett fel magában, szédült és álmatlan éjszakái voltak. Úgy érezte, hogy összeroskgd az élet terhének súlya alatt. Valamit ezzel a pénzzel cselekedni kell. Egy életr ől van szó. Az élet nem játék. Visszariadt, megborzadt és kétségbeesett, ha néha eszé­bejutott, hogy mily vakon és e­­szeveszett köínnyelmüséggel tén fergett ő mindezideig az élet szakadékai felett, — Isten cso­dája, hogy bele nem- szédült va­lamelyik mélységbe, vagy hogy el nem temette, a hegyormokról feléje zúduló lavina: az adóssá­gok, gyalázatok, esztelenáégek | lavinája. Csoda, hogy dolgozni tudott abban a duhaj részeg­ségben és piszkos színlelésben, amilben eddig élt. Barátaira és müvésztársaira is irtózva né­zett. Hogy szórják a pénzt! Mi­lyen lel kiisrn erőtlenség gél inté­zik a maguk és családjuk életét. Ugyan mire virradnak ezek hol­nap? Waldemár kerülte az embere­ket. Ha egy-egy régi isméi ősét megpillantotta, rögtön eszébe jutott, hogy ennyi és ennyi pén­zébe került, hogy ennyit és eny­­nyit fecsérelt el velük, égbekiál­tó ostobaságokra. IMajdném megszakadt a szive azért a hat­vanezer dollárért, amit hitele­zőinek kellett kifizetni. Minden nap lejjebb szállította a költség­­vetését. Megesküdött, hogy töb­bé ez életben ruhát nem csi­náltat, elég drága lim-.óm he­ver a szekrényében. Fillérekből élt s ezekről a fillérekről pon­tos számadást vezetett. És még mindig nem tudta elhatározni, irogy hová tegye és hol gyümöl­­csöztesse a vagyonát. Néha ar­ra gondolt, hogy kiküldi kül­földre. Igen, de mi lesz, hogyha háború tör ki. Akkor éhenhall Egyszer arra gondolt, hogy Veronikát mégis feleségül veszi, az is jelent tízezer dollárnyi ho­zományt, több, mint negyedré­szét annak, amije neki van. Meglátogatta Veronikát. Vero­nika még mindig szép volt, tisz­­talelkü, szemérmes és szerel­mes és áhítattal! nézte a nagy művészt. De Waldemár' rögtön átlátta, hogy nem szabad kez­denie Veronikával. Veronika la­kásán drága bútorok, finom csipkék, pompás vázák és a vá­zákban friss virágok voltak. A ruhája is pazar selyemből való. Olyan cipő volt a lábán, ame­lyet mértékre készítettek s leg­alább ha van pengőbe került, Őrült tékozlás. Ez a leány egy esztendő alatt tönkretenné őt. Waldemár ijedten menekült. Otthon újra átnézte a maga költségvetését. Rájött, hogy a műterem bére és fenntartása temérdek pénzbe kerül. Belátta, hogy semmi szüksége nine• ilyen fényűzésre. Eladta a mű­termét és beköltözött egy, a v ros végén levő ötemeletes bér­palota padlásszobájába. Lemon­dott arról, hogy művész legyen. Waldemár eltűnt az emberek szeme elől. Padlásszobájátian éjjel-nappal számolt és terveken törte a fejét. Megállapította, hogy magányos ember naponta két pengőnél nem költhet tö > bet. Napi kist pengő, az havonta 1 hatvan, évente hétszázhusz. Ha dollárban beszélünk s az össze­get lefelé kerekítjük ki, józan elméjű, takarékos embernek nem lehet többi kiadása évi száz dollárnál. Elhatározta tehát, hogy pénzét Svájcba küldi. így is cselekedett. Néhány hónapig minden jól ment. Ek­kor azonban újra felbukkant néhány hitelező, aki kétségtele­nül bebizonyította, (hogy jogos követelése van Waldemáron. hatezer pengő erejéig. Walde­már megrémült. Ez minden szá­mítását felborítja. Ügyvédekkel tanácsokozott, akik minden be­szélgetésért tiz pengőt követei­tek rajta. Waldemár felbőszült és vidékre szökött. Hónapokig bujkált. Néha bekéredzkedett valami szállodába és a népkony­hán evett. Egyszer találkozott egy csavargóval, aki több évet töltött Mexikóban. Ügyvédi Ír­nok volt, de elzüEÖtt. Waldemár alaposan kikérdezte őt a mexi­kói örökösödési törvények felől. Egy idő óta ugyanis nem tudott megbarátkozni azzal a gondo­lattal, hogy a mexikói püspök hagyatékán neki Veronikával kellett osztozkodni. Veronika olyan távoli rokon, hogy való­színűleg igényt sem tarthat az örökségre. A mexikói Írnoknak magának is ez volt a vélemé­nye. Mexikóban oldalági roko­nok csak a negyedik fokig örö­kölhetnek. Hm. Waldemár so­káig vívódott magában. Nagyon sajnálta Veronikát, de végre is, mikor az életről van szó, akkor az ember nem lehet szentimen­tális. Visszament a városba és talált egy ügyvédet, aki vállalta a pert. Tízezer dollár szép pénz, érdemes érte verekedni. A per megindult. Sok pénzbe került. Waldemár kiszámította, hogy emiatt csak ötven dollárt sza­bad költenie minden esztendő­ben. Csak kétszer evett már napjában. Fütetlcn szobában hált. Télen délután ötkor már lefeküdt, hogy ne kelljen gyer­tyát gyújtania. Álmatlanul fet­­rengett egy rozzant kanapén, amely telte volt férgekkel. Va­cogott a foga és kilelte a hi­deg. Végre elnyomta az álom. Reggel mentők; vitték el s a mentőkocsilban az. egyik fiat 1 orvos megjegyezte: — Ilyenek ezek a művészek. Mindenki tudta, hogy ez lesz a vége. őrült pazarló volt ej és: életében. (Canadian Sicene). A japán származású kanadaiak készül­nek annark a napnak a meg­ünneplésére, amikor éppen 100 esztendeije lesiz, hogy ide érkez­tek az első japán bevándorlók. Ékre 1977-ben kerül sör, de már is megkezdődtek az előkészüle­tek, készülnek a tervek az év­forduló megünneplésére. Manzo Nagano, t24 éves ja­pán volt az első érkező, 1877- ben. Első időben halászattal fog lakkozott, később szerszámke­­reskedővé lett. Azután Victoriá­­ban teüpedett le és ajándék üz­letet nyitott, amelyben főkép­pen japántárgyakat árult. A legtiöjbb japán ma Torontó­ban van. Számuk ott kb. 25 ezerre tehető. Közülük 8 ezer a második világháború után érke zett az országba. Az évfordulóra készülődés ve zetője dr. Noble Honi, aki egye­bek közt az reméli, hogy New Westminlster-ben parkot, vagy utcát neveznek majd el az el-ő japán bevándorlóról. Dr. Hon megemlítette erről szóval azt a reményét is, hogy a federális kormány emlékhelye igét ad ki a nagy alkalomra, l»17-re. a­­mely kifejezésre juttattja majd, hogy japán bevándoroltak mi­lyen nagy mértékben járultak hozzá ennek az országnak az építéséhez. A MEXIKÓI PÜSPÖK Irta: SURÁNYI MIKLÓS A kanadai japánok cenlennáriuma MARCUS VAN STEEN APRÓHIRDETÉSE ; .Egy számában közlés ára $1.25. három számban $3 0C SZIGCRUAN ELŐRE FIZETENDŐ j AZ ÁRSZABÁS 4-5 SORRA KISZEDETT SZÖVEGRE VONATKOZIK! ÓHAZÁBA SEGÉLYT az IKK A utján A U GGYORSABBAN ÉS LEGMEGBIZHATÓBBAN A KANADAI MAGYAR ÚJSÁG KERESKEDELMI OSZTÁLYA TOVA B B: TJ A SZERETTEINEK Cimenkénti rendelések után 15.-ig $1.00; $15.01-tol $25.-ig $1.50 — $25.01-tői $50.-ig $2.00; $50-től feljebb $2.50 az IKK A kezelési költsége. (210 Sherbrook Street, Winnipeg 1, Man. R3C 2B6) M E G R E N D E í Ö - i V KANADAI MAGYAR ÚJSÁG 210 Sherbrook St., Winnipeg, Man. R30 2B6 Telefon: 772-1112. Kérem, a csatolt összeg ellenében indítsák (küldj k rt ább> részemre a KANADA! MAGYAR UJSÁGO i. Kanadai Magyar Újság .................. $. . . Sajtó Alap .............. ......................$........... összesen: $ ........ Név: .......................................................................................... Cim (utca, ház-szám, vagy Box)....................................................... Város tartomány:................................................................................ A Kanadai Magyar Újság előfizetési dija: egy évre $12.— félévre $6.50, Kr.nadán kívül $13.—, félévre $7.—.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents