Kanadai Magyar Ujság, 1976. január-június (52. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-16 / 3. szám
8 Winnipeg, Man. 1976. január 16. bélszín csipetkével menyecske módra (Folytatás a 3. oldalról) púnkra a gusztustalan ételanaradványok, kenyérdara bikák használt poharak, bűzös hamutatók környezetében rostokolra. A pincéreik izzadt homlokkal rohangáltak; a kibírhatatlan levegőjű helységben, ahol a nehéztestá munkások verejtékétől, az olcsó parfümök pacsuli illata kedvére keveredett a nehéz italszaggalí. Sok egyéb is volt, csak kiszolgálás nem! Jött egy olyan pillanat, amikor száguldása közben elkaphattam az egyik pincér “frakkját’ és a japánokra mutatva megjegyeztem: — Ez az állapot nem ajánlólevél a Vendégjátóipari Vállalat számára. — Ön, ellenőr? — kérdezte indignálódva. — Ha nem! Akkor kérje a panaszkönyvet! Megpróbált szabadulni tőlem, még rántott is egy jóíkorát magán, de én keményen megmarkoltam az üstökét és nem eresztettem. Szigorúan ráparancsoltam : — Adjon ide legyen szives egy étlapot! Nyomban. megtette, amit őszintén, nem reméltem az előzinények után. Az étlapon nem csak az ételek neve, hanem az ételek is rávoltak “mázolva”. Sakurai, felállt és a liátammogött kukucskált bele a zsírfoltoktól ékes papitoldalakba. Egy szemfüles, szemtelen alak, azonnal rácsapott a japán székére, mire Evelin bábeli nyelvzavarai próbálta helyzetet tisztázni. A pasi, nem akarta a széket visszaadni és egyre azt magya.ázta — magyarul —, hogy jogosan nyúlt hozzá, mert az elfoglalatlanul tátongott, szinte í kínálta magát. Az utóbbi szavakból arra következtettem, hogy a rablóban nemcsak élelmesség, de szellemesség is tanyázott, ami hazám fiaiban nein ritka jelenség. Mig a szék visszasízerzéért folyt a harc, nem messze tőlünk felfedeztem a düiszeldorfi magyar-sváb asszonyt, gömbölyű termetével, egy kétszer olyan súlyú úr társaságában terpeszkedett, S: kedélyesen társalogtak, mintha csak régi jó ismerősök lettek volna, pedig megesküdnék arra, hogy a kilóik okozta S'zinpátia hozta össze őket. Mosolyogtam rajtuk, majd belemélyedtem újra a magyarnémet nyelvű étlap tanulmányozásába. Gondolkozóba ejtett do gyorsan választ adtam rá, magamnak —, miért csak két nyelvű és miért német és nem orosz az egyik? A kultúrált orosz “testvérek” t.i. be sem teszik a lábukat ilyen kétes ápoltságíu, proletárszagu helyiségbe. Nekik, csak első osztályú étterem a megfelelő, avagy a saját céljukra • kiközösített és más közönséges halandóik számára belépésre tilalmas luxus helyiség. Miután a japánoknak bécsi szeletet ajánlottam, lelki szemeimmel odavarázsoltam a magam igényeinek megfelelően illő környezetet, s ételeket. Erre izlőérzékem újra akcióba lépett. Éhségérzetem fölött már nem volt képes tovább uralkodni a higiénia hiánya. “Bélszín csipetkével menyecske módra”! — Ejha! Igen jól hangzik. Bélszín, egyik kedvenc húsom. Nem kövér, omlós, ízletes. Csipetke! 'Régebben, amikor még nagy háztartásban éltem, sokféle ételhez használtuk. A tejfölös bablevesnek elengedhetetlen tartozéka, vagy a tejfölös paprikáscsirke kitűnő körete, jobb hozzá, mint a nokedli. Nem is szólva a hámot túllépő italozás után szervírozott u.n. korhelylevesről (ikáposztaleves), melyet hajnaliban fogyasztott, valóságos gyógyszerként alkalmazva a kúrálásra szoruló, ennek a kitűnő ételnek isi elengedhetetlen, tartozéka, a keményre gyúrt csiperketészta. Hm! Ez a hangzatos cim: “Bélszín, csipetkével, menyecske módra” teljesen lenyűgözött. Valami új, előttem még ismeretlen hazai recept. Ilyenkor jön nek a reminiszenciák, és az önvád. Hja, lassan húsz esztendeje, hogy elszoktam itthonról. S ez, nagy idő ... Hosszú út. A japán párocska már jóízűen falatozott a Bécsi szelet bői, amikor köröttem kezdett rendet teremteni a pincér, mintegy jelezve, hogy jön a várvavárt fogás. Apró spiritusz mécseit gyújtott, tett-vett körülöttem, majd fontoskodva megkérdezte: — Méltózbatik zsömlét? Azt hittem nem jól hallok. Hogyan hagyhatja el egy demokratikus pincér ajkát ez a szó: méltóztatiik? Neon méltóztattam, nem csak azért, mert diétásán élek, hanem a csipetke ... nem hagyott nyugton. Máris — ha csak elméletben — forgattam, Ízleltem minőségében. A fogást, — ismeretlenül —, úgy képzeltem el, hogy egy csodálatos Ízűiében lemerüLve fekszik a porhanyós húsú bélszín, melyhez bőven bőven adnak csipetkét köretnek. Érdekes! A pincér a zsömlét megkérdezte, de salátáról nem beszélt. Valóezinüleia a fogáshoz tartozik, ezért nem. Ha még módom adja, mielőtt kihozná, rendelek, ha nem jár hozzá. iMIég- gondolatom végére sem értem, amikor a pincér megjelent asztalunknál egy kovácsolt vastartóval, melyre az ismert bográcsot akasztotta. — Tévedés! — vágtam oda gyorsabban, mintsem akartam. — Hogyhogy? — érdeklődött sértődötten a delikvens. — Úgy, hogy én Bélszínt, csipetkével, menyecske módra, rendeltem és nem Bográcsgulyást. Na látja! — Bélszín, csipetkével, menyeske módra! — ismételte és meghajtotta magát a bogrács felé, mint amikor valakit bemutatnák. — Jó étvágyat aszszonyom! — fűzte hozzá némi gúnnyal és én, a következő pillanatban tudtam, hogy becsaptak, azért. Az étek illatával kellette magát. Az egy személye© bogrács fölé hajoltam. A “menyecskét”, a recept alkotója bizonyára az étel sziliéért vette kölcsön. A páros-pozsgás felszint, túlharsogta az erős paprikák jellegzetes illata. Belementettem a kanalat. Bellemeritettem a kalat! Az amúgy is mosásra érett asztalterítőt, mint kifröccsent vér, újabb foltok lepték el. — Was ist lots? — érdeklődött őszinte sajnálkozással az amerikai nevű. japán Evelin. — Massenbetrug! — mormoltam minden túlzás nélkül, hiszen nem csak én, hanem a tömeg is károsodik. Becsapva éreztem magamat. A környezet, a várakozással járó bosszúságok sorozata tetejébe, arisztokrata hangzású megnevezés mögé (bujtatott proletár, nemzetieledel, a bográcsgulyás névleges felmagasztalása, végleg kiborított sodromból. Isten engem úgy segítsen, ha az étlapon a gulyásleves, nem az álnevén szerepelt volna, ükkor is megrendelem. Nem azért, mert német márkára átszámítva csupán nyolcvan fillér az ára, hanem azért, mert, a jó guláslevest mindenek fölött sze retem. A históriát honfitársaim okulására rögzítettem'. Hasonló helyzetben okosan tennék, ha a megrendeléssel egyidejűleg, a recept készítésének módja iránt is érdeklődnek, akkor nem járnak úgy, mint én. A Magyar Vendéglátó Ipar Vezetőségének pedig figyelmébe ajánlom az étkek valódi, ismert régi nevének felsorolását, mert a krumpli, akkor is csak krumpli marad, ha finomkodva burgonyának nevezik. Úgy vagyok ezzel is, mint az Andrássy úttal, nekem mindég csak az marad, akárhogyan nevezik is most. Datteln, 1975. dec. ÓHAZÁBA SEGÉLYT az IKK A utján A i. (»GYORSABBAN ÉS I;FGj\ ' KG BIZHATÓBBAN A KANADAI MAGYAR ÚJSÁG KERESKEDELMI OSZTÁLYA TO V A B B! TJ A SZE RETT EINEK Cimenkénti rendelések után 15.-ig $1X0: $15.01-tői $25.-ig $1.50 — $25.01-tői $50.-ig $2.00; $50-től feljebb $2.50 az IKKA kezelési költsége. (210 Sherbrook Street, Winnipeg 1, Man. R3C 2B6) Kisjókai Erzsébet: Munkában őrlődő napok és évek Darabokra tördelt perceim morzsaléka csikorog karcolón talpam alatt, rápereg fáradt arcom árnyékaira, véresre sebzi homlokom boltozatát. Porrá omoltan számra tapad, beszivárog nyelvemen, torkomon át tüdőmbe, szárazon, kölhögtetőn. összetörik az, amire várok, órára, hétre, hónapra — Időre — feldarabolja még a perceket is a kötelesség zord kalapácsa. Enni kell! Mosni kell! Tűrni kell özönlő vendégsereget, hallani zajt, vihogást, zsörtölő panaszok kopogását, zörrenő fegyver, csörrenő lánc zaja sért igy, mint a vita, mint az irigyek gúnyos kacagása, szüntelen harsogó nyugtalan jajszó, magánytalan napok ezer feladata. Nincs szabad percem, bilincsbe verten várom a szabadulást. Álmomban néha lenge hajnalok leplébe hullok, átölel selyme, rrt nt a galambok ,puha tolla. Jó meleg fészek védi az álmomat, át ne hatoljon hang se kiáltó szó. Az árnyak be sem jutnak, véd a lepel, átfog a csend, simogat a béke hangtalan balzsama, Végtelen az Idő új neve, álmomban irni tudok, sírni tudok, gyógyulok, élek, lélegezni a könnyű csendben, ahol nem törik össze a perc, az óra, ahol ón vagyok én. De felriadok. És már itt a kötelesség könyörtelen kalapácsa, zúzza a percet, véresre sebzi homlokom boltozatát. iíomama ÁOMlles-sarka KANADA E> A NATO F. S. MANOR (Canadian Scene) — Tavaly decemberben jól érezték magukat Brüsszelben a kanadaiak. Köztudomásúvá lett ugyanis, hogy Richardson honvédelmi miniszternek a ^ÍATü miniszteri értekezletén tett bejelentését a legnagyobb megelégedéssel és elismeréssel fogadták. Az előzmények ismeretesek. 1968-ra nyúlnak vissza, mikor Cadieux, az akkori honvédéiül, miniszter közölte, hogy féléié csökkentjük az európai NATO erőbe vezényelt csapataink számát. Trudeau miniszterelnök nek ezt a Brüsszelben oly keserűen fogadott elhatározását sem a honvédelmi miniszter, sem pedig Sharp, az akkori külügyminiszter nem helyeselte. Azóta az ég tudja hányszor dolgozták át honvédelmi politikánkat, végülis azonban arr a az elhatározásra jutott a kormány, hogy — a bizonytalan világhelyzet veszedelmeire való tekintettel •— vállaljuk tovább is1 hagyományos kötelezettségeinket a szabadság megvédésében. Trudeau miniszterelnök-----a kanadai intellektnellek és soksok politikus — valamint Helmut Schmidt, nyugatnémet kan cellái- és Schlesinger volt amerikai honvédelmi miniszter lelkes biztatására úgy döntött, hogy a régi út, a védelmi Szövetségtől való fokozatos eltávolodás útja tulajdonképpen zsákutcába vezet. Ennek a felismerésnek az lett a következménye, hogy kormányunk elhatározta; új felszerelést kapnak a kanadai erők. Teljes erővel részt veszünk az Atlanti-óceán északi részén a tengeralattjáró megfigyelésben és elhárításban, következésképp új gépet rendszeresítünk az Argus felderitők helyett. Csapataink új páncélosokat kairóiak, mivel elvetették azt az elképzelést, hogy minden erővel és szinte kizárólag, légierőnk fejlesztésére fektetjük a fő súlyt. Kormányunk láthatólag elfogadta Schlesingier érvelését, hogy Kanada hadserege már eléggé specializált a konvencionális hadviselésre és< az lenne a leghelyesebb, ha ezt célzó felszel eléseit modernizálná. Kormányunk magáévá tette a NATO-nak azt az álláspontját, hogy hadseregünkre túlságosan keveset költünk, a nemzeti jövedelem túlságosan kicsi részét fordítjuk fegyveres erőnk re. Ezért a kormány úgiy határozott, hogy pótolja a hiányosságokat és —- a következő néhány esztendőben — több pénzt fordít erre a célra. Nem vitatkozik senki azon és ezt Mr. Richardson is elismerte, kifejezésre juttatta Brüsszeliben, hogy- a Kanada által elért j teljesítmények, amelyekre mél! tán büszkék lehetünk, nincse' nek biztonságban, ha nem veszünk részt a megvédésüket 1 célzó törekvésekben. A Brüsszelbe« összegyűlt miniszterek komoly arc-kifejezéssel hallgatták a fantasztikus méretű szovjet fegyverkezésről szóló beszámolókat és arra a következtetésre jutottak. hogy a Szovjetunió már régen nem honvédelemre, hanem agresszív politikája alátámasztás i célúból fegyverkezik. Frankfurter Allgemeine — 1975 október‘20. — A magyar Alföld keleti szegélyén fekszik Arad városa, mely főútcájának bécsi és budapesti stílusú épületei a régi K.U.K. időkre emlékeztetnek ma is. A Maros túlsó partján fekvői dombon áll a schöübiunni sárgára festett vár, magyar- emlékként. Eredetileg Aradon is a magyar lakosság volt túlsúlyban, de mint a legtöbb erdélyi városiban, lassan itt is a (betelepült romának képezik a lakosok nagyobb részét. A várhoz a magyar történelem szomorú eseménye fűződik; a Kossuth-féle szabadságharc leverése után itt végeztek ki 13 magyar tábornokot. Két évvel ezelőtt volt ennek 125-ik évfordulója s ez alkalomból közös magyar-román ünnepséget is rendeztek, amelyen a mai Magyarország egyik államtitkára is felszólalt. Beszédéről csak egy-két kisebb vidéki lap számolt be, a hírközlő szervek az orrban agyonhallgatták azt, Bedig ez az évforduló remek alkalom volna, hogy a románok saját nemzeti törekvéseiket és öntudatukat egy szélesebb keretben állítsák s egyúttal a magyaroknak kezet nyújtsanak. Ebből azonban nem lett semmi. Romániában most a hivatalos adatok szerint is 1,8 millió magyar- él, a lakosság 8,5%-a, a 400,000 német lakoson kívül. A legtöbb magyar Észak-Erdélyben, Kolozsvárott és a iSzékelyföldön él. Romániában ma nem beszélnek hivatalosan “kisebbségekről” hanem “együtt lakó nemzetiségekről”. Valójában azonban nem a román államiság, hanem a román sovinizmus fejlesztését kívánják elősegíteni. A néha még megemlített “szocialista internacionalizmus” csak vékony lepelt képez a román nacionalizmuson. A magyarok és románok viszonya egyébként történelmileg is igen kényes s a két nép nacionalizmusát még. normálisnak mondható időkben sem igen lehetett közös nevezőre hozni. A románok és a németek viszonya ezzel szemben valamivel jobbnak mondható, mikor a németek és a románok az 1914 előtti királyi Magyarországon olykor közösen alkottak frontot az akkori magyar irányzatokkal szemben. A magyar kisebbség helyzete azonban a német kisebbségére is kihatással volt. Mivel a magyarokat el! akarták zárni az anyaországuktól, ezért úgyannyit jártak el a németekkel is. Mivel a .románok elvetették a magyarok “arrogánsnak” minősített kérését, hogy a helységneveknél a kétnyelvűséget alkalmazhassák, ezért a németeknek is megtiltották, hogy településeiket német nyelven nevezzék meg,. A román politikai és gazdasági helyzet súlyosbodása viszont nemzetközi következményekkel is járt, mert az erdélyi magyarok lényegesen rosszabb anyagi helyzetben kénytelenek é ni, mint magyarországi testvéreik, s a szín vonalkülönbség csak növekszik közöttük. Nyugatin émetország ugyan nem folytat külföldön nemzeti politikát, de mivel a romániai németek alig kapnak kiutazási engedélyt Németországba és a nyugatnémetek Romániába történő utazásait pedig a .román hatóságok különböző intézkedésekkel zavarják, az erdélyi németek számára is romlott a helyzet. Ceausescu ugyan kénytelen volt Jugoszlávia felé egy közös nyilatkozatban kijelenteni, hogy “a nemzetiségek összekötő elemet képezlnek az egyes országok között’ — a tények azonban ennek pont az ellenkezőjét mutatják. A romániai kis szerb kisebbséget a sztálini időkben igen szigorúan kezelték és ma is elszigetelik Jugoszláviától. Érdekes1 módon a belgrádi kormány ez ellen nem tiltakozik, mig a nyugati országokban élő jugoszláv kisebbségek miatt számos panaszt emelt már. A kisebbségi kérdés újbóli felmerülése nemcsak az ujalhb keletű intézkedések következménye, hanem egy nagyobb méretű politikai és szellemi, erős és kendőzetlen román nacionalizmus velejárója. Magyarország felé az a hivatalos “történelmi” felfogás, hogy hangoztatni kell a román “kontinuitást” — a románok állandó jelenlétét, ami szerint a ‘dáko-román’ népisé© mindig ott élt a mai román térségiben, miután Kr. u. 275-ben a rómaiak elhagyták az alig két évszázaddal korábban meghódított Dáciát. A magyar történettudomány ezzel szemben még ma is azt állítja, hogy a kivonuló római légiók az akkori Dácia egész lakosságát kiürítették a Dunán túl fekvő provinciákba s a mai románok ősei csak sokkal később, mint vándor pásztornép szivár ogtak, vissza a Délduna-tájára. A román hivatalos tézist valóban nem nehéz megcáfolni, annak fontossága viszont abban rejlik, hogy a régi Dácia azonos a mai Erdély területével. A “kontinuitás” azonban más téren is felmerül és a mai rendszer a román folytonosság átható egészét hangoztatja fejlődéstörténetileg is, organikus és dialektikus alapon, minden negativ vonás nélkül. Ennek egyik szembeötlő példája a Marin Préda Írótól származó s nemrég megjelent könyv, mely “Delirium” cim alatt a második világháborút tárgyalja s az akkori román rendszerben is a “folytonosságot” igyekszik védeni: szerinte az akkori romáit kormány szerepe inkább tragikus volt, mint bűnös. A könyv első kiadása hamar elfogyott, s a második kiadásból semmit sem hagytak ki, csupán a “munkásság, szerepét” hangsúlyozták jobban ki, mivel a Szovjetunió úgy vélekedett, hogy a könyvben az “osztályny-edv” nincs kellőképpen kidomborítva. A hivatalos történettudomány azonban csak ideológiai alapot képez Ceausescu rendsze rének alátámasztására és nem más, mint felületes “agitpropaganda’ — újtálalásban. S mig a “történetiség” oly fontosnak van feltüntetve Romániában, addig az igazi történelemkutatás számára takarékossági okoki miatt egyre szőkébb anyagi eszközöket nyújtanak; de hiszen a rendszer nem is kíván komoly tudományosságot a történelemtől ... A “Comtetoiporanui” c. román lap nemrég cikket közölt egy burnszeyeriná asszony leletéről, aki ősi kerámiákra bukkant s a rajta szereplő jeleket a mai román nyelvvel vélte megfejteni. S mikor a tudósok elitélték ezt a durva hamisítást, a Contemporanul újság “nemzetellenes gondolkodással” vádolta meg őket. Ceausescu számára a nemzeti történelem propagandaanyagot is jelent s mikor megjelenik egy-egy városiján, annak egyben visszaadja a római kor előtti nevét. így vált újabban Turn-Szeverin Drobetá-vá. Ciuj-Kolozsvár-Klausenburg. pedig “Napocá”-vá. Ez az átkeresztelés persze inkább arculosapás kívánt lenni a magyarok felé. Ceausescu mindezzel azt is bebizonyította, hogy esze ágában sincs elfogadható megoldást keresni a romániai nemzetiségi probléma számára, — ami pedig az ország Achütessarka ... Ilyen magatartással azonban a nemzeti erő könnyen válhat nemzeti gyengeséggé. Annál is inkább, mert a nagy orosz testvér mindent éberen figyel. Riport a fiőrlroi (Folytatás a 4. oldalról) Pesten tapasztaltam, hogy a nők, de sokan a férfiak közül j is hordják a nagy hűhóval be- | harangozott mágneses karkötőket. Azt mondják, hogy a karkötők még a krónikus esetekben is csillapítják a fájdalmakat. Egész Pest el van árasztva velük. A csehek gyárják és az ékszerészüzletekben kapható x potom 300 Ft.-ért. Különösen a vérnyomásos betegek magasztalják a mágnesben, rejlő gyógyerőt. Ha már Pesten vagyok megérdeklődtem, hogy mennyit kapnak az irók egy-egy regény után. A nagy menők, mint OBerkési, Moldova és Passauth, akétonek több százezres példányban kelnek el a könyvei, ők a császárok az irók között, nekik 150-200 ezer forint a tiszteletdijuk, azonkívül jó külföldi valuta is üti a markukat. Egy edül Bei késit említem, mert ezt pozitív tudom, csak Oroszorországban több mint egy mill, ó példányban vásárolják meg a könyveit. De a többiek, akik csak 8-10 ives terjedelemben kerülnek a piacra, bizony nagyon keveset kapnak. Mindössze 15-20 ezerforintot, de közöttük több olyan is akad, akinek a könyvét elfogadták, de évek óta nem adják ki. A könyvekre máskülönben is nagy a ráfizetés. Darr bonként 10-12 forint ez az ős :szeg, de ez már igy van e ő irányozva. Ez azért van., mert a könyvek nagyon olcsók, még a legdrágább se kerül többe 40 50 forintnál. A színházjegyeiknél is van ráfizetés, de ez is érthető A kormányzat odahaza magáévá tette a császárok jelszavát: “Penem et circenses” ... Ehhez a riporthoz hozzátartozik az is, hogy a koisiztféleség olyan olcsó Magyarországion, mint sehol máshol Európában. Egy-két dollárért bőségesen meg lehet ebédelni, vagy vacsorázni. Persze niás a hteiyzet az osztályomfelüli étteremekben. Mint a Budai Fehérgalamb a Négy Alabárdos. a Mátyás pince, vagy a Halászbástya alatti kioszk. Igaz. hogy ott, nem lehet kifogást emelni az étetek minősége ellen és bőségesebbek is az adagok. Az “Ontario Potters Association” a tartományban dolgozó kerámikusok szervezete. Itt a elme: cjo Hamilton Arts Council, Hamilton Place, 50 Main St. West, Hamilton. Tagsági dij 5 dollár, amit a fenti címre kell beküldeni. Az első találkozóra 19*76 májusában kerül majd sor, mégpedig a székhelyen, Hamiltonban. APRÓHIRDETÉSE .Egy számában közlés ára $1.25, három számban $3 00 SZIGORÚAN ELŐRE FIZETENDŐ AZ ÁRSZABÁS 4-5 SORRA KISZEDETT SZÖVEGRE VONATKOZIK! IDŐS ASSZONY keres 60 éve-. felft'i nőt lakótársnak, aki szintén un-a a magányt és egyedüllétet. Leveleket “Árva.” jeligére a kiadóba kér. MEGRENDELÖ-IV III NI—mim Hl II Ni iiTttMWfBBfIfrWHHTIWT * ■— ■' ■inflWlli PIIIHIIIilllMHIIW VM ír ill KANADAI MAGYAR ÚJSÁG 210 Sherbrook St., Winnipeg, Man. R3C 236 Telefon: 772-1112. Kérem, a csatolt összeg ellenében indítsák (küld; k tovább) részemre a KANADAI MAGYAR ÚJSÁGOT. Kanadai Magyar Újság .................. $.......... Sajtó Alap ..........................................$........... összesen: $ ........ Név: ................................................................................ Cim (utca, ház-szám, vagy Box)...................................................... Város tartomány: ............................ .................................... A Kanadai Magyar Újság előfizetési dija: egy évre $12.— félévre $6.50, Kanadán kívül $13.—, félévre $7.—. Jeligés lev ,l;t na kiaoé to ábbit Árban V* Eredményben KICSI [ NAGY
